Petőfi Népe, 1991. május (46. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-07 / 105. szám

1991. május 7. • PETŐFI NÉPE • 3 ÉS HA MEGSZŰNIK A SZÖVETKEZET? Társadalombiztosítási kérdőjelek A mezőgazdaságból élők gondolatait ma legin­kább két kérdés köti le: hogyan tudják és mennyi­ért eladni termékeiket? A másik: lesz-e kárpótlás, hogyan és mikor? Az átlagember érdeklődéséből kiesik a társadalombiztosítás, pedig a privatizációt követően minden bizonnyal ez lesz a következő kérdés, amellyel szemben találja magát. Ráadásul a társadalombiztosítás rendszerének reformja is napirenden van. Előfordulhat, hogy a szövetkeze­tek megszűnnek, s ez hatással lesz a társadalombiz­tosítási ellátásra is. A Kiskunsági Mezőgazdasági Szövetségnél a téma szakértője, Kissné Kollár Esz­ter segített bennünket az eligazodásban. — Milyen változásra kell számítani a tagoknak a szövetkezet megszűnése esetén? — Először is sietek megnyugtatni a nyugdíjaso­kat és járadékosokat, akik már élvezik ezt az ellá­tást: semmiféle hátrányt nem szenvedhetnek, szá­mukra a társadalombiztosítás továbbra is garan­tálja az ellátást. Más a helyzet a nyugdíj előtt állókkal, őket érintheti legkedvezőtlenebbül az ilyen változás, de nem árt, ha a nyugdíjkorhatártól még távol állók is tájékozódnak. Meg kell külön­böztetni a szakszövetkezeteket és a termelőszövet­kezeteket. Az évek során ugyanis a szövetkezeti modellhez kapcsolódó jogszabályok szakosodtak, a társadalombiztosítást illetően konkrétan úgy, hogy figyelembe vették: a szakszövetkezeti tagok saját területükön, lényegében magángazdaként dolgoztak, illetve dolgoznak. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a szakszövetkezetben is vannak közös munkát végzők, rájuk ugyanaz az elbírálás vonatkozik, mint a tsz-tagokra. — Mire számítson tehát a szakszövetkezeti tag? — Ha valakinek megszűnik a szakszövetkezeti tagsági viszonya, akár mert kilép, akár mert a szakszövekezet megszűnik, a tagságból származó jogokat elveszíti. Ez azt jelenti, hogy a szakszövet­kezeti járulékot nem lesz jogalapja tovább fizetni és így nem számíthat arra, hogy az előírt korhatárt elérve járadékot fog kapni. Ha az illető egyéni gazdálkodó lesz, havi 1200 forint társadalombizto­sításijárulék fizetésével biztosíthatja magát. Ebben az esetben a tb.-ellátást 3500 forint kereset után fogják megállapítani. Ez igen alacsony összeget jelent, hiszen a 3500 forint a jelenlegi minimálbér­nek a fele. Hátrányos helyzetbe kerül az a szakszö­vetkezeti tag is, aki az iparban helyezkedik el, mert számolnia kell azzal, hogy a tagként szerzett (és fizetett) járadékéveit elveszti. Ennek oka az, hogy a szakszövetkezetben járulék megfizetésével szer­zett idő nem minősül szolgálati időnek. — Mi a helyzet tsz-tagok esetében? — Aki tagként dolgozott a közös munkaszerve­zetben, annak a jogfolytonossága megmarad, te­hát szolgálati idejét viszi tovább, ha más munkahe­lyet választ. Ha egyéni gazdálkodóvá válik, a to­vábbiakban ő is a havi 1200 forintos járulékot fizetheti. — Ön tagja a MOSZ ad hoc bizottságának, amely a társadalombiztosítási reformkoncepciót, törvénytervezetet véleményezi szövetkezeti szem­szögből. Mit tudhatnánk meg a tervezett változá­sokról a nyugdíjbiztosítást illetően? — Az új koncepció szerint a nyugdíj két részből tevődik össze. Az egyik az úgynevezett alapnyug­díj, amely állampolgári jogon jár, tehát mindenki megkapja, aki dolgozik. Ezt az állam biztosítja a költségvetésből, a szociális védőháló részeként. A nyugdíj másik része a kötelező társadalombizto­sítási rendszerre épülő, úgynevezett munkanyug­díj. Ha e két nyugdíj együtt nem éri el a mindenko­ri létminimum összegét, a szociális segélyezési rendszer keretében állami, illetve önkormányzati keret terhére kiegészíthető. A profiltisztítás követ­kezménye, hogy az új koncepció a kötelező társa­dalombiztosítási, rendszerben nem szerepelteti a járadékosokat. Ők tehát nem kerülnek abba a kör­be, hogy a nyugdíjnak már említett második részét is megszerezhessék. Egyre inkább az a vélemé­nyem, hogy indítani kellene egy kiegészítő biztosí­tási formát, nemcsak azok számára, akik az eddigi gyakorlat szerint járadékra lettek volna jogosul­tak, hanem azok számára is, akik egyéni gazdálko­dóvá válásukkal csak igen alacsony nyugdíjra szá­míthatnak az említett 1200 forintos befizetéssel. Egy ilyen önkéntes biztosítási konstrukció „befu­tási ideje” 10 év, ezért már most jó lenne megkez­deni a szervezését. Szövetségünk foglalkozik ezzel a gondolattal, hiszen ennek hiányában megjósol­ható, hogy robbanásszerűen emelkedni fog a min­dennapi megélhetéssel küszködő idősek tábora. Félő, hopy kétségbe majd akkor esünk igazán, ha támogatásukra valahonnan elő kell teremteni a pénzt. B. N. É. „ V 11 n r~j r -m • •• rr •"'* Zanka jovoje „Hogyan kereskedjünk a Szovjetunióval?” Az április közepéig megkötött ma­gyar—szovjet magánjogi szerződések állománya azt mutatja, hogy mind a magyar, mind a szovjet vállalatok érdekeltek a két ország közti ke­reskedelem fenntartásában mu­tatott rá bevezető előadásában Beré- nyi Lajos, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának he­lyettes államtitkára, azon a hétfőn kezdődött kétnapos tanfolyamon, amelyet „Hogyan kereskedjünk a Szovjetunióval?” címmel rendezett, a témában érdekelt gazdasági és pénz­ügyi szakemberek számára, a Centra- leuropean Economic Research and Consulting Co. Ltd. Az év első három és fél hónapjában a kötésállomány körülbelül 3,2 milli­árd dollárt tett ki, felerészben export-, felerészben importszerződésekből. A szerződésekből mintegy 2,2-2,3 mil­liárdnyi érték az indikativ árulistákon szereplő termékekre vonatkozik, a többi ezenkívüli árucikkekre. Jászok napja Jászok napjává nyilvánította május 6-át, Jászjákóhalmán a helyi önkor­mányzati testület. A településen — amelynek fennállását már a XIV. szá­zadban a pápai tizedjegyzék is igazolja — a hétfői ünnepségen megkoszorúz­ták a helyi általános iskola falán elhe­lyezett, a jászok letelepedésének évfor­dulóját megörökítő emléktáblát. Ez­után Czine Mihály művészettörténész mondott ünnepi beszédet, majd Tóth János, a jászberényi Jász Múzeum igazgatója tartott előadást a jászok történetéről. Hogy az önkormányzat miért jelölte meg május 6-át a jászok napjává, ehhez történelmi esemény fűződik: 1745-ben Mária Terézia ezen a napon engedélyezte a „redemptiót”, vagyis azt, hogy a jászok eladott földjeiket, kiváltságaikat visszaválthatják. Hosszú időszakon át ez a nap volt a népcsoport, etnikum legnagyobb ün­nepe. A zánkai gyermeküdülő-centrum fejlesztésének és részleges privatizáció­jának célja, hogy az a nyolc-tíz milliárd forintos nemzeti vagyon, amelyet a centrum képvisel, és amely eddig az állami költségvetést terhelte, ezután hasznot hozzon — emelte ki Vajó Péter miniszteri biztos, az intézmény megbí­zott főigazgatója, a Zánka jövőjét is­mertető sajtótájékoztatón, hétfőn. A továbbiakban ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy az üdülőcentrum ez­A Dél-Dunántúl építészetéről ta­nácskoznak három napon át Pécsvára- don a témakör hazai és határon túli kutatói. A hétfőn délután megnyílt konferencia része annak az összegező folyamatnak, amely — a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum kezde­ményezésére — tájegységenként és or­szágosan is egységbe kívánja foglalni az eddig elszigetelten végzett kutató­munka eredményeit. Jellemző, hogy a pécsváradi fórumon több mint húsz szakember néprajzkutató, építész és régész — első ízben léphet a szélesebb szakmai nyilvánosság elé olyan részté­mákkal, amelyekre több év munkáját Hétfőn öt cég, köztük az szegedi Szi- ki-Tours és a szlovén Kompasz Utazási Iroda képviselői aláírták a szegedi vá­rosházán azt a szándéknyilatkozatot, amelynek értelmében néhány héten be­lül megindítják a rendszeres repülőjá­ratot Szeged—Szabadka között. A még hiányzó engedélyezési doku­mentumok megszerzése után hetente három napon fordul a repülő a két Szolnokon hétfőn megkezdte műkö­dését az Aerocaritas első hazai vidéki légimentő-bázisa a Hetényi Géza Kór­ház területén. A szolgálat az Alföld nyolcvap, száz kilométeres sugarú kör­zetében működik közre baleseti sérül­tek vagy súlyos betegek gyors mentésé­ben, kórházba szállításában. A szolno­után a határainkon innen és túl élő magyar, valamint az Európában élő gyermekek, fiatalok kulturált pihené­sét, üdülését, valamint tehetséggondo­zását és képességfejlesztését szolgálja. Az üdülőcentrum évente mintegy 25 ezer gyermeket és fiatalt fogad, ezen belül nyaranta körülbelül 20 ezren for­dulhatnak meg ott. Idén és jövőre az intézmény még állami támogatást él­vez, 1993-ra azonban a tervek szerint az állami segítség megszűnik. Zánka akkorra saját lábára áll. áldozták. Ez az első alkalom arra is, hogy a témakör hazai művelői megis­merkedhessenek az építészeti régió ál­lamhatáron túli — jugoszláviai — ré­szén dolgozó kollégáik eredményeivel és módszereivel. A konferencia tudományos célja mel­lett elősegítheti a népi kultúra e fontos ágának továbbélését, köznapi hasznosí­tását is. A Dél-Dunántúlon — különö­sen Somogy megyében — reményteljes törekvések tapasztalhatók arra, hogy a népi építészet ma is hasznosítható ele­mei újra megjelenjenek a falusi épülete­ken, s ezzel is oldódjék az elmúlt évtize­dek falukép-uniformizáló hatása. város között. Egyszerre tizenkét utast szállíthat oda-vissza 1500 forintért. Ám csak abban az esetben száll fel a gép, ha legalább nyolcán utaznának. A repülőjárattal a megnövekedett kis- határforgalmat, a bevásárlóturizmust, valamint az üzleti életet kívánják szol­gálni az üzemeltetők. Az új közlekedési formával az utazási idő 15-20 percre rövidül. ki mentőbázis modellül is szolgál. A kórház területén lévő helikopter­leszállópályát — pénzszűkében — tár­sadalmi adományok segítségével épí­tették meg. Az első légimentő-állomást hamarosan a miskolci, a székesfehérvá­ri és a szegedi bázis működésbe állítása követi. (MTI) Konferencia a népi építészetről Repülőjárat Szeged—Szabadka között Légi mentők Szolnokon A NUNCIUS MÁR „BEREPÜLTE” Felújítás alatt a pápai helikopter (Tudósítónktól) Nagyjavítás utáni teljes körű felújí­tást végeznek a honvédség szakemberei azokon a speciális szállítóhelikoptere- ken, amelyeken II. János Pál pápa és szűk kísérete utazik majd a Szentatya augusztusi, magyarországi látogatása alkalmával. Egri Károly ezredestől, a Központi Repülőgépjavító üzem pa­rancsnokától megtudtuk, hogy a két „szalon változatú” MI—8 PSZ típusú gép a szolnoki repülőezred állományá­ba tartozik és februárban érkeztek meg Kecskemétre. — Elöljáróink semmilyen különleges igényt nem határoztak meg a részünkre. Azt a parancsot kaptuk, hogy készítsük fel ezeket az eszközöket a pápa szállítá­sára. Eltekintve attól, hogy az ezzel kapcsolatban felmerülő elvárásokról halvány fogalmunk sem volt, szakmai szempontból ez a feladat különösebb nehézséget nem okozott. A gépeken kü­lönben 1984-ben már egyszer hajtot­tunk végre kisebb belső átalakításokat. Ekkor a szovjet igények szerint beépí­tett foteleket és kanapét kivettük, he­lyükre két forgófotelt, három széket és két kiegészítő ülőkét szereltünk. Ez utóbbiak a légi kísérők számára készül­tek. Tizenegyről hétre csökkent ezáltal a befogadóképességük, de a célszerűsé­gi és a kényelmi szempontok feltétlen szükségessé tették a módosítást. Politi­kusok és államférfiak utaznak ugyanis esetenként ezekkel a gépekkel, akik me­net közben tárgyalnak, megbeszélése­ket folytatnak, vagy éppen felkészülnek egy-egy fontos találkozóra. A két, terepszínűre festett helikopter egy AN—26-os repülőgép társaságá­ban pihen a hangárban. Szerintem egy kicsit csúnyácskák, szóval első látásra semmivel sem különbek, mint a többi harceszköz. Kísérőnk, Fodor Sándor fő­hadnagy nem sértődik meg, természe­tesnek veszi, hogy valami mást vártunk. — Ezek a gépek alapvetően katonai feladatok ellátására készültek. Mérete­ik. külső formájuk, színük tökéletesen összhangban van az alaprendeltetésük­kel. Más dolog az, hogy néha kölcsön adjuk őket, de ettől függetlenül ezek még a honvédség tulajdonában marad­nak. Ezeken utazott korábban Göncz Árpád és Antall József is. A gépeket kü­lönben nem is olyan régen kipróbálta a nuncius úr, aki megelégedését fejezte ki a „berepülés” tapasztalatai alapján. A főhadnagy ezután ismertette a fontosabb műszaki adatokat. Megtud­tuk, hogy Őszentsége egy 1982-ben gyártott, két hajtómüves, öt forgószár­nyú, három faroklégcsavaros géppel repül majd, aminek a szolgálati magas­sága 4500 méter, utazósebessége pedig 210 kilométer óránként. — Amikor ez a két gép ideérkezett, teljesen üresek voltak, látszottak a csu­pasz törzskeretek — mondja Fekete László, aki a belső átalakítás munkála­tait irányítja. — El sem tudtuk képzelni, milyennek kell lennie egy pápai helikop­ter utasterének. Bármerről nézzük, ezek mégis csak katonai gépek, amelyeknek a kényelmét ugyan lehet valamelyest fo­kozni, de luxusigényeket nem tudunk velük kielégíteni. Körülbelül két hétig gondolkodtunk, mielőtt hozzákezd- tünk volna a munkához. A legtöbbet ta­lán a belső színharmóniával bajlódtunk. Hát ez lett a végeredmény, meg lehet nézni. Nagyon szeretnénk majd meg­tudni, mit szól hozzá a Szentatya. Óarany kárpit, légkondicionálás, csillogó rézfogasok, süppedő padlósző­nyeg, hűtőszek­rény ... szóval van benne min­den, ami valame­lyest kényelme­sebbé teheti az egyébként eléggé „rázós” légi uta­zást. Új minden, ami belül, az utastérben van. A korábbi beren­dezésből semmi sem maradt. In­nen nézve már egyáltalán nem olyan csúnya, de még csak nem is olyan „katonai” ez a helikop­ter... A kárpitosok egy széles, maga­sított támlájú fo­telt hoznak, és le­rögzítik a menet­irány szerinti jobb oldali, má­sodik sorba. Ez a legjobb hely, álta­lában itt szoktak utazni a magas • Rögzítik a pápai helikopter feljáró­ját. • A tartalék gépen már csak az utolsó simítások vannak hátra. rangú vendégek, ebben ül majd Őszent­sége, 11. János Pál pápa ... A helikopterek, a felújítás végezté­vel, rövidesen visszatérnek Szolnokra és az ilyen esetekben kötelező ötven- órás berepülést követően „szállnak a kedves vendég rendelkezésére”. Addig azonban még dönteni kell egy fontos kérdésben, ugyanis még nincs parancs arra, milyen színűre cseréljék a tárgya­lóasztalokon lévő telefonokat. A jelen­legiek ugyanis vörösek, de ez a szín valahogy nem illik a kárpithoz, ráadá­sul egyre inkább kezd kimenni a divat­ból . . . Galambos Sándor • Ebben a légi fotelben ül majd Őszentsége. NAPKÖZBEN: Borsószezon! Az újságíró időnként úgy érzi, hogy élete, munkálkodása egy véget nem érő borsószezon. Nem abban az értelemben természeteseit, hogy állandóan borsót kell betakarítania, hiszen az még sikerélményt is jelenthetne. Hanem mert bizonyos ügyekben hiába teszi ki akár a lelkét is, nem változik semmi. Hogy úgy mondjam, a falra hányt borsó esete forog fenn — méghozzá folyamatosan. Ilyen eset a milliószor megírt szemétügy. Tu­dom, van ennél nagyobb, súlyosabb, talán mél­tóbb újságirói téma is, de kérem szépen, a szí­nészek sem mindig főszerepet játszanak, s gya­korta egy epizódalakítás, egy beugrás emlékeze­tesebb, mint más, hősszerelmes jelenet . . . Május másodikán az esti órákban kisétáltam a kecskeméti vasútkertbe — (ma Kodály tér), oda, ahol előző napon a majális volt. A népün­nepély nyomai vastagon takarták a gyepszőnye­get, az utakat, a játszóteret. Egy, csupán alap­fokú vizsgával rendelkező nyomolvasó is azon­nal meg tudta volna mondani, hol árusítottak sört, üdítőt, debrecenit stb. A bódék tulajdono­sai ugyanis az ünnep múltával odébb álltak, de maguk után hagyták a szemetet. Holott csak azt az erkölcsi tételt kellett volna óvodáskoruk­ban megtanulniuk, hogy nem piszkolunk oda, ahonnan eszünk (mert ők ebből élnek, innen „esznek”). Bizonyára nem alaptalanul feltétele­zem, hogy az ünnep többi helyszínén, más vá­rosokban hasonló élményt gyűjthetnék. Mit tehet az újságíró? Folytatja a borsónak a falra történő dobálását abban a reménytelennek látszó reményben, hogy a sok ezer szem közül egyszer egy talán fölakadhat a fal valamely re­pedésében. Mert eláraszt bennünket a szemét (a szó eredeti értelmében). Nem mehet az ember úgy erdőbe, mezőre, folyópartra, parkba, falu­ra, városba, pályaudvarra, temetőbe, hogy lábai ne botladoznának a műanyag csomagolófélesé­gek tengernyi változatában, hogy ne találna döglött akkumulátort, lyukas vödröt, kerékpár­maradványokat, hajdani tűzhelyet, konyhai sze­metet, törmeléket stb. Olyan könnyű szívvel dobálunk el megunt vagy hasznavehetetlen tárgyakat, mint ahogyan a fa hullatja levelét. Egyetlen cél vezérli ilyen­kor az embert: kívül legyen az ő portáján, ka­puján, ajtaján. A többi már nem érdekli. S ami­kor az utcán, erdőben, parkban térdig ér a sze­mét, írunk az újságnak, hogy mégis csak tűrhe­tetlen állapotok uralkodnak itt és itt. Miért nem intézkedik az önkormányzat? Ezért fizet­jük az adót? S a szerkesztő nem lepődik meg azon, hogy a levél névtelen, mert lehet, éppen a szerző pakolta ki a legtöbb szemetet a közterületre s ő is nagyon jól tudja: nem az önkormányzatnak van itt felada­ta, hanem az óvodának, az általános és középisko­lának, de mindenekelőtt a szülői háznak. Nevelni kell(ett volna) erre az embereket. Már előre (és utólag) elmondhatom noha nem vagyok lélek­búvár — nem reménytelen a nevelés. Divat mostanában a múltba révedni, a régmúlt­ba. A húszas, harmincas évek világát idézni, hogy bezzeg akkor. Igen, voltak ma is érvényes bezze- gek. Akkor például a boltok előtti járdát az inas minden reggel fellocsolta, leseperte. Télen a havat takarította el. A piacon a kofa csak úgy kapott árusítási engedélyt, ha garantálta környezete tisz­taságát. És ezt ellenőrizték. Elég volt egy mulasztás és megnézhette magát. Nem kellett cikkezni az újságban, mindez természetes volt. Igaz, azóta változott, fejlődött a világ. De kérem szépen, merre? — dorgál —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents