Petőfi Népe, 1991. május (46. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-18 / 115. szám
NYERJEN VELÜNK! NYERHET! Jutalomjáték előfizetőinknek Százezer forint értékű az első díj, a második díj 35 ezer, a harmadik 15 ezer forintot ér. KEDVES OLVASÓNK! Ha Ön áprilisban, májusban és júniusban ELŐFIZET LAPUNKRA, és szeret játszani: ragassza fel egy postai levelezőlapra az előfizetői igazolást, küldje be címünkre, (6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A) 1991. június 3-áig. (Az éves, féléves előfizetők is részt vehetnek a játékban. Tíz napja esik Május hatodika óta esik az eső — szögezi le kérdésemre Novak János agrometeorológus, a kecskeméti obszervatóriumban. Napi 8-10 millimétereket mérünk. ami nem rendkívüli meny- nyiség, de összegezve már nagyon sok: május 16-áig 89,8 milliméter hullott Kecskeméten és környékén. Ez a mennyiség májusban, amikor a csapadék aranyat ér, nem nagy mennyiség, ha a levegő hőmérséklete nem lenne állandóan 5-8 fokkal alacsonyabb a sokévi átlagnál. Ebben a hónapban két-két napot már szünetelt is az esőzés: nem hullott ugyanis 9-én és 10- én, valamint 14-én és 15-én. Ez azonban nem tűnt fel azért, mert az átlagosnál jóval hidegebb van, aki teheti, most is fűti a lakását. Jelenleg úgynevezett „meteorológiai helyzet” van, hiszen most harmadik napja egyfolytában hullik megállíthatatlanul, de szeretném hozzátenni, hogy semmilyen adat nem bizonyítja — ahogyan sokan feltételezik —, hogy bármi összefüggés van az égő kuwaiti olajkutak és a közép-európai esőzések között. A távprognózis a hét végére hasonló időjárást jelzett, de természetesen mi is reménykedünk, hogy a jövő héten felszakadozik a felhőzet, és végre kisüt a nap. Erre nemcsak az embereknek, hanem a mezőgazdasági kultúráknak is nagy szüksége lenne. sel(A májusi télben városainkban megkezdik a távfűtést. Kecskeméti, bajai és halasi tudósításunkat a 2. oldalon olvashatják.) PETŐFI NEPE BÁCS-K1SKUN MEGYEI NAPILAP XLVI. évi., 115. szám Ára: 7,90 Ft 1991. május 18., szombat VILÁGKIÁLLÍTÁS Ma rendkívüli kormányülés A Kormányszóvivői Iroda az alábbi közleményt juttatta el az MTI-hez: A kormány — a bécsi szavazás nyomán kialakult új helyzetre való tekintettel — május 18-án, szombat délután soron kívüli ülésén ismét megtárgyalja a világkiállítás megrendezésének kérdését. (MTI) A bécsiek az Expo ellen szavaztak Meglepő, sőt szenzációsnak mondható eredményt hozott az Expo megrendezéséről tartott háromnapos, csütörtök este zárult becsi népszavazás: majdnem félmillió résztvevőjének kétharmadnyi többsége elvetette, hogy az osztrák főváros az 1995-ös világkiállítás színhelye legyen. A lakosság tömeges véleménynyilvánításnak pénteken hajnalban közzétett végleges adatai szerint az Expo ellen szavazók hányada 64,85, a mellette állást foglalóké pedig csak 35,15 százalék volt. A voksok megoszlása annak ellenére alakult így, hogy az utóbbi hetekben az ausztriai közvélemény-kutatások országosan az Expo hatvan százalék körüli támogatottságát mutatták ki. ; A bécsi vezetők elméletileg nem zárják ki azt a lehetőséget sem, hogy a kormányzat a fővárosi lakosság elutasító állásfoglalása ellenére kitart az Expo terve mellett, s vagy Bécsben, állami tulajdonú területen rendezteti meg a világkiállítást, vagy pedig a nemzetközi kiállítások párizsi irodájának (BIE) jóváhagyásával más osztrák települést választ ki az Expo helyszínéül. PALOTÁS JANOS VELEMENYE: „Kell, hogy legyen világkiállítás” Palotás János MDF-es országgyűlési képviselő tegnap nyilatkozott lapunknak. Természetesen az 1995-ös Expóval- kapcsolatban kértük a véleményét, mégpedig annak tükrében, hogy Bécs választópolgárai a világkiállítás megrendezése ellen foglaltak állást. — E tény hazánkban nem hozza hátrányos helyzetbe az Expo támogatóit? — A leghatározottabban az a véleményem, ettől függetlenül — miközben nagyon sajnálom osztrák barátaimat —, hogy 1995-ben Magyarországon kell, hogy legyen világkiállítás. Es lesz is. Bécs elzárkózása csak felerősíti a budapesti Expo gazdasági biztonságát. Most már egy elég jelentős mennyiségű összegyűjtött nemzetközi tőke—ami Ausztriában lényegesebben elő volt készítve, mint nálunk — keresi a befektetési lehetőséget. Nyilvánvalóan sokkal egyszerűbb számára a magyarországi adoptálás, mint a befektetéstől elállás. Erre már összegyűlt a térségben egy 15-20 milliárdos tőkeszándék. Az üzletet pedig nem kívánják elveszteni. Ha Bécs nélkül rendezzük meg az Expót, akkor az eredeti összeg nyilvánvalóan szűkülni fog: ám a magyarországi befektetés nagyobb százalékokkal ki fog bővülni. Ez még erősebb verseny elé állítja a külföldi befektetőket, hiszen valamennyiüknek hazánkban kell versenyezniük. — Tehát a bécsiek visszalépését ágy értékeli, hogy ezzel még nagyobb lökést kaptunk a világkiállítás megrendezésére. — így van. Egészen más alapon dönthetnek az (jsztrákok, mint mi. Ausztriában ugyanis nincs akkora meghatározó : ereje annak, hogy sok tízezer munkahely kell. Magyarországon azonban nem mondhatunk le egy olyan gazdasági programról, ami erre lehetőséget ad. Ausztriában elég jól meghatározott irányvonalban működik a gazdaságpolitika. Nekünk úgy kell, mint egy falat kenyér az olyan gazdaságpolitikai koncepció, amely egyértelmű. Nálunk már sokkal korábban kimondták, hogy az országot idegenforgalom szempontjából telítettnek tekintik és az autópályák, a tranzitútvonalak is megfelelőek. Mi azonban nem mondhatunk olyasmit, hogy a környezetbe drasztikus beavatkozással építünk autópályát a világkiállítás miatt, mert ezt nekünk mindenképpen meg kell tennünk. Sőt a tranzitútvonalaink sincsenek meg. Tehát lényegesen más kiindulópontjaink vannak. — S úgy tűnik, , ez a megrendezés kérdésében is így van. Hazánkban a közvélemény nagyobb része kiállításpárti, míg például a főváros közgyűlése és az ellenzéki pártok nem. —Igen. Számomra a bécsi népszavazás nagy tanulsággal szolgált. Minden osztrák politikus úgy gondolta, hogy kell a világkiállítás, de ha a választóik ellene szavaztak—hiába van kezükben jogi lehetőség ennek figyelmen kívül hagyására—a bécsiek döntését tiszteletben tartják. S nem azzal érveltek, hogy az emberek tudatlanok, alulinformáltak. Nem volna baj, ha ez Magyarországon is így lenne. Nálunk azt mondják, igaz, hogy a választók többsége a világkiállítás mellett van, de alulinformáltak, tudatlanok. Mi tudjuk, mi kell nekik: ezért nem lesz. Szóval jó volna, ha ez hazánkban is másként működne. Arról nem beszélve, hogy a bécsiek kijelentették: egészen biztosak benne, hogy Magyarország egyedül is képes lesz megrendezni a világkiállítást és ez hasznos neki. Én nem bánnám, ha saját politikusaink ugyanígy bíznának Magyarországban. Bencze. Andrea PN-INFORMACIOK Halas és az emlékmű Évekkel ezelőtt született — mint másutt is az országban — a II. világháború halasi áldozatait megörökítő emlékmű gondolata. A lakosság közreműködésével a szervezők el is jutottak odáig, hogy egy helyi építész által készített emlékműtervet az önkormányzat el is fogadott. Az utólag kikért lektorátusi vélemény azonban elvetette, s új pályázat kiírását javasolta. A legutóbb bemutatott emlékműterv, Pogány Gábor szobrászművész alkotása, találkozott a képviselők tetszésével, a végleges döntést azonban a tervezett közmeghallgatásig, május 27-éig elhalasztották. Roncsderbi Fehértón Száz méterrel megnövelt, biztonságosnak ítélt pályával várja ma Kunfehértó a roncsderbi versenyzőit. A tervek szerint idén két alkalommal is megrendezik a kunfehértói futamot. Remélik; az augusztusi versenyen 'legalább akkora érdeklődést tapasztalnak majd, mint az eddigieken. Gázrobbanás Tiszakécskén Nagy erejű robbanás rázta meg tegnap reggel Tiszakécskén a Széchenyi utca 14. számú ház környékét. Az udvaron álló, egy gumijavító által irodának használt. Alpin típusú lakókocsi emelkedett a magasba, majd darabjaira hullt. Szerencsére a közelben nem tartózkodott senki, így emberéletben nem esett kár, a robbanás nem okozott tüzet, viszont a környező épületeken betörtek az ablakok. A helyszínre érkező kecskeméti és kiskunfélegyházi állami, valamint a helyi önkéntes tűzoltóknak így nem sok dolga akadt, felmérték a kárt és megállapították, hogy mi okozhatta a robbanást. A lapunknak nyilatkozó megyei ügyeletes elmondta, hogy a lakókocsi fűtését és világítását PB-gázzal oldották meg. A palack ugyan kívül volt, de a lakótérben valahol szivárgott a gáz, összegyűlt a fülkében, majd berobbant. A kár — mivel a kocsi meglehetősen idős volt — nem haladja meg a 20 ezer forintot. MIT MOND A MEGYEI VÁLLALKOZÓK ELNÖKE? Bécs nélkül más a helyzet De nézzük, hogy szűkebb hazánk, Bács-Kiskun esetében, milyen előnyöket jelentene a világkiállítás. Erre kértünk választ dr. Andrüssy Ákostól, a vállalkozók területi szövetségének elnökétől. — Természetesen mi támogattuk a Bécs—Budapest világkiállítást, hiszen a sztráda megépítésével egyórányi távolság az út a tervezett helyszín és Kecskemét között, de az egész megye is profitálhatna belőle, különböző idegenforgalmi programokat kínálva. Vagyis a vállalkozóknak mindenképpen előnyt jelentene. Csakhogy, most úgy néz ki, Bécs visszalép. Ez teljesen új helyzetet teremt, amiről még nem is volt lehetőségem konzultálni a vállalkozókkal. Nekem vannak komoly fenntartásaim azzal kapcsolatban, hogy mi, magyarok, egyedül is képesek vagyunk megrendezni az Expót. Ezt a lehetőséget alaposan, több oldalról meg kellene vizsgálniuk az illetékeseknek. Nem tudom, hogy az Országgyűlés az új helyzet ismeretében, s ennek vizsgálata hiányában, egyáltalán dönt- het-e hétfőn felelőséggel a világkiállításról. (koloh) Június l-jétől energiaár-emelés Június l-jétől emelkednek a legfontosabb háztartási energiahordozók fogyasztói árai. Ez az intézkedés nem érinti a villamos energiát, mivel februárban már átlagosan 50 százalékkal emelkedett ennek az energiahordozónak a fogyasztói ára. Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium tájékoztatása szerint a szénféleségek fogyasztói ára átlagosan 176 százalékkal növekszik. A brikettek 285 százalékkal drágulnak, a koksz ára átlagosan 65 százalékkal nő. Drágább lesz a tűzifa is, mégpedig átlagosan 25 százalékkal. A május 31-éig beváltott tüzelőutalványokra a kereskedelem a régi áron köteles kiszolgálni a vevőt akkor is, ha arra csak június l-jét követően kerül sor. A vezetékes földgáz köbméterenkénti ára 50 százalékkal emelkedik. Budapesten a földgáz ára 5,10 forintról 7,82 forintra nő. A megemelt díjat az augusztus l-jét követő első leolvasás számlázásakor, vagyis október 1-je után kell megfizetni. A távfűtés és távmelegvíz-szolgáltatás díjai egységesen 70 százalékkal emelkednek. A távfűtés díja légköbméterenként 61,30 forintról 104,40 forintra, a távmelegvíz-szolgáltatás köbméterenkénti díja 31,50 forintról 53,40 forintra emelkedik. Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium szeptember 30-áig megvizsgálja, hogy a távhőszolgáltatásnál mikor és milyen műszaki-gazdasági intézkedések mellett tudnak átállni a ténylegesen fogyasztáson alapuló számlázásra. Pünkösd üzenete Hihették, meg nem is a búcsúbeszédét mondó Jézus szavait a tanítványok: olyan vigasztalót ígért, aki mindörökre velük marad és elvezérli őkét az igazságra. És a jövendölések beteljesedtek. Riadtan Szemlélték halálát, ujjongtak föltámadásán, megdöbbentek mennybemenetelén. És azután magukra maradtak. Azon a pünkösd napon „egy akarattal együtt valának". Talán a történteket idézgették, vagy gondolataikba mélyedve töprengtek, amikor „mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése" hallatszott a házban és „kettős tüzes nyelvek ülének mindenikre". . És e jelre, amint megszólaltak, idegen szavak hagyták el ajkaikat. Kiszéledtek a falak közül az utcákra, a terekre, s a városlakó parthusok, médek, elamiták, egyiptomiak, krétaiak, arabok mind a saját nyelvükön hallották, amint a tanítványok „Isten beszédét bátorsággal szólják”. Szavukra a betegek meggyógyultak. Az emberek követték a tanítványokat. Hiába volt már minden Mesterkedése a Jézus-gyilkos főpapoknak, nem volt hatalmuk a Szent Lélektől megerősödött tanítványokfelett! Péter, aki nem is olyan régen háromszor tagadta meg Mesterét, most Rímelt fővel megválaszolt nekik: Istennek kell inkább engedelmeskedni, nem az embereknek! Holnap, 1991 Pünkösdjén, a keresztény hitűek a csodatevő Szentlélek eljövetelét, az örökké velük maradó vigasztalód ünnepük. c -o De üzen-e ez az ünnep azoknak, akik nem vallásosak ? Van üzenete. Es nemcsak annyi, hogy a lélek ereje a gyáva emberből is tud jellemszilárdat formálni. Nemcsak azt, hogy a lélek az egyedüli, amely az emberek közötti ellentéteket feloldhatja, elsimítja. Éz az ünnep arról is tanúbizonyságot tesz, hogy a lélekerő segít a kín, a bánat elviselésében, segít, hogy a győzelem, az öröm mámora túlzásokba ne ragadja az embert. „ Veni Sancte Spiritus” — Jöjj Szentlélek Úristen!" — éneklik a hívek a templomokban. Szólítsuk meg lelkünket mi is, ne aludjék, mert most nagy szükség van rá. Ébredjen, működjön, szüntelen. Legyen jelen minden ember cselekedetében, akár az osztályrészül jutott kudarcok, akár a pillanatnyi sikerek tisztességes megéléséhez hívják erősítésül. Tegyen mindannyiunkat bölcsebbé, de adja meg a „nyelvek tudományát” a képviseletünkben sorsunkat alakítóknak is. • A lélek csodatevő. S nekünk, akik megéltük és tovább éljük a magyarság, de önmagunk „bibliai sorsát”, akik most már reménykedhetünk, hogy eljön az a bizonyos „harmadik nap”, a feltámadásé: pünkösdölő lélekkel akarjuk, hogy az igazság győzedelmeskedjen. Nagy Mária TÉGLÁVAL DOBÁLTÁK A RABLÓKAT Apostagon helikoptert is bevetett a rendőrség Az apostagi takarékszövetkezet elleni fegyveres támadást követően, csütörtökön, helikopterrel járta be Bács-Kiskun északnyugati részét a bűnüldözési osztály egyik felügyelője. A rablók mustársárga színű Wartburgját keresték. Ezt — mint rövidesen kiderült —, még hétfő délelőtt, egy székesfehérvári üzem elől lopták, a színe nem mustársárga, hanem bézs, a szélvédőn pedig egy „I love Székesfehérvár" feliratú csík található. A lopott kocsi, csütörtökön, egy szűk mellékutcában parkolt le Apostagon. A három bandita közül kettő innét indult a szövetkezethez, míg harmadik társuk a volán mellett várta őket. A tanúk azt is elmondták a nyomozóknak, hogy a sziréna hangjától kísért két futóra egy közeli építkezésnél a mesterek felfigyeltek, akik — jobb híján — téglákkal dobálták meg a nagy sebességgel startoló jármű jobb oldalát, sőt az ablak is kitört. A kocsira délután találtak rá a rendőrök, Solt és Dunaföldvár között, a Kis-Duna melletti vízparton. Közben folytatták a szövetkezetnél dolgozó hölgyek kihallgatását, akik közül az egyikkel .tegnap mi is telefonon beszéltünk. Érthető okoknál fogva nem volt hajlandó (Folytatás a 2. oldalon)-w-jr •• r Középiskolások oldala