Petőfi Népe, 1991. május (46. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-18 / 115. szám
PETŐFIKÉRE 1991. 05. 18.. 5. oldal KÖZÉPISKOLÁSOK Hova tovább? Manapság egyre nehezebb a helyzetük azoknak a fiataloknak, akik érettségi után sem továbbtanulni. sem elhelyezkedni nem tudnak. Egy részük a munkaközvetítőket ostromolja, a többi makacsul próbálkozik az újabb felvételivel. Egy ilyen fiatallal készült ez a beszélgetés. (Neve, kérésére, maradjon titok.) Tavaly előtt érettségiztem Kunszentmik- lóson, a Baksa Sándor Gimnáziumban. A szombathelyi tanárképző főiskola történelem —könyvtár szakára jelentkeztem, mert nagyon szeretem a történelmet és tetszik a tanári pálya — azt hiszem, elég erőm is lenne hozzá. A felvételim azonban, sajnos, nem sikerült. Nagyon magam alatt teljesítettem, rossz vizsgázó vagyok. A 122 jelentkező közül mindössze tizenkettőt vettek fel, s én nem voltam közöttük. — Amikor nem vettek fel, nem érezted, hogy talán igazságtalan volt az elutasítás? — Nem, de nagyon elkeseredtem, amikor az erről tájékoztató levelet megkaptam. Ez volt az első pofon, ahogy mondani szokták . . . Aztán a nyáron munkahelyet kerestem. Otthon helyezkedtem el a művelődési házban, mint program- és közönségszervező. Lakóhelyemen pezsgő kulturális élet volt akkor, ezért nagyon szerettem munkámat. Közben történelemből és magyarból felvételi-előkészítőre jártam Budapestre, és emellett németet tanultam. — Hogy sikerült az újabb felvételid? — Szegedre jelentkeztem, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolára, magyar- népművelés szakra. Munkám révén nagyon megszerettem a népművelést, ezért választottam így. A felvételim másodszorra sem sikerült, ekkor egy világ dőlt össze bennem. Most sem sok hiányzott a pontszámból, de ez sem volt elég. Azt hittem, eleget tudok, aztán kiderült, hogy mégsem ... — S a második sikertelen felvételi után? — Sok mindenhez hozzáfogtam szüleim jóvoltából. Ők segítenek rajtam, ahogy csak tudnak. Nélkülük aligha tudtam volna bármihez kezdeni. A munkahelyemet az újabb felvételi miatt otthagytam, és szeptembertől nyelveket kezdtem tanulni. Heti huszonöt órában angolt, heti négyben németet, pénteken, szombaton idegenvezető-képzőbe járok. Tehát még rengeteg vizsga áll előttem. De a továbbtanulási szándékot még mindig nem adtam fel. A tanári pálya ezek után is első maradt számomra . .. Harmadik alkalommal Kecskemétre jelentkeztem, a Tanítóképző Főiskola német idegen nyelvi oktató szakára ... A felvételi első fordulója már megtörtént, a vizsga gondolata azonban máig is aggaszt. Most sem voltam elégedett magammal, mert a drukk ismét hatalmas volt bennem. — A második forduló előtt még ott állnak a nyelvvizsgák és az idegenvezetés-vizsga. Véleményed szerint érdemes volt ezekkel foglalkozni, ha most mégis felvesznek a tanítóképzőbe? — Nekem az a véleményem, hogy ez igen hasznos idő volt. Függetlenül attól, hogy a felvételim hogyan fog sikerülni. Megbánni sosem fogom. Kötőrő Adrienn (Kecskemét, Bányai Júlia Gimnázium) Diákváros? A Petőfi Népében április 20-án megjelent „Diákváros-e Kecskemét?” című Írásomra hamarosan válasz érkezett: a fiatalok szórakozási lehetőségeivel kapcsolatos kérdéseimre a Kecskeméti Ifjúsági Otthontól, egy többoldalas levelet kaptam, amelyben elküldték az intézmény által rendezett szakkörök és foglalkozások jegyzékét. Mindezek között bizonyára mindenféle érdeklődési körű fiatal találhat megfelelőt, több hónapra vagy egy évre is. Ezek a sorozatosan megrendezett foglalkozások bizonyára sokakat vonzottak és vonzanak, és félig- meddig válaszok is a korábbi kérdésre. Mindazonáltal mégis hagynak egy kis rést: nincsenek vagy csak kis számmal vannak olyan rendezvények, amelyek egy alkalomra szólnak. Elvonatkoztatva az Ifjúsági Otthon levelétől, több olyan foglalkozásra lenne szükség, amelyre azok a középiskolások is eljárhatnának, akiknek nincs idejük vagy módjuk az egész éves vagy több hónapos szakköri elfoglaltságon részt venni. Ettől függetlenül javaslatom a diákfoglalkozások szervezőihez: tervezeteiket vagy kész összeállításaikat küldjék el egy- egy példányban a középiskolákba, ahol az igazgatók és tanárok tájékoztathatják a fiatalokat e lehetőségekről. —ő —n A „VALLATÓSZÉKBEN”: HORVÁTH ENIKŐ ÉS KOMÁRY GÁBOR Útban a nagy megmérettetés felé Rovatunkban interjúsorozatot indítunk, amelynek alanyai valamilyen szempontból különlegesek, érdekesek — egyéniségük, elfoglaltságuk, netalán hobbijuk révén. Az első két nyilatkozó egy ismert kecskeméti versenytáncos pár: Horváth Enikő, a Katona József Gimnázium és Komáry Gábor, a Bányai Júlia Gimnázium tanulója. — A tánc szerintem nagyon különleges dolog — mondja Gábor. — Kecskeméten mostanában egyre népszerűbbé válik, de még mindig nem túl sokan ismerik az igényesebb „műfajait". — Mikor kezdtetek?- Enikő körülbelül öt éve. Ötödikes volt. amikor beiratkozott egy kezdő tanfolyamra Én egy évvel később indultam. A bátyám példáját követtem, aki szintén táncolt. — Hogyan lett belőletek pár? — Enikővel akkor kerültünk össze, amikor a partnere kilépett. Magasságban összeillettünk, a táncnál ez nagyon fontos. A liú- nak legalább tizenöt-húsz centivel magasabbnak kell lennie a lánynál. — Ti A kategóriások vagytok. Ez mit jelent? — A fejlettségi szintet. A kezdők E kategóriában indulnak, s azután a versenyeken való részvétellel lehet pontokat gyűjteni és fokozatosan följebb lépni a D, C, B és az A kategóriákba. Afölött már csak az egészen profik állnak. — A latin-amerikai és a standard válfajok közül melyik táncot szeretitek és tudjátok legjobban? — Gábor egyértelműen a latint — mondja Enikő —, engem talán a standard jobban vonz, és azt hiszem, az jobban is megy. — Én a latint kedvelem jobban — veszi vissza a szót Gábor. — Egyrészt célszerűbb —■ nem kell hozzá annyi hely, mint a standardhoz —, másrészt sokkal ritmusosabb, pergőbb. — Hol gyakoroltok? — A kecskeméti Hírős Táncklub tagjai vagyunk, az úttöröházban edzünk. Edzőnk Őze László, többszörös magyar bajnok. Egy edzés • Horvath l.niko es komán Gábor. egyébként általában 3 óra hosszáig tart. Alapozással kezdünk, s utána jön a különböző sorozatok (koreográfiák) betanulása. De videón megnézzük a nagy világversenyeket is, és kielemezzük a profik mozgását. — Eddig hány versenyen vettetek részt? — Ezt versenykönyvben nyilvántartják, de mi pontosan nem tudjuk. Rengeteg versenyen voltunk már. De ezeken kívül fellépünk az úttörőház által szervezett rendezvényeken, voltunk már iskolabálokon is. Háromszor jártunk külföldön. Két éve a Szovjetunióban, tavaly nyáron Olaszországban táncoltunk. Eddig a legnagyobb „eseményünk" 1990 decemberében volt, amikor magyar bajnokként részt vehettünk a berlini Standard Junior Világbajnokságon. — Strapás a versenytánc? — Sokan úgy képzelik, hogy a tánc egy nagyon könnyű dolog. Pedig rendkívül kemény munka van mögötte. Égy-egy verseny annyira meg tud terhelni, mint egy nagyobb sportviadal. — Sokan úgy tartják, hogy a fiúnak kell jobban táncolni, mert ő vezet. Mi a véleményetek erről? — Én azt hiszem, hogy a lányt többen nézik. Elsősorban a ruhája és a sminkje miau. Tehát mindenképpen a lány a dolog krémje, mivel ő a mutatós. De ez nem jelenti azt, hogy a fiú rossz is lehet, mert az azonnal feltűnik. — Hogyan tudjátok összeegyeztetni a táncot a tanulással? — Régebben voltak problémák — felel Gábor —. Aki ügyes, össze tudja ezeket ’Egyeztetni, és én ném mindig voltam ügyes. Mostanában kicsit kevesebbet táncolunk, mivel érettségizni fogok. De szerintem az iskolán kívül mindenkinek kell valami mást is csinálni, hogy egyébből is álljon az élete, ne csak a tanulásból. — Én még csak harmadikos vagyok — folytatja Enikő. — Nagyon szeretek bejárni táncolni, egyrészt az ottani barátok miatt, másrészt mert ez nagyon jó időtöltés. — Mik a terveitek, Gábor? — Én Szegedre, a gyógyszerészetire jelentkeztem, de mindenképpen szeretném folytatni a táncot, és ez könnyű is lesz, hiszen Szeged híres táncközpont. Ezenkívül mindketten szeretnénk elvégezni a pesti táncoktatói tanfolyamot. — Én természetvédelemmel szeretnék foglalkozni — teszi hozzá Enikő. — De én is szeretném a táncot folytatni, lehetőleg továbbra is Gáborral, ha ez lehetséges. — A nagy világversenyeken való részvétel? — Mint minden táncosnak, nekünk is ez a cél: a nagy megmérettetés. Hargitay Judit, KJG Diákhét — ricsajmérővel Híradás a II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági Szakközépiskolából Az eltűnt Mikulás nyomában „Sétálunk, sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk, csüccs!” Az elmúlt héten iskolánkban egész hetes programmal készültünk az év szenzációjára: a diákhétre. Az esemény hétfőn délután kezdődött a közgyűléssel, ahol mindenki elmondhatta ötleteit, javaslatait, kritikai észrevételeit az iskola életével kapcsolatban. Kedden délután került sor a tanár—diák kosárlabda-mérkőzésre. ahol a diákok lelkes szurkolása ellenére is a tanárok győztek, legfőképpen Ma- kay Károly tanár úr bravúros dobásainak köszönhetően. Szerdán délután a lányfoci aratott nagy sikert. Az igazi diákhetes hangulat csütörtökön délután alakult ki, ekkor rendeztük meg a Ki mit tud?-ot. Játékos kedvű diáktársaink közül többen színvonalas műsorral szórakoztatták a nagyérdeműt. Ezen a napon még egy tudományos programunk is volt, dr. Győrfy Sándor tartott előadást a biokertészetről. A diákhét fénypontja a pénteki nap lett. Reggel 8 óra: diákigazgató-válasz- tás. Három jelöltünk volt, s a választás hangerőméréssel történt. A legnagyobb ricsajt Gerner Csaba neve után „mérték". így ő lett az egynapos dirink. Lukács János igazgató úr lemondott hatalmáról és minden erőszak nélkül átadta az iskola kulcsát az új vezetőnek. Ezek után elődje, mint jó diák fölvette a hosszú kék köpenyt, és elvonult diák—tanártársai közé. Mondott még pár mondatot számítva arra, hogy a hatalmat visszakapja s ezzel óriási sikert aratott a diákok körében. Kijelentette ugyanis: az év hátralévő részében nem kötelező a köpeny használata, és nem kötelező a tömegsport-foglalkozásokon való részvétel .. . Ezután jött a vetélkedő az osztályok és a tanárok között, majd a divatbemutató, s a tanár—diák fiúfoci. Délután két órakor dr. Veres Pál szexológus tartott előadást az érdeklődőknek. A diákhetet jól sikerült diszkó zárta, ami valóban az esemény utolsó percéig tartott, 24 óráig. Reméljük ezután, hogy ez a kis beszámoló más középiskoláknak is meghozta a kedvét a diákélet e jeles napjainak megrendezéséhez. Beke Andrea cs Horváth Ildikó all. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági Szakközépiskola tanulói Amikor kisgyerek voltam, gyakran mondogattam ezt a versikét, miközben az édesanyám az óvodába, majd később az iskolába cipelt. Sosem tudtam megérteni. miért nem csüccsenhetek le akkor, amikor azt a mondóka mondja, és miért kell mindig az anyukám kezét fognom, holott a természet engem is megáldott két egészséges, strapabíró lábbal, és az azokkal való önálló közlekedés sem okozott volna gondot. Amikor még csak egyméter harminc centi az ember, minden egészen más színben tűnik fel előtte. A dolgok egyszerre érthetetlenek és kézenfekvőek, éppen úgy kilátástalanok, ahogyan megvalósíthatóak. A kisgyerek nem keresi az összefüggéseket a történések között. Érthetetlen volt szamomra, hogy hol van a Télapó egész évben, és miért csak december ötödikén este jön elő és hozza el a kiérdemelt ajándékokat. Miért nem jön el mindennap vagy legalább hetente egyszer. A szüleim gyakran mondogatták. hogy a Mikulás szeret ajándékozni. De ha annyira szeret, akkor miért nem sűríti meg a látogatásait? — kérdeztem én. Hiszen az mindenkinek csak jó lenne. A Télapó ajándékozhatna kedvére, mi. gyerekek pedig mindig örülhetnénk a meglepetéseknek. Most, amikor már tudom, hogy nincs Mikulás és hogy mindezt kizárólag a gyerekek kedvéért találták ki. elgondolkodom. Milyen jó is a gyerekeknek, ha a felnőttek azon törik a léjüket, hogyan tehetnék változatosabbá a hétköznapokat és hogyan tudnak örömet szerezni a porontyaiknak. De egy kicsit sajnálom is azokat ahogyan magamat is sajnáltam , akik megtudják, hogy nincs az a láthatatlan kapocs, amellyel kicsit egy másik világhoz fűződtek. Mintha az a láthatatlan kéz — amely eddig hozzájuk fonódott - most elengedné őket... Még egyszer utoljára megfricskázza az orrunkat és azt mondja: „Nos, lássuk, mire vagy képes? Eddig vigyáztam rád, figyeltem minden lépésedet, de most — mivel az idő eljárt felettünk — elhagylak és új védencet keresek magamnak.” Mégis ... ez az elválás nem könnyekkel áztatott, hisz minden gyermek büszkén. csillogó szemekkel felel a láthatatlan kéznek .........Ne aggódj! Majd én m egmutatom . ..” És valóban, amikor elérünk egy bizonyos kort. kialakulnak álmaink, vágyaink a jövőt illetően. S az álmok megvalósításában sokan segítenek. Észre sem vesszük és már nem azok a Télapó-kereső, „minden dombra lecsü- csülő” gyerekek vagyunk. Megváltozott az értékrendünk, kialakult a személyiségünk . . . felnőttek lettünk. Bizonyára majd mi is elmondjuk a gyerekeinknek, hogy a Mikulás csak egyszer jön egy évben. De vajon észre fogjuk venni, hogy milyen változások zajlanak le bennünk? Vagy mindez fel sem fog tűnni? Pedig, átélve, mekkora jelentőséget tulajdonítunk neki.. . Jagodics Beáta Kecskemét, Bányai Júlia Gimnázium Képzelt ballagási beszéd — felszólító módban ,t/«í,Aogr az iskola elbocsájt benneteket, a „viharos" életben könnyedén ilyen-olyan erők prédái- >a válhattok. Szükségetek lesz olyan életelvekre, viszonv/tási pontokra, melyekre saját életeteket alapozhatjátok. Egy nagy képű harmadikos örömmel yenné, ha figy elemre méltatnátok ..intelmeit". . Tisztesetek tanáraitokat! A tanuló azt hiszi, hogy nehéz a munkája, pedig ő a kocsi, a tanító a lo." — írja Strindberg. — különbözzetek! Aki gondolkodik, az szükségszerűen másképpen gondolkodik. A látszal- igazsagok al-bizonyossaga helyett válasszátok a kétkedés természetes bizonytalanságát' 1 ké- telkedes es az eredetiség édestestvérek. — Legyetek türelmesek! Mert a türclmességct a valóság iránti alázat szüli i fi tr;!r,lenl:k-' » nagykorúság lomha tudatosságától! Őrizzétek nug a hatalsag lendületet, hogy alkothassatok! s — Tiszteljétek minden ember méltóságát, mert különbözni csak az azonosság talaján lehet' Legyetek büszkék, mert nincs okotok rá, hogy ne legyetek azok' Z iEiljete,k ,eljes éh*V’ h0gy ne Aasbnlítsatok * kor mechanikus gnómjaira! Legyetek boldogok, mert ezzel masokat is boldoggá tesztek! Tavaszi Adrián Kecskemét, Katona József Gimnázium Érettségi vagy nyelvvizsga? Az érettségi és pályaválasztás előtt álló fiatalok többségében felvetődik ez a kérdés a nyelvtanulást illetően. Némelyek úgy vélik, az érettségi jóval biztosabb, mint a nyelvvizsga, s hallottam olyan elgondolást, amely a nyelvvizsgát részesítette előnyben. A legtöbb fiatal azonban egy véleményen van: először megpróbálja a nyelvvizsgát Pesten vagy Szegeden, aztán, ha nem sikerül, még mindig érettségizhet a választott nyelvből (nyelvekből). Jobban vagy rosszabbul, mint a vizsgán tette. Mindhárom tervnek kétségkívül megvan a maga előnye. Az érettségire készülő fiatalok többségének azért szimpatikusabb a nyelvvizsga elkerülése, mert biztosabbnak tartják a hagyományos módot. Igaz az is, hogy az érettségit könnyebben „át lehet vészelni”, mint egy nyelvvizsgát, talán mert abból az anyagból kérdezhetnek, amire egy lelkiismeretes diák felkészülhetett a négy év során. Ilyenkor megkapja a jó vagy kevésbé jó jegyet, amelyet kivívott magának, és vége. Ellenben azok, akik nyelvvizsgára mennek, számíthatnak bizonyos nehézségekre. Könnyen kihúzhatnak olyan tételt, amelyről egyetlen szót sem képesek beszélni. Ismerek például valakit, akinek az alapfokú nyelvvizsgán a rádiójavításról kellett beszélnie. Vagy gondolok még a mai politikai élettel kapcsolatos kérdésekre, amelyeket rendszerint csak az a diák képes helyesen megválaszolni, aki nap mint nap éberen figyeli az eseményeket. A vizsgázók réme volt az az újságcikk, amelyet mindenki könyörtelenül megkapott a vizsgákon, aztán vagy sikerült elég szót megtanulnia a témáról, vagy sem. Szerencsére az újabb típusú vizsgarendszer kihagyta az újságcikkfordítást, viszont bevezette a keményebb, irányított fogalmazást, a nehezebb tesztkérdéseket. További rettegéseket okoz a szövegértés, a magnóhallgatás. Sokak véleménye szerint a szalagról hallható — legtöbbször elég bonyolult, hadarva előadott — szöveg annyira „alapzajos”, hogy a lehetetlenséggel határos megérteni. A hátsó sorokban ülő vizsgázók a zörejen kívül gyakran csak egy-egy szót hallanak, de a magnót kérésükre sem hangosítják fel, mondván, hogy elég hangos így is, és aki nem készült, az úgy sem értené meg, ha üvöltene. Az eredményt aztán nem küldik meg időben, s legtöbbször hónapokkal később érkezik meg a sikert vagy a bukást igazoló papír. Lehetséges, hogy túl későn jut el a címzetthez, akkor, amikor már túl kellene lennie a felvételin. Persze, ez a késedelem nemcsak a végzősökre nézve veszélyes, hiszen előfordulnak olyan esetek is, hogy a júniusban nyelvvizsgázott középiskolás az értesítőt csak októberben kapja meg, amikor már késő a rég lefolyt szeptemberi vizsgára jelentkezni — sikertelenség esetén. Mindezt tudva nyilvánvaló, hogy a középfokú nyelvvizsgát tenni szándékozó fiataloknak sokkal nehezebb dolguk lesz, mint az érettségizőknek, viszont amennyiben sikerrel járnak, mentesülnek az érettségitől, és a kitűnő jegy előre bekerül a bizonyítványukba. Arról nem is beszélve, hogy a mai felsőoktatási intézmények legtöbbje a sikeres érettségi mellé megkövetel legalább egy közép- és egy alapfokú nyelvvizsgát, s egyre gyakoribbá válik a két középfokú nyelvvizsga igénye. így tehát igazuk van azoknak is, akik először a nyelvvizsgának mennek neki. Ilyen szempontból nézve egy harmadik variáció is előnyös: először nyelvvizsga, a sikertelenség esetén pedig érettségi. Hogy melyik változat a biztosabb és hatásosabb? Talán a harmadik: ilyen esetben egészen biztosan elér valamilyen eredményt a vizsgázó. Ha pedig nem sikerül a nyelvvizsga? Akkor vagy sikerül a felvételi a főiskolákra és egyetemekre, vagy nem . . . Pingvin Melinda Baja A grafikák Makáry Szilvia munkái (Kecskemét, Bányai Júlia Gimnázium) Az oldalt összeállította Fejes Mária V
