Petőfi Népe, 1991. május (46. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-18 / 115. szám

4. oldal. 1991. 05. 18. PETŐFI NÉPE „Sorsfordulókon kell egy ideál” Véglegesítették a Katona József-emlékünnepségek programját Elődeihez hasonlóan Komáro­mi Attila, a száz esztendős Katona József Társaság tizenkettedik elnö­ke, megpróbálta meghatározni a kecskemétihez hasonló vidéki köz- művelődési egyesületek szerepét, lehetőségeit. Ha valaha, most elke­rülhetetlen az ilyen vizsgálódás, szembenézés. A közelgő Katona József bicen- tenárium előtt kértük a kettős jubi­leumra készülő kulturális egyesü­let terveinek áttekintésére. — Szomorú, hogy a humán kul­túrára egyre kevesebb pénz jut. Mind kevesebb lehetőség lesz arra, hogy művelődési intézmények ren­dezvényein találkozhassanak, akik még érdeklődnek az irodalom, a képzőművészetek iránt. Az. évfor­duló programjának összeállítása közben nyilvánvalóvá vált szá­munkra, hogy a humán érdeklődé­sű emberek közös cselekvéseinek kell minél több lehetőséget terem­teni. — Vonzó alkalmakkal élesztet­ték az elmúlt években is az érdeklő­dést. — Éppen a napokban néztem át, hogy ki mindenki volt vendé­günk az elmúlt években. A teljes­ség igénye nélkül említem Grandel Lajost, Grezsa Ferencet, Pomo- gáts Bélát, Szőcs Gézát, Váry Atti­lát, Vekerdi Lászlót. Vala- mennyiüket erősen foglalkoztatják a nemzet sorskérdései. így is bizo­nyítani akarta a társaság, hogy méltó Katona József nevére. — Akinek nevét korábbi művelő­déspolitikánk nagyobb dicsőségére általános iskolai tanköny veink meg sem említik, pedig nem csak a Bánk bán miatt érdemes tiszteletünkre. Mintha tanúsítaná életútjá- val, hogy vidéken is lehet(ett) értel­miségiként. európai színvonalon élni. Jogot végzett a takácsmester fia, mindegy, hogy milyen tehet­séggel színészkedett, drámákat fordított és írt, teátrumot terve­zett, foglalkozott a város történe­tével, kritikákra vállalkozott, mindezt 39 év alatt. — Még a Bánk bán értékeit is sokan megkérdőjelezik.- Ha máson nem, azon min­denképpen el kell gondolkodni, hogy a politika mindig fölhasznál­ta. Volt, amikor szerencsére jó ügyekre használta fel, mert a nagy sorsfordulókon mindig kell egy ideál. Főbb szereplőihez hasonlóan jelkép lett. Bánk, Petur, Tiborc nemcsak név, hanem egy magatar­tás. Aligha a dráma értéktelenségét jelzik az elmondottak. Azon kelle­ne inkább gondolkodni, hogy mi­ként lehetne izgalmasan előadni. — Nemzeti drámánk alaposabb megismerését is segítik az őszi em- lékünnepségek, az évfordulókhoz kapcsolódó rendezvények?- Arra ügyelünk mindenek­előtt, hogy az emlékünnepség ne váljék pártpolitikai üggyé. Szeret­ném hinni, hogy az egész magyar­ság magáénak vallja Katona Jó­zsefet. Elgondolkodtató, hogy az emlékbizottság alakuló ülésére Kassáról, Kolozsvárról eljött a meghívott, de a fővárosiak túlnyo­mó többsége még csak ki sem men­tette magát. Ezért is számítunk kü­lönösen a vidéki Magyarországra. — Milyen kiadványokkal gazda­godik a drámaíróra vonatkozó iro­dalom? A Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában — mint erről a Pe­tőfi Népe már beszámolt — megje­lent Katona József verseinek ha­sonmás kiadása. Rigó Béla vállalta az így élt Katona József megírását. A népszerű sorozat új kötetét a Móra Ferenc Könyvkiadó adja ki. Természetesen a Éorrás is külön- számmal jelentkezik. Bízunk ab­ban, hogy az őszi ünnepségekre a szakemberek kezébe kerülhet a Lisztes László által összeállított, több ezer tételt tartalmazó. Kato­na József életművének megismeré­sét segítő bibliográfia és Beke Jó­zsef Bánk bán szótára. A Katona József Társaság jubileumi évköny­ve nemcsak az egyesület történetét feldolgozó tanulmányt közli, ha­nem több, Bánk bánt és korát elemző színvonalas írást is. — Véglegessé vált, hogy itt tartja idei vándorgyűlését a Magyar Iro­dalomtörténeti Társaság? — Igen. Értesüléseink szerint meglepően nagy érdeklődés mutat­kozik a háromnapos kecskeméti rendezvény iránt. A résztvevők természetesen ott lesznek a felújí­tott, újjáépített Katona József Em­lékház avatási ünnepségén és a/ ünnepi színházi bemutatón. A Nemzeti Színház és a Katona József Színház társulata közös produkciót tervezett. A pesti igaz­gatóváltás azonban bizonytalanná tette a Jeruzsálem pusztulása be­mutatását. — A napokban tudatta Bányai Gábor: a tévé egyes műsora fontos feladatának tekinti a Széchenyi- és Katona-évforduló megünneplését. Bírjuk Hankiss Elemér elnök ígéretét, de konkrétumokról még nem tudok beszámolni. Bízunk benne, hogy a televíziós átszerve­zések nem süllyesztik el a szép el­gondolásokat. Számolunk a városi televízió ígért támogatásával is. Természetesen a helyi lapoktól is az eddigi figyelmet várja el az ügy. — Nem két fillérbe kerülnek az egységes küllemű, Pócs Péter köz­reműködésével készülő kötetek, a programok ... — Szerény bevételeinkből már évek óta félre tettünk valamennyit egyesületünk századik évforduló­jára, a Katona József-emlékezé- sekre. Ezúton is köszönjük a me­gyei és a városi önkormányzat tá­mogatását, a Bácság Kft., a Tran­zit Kft. már véglegesített, más in­tézmények, szervek ígért és a váro­sunk életében különleges esemé­nyek támogatását ezután elhatáro­zó gazdasági szervezetek átutalá­sát, adományát. — Aligha unatkozik Komáromi Attila és az elnökség többi tagja. — Csak akkor lesz társaságunk az évfordulós ünnepségek ková­sza, ha rendezéséből részt vállal a tagság többsége. Tapasztalataim kedvezőek... Heltai Nándor TÓTH-MÁTHÉ MIKLÓS: A fütty Maga sem tudta, hogy történt, de egészen váratlanul fü- työrészni kezdett. Egy régi slágert vasárnapi cipőpucolás közben. Ilyedten nézett körül, de már nem szívhatta vissza. Meghallották. Mi az, apa rikkantott a fiú , te fütyülni is tudsz? Ez aztán a meglepetés! Apuci... — csodálkozott a leány , még sohasem hallottalak fütyülni. Remekül csináltad! Fütyüld el még egy­szer azt a dallamot, de olyan vidáman, mint az előbb. Az asszony a takarítást hagyta abba. Törlőronggyal a kezében jött ki a szobából, és úgy nézegetett körül, mintha a füttyöt keresné valamelyik sarokban. — János, te fütyültél? Korpás János a kezében tartott, fényesre kefélt fekete cipőt nézte, az orrától a sarkáig pásztázott rajta végig a tekintetével, majd lassan odahelyezte a párja mellé. „Ezek hallgatni fognak ... gondolta, és szinte ellágyult, ahogy a két néma tanúra vetett még egy utolsó pillantást, mielőtt felemelkedett a guggolásból. Nem én voltam . . . mondta szigorúan megszokott, kemény torokhangján, és senkire se nézve bement a fürdő­szobába. A tükörbe bámult, vakargatla kicsit a borostáit, aztán fogta a pamacsot, és sokáig szappanozta az arcát. Olykor az ajtó felé lesett, hogy talán valaki mégis utánanyit, és meghazudtolja, vagy azt kérdezi: akkor ki volt? Nem nyitott utána senki. Hiszen .amióta ismerték egy­mást. még sohasem hallották fütyörészni, és már előttük is elképzelhetetlennek tűnt, hogy ez most megtörténhetett. És ilyen egyszerre, ilyen váratlanul! Egy komoly férj, példás életű családapa, kötelességtudó tisztviselő, kombinált busz- bérlettel és életbiztosítási kötvénnyel rendelkező állampol­gár, aki mindig pontosan tudja, mit cselekszik, miért pont most ne tudná! Ha ő azt mondja, nem ő volt, akkor az egész biztosan úgy is van! Hogy mégis ki volt? Talán a szomszéd, vagy a házmester, esetleg a postás, de lehetett éppen egy rigó is a közeli parkban. Nem mindegy? De az sincs kizárva, hogy hallucináltak, és nem is fütyült senki. Korpás János szabályos mozdulatokkal szappanozta az arcát. Le, föl, le, víz. Le, föl, le, víz. Úgy, ahogy tegnap vagy tíz esztendeje. Csak most valamivel lassabban, és nagyobb távolságokra a megszokottól. És minduntalan az volt az érzése, hogy nem a keze viszi a pamacsot, hanem a pamacs a kezét. És ennek az elszabadult pamacsnak köszönhetően, amikor befejezte, habos volt az egész arca, fel egészen a kopasz fejtetőig. Nagy kerek folt az egész. A felismerhetet- lenségig kerek és fehér. Akárha egy nagyra gyúrt hógolyót csaptak volna oda. És ezen az unalmasan fehér tányérképen már valóban nem volt száj, ahonnan egy önfeledt, kamaszos fütty kirakoncát- lankodhatott volna. HERCEG ÁRPÁD: Zsebóra De hát ki vagyok én? rügyek mocorgását mért fogja fel fülem ? s miféle tolmács fordít, ferdít, dörömböl a leskelödö tavaszban? ficánkoló nyarat, arany ló évadot ki lódít? és rozsdabarna szunnyadást ? tündöklő hómezőt miféle varázslat hókuszpókuszol? Itt és most: egy kopott zsebóra himbálódzik a levegőben, méri, méricskéli az elszabadult másodperceket: rakéták idejét, röptét tiszavirágnak — , Ki vagyok hát e követhetetlen pusztulásban? Őrizni a ránt bízott titkot meddig bírom? MÁTYÁS FERENC: Elhanyatló csönd Zsuptetős tanyánk leomolva, erre jártunk összekarolva, nem csupán a testi örömért, kerestük a véglet örömét. Elhanyatló csönd, volt ifjúság, rádcsapódott a vadsors-husáng, erre jártunk, itt cseng neved még a kiserdőn, kergetve lepkét, erre midőn minden kizöldiilt s vágyunk gyújtotta fel az erdőt. Erre, — s aztán kedvesem lettél, csak engemet s nagyon szerettél, erre, de aztán elszaladtál, s számomra többé nem maradt nyár,— elgyalogoltak rég a vágyak, s beálltak a sorshoz halálnak. SÁRÁN Dl JÓZSEF: Találkozásaim az ördöggel Naponta rámköszön az ördög árnyékként követ akár egy pénzéért reszkető uzsorás Fenyegethet — adósa nem vagyok sem neki se senki másnak de övé összes szorongásom kívánságom is rá testálom foltozza be az égi ózonlyukat és füldugóval hallgassa közben a búvárharangokat £ Bohne kos/tiimterv. A hazatért Weininger Kiállítás a Nemzeti Galériában Antikor (szerencsére már elég gyakran) az avantgárd művészet köréből rendeznek magyarországi kiállítást, a rendezők rendre arra kényszerülnek, hogy külföldi, ame­rikai, néniét, francia gyűjteményekből kölcsönözzék a magyar műveket. Vagy azért, mert alkotóik még a századelőn elhagyták az országot vagy azért, mert az itthon maradottak műveit enyhén szólva nem értékelték, s így a külföldi múzeumok, köz- és magángyűjtemények könnyűszerrel juthattak a magyar avantgárd alkotások­hoz. Most is egy magyar művész New York-i hagyatékából a düsseldorfi Kunstvereinben megrendezett kiállítás anyaga jutott el a Magyar Nemzeti Galériába. A Düssel­dorfban, Berlinben, Weinmarban, Ulmban és a hollan­diai Apcldoornban bemutatott Weininger Andor-kiállítás június 9-éig marad Magyarországon, s azután amerikai bemutatókkal folytatódik vándorútja. A száznyolcvan képpel, vázlattal, tanulmánnyal, kosz­tüm-, színpad- meg bútortervvel képviselt Weininger- életmüvet hazai anyaggal, a pécsi művészkör tagjainak Molnár Farkasnak, Stefán Henriknek,_ Johan Hugó­nak, Gábor Jenőnek. Gejbauer Ernőnek, Cacinovié (Ta­rai) Lajosnak, iskolatársánák Martyn Ferencnek és a Bauhausba ugyancsak Pécsről korábban kikerült Forbát Alfrédnak és Breuer Marcellnak az alkotásaival egé­szítették ki. Lévén, hogy Weininger éppen a Pécsi Mű­vészkörben kezdte pályáját. És korai pályatársaival együtt a szabadabb alkotói kibontakozás reményében együtt mentek Németországba, hogy beiratkozzanak a Bauhausba. Itt kezdte el Weininger tiszta szin- és elemi formaépitési kísérleteit, itt kötelezte el egy életre magát a konstruktivizmusnak. Mint a Bauhaus hive, nemcsak festészettel foglalko­zott. A sík kompozíciókon túllépve tervezett fantáziahá­zat, gömbszínházat, belső építészeti elemeket, reklámgra­fikákat. alapított egy dzsesszzenckart. Kiemelten tárgyal­ja a kiállítás Weininger színházi munkáit, utalva arra. hogy mechanikus színpadrevü elképzelése előfutára volt a „mai komputerizált multimediális showmüsoroknak". Az 1920-as években Hamburgban tervezett geometrikus formákból, robotszerű bábokkal, fényjátékokkal és zö­rejzenével komponált színházi világa 1971-ben Missouri­ban, majd 1986—90-ben Kassclban és Düsseldorfban valósult csak meg. Dadaista, szürrealista hatások is megérintették és a konstruktivista korszak kollektív utópiája után Weinin­ger önkéntes belső emigrációba vonult. A geometrikus formákat ekkor természeti víziók váltják fel művészeté­ben. Élete utolsó évti?.ed.?ib.en azonban., l,95$-tól 1986- ban bekövetkezett haláláig, újból visszatért korai művei­nek szelleméhez. Felidézte korai konstruktiv),spt kompo­zícióit, de tovább is lépett a síkból a térbe, alumíniumból, fából, papírból domborított müveivel. (Kádár) IRÓPORTRÉK Cs. Szabó László Cs. Szabó László a nyugati magyar iroda­lom legtekintélyesebb alkotóegyéniségei kö­zé tartozott, nemcsak gazdag és változatos munkássága okán, amelyben egyenrangú szerepe volt az elbeszélésnek, az esszének és a tanulmánynak, hanem személyes befolyása következtében is, minthogy irodalomszerve­zőként, irodalmi konferenciák előadójaként, legalábbis nyugat-európai keretek között, szellemi irányitó szerepet töltött be. Irodalmi munkássága a Nyugat vonzásá­ban indult, annak az „esszéiró nemzedék­nek” a képviselője volt, amely az irodalmi esszé műfaját a nyilvános tájékozódás alkal­mának tekintette, s az európai, illetve a ma­gyar kultúra nagy értékeit kívánta védelmez­ni a háborúba zuhanó korszak fenyegető válságaival szemben. Széles körű érdeklődés, alapos műveltség birtokában dolgozta ki sa­ját esszéműfaját, s e műfaj keretei közé igen gazdag ismeretanyagot öntött, nemcsak iro­dalom-, művelődés- és művészettörténeti, hanem közgazdasági és társadalomtudomá­nyi ismereteket is. Ezek az esszék és tanulmá­nyok jelentek meg Levelek a száműzetésből, Magyar néző és Haza és nagyvilág című köte­teiben, s az esszéíró erényeiről tanúskodtak Doveri átkelés vagy Fegyveres Európa című útirajzai is. Az esszéírás tulajdonképpen nem munkás­ságának tárgyát, inkább módszerét jelölte meg: az esszé távlatos érdeklődése és mé­lyebb összefüggések feltárására alkalmas elemző módszere egyforma erővel érvénye­sült a novellában, az irodalmi és művelődés- történeti tanulmányban, az útirajzban, a vi­lágpolitikai kommentárban. Az esszéirásnak ezt a maga igényét és messze távlatokat felfedező képességét őrizte meg Cs. Szabó László az emigrációban is, majd élete végén a „kétlakiságban”, midőn ismét személyes kapcsolatokat épített ki a hazai szellemi élettel, s több alkalommal is hazalátogatott. 1951-ben Londonban telepe­dett le, az angol rádió magyar szerkesztősé­gében dolgozott. Az idegen világot könyvek­kel tette otthonossá, legendás könyvtárában rendre meg lehetett találni a magyarországi, a szomszédos országokbeli és a nyugati ma­gyar irodalom legújabb alkotásait. Sokat ol­vasott, és számos értékes könyvet írt. Ezek között Római muzsika című útirajza és Hülő árnyékban című önéletrajzi kötete klasszikus magaslaton foglalja össze azokat az eu­rópai és magyar értékeket, amelyeket egész életében szolgált. Mint elbeszélő, a mesemondás érezhető örömével vetette papírra emigrációs tapasz­talatait, vagy számolt be történelmi búvár­kodásának eredményeiről. Szívesen támasz­kodott a klasszikus magyar elbeszélő iroda­lom hagyományaira, az epikus szerkezetben nagy szerepet játszó gondolatiság és irónia ugyanakkor azt mutatja, hogy előadásmód­jára hatottak a huszadik századi angol próza vívmányai is. Összegyűjtött elbeszélései Kö­zel s távol címmel 1983-ban Budapesten je­lentek meg. A hetvenes évek derekán vetődött fel elő­ször valamelyik munkájának hazai megjele­nése, majd 1980 tavaszán a nagyvilág adott helyet Dickens: napló című nagyobb esszéjé­nek. Ugyanennek az évnek az őszén Buda­pestre látogatott, s a görög kultúráról tartott nagy figyelmet keltő előadást egykori munka­helyén, a Képzőművészeti Főiskolán. Ezt kö­vetve mind több időt töltött Magyarorszá­gon, bejárta a vidéket is. Újabb művei sűrűn jelentek meg a folyóiratokban, majd önálló kötetekben. Újabb müveinek megjelenését vártuk, amikor váratlanul halálhíre érkezett: Budapesten hunyt el, a sárospataki reformá­tus temetőben találta meg végső nyugvóhe­lyét. Annyi idegenben töltött évtized után Cs. Szabó László végleg hazaérkezett. Pomogáts Béla CS. SZABÓ LÁSZLÓ: Város a század elején (részlet) Erdély legnagyobb városa nekem azután is az igazi főváros, civitas primaria maradt, miután elhagytam. Ötvenezren lakták vagy hatvanezren, hatvannál semmiképp se többen. Ódon házai még nem omladoztak, vén kövei nem hámlottak, mint később, 1940-ben, amikor összeszorult szívvel a férfi viszontlátta az elha­nyagolt, rangjavesztett várost. I. Ferenc József alatt (de nem érte) mértéktartó a tempója, tartózkodó az udvariassága, szívélyes, de nem bizalmaskodó vagy kedélyeskedő, s puritán eleganciája kissé avatag. Öltözködésben tanároktól vettek példát: ők voltak a hely­beli vagyontalan hatalmak. S mozgékony szomszédjuk, Nagyvárad nevének hallatára illett egy kicsit elfintorodni. A szikár város nem kedvelte a hízásra hajlót. Népéből a legöregebbje átkeresztelés előtti, elévült utcaneveket használt beszéd közben, különösöket. A Farkas, Király és Szent­egyház utcáé Isten tudja mióta megvolt, de a Nagy Piac. Kis Piac, Belmagyar, Bel-monostor, Bel-szén, Bel-torda s a Híd utca már nem állt semmiféle sarok táblán vagy térképen a kisfiú kódorgó napjaiban, aggoktól ragadt a fülébe. Ajkukról választom le most, visszapártolok azokhoz az ősi nevekhez, magánhasználatra. Meg úgy ismerte s hívta Jósika Miklós, Kriza János, Wesselényi Mik­lós, Kemény Zsigmond, gróf Miké Imre, Gyulai Pál, Orbán Balázs és Barabás Miklós. Hát akkor én miért ne, most már nem mindegy? Mondom, ez volt Erdély legnagyobb városa. De kényelmesen ballagva, szinte észrevétlenül kijutottam a Szamos és Malomárok által ölelt ártérre, ahol bivalyok legeltek, s évszakok szerint kanka­lint, verbénát, fodormentát, pirosló hunyort keresni, szedni a Hója erdőbe vagy a Brétfüre egyik nagybátyámmal, aki a botanikai tanszék virágfestője volt (óh szép, 17. századi mesterség!) —; talán az egyetemen, egy fiók vagy szekrény alján elbújva még megvannak élet-, azaz virághü akvarelljei. A Kövespad s a Békás táján már kukoricásba tévedtem, hóstáti parasztokéba, könnyű sétával elértem a csodálatos botanikus kertet, amit később gyer­mekkori pajtásom, Berci Soó Rezső, a világhírű tudós rendezett át, s az a buján illatozó, tropikus kert szintén a város széle volt már, akárcsak a Házsongárdi temető, ahová ablakunk előtt vonult el a gyászmenet, lassú ütemű, fojtott zeneszóra, ha FJ monogrammal gombos csákó ragyogott a koporsófedélen. Kaszálások előtt térdig érő fűbe, gazba csavarodva s bukdácsolva, ujjunkkal lebetűztünk örökké nyirkos, eldűlő sírköveken századoktól szétmart neveket, de hogyan is gondoltam volna akkor, hogy elnémítani való, közve­szélyes, mert messzehangzó, Amerikáig elhangzó tanúk ezek az ártatlan, árva kövek, a népvédelem koronatanúi lesznek még vala­mikor az elmosódott feliratok! Már amelyiket meghagyták.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents