Petőfi Népe, 1991. április (46. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-13 / 86. szám
1991. április 13. • PETŐFI NÉPE • 3 I KECELNEK NEM KELL A TORONY — HALAS, SZEGED, PEST STB. VÁRJA A Pintér-jelenség A LAKOSSÁG MÁST AKAR, MINT AZ ÖNKORMÁNYZAT (Folytatás az I. oldalról) A keceli milliárdos talán még maga sem szokta meg, hogy az, aki. Tíz éve nem volt több egy olyan embernél, akinek nincsenek ugyan megélhetési gondjai, de messzi jár attól, hogy községében módosnak tartsák. Kisiparos, akiből tizenkettő egy tucat. Azazhogy mégsem egészen. Valamivel kilóg a sorból. Azzal, hogy mindig „eszel” valamin. Egyszer vályogvető gépet eszkábál, de a sikertelen „próbaüzem” után rá se néz többé. (Pedig a zseniális szerkentyűt érdemes lenne életre kelteni, épp napjainkban.) Pintér József ekkor még nem tudja, hogy aki könnyen feladja, az hiába álmodik a sikerről. A pénz vonzza a pénzt Ám később fényesen bebizonyítja: megtanulta a leckét. Szimbolikus alakjává válik a rendszerváltás korszakának. Pályájának, gazdagodásának íve példázza: a régi helyéről máshová vágyó, fészkelő- dő Magyarországon, ha a tehetség teret kap, nagy dolgokra képes. Ezt kézzelfoghatóan tanúsítja a gyára, a nemzetközi üzleti életben kivívott megbízható, jópartneri hírneve. Mindeközben a falubelieknek ő a „kis Pota” maradt — ez afféle ragadványnév —, de ezzel ő nem törődött, mert hiszen nem is akart más lenni. Csak több: vállalkozásával közelebb kívánta vinni Kecelt Európához. Először magas szakmai színvonalú, jól fizető munkaalkalommal a gyárában, majd újabban a toronnyal, amely egyedülálló lenne az országban. Miközben Pintér József országosan ismert — mi több: hihetetlenül népszerű —, gazdag üzletemberré növi ki magát — szívesen cserélnek vele eszmét munkájáról, elképzeléseiről politikusok, államférfiak is —, helyzete objektív törvényszerűségek okán megváltozik szülőfalujában. Pozíciójával nem vetekszik többé a helybeli ranglétrán semmiféle tisztség, beosztás, foglalkozás. Úgy tűnik, hogy a település lakóinak többsége szurkol neki, mert már megértették: a pénz vonzza a pénzt. Ha Pintérnek jól megy, egy csomó más helybelinek is biztos a megélhetése. Am vannak olyanok is, akik a nagyra nőtt földiért nem lelkesednek . .. Az önkormányzat és Pintér úr nem tud egyezségre jutni egy telek árát illetően, amelyet a gyáros ,a száz méternél magasabb étterem-szálloda-bevá- ‘sárlókozpont torony építéséhez akart (akar?) megvásárolni. Az építmény tervét három változatban készíttette el a vállalkozó, s Kecel lakosságát akarta fölkérni: szavazással döntse el, melyik ékesítse a falut. A torony csúcsán rádió- és tv-műsorvevő kap helyet, ami azt jelenti, hogy ahol fölépül, a lakosság legalább harminc tv-csatorna kínálatából válogathat, nem kell kábelhálózatot kiépíteni, egy- egy háznál elég egy dekóder megvásárlása. Pintér József terve szerint a helyi tájékoztatás is hasznát látná a toronynak, amely révén egyébként 200 kilométeres hatósugárral bekapcsolódási lehetőség nyílna a rádiótelefon-rendszerbe. Száz méter magasan forgó étterem, ez alatt szálloda, a második szinten a művek bevásárlóközpontja lesz, a földszintet pedig külföldi kereskedőknek adja ki a tulajdonos. Pintér József a Nyugatra szállított termékekért hoz be árut, azt értékesíti a saját bevásárlóközpontban . Kit képvisel a képviselő-testület? A többfordulós kötélhúzást — adja-e a telket az önkormányzat, s ha igen, akkor mennyiért? — a gyártulajdonos és a képviselő-testület között, persze, nem nézi tétlenül a lakosság. A kisebbség a vásártér megtartása mellett foglalt állást, míg a többség — most már több mint négyszázan írták alá ezt az ívet — a mindenképpeni átengedést szorgalmazza. Annyiért, amennyiért Pintér kéri, v^gy pedig ingyen, tekintettel arra, hogy a beruházás során és általa új munkalehetőségek kínálkoznak a helybelieknek. A Kopogtató című helyi újság márciusi számában Béleczki Magdolna — az egyik hozzászóló—megkérdezi: kit képvisel a képviselő- testület? A lakosság nem érez képviseletet ebben az ügyben. Mert hiszen a közérdek azt diktálja: épüljön meg Kecelen a torony. S ne engedjék át más településnek, mert az történelmi hiba lenne az ön- kormányzat részéről. Ugyanis Pintér úr számos ajánlatot kapott már terve megvalósításához máshonnan. Kiskunhalason a kórház és a fürdő mellett adna helyet az ottani vezetőség a toronynak, mi több: tőkével is beszállnának a beruházásba, ötesztendei adómentességet garantálva a vállalkozónak. Szegedről ingyen telket és szintén adómentességet ígérnek. A fővárosnak az a kerülete, ahol a világkiállítást tervezik megvalósítani, minden, általa kért feltételt elfogad, ha ott építi föl a tornyot, s helyet ad a Pintér-repülőgépek le- és felszállásához is. (A keceli repülőtér ügye is áll, ahhoz sem kapta meg Pintér József a kért területet, a helybeliek — a szakszövetkezet — az arrafelé lakó tehéntartók érdekeire hivatkoznak. A gyáros azt mondja: ha megépíti a repülőteret, fűnyíró gép helyett teheneket vesz a gyep rendben tartásához, hogy bebizonyítsa: az állatok „félénkségére” való hivatkozás csak ürügy volt az elutasításra.) A közelebbi települések közül Császártöltés és Soltvadkert örömmel fogadná ingyen területtel a bevásárlóközpontot, az utóbbi településen bármely más Pintér-vállalkozást is. Ekkora rövidlátással... Magyarországon sok-sok falu örülne, ha lenne egy Pintér Józsefe, akinek a gyára öt esztendőre el van látva munkával, sőt nem győz eleget tenni a megrendeléseknek. Csak hát az ilyen emberrel nem könnyű lépést tartani. Mert már meg tornyot akar, s ehhez telket, az önkormányzat által megszabottnál olcsóbb áron. Mert hogy máshol ingyen is kapna. A keceli önkormányzat megfeledkezik róla, hogy ahol a megyében az utóbbi évtizedekben munkahelyek létesültek, általában fővárosi vállalatok telephelyei, ott a helyi tanács maga is anyagi áldozatot is vállalt az ügy érdekében. Szabadszálláson, például; ahol nemrégiben édesipari üzemet építettek, ingyén adott a község közművesített telket a fővárosi cégnek, s magára vállalta a beruházás lebonyolítását is. No, persze, egy helybelit mégsem támogat az ember olyan könnyű szívvel a munkahelyteremtésben . . . Pintér József kinőtte Kecelt. Máshol kell folytatnia vállalkozásait? A toronyterv három, véglegesített változatát e hónap 25-én veszi át. Vajon melyik település lakossága választ majd közülük? Úgy tűnik, a keceliek többsége akarja a tornyot — legutóbb vasárnap kereste föl „küldöttség” a vállalkozót, járulna hozzá, hogy aláírásokat gyűjtsenek mellette, illetve népszavazás elrendelésére: adják neki a telket, amennyiért kéri. (Amennyiben a szavazásra jogosult helybeli állampolgárok aláírásukkal ezt legalább akkora arányban kérik, amekkorát a helyi önkormányzat szervezeti és működési szabályzata megállapít, akkor a polgármesteri hivatalnak ki kell Írnia a népszavazást az ügyben. A törvény szerint ez az arány 10 és 25 százalék közötti lehet.) Nos, az, hogy Bács-Kiskunban maradjon a beruházás, megyei érdek. Hogy Kecel vagy nem Kecel, másodlagos kérdés. Mindenesetre, ahogyan más települések vezetői csodálkoznak a keceli ön- kormányzat hozzáállásán, úgy mi is furcsálljuk. A képviselő-testület ekkora rövidlátással aligha pályázhat a falu történetének aranylapjaira ... A. Tóth Sándor A PETŐFI NÉPE KÉRDÉSEIRE NAGY ATTILA VÁLASZOL: „Hetek, hónapok teltek el a szocialista frakció érzelmi bénaságában ” • Nagy Attila (MSZP): „ Senki nem bírta igazán azt a nyomasztó légkört, amelyben a szocialista frakció élt, működött.” (Fotó: Walter Péter) (Folytatás az 1. oldalról) Az igazságtalanságnak ezt a mértékét csak a gyűlölet tudta előidézni. A parlamentben hetek, hónapok teltek el a szocialista frakció érzelmi bénaságában. Az első hónapokban tulajdonképpen én, aki soha nem voltam baloldali pártnak a tagja, én voltam az egyetlen gátlástalan ember, aki adott esetben, mondjuk, az alkotmánymódosítások antidemokratikus tendenciáiról, a parlamentben folyó üres szócsatákról hozzászólásokat mertem tenni mint másokkal egyenrangú országgyűlési képviselő. A szocialista frakció inkább hajlamos volt arra, hogy mindent lenyeljen, ami őt érinti. A fordulópontot Pozsgay Imrének a pártfrakció éléről való kiválása jelentette. Senki nem bírta igazán azt a nyomasztó légkört, amelyben a szocialista frakció élt, működött. Ennek volt a következménye az, hogy Pozsgay Imre egy olyan politikai pozíciót próbált magának találni, amelyben ez a gyötrő nyomás enyhül a feje fölött. Pozsgay kiválása egy olyan traumát jelentett, amely pozitív módon „összekapta” a frakciót. Az elmúlt esztendő második felében elkezdte érezni azt az öntudatot, amit a frakcióban lévő jó szándék és szakértelem következtében joggal érezhet. Ráadásul a frakció 80 százaléka olyan személyekből áll, akiknek nem volt köze ahhoz a hatalomhoz, amely a társadalmat válságig vezető döntéseket hozhatott volna. • • Onbizalmatlan kormány — Hogyan értékeli a kormány munkáját? A kormány, véleményem szerint, erősen elzárkózó. Soha még ennyi titok nem volt. Én nem feltételezésekről beszélek. A múltkoriban a parlamentben feláll az egyik fideszes képviselő és azt mondja: hogy lehet az, hogy felvilágosítást kért az illetékesektől egy készülő törvényről, és megtagadták a felvilágosítást? S azt a választ kapta, hogy az előkészületben lévő törvények titkosak. Ez a titkolózás messze meghaladja akár a Némcth-kormány, akár más kormányok titkolózási határát. Ennek a titkolózásnak az én véleményem szerint az önbizalomhiány az oka. Ugyancsak önbizalomhiányból feltételezi ez a kormány azt, hogy mindenki, aki vele közvetlenül nem ért egyet, nem gondolkodó ember, csak az ellenzéki szerepét játssza. Erre megint nem legendákat mesélek. Antall József, a parlament nyilvánossága előtt fejtette ki, hogy a demokrácia csodálatos fejlődésének látja: már a szocialisták is merik bírálni a kormányt. Azt mondja Antall József: természetes, hogy az ellenzék nem ért velünk egyet. Nem igaz, hogy természetes. Miért természetes az, hogy mondjuk a sajtó ellenséges a kormánynyal? Szerethetné is. En erőteljes kisebbségi érzetnek, tudatzavarnak tartom, amikor ilyen üldözési mánia szerint reagál a hatalmat gyakorló erő minden ellenvéleményre. Márpedig ez a tudatzavar azért van, mert egy vált ságban lévő országban a tévedés lehetősége kevesebb, mint egy jól működőben. És aki állandóan védekezéssel foglalkozik. az sokat téved. Ha például egy válságban és alakulóban lévő gazdaságban az átalakulás irányát meghatározó intézkedések késlekednek, akkor ez már önmagában válsággerjesztő erő. Ha egy válságos helyzetbe zuhant mezőgazdaságban minden, ott élő embernek hiányzik a jövőképe, akkor az tovább gerjeszti a válságot. — Erre értette ön, amikor azt mondta, hogy nincs szisztéma a kormány tevékenységében? De van szisztéma! Az, hogy védekezik. Szervezi a rohamrendőrséget, a hadsereget ki akarja vonni a köztársasági elnök fennhatósága alól. Megalkotta az alkotmányos szabályokat, hogy megdönthetetlen legyen. A mc gyei rendőrfőkapitányok kinevezésénél semmi más célja nem folt, csak az, hogy megmutassa ennek az országnak meg az önkormányzatoknak: „Hogy ha belefeketedtek, akkor is az lesz a főkapitány, akit én akarok.” Tulajdonképpen arról van szó. hogy mindenhol bizalmi emberek beültetése zajlik, mint a Rákosi-rendszerben. Ennek pedig ára van, ráadásul egy válságban lévő nemzet számára. Mert amíg ezek az emberek belejönnek, amíg ezek az emberek, tegyük fel tiszta szívemből kívánom a nemzetnek , ezerszer jobban fogják csinálni, addig a tanulópénzüket ki kell fizetni. Tehát ez erőfitogtatás. Ezen a vonalon tevékenykedik a kormány szorgalmasan. Azokon a területeken mozog lassan, amelyek a nemzet életben maradását, a nemzet lábra állását szolgálnák. Gondoljon arra, hogy ez a koalíció egy évvel ezelőtt állt talpra, és a kisgazdapárt és a demokrata fórum között a válság a kárpótlási törvény körül robbanásszerűen bontakozott ki. Hát annyi nézetazonosság nem alakult ki közöttük, hogy ne terjesszenek be egy olyan törvényt, amely koalíciós válságot vált ki? Szmokingban az ingyenkonyha előtt? Az a véleményem, hogy minden olyan társadalmi erőfeszítés, amely a társadalom apátiája mellett a jelenlegi kormányerő tönkretételére vagy megsemmisítésére irányul, egy kiszámíthatatlan személy által vezetett rendpártnak a hatalomra jutását szolgálja. És mivel Magyarországon — ezt higgye el nekem — egy holnap kiírt választásra sem menne el 18 százaléknál több ember szavazni. Ez azt jelentené, hogy ezt az országot nem 52 százalék által megválasztott kormány, hanem a harmadik forduló végén 18 százalék által megválasztott kormány irányítaná. Mindez, persze, nem jelenti azt, hogy az ellenzéknek vagy a társadalomnak csökken a szerepe az akaratnyilvánításban. Tudniillik Kupa Mihálytól kezdve és az új mezőgazdasági minisztertől a belügyminiszter személycseréjéig egy politikai és nemzeti akarat, fenyegetés kényszerítette a kormányt. Mert ez a kormány, ha nem nehezedik rá nyomás, mindig azt hiszi, hogy jól működik. Én elmondtam egy interpellációt a miniszterelnök úrnak a demokrácia néhány alapproblémájával kapcsolatban, kaptam rá egy választ. Mihály arkangyal csókját homlokomra lehelő szeretettel nyolc oldalon keresztül leírta a miniszterelnök úr, hogy drága, kedves, általam nagyra becsült művész úr, minden átalakulási folyamat így zajlik le. És ezt az átalakulást csak mi tudjuk tökéletesen vezényelni. Mi eddig semmit nem tévedtünk, mi mindent jól csináltunk. Azt azonban történelmi dolognak tartom, hogy Kádár János egy parlamenti képviselőt, ha nem tetszik neki, bármikor csendben, mosolyogva, békésen megfojthatott volna, negligálhatott volna ma erre már nincs eszköz a kezükben. Vagy amennyit ezt a sajtót szidták az elmúlt egy esztendő alatt. Három hétig nem kellett volna szidni a Kádár-rendszerben: átszervezhető lett volna. És ezt történelmi változásnak tartom. Csak az a baj, hogy a demokrácia ilyenfajta alapmozzanatainak a beépülése nem feltétlenül vonja maga után a társadalmi jólétet, a gyarapodást. — Mint már említette, ön egy évvel ezelőtt semmiféle baloldali szervezetnek nem volt a tagja. Miért érezte úgy, hogy — ha lehet mondani — a legnehezebb időszakban vállalja ezt föl? Eleget tudott tenni saját elképzeléseinek? — Nagy László nem erről írt, de lényegében azt kérdezte meg, amit én: „Ki viszi át a szerelmet a túlsó partra?” Higgye el. hogy egy kapitalizálódó folyamatban rettentő gyorsan olyan nagy szüksége lesz a társadalomnak a balol- daliságra, mint egy falat kenyérre. Addig pedig ezt az annyit mocskolt balol- daliságot tiszta szívű embereknek át kell segíteni a túlsó partra. Természetesen nem azoknak, akik bcmocskolták. De olyan tehetségtelen nem lehet ma egyetlen baloldali politikus sem, hogy a puszta létével ne teljesítené ezt a feladatot. Még a választások előtt elmondtam: én azért vonzódom a balol- dalisághoz. mert nem szeretek úgy élni, hogy a szmokingomban át kelljen mennem egy ingyenkonyha előtt. Persze, meglehet, rosszul neveltek. Azt azonban meg kell jegyeznem, hogy hazugnak tartom, hogy a társadalmi rendszerváltást a szocialisták le tudnák vezényelni. Van erre egy angol vicc. Azt szokták mondani, a konzervativizmus azért jön, hogy rendbe hozza a gazdaságot. a baloldaliak pedig azért kerülnek hatalomra, hogy szociálpolitikai szempontokat érvényesítsenek és tönkretegyék a gazdaságot. Bcncze Andrea Elszegényedő rétegek a Széchenyitárosban CSALÁDGONDOZÁS A kecskeméti II. Számú Családsegítő Központ a Széche- nyiváros és környéke lakóinak komplex családgondozását hivatott ellátni. Amióta a Margaréta Otthon épületéből az Irinyi utcai lakásirodába átköltöztek, kétszer annyi az ügyfelük. így 1990-ben, például, 363 családot gondoztak. A Széchenyiváros Kecskemét legsűrűbben lakott területe. Azt, hogy milyen problémákkal küzdenek itt elsősorban az emberek, Mészáros Tamásné, a központ vezetője statisztikai adatokkal alátámasztva sorolja: — 1990-ben fordultak hozzánk legtöbben tanácsért, négyéves fennállásuk alatt. Az idén ez még tovább fokozódott, hiszen máris megközelítettük a 600 esetet. Mindennek számos oka lehet, egyebek mellett az is, hogy jelenlegi irodánk könnyebben megközelíthető . Tudjuk azt is, hogy a megélhetési gondok, az emberek sorsát negatív irányba befolyásoló jelenségek megszaporodtak. Tavaly legtöbben anyagi gondjaik miatt fordultak hozzánk. Sokan voltak, akik családi problémáik, jogi gondjaik megoldását keresték . Az utóbbi években emelkedik azoknak a száma, akik a munkanélküliség vagy a hajléktalanság terhét viselik. — Legtöbbször anyagi segítséget várnak önöktől az emberek? — Hajlamosak vagyunk problémáinkat oly módon leegyszerűsíteni, hogy az okokat a pénz hiányának tulajdonítjuk. Áz esetek többségében emögött sokkal szerteágazóbb probléma van. Nekünk nem célunk segélyező intézménnyé válni, erre nincs is lehetőségünk. Nálunk az anyagi segítség egy az eszközök között. — Milyenek e területen a lehetőségeik ? — Éves szinten az ellátott területen 35 forint jut egy emberre a segélyezési keretből. Ez, természetesen, egy átlagérték. Vannak olyanok, akik 50 forinttal is elégedetten távoznak. Természetbeni juttatást is adunk: ruhát, élelmiszert, játékot, háztartási cikkeket. Ezeknek java részét segítőkész emberek hozzák be az irodába, amit mi a leginkább rászoruló családoknak adunk tovább. — Ennyire szegény családok laknak a Széchenyivárosban? — Egyre inkább clszegényedő réteg. A többség, amire megvásárolja itt a lakást, annyira eladósodik, hogy a létminimum alá kerül. Több olyan család van a gondozottjaink között, akiknek a kilakoltatása talán már csak napok kérdése. Amikor tanácsért fordultak hozzánk, akárhogyan szoroztunk-osztottunk is, számunkra is nyilvánvalóvá vált, hogy nincs miből fizetniük a fűtést, a villanyt, a gázt... — Hogyan tudnak ilyen esetben segíteni?- Kizárólag tanáccsal. A segélyezési keretünk terhére nem tudjuk átvállalni ezeket a tartozásokat, hiszen olykor tízezrekben mérhető a hátralék. Másrészt értelme sem volna, mivel néhány hónap alatt újból felhalmozódna. Ezeknek a családoknak azt javasoljuk, hogy cseréljék lakásukat kisebbre vagy alacsonyabb komfortfokozatúra. Amennyire tőlünk telik, az ügyintézésben is segítünk. Vannak tehát esetek, amikor a segítségnyújtás a jó szóra korlátozódik ? — Van, akit már ez is megnyugtat. Nekünk, családgondozóknak ez mégis örök gondot jelent. Leginkább a munkanélküliek és a hajléktalanok problémái miatt aggódunk. Mindkettő patthelyzet számunkra. Elvégre nem tudjuk sem a munkaviszonyt helyreállítani, sem pedig lakást szerezni. Volt már olyan látogatónk, aki csupán fürödni szeretett volna, mert nincs lakása, nincsenek rokonai. Nem tudtunk segíteni. . . Nagy szükség volna Kecskeméten átmeneti szállásra, közfürdőre és ingyenkonyhára. Szomorú, de ez tény. Nekünk nem az a feladatunk, hogy kivizsgáljuk és ítéletet mondjunk arról, hogy kit mi juttatott oda, ahol van. Mi azért dolgozunk, hogy a segítség módját és lehetőségeit megtaláljuk. G. Tóth Tímea
