Petőfi Népe, 1991. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-18 / 219. szám

AUTOSMAGAZIN Itt a miniszteriális Passat A budapesti Kossuth téren a Parlament körül és másutt, a kor­mányzati negyedben megjelentek a Volkswagen Passatok. Az új hiva­tali kocsikat egy kisvállalat által megnyert tender eredményeként — tessék figyelni! — in^en kapják meg a miniszteriális szervek. Csu­pán az üzemeltetés — benzin, olaj, karbantartás — költségeit fizetik, ám a Passatok használatáért sem­milyen térítést nem adnak. Az au­tók egy évig vannak állami kézben, ezután az importőr újat ad a kor­mányzatnak, a régieket pedig — kedvezményes áron — eladja. Aki tehát gyönyörű, olajzöld Passatot lát valahol — már kezdhet is gyűj­teni rá ... ÁRAK HOLLANDIÁBAN Magyarországon a legtöbben talán a belga autó­piac — alacsonynak mondott — árairól és persze német, illetve osztrák árlistákról tudnak. Az alábbi összeállítás azt mutatja, hogy a használt autók holland kínálata bizony megérdemelne a mainál nagyobb figyelmet is. A De Telegraaf című napilap szombati száma több ezer autóhirdetést közöl, ezúttal ezekből szemelgettünk. Az árakat guldenben adjuk meg (kb. 40 Ft). Audi 100 CC 2,3 (1085/12, kék) 14.950 Audi 80S (1987, fekete) 18.000 Audi 80 CC (1987, gázos, metálfestéssel) 11.900 Audi 80 Diesel (5 seb., sötét üvegek) 23.750 Audi 80 Diesel (1984, 4 ajtós) 5.450 Audi 100 Diesel (1981, 5 henger, extrák) 1.100 Citroen BX TR (1986/6, fekete) 9.750 Citroen BX 1,9 Diesel Leader (1986/10) 8.900 Citroen BX 19 Diesel (1989) 12.900 Citroen BX 19 TRD (1986, 5 seb) 6.950 Citroen AX (1987) 7.950 Citroen AX TRE (1988/10) 11.000 Daihatsu Charade TS Special (1988) 11.500 Daihatsu Charade (1983) 3.750 Daihatsu Charmant (1987/7) 6.000 Fiat Tipo 1,7 Diesel (1989) 10.750 Fiat Regata Diesel (1988, fedélzeti komputer) 7.950 Fiat Panda 1000 CL (1987) 6.950 Fiat UNO 1,7 Diesel (1985/4.) 4.800 Fiat Croma Diesel (1989) 13.750 Ford Sierra 2.0 (1985) 7.950 Ford Escort 1300 GL (1979, 90.000 km) 2.500 Ford Sierra 2,3 CLD Sedan (1988) 10.950 Ford Orion 1,8 Bravo Diesel (1988) 10.900 Ford Fiesta Bravo (1980) 2.450 Ford Granada 2,5 Diesel (1985) 4.950 Mazda 626 GLX 2,0 MB Diesel (1987) 11.950 Mazda 626 Diesel (1986) 11.500 Mazda 323 1500 GLX (1990) 18.950 Mercedes 190 Diesel (1987, 160.000 km) 27.950 Mercedes 200 Diesel (1984, első tulajdonos) 13.500 Mercedes 190 E (1985) 23.950 Mitsubishi Galant 2300 Turbo Diesel (1984) 2.950 Mitsubishi Colt 1.3 EL (1989) 18.750 Mitsubishi Galant 1800 TD (1987) 9.950 Nissan Bluebird 2.0 Diesel (1988) 9.750 Nissan Cherry 1300 de luxe (1984) 4.450 Opel Kadett Diesel (1984) 7.000 Opel Kadett (1982) 3.750 Opel Senator (1983) 3.400 Opel Kadett Diesel (1988) 11.500 Opel Kadett 1.2 (1986) 5.850 Opel Omega Diesel 2.3 (1988) 13.750 ■■Peugeot 309 GR 1600 Automatic (1988) 8.650 Peugeot 205 XR (1985) 7.500 A kínálat óriási, az árak az utóbbi évben — a lengyel turisták támasztotta kereslet miatt — né­mileg emelkedtek. Különösen érdekes lehet körül­nézni nagy kölcsönzőknél, ahol fiatal autók na­gyon nagy árréssel kaphatók (ennek tudjuk az okát: sokan vezették a kocsikat). A szakértő jó vételt csinálhat! Szövetségben az autókereskedők? Úgy hírlik, érdekszövetségbe tömörülnek az autókereskedők. A hiva­talos, gyárak által is támogatott szakemberek megelégelték, hogy míg ők súlyos milliókat költenek reklámra, vevőszolgálatra, szervizre, alkatrész- ellátásra és számos más feltétlenül szükséges teendőre, addig nagyszámú ügyeskedő minden erőfeszítés nélkül megszedi magát — kárt okozva egyrészt a becsületes kereskedőknek, másrészt a vevőknek. Az érdekszö­vetség szeretne új vámtételt, olcsóbb hitelt — cserében minőséget, szak­szerűséget vállalnának. • KIÁRUSÍT AZ OPEL. Annyi szép siker, oly hosszú eredményekben gazdag évek után vége az Opel Kadettnek. Legutolsó változata, a Hun, némiképp szélesített hátsó futóműjével, még mindig szerepel a kereskedők kínálatában, ám a típust — természetesen árengedménnyel — kiárusítják. Az új csillag az Astra, amiből Szentgotthárdon is készül majd több tízezer. ÖTLETBÖRZE Hogyan csökkentette ön autójának (bármilyen típusú) a fogyasztását? Tud-e olyan tip­pet adni, ami másoknak is hasznos lehet? Úgy véli, van­nak olyan tapasztalatai, ame­lyeket szívesen átadna a Petőfi Népe olvasóinak? írja meg! — Címünk: Petőfi Népe, 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A, Autósmagazin. • TAKARÉKOS HONDA. Frankfurtban a nemzetközi autókiállításon bemutatták az újratervezett Honda Civicet is. Az autó első­sorban bámulatra méltóan csekély fogyasztá­sával keltett figyelmet. Az 1600 köbcentis, 90 lóerős gép városban 6,7 litert eszik, 90km/h se­bességnél 5,4, mindent egybeszámolva pedig 5,9 literes átlaggal megelégszik, (Csak zárójel­ben: az új dízelmotoros Volkswagen állítólag városban sem fogyaszt majd többét 4 liternél, ráadásul katalizátorral a környezetszennyező anyagokat kiszűrik a kipufogógázokból.) Kerékpár Kiskunfélegyházára A Renault Kecskemét nem panaszkodhatott: a múlt szomba­ton befejeződött fesztivál előtt 38 740 tippszelvényt gyűjtött azok­tól, akik szerették volna megnyerni a fölajánlott Cliót. A főnyere­mény végül Pestre került, ám Fortuna nem kerülte el Bács- Kiskunt: Ónodi Gyöngyi Kiskunfélegyházáról egy Renault ke­rékpárt nyert. MEGÁLL AZ ÉSZ! Riasztó biztosító Az autótulajdonos — mert annyi rosszat hall — riasztót szereltet kocsijába. Nem a legdrágábbat, de nem is a legolcsóbbat — olyant, amely jelzi a lökdö- sést, a nyitást. S mert újabban minden biztosító azt hirdeti, hogy mennyire az ügyfélért van, s mert úgy gondolja, a riasztó beszerelésével csökkentette a ko­csi ellopásának kockázatát, azt hiszi, ennek a casco- díjban is meg kell nyilvánulnia. Logikus: ha kisebb a kockázat, nyilván kisebb a fizetendő díj is pár száza­lékkal. Mármost lehetséges, hogy külföldön valóban ke­vesebbet kell fizetni. Magyarország azonban a kü­lönlegességek országa. ítéljék meg ezt az ügyfél és a biztosító (szándékosan nem nevezzük meg) ügyinté­zője között lefolyt párbeszéd alapján. — Jó napot kívánok. Riasztót szereltettem a ko­csimba, azt kérdezem, változik-e a havi casco-dijam. — Jó lenne, ha megmutatná, hogy melyik típus­ról van szó. Esetleg tud számlát prezentálni? Vagy bejönni a kocsival? Meg kellene néznünk. És akkor utána eldöntjük, hogy mennyi pluszdíjat fizet. — Hogy? Mit? Miért? — A riasztóval nyilvánvalóan értékesebb lett a kocsija, hiszen nem szériafölszerelés. Köthet rá extrabiztosítást. Érthető, nem? — Ember! A riasztóval én csökkentettem a koc­kázatot. Ezért nem pótdíjat kéne fizetnem, hanem engedményre lennék jogosult. Éz pontosan olyan volt, mint a süketek párbe­széde. Mindenesetre egy, az autószakmában leg­profibb szakember jót nevetett a történeten. — Természetesen a biztosítónak volt igaza. Amilyen ma a közbiztonság, száz százalék, hogy azt a kocsit, amelyiket el akarják lopni, azt el is lopják. Márpedig akkor ellopják vele a riasztót is — ennyivel nagyobb a kár. Logikus, nem? Körséta a jönköpingi Volvo-szalonban Egyszerűen zavarba ejtő a nyu­gati autószalonok árubősége a teg­napi keresleti piachoz szokott ke­let- és közép-európai utazó számá­ra. E sorok írója a közelmúltban Svédországban, a jönköpingi Vol­vo cég szalonjában ámuldozott a szebbnél szebb gépkocsik rendkí­vül gazdag választékát látva. A hatalmas, csillogó csarnok­ban katonás rendben sorakoztak a tetszetős járgányok. Volvóból tu­catnyi típust számláltunk össze — a 480-as sportváltozattól, a 740- esen keresztül, egészen az elegáns 745-ösig. És ez csak Volvóból! Mert kínálnak egyéb márkákat is. Például Opelt, Renault-t, Suzukit, Mazdát. Bennünket ezúttal elsősorban a házigazdák autói érdekeltek. Bár az első pillanattól nyilvánvaló volt: nem vagyunk komoly vevők, mégis részletes tájékoztatást adott a szalon egyik alkalmazottja. Meg­tudhattuk többek között, hogy az új Volvók ára 115 900 és 198 500 svéd korona között mozog. Ez utóbbi, a legdrágább, a 850 GLT még annyira új, hogy csak pros­pektusból ismerhettük meg. A sza­lonok csupán szeptember—októ­ber táján kezdik majd árusítani. A színes kiadvány szerint a Vol­vo 850 GLT-t 2435 köbcentis, 5 hengeres, 20 szelepes, keresztbe ál­lított motorral látták el, amelynek teljesítménye — percenkénti 6200- as fordulatnál — 125 kilowatt. A kocsit katalizátorral szerelték fel, s 95 oktávos ólommentes ben­zinnel működik. (Svédországban három esztendeje katalizátor nél­kül nem lehet autót forgalmazni.) A benzintank 73 literes, s ennyi üzemanyaggal ugyancsak messzire juthat az autó, hiszen országúton száz kilométerenként 6,1, illetve 6,4 litert fogyaszt. (A 850-est ma­nuális és automata sebességváltó­val gyártják. Ennek megfelelően tüntették fel a kétféle fogyasztást.) Még néhány érdekes adat: A kocsi maximális sebessége 215 kilométer/óra, 0-tól 100 kilométer/ órára 8,9 másodperc alatt gyorsul fel. Ezután a biztonságos, csúszás- mentes megállást ABS-fékrendszer garantálja. A stadionnyi szalonban egyéb­ként nemcsak új, hanem használt kocsikat is árulnak. A svédek többsége kétéves autóját cseréli új­ra. Utána a járgányok jelentősét veszítenek eredeti értékükből. Egy hároméves, középkategóriájú Vol­vót már 100 ezer koronáért is meg lehet vásárolni. Figyelembe véve, hogy egy korona csaknem 12 fo­rintot ér, attól tartok, a legtöbb honfitársamnak még ezek a hasz­nált autók is túl drágák lenné­nek Gaál Béla • A \ uhu 850 (»I. I -I egyelőre csuk » prospektusból ismerhettük meg. Nem drágul a rendszámtábla A 2.5 milliós magyar járműpark kerek egyharmada már az új rendszámtáblával fut. A cég, mely megnyerte az új táblák gyártására kiírt versenypályázatot, nemrég tartott sajtótájékoztatóján arról biztosította a közvéleményt, hogy nem tervez áremelést. Igaz, hozzátették: ígéretük 1991-re vonatkozik. Mosóbenzinnel olcsóbb Az utóbbi időben megfigyelhető egy különös „divat” — újra keresik a kétütemű autókat. A Wartburgból elsősorban a kombit veszik — százezer forint körül van az ára, persze évjárattól, kilomé­terteljesítménytől függően ez lehet alacsonyabb vagy magasabb is — és hajtják, hajtják, hajtják. Nem is akármivel — 92-es oktánszá­mú mosóbenzinnel, mely olcsóbb a rendes benzinnél. A magyar lelemény mindent megold .. . • • Ötlet — trabantosoknak Sok mindent el lehet mondani a Tra­bantról, ám hogy takarékos lenne, alig­ha. Sok mindent próbáltak csinálni ve­le, de az átlagfogyasztás bizony nem­igen csökkent. Van azonban egy olyan módszer, amelyet már a 80-as évek ele­jétől alkalmaztak néhányan elsősor­ban az egyik kis kecskeméti szerviz szakembereinek jóvoltából. A lényeg: a rövid menetű helyett ugyanolyan hőér­tékű, de hosszú menetű gyertyát kell használni. (Vannak, akik a motortérbe belógó részt még le is köszörülik már tudniillik egycentis darabon a me­netet —, így sima felületet kapnak, de persze az elektródához nem nyúlnak.) Az eljárásnak talán az lehet a lényege, hogy valamennyivel csökken a robba­nótér, ugyanakkor a motortérbe be­nyúló gyertya a megszokottnál még jobb hatásfokkal adja le a szikrát. Könnyen lehet, hogy mindez szakmai alapon megcáfolható, ám az biztos, hogy ez a trükk egy személy esetében 90 km/h sebességnél képes akár 6 liter alá is szorítani a nagy étvágyú kétüte­mű benzinéhségét. Érdemes azonban nagyon jó minőségű gyertyát használ­ni, mert az egyszerűbbek a magasabb hőmérséklettel járó nagyobb igénybe­vételt nem bírják, és akár 20-30 kilomé­ter után elolvadnak. Az új Golf Frankfurtban óriási érdeklő­dés kíséri a nemzetközi autóki­állítást — főképpen az Opel Astra és a Golf III. miatt. Iga­zán nem lehet kétségbe vonni a Volkswagen-hívők véleményét: szerintük ennyire praktikus, ilyen strapabíró kocsi nincs még egy. Nos, az új Golf kicsit széle­sebb, mint a régi és picivel na­gyobbnak látszik — egészében azonban minden változtatás el­lenére megőrzött annyit a ko­rábbi modell vonalvezetéséből, mint amennyit a Golf II. átvett a Golf 1-bőí. Magyarországon természete­sen elsősorban azt kérdezik: mennyibe kerül, mennyit fo­gyaszt. Nos, a legkisebb, 1400 köbcentis CL 60 LE teljesít­ményt ad le és valamivel 20 000 márka alatti áron lehet megvá­sárolni, fogyasztását 6 liter kö­rülire mondják. A GL változat mintegy 4000 márkával drá­gább — ezért a pénzért azon­ban 1800-as motor, 75 LE-s tel­jesítmény, központi zár, lopás­gátló és más extrák járnak. Az európai szakértők számá­ra az új Golf műszaki adatai megszokottak: végső soron ennyit tudó autót más is tud gyártani. A Golf III. azonban mindenféle európai és amerikai szabványnak megfelel, bizton­ságos, kíméli a környezetét, 100 százalékig újrafeldolgozható. Amikor tehát úgy vélik, újabb sikerszéria kezdődik, nemcsak újabb milliós eladás­számra gondolnak, hanem a környezetvédő autó elterjedésé­re is. Az oldalt szerkesztette: BALLAI JÓZSEF

Next

/
Thumbnails
Contents