Petőfi Népe, 1991. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-07 / 210. szám
4. oldal, 1991. szeptember 6. PETŐFI fi/EPE HATV ANÖT ÉV A NYUGDÍJKORHATÁR Ahol a rokkant is teljes értékű életet élhet Kéthetes svédországi utazásom ideje alatt mindössze egyetlen rohanó embert láttam: a saját tükörképemet a husqarnai buszpályaudvar üvegablakában, amint éppen a Jönköpingbe induló 4-es buszhoz szaladtam. Igaz, találkoztam jó néhány kocogóval is, de ők valamennyien szabadidejükben rótták a kilométereket a szebbnél- szebb erdei utakon. A svédek többsége napi nyolcórai munkánál nem vállal többet. (Ennyiért is kapnak olyan fizetséget, amelyből tisztességesen megélnek.) Marad szabadidejük bőven, amit a családjukra, művelődésre, sportolásra, kirándulásra, környezetük rendbetételére fordítanak. A villák, sorházak körül legalább kéthetenként nyírják a füvet, s mivel a közterület-fenntartó vállalatok ugyancsak feladatuk magaslatán állnak, feltűnően nagy a rend, a tisztaság a városok bérházai körül, a tereken és a parkokban mindenütt. Rokkant országutazók Az utcákat járva feltűnően sok rokkanttal találkoztam. Mint megtudtam, számarányuk itt sem magasabb az átlagosnál, de környezetükben mindent úgy formálnak, hogy megkönnyítsék mozgásukat. A rokkantakra nagy figyelmet, s jelentős pénzeket fordít a szociális biztosítás. Segíti őket a kocsivásárlásban, abban, hogy testreszabot- tá alakítsák autójukat. Ha kérik, motoros rokkantkocsit szereznek be nekik. De nem csupán a biztosító kezeli kiemelten őket, mert például hiába építenek föl kiváló minőségben egy középületet. Ha ott a rokkantaknak nem alakítják ki a megfelelő feljárót speciális mellékhelyiséget, biztosan pótvizsgára utasítja az átvevőbizottság az űj létesítményt ... Maguk a mozgáskorlátozottak is sokat tesznek helyzetük javításáért. Ottjártunkkor éppen fele útnál tartott egy rokkantkocsis csapat. Ők, öten több száz kilométert kerekeznek kézzel hajtott járgányaikon az országban. A svéd sajtó folyamatosan beszámol róla merre haladnak, milyen településen pihennek meg éppen ezek a megszállott sportemberek. A rokkantcsapat egyedüli célja páratlan vállalkozással: pénzt gyűjteni sérült sorstársaik megsegítésére. Értékálló nyugdíjak Bármerre jár az utazó, sok idős emberrel találkozik. Szembeszökően ápoltak, jól öltözöttek az öregek. Messziről lerí róluk: megbecsülésben, anyagi biztonságban élnek. Öve Nordlund úrtól, a jönköpingi megyei biztosító kasszavezetőjétől tudom, hogy a biztosító fontos feladatának tartja, hogy a nyugdíjak lépést tartsanak az inflációval. (Az infláció gyakorta beszédtéma mostanában Svédországban. Már-már elviselhetetlenül magasnak tartják az idei 10 százalékos rátát. Remélik, jövőre csökken. Minek tagadjam: a mi elismert 35 százalék körüli inflációnk ismeretében emiatt is irigykedtem egy sort.) Egészséges öregek — növekvő terhek Egyébként Nordlund úr nagyon készséges volt. Röviden ismertette az egész svédországi szociális biztosítási szisztémát. Mint elmondta, az országban 26 biztosítópénztár működik. Minden megyében, valamint Stockholmban, Mal- mőben és Göteborgban is található egy- egy. Évente 250 milliárd koronát fizetnek ki nyugdíjakra, betegbiztosításra, szülőbiztosításra, különféle pótlólagos segélyekre. Ez a 250 milliárd a svéd nemzeti jövedelem húsz százalékának felel meg! Jönköping megyében 350 ezer ember él. Itt egy év alatt 7-8 milliárd koronát folyósítanak. Öve Nordlund úr úgy tartja: valóban nagyon sűrű szociális hálót sikerült szőniük a ’60-as évek kezdete óta. Ekkor fogtak hozzá a szociális biztosítási rendszer kiépítéséhez. Azóta folyamatosan növekednek a kiadásaik. 1988 és ’90 között például 25 milliárddal. Az adminisztrációs vezető szót ejt a gondokról is: az öregkori populációs robbanásról. Az egészséges életmód, a magas életszínvonal hatására napjainkban Svédországban a nők átlagéletkora meghaladja a 79 évet, a férfiaké a 74 esztendőt. A biztosítók már most gondolkodnak róla, miként tudják majd megtartani kétezer után is a nyugdíjak nívóját. A nyugdíjkorhatár jelenleg nőknél, férfiaknál egyaránt 65 év. Azt tervezik, emelni kellene ezt a határt is. A skandináv országban most 30 esztendőt kell dolgoznia valakinek ahhoz, hogy teljes nyugdijat kaphasson. Ezt is fel akarják emelni 40 évre. Erről egyelőre még nincs döntés, csak tárgyalnak róla az illetékes szakemberek — hangsúlyozza végül Öve Nordlund úr. Gaál Béla A MÚLT HELYETT A JELEN ... A Tokaji írótáborról Az elmúlt rendszerben szinte minden irodalmi tanácskozás az irodalmi élet aktuális gondjainak megvitatására. az éppen friss sérelmek felpa- naszolására adott alkalmat. Magam is őrzöm a Fiatal írók József Attila Köre taggyűléseinek emlékét, amikor az akkori fiatal írók — ma többen a kormány- és ellenzéki pártok vezetői — vívtak szópárbajt a hatalom képviselőivel, érzékeltetve azt is, hogy az erkölcsi igazság kinek az oldalán áll. Aztán jöttek az írószövetségi választmány üléseinek hírei, majd a közgyűléseké... Emlékezetem szerint a panasz fóruma volt a Tokaji Irótábor is, talán csak abban különbözve az előzőektől, hogy itt a „hatalom" képviselői nem jelentek meg. Panaszkodni persze nélkülök is lehetett. Emlékszem, talán 1986-ban Csengey Dénessel és Mányoki Endrével ürítettük a poharat a Tokaj Szálló hátsó bejáratánál, s elégedetlenkedtünk valami miatt, talán Fekete Gyulával és Kunszabó Ferenccel nem értettünk egyet.. . Hogy miben, arra már nem emlékszem, és már Csengey Dénes sem erősítheti meg az emlékezetemet... A rendszerváltás a panaszkodást is feleslegessé tette. Nincs már kivel szemben állni, s a külső szemlélődő számára mintha az irodalom is veszített volna a fontosságából. A változásra az írótábor szervezői — élükön Zimonyi Zoltánnal — gyorsan reagáltak: a tábort szakmai fórummá szervezték, s a résztvevők körét is kibővítették: ma már a legtöbb irodalmi irányzat képviselői állandó „tagjainak" számítanak. Az idei téma különösen érdekes vitát ígért: az elmúlt negyven év magyar irodalmának értékelése várt a résztvevőkre. „Adott-e, és ha igen, miképpen, történelmi leckét olvasóinak az 1945, illetve az 1956 utáni magyar irodalom? — ezt a kérdést tették fel a szervezők, a vitát pedig szinte maguk provokálták, amikor körlevelükben megjegyzést is fűztek a kérdéshez: „Azt hisszük — mondták —, hogy a színvonalas, olykor kiemelkedő, nagy jelentőségű új magyar irodalom részben könnyen belátható, részben pedig feltárandó okokból nem fordult ennek a kívánalomnak az irányába, s csak kivételes esetekben adott olyan »magyarórát« közönségének, mint például amilyen »Németórát« adott — Siegfried Lenz regényének címét idézve — az egykorú német irodalom. Nos, aki ezek után alapos vitát várt — mint magam is —, az csalódott. S ebben, úgy gondolom, jókora része van az előbb idézett megjegyzésnek. Az előadók, felszólalók ugyanis arra törekedtek, hogy megvédjék az elmúlt negyven év magyar irodalmának tisztességét, méltóságát. Félő volt, hogy — ahogyan Tarján Tamás mondta— „a mértéket vesztő totális kritikai hajlam még azt is elvitatja a magyar litera- túrától, ami pedig józan helyzettudatának és morális bátorságának jele, müvekben mutatkozó megnyilvánulása volt." Ez a félelem motiválta Domokos Mátyást, aki az időszak négyszáz (!) regényét vizsgálta, ezek tapasztalatát összegezte, megállapítva, hogy irodalmunk ha egyáltalán szabad ezt az általánosító megjelölést használni, hiszen nagyon sok irányzatot, törekvést rejt ez magában — tette a dolgát, ahogy tehette. Radnóti Sándor — akitől talán a leginkább kritikus hangvételű előadást vártam — az alapvetően szociológiai szempontú kérdésfelvetést jogosnak tartotta, mondván: a korból soha nem lehet kilépni. S paradox módon éppen ö, az irodalmi művekben valóban irodalmat kereső esztéta vetette fel: az írók újra nézzenek körül az országban, mutassák be az „új valóságot”. A két előadás meghatározta a tanácskozás alaphangját: a várt vita elmaradt. Koczkás Sándor, az író- szövetség főtitkára próbálta kibillenteni a párbeszédet a holtpontról, mondván, nemcsak a helytállás ténye, hanem a hogyanja is fontos. Próbálkozása azonban nem járt sikerrel. A vita elmaradásának más oka is volt: a politikától távolodó magyar írók tanácskozása a politikai történések árnyékában zajlott. A Szovjetunióban történt puccskísérlet meghatározta a tábor — különösen az első nap — hangulatát. A fontosabb híreket ismertették a tanácskozás színhelyén, egy-egy hosz- szabbnak ígérkező rádiós híradás idejére pedig szinte kiürült a terem. Ha jól gondolom, ez önmagában is válasz volt a szervezők által feltett kérdésre... * Az elmaradt vita helyére a kisebb körben zajló beszélgetések, eszmecserék léptek. Magam is tapasztalhattam, újabban szinte minden tanácskozás, konferencia a korábban hiányzó magyar—magyar párbeszéddel jár együtt. Öröm volt találkozni a felvidéki Dobos Lászlóval, Gál Sándorral, Grendel Lajossal (mindhárman kecskeméti emlékeikkel kezdték a beszélgetést); az erdélyi Gálfalvi Györggyel (lapja, a Látó, októberben lesz a Forrás vendége)-, s először a- Becsben ifilő* „ Szépfalusi Istvánnal. A Tokaji író- tábor, talán éppen a.találkozások.,«í:) beszélgetések lehetőségének megteremtésével töltötte be leginkább feladatát: a legkülönbözőbb irányzatok képviselői sodródtak egymás mellé a három nap alatt. Ennek alapján gondolom, hogy a tábor a következő évekre nem csupán megőrződik, hanem az új formákban szerveződő magyar irodalom fontos fóruma is lesz. A résztvevők tág köre jelentheti ennek biztosítékát; feladata pedig alighanem a széles értelemben vett kultúravédelem szervezése, összefogása lehet. . . Nem lehetett ugyanis nem észrevenni, hogy minden hozzászólás, beszélgetés felforrósodott akkor, amikor a múlt helyett a jelen, a mai irodalom helyzete került szóba. A kérdés csak az, hogy a mai szét- esettségben az irodalom képes lesz- e önmaga érdekeinek megfogalmazására és képviseletére . . . Fűzi László AKIK A TÖKÉLETESSÉGRE TÖREKEDNEK Krishna szolgái Kecskeméten Egyik nap még nevetgélve beszélgetnek a vadidegen járókelőkkel, de másnap már szomorkásán gubbasztanak a lépcsőn. Ha jó kedvük van, hangosan szólítgatják egymást az utca másik oldaláról, amikor megbántják őket, mint beteg madárkák kuporognak egymás mellett az árnyékban. Látszatra tehát semmiben ^cm különböznek a többi huszonéves lányoktól, hacsak abban nem, hogy az orrukon a Gangesz medréből származó agyagból festett misztikus jelet viselnek ... — Azt szoktam mondani a kíváncsiskodóknak, hogy rossz voltam és azért kellett az orromra kenni. — mondja Gayatri, miközben Gopála és Rohini nagyot kacag a tréfán. — Persze ez egyáltalán nem így van, de mégsem magyarázkodhatok mindenkinek. Szóval ez itt az orrunkon, csakúgy mint a ruhánk, a szári egyebek között azért van, hogy tudassa a világgal, hogy mi a Magyarországi Krishna-tudatú Hívők Közösségének vagyunk a tagjai. Életünk célja: Krishna és a lelki tanítómesterünk szolgálata. Ez pedig borzasztóan nehéz feladat, egy tiszta bhakta sosem lehet megelégedve önmagával, egyre jobban kell akarnia a tökéletességet. Hisszük, hogy csupán az anyagi javak senkit nem tehetnek boldoggá. Kevés az, ha az ember szép ruhákban jár, mesés nyugati autón utazik vagy éppen arany ékszerekkel díszítheti magát. Valójában inkább a saját énünkkel kellene foglalkoznunk. Az igazi boldogságot csak akkor érhetjük el, ha felismerjük lelki azonosságunkat és Istent állítjuk életünk középpontjába. Van egy templomunk Budán, a Dimitrov utcában, ahol jelenleg harmincötén lakunk. De az is lehet, hogy már többen vagyunk, hiszen, lassan egy hete nem voltunk otthon . .. — Szinte semmit sem tudunk erről a távoli, Indiából eredő vallásról, a hívők életéről. Mivel foglakoznak például azok, akik a templomban élnek? Énekelünk, táncolunk és eszünk. Minden tettünkkel, egész lényünkkel Krishnát szolgáljuk. Persze ezek a szavak a mi számunkra teljesen mást jelentenek, mint azt általában megszoktuk. Éneklés például az, amikor Istent dicsérjük. hozzá szólunk, rá gondolunk vagy éppen róla beszélgetünk. Ez a riport is egy éneklés. Szóval mi, akik a templomban élünk, mindennap három óra körül kelünk hogy megfelelően fel tudjunk készülni a fél ötkor kezdődő istentiszteletre. Ez egy nagyon szép szertartás. Utána következik az a kétórás meditáció, amikor a legfelsőbb abszolút igazságra gondolunk — őrá, az Úr Krishnára. Hét órakor egy újabb istentiszteletet tartunk, fél nyolctól pedig a reggeli lecke keretében egy ősi könyvből a Szentírást tanulmányozzuk. Ezt követi a reggeli, majd pedig kezdődik a templomi szolgálat. Takarítunk, főzünk, van aki vallásos könyveket árul. Hatkor van vacsora, majd az istentisztelet után az esti lecke következik. Kilenc óra körül fekszünk le. Nekünk nincs szükségünk sok pénzre. a test örömeivel nem törődünk, mi a lelki boldogságért élünk. Nincsenek ágyaink, a földön alszunk, ugyanazt az ételt esszük mindennap és ruhánk is csak pár darab van. Moziba, szórakozni nem járunk, szinte mindenről lemondva, nagyon egyszerűen élünk. A hallottak alapján szinte önmagától adódik a kérdés: Miért és hogyan lesz egy fiatal lányból BHAKTA? — Gopála már dolgozott, mi ketten pedig a középiskola után kerültünk a közösségbe. Először mindnyájunkat csak a kíváncsiság hajtott. A barátnők hívtak, hát megnéztük, hogy mi is történik ott. Sok mindent nem értettünk még akkor, sőt bevalljuk, voltak olyan dolgok is amik nagyon idegennek és távolinak tűntek. Úgy éreztük például, hogy a kérdéseinkre értelmetlen válaszokat kapunk. Aztán amikor másodszorra és harmadszorra is elgondolkoztunk bizonyos dolgokon, nos akkor kezdtünk ráébredni arra, mi is az igazi boldogság. Megértettük, hogy ki kell lépnünk az ÉN — ENYÉM —- NEKEM gondolkodásból, mert mi nem test vagyunk, hanem, lélek, a boldogság is a lelki boldogságot jelenti. — Mit szóltak a szüléitek ahhoz az életformához, amit magatoknak választottatok? Azt hiszem tudod a választ, csak tőlünk akarod hallani. Nos először valóban nem örültek annak az elhatározásunknak, hogy beköltözünk a templomba. Mindez pedig azért történt igy, mert nekik fogalmuk sem volt a hitünkről. a lelki békességünkről. Ma még sajnos sokan inkább abba is belenyugszanak, hogy a lányuk prostituált legyen vagy alkoholista, mintsem elengedjék szerzetesnek. Az évek múltán aztán szüléink is lassanként megismerkedtek a hitünkkel, eljöttek az istentiszteleteinkre, egyre több és mélyebb kérdésekre kértek tőlünk választ. Talán ez volt az egyik legnehezebb dolog, a saját szüléinknek prédikálni. Az eredmény azonban önmagáért beszél: elfogadtak minket olyannak, amilyenek vagyunk. Látod, igazán, így lehet az életünkkel, Krishnával megismerkedni. Gyere el egyszer te is közénk és meglátod, mindnyájan nagyon fogunk örülni a látogatásodnak .(;ii|ambos sán(Jor • Lányok, száriban, Kecskeméten. Tizennégy várost érintő fesztiválkörútjuk során szeptember 27-én érkeznek Kecskemétre a Magyarországi Krishna-tudatú Hívők Közösségének a képviselői. A műsorban fellép a nemzetközi Hare Krishna együttes, amely ősi Bharatnatyam táncot mutat be valamint Vaisnava-énekeket szólaltat meg. Az érdeklődők láthatják még a Ramayana máig is érvényes drámáját s egy modern pantomimot is. A fesztivált egy háromfogásos vegetáriánus ételkóstoló egészíti ki. # A svéd állam fontosnak tartja, hogy a nyugdijak értékállóak maradjanak. • A mozgáskorlátozottság Svédországban nem egyenlő a kény- szer- magány- nyal. • A svéd idősek adnak a külsejükre.
