Petőfi Népe, 1991. október (46. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-17 / 244. szám

6. oldal, 1991. október 17. TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! Tisztelt Olvasóink! Szerkesztőségünkben továbbra is gyülemlenek az Önök levelei. Nyil­vánosságra szánt írásaikból az alábbiakban ismét közre adunk jó néhányat. A témák változatosak. A panaszok mellett, korábban is­mertetett levelekre kapott válaszo­kat is közlünk. Felhívjuk kedves figyelmüket, hogy a csütörtökönként megjelenő összeállításaink a jövő héttől bővül­nek azzal, hogy a szerkesztősé­günktől tanácsot, eligazítást kérő levélíróinknak a nyilvánosság előtt válaszolunk, elsősorban olyan té­mákban, melyek másokat is érde­kelhetnek. A szerk. Levélváltás Kedves Főszerkesztő Úr! A Petőfi Népe 1991. október 10-ei számában, az olvasói ro­vatban cégünket érintő ügyben névtelen levélíró levelét közöl­ték. Kérem Önt, hogy az erre adott válaszomat az olvasók és a levélíró tájékoztatására szíves­kedjen közölni. Tisztelt Névtelen Levélíró! Ön a Petőfi Népe fent megje­lölt számában egy levelet tett közzé, Prémiumosztás, de mi­ből? címmel, melyben választ vár kérdésére. Bár ezeket az in­formációkat minden elmarasz­talás (melyre finoman célzott) nélkül magkaphatta volna bár­melyik vezető munkatársamtól, a nyilvánosság miatt, az olvasók tájékoztatására mégis fel kell Ön előtt tárnom azt, ami egyál­talán nem titok közöttünk. Prémiumot nem osztogat­tunk, hanem kitűztünk, mégpe­dig első lépésben négyszázötven fizikai munkásnak. Október l-jétől három hónapon keresz­tül havonta alig több, mint egy­millió forintot azért, hogy a pia­ci igényeknek eleget tudjunk tenni (ezek német, dán és oszt­rák megrendelések). S hogy mi­ből fizetjük? Abból a többletbe­vételből, amit a célprémium mozgósítóerejétől várunk! Tisztelt Levéliró! Egyszerűen érthetetlennek tartom, azt, hogy amikor a vál­lalatok sorra csukják be kény­szerűen kapuikat, mert nincs pi­acuk, már az is kritika tárgya le­het, ha valahol van igényes nyu­gati piac, amihez árban, határ­időben és minőségben alkal­mazkodni akarnak és a jelek sze­rint tudnak is. (Mi nem 20-30 ezer dollárért adunk el árut évente, ami legfeljebb színes hír a megyei lapban, hanem 10 mil­lió dollárnyit.) Igaz, ez a piac kényes is, hihe­tetlen meglepetéseket tartogat. A mi legnagyobb nyugati part­nerünkkel — egy USA-beli óri­ás vállalattal—hónapokon át a kommunikáció képtelenné vált, amikor kiderült, hogy egy másik gyártóval szemben elveszített 10 millió dolláros US ARMY-s megrendelést (még ma sem ké­pes megfelelő, számunkra is el­fogadható fizetési biztosítéko­kat adni). Nem kevés fejtörést okozott nekünk áprilistól au­gusztusig a kieső piac pótlása és dolgozóink legalább részleges foglalkoztatása. Az újabb vevőkört ősz elejére sikerült megszereznünk és az igényeiknek a hátralévő hóna­pokban meg kell felelnünk. Eb­ben Önre is számítunk, kedves névtelen munkatársunk! Egyben biztosíthatom Önt arról, hogy prémium sem az én, sem a helyetteseim fizetési bo­rítékjában nem volt az idén és nem is akarunk „osztogatni ma­gunknak”, mint ahogy azt a de­magógia legszebb hagyománya­it felidézve szoktak említeni oly sokan. Azt is tudnia kell, hogy a termelésirányítók, középveze­tők sem kaptak eddig többlet anyagi elismerést. De helyette­seimmel együtt örülnék annak, ha ez utóbbiak is részesülnének a többletbevételekből, azokkal a „szürke alkalmazottakkal” együtt, akik készek a szervezeti célokkal azonosulni és azok tel­jesítéséért együttműködni. Ezért mindent — ami rajtunk múlik—mégis teszünk. Üdvöz­lettel: Horváth János igazgató Köszönet egy önzetlen jótevőnek A múltkor egy délután Kecske­méten, az uszoda előtti biciklitáro­lóban a leláncolt versenykerékpá­rom hátsó kerekét kiszerelték, két­órás benntartózkodásom alatt. Miután a tolvaj kerékpárra ülve elhajtott, egy ismeretlen jótevőm üldözőbe vette és visszaszerezte a kerekemet. Tiszteletet és hálát érzek iránta, szerettem volna megköszönni, amit tett. Jó érzés tudni, hogy még ma is létezik ilyen becsületes em­ber, aki önzetlenül tenni képes a másik emberért! Kérem, ha lehetséges, tolmá­csolják köszönetemet neki, a Petőfi Népében, a nevem kiírása nélkül. E. Sz. T. Kecskemét A műkertvárosi újságárus válasza A Petőfi Népe 1991. október 10-ei számában a Fogadóórá­kon című cikkben megjelent egy kecskeméti, műkertvárosi úr panasza, melyre az alábbiak­ban kívánok válaszolni. Csaknem egy hónapja dolgo­zom a műkertvárosi pavilon­ban, és ez idő alatt még nem fordult elő, hogy nyitvatartási idő után nyitottam volna ki. így e vonatkozásban a panaszt alaptalannak tartom és vissza­utasítom. Helyesebbnek tartot­tam volna, ha az úr a nap pon­tos megjelölésével közölte vol­na, mikor észlelte, hogy nyitva­tartási időben mikor nem árusí­tott a pavilon. » Egyébként a napilapok nyi­tásra való megérkezése tőlem független. Ugyanakkor, véle­ményem szerint, a város összes pavilonjába nyitásra kiszállíta­ni a lapokat szinte lehetetlen. Ennek ellenére panaszának ezt a részét megértem, de ez nem csak mükertvárosi gond. Sókiné, a műkertvárosi pavilon dolgozója A Szilvási- diszkont védelmében A Petőfi Népe október 10-ei szá­mában olvasói levél jelent meg Szá­molás Szilvási-diszkont módra cím­mel. Mint a vállalkozás társtulajdo­nosa, szeretnék erre reagálni. Kér­ném, hogy levelemet közölni szíves­kedjenek. Kérésem oka, hogy a kedves vásárló — levélíró — né­hány dolgot tévesen írt le, s tájékoz­tatása, finoman szólva, hiányos. A leírtak rontják üzletünk hite­lét, hírnevét. A vásárlás időpontja nem szeptember 20., hanem 27. volt. Ezt követően panaszával ok­tóber 1-jén keresett meg. Még az­nap munkatársam azonnal kiment a lakására, ahol a blokkot és a be­mondott vásárlást ellenőriztük. Itt derült ki; nemcsak az Önöknek írt árukat vásárolta, hanem 5 csomag vaníliás cukrot is vett, valamint a számlán külön kell beütni a kávé üvegbetétjét is. Nem feltételezve, hogy egyéb vásárlást is elfelejtett a néni, a fennmaradt 79 forint külön- bözetet kifizettük neki. Ezek után érthetetlen számomra, hogy kilenc nappal később miért írja, „futhatok a pénzem után”? Szerettünk volna a szomszédasszonyával is beszélni, de az állítólag nem ért rá!? Üzletünkben olyan tábla, hogy „A pénztártól távozás után rekla­máció nincs”, nem volt, s jelenleg sincs. Többletszámolás miatt még panaszunk nem volt, de olyat sem írtak, hogy a hypót érdemes volna a pénztárosnők hajára kenni. Úgy érzem, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk a lakosság jobb ellátása érdekében. Felelőssé­gem tudatában kijelenthetem, hogy munkatársaim senkit tudatosan meg nem károsítanak. Tévedés elő­fordulhat, de azokat mindig ren­dezzük. A levélíró részéről nem fel­tételezve a rosszindulatot, felmerült bennem a kérdés, ha nálunk mindig becsapják, olyan messziről miért visszajáró vásárlónk? Szilvási József Kecskemét Kérdés a kunszentmiklósi postahivatalhoz Nyolcvanegy éves édesanyá­mat kötelezik a tévé-előfizetési díjra. Kérelmét azzal utasították el a kunszentmiklósi postahiva­talban, hogy én, mint a lánya, ide vagyok bejelentkezve. Ezért kell neki fizetni. Kérdem én, akkor kikre vo­natkozik az a jogszabály, hogy 70 éven felülieknek nem kell té­vé-előfizetési díjat fizetni? A he­lyi postahivatal nincs tisztában az idősekre vonatkozó, ezzel kapcsolatos jogszabályokkal? Vagy nem akar róla tudomást venni, hogy igen is, ez minden 70 éven felülire vonatkozik? Takács Lászlóné Kunszentmiklós, Lenin utca 13. Szabad itt csámcsogni? Bizonyára sokakat meglep a kérdés, mely évekkel ezelőtt hang­zott el két-három esztendős kislá­nyom szájából egy vendégségben, ahol szülei nem voltak jelen. An­nak idején sokszor kellett rászólni, mint minden kisgyermekre, mert nyitott szájjal evett, és szerettük volna leszoktatni róla. Hogy ez mennyire zavarja, az ott derült ki, és így tette szóvá az ismerősök előtt: — Szabad itt csámcsogni? Nekik nagyon tetszett őszintesé­ge és közvetlensége, hát nevettek rajta és ráhagyták. Igaz, később el-, mesélték nekem. Mi persze, to­vábbra sem hagytuk szó nélkül csámcsogását, mert a rossz szokást nem az elnézés változtatja meg. A nevelés türelmes szeretetet kíván. Ma már ő szól rá legkisebb testvéré­re, ha elfeledkezik magáról a kicsi. Úgy tűnik, ma mindenki kedvé­re csámcsoghat, és nem akad sen­ki, aki rájuk szólna, csámcsogás nélkül! Miért? Ha olyat nézek el a másiknak, ami sokakat méltán za­var, azzal neki is, másoknak is rossz érzéseket engedek szerezni. Ez neki se jó, le kell szoktatni róla! Úgy, hogy lássa, mi nem úgy tesz- szük. Csak így lehet sikeres a szok­tatás. Talán nem én vagyok az egyetlen, akit zavar a lapok hasáb­jain a csámcsogás. Mindig máso­kon, mások hibáin, gusztustalanul és gátlástalanul, az olvasók előtt! Hogyan lehetne őket leszoktatni erről? S kinek? A gyermekek eseté­ben a szülő dolga, az újság eseté­ben talán a szerkesztőé! Vajon ők példát mutatnak a nem-csámcso- gásból? Ha igen, joguk, kötelessé­gük, felelősségük, hogy szóljanak, ne engedjék! Miért nem teszik? Le­het, hogy tetszik nekik az „őszinte­ség”? Nem kell felelősséget vállal­niuk a cikkekért, és azok íróiért? Szomorú, ha azt csinálnak, amit akarnak, azt írnak, ami nekik tet­szik, ha nincs figyelmeztetés. Én azt szeretném jelezni, hogy kárt okoznak, zavarnak sokunkat, akik a rendet szeretnénk, az igazságot, annak súlyát, felelősséget és tisz­tességet. Nem kicsinyes szócséplést és turkálást mások dolgaiban. Az nem segít, az csak zavart kelt és undorít. Ha nem, akkor baj van a neveltetéssel. Ne a csámcsogást te­gyük elfogadhatóvá, hanem a ren­det és a tisztességet kötelezővé — de az életünkkel! A leánykám, ott a vendégségben megkérdezte, mert tudta, hogy otthon nem lehet, mert szólnak érte. Kipróbálta, és hagyták. Az a hibás, aki hagyja. Össze kéne hát fogni azoknak, akik tudják, szeretik a rendet, a tisztességet egymással szemben — akiket zavar a csámcsogás! Meg kell követelnünk, példával, szeretettel. Dr. Michna Ottóné (egy hatgyermekes) Baja, Fecske u. 1/C Különvélemény a jövedelmező, bedolgozásos munkáról Örülök, hogy egy szürke állam­polgárnak is megadatik a lehető­ség, hogy írását leközöljék a lap­jukban. Vagyis a mi lapunkban, hiszen úgy érzem, a miénk, az olva­sóké ez a lap. Húsz-huszonöt éve olvasom a Petőfi Népét. Most na­gyon tetszik a bővebb megjelenése, több olvasnivalóval, hírrel stb. Valami bennem is felkeltette a kíváncsiságot, hogy ha én, mint szürke kis polgár, írnék egy észre­vételt, felhívást vagy egyebet, ol­vashatom-e, olvashatják-e mások is azt. Amivel kapcsolatban írni szeretnék, az az otthon végezhető, jövedelmező bedolgozásos munka. Az említett bedolgozás pár héttel ezelőtt is és az október 10-ei, csü­törtöki lapszámban is erős bírála­tot kapott. Csalással, szélhámos­sággal vádolja a hirdetőt. Mivel a két írásban csak bántalmazták a bedolgozások hirdetőit, én inkább az ellenkezőjét szeretném megvilá­gítani. Aki megrendelte azt a bizonyos tájékoztatót, mint én is többek kö­zött, s midnenféle rosszat elmond a bedolgozásos munkáról, az nem olvasta el figyelmesen a részletes tájékoztatót. Az érdeklődő kis szelvényen rajta van, hogy nem igényel szakértelmet, csupán csak talpraesettséget, gyorsaságot és szorgalmat. Az említett utóbbi cikk írója, egy apostagi hölgy azt mondja, az ő szorgalmával nem lenne baj. Én bizony azt hiszem, a szorgalmával és a rátermettségével hadilábon áll. Ahogy mondani szokták, száj van, de tehetség nincs! Az ilyenek rögtön kapni szeretnének, kiadni meg sem­mit ..'. Én, amint említettem, megren­deltem és csinálom is ezt a bedol­gozást. Higgyék el, ha az ember a ráfordított összeg dupláját már ha­szonnak könyveli el, örül és azt mondja: de jó, hogy nem hallgat­tam az ilyen felbujtó szövegre. Van egy barátom, akit ez a tevékenység húzott ki a bajból, mert ő is mun­kanélküli ... Amit ezek a tájékoz­tatók tartalmaznak, abból nem egy bedolgozónak haszna lett. Olyanokat tudott meg belőle, amit eddig csak álomnak tartott. így például: hogyan juthat olcsóbban autóhoz, hogyan vásárolhat a bé­csi Metrónál igen olcsón. Most már én is értem, hogyan jutnak olcsó nyugati árukhoz, akik piacokon, vásárokon üzletelnek. Érdeklődtem az árusoknál és el­mondták, hogyan szereztek tudo­mást az olcsó árukról. Megemlítet­ték ezt a fajta bedolgozást is, amit én is ajánlok. Aki szorgalmas, talpraesett, s nem csak a hasznot lesi, annak megvan a napi jövedel­me, s azt természetesen a haszon sem kerüli el. Kérem önöket, tisztelt szerkesz­tők, tegyék lehetővé írásom megje­lenését .. . Köszönöm. Puskás Bálint Szabadszállás, József Attila u. 18. Címünk: Petőfi Népe, 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Fogadónapokon Néhány éve építették ki a kecs­keméti Petőfiváros 34 utcájában a kábeltelevízió-hálózatot. A város­részben hol itt, hol ott rendszere­sen ismétlődő műszaki hiba miatt az ott lakók a tervező, a kivitelező, a karbantartást végző szolgáltatót — vagyis az Elektroszert, elma­rasztalják. A panaszbejelentés után egy-egy műszaki hibát kijaví­tanak ugyan, de pár nappal ké­sőbb, ismét műszaki zavar miatt rossz a műsorvétel. A Petőfiváros lakóközössége egy általános za­varvizsgálattól és annak következ­ményeitől remél javulást. A kötelező gépjármű-biztosítás bevezetésének új rendszere bizo­nyos esetekben kettős díjfizetéssel jár — kifogásolta egyik olvasónk. Hónap elején adta el gépkocsiját, melynek kötelező biztosítását jó előre kifizette a Hungária Biztosí­tónál egész negyedévre. A gépko­csit a hónap első hetében megvásá­roló személynek viszont csak ak­kor írták át, amikor bemutatta az újonnan megkötött biztosítási köt­vényt, s a díjfizetést igazoló papírt. Az eladó személynek a tárgyhavi 443 forintja ott maradt a Hungária Biztositónál, az új tulajdonosnak pedig ugyanarra a hónapra szóló biztosítási díja — kis Polski eseté­ben 443 forint — a Providenciánál. Miért? Megalapozatlanul mondott fel egyik alkalmazottjának a kecske­méti Magánerő Kft. A munkaügyi bíróság jogerős ítéletével az elbo­csátott személyt visszahelyeztette a munkahelyére, és a kieső időre az átlagkereset megtérítésére kötelez­te az alperest. A kft. azonban nem hajlandó fizetni, a panaszos a szer­kesztőség közbenjárását kérte. Kecskemét-hetényegyházi csa­lád állami lakást adott le, egy szomszéd megyei községben. En­nek fejében 140 ezer forint, kamat­mentes házépítési kölcsönt kapott a pénzintézettől. A háztulajdonos a kölcsönszerződésben megállapí­tott havi részleteket pontosan kifi­zette, mégis 13 ezer forintnál ma­gasabb összegű kamattartozás fi­zetésére kötelezték, holott a ka­matmentességet az állami lakás visszaadásával szerezte meg. Méltatlan állapotok a Petőfi család sírja körül A Petőfi Népe október 4—5—7-ei lapszámaiban foglalkoztunk a buda­pesti Kerepesi temetőben lévő Petőfi család sírboltjával, az ottani méltatlan körülményekkel. Az első észrevételt itt közöljük. Elolvastam a Petőfi Népében megjelent cikkeket a Petőfi család kriptája körüli áldatlan állapotok­ról. Egyetértek Borzák Tibor újság­író által megfogalmazott tényekkel. A fővárosi Kerepesi úti temető­ben sok neves személyiség nyug­szik. A Petőfi család is oda lett eltemetve a múlt században. Kivé­ve a költőóriást, akinek a nyughe­Munkatársunk ezt látta október első napjaiban ... lye még ma sem egészen tisztázott. Petőfi a világirodalom egyik óriása volt, a magyar nemzeti irodalom legnagyobbját tiszteli benne ha­zánk lakossága. Petőfi csodálatos költészetéből valamennyiőket jól ismerjük! Ha így van, akkor miért nem becsül­jük meg jobban az emléküket, csa­ládi sírjukat, illetve annak környé­két? Az újságban leközölt fényké­pek valóban elszomorító látványt nyújtanak! Véleményem szerint ez kegyeletsértés. A költő élethivatá­sa, önfeláldozása, hazaszeretete több figyelmet, hálát, tiszteletet, megbecsülést feltételezne s érde­melne az utókortól. Felháborító­nak tartom az egész környék álla­potát. Nemcsak az egyedi emberek közömbösségét látom ebben, ha­nem a Fővárosi Temetkezési Vál­lalat Kerepesi temető illetékesei fi­gyelmetlenségét is. A kripta körüli szeméthalmaz minősíti az ott dol­gozók munkáját is! Feltétlen több odafigyelést igényelne, a kripta környezetének, közvetlen környé­kének tisztántartása, a sír és sírem­lék ápolása. Helyeslem a megerősí­tett kutyás őrzés-védelem beveze­tését és alkalmazását. Ma már mindenre elszánt emberek vannak, sajnos. Véleményem szerint (bár én eb­ben a témában sem illetékes, sem szakember nem vagyok) a restau­rálás miatt eltávolított tartozékok, díszek idejére célszerű lett volna bevonni, letakarni valami anyag­gal az egész emlékművet. Hiszen a csonkán bemutatott emlék-kripta is enyhén szólva rendkívül csúnya látványt nyújt. Szerintem ez is kegyeletsértés! S rögtön többféle szóbeszéd tárgya lett, sőt több újságcikk kiinduló alapja, illetve vita tárgya. Jó ötlet­nek tartom egyébként a restaurá­lást is, de több figyelmességgel kel­lett volna talán megtervezni s a kivitelezést végrehajtani. Sőt, lehe­tett volna várni az esetleges azono­sítási eljárás végrehajtásáig. Valóban igaza van Borzák úrnak abban is, hogy az európaiságunk terén nem igazán lehet dicseked­nünk ebben a témában. így érezzük mi, e táj szülöttei, akik Petőfi ha­gyományát, örökségét magunké­nak érezzük. Petőfi ezen a tájon élt csak bő egy évszázaddal korábban. Büszkén valljuk magunkénak a költőt. Hiszen úgy érezzük, hogy szelleme, nap mint nap itt jár közöt­tünk. Azért is fáj ez a látvány ne­künk, kiskunságiaknak, de fáj ez a látvány minden tisztességes, becsü­letes embernek akár szereti Petőfi költészetét, akár nem. Kenyeres Dénes Kecskemét, Dobó krt. 15. Ismertetni kellene a megye fürdőit Mélyen Tisztelt Szerkesztőség! Lapjukban szeretném, ha eseten­ként ismertetnék a Bács-Kiskun megyébe levő fürdőket. Feltárási év, feltörési hőfok, fürdőminősítési besorolás és a közönség látogatott­ságának mércéje szerint. Ismerek fürdőket Kiskőrösön, Izsákon, Kecelen, Kiskunhalason, Kiskunmajsán, Dávodon, Nagy­baracskán, tófürdőket Dunapata- jon (Szelidi-tó), Soltvadkerten (Büdöstó), Kiskunhalason (Sós­tó), valamint Kunfehértón, de le­hetnek még más fürdők is. Ezek időnkénti ismertetésével jó szolgá­latot tennének sok olvasójuknak. Kiváló tisztelettel: Strubl István Sükösd, Hunyadi u. 90. NAPJAINK HUMORÁBÓL

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents