Petőfi Népe, 1991. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-28 / 228. szám
I Díszoklevelek, színes diplomák Péntek délután adták át Kiskunhalason az általános művelődési központban kilenc idős pedagógusnak több évtizeddel az utolsó vizsgáik után a színes diplomákat. Vasoklevelet kapott 65 év múltán Bernáld Lászlóné óvónő és Regős József tanító. Bolvári Ferenc tanítót gyémántoklevél emlékezteti az eltelt hatvan évre. Asztalos Andorné, dr. Gasztonyi Józsefné, Gyömrei Vincéné, Kiss Zoltánné, Kolozsvári Benő és Rómán Jánosné tanítók pedig aranyoklevelet kaptak fél évszázaddal ezelőtti sikeres vizsgáik emlékére. Gratulálunk a kitüntetetteknek, s köszönettel a lelkiismerettel teljesített hivatásukért, boldogságot és egészséget kívánunk. Jogosítvány, csak fiúknak A Magyar Honvédség jelentős összeggel járul hozzá — több mint 20 ezer forinttal fejenként —, a sorkötelesek gépjárművezetővé képzéséhez. Valószínűleg kevesen tudják: az amúgy húszezer forintos jogosítványt mindössze 3 ezerért megszerezhetik azok a fiúk, akik vállalják, hogy a katonai szolgálatuk idején volánhoz ülnek. A képzésre nemcsak Kecskeméten, hanem a megyében lévő valamennyi „Kiskun” Gépjárművezető Kft. kirendeltségen lehet jelentkezni. m. v. - siker Nagyszerűen sikerült előadásokon mutatják be színházunkban az elkövetkező hetekben Molnár Ferenc: A testőr című darabját. A színészek játékának a rendezőnek és a szerző dialógusainak köszönhetően sokszor csattan fel a nyíltszíni taps. Sorjába veszem tehát. A második felvonás operapáholyának láttán csattant az első taps, és folytatódott, amikor a textilredökből komponált fehér-fekete ruhában a királynői tartású Bencze Ilona megjelent. A színészpár szobájára ezután kezdtünk figyelni: az ólombetétes ablakok és a fehér zongora bizarr együttesére... Es Rajhona Adóm öltönyére, pedig észrevehettük volna: a mintázat jelzi, ezt nem polgár viseli, hanem színész! A műsorfüzet természetesen jelzi a két vendégművész nevét. A Győrből érkezett jelmeztervezőjét, Jánoskád Mártáét, és a budapesti díszlettervezőjét. Szegő Györgyét. A kevésszereplös, pergő előadás sikeréhez, hiszem, nagyban hozzájárultak. Jeleztük tetszésünket, mi, nézők, akikért esténként a függöny felgördül. A nevük utáni két betű — m. v. — jelzi: vendégek nálunk. Reméljük, észreveszik : kedves, visszavárt vendégek! — sei — x : x x x W- vy Vj/1 xur Vjy W w \s rfc yfc sfc y\ sfs stk DUTAUTÓ-AKCIÓ! * Kedvezménnyel vásárolhatók X x nyugati típusú X X X személygépkocsik X X X * új és bontott alkatrészei, valamint X X X használt személygépkocsik. X X Vállaljuk nyugati típusú személygépkocsik javítását X X teljeskörű anyagbiztosítással. X X Karambolozott személygépkocsi helyett X X cserekocsit biztosítunk X X a roncsérték beszámításával. X X Vállaljuk nyugati X X gépkocsik műszaki X X vizsgáztatását. X X Telephely: Kecskemét, X X Kiskőrösi u. 6. Tel./fax.: 76/22-259 X X 3490 X yfc zi\ yK Ítn ä 7s ss 7s X 1991. szeptember 28., 3. oldal BNV-n nőtt sonkafa A mesében, a mindig éhes szegény emberek történeteiben, már találkoztunk az ételt termő fákkal. A Budapesti Nemzetközi Vásáron a Bácshús Rt. rukkolt elő ezzel a csodával: sonkákból álló fatörzset kreálva. Amint az elmélyülten, sőt, áhitatosan szemlélődő kisfiút nézem, lehet, hogy húsz év múlva ő is a fogyókúrázók táborát erősíti majd? (Gaál Béla felvétele) A környezetvédelemről tárgyalt a kunszentmiklósi képviselő-testület A tanács úgy dolgozott, ahogy dolgozott, a jelen és a jövő a mi felelősségünk: emberhez méltó környezetet kell teremtenünk végre a városunkban, ahol élünk ... — így foglalta össze dr. Bórák Ákos, kunszentmiklósi polgármester a városi képviselők vitáját. A csütörtök délutáni tanácskozás fő napirendje ugyanis a Felső-Kiskunság fővárosának környezetvédelmi helyzete volt. Az önkormányzati ülésen a városatyák megvitatták a költségvetési üzem korszerűsítésével kapcsolatos feladatokat is. Döntöttek a közterület-használati díjakról. Rendeletet alkottak a helyi népszavazásról, illetve a,népi kezdeményezésről. Dr. Bórák Ákos beszámolt a lejárt határidejű határozatok teljesítéséről, a polgármesteri hivatal munkájáról. Az önkormányzati ülésen tárgyalt témákról jövő héten első alkalommal megjelenő, Felső-Kiskunság című mellékletünkben bővebben is szólunk majd. OKTÓBER 1—18. KÖZÖTT Reprezentatív mezőgazdasági statisztikai összeírás a kisgazdaságokban A kistermelő gazdaságok a jövőben az ország mezőgazdaságában egyre nagyobb szerephez jutnak. A mezőgazdasági kistermelés fejlesztését szolgáló intézkedések megalapozásához a Központi Statisztikai Hivatal rendszeresen összeírásokat hajt végre. Az összeírások az adatszolgáltatók érdekeit is szolgálják. A vállalatok csak annyi állat felvásárlására, takarmányellátására stb. készülhetnek fel, amennyit a Központi Statisztikai Hivatal az összeírás adatai alapján kimutat. Ez év áprilisában teljes körű összeírásra került sor. Ennek folytatásaként ' mint tavasszal, most is a polgármesteri hivatalok közreműködésével — az október 1 18-áig terjedő idő alatt a megyében ez é\ áprilisban megkérdezett adatszolgáltatóknak mindössze 3,8 százalékánál, közel 6300 címen reprezentatív összeírás keretében véletlen kiválasztás alapján - kérdezik meg a számlálóbiztosok a legfontosabb szántóföldi és kertészeti növények ez évi termés- eredményeit, a fontosabb mezőgazdasági épületek adatait, és az 1991. évi mezőgazdasági termelés költségeit. Ugyanekkor került összeírásra az 1991. szeptember 30-ai szarvasmarha-, sertésállomány és a tyúkfélék adatai. Az összeírásra kerülő adatokat minden, adatszolgáltató köteles a valóságnak megfelelően a kért időpontban megadni. Az összeírással megbízott számlálóbiztosok 10x7 centiméteres, fehér alapon zöld színű nyomással és KSH körbélyegzővel ellátott igazolvánnyal rendelkeznek, melyet az adatszolgáltató kívánságára a személyi igazolvánnyal együtt fel kell hogy mutassanak. Valamennyi kistermelő gazdaságának legfontosabb adatait csak minden ötödik évben gyűjtjük össze. Az ötévenkénti (teljes körű) összeírás során a számlálóbiztosok közel 167 ezer háztartást keresnek fel. A közbeeső időszakban csupán kb. 4 ezer kistermelő gazdaság adatait írjuk össze, s ennek alapján számítják ki az országos'és a megyei adatokat. 1 A reprezentatív mezőgazdasági összeírás során gyűjtött adatok kizárólag statisztikai célra használhatók fel. Az adatokat egyéb célra (pl. adó-, ingatlan-nyilvántartás) a KSH nem adhatja és nem is adja ki. A Központi Statisztikai Hivatal Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága kéri, hogy az adatfelvételt végző számlálóbiztosokat fogadják bizalommal, és igyekezzenek kérdéseikre minél pontosabb választ adni. A statisztikai adatfelvételhez nyújtott segítségért minden adatszolgáltatónak előre is köszönetét mondunk. Központi Statisztikai Hivatal Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága Kész a program a Katona-évfordulóra A kecskeméti Katona József Gimnáziumban elkészült a „házi” program a névadó bicentenáriumára közölte szerkesztőségünkkel Baltás Dániel igazgató. November 15-én rendhagyó órákat tartanak a gimnázium egykori tanárai és diákjai a társadalom- és természettudományok, valamint a művészetek tárgyköréből. A délutánt a sportnak szentelik, este pedig zártkörű „katonás” bál lesz. November 16-án kiállítás nyílik Egy bajai tanya tulajdonosa panaszt emelt a környezetvédelmi felügyelőségen, hogy házának közelében bűzös iszapot helyeztek el. Petrity József szakértő, főmunkatárs végezte a vizsgálatot, mely a következő megállapításokat eredményezte. A jelzett helyen — egyébként engedéllyel — a Dél-Bácskai Vízmű Vállalat rakta le földkazettákba a városi szennyvíztisztító telep víztelenített iszapját. A kijelölt hely megfelel a környezetvédelmi előírásoknak, megvan a 200 méteres védőtávolság a legközelebbi tanyáig. Az iszap tárolása nem okozna gondot, ha az engedélyben foglaltak szerint 6 hónap után trágyaként hasznosítanák. Ezt a megyei növény-egészségügyi és talajvéBodri Ferenc Bánk bán-illusztrációiból és az iskola diákjainak munkáiból. Dr. Orosz László irodalomtörténész előadást tart Katona József és Kecskemét címmel, emlékműsort ad a gimnázium irodalmi színpada. Ezután megkoszorúzzák a drámaíró iskolában lévő szobrát, majd ülést tart a gimnázium baráti társasága. A kétnapos rendezvénysorozat osztálytalálkozókkal, illetve az öregdiákok báljával zárul majd. (r. m.) delmi szolgálat ellenőrzi, egyben meghatározza a trágya kiszórásának módját is. A vizsgálatig rendben ment minden, de a trágya kijuttatása elmaradt. Ez a jegyzőkönyvi megállapodás szerint a Bajai Mezőgazdasági Kombinát feladata lett volna. Az, hogy miért nem történt meg e komoly költséggel kezelt és laboratórium által megvizsgáltatott trágyának a felhasználása, a kombinát felszámolása miatt ma már nem állapítható meg. Sőt, a remény is elveszett, hogy a kiszórás megtörténjék. A vízmű engedélye az idén lejár, a jelzett helyre több iszap már nem szállítható, a vállalat pedig más mező- gazdasági partnert nem talál. így az ügy végére a pont helyett egy nagy kérdőjel került. 2. JÖVŐ HETI SOROZATUNK Hogyan lett nagyipar a szovjet alvilág? A szovjet belügyminisztérium friss adatai szerint jelenleg 5000 szervezett banda működik az országban „főállásban” és rendszeresen. Számuk (a tavalyi statisztikák alapján) 1990-ről 1991-re 3800-zal gyarapodott. A bandák számának dinamikus gyarapodása azt mutatja: Moszkvában és a szovjet köztársaságokban a leggyorsabban fejlődő „iparág” a szervezett bűnözés. Cikksorozatunkban — hétfőtől — olvasóink izgalmas információkat olvashatnak a szervezett alvilág múltjáról, jelenéről, s tájékozódhatnak a „szovjet és az amerikai maffia közötti legjelentősebb különbségekről”. Kinek kell a szennyvíziszap? TISZAKÉCSKÉN HATÁROZTAK A BÖLCSŐDÉK SORSÁRÓL A polgármestert (is) bosszantja a városatyák döntése (Folytatás az 1. oldalról) Szijj László polgármester már az ülés elején kinyilvánította: a bizottság javaslatához nem tudja felemelni a kezét. Ezután a képviselők sorra mondták el véleményüket. Elhangzott az a „találmány” is, hogy az anya feladata a gyereknevelés, a család összetartása, maradjon hát otthon. Ötletét miszerint minden anya otthonmaradását 50 ezer forinttal segítse az önkormányzat — maga is faramuci megoldásnak nevezte a képviselő, aki arra figyelmeztette a jelenlévőket, hogy a döntésnél az apróságok és nempedig a dolgozók munkáltatói viszonyait kell figyelembe venni. Többen a Kossuth utcai bölcsődét dicsérték, és a Béke utcai ideiglenes bezárása mellett érveltek, már csak azért is, mert az utóbbi őrzése a rendőrség közelsége miatt megoldható, az előbbi működése és felszereltsége dicséretes, illetve ideális. A széksorokban helyet foglalt a két gyermekintézmény vezetője is, akik elmondták, hogy az egyikben mindössze tíz gyermek van, akik már elmúltak kétévesek, a másikba pedig náluknál is „öregebbek” járnak, összesen tizenheten. E számok hallatán volt, aki azzal érvelt, hogy a gyerekek ellátása csoportban olcsóbb, mint külön-külön, sőt, ma nemigen engedhetik meg a családok azt a luxust, hogy az édesanya otthon maradjon. A korábbi javaslat, az 50 ezer forint pedig nem sokra elég. Ekkor már több mint egy órája folyt a vita, mi több, elhangzott az a kijelentés is; idegtépő ez a meditálás. Megkérdőjelezték azt is, hogy miért kell egy bizottságnak összeülnie, ha nincs konkrét javaslat? Ezt már az ügyben érintett is „kifogásolta”, egy édesanya ölében sírva fakadt kisgyermek törte meg a vitát. Ám akár a végleges, akár az ideiglenes bezárás mellett teszik le a vok- sot a városatyák, a munkahelyek megszűnésének kérdése is felvetődik — folytatta Szijj László. Ismételten hangot adott annak a véleményének, hogy a fűtési idényben megtakarítható körülbelül 150 ezer forint nem ér annyit, hogy emberek kerüljenek utcára vagy bújtatott állásokat fizessenek. A napirend fölött mégiscsak határozni kell — sürgette a vitát a következő hozzászóló, hiszen a téma újbóli napirendre tűzése nem hiányzik karácsonyi ajándékként sem a gyerekeknek, sem pedig a dolgozóknak. E kijelentést a hallgatóság nagy tetszéssel fogadta. Végül is a többség amellett döntött, hogy zárják be hat hónapra a Béke utcai bölcsődét. Az ott dolgozókat pedig addig osztották, mígnem mindenkinek sikerült valamilyen megnyugtató megoldást találni. E határozat viszont alaposan felbosszantottá a polgár- mestert, aki a késő esti órák első szünetében kifakadt: —Mérhetetlenül fel vagyok háborodva! Nekem 12 ezer ember érdekét kell képviselnem! Nem öröm számomra ez a döntés! Lett volna inkább tizenkét munkanélkülivel több. Most elmondhatjuk, azt a pár gyereket — nem tudom mérgemben a számokat — hány bújtatott állással Jie- lyeztük el. Engem ez felháborít! És a többi ötszáz munkanélküli? Mert ők nem tanácsi alkalmazottak voltak? E testületi ülésre tervezett, kéttucatnyinál is több napirendnek egynegyede került sorra. A városatyák tegnap este ismét összeültek, lapzártakor még tanácskoztak. Pulai Sára TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! Hogyan szabaduljunk meg a vadkendertől? „Vadkender-malom; Tüsszög a fél világ ...” — olvasom az újságcikkeket, és közben az idegeim lassan felmondják a szolgálatot, mert hallgatnom kell két családtagom 3 hónapon keresztül tartó megállás nélküli tüsszögését, tűrnöm kell szenvedésüket. Már a gyógyszerek, az injekciók sem segítenek rajtuk. Éppen ez okból ragadtam tollat, és teszek javaslatot polgármesterünknek és a képviselő-testületnek. Ezt a gondot meg kell oldani, az ügyet nemcsak szavakkal kell ecsetelni, hanem tettekkel le kell zárni. A javaslatom költségmentes. Kérem az önkormányzati testületet, hozzon olyan helyi törvényt, hogy minden ingatlantulajdonos —- kertes házé, hobbikerté, téesz, szövetkezet stb. — a területén, illetve az előtte lévő utca felezővonaláig az összes gyomot semmisítse meg, égesse el. Erre kap a város összes ingatlantulajdonosa (az ön- kormányzat is, útfenntartók is) 10 napot. Ennek letelte után egy parkőr vagy egy közterület-felügyelő vagy egy rendőrjárőr járná a várost, és aki a törvénynek nem tesz eleget, jöhet a büntetés. Annak behajtása adók módjára történjék. Ez másképp nem megy. Éehet, hogy nem is mondtam újat, mert ezt már rendelet szabályozza, hogy mindenki a jó gazda gondosságával tartsa rendben tulajdonát, ingatlanát? Ez kötelessége. Vagy rosszul tudom? Ezt kérdezem: Makkainé Hoksza Éva Kecskemét, Hosszú u. 8. A szerkesztőség megjegyzése: egyetértünk olvasónkkal abban, hogy mindenkinek a jó gazda gondosságával kellene rendben tartania telkét, termőföldjét, ingatlanának környékét. Valóban létezik olyan rendelet is, aminek, értelmében az köteles a termőföldet a károkozóktól megvédeni, aki műveli. Az ellenőrzés a Növény- és Talaj- védelmi Állomás feladata. A jelenlegi körülmények között azonban nincs értelme a mulasztók megbüntetésének. A gazdaságok túlnyomó része a „padlón van”, nem tudnak a növényvédelemre annyi energiát, pénzt fordítani, amennyi szükséges. (Eddig sem fordítottak.) Megbüntethetnék a tsz-elnö- köt akárhányszor, akkor sem tudna a földre embert, gépet, vegyszert küldeni. (Erről szóló cikkünk a szeptember 21-ei számunkban jelent meg.) Ha legalább a családiház-, hobbikért-, telektulajdonosok rendben tartanák ingatlanukat és környékét (mondjuk: büntetés terhe mellett), kevesebb lenne, de ki nem pusztulna az allergiát okozó gyomnövény... J^ét érdekes figura álldogál Bács- Kiskun megye tegnap elfogadott címerében. Szent Pál apostol, mezítláb, egyik kezében pálossal, másikban szent könyvvel; valamint egy deli kun vitéz — nevét, sajnos, nem ismerjük — csizmában, süvegben, jobbjában szablyát emelgetve. Alattuk a Duna Tisza sávjai hullámoznak, felettük aranyszínű várkorona díszeleg. Mily szép kép! • Ha netán valaki nem értené, hogy kerül a címerpajzsba az apostol és a vitéz; elég, ha csak futó pillantást vet Bács-Bodrog, valamint Pest-Pilis-Solt- Kiskun régi szimbólumaira. KIS, MEGYEI HERALDIKA A kettő „maradványából” 1950-ben létrehozott Bács-Kiskun ugyanis mindkét megye hagyományait felvállalja, így címerük uniójaként most megszületett az új jelkép. (Lapunk első oldalán látható.) Elmorfondírozhatunk azon, hogy festett volna Szent Pál mellett egy koronát és országalmát nyújtogató kétfar- kú(!) oroszlán, s megállapíthatjuk, a kardját villogtató kun vitéz még így is sokkal békésebben megfér az apostollal. Ezentúl ők őrködnek Bács-Kiskun címerében, éppúgy meg fogjuk őket szokni, mint a hármashalmon ágaskodó fehér kecskét, s a kék-fehér megyei lobogót is — csakúgy, mint a napokban a városházára felvont piros-fehér-piros városi zászlót. Móriczhidi Bán János : A REAL-TIME PC Center \ • (Kecskemét, Horváth D. u. 10.) j í SZÁMÍTÓGÉP AKCIÓJA j : a COMMENT ’»1 ideje alatt j ; PC AT-286/12 49.900,-Ft j ; *n 40 MB winchester, mono ; monitor, 101 gombos bili. Csak készpénzért! Tel/Fax: 76/29-145 | Ügyviteli szoftverek. J Híradás- és Irodatechnika DISZKONT ÁRON! I................................................................J