Petőfi Népe, 1991. június (46. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-19 / 142. szám

4. oldal, 1991. június 19. PETŐFI NÉPE „HAZARDÍROZÁS VOLT .. A Yes örök? Könnyen lehet, hogy a hatvanas evek végén született angol zenekarra, a progresszív rock nagynevű csapatára, a Tesre a mai generáció is emlékezik, hiszen a világhírű együttes még ma is sokat hallat magáról. Klasszikusan íve­lő muzsika, fajsúlyos gondolatokat tar­talmazó szövegek, briliánsán képzett zenészek. Ez lenne a sikerük titka? És az, hogy a Yes sohasem loholt a divat­­irányzatok után. holott indőnként át­formálták magukat. A nevük azonban örök marad: Yes. A nyolcvanas évek­ben újjászületett a csapat, erősebb lett, mint valaha, hangzásuk vadonatúj, friss, de mégis összetéveszthetetlenül a megszeretett Yes. Vajon mi köti össze a muzsikusokat? Erre a kérdésre a basszusgitáros, Chris Squire gondolatait idézzük: „A Yes már a kezdetektől fogva igazi hazardí­rozás volt. Olyasmi mint amikor az em­ber megkísérti a szerencséjét és összehoz egy halom teljesen különböző egyénisé­get. Nem is lehetett soha megúszni fel­fordulások nélkül. Másrészt viszont a zene, a Yes-liangzás végül is megérte az áldozatokat. Legalábbis remélem és ez az egyetlen dolog, amivel igazolni tudom az áldozatokat egy-egy nap vé­gén és különösen egy új nap reggelén." Több mint húsz év telt el a Yes meg­alakulása óta. Megszámlálhatatlan le­mezük után itt az új, a Big Generator. Jon Anderson, Rick Wakeman, Chris Squire, Tony Kaye, Alan White, Steve Howe, Bill Bruford, Trevor Rabin, vagyis a Yes koncertkörútra indult. Hogy milyen élményt nyújtanak? Csü­törtökön este nyolckor, budapesti fellé­pésükön kiderül! (borz) ÉRTÉKÜK EGYMILLIÓ FORINT FÖLÖTT VÁN Eltűnt huszonöt Prokop­kép Már régóta szóbeszéd témája Kalocsán, hogy a Rómában élő, kalocsai származású festőművész, Prokop Péter még öt évvel ezelőtt megajándékozta Kecskemét váro­sát huszonöt saját műalkotásával. A művész Szebényi Béla kalocsai lakost, mint személyes megbízott­ját, és dr. Geri Istvánt, akkori me­gyei tanácselnök-helyettest bízta meg a képek továbbításával. Egyébként a huszonöt Kecskemét­nek szánt képet a művész maga vá­lasztotta ki, a legértékesebb munkái közül valók. A műalkotások annak idején út­nak is lettek indítva, egyes vélemé­nyek szerint meg is érkeztek a me­gyeszékhelyre, de ma már senki sem akar emlékezni, hogy mi lett a sor­suk, hiszen sem kiállításon, sem a megyei tanács nyilvántartásában nem szerepeltek. Mint dr. Geri Ist­ván jegyzőkönyvbe mondta, nem emlékszik, milyen járművel szállí­tották a festményeket, azt viszont biztosan tudja, hogy azok megér­keztek Kecskemétre, méghozzá a megyei tanács harmadik emeleti konyhájára. Kerekes Lászlónénak, a megyei tanács korábbi dolgozójá­nak szintén dereng valami, ő is em­lékszik, hogy a képek a konyhán voltak néhány napig, de további sorsukról nem tud. Ugyanakkor Gyergyádesz László, a megyei ta­nács egykori közművelődési cso­portvezetője nem emlékszik rá, hogy a tanács épületében valaha is lettek volna Prokop-képek. Joó Margit, dr. Geri volt titkárnője vi­szont ellentmond Gyergyádesz úr­nak, hiszen szerinte a képek 1989 májusában még megvoltak. És most tessék figyelni: a konyhában, a takarítónő öltözőszekrényében! Hát így becsülték a milliónál többet érő gyűjteményt! Ezzel, persze, a kálváriának még egyáltalán nincs vége. A megyei ön­­kormányzatnál megindultak a vizs­gálatok. Azt máris tudjuk, hogy Molnár István belső ellenőr hiába fáradozott heteket, nem tudott a festmények nyomára akadni, ugyanis semmilyen nyilvántartás­ban nem szerepelnek. A belső ellen­őr sajnálkozását fejezte ki, hogy re­vizori módszerekkel immáron nem lehet eredményt elérni. Azt is megtudtuk, hogy annak idején a képeket eredetileg a Kecs­keméti Képtárban állították volna ki. Mint Geri meséli „a főnökök megszemlélték a képeket, úgy ítél­ték meg, mehetnek kiállításra." Hogy kik voltak azok a főnökök, nem tudni. Feltételezhetően a me­gyei tanácsi és pártvezetés promi­nens képviselői. A képügyben egyelőre minden érintett süketnek és vaknak igyek­szik látszani. Török Gusztáv An­dor, Kalocsa város polgármestere úgy döntött, nem hagyja annyiban a dolgot. A rendőrséghez fordul, feljelentést tesz a képek eltűnéséről. FILMJEGYZET Folytassa, Mr. Goodman! Az amerikai filmvígjáték, amelyet ezen a héten mutatnak be a hazai mo­zik, jó nagy port kavart a ködös Albi­­onban. A „Ne folytassa, felség!” ugyanis úgy kezdődik, hogy egy jókora zápor után a királyi fotós bekapcsolja a vakut és az áram agyonüti az egész királyi házat. Miután örökös nem ma­radt, megindul a kutatás és sikerül megtalálni Ralph Jonest, akinek erei­ben némi kék vér is csörgedezik. Csak egy baj van: ez a Jones bizony nem kapott királyi nevelést, ami nem csoda, mert a legdemokratikusabb ország pol­gára. amerikai. Imádja a hamburgert, a csicsás hawaii ingeket, mindene a rock and roll és rajong a méretes tenye­rét kitöltő női formákért. Ralph Jones nem lenne olyan mulat­ságosan elképesztő királyjelölt, ha nem John Goodman játszaná. Három éven át minden tévés Oscar-dijkiosztáson ta­lálkoztam ezzel a joviális hústorony­­nyal. Mielőtt brit uralkodó lett belőle, John Goodmannek sokkal könnyebb volt az élete. Ötkor csörgött ugyan a vekker, de limuzin jött érte, és vitte a tv-stúdióba hétfőtől péntekig. Ez a kel­lemes-kényelmes tévés élet, az évi 25 hétig tartó forgatással és biztos gázsi­val maradt volna az idők végtelenségé­ig, ha John Goodmant föl nem fedezi magának az igazi Hollywood. Kis sze­repekkel kezdődött a nagy mozivász­non. A magyar néző a Szerelem tenge­rében is láthatta, Spielberg Mindig c. filmjében is dolgozott, aztán jött a fel­kérés. hogy Ne folytassa, felség! Goodman Ralph királya harsány­­sággal leplezi gátlásait, és jópofásko­­dással próbálja elütni a királyi kompe­tencia hiányát. Mire a film véget ér, a figyelmes magyar néző joggal gondol­hatja, hogy háromszorosan is megkap­ta a pénze árát: könnyesre nevetheti magát; megtanulhat egyet-mást arról, mit kell tudnia egy brit uralkodónak; s megértheti, hogyan gondolkodik az a bizonyos átlagamerikai, aki nem csak képzeletünkben létezik. John Goodman nemcsak külsőleg predesztinált erre a szerepre. Mondják, nagyon privát ember. Személyes talál­kozásaim alapján is tanúsíthatom: ked­ves, közvetlen nyilatkozó, aki a mai napig ugyanolyan természetességgel beszél a szakmájáról, mint egy St. Lou­­is-i sörgyári munkás. A hasonlatot azért használom, mert Goodman St. Louisban született, és élete álma volt, hogy a helyi sörgyárban kapjon mun­kát. Remekül sportolt, így kapott ösz­töndíjat, s egy szombat este elvetődött a helyi egyetemi színpad előadására. A szintén diák Kathleen Turner „ama­tőr" alakítása bátorította fel, hogy je­lentkezzen a dráma tanszakra . . . S innentől már tipikus amerikai szí­nészkarrier az övé. Missouriból New Yorkba költözött, de szerep csak elvétve akadt, így aztán reklámfilmekből keres­te meg a kenyérrevalót. Türelme mindig volt bőven, s jött is a szerep egy Brod­­way-musicalben, a Huckleberry Finn­ből készült Big Riverben ... A színpa­don fedezték fel a televíziósok, vitték Los Angelesbe, s ajánlották tovább, a Roseanne sorozat férfi főszerepére. Návai Anikó ÚJ KÖNYVEK Első pillantásra formák. (Park, 150 Ft) — Első pillantásra méretek. (Park, 150 Ft) — Első pillantásra számok. (Park, 150 Ft) — Első pillantásra szí­nek. (Park, 150 Ft) — Falusi udvar. Német nyelven. (Forma Art, 129 Ft) Paulette Fischer: Gyermekszakács. (Pesti Szalon, 249 Ft) - Bogumil: Az öngyógyítás művészete. / Gyógyteák, gyógykrémek, talpmasszázs. (Trivium Kft., 139 Ft) — Halász Zoltán: 100 leghíresebb magyar recept. Magyar— angol nyelven. (Magyar Világ, 248 Ft) — Osman Hasanpase: Az inga megmu­tatja. (Westinvest Kft., 178 Ft) Ka­tona József: Versei. (Szépirodalmi K., 480 Ft) — Miklósi Judit: Magyaros konyha. 100 ételrecept. Angol nyelven. (Corvina, 550 Ft) Papp Zoltán: Hí­vójel. (Magán, 69 Ft) — David Ricar­do: A politikai gazdaságtan és az adó­zás alapelvei. (Közgazdasági és Jogi K., 250 Ft) — Olasz nyelvkönyv. II. (Tankönyvk., 290 Ft) — Berkcsi And­rás: Tűz a tanyán (Magvető, 128 Ft) — Buris László: Az igazságügyi orvos­tan kézikönyve. (Medicina, 2900 Ft) Conrad Droste—Martin Planta: Memorix. 2. kiad. (Medicina, 345 Ft) — George Every: Keresztény mitoló­gia. / A mítoszok világa (Corvina, 790 Ft) — Vevyan Fable: Édes, mint a bűn. (Pannon, 186 Ft) — Ferenczy Dénes: Keszegezés. 2. kiad. (Planétás, 69 Ft) Halász Zoltán: 350 világhírű recept. (Ciceró, 148 Ft) — Honthegyi Mátyás: Horgok, zsinórok, jótanácsok. (Plané­tás, 69 Ft) Kánya Kata: Mire vágy­nak a férfiak (Lánchíd. 123 Ft) — Kó­­szó József: Növényházak és télikertek. (Műszaki K„ 348 Ft) — Nekovetics Oszkár: A Bermudaháromszög látha­tatlan gyilkosa. 2. bőv. kiad. (Oktáv Press, 140 Ft) — Papp János: Sza­mócatermesztés. (Mezőgazdsági K., 157 Ft) Tanárunknak tisztelettel. (Móra K„ 250 Ft). KELECSÉNYI LÁSZLÓ: A hosszú élet titka Ébredés után ne kapcsold be mindjárt a rádiót. Elég, ha a színes híreket és a sportot böngészed át az újságban. Ha teheted, gyalog menj a mun­kahelyedre. Temérdek bosszúságtól kíméled meg magad. A városi levegőből ne szippants túl mélyen. Majd vasárnap, a zöld­ben, pótolod az oxigénhiányt. Autót ne vegyél. Ha már van, sürgősen add el. S ne törd magad, hogy az érte kapott pénzt elköltsd. Munkádat végezd jól és ponto­san, de lelkesedést ne mutass, még ha érzel is, mert kollégáid bolond­nak néznek, főnököd pedig kihagy a fizetésemelésből. Néha kövess el valami apróbb hi­bát, bocsánatos bűnt, nehogy felet­teseid az évek múlásával alkalmas­nak találjanak vezető beosztásra. A jövedelmed ne izgasson túlzot­tan. Annyi pénzed mindig lesz, amennyiből megélhetsz. Telket, nyaralót ne vegyél. Őrizd meg szabadságod, hogy mindig máshová mehess. Televíziód legyen otthon, nehogy látogatóid különcnek véljenek, de jobb, ha egyáltalán nem nézed. Ezért megteszi egy üzemképtelen készülék is. Ha telefonod van, ne sajnálj ma­gadtól egy üzenetrögzítőt. Seregnyi kellemetlen hívástól óv meg ez a kis szerkezet. Esténként végighallga­tod az aznapi telefonok szövegét, és másnap visszahívod a fontosakat. Kerüld a méltatlan társaságot. Akkor is egyedül lehetsz, ha sokan vannak körülötted. Sok barátod ne tegyen, de egy mindenképpen. Mindig legyen készenlétben fel­eleveníthető női kapcsolatod, hogy a szexuális nyomorúság elkerüljön. De vigyázz: csak olyan barátnőt tűrj meg, aki nem követel többet, mint amennyit ad. Szenvedélyeid ne legyenek, csak szokásaid. Nyugodtan dohányozhatsz, hisz oly mindegy, hogy a passzív vagy az aktív füstnyelők közé tartozol. El­lenben cigarettát ne szívj, inkább szivarozz vagy pipázz. Az sem baj, ha nagy néha felte­szel egy kisebb összeget egy lóra. Vacsora után, lefekvés előtt nem árthat egy pohárka alkohol. Alaposan fontold meg, mielőtt este kimerészkednél otthonról. Elalvás előtt kedves szerzőidet lapozgasd, s ne akarj lépést tartani a legújabb irodalmi divatokkal. Imádkozz, ha akarsz, higgy, ami­ben akarsz, de ne vedd túl komolyan a hitedet. Ekképpen elérheted az emberi kor legfelső határát. S akkor megkérdezheted magad­tól, hogy voltaképpen miért is éltél. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 5.45: Jó reggelt, Magyarország! Benne: 5.50: Falutévé — Tíz ere szolgáltatás 6.00: A Reggel 8.30: Két évszázad népies műdalai — Vili 17. rész: Vélemények a magyar nótáról (ism.) 9.00: Évgyűrűk 9.30: Segítőtárs — Sérült emberek érdekvédel­mi magazinja 9.45: Képújság 16.33: Műsorismertetés 16.35: Unser Bildschirm Német nyelvű nemze­tiségi magazin 17.00: Képújság 17.05: Marc és Sophie — Francia tévéfilmsoro­zat 17.30: Kalendárium, 1991 A hétköznapok tu­dománya 18.00: Műsorajánlat 18.05: Pénzvilág — Hírek, tények, információk 18.15: Gyereksarok — Micimackó klub — Esti mese — Sebaj Tóbiás 18.45: MOST — A sokoldalú fiatalok műsora 19.15: Mini klipmix 19.30: Híradó 20.00: Telesport 20.10: Derrick — NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat — A második gyilkosság. 58' 21.15: „Az élet dolgai" — Zorán műsora 22.00: Létkérdések 22.45: Késő esti híradó 22.50: ZDF-hiradó TV II. MŰSOR 6.00—9.00: Napkelte — Reggeli információs magazin 16.10: Hírek — Műsorelözetes — Időjárás 16.15: Olasz nyelvlecke kezdőknek — In ita­­liano alia TV2 16.30: Ötről hatra — A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30: Dominó — Telefonos játék 17.45: Gyerekeknek! — Titkos völgy — An­gol gyerekfilmsorozat— A csaló-manó meg­mentése 18.15: Telesport 18.35: Műsorelözetes 18.40: Esti egyenleg 19.00: Veronai este sztárokkal — Francia film 20.05: Apropó — az álmodozás — Kepes And­rás műsora 21.10: Vívó-világbajnokság — Női tör csa­­patdöntö — Közvetítés a Budapest Sportcsar­nokból 22.00: Híradó 22.35: Napzárta előtt... ÚJVIDÉKI TV 15.30: Műsorismertetés. 15.35: Tv-napló — szlovákul. 15.50: Tv-napló — ruszinul. 16.00: Ruszin zene. 16.15: Top Ten — Zenés műsor. 16.45: Tv-napló — magyarul. 17.00: Tv-napló. 17.20: Sorozatfilm gyerekeknek. 17.45: Tv-esszé — ismétlés. 18.15: Objektív tv — román nyelvű műsor. 18.45: Gyermekműsor — románul. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — ma­gyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Játékfilm. 21.30: Tv-napló. 21.50: Fenntartott idő. 22.55: Éjfél kö­rül. 0.55: Hírek. 1.00: Műsorzárás. KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Exo­­mix — Gazdasági mag. (ism.). 8.45: Levelekre röviden. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napköz­ben. 11.05: Tipp. 11.10: Népdalkörök és citeraze­­nekarok. 11.35: Bouvard és Pecuchet — XIII/5. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv. 13.05: Klasszikusok délidőben — Kamarazene. 14.05: Ötágú síp — Király László. 14.35: A Camerata Hungarica együttes játszik. 15.05: Metronóm — Zenebarátok órája. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Boldog születésnapot! 17.05: Riportműsor. 17.35: Orosz Júlia operett­felvételeiből. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk. 19.15: URH-n: Közvetítés a női tőrcsapat döntői­ről a budapesti vívó VB-ről. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.40: Pászti Miklós: Dunántúli pá­rosító nóták. 19.50: Gong. 20.05: Európa-stúdió. 20.35: Svéd Sándor operaáriákat énekel. 21.05: Az Ifjúsági Rádió bemutatója — Irgalmas repülés — Szabó Tünde hangjátéka. 21.34: Örökzöld filmmelódiák — Ferrante és Teicher együttese ját­szik. 22.00: Késó esti Krónika. 22.30: Fiók — A kötet-lenek irodalma. 23.05: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 24.00: Hírek — Idő­járás. mek — filmslágerek — Mr. és Mrs. Bridge. 10.50: Hajszálgyokerek (ism ). 11.00: Hírek — Időjárás. 11.03: Sárga tengeralattjáró. 11.40: Ki kopog? 12.00: Nótamuzsika 12.48: Tudósítás a férfi tőr­csapatok előmérkőzéseiról a budapesti vívó VB- ról. 13.00: Hírek — Időjárás. 13.03: A tegnap slágereiből. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Gőz. 14.35: Szórakoztató antikvárium. 15.00: Hírek — Időjárás. 15.05: Pihenőidő 17.00 —19.00: RádióMa — Benne 17.00: Hírek —Idő­járás. 17.30: Hatodik érzék. 17.50: A—B/CD 18.20: Böngésző 19.00: Hírek — Időjárás. 19.03: Kölyökrádió 19.30: Popregiszter 20.00: Segíthetünk? 21.00: Hírek — Időjárás 21.03: Közkívánatra! 22.03: Tövisek és virágok. 23.00: Hírek — Időjárás 23.03: Sporthíradó. 23.10: Ha­rangozó Teri, Sárosi Kati, Aradszky László és Pay­er András énekel. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 8.35: Telebutik. 9.10: Grand Hotel (amerikai film). 108' FF. 11.10: Rizikó (ism.). 11.30: Tele­butik. 12.00: Forró nyeremény (ism.). 12.35: Wells Fargo meséi (am. sor ). Az utolsó küzdelem. 13.00: Hírek. 13.10: Hammer (am. krimisor.). Szerényen. 13.35: Kalifornia klán (am. sor.). 14.35: A Springfield-sztori (sor). 15.10: Senki más, csak te! (sor.) 15.55: CHIP'S (am. krimisor). Vissza az iskolába. 16.45: Rizikó — játék 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: A hétmillió dolláros asszony (amerikai akciófilm­sorozat). Puccsveszély. 18.45: Híradó — Időjárás. 19.20: Fedőneve: Tűzróka (am. sor.). A békega­lamb. 20.15: Ébredés (angol—amerikai horror). 100'. 22.10: Tévétükör — magazin. 22.45: Dr. Westphal főorvos (amerikai sorozat). Az ember mindig tanul. 23.35: Hírek. 23.45: Harc a maffia ellen (sor.). Tánc a vulkánon. 0.30: New York védőangyala (amerikai krimisorozat). Kísért a múlt. 1.15: Dr. Westphal főorvos (ism.). 2.00: Műsorzárás. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.35: Szomszé­dok (ism.) 9.05: Közkórház (ism.) 9.50: Teleüz­­let. 10.10: Az arany ára (ism.). 12.05: Szerencse­­kerék (ism.). 12.45: Telebörze. 13.35: Bingo (ism.). 14.00: Ollie (amerikairajzfilmsorozat). Ki­rándulás akadályokkal. 14.25: Közkórház (ameri­kaisorozat). Gyógyítható Heather? 15.10: Szom­szédok (ausztrálsor.). 1000 dollár. 15.35: Teleüz­­let. 15.50: Sport — labdarúgás. 18.15: Bingo — játék. 18.45: Híradó — Időjárás. 19.15: Szeren­csekerék. 20.00: Hunter (amerikai krimisorozat). Partner alibi nélkül 21.00: Menekülés a győze­lembe (amerikai film). 116' 23.00: Hírek. 23.15: Az átok örökösei (amerikai krimisorozat). A sötét­ség körvonalai. 0.05: Beszámolók. 0.30: Koncert­magazin. 0.55: Sport — golf. 1.25: Hunter (ism.). 2.15: Műsorismertetés. PRO 7 6.35: Captgin Future (ism.). 7.00: Lassie (ism.). 7.25: A béke birodalma (ism.). 8.15: Doc Eliot (ism.). 9.05: A szamuráj bosszúja (ism ). 10.05: Doogie Howser (ism.). 10.35: Alice (ism.). 11.00: Én, a kém (ism.). 11.50: Doc Eliot (ism.). Szerény győztes. 12.45: Délutáni műszaki (ism.). 14.30: Captain Future (sor.). 14.55: Tapsi Hapsi (ism.). 15.20: Hírek — Időjárás. 15.30: Lassie (am. sor.). Lassie bíróság előtt. 15.55: Sztárok és háziállataik. 16.05: Ház az Eaton téren (angol sorozat). Rókavadászat. 16.55: Doogie Howser (am. sor.). Vinnie, video, vici. 17.20: Har­ry csodálatos büntetése (vidám amerikai sorozat). Robbanásveszély. 17.45: Hírek — Időjárás. 18.00: Kobra, ön folytassa! (am. sor.). Forradal­márok. 18.55: Tapsi Hapsi (am. sor.). 19.25: Har­ry Fox esetei (am. sor.). Életre-halálra. 20.15: Óh, Jonathán (NSZK filmvígjáték). 22.00: Minden lében két kanál (angolkrimisorozat). A halott tán­cosnő. 23.00: Vadásztársaság (amerikai film). 106'. 0.50: Hírek — Időjárás. 1.00: Gyötrelmek kertje (ism.). 2.30: Az autóstopos (ism.). 3.00: Elátkozottak (ism.). 5.35: Műsorzárás. SUPER CHANNEL 7.00: Pirkadat. 9.00: Egyveleg. 12.30: Turiszti­kai magazin. 13.00: Japán üzleti élete. 16.00: Forró drót. 17.00: Élő videoshow. 19.00: Egyve­leg. 20.00: Utazás Japánba 21.00: Koncert. 22.00: Nemzetközi hírek. 22.05: Üzleti hét. 22.50: A világ, amelyben élünk. 23.20: Sport. 23.50: Szovjetunió. PETŐFI 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Mellényzseb — slágerekkel. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Rivaldafényben: A Yes együttes Union című lemeze. 9.00: Hírek — Időjá­rás. 9.03: Böngészde a zenei antikváriumban. 10.00: Tudósítás a férfi tőrcsapatok előmérkőzé­­seiről a budapesti vívó VB-ről. 10.05: Slágerfii-TV 5 16.00: Hírek. 16.15: Különtudósító (ismétlés). 17.15: Női szemmel. 17.45: Angyalok konyhája. 18.00: Mese kicsiknek! 18.15: Kim és Clip (rajz­filmsorozat). 18.30: Hegyi magazin. 19.00: Hírek. 19.20: Szempillantás. 19.30: Híradó élőben. 20.00: Jelen idő — svájci magazin. 21.00: Híradó. 21.35: Színházi est: A hajnal fuvallata — Herbert Garderszíndarabja. 23.15: Hírek / Zene a szívnek. SZÍNHÁZ, MOZI Június 19-én. szerdán KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ (Baján) Este 8 órakor: A MOSOLY ORSZÁ­GA. Bcrlctszünct. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: GO TRABI, GO! Sz.. német film. Árpád mozi: háromnegyed 6 és 8 óra­kor: RENDŐR AKADÉMIA 6. Sz.. amerikai film. Otthon mozi: szünnap. Stúdiómozi: 7 órakor: ÉJFÉLI FAN­TOM. Sz„ kínai film. 16 éven felüliek­nek. Csalánosi autósmozi: este fél 10 óra­kor: GO TRABI, GO! Sz.. német film. Országúti autósmozi: este fél 10 óra­kor: CSŐRE TÖLTVE. Sz., mb., ameri­kai film. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: OLLÓKEZŰ EDWARD. Sz., mb., amerikai film. DUNAPATAJ Szelidi-tó kertmozi: 9 órakor: JÁTÉ­KOS VÉGZET. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. KALOCSA Otthon mozi: 6 és 8 órakor: HARRY ÉS SALLY. Sz., amerikai film. 14 éven felülieknek. Autósmozi: este fél 10 órakor: FÉL LÁBBAL A PARADICSOMBAN. Sz.. mb., olasz film. KISKŐRÖS Holdfcny autósmozi: este fél 10 óra­kor: A HALÁL KERESZTÚTJÁN. Sz., amerikai film. KECEL Autósmozi: fél 10 órakor: HARRY ÉS SALLY. Sz., amerikai film. 14 éven felü­lieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: ZÖLDFÜ­LŰ. Sz.. mb„ amerikai film. 18 éven felü­lieknek. Stúdiómozi: 7 órakor: AZOK A CSO­DÁLATOS BAKER FIÚK. Sz.. ameri­kai film. 14 éven felülieknek. KISKUNHALAS Filmszínház: fél 5, fél 7 és fél 9 órakor: BIZÁNCI TŰZ. Sz., mb„ amerikai film. KISKUNMAJSA Autósmozi: este fél 10 órakor: VE­SZETT VILÁG. Sz., amerikai film. 16 éven felülieknek. MÉLYKÚT Autósmozi: 9 órakor HÁZINYÚL­­RA NEM LÖVÜNK. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központ­ban: 7 órakor: KÖTÉLTÁNC. Sz.. ame­rikai film. 16 éven felülieknek. KECSKEMÉTI TELEVÍZIÓ: 19.30: Rajzfilm gyerekeknek 20.00: A NYUGAT B1KAJA (westernfilm.)

Next

/
Thumbnails
Contents