Petőfi Népe, 1991. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-16 / 217. szám

LABDARÚGÓ NB II. KELETI CSOPORT Hajszálon múlt a KSC győzelme KECSKEMÉTI SC—KAZINC­BARCIKA 2—1 (2—1) Kecskemét, 600 néző. Vezette: Nagy I. (Ádám, Győri) KSC: Erdei — Gál, Safranyik, Fekete, Kovács T. — Szabó (Már­ton T. az 52. percben), Farkas, Torbavecz (Valter a 80. percben), Tóth F. — Pauk, Tóth Cs. Edző: Losonczy László. Kazincbarcika: Majer — Szabó (Timárik a 76. percben), Sztahon, Kondász, Zsiga — Szamosi (Asz- szony a szünetben), Csipke, Ba­logh, Hauberger — Kalmár, Ter- nován. Edző: Vigh Tibor. Sárga lap: Zsiga a 44., Kovács T. az 50., Asszony az 59. percben. 5. perc: Hauberger vitte fel a lab­dát, majd Kalmár felé indított a jobb szélen. Kovács T. megelőzte, de röviden tolta haza, így Kalmár elcsípte és a kifutó Erdei mellett a jobb alsó sarokba lőtte a labdát. 0—1. 22. perc: Ternován csavart lövé­se alig kerülte el a bal felső sarkot. 24. perc: Szabó közeli fejesét még kiütötte a kapus, de Pauk éles szögből a hálóba lőtt. 1—1. 40. perc: Farkas nagy lendülettel cselezett ki két védőt, majd remek labdával indította Paukot, aki 16 méterről a kifutó kapus mellett a hálóba gurított. 2—1. 63. perc: Tóth F. beadásába egy védő kézzel nyúlt bele. A játékve­zető 11-est ítélt. A büntetőt Pauk a jobb alsó sarok felé lőtte, de Ma­jer gyors vetődéssel szögletre men­tett. 82. perc: Zsiga hátulról megrág­ta Valtert. A játékvezető már nyúlt a zsebébe, amikor nyilván eszébe jutott, hogy Zsigának már van egy sárga lapja, és a játékos megúszta szigorú figyelmeztetéssel. A KSC támadókedvét hamar le- hűtötte az első kontrából kapott vendéggól. A kecskemétiek ezután jobban megszervezték a védekezé­süket és továbbra is rohamoztak. Pauk két gólja után a második fél­időben a büntetővel a kecskeméti­ek bebiztosították volna a győzel­met, de a 11-es kimaradt és a végén bizony csak hajszálon múlt, hogy a cserék miatt visszaesett kecske­méti együttes itthon tudta tartani mind a két pontot. Kitűnt: Erdei, Safranyik, Fekete, Farkas, Pauk, illetve Majer, Szta­hon, Zsiga, Hauberger. Losonczy László: — Nagyon jó csapatot győztünk le. Most egy ki­csit ünnepelünk, de csak röviden, mert látom a hibákat. Vigh Tibor: Végig mi támadtunk többet, de a sok kihagyott helyzet után törvényszerű volt a veresé­günk. Szabó Zoltán Miskei sóhaj: ha a helyzetek gólnak számítanának... SALGLASS—MISKE 2—0 (0—0) Salgótarján, 1000 néző. Vezette: Mé­száros. (Mester, Birincsik) Salglass: Hiesz Zsély, Babosán, Hó- man, Juhász, Kajli, Hodur a 70. perc­ben) Gubán, Stark (Klárik a 81. perc­ben) Gyetvai, Balga, Balogh. Edző: Dávid Róbert. Miske: Jeszenovics, Jagicza, Kiss, Bozai, Miskolczi, Goloschmidt, Csin- csák, Szekeres (Hemer a 75. percben) Szedlacsek, Csög., (Pesti a 75. percben) Palásti. Edző: Gabala Ferenc. 7. perc: Juhász éles fejese csak centi­méterekkel szállt el a felső léc fölött. 14. perc: Balogh viharzott el a bal szélen, középre adott, és a jókor érkező Gubán óriási lövést küldött a miskei kapura, amit Jeszenovics bravúrral vé­dett. 20. perc: Csőd támadását Bozai nagy helyzetben elügyetlenkedte. 23. perc: Egy formás miskei támadás végén ismét Bozai hagyott ki egy nagy helyzetet. 40. perc: Miskolczi a balösszekötő helyéről küldte kapura a labdát, amely azonban keresztben elsuhant a léc előtt. Ez volt a félidő legnagyobb gól­helyzete. 52. perc: Egy jobb oldali szöglet után Juhász közelről a hálóba fejelt. 1—0. 58. perc: A kitörő Baloghot Palásti buktatta a 16-oson belül. A megítélt büntetőt Babcsán biztosan értékesítet­te. 2—0. Két ellentétes félidőt láthattak a né­zők, mivel az elsőben a Miske, a máso­dikban a hazai csapat játszott jobban. A miskeiek számtalan gólhelyzetet ki­dolgoztak, de mindet el is hibázták. A hazai csapat azzal nyert, hogy hely­zetét értékesítette. Kitűnt: Babcsán, Juhász, Balga, illet­ve Palásti, Bozai. Kiss János KELETI CSOPORT 1. Szeged 4 3 1 — 10—2 7 2. Nyíregyháza 4 3 — 1 6—3 6 3. Szarvas 4 2 2 — 6—4 6 4. KSC 4 2 2 — 5—3 6 5. DVSC 4 2 11 12—4 5 6. Hatvan­Deko 4 1 3 — 3—2 5 7. Békéscsaba 4 2 — 2 10—6 4 8. Szolnoki MÁV MTE 4 2 — 2 5—4 4 9. Kaba 4 1 2 1 5—5 4 10. Eger 4 1 2 1 7—10 4 11. Hajdúnánás 4 1 1 2 2—5 3 12. Bagi SE 4 1 1 2 4—8 3 13. Salgglass 4 1 — 3 4—6 2 14. Miske 4 — 2 2 4-7 2 15. Kazinc­barcika 4 1 — 3 4—8 2 16. BMTE— Törley 4 — 1 3 4—14 1 További eredmények: KELETI CSOPORT: Szarvasi Vasas Spartacus—Hajdúnánási Bocskai 1:0 (0:0) Szolnoki MÁV MTE—Bagi SE 2:0 (1:0) Nyíregyházi VSC—Kábái Egyetértés 1:0 (1:0) Egri SE- Békéscsabai Előre FC 2:1 (0:1) Hatvan-Deko—Szeged SC 1:1 (1:0) Debrecen—BMTE Törley 7:0 (3:0) LABDARÚGÓ NB II. NYUGATI CSOPORT A BFC is segített a Tipónak SABARIA-TIPO—BAJAI FC 1—0 (0—0) Szombathely, Városligeti pálya, 800 néző. Vezette: Pamminger (Kincses, Molnár II. J.). Sabaria-Tipo: Táncsics — Kele­men (Ódor az 52. percben), Koncz, Kovács Zs., Háklár, Neudl, Csák- vári, Farkas, Szanyi (Sziffer a szü­netben), Komán, Baranyai. Edző: Mihalecz István. Bajai FC: Szabó L. — B. Szabó, Morvái, Berényi, Kovács B„ Fad- di, Evanics, Kovács I. (Tóth R.,a 72. percben), László, Horváth Á. (Koch a 72. percben), Vén. Edző: Kincses Viktor. Sárga lap: Kovács Zs. a 4L, Ko­vács B. a 76. percben. 2. perc: Farkas végzett el egy szabadrúgást a bal oldalról, a lab­da átszállt a „középsők” feje felett, Koncz a jobb szélen lekezelte, Csákvári elé gurított, a Tipo kö­zéppályásának beadását Farkas 8 méterről, óriási helyzetben, a kapu fölé penderítette. 3. perc: Faddi szlalomozott át a védőkön, az ex-fehérvári játékos 15 méteres bombáját azonban a bal oldali léc hárította. 75. perc: Sziffer a bajai térfél kö­zepén egy jól kivitelezett labdale­vétellel két vendégvédőt is elkül­dött „városnézésre”, pár lépés után Komant szöktette, ám az ungvári csatár 8 méterről csúnyán a bal kapufa mellé tüzelt. 78. perc: A bajai védők siettek a Tipo segítségére. Egy rossz haza­adást Baranyai lefülelt, visszagurí­tott Sziffernek, aki pontosan „cse­rekollégája” elé passzolt, Ódor pe­dig 10 méterről a bal alsó sarokba bombázott. 1—0. Olyan huszáros hajrával nyitot­tak a csapatok, mintha az első per­cekben kellett volna dűlőre vinni a dolgot. Mivel azonban a villámraj­tot nem koronázta siker, úgy tűnt, a játékosok szép lassan bele is tö­rődnek a gólínségbe. A bajaiak va­lamivel erőszakosabban futballoz­tak, ám ez a halvány fölény arra sem volt elegendő, hogy legalább időnként Táncsics kapuját veszé­lyeztessék. A hazaiak derekasan küzdöttek, támadásaikból azon­ban hiányzott az átütő erő. A má­sodik játékrészben egy balszeren­csés sérülés után feljavult a Sabaria játéka. A hajrában már egyértelmű volt a hazaiak fölénye, s végül — egy bajai védő „közreműködésé­vel” — a két csereember eldöntötte a pontok sorsát. Kitűnt: Sziffer, Ódor, Komán, Táncsics, illetve Szabó L., Morvái, Evanics. Mihalecz István: — Az utlsó fél­órában nyújtott teljesítményűnk alapján megérdemelten nyertünk. Kincses Viktor: Saját magunkat vertük meg . .. Török Gábor NYUGATI CSOPORT Soproni LC—Szekszárdi Dózsa 1:0 (0:0) Paksi Atom—Dorogi Bányász 0:1 (0:0) Ganz-Danubius—ESMTK 1:3 (0:1) Új Barázda TSZ SE—Dunaferr 2:0 (2:0) Nagykanizsai Olajbányász—III. kér. TTVE 2:0 (0:0) Ajkai Bányász—Oroszlányi Bányász 2:0 (1:0) LABDARÚGÓ NB III. A lilákat megcsípte a fajszi paprika FÁJSZ—KTE 3—2 (2—2) Fájsz, 350 néző. Vezette: Kérdő. Fájsz: Nagy E. Budimácz, Sántha (Csizovszki), Nagy A., Csaplovics, Nagy G„ Veres, Jagicza, Tamási, Ara­nyos, Hangya. Szaktanácsadó: Rónai Sándor. KTE: Molnár ^ Kurucz, Endre, Forgó, Pataki, Újfalusi, Baluta, Bo- ronkai, Horváth, Fütyü (Berki), Kátai (Salánki). Edző: Ádám István. 2. perc: A jobb oldali szögletzászló mellől szabadrúgást végezhettek el a hazaiak, Tamási a kapust meglepve a rövid sarokba lőtt, 1—0. 31. perc: Gyors támadás végén Ara­nyos 25 méterről jobb külsővel nagy gólt lőtt a bal felső sarokba, 2—0. 39. perc: Jobb oldali szabadrúgásra Fütyü emelkedett legmagasabbra és szép gólt fejelt a jobb felső sarokba, 2 —1. 44. perc: 17 méteres szabadrúgásból Fütyü a sorfal fölött a felső léc alá ívelt, 2—2. 77. perc: Kapu előtti kavarodás után Veres közelről lőtt a kapuba, 3—2. 89. perc: Berkit utánrúgásért kiállí­tották. A szép gólok mérkőzésén hatalmas iramot, szikrázóan kemény játékot lát­hatott a közönség, a két kapufát is lövő hazai csapat ennyivel jobb volt. Kitűnt: Jagicza, Hangya, Aranyos, illetve Endre, Újfalusi, Horváth. Ifjúsági eredmény: Fájsz—KTE 1—4. Monoki Endre CSONGRÁD— KISKŐRÖS 1—2 (0—2) Csongrád, 700 néző. Vezette: Szar­ka. Kiskörös: Hímer — Márics (Len­gyel), Szlovák, Beregszászi, Nagy, dr. Kovács, Pecznyik, Bárány (Kőhalmi I.), Bischof, Szűcs, Ócsai (Agócs). Edző: Hímer István. 34. perc: Ócsai futott el a jobb ol­dalon, beadását a berobbanó Szűcs 6 méterről lőtte a kapuba, 0—1. 42. perc: Bárány átadásával Szűcs iramodott meg és a kifutó kapus mellett a hálóba gurított, 0—2. 68. perc: Fóris két kiskőrösi vé­dőt kicselezett, majd !4 méterről fordulásból hatalmas gólt lőtt a jobb felső sarokba, 1—2. A küzdelmes mérkőzésen a hely­zetét jobban kihasználó vendégcsa­pat megérdemelten győzött. Kitűnt: Kálmán, Fehér, Korom, illetve Szűcs (a mezőny legjobbja), Nagy, dr. Kovács, Pecznyik. Ifjúsági eredmény: Csongrád— Kiskőrös 4—2. • Nosztalgia futballmérkőzésre ke­rült sor vasárnap délelőtt az Üllői úton Albert Flórián 50. születésnapja tiszte­letére. Tízezer néző vastapsa kíséreté­ben a hatvanas és a hetvenes évek Fra- di-játékosai kétszer 35 perces találko­zón mérték össze tudásukat. A mérkő­zést a hetvenes évek csapata 5—2-re nyerte. • Előkészületi férfi kosárlabda­mérkőzést játszik hétfőn Baján a Posta Sándor Sportcsarnokban 17.30-kor a Bajai Bácska és a Pécsi VSK együttese. • Nagy érdeklődés mellett fejező­dött be az Aranypók—BSE nemzetkö­zi női kosárlabdatorna. A győzelmet a válogatottakkal teletűzdelt jugoszláv Jedinsztvo Tuzla csapata szerezte meg Az NB III. Alföld-csoport állása 1. Kiskőrös 4 4­10-4 8 2. Orosháza 4 2 2 8 4 6 3. Dabas 4 2 2 7 3 6 4. KTE 4 3­1 9 6 6 5. Makó 4 3 1 5 2 6 6. Gyula 4 3­1 8-6 6 7. Szegedi Dózsa 4 2 1 1 8 5 5 8. Hódmezövhely 4 2 2 8 5 4 9. Fájsz 4 2­2 5-6 4 10. Kiskundorozsma 4 1 1 2 5-6 3 11. Mezőtúr 4 1 1 2 2 6 3 12. Szigetsztmiklós 4 1­3 5 8 2 13. Nagyszénás 4 2 2 2 6 2 14. Csongrád 4 1 3 1-5 1 15. Gyomaendrőd 4 1 3 5 10 1 16. Ceglédi Honvéd 4 1 3 2-8 1 További eredmények: Szegedi Dózsa —Ceglédi Honvéd 3—0, Dabas— Nagyszénás 0—0, Orosháza—Sziget- szentmiklós 2—1, Gyula—Makó 2—1, Kiskundorozsma—Gyomaendrőd 2— 2, Hódmezővásárhely—Mezőtúr 4—0. az MTK-VM, a BSE és a török Galata- saray előtt. • A sportlövő országos bajnokságon több számban is indultak a Kiskunsági Erdész Lövész Egylet versenyzői. Ered­ményeik; férfi szabadpisztoly: 2. Szabó László 652 kör. Női légpuska: 6. Nagy Katalin 486 kör. Kisöbű sportpuska, fekvő: 6. Kemény Gyula 693,4 kör. Ugyanebben a számban a kecskeméti csapat az 5. helyen végzett 1759 körrel. A női standard puska fekvő csapatverse­nyében a kecskeméti együttes 1748 kör­rel a hatodik lett. • Nagy sikerrel rendezték meg Kecskeméten a kismaratoni futóver­senyt, amelyen több mint ezren vettek részt. Bővebb tudósítást a hét első nap­jaiban közlünk a rendezvényről. Ez történt az NB I-ben Eredmények: Vác—PMSC 2—0, Ferencváros—Haladás VSE 2—2, Siófok—BVSC-Mávtrandssped 3 —1, Újpesti TE—Győri Rába ETO 2—2, Tatabánya—Kispest —Honvéd 1—3, Veszprém FC— Zalaegerszegi TE 1—0, MTK-VM —Videoton-Waltham 0—0, Diós­győri VTK—Vasas 1—2. A bajnokság állása: 1. Vác 4 3 1­10-3 7 2. Siófok 4 3­1 8-4 6 3. MTK-VM 4 2 1 1 6-3 5 4. UTE 4 1 3 — 7-5 5 5. Haladás 4 2 1 1 6-4 5 6. Kispest-Honvéd 4 2 1 1 7-6 5 7. Ferencváros 4 1 3 4-3 5 8. PMSC 4 2 1 1 3-2 5 9. Vasas 4 2 — 2 6-5 4 10. BVSC­Mávtranssped 4 1 2 1 3-4 4 Veszprém 4 2­2 3-4 4 12. Rába ETO 4 1 1 2 5-6 3 13. Tatabánya 4­2 2 3-7 2 14. Videoton­Waltham 4­2 2 1-5 2 15. Zalaegerszeg 4­1 3 2-6 1 16. Diósgyőr 4­1 3 2-9 1 TOTÓ A totó 37. heti szelvényén szereplő mérkő­zések eredményei: 1. Siófok—BVSC .........................3:1 1 2. Tatabánya—Kispest-HFC___ 1:3 2 3. 1. FC Köln—VfB Stuttgart ... 1:1 X 4. Hamburg—Bayern München.. 1:0 1 5. Stuttgarter Kickers—Bremen.. 2:1 1 6. Schalke 04—Leverkusen..........0:0 X 7. Dresden—Wattenscheid..........3:0 1 8. Bari—Sampdoria..................... 1:1 X 9. Cagliari—Roma.......................0:1 2 10 . Cremonese—Torino...............0:2 2 11 . Juventus—Milan..................... 1:1 X 12 . Cosenza—Pisa.........................2:0 1 13 . Piacenza—Avellino..................2:1 1 Pótmérkőzés: 14. Diósgyőr—Vasas...................... 1:2 2 Farkas Tibor RÖVIDEN • RÖVIDEN MEGYEI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG Nem mindenütt volt előny a hazai pálya • Ismét kimaradt egy nagy Helvéciái hely zet. A földön ülő Csáki, a Kiskunfélegyhá­zi Honvéd kapusa tisztáz Óláh elől. Hátrább Takács, Schal, Karsai és Sátha figyeli a fejleményeket. (Farkas Tibor felvétele) GAMF—LAJOSMIZSE 0—2 (0—2) Kecskemét, 300 néző. Vezette: Mik­lós. (Varga, Kiss). GAMF: Varga — Juhász, Agócs, Engel, Hájer, Kolarovszki, Farkas, Se­res (Kővári), Kocsis, Szabó, Kiss (Ta­si). Edző: Seres József. Lajosmizse: Csontos Mátéfi A., Csima, Juhász, Németh, Mátéfi L., Ár­va, Meszlényi, Tóth, Nagy, Pázsint. Edző: Törő Sándor. Gólszerzők: Nagy, Pázsint. Kitűnt: Farkas, Kocsis, illetve Nagy, Pázsint. KKFHÁZI HONVÉD—HELVÉ­CIA 1—0 (0—0) Kiskunfélegyháza, 200 néző. Vezet­te: Kecskés (Lédeczi, Kara). Kkfh. Honvéd: Csáki — Seres (Faze­kas), Karsai, Sántha, Fekete Cs., Bo- sánszky, Duraki, Schal, Takács, Ker­tész, Piegel (Papp). Edző: Villányi Csa­ba. Helvécia: Kovács — Kullmann, Má­té, Rózsa, Juhász, Thám, Golovics, Oláh, Mata, Nagy, Csorba. Edző: Szőczey Lajos. Gólszerző: Kertész. Kiállítva: Nagy és Papp a 75. perc­ben „kakaskodásért”, valamint a 88. percben Thám Kertész gólhelyzetben való visszahúzásáért. Kitűnt: Csáki, Karsai, Kertész, Sánt­ha, illetve Kullmann, Máthé, Mata. Ifjúsági mérkőzés: K. Honvéd—Hel­vécia 3—4. BÁCSALMÁS—IZSÁK 1—5(0—1) Bácsalmás, 700 néző. Vezette: Gyo- vai (Nyerges, Miklósa). Bácsalmás: Zsemberi — Borcsik, Horváth (Prikidánovics), Pencz, Till, Tenner, Nuszpl (Kővári), Állaga, Ré­vész Zs., Révész G., Lakatos (Wettste- in). Edző: Horváth Ferenc. Izsák: Mayer — Benkó, Jakus, Er- dősi, Fekete (Oláh), Bankos, (Mihály), Buglyó, Illés, Domokos, Barna, Lázár. Edző: Száz Sándor. Gólszerzők: Révész G., illetve Barna (2), Lázár, Buglyó, Illés G. Kitűnt: Prikidánovics, illetve Lázár, Buglyó, Barna. Ifjúsági eredmény: Bácsalmás— Izsák 2—1. SOLTVADKERT—TISZAKÉCS- KE 2—5 (0—4) Soltvadkert, 400 néző. Vezette: Schneider (Ignácz. Bartyák). Soltvadkert: Dobszai — K. Molnár, Csesznegi, Kovács, Udvarhelyi, Win- decker, (Sörös G.), Juhász, Marton, Marosi, Török, Borboly (Tóth). Edző: Sörös Lajos. Tiszakécske: Békési — Somogyi, Gulyás, Domonics, Józsa, Pálinkás, Gazdag, Ézsiás G., Balia L„ Balia M., Török L. Edző: Bánhidi József. Gólszerzők: Marosi (2), illetve Török L. (3), Balia M„ Józsa. (Domonics li­est hibázott). Kitűnt: Somogyi, Domonics, Török L. A játékvezetők egy percnyi esélyt sem adtak a hazai csapatnak, és döntő­en befolyásolták a mérkőzés eredmé­nyét. Ifjúsági eredmény: Soltvadkert -Ti­szakécske 0—6. BAJAI TSZ SK—HARTA 2—1 (1-1) Baja, 150 néző. Vezette: Berger (Far­kas, Sendula). Bajai Tsz SK: Faldum — Szabó, Gyenei, Bohos, Harsányi, Éber Moóri, Kállai (Rácz), Vörös, Csehok (György- falvi), Agatics L. (Ottentál). Edző: Szőés Lázár. Harta: Szabó L. — Jagicza (Halász), Hegedűs, Radványi, Szabó F., Dosz- pod (Bleszák), Kovács, Takács, Csehi (Pásztor), Sümegi, Becsi. Edző: Fran­cia László. Gólszerzők: Moóri, Bohos (1 Les­ből), illetve Sümegi. Kitűnt: Bohos, Rácz, Moóri, illetve Hegedűs, Takács, Becsi. Ifjúsági eredmény: Bajai Tsz SK— Harta 2—2. KALOCSA—KISKUNHALAS 4— 0 (2—0) Kalocsa, 400 néző. Vezette: Kondász (Bodrogi, Csontos). Kalocsa: Gojtán — Iván, Csupor L., Bolvári, Berta I. (Kollár), Vatai, Far­kas, Aradi (Berta II.), Facskó (Sebes­tyén), Süveges, Csupor E. Edző: Tamás Ferenc. Kiskunhalas: Huszka — Andricz, Molnár, Szarka, Papp Cs., Szabó, (Sz. Kovács), Velez, Szarnék, Papp L., Her­mann, Csermák. Edző: Szabó Mihály. Gólszerzők: Csupor E. (2, egyet Él­esből), Süveges (1 l-esből), Iván. Kitűnt: Bolvári, Iván, Süveges. Ifjúsági eredmény: Kalocsa—Kis­kunhalas 3—1. AKASZTÓ—KEREKEGYHÁZA 1 —1 (0-0) Akasztó, 300 néző. Vezette: Dömény (Tóth I., Bernáth). Akasztó: Dudás — Horváth (Rácz), Dusnoki, Filus, Juhász, Kőhalmi, Nagy, Tóth, Somogyi, Vadászi, illetve Máté. Kitűnt: Vadászi, Szabó. Edző: Biácsi Sándor. Kerekegyháza: Orell — Juhász J., Gál, Halász, Putnoki, Nagy, Matuz, Máté; Virágh, Óvári, Juhász Zs. Edző: Egyed Zoltán. Gólszerzők: Vadászi, illetve Máté. Kitűnt: Vaadászi, Juhász, Filus, Du­dás, illetve Orell, Gál, Halász, Máté. Ifjúsági eredmény: Akasztó—Ke­rekegyháza 4—1. JÁNOSHALMA—MÉLYKÚT 2— 2 (1—1) Jánoshalma, 500 néző. Vezette: Pá- kolicz (Magó, Csikós). Jánoshalma: Bozsics — Miskolczi, Faddi, Kancsár, Mizser, Szabó, Széná- si, Bada, Ádám (Hegyi), Zámbó, Feny­vesi. Edző: Szabó Gábor. Mélykút: Kiss — Facskó, Ézsi, Pon- gó, Vojnics, Csákány, Kránicz, Szabó, Juhász (Vaits), Papp, Illés. Edző: Óno­di Tamás. Gólszerzők: Szénási, Faddi (11-es- ből), illetve Vojnics, Ádám (öngól). Kitűnt: Miskolczi, Mizser, Zámbó, illetve Pongó, Vojnics, Vaits. A végig fölényben játszó hazai csa­pat közelebb állt a győzelemhez. Ifjúsági eredmény: Jánoshalma— Mélykút 1—1. A megyei I. osztályú bajnokság állása 1. Tiszakécske 4 4 — — 20—3 8 2. Izsák 3 3 — 10—2 6 3. Jánoshalma 4 2 2 — 8—5 6 4. Lajosmizse 4 2 1 1 6—4 5 5. Mélykút 4 2 i 1 11—10 5 6. Soltvadkert 4 2 1 1 9—9 5 7. Helvécia 3. 2 — 1 6—4 4 8. Akasztó 4 1 1 2 7—8 3 9. Harta 4 1 1 2 6-7 3 10. Kerekegyhá­za 4 1 1 2 5—7 3 11. Kalocsa 4 1 1 2 5—7 3 12. Bácsalmás 4 1 1 2 7—14 3 13. Bajai Tsz SK 4 1 — 3 5—9 2 14. Kkfh. Hon­véd 4 1 — 3 4—9 2 15. Kiskunhalas 4 1 — 2 6—14 2 16. GAMF 2 — 2 0—3 — Megyei 1. osztályú ifjúsági bajnokság 1. Tiszakécske 4 4 — 18—4 8 2. Kkfházi Honvéd 4 4 — 1 17—4 6 3. Helvécia 3 3 — 13—3 6 4. Bácsalmás 4 3 — 1 15—7 6 5. Harta 3 2 1 — 8—4 5 6. Bajai Tsz SK 4 2 1 1 4—5 5 7. Kalocsa 4 1 2 1 9—8 4 8. Kiskunhalas 4 2 — 2 7—7 4 9. Kerekegyhá­za 4 1 1 2 9—9 3 10. Lajosmizse 3 1 1 1 6—6 3 11. Akasztó 4 1 — 3 7—13 2 12. Soltvadkert 4 1 — 3 3—14 2 13. Jánoshalma 4 1 3 4—15 1 14. Mélykút 4 1 3 2—18 1 15.‘Izsák 3 ­— 3 1—6 — A FORDULÓ VÁLOGATOTTJA Csáki (Kkfházi Honvéd) — Iván (Kalo­csa), Bolvári (Kalocsa), Domonics (Tisza­kécske), Bohos (Baja), Juhász (Akasztó), Buglyó (Izsák), Vaits (Mélykút), Zámbó (Já­noshalma), Lázár (Izsák), Török (Tiszakécs­ke). A góllövőlista élcsoportja 8 gólos: Török (Tiszakécske). 6 gólos: Balia M. (Tiszakécs­ke). 4 gólos: Barna (Izsák), Marosi (Soltvad­kert). 3 gólos: Révész Zs. (Bácsalmás), Mata (Helvécia).

Next

/
Thumbnails
Contents