Petőfi Népe, 1991. október (46. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-17 / 244. szám

Csólyosálos • Harkakötöny • Jászszentlászló • Kömpöc • Szánk • Zsana Kiskunmaisa és Vidéke ÖSSZEGZIK TAPASZTALATAIKAT A MAISAI KÉPVISELŐK A döntő kérdésekben sikerült megegyezésre jutnunk Október 25-én lesz egy éve, hogy Kis- kunmajsa újonnan megválasztott képvi- selő-testülete ünnepélyes esküt tett, meg­alakult az önkormányzat. A polgármes­tertől tudjuk, hogy idén munkával ün­nepük ezt a napot, ismét ülésezik a képvi­selő-testület. Kiss Károly egyébként az egy évre visz- szatekintve tömören így fogalmazott: — Ez most mindenképpen alkalom a számvetésre. Az én meglátásom szerint — bár voltak balfogásaink, mint például a népünnepély — ebben a testületben mindenki a szíve szerint igyekezett a leg­jobbat tenni. Úgy érzem, a csengelei út kikövezése, vagy a katolikus iskola és óvoda létrehozása olyan eredmények, amelyeket nem vehet el tőlünk senki. A közelgő születésnap alkalmából megkerestünk néhány képviselőt is, ösz- szegezzék néhány mondatban tapaszta­lataikat. Udvardi ülés az előző tanácstes­tületnek is tagja volt, véleménye ezért is érdekes lehet. — Az önkormányzatot a különböző pártok képviselői alkotják, akiknek túl­nyomó része nem rendelkezett, nem is rendelkezhetett közügyekben való jártas­sággal, szakmai képzettséggel, saját el­képzeléseikre, meglátásukra támaszkod­hattak. Ebből kifolyólag főként az első időszakban voltak törvény- és hatáskör­értelmezési problémák. De hátráltatta az önkormányzati munkát az is, hogy a par­lament késve, vagy mindmáig nem hozott meg bizonyos törvényeket. A eredményekről szólva örülök annak, hogy talán végre megvalósul a lakosság több évtizedes vágya, a csengelei út kikö­vezése, s annak is, hogy a tanév beindítá­sa előtt önálló egyházi iskolát és óvodát sikerült létrehozni, amelynek felügyeletét teljes egészében az egyház látja el. A jö­vőre nézve egyre jobban aggaszt a növek­vő munkanélküüség. Aggódom, hogy a szociáüs keretünk kevés lesz, pedig egyre szükségesebb lesz a szociális támogatás. A költségvetéssel rendkívül gazdaságo­0 települt ej>> ú.i kereskedő-szolgáltató önkormáin/at tulajdonában van. Gyorssegély a putrikért Közös vizsgálatot tartott a városi önkormányzat kisebbségi bizottsága és a hivatal műszaki csoportja a cigányte­lepi lakások fölött. A vizsgálat megál­lapította, hogy tizenöt lakás olyan álla­potban van, amely tarthatatlan. Amennyiben nem végzik el legalább a tetők javítását, az őszi, téli esőzések következtében össze is dőlhetnek. Nem kell különösebb szakvélemény arra nézve, hogy ez a megoldás csak álmegoldás, tudja ezt az önkormányzat is. Elamarosan megnyugtató, végleges rendezés szükséges. Egy azonban biz­tos, a feladatból az érintetteknek is ki kell venniük a részüket. Ahogy a pol­gármester fogalmazott, segély helyett munkát kell adni a cigányság kezébe, amely ebben az esetben azt jelentené, hogy az új lakások felépítésében — a vályogvetéstől a tetőfedésig — a tevőle­ges munkát az ott lakók végeznék, az önkormányzat csak a szükséges irányí­tást és anyagszükségletet adná. Most azonban a legégetőbb gond a tetőfedési munkák elvégzése a már em­lített tizenöt lakás esetében. A gyorsse­gélyhez meg is szavazott a közgyűlés 220 ezer forintot, a költségvetés módo­sítása árán. Az összeg háromezer kéve nádat és annak fuvardiját, valamint a kötöződrót árát fedezi. Mint azt a ki­sebbség képviseletében Pécsi Zoltán is elfogadta, az ő vezetése és ellenőrzése mellett a lakók a tetőfedési munkákat maguk is elvégzik. A lakások 95 száza­lékában egyébként jelenleg is nádfedést alkalmaztak. san és takarékosan kell gazdálkodnia a testületnek, az 1992-ben kivetésre kerülő helyi adók pedig nem szabad, hogy a szegény réteget sújtsák. Farkas Zoltánt, mint a kormánypárti frakció egyik képviselőjét kérdeztük meg. — Mindannyiunk számára tanulóév volt ez sok nehézséggel, vitával, kudar­cokkal, de sikerekkel is. Ennek értékelése részletesebb elemzést igényelne, néhány mondatban nyilván csak a leglényege­sebb jellemzőkre lehet utalni. Legna­gyobb eredménynek azt tartom, hogy a legfeszültebb viták után is sikerült a dön­tő kérdésekben megegyezésre jutnunk. Szintén nagyon lényeges, hogy a polgár- mesteri hivatal iránti bizalom erősödésé­vel kialakulóban van a munkamegosztás az önkormányzat, a bizottságok és a hi­vatal között. Ha ez teljessé válik, kikü­szöbölhetjük az esetleges hibákat. Kon- cepciózusabbnak, helyenként szaksze­rűbbnek kell lennie munkánknak, el kell kerülni a nem eléggé megalapozott intéz­kedéseket. Körültekintő, minden érdeket egyenlő eséllyel figyelembe vevő döntése­ket kell hoznunk. Végül az önkormányzati többséget bí­ró szabaddemokrata frakció nevében dr. Hajdú Zoltán nyilatkozott: — Egy évvel ezelőtt hatalmas tennia- karással, jó elképzelésekkel kezdtünk az önként vállalt munkához. Ám hamaro­san kiderült, hogy törvényeink gyakran ellentétesek a józan ész diktálta megoldá­sokkal, s a jó szándék sem pótolja az átfogó jogi szakértelmet. A hiányzó tör­vények is leszűkítették a tevékenység kö­rét. Szerettük volna átszervezni, valóban a lakosságot szolgáló szervezetté tenni a hivatalt, azonban az ötlet megbukott. Pe­dig ez nem elbocsátásokat, pusztán éssze­rűsítést jelentett volna. Fontosnak tart­juk, hogy a jövőben az oktatás finanszí­rozása kormányzati feladat legyen. Csak akkor tudjuk a város pénzét kizárólag a fejlesztésre fordítani. Ä pénzszűke és né­mely rossz döntés miatt — például a sza­badulás népünnepély — sok konkrét eredménnyel nem dicsekedhetünk. Vá­laszthatunk: bevezetünk lakossági adó­kat vagy a túlélésre koncentrálunk. Mi­vel a lakosság — a mezőgazdaság állapo­tát ismerve — kétségbeejtő helyzetben van, mi az utóbbit választottuk. Nem akarunk általános lakossági adókat be­vezetni. A jövőre nézve elsősorban a vá­ros működésének biztosítása, eladósodá­sának megakadályozása a feladatunk. Tervezzük a szociális támogatási rend­szer átszervezését. Meg kell építenünk a csongrádi utat, s a szennyvízelvezető és -tisztító rendszer építését megkezdeni. A lakosság és a testület feladata még, megtanulni élni a demokrácia adta lehe­tőségekkel, elfogadni a korlátáit is. Re­méljük, hogy a következő önkormányza­ti testületnek már több lesz a segítője, mint az ellendrukkere. Akkor majd fejlő­dő közösséggé válhat Kiskunmajsa is. Most csak a képviselőket kérdeztük, bizonyára olvasóinknak is van vélemé­nye. Várjuk ezzel kapcsolatos leveleiket. H. T. Magyar szakemberek Kuvaitban • A kft. kiskunsági üzemének nég> dolgozója (halról jobbra), Dinda Balázs, Pilhoffer Csaba, Békési János és Lábadi István, akik a héten utaztak Kuvaitba,hogy részt vegyenek a kitöréselhárítási munkálatokban. Mint ismeretes, az Öböl-háború alatt az irakiak által felrobbantott 684 olajkút megfékezésében magyar olaji­pari szakemberek is részt vesznek. A tűzoltáshoz és a kitöréselhárításhoz szükséges 400 tonnányi felszerelést még szeptemberben Kuvaitba szállították és a szolnoki Kőolajkutató Vállalat kint lévő tűzoltási specialistái már sike­resen alkalmazták mintegy fél tucat lángoló olajkút „elfojtásában”. Az amerikai szakemberek által is megcso­dált — a világon egyedülálló - tech­nológiát most a nagykanizsai Rotary Fúrási Kft. kitörésvédelmi szakembe­rei veszik kezelésbe, és folytatják a meglehetősen veszélves munkát. Oltás közben a szakemberek. Kép és szöveg: Ferincz János HOL VAGYTOK ANGOLTANÁROK? Csólyospáloson béke van az iskolában Sok más településsel ellentétben Csólyoson zavartalan a kapcsolat az önkormányzat és az iskola között. A képviselő-testület legutóbbi ülésén meg is fogalmazódott ez, amikor az alsó fokú oktatás személyi és tárgyi feltételeinek vizsgálata volt napiren­den. A 190 fős általános iskola minden tanulója ingyen tankönyvellátásban ré­szesült a kormány által biztosított rendkívüli segélykeretből, ezen túl min­den általános és középfokú tanintézet­ben tanuló csólyospálosi gyerek kapott 1500 forint rendkívüli nevelési segélyt. Jutott azonban még a 750 ezer forint körüli állami támogatásból a nehezebb sorsú családoknak, ezen felül — szoci­ális helyzetüktől függően - 1500— 8000 forintig terjedő segély. De a falu pedagógusai sem panasz­kodhatnak. A megyeszerte elfogadott 30 százalékos bérfejlesztésen túl itt 13. havi fizetést is megszavaztak a képvise­lők az iskola nevelőinek, s ez már egy­általán nem jellemző megyeszerte. Amiben viszont hiányt szenved az iskola, az a nyelvtanítás választéka. Hi­ába a meghirdetett pályázat, a várva várt angoltanár nem jelentkezett. (Ta­lán majd most, hogy olvas a pedagógu­sok megbecsüléséről.) Hetven kilométert a színházért Pedagógusok szervezték azt a falusi közösséget, amely külön busszal, gépkocsikkal minden bér­leti színielőadásra hetven kilomé­tert utazik a megyeszékhelyre. Azokon a napokon a kecskemé­ti Katona József Színház művészei több, mint félszáz harkakötönyi gyereknek, felnőttnek, öregnek játszanak, akik saját bevallásuk szerint most először érezték, hogy ez a színház az övék is. Katolikusoknak iskola, reformátusoknak imaház Kínosan ügyel a majsai önkor­mányzat a vallásgyakorlás szabad­ságára. Szeptembertől a katoliku­sok számára általános iskola és óvoda indult nem kis önkormány­zati támogatással, ám a maroknyi református gyülekezet sem panasz­kodhat. Régi omladozó imaházuk helyett újat építenek, amelyhez a város ingyen leiekkel járul hozzá a Szabadság téren. Móricgátnak saját rendőr Megalakult az önvédelmi cso­port Jászszentlászlón. ezen belül Móricgáton is. A 18 küométer hosszan elnyúló településnek eddig egyetlen körzeti megbízottja vök, ami éreztette is a hatását (mármint a hiánya) a környék bűnözési sta­tisztikájában. Mondhatni, oda­szoktak a betörök. Októbertől Mó­ricgátnak önálló körzeti megbízott­ja van, régi vágya teljesült ezzel az ott lakóknak. A státus létrejöttéhez a téesz szolgálati lakással és irodá­val járult hozz;!. Várhatóan a pozi­tív változás is érzékelhető lesz a bű­nözési statisztikában. Sportos hír pénzügyi háttérrel Újra aszfaltozzák ajászszentlász- lói iskola kézilabdapályáját. Mint a polgármesteri hivataltól megtud­tuk, közel 300 ezer forintba kerül a felújítás. Megjelent a szanki Kisbíró Közművelődési, információs ki­advány hirdeti magáról a szanki újság első száma, a Kisbíró. A havonta megjelenő lapnak az a célja — a szerkesztőségi bekö­szöntő szerint , hogy megbízható hírekkel lássa el Szánk polgárait. Segíteni kívánja továbbá azokat, akik érdeklődnek a település sorsa iránt, s be akarnak kapcsolódni a döntések előkészítésébe. Köszöntjük a lapot, s eredmé­nyes munkálkodást kívánunk a szerkesztő kisbíróknak. Jegyzőváltás Harkakötönyben November elsejével megválik egymástól Harkakötöny önkor­mányzata és a falu jegyzője, Szilá­gyiné dr. Börcsök Mária. Mint megtudtuk, a hat éves mun­kaviszony közös megegyezéssel a jegyzőnö kérésére szűnik meg. Újabb Gy. Szabó­tárlat nyílik Az Erdélyből elszármazott gyu­lafehérvári mester hagyatékának hű gondozója a szanki közösségi ház. Életművét állandóan megújuló tárlatokon mutatják be az érdeklő­dőknek. Most készül Fábián Gyula rende­zésében egy újabb fametszet-kiállí­tás Gy. Szabó Béla műveiből, a Dante-sorozatból és a Jelenések könyvéből. Rendelet a szeszfogyasztás korlátozásáról Környezetszemlén a kérelmezőknél Zsanán a hitért és kultúráért Legutóbbi ülésünkön felszabadítot­ták a szovjet laktanya felújítására félre­tett pénzösszegeket a majsai képvise­lők. Annak idején 3,8 millió forintot kü­lönítettek el a város költségvetéséből, hogy a remélt szovjet laktanyabeli la­kásokat felújíthassák, lakhatóvá te­gyék. Mivel a lakásokhoz való hozzá­jutás máig nem tisztázott, de legalábbis halasztódik, a szociális célokra szánt pénzre viszont szükség lenne, ezért ol­dották fel az összeg zárolását. A száznál több kérelmezőhöz — akik a szociális lakástámogatásra igényt tartanának —, az utóbbi hetek­ben kopogtattak be az önkormányzat képviselői egy-egy hivatali dolgozó kí­séretében, hogy felmérjék a rászorult­ság mértékét. Az összegyűjtött vélemé­nyek az őket gondozó képviselők a na­pokban ütköznek meg egymással, hogy az október 25-ei közgyűlésen a legrá­szorultabbak neveit s a számukra kiu­talt támogatás összegét nyilvánosságra lehessen hozni. Tevékeny, örökmozgó katolikus plé­bánosa van Zsanának, Sági Lajos atya személyében. Igaz, Zsanára Budapest­ről került, ám idevaló ő a Kiskunság homokjára. Innen az indíttatás, amellyel idén már­ciusban létrehívta A Falu Népének Hite és Kultúrája Alapítványt. A kilenctagú kuratórium tagjai között pedagóguso­kat, teológusokat találunk, akik megfo­galmazták az alapítvány feladatait. Lajos atya azonban már az alapít­vány megszületése előtt azon volt, hogy a falusi gyermekek ne szenvedjék kárát vidékiségüknek. Az elmúlt esztendő­ben egy hónapot, idén két hetet töltött 24 gyerekkel Ausztriában, hogy né­met nyelvre fogja a leendő zsanaí gaz­dákat. Alapítványának lényegi célkitűzése: létrehozni egy lelkiség! és kulturális központot a vidék népének s népével. Kiskunmajsa önkormányzata elren­delte a város közterületén való szeszfo­gyasztás korlátozását. Ezentúl tilos a „szeszisszáknak” a fogyasztás minden üzlet vagy vendég­látó előtt, ahol árusíthatják, nem kü­lönben kapualjakban, középületekben, minden olyan létesítményben is, ahol viszont tilos a szesz árusítása. Kivétel a rendelet alól a vásárok, 0 Az oldalt összeállította: Hajós Terézia majálisok alkalma, illetve az idegenfor­galom számára létesített pavilonszerű borozók környéke és a vendéglátók te­rasza is. A szabályt sértők tehát, akik a ren­deletet megszegik vagy kijátsszák, tíz­ezer forintra is büntethetők a polgár- mesteri hivatal által, illetve a tetten ért „szeszszopó” ezer forint helyszíni bir­sággal sújtható. Flogy mi számít szeszes italnak? Minden alkohol tartalmú itóka. A közterülethez pedig az utakon, tere­ken, parkokon túl még a lépcső is hoz­zátartozik a rendelet tanúsága szerint. • Az évek során megrongálódott I. világháborús emlékmű is az új önkormányzatnak köszönheti a felújítását. A restaurálást, a Petőfi-szoborral együtt, Csábi László kőfaragó végezte. (Ferincz János fotói)

Next

/
Thumbnails
Contents