Petőfi Népe, 1991. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-16 / 217. szám
Kovács Erika labdáját kctscgbccscttcn próbálja hárítani a közgazdasági Egyetem két játékosa. (Walter Péter felvétele) Tizenhatodik alkalommal rendezték meg Kecskeméten a Hírős Kupa női röplabdatornát, amelyet egy jugoszláv és egy olasz csapat avatott nemzetközivé. A nyolc együttes két négyes csoportban játszott, a végső sorrend pedig a csoportok azonos helyezettjei között dőlt el. Az A csoportból a TFSE gárdája emelkedett ki, a főiskolások játszmaveszteség nélkül jutottak a döntőbe. A B csoportban már sokkal szorosabb mérkőzéseket vívtak a csapatok. Innen a Közgazdasági Egyetem került a fináléba. A kupavédő Dutép SC az egyetemistákkal azonos pontszámmal, de rosszabb szettaránnyal a második lett, így a Kőbányai Közért együttesével a bronzéremért játszhatott. A kecskemétiek a csoportmérkőzések során mindhárom alkalommal ötjátszmás találkozót vívtak. Az éremért aztán a tornán mindvégig tartalékos csapattal felálló házigazdák 80 perces nagy csatában 3:1 arányban alulmaradtak a fővárosiakkal szemben, és a negyedik helyen végeztek. A döntőben a főiskolások egy pillanatig sem hagytak kétséget afelől, hogy az övék a legjobb csapat. Bár a harmadik szettben a győztes 15. pontot csak nehezen sikerült megszerezniük, végül 70 percnyi játék után nyertek az egyetemisták ellen, és egy évig őrizhetik a kupát. A kecskeméti együttes csoport- mérkőzéseinek eredményei: Dutép —Közg. Egyetem 2:3, Dutép—Miskolci VSC 3:2, Dutép—Spartac Su- botica3:2. A helyosztók eredményei; a 7. helyért: Spartak Subotica—CUS Venezia 3:0, az 5. helyért: Szegedi DRE —M VSC 3:1, a 3. helyért: Kőbányai, Közért—Dutép SC 3:1 (8, 13, —6, 10). Az 1. helyért: TFSE—Közgazdasági Egyetem 3:0 (7,9,12). A torna végeredménye: 1. TFSE, 2. Közg. Egyetem, 3. Kőbányai Közért, 4. Dutép SC, 5. Szegedi DRE, 6. M VSC, 7. Spartak Subotica. 8. CUS Venezia. A Hírős Kupa négy legjobb játékosának járó különdíjakat Körmendi Ilona (Dutép SC), Farkas Zsuzsa (Kőbányai Közért), Fehér Anna (Közgazdasági Egyetem) és Halász Márta (TFSE) kapták. A legjobb edzőnek járó díjat Forman József, a főiskolások mestere vehette át. A jugoszláv vendégek által a legszimpatikusabb röplabdázónak felajánlott díjat Kovács Erika, a kecskemétiek játékosa kapta. Piros Aranyból ezüstöt kovácsolt a KSE A kalocsai paprikanapok keretében rendezték meg Kalocsán a 7. Piros Arany Kupa női röplabdatornát, amelyen az NB I-es Ajka, és három N B 11-es csapat, a Pécs, a Kecskeméti Tűzoltó SC és a házigazda Kalocsai SE vett részt. Eredmények: Tűzoltó SC—Kalocsai SE 0:2, Ajka —Pécs 2:1, Tűzoltó SC—Ajka 1:2, Kalocsai SE—Pécs 2:0, Pécs—Tűzoltó SC 1:2. A döntőt az Ajka és a Kalocsai SE csapatai vívták, ahol az NB I-es gárda nagy küzdelem után 2:1 arányban győzött a házigazdák ellen. A torna végeredménye: 1. Ajka, 2. Kalocsai SE, 3. Tűzoltó SC, 4. Pécs. A K AGE Rt. által felajánlott külön- dijakat a következő játékosok kapták; a legjobb ütő: Faragóné Farkas Éva (Kalocsai SE), a legjobb feladó: Szabó Kinga (Pécs), a legtechnikásabb röplabdázó: Viasz Katalin (Ajka). A kecskeméti tűzoltók elfújták a vetélytársak lelkesedését Az NB Il-es férfiröplabda- bajnokság nyitánya előtt egy héttel került sor Kecskeméten a már hagyományos Tűzoltó Kupára. A tornán az NB I-es Kecskeméti SC, valamint a második vonalban szereplő Ráckeve, a Szolnoki Ti- tász és a házigazda Tűzoltó SC csapata vett részt. Minden mérkőzés három játszmás volt, és minden megnyert játszma után egy pontot könyvelhettek el a csapatok. Eredmények: Tűzoltó SC—KSC 1:2, Szolnok—Ráckeve 3:0, Tűzoltó SC—Szolnok 3:0, Ráckeve—KSC 1:2, KSC—Szolnok 3:0, Tűzoltó SC—Ráckeve 2:1. A tornát a KSC nyerte 7 ponttal, a hatpontos Tűzoltó SC, az ötpontos Ráckeve és a negyedik helyezett pont nélküli Szolnok előtt. A torna legjobb ütőjátékosa Rolandas Gilys (KSC) lett, a legtechnikásabb röplabdázónak Ka- ragics Mátyást (Tűzoltó SC) választották. Maczák György, a Tűzoltó SC edzője: „A jó színvonalú tornán az erőviszonyoknak megfelelő, reális eredmény született. Csapatom eredményével elégedett vagyok, bár a játékon a bajnoki rajtig van még javítanivaló. A torna jól beleillett a felkészülési programba. Talán ha a KSC-vel nem mindjárt a nyitó mérkőzésen kerülünk szembe, őket is legyőzhettük volna. Meglepetés volt viszont a szolnokiak gyenge szereplése. A Tisza-parti gárda széteső játékkal, játszmagyőzelem nélkül végzett az utolsó helyen”. Közgyűlést tartott a Bajai Bácska Kosárlabda SE, amelyen először Tax Imre elnökségi tag számolt be az elmúlt három hónapban történtekről, majd pedig megválasztották az új, kibővített elnökséget. Tax Imre beszámolójából kiderült, hogy az immár önállóvá vált egyesületet a város több intézménye támogatja, így nyugodtan vághatnak neki a bajnokságnak. Szó esett a nyáron eligazolt játékosokról is. A Szolnokra távozott Hosz- szú Istvánnak kettőmillió forintban állapították meg az árát, és mivel a két klub között még megegyezés nem született, az ügy a liga elé kerül. Rátvayval és Pálkertivel kapcsolatban a Paks még nem jelentkezett, de az átigazolási szabályzat értelmében mindenképpen fizetnie kell. Sőt, ha bíróság elé kerül az ügy, a tárgyalás végéig nem játszhatnak új egyesületükben. Elhangzott, hogy szeretnék a Kaposvárott katonáskodó Ágh Pétert visszahozni Bajára. Ezután bemutatták az új játékosokat: a lengyel Rozwadowszkyt, aki Sopronból érkezett, 34 éves és 208 cm magas center, a szlovák Alexander Vasst, aki 24 éves, 192 cm magas irányító, valamint Korcsok Mihályt, a Szegedről érkezett 20 éves, 211 cm magas centert. Rajtuk és a régi kosarasokon kívül 5 utánpótláskorú játékossal kötöttek még szerződést. A bajnokságban minden korosztályos csapatot elindítanak. A közgyűlés végén került sor az elnök és az elnökség megválasztására. Az alapszabály módosításával ötről héttagúra bővült a vezetőség. Az új elnök Kancsár Máté, a Kereskedelmi Bank Rt. bajai fiókjának az igazgatója lett. További elnökségi tagok: Tax Imre, dr. Kiss Zoltán, dr. Marjánovits József, Mundweid József, Agfalvi György, Gombás László. A felügyelő bizottság elnöke Kozics Gyuláné lett. Z. L. KÉZILABDA Megrepedt a vakolat PILISVÖRÖSVÁRI SC—SOLT- VADKERTI TE 25—27 (15—15). NB 1/B-s férfimérkőzés, Pilisvörös- vár, 350 néző. Vezette: Ambrus, Hummel. Soltvadkerti TE: Grandjean — Szabó (2), Hódi (5), Zsódi (5), Forgács (1), Paku (8), Mihók (1). Csere: Nehéz (k), Fodor (5), Rohoska, Font. Megbízott edző: Zsikla András. Az első percektől vezetett a bátran támadó vadkerti csapat, a félidő végére azonban felzárkóztak a hazaiak. Szünet után ismét a vendégek kapcsoltak rá jobban és négy-öt gólos előnyt szereztek. A hajrában csökkentette hátrányát a Pilisvörös'vár, amelynek hazai veresége felért egy kisebbfajta vakolatrepedéssel ... A vadkertiek remek főpróbát tartottak a szerdai Magyar Kupa-mérkőzés előtt, amikor is 17 órai kezdettel az NB I-es Ózdi Kohászt fogadják a sport- csarnokban. Kitűnt: Paku (a mezőny legjobbja), Grandjean, Font. Packot kapott a Majsa Csepelen DUNAPACK CSEPEL—K1SKUN- MAJSA 32—25 (19—10) NB 1/B-s ferfimérkőzés, Csepel, 50 néző. Vezette: Balogh, Heiher. Kiskunmajsa: Molnár — Szakács (1), Noel (14/2), Vér, Gazsó (6), Papp, Pisz- mán (2). Csere: Horváth (k), Czirkó (I), Farkas (1), Vas. Edző: Mészáros Tibor. Kiállítás: 8, illetve 10 perc. Hétméteres: 2/2, illetve 5/2. A két ellentétes félidőt hozó találkozón az első játékrészben a hazaiak jelentős előnyt szereztek a rendkívül sok hibával játszó majsaiak ellen. A 7. percben még 3—3 volt az állás, de a remekül játszó hazaiak a 24. percben már 15—5-re vezettek. A második félidőben a csereként beállt játékosoknak köszönhetően rendezték soraikat a majsaiak, s így szorosabbá tudták tenni a mérkőzést. Hiába szerzett Noel 14 gólt, a vereséget így sem kerülhették el a majsaiak. Kecelen még a szurkoló is bakra ült • Gáspár Zoltán nemcsak Nyúl Zoltán segédhajtójaként bizonyított, a bakon is remekül kezelte a hajtószárat. (Walter Péter felvételei) Bács-Kiskun megyében nagyon sokan szeretik a lovassportot. Évtizedekkel ezelőtt Mélykút, később Kecskemét, Hercegszántó, He- tényegyháza, Orgovány, majd Kecel adott otthont vetélkedőknek. Kecelhez rangos rendezvények kötődnek. Tíz évvel ezelőtt a világ- és Európa-bajnokságokat megelőző Duna—Alpesi Kupa első magyar- országi rendezvényének házigazdája volt. Ebből az alkalomból látványos, szórakoztató műsort rendeztek, amelynek egy lószerető úr, ' KarF Heinz Paschen és az ismert keceli figaró (fogathajtó) volt a ceremóniamestere. Nem véletlenül zarándokolt ezernyi szurkoló, érdeklődő a csonthalmi pályára, az épülő lovaspanzióhoz, hiszen a rendezvény szervezői értő kézzel tették a dolgukat. Világ- és Európa-bajnokok, Duna—Alpesi Kupa-győztesek voltak a meghívottak között, akik ezúttal igazán közel kerültek a közönséghez, hiszen a vállalkozó kedvűek bakon, lovon is próbára tehették rátermettségüket. A sok jelentkező miatt több kategóriában is rendeztek vetélkedőt, még a nőket is bakra ültették, akik között Paudits Béláné (Seregélyes) volt a legügyesebb, megelőzte dobogós vetélytársait, Hatvani Gá- bornét (Kecel) és Pázmándi Erikát (Kecel). A férfiak versenyében Le- dényi József (Kecel) bizonyult a legjobbnak, Varga Dénes (Cegléd) és László Tibor (Kecel) előtt. Vasárnap az országos bajnokságokról és hajtóderbykrőf ismert versenyzők foglalták el a csonthalmi pályát, amelyen 16 akadályt állítottak fel a rendezők. A csaknem húsztagú mezőnyből öten hibátlanul teljesítették a feladatot (120 másodperc volt az alapidő), ezért közöttük összevetésre került sor. A 220 méter/perces alapidejű pályán az alábbi végeredmény született: 1. Frittman István 84.01 mp./ 0 hibapont, 2. Nyúl Zoltán 85.63/0, 3. Gáspár Zoltán 89,25/0. • Lovász László, a keceliek hajtója a legjobbnak bizonyult az. old boy kategóriában. — Örömmel jöttem Kecelre — mondta Bárdos György t világbajnok négyesfogat-haitó -4,' hiszen ez a verseny is a félkészülést szolgálja. Fiatal lovakkal dolgozom, nagyon bízom benne, hogy jövőre már nemzetközi versenyeken is részt vehetek. Vasárnap délután, a négyesek léptek a közönség elé, ezenkívül csikófektetés és pusztaötös szórakoztatta a nézőket, akik minden bizonnyal kellemes élményekkel távoztak Kecelről. — banczik — Hétből négy arany Hács-Kiskunban maradt Hat külföldi klub és tíz magyar egyesület versenyzői, összesen hatvankilen- cen léptek tatamira Kecskeméten, a városi sportcsarnokban, szombaton, hogy eldöntsék a hét súlycsoportban a helyezések sorsát. Mivel a barcelonai olimpiára készülő válogatottak Koreában versenyeznek, így a hazai mezőnyt a második vonal képviselte. Amint Ozsvár András, olimpiai érmes dzsúdós, a Bp. Honvéd edzője mondta, amatőrök, akik, idősebbek lévén már vagy fiatal koruknak betudhatóan még nem a cselgáncsból élnek. Különböző erősségű, felkészültségű versenyzőkkel állt ki a két újvidéki klub, a Partizán és a Szlavia, valamint a Rüsselsheim, a Modena, a Kijev és egy osztrák csapat is. A hét súlycsoport döntőjébe végül csak három külföldi jutott be, két jugoszláv, közülük egyik nyert is, valamint a rüsselsheimi színekben cselgáncsozó Brassay Attila, akinek édesapja magyar, anyja német származású, s két éve települt át Romániából az NSZK-ba. A szakemberek közül akadt, aki azt fejtegette, hogy nem esett vissza jelentősen a hazai cselgáncsversenyek, s közte a kecskeméti rendezvény színvonala, mások ennek ellentmondtak azzal, hogy volt idő, amikor 250-en neveztek, a legnépesebb súlycsoportban 40 induló is szőnyegre lépett, s a győzelemhez hatszor kellett nyerni. Most kevesebb is elég volt/ A tizenharmadik Kecskeméti Judo Kupán jól szerepeltek a Bács-Kiskun megyei versenyzők. A Bajai Judo Club, Tamás László és Tamás A ttila révén, két aranyérmet szerzett a felső súlycsoportokban, s ugyancsak két győzelem jutott a KSC-nek is Deák Ferenc és Sárkány László jóvoltából, az alacsonyabb kategóriákban. Ami viszonylag kiegyensúlyozott teljesítményeket tükröz. Sárkány az első mérkőzéseken ugyan nem volt mindig meggyőző, a döntőben viszont • Akció indul. Balra: Tamás A. (BJC) és a miskolci Csorna. gyönyörű dobással bizonyult jobbnak ellenfelénél. Eredmények: 60 kg, 8 induló, a döntőben Sárkány (KSCy—Brassay (Rüsselsheim), győz Sárkány iponnal. 65 kg: 8 induló, a döntőben Csernoviczki (UTE) Biró (Cegléd), győz Csernoviczki iponnal. 71 kg: II induló, a döntőben Deák (KSC)—Molnár (UTE), győz Deák, wazaarival. 78 kg: 18 induló, a döntőben Niskanovics (Partizán)—Kovács (Szeged), győz Niskanovics iponnal. 86 kg: 10 induló, a döntőben Doszpod (PVSK)—Szabó (Győri Dózsa), győz Doszpod, 3 kokával. 95 kg: 6 induló, a döntőben Tamás L. (BJC)—Csovics (Partizán), győz Tamás L. iponnal. +95 kg: 8induló, a döntőben Tamás A. (BJC) —Csorna (MVSC), győz Tamás A. kokával. A csapatverseny végeredménye: 1. Partizán, 2. holtversenyben a BJC és a KSC. TEKE Olajra lépett a Fradi Szánkon SZANKI OLAJBÁNYÁSZ- FERENCVÁROSI TC 7:1 NB I-es női mérkőzés. Szánk. Pontszerzők: Fehér M. 494, Harnó- czy 473, Toldiné 441. Török J. 422, Törteli M. 417, illetve Fehér Anna 470. Az elmúlt heti debreceni vereség után nagy várakozás előzte meg a szan- ki lányok-asszonyok hazai bemutatkozását az új bajnoki évadban, így aztán érthető, hogy megteltek a széksorok a nézőtéren, amikor az első párok elkezdték a gurítást. Török Julianna gyorsan végzett Demeterrel szemben és 39 fás győzelme után a nézők figyelme az alig húszéves Fehér Márta felé fordult, aki remek formában versenyzett. Szinte hibátlanul szórta a telitalálatokat, s 494 fás teljesítménye új egyéni és pályacsúcs! A jó kezdés szárnyakat adott a hazaiaknak, Törteli és Toldiné is biztosan hozta az újabb két győzelmet. A nézők már ünnepeltek és fergeteges buzdításuktól kísérve Fehérné, valamint Har- nóczy is folytatta a szankiak addigi győzelmi sorozatát. Végül nemcsak a fölényes győzelmet biztosították be, de elért eredményeikkel nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a csapat meg tudja javítani az immár két éve fennálló 2589 fás, régi pályacsúcsot is. Tóth Zsolt edző: — Csak gratulálni tudok a csapat valamennyi tagjának, akik szinte egymást múlták felül. Ez a győzelem és a mutatott forma erőt adhat a következő fordulók nehéz mérkőzéseihez, amelyeken ismét szeretnénk meglepetéseket okozni ellenfeleinknek. Ifjúsági eredmény: Szánk—FTC 3-1 (761—752). Pontszerzők: Rábai 394 (Szánk), illetve Juhász 387. 10. oldal, 1991. szeptember 16. SPORT RÖPLABDA Babonás volt a Dutép SC Elnökségválasztás a bajai kosarasoknál LOVASPARADE EGY KIS CUKORRAL