Petőfi Népe, 1991. április (46. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-10 / 83. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1991. április 10. Izrael hajlandó tárgyalni a palesztin kérdésről A végleges rendezésig hosszú az út Jichak Samir izraeli kor­mányfő kedden közölte a közel- keleti körúton levő James Ba­ker amerikai külügyminiszter­rel: országa beleegyezik abba. hogy a békefolyamatot az ENSZ BT 242. és 338. számú határozata szabályozza, de ab­ba nem, hogy a végleges rende­zést a megszállt területek kiürí­tését előíró határozatok szabják meg. A végső rendezés ügyében Izrael nem kötelezte el magát —jelentette a jeruzsálemi rádió Baker tárgyalásairól tudósítva. Az amerikai külügyminisz­terrel izraeli kollégája, David Levi tudatta, hogy az ország hozzájárul egy regionális kon­ferencia összehívásához, ha az nem kényszerít a résztvevőkre semmilyen rendezést, és a nyi­tóceremónia után azonnal két­oldalú tárgyalásoknak adja át a helyet. Bizonyos feltételekhez kötve, Izrael a szovjet részvétel­re is áldását adja. Levi a másfél órás megbeszélés után újság­íróknak elégedetten nyilatko­zott és elmondta: — Az Egye­sült Államok szerint a Szovjet­uniót társítani kell az értekez­lethez, amennyiben Moszkva hajlandó elfogadni a folyama­tot. napirendjét és céljait. Eb­ben az esetben Izrael is bele­egyezik a Szovjetunió részvéte­lébe. (Izrael eddig a szovjet részvételt az 1967-ben megsza­kított diplomáciai kapcsolatok felújításához kötötte.) Baker a közös sajtóértekezle­ten jóval kevésbé volt derűlátó, és óva intette a sajtót a túlzott következtetésektől. A regionális konferencia összehívásához az amerikai—izraeli egyetértésen kívül kell az arab kormányok jó­váhagyása is mind az elvet, mind a résztvevő palesztin küldöttség összetételét illetően — jegyezte meg. — Igen hosszú út van még hátra — hangsúlyozta az ameri­kai külügyminiszter. Gorbacsov válságellenes programja Mihail Gorbacsov szovjet elnök kedden sürgősségi programot terjesz­tett a köztársasági vezetők elé, mert véleménye szerint az országban tapasz­talható válsághelyzet riasztó arányokat öltött közölte a TASZSZ szovjet hírügynökség. Gorbacsov az unió 15 köztársaságá­nak vezetőivel folytatott megbeszélé­sén vázolta elképzeléseit a válságellenes programról, de annak részleteit nem hozták nyilvánosságra. A szovjet hír- ügynökség szerint az elnök riasztónak tartja az ország jelenlegi helyzetét. A köztársasági tanács tagjai úgy nyilat­koztak. hogy a program célkitűzései megfelelnek a március 17-ei népszava­zás eredményeinek az egység és az áta­lakulás kérdéseit illetően. A szovjet fö­deráció csak akkor maradhat meg je­lenlegi keretei között, ha minden egyes köztársaság eleget tesz szerződéses kö­telezettségeinek — vélik a tanács szak­emberei. Az új program nem gátolja a hétfői gorbacsovi határozat megvalósítását, amelyben az elnök a tavaszi mezőgaz­dasági munkálatok folytatását szabá­lyozza. Ebben Gorbacsov elrendelte, hogy biztosítsanak megfelelő mennyi­ségű üzemanyagot és technikai segítsé­get a munkálatok végrehajtásához, s egyben utasította az építőipari és az ipari vállalatokat, hogy tegyenek eleget a mezőgazdasággal szemben, szerző­désben foglalt kötelezettségeiknek. Magyar segély a kurd menekülteknek A kurd menekültek megsegítésére a Magyar Vöröskereszt, az Iráni Vörös Félhold szervezet segítségével, 150 ezer forint értékű — gyógy­szert, tápszert és sátrat tartalmazó — segélyszállítmányt indít útnak napokon belül. A magyar segélyszervezet további szállítmányt készít elő. A segítőkész állampolgárok adományait köszönettel fogadják a MNB 235-90171-8147 számlán, „A kurd menekültek megsegítésére” megjelö­léssel. A Vöröskereszt szóvivője elmondta, hogy kedden kapták a telexet, miszerint: Törökország felé is megindult a menekültáradat, ezért a kap­csolatot felvették a Török Vörös Félholddal. (MTI) Ülésezett a halasi önkormányzat (Folytatás az 1. oldalról) vatkozva, nyomatékosan felhívta a figyelmet, hogy nem kívánnak intézményeket megszüntetni, csak szüneteltetni, nem kerülnek utcára a gyerekek, csak legfeljebb átcso­portosítják másik intézménybe őket, s a gondozónőket is foglal­koztatni kívánják más munkaterü­leten. Másodikként tűzte napirendre az önkormányzat a költségtérítés kérdését. A nagy indulatoknak — amelyek a képviselők díjazásá­ról szóló rendelettervezet körül ka­varogtak kezdetben — mára füstje sem igen maradt. Két ellenszava­zattal elfogadta az előterjesztést a testület. Igaz, a vita órákig elhúzó­dott, mivel voltak, akik nevetsége­sen alacsonynak — Nagy Péter és Csatári József kisgazdapárti kép­viselők —, a testület leértékelésé­nek tartották a költségtérítésnek nevezett díjazást. S voltak, akik afölött problémáztak. mi legyen a képviselők által fel nem vett össze­gek sorsa. Nagy István független képviselő megismételte korábbi véleményét, miszerint: aki erre a tisztségre vállalkozott, a tenni aka­rás szándékával tette ezt, nem a díjazás reményében. Javasolta hát: csak a ténylegesen felmerülő költ­ségeket vagy jövedelemkiesést té­rítsék esetenként az egyes képvise­lőknek. Két ellenszavazattal, egy tartózkodással azonban az eredeti előterjesztést fogadták el. Külön döntöttek a képviselők a konkrét összegekről, eszerint ápri­lis 1-jével a testület tagjai 1500 fo­rint havi költségtérítésben része­sülnek, illetve ezenfelül a bizottsá­gi tagságért 2500, a bizottsági el­nökségért 4000 forint további költ­ségtérítés jár ezentúl. A közművelődés helyzetelemzé­se időnként drámai pillanatokat hozott. Az ismerős helyzet, hogy tudniillik pénz nélkül a kultúra, a művelődés is pusztulásra ítélt, Ha­lason is konkrét problémákban je­lent meg. A felnőttoktatás gondja­iban, a Halas Táncegyüttes magá­nyos vergődésében, vagy a könyv­tár lassú elsorvadásában. Nem csoda, ha az előterjesztés csak a címében hordozta a koncepció szót. Valójában az ötlet csak annyi volt, hogy minden különösebb terv, elgondolás nélkül átvészelni, túlélni ezt az esztendőt. Megalkotta az önkormányzat a helyi népszavazásról szóló rendele­tét. Eszerint a választópolgárok tíz százalékának aláírásával lehet a polgármesternél kezdeményezni valamely ügyben a helyi népszava­zást. Abban az esetben azonban, ha az aláírások mennyisége a 25 százalékot is eléri, a képviselő- testület köteles elrendelni a helyi népszavazást. Továbbra is megoldatlan a kommunális üzem, illetőleg most már az önkormányzati vállalat helyzete. Az üzem élére nemrég ki­nevezett önkormányzati biztos, Németh B. László (SZDSZ) fel­adattervet ismertetett a testülettel. Eszerint az egyes részlegekben el­bocsátásokkal, káefték szervezésé­vel kívánja az üzem nyereségessé tételét megoldani. A hozzászóló képviselők a városra háruló köte­lező szolgáltatások kapcsán aggá­lyaikat fejezték ki. Attól tartva, hogy a nyereségérdekeit vállalko­zások egyike sem kötelezhető majd a veszteséges, ám a város létét érin­tő feladatok ellátására, egyelőre elutasították az előterjesztést, he­lyesebben további átgondolás cél­jából a gazdasági bizottság hatás­körébe visszautalták. Az ülés egyéb ügyekkel és inter­pellációkkal ért véget, a hajnali órákban. Hajós Terézia „Nem a gyorsaság a lényeg” Magyar reagálás az EK-nyilatkozatra Magyarországnak nem célja, hogy még ebben a félévben befejeződjenek a tárgyalá­sok az Európai Közösséggel megkötendő társulási szerződésről — közölte az MTI ér­deklődésére Juhász Endre, az NGKM főosz­tályvezetője, a magyar delegáció vezetője. Ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy az EK soros elnöke hétfőn kijelentette: a tárgyalá­sokon felmerült nehézségek miatt kétséges, hogy még az első félévben eredményesen be­fejeződhetnek a tárgyalások, s utalt arra: a megbeszélések jelentősen elhúzódhatnak. Juhász Endre hangsúlyozta: optimális len­ne július végéig — az EK-hivatalok nyári szünetének kezdetéig — megállapodni a leg­fontosabb kérdésekben, de a lényeg nem a gyorsaságon van. hanem azon, hogy az év végéig létrejöjjön a kívánt szerződés, s az 1992. január 1-jén hatályba lépjen. Az EK soros elnökének, Jacques Santer luxemburgi miniszterelnöknek a legutóbbi nyilatkozata szerint nem tartozik a jelenlegi tárgyalások témájába az a magyar szándék, Az előzetes becslések szerint az idén behívandó fiatalok 15-17 szá­zaléka egészségügyi okok miatt nem lesz alkalmas sorkatonai szol­gálat ellátására. Azzal is számolni kell, hogy az idén mundért öltők 5.2 százaléka már büntetett előéletű ezeket az adatokat az MTI ér­deklődésére kedden Békési Zoltán alezredes közölte. A kérdés a kato­nai alkalmassági vizsgálatok ala­posságát firtatta, ugyanis az elmúlt hetekben több olyan eset került a nyilvánosság elé. amikor „kopasz" katonákat bántalmaztak „öreg" társaik. Az eddigi vizsgálatok sze­rint az ilyen atrocitások értelmi szerzői zömmel büntetett előéletű vagy kóros személyiségű fiatalok voltak. A HM illetékes tisztviselője el­mondta: a területi ideggyógyászati gondozók hasonlóan a tüdőgon­dozókhoz kötelesek adatokat szolgáltatni a sorozóbizottságok számára. A sorozóorvos a problé­más, „gyanús" pácienseket szakor­vosi vizsgálatra küldi, s annak meg­nyugtató lezárásáig a fiatalt nem hívhatják be. Az egészségügyi kont­hogy hazánk távlatilag teljes jogú tagként kíván csatlakozni a közösséghez. Ezzel kap­csolatban Juhász Endre elmondta: magyar részről szeretnék, ha ez a szándék bekerülne a szerződés bevezető részébe, de természete­sen nem ezen múlik majd hazánk teljes jogú tagsága. Az erre való hivatalos EK-reagálás legkorábban az április végi, következő tár­gyalási fordulón várható. így addig erről nem érdemes vitatkozni. Végezetül arról szólt, hogy a legutóbbi tárgyalási fordulón Magyarország átfogó gazdasági, kereskedelmi megállapodás­tervezetet nyújtott át az EK illetékeseinek, s még erre sem jött hivatalos válasz. A magyar álláspont szerint a főként ipari termékekre vonatkozó szabadkereskedelmi övezetnek ki kell terjednie az EK által vitatott acél- és textiltermékekre is, hiszen ezek is ebbe az ágazati körbe tartoznak. A mezőgazdasági termékekre viszont külön specifikus kedvez­ményeket kívánnak majd megállapítani. (MTI) rollvizsgálat közvetlenül a bevonu­lás után is megismétlődik, s ebben a csapatorvosokon kivül újabban már kórházi orvosok is részt vesz­nek. Tavaly összesen 3950 sorkato­nát szereltek le egészségügyi okok miatt. A honvédség parancsnoka még a most kiderült „újoncveré­sek" előtt intézkedett a „nehéz­fiúk" sorozásáról, behívhatóságá- ról. Eszerint a meghatározott idejű szabadságvesztésre ítéltek csak kü­lön intézkedésre hívhatók be kato­nai szolgálatra. Más, büntetett elő­életű fiatalok, illetve a kábítószer­rel visszaélők (még ha emiatt jogi úton nem is vonták őket felelős­ségre) sorozását — országos hatás­körrel —- egyetlen helyen végzik, s itt orvos és pszichiáter szak­emberek döntenek: képcs-e a fiatal a katonai szolgálattal járó nehézsé­geknek és felelősségnek megfelelni. Behívásuk esetén ezekről a fiúkról parancsnokaik külön tájékoztatást kapnak, így ezután már az alaku­lat tisztjein múlik: ki-ki a számára megfelelő beosztásba kerül-e. (MTI) (Folytatás az 1. oldalról) ségei miatt a magyar sertéshúst konvertibilis piacra kellene expor­tálni, az ottani követelményeknek azonban csak a felkínált hús egy része felel meg, mert az árak emel­kedése miatt rossz minőségű ta­karmánnyal hizlalják a sertéseket. Az interpellációk és kérdések tár­gyalása után a képviselők úgy hatá­roztak, hogy az ügyvédségről szóló törvényerejű rendelet módosításá­nak általános vitáját csak a jövő heti — Nem az elbocsátás az egyet­len megoldás a foglalkoztatási gondokra —- hangsúlyozták az MTI munkatársának kérdésére a Munkaügyi Minisztériumban. Kedvező lehet a dolgozóknak vagy egy részüknek, hogy amíg a válla­lat megfelelő piaci pozíciókat sze­rez, részmunkaidőben foglalkoz­tatja őket, s kieső munkabérük 50 százalékát egy évig a Foglalkozta­tási Alapból megtéríthetik. Ez a támogatás akkor kérhető a megyei munkaügyi központoktól, ha a munkaidő-csökkentés mértéke elé­ri a teljes munkaidő egyharmadát. Azok, akiknek a munkahelye át­képzés nélkül nem tartható fenn — ideértve a betanító és nyelvi képzést is —, ugyancsak kérhetnek támogatást a Foglalkoztatási Alapból, a képzés miatti kereset- veszteség részbeni kiegyenlítésére. Olyan esetben, amikor az átképzés már nem célszerű, a vállalat koren­gedményes nyugdíjazáshoz kérhet plenáris ülésen zárják le. Ezt követő­en. utolsó napirendi pontként, elfo­gadták az Alföld egyes, időszerű, környezetvédelmi, tájvédelmi és táj­hasznosítási kérdéseiről szóló hatá­rozati javaslatot. Ennek részeként — egy képviselői módosító javaslat megszavazásával — részleges beru­házási és gazdálkodási moratóriu­mot vezetnek be az Alföld területén, hogymegakadályozzáka táj környe­zeti károsodását. Ezzel az Ország- gyűlés keddi plenáris ülése véget ért. támogatást a Foglalkoztatási Alapból. Jogutód nélküli vállalat­megszűnésnél a teljes költségtérítés igényelhető. Jelentős létszámleépí­tésnél (ennek számít, ha egy intéz­kedés révén az előző évi átlagos létszám 25 százalékának, vagy leg­alább 300 dolgozónak a munkavi­szonya szűnik meg), valamint, ha a vállalat eredmény nélkül vagy veszteségesen gazdálkodott az elő­ző évben, a korengedményes nyug­díjazás költségeinek legfeljebb 50 százalékát kérheti. A korengedményes nyugdíjazá­son kívül az előnyugdíj intézménye is létezik. Ennek kiadásait a Szoli­daritási Alapból fedezik. Azok a munkanélküliek tarthatnak erre igényt, akik legalább fél éve része­sülnek munkanélküli-járadékban, legfeljebb három évük hiányzik az öregségi nyugdíjkorhatárhoz, ren­delkeznek a megfelelő szolgálati idővel, illetve részükre még képzés­sel sem biztosítható megfelelő munkahely. Előzetes letartóztatásban a katonai zendülés tettesei A Budapesti Katonai Bíróság kedden délután 30 napra előzetes letartóztatás­ba helyezte a törökbálinti laktanya 20 honvédjét, akik vasárnap délután megtagadták az őrszolgálat felvételét. A nyomozás közbeni bírói döntésről dr. Hildenbrand Róbert hadbíró ezredes, a bíróság elnöke tájékoztatta az MTI munkatársát. Elmondta: a letartóztatást, a büntetőeljárás szabályai szerint, a Budapesti Katonai Ügyészség indítványozta. Tekintettel a nyomozás eddigi adataira és a zendülés gyanúsítottjainak katonai bírósági meghallgatására, mindegyik honvéd esetében megállapították a terhűkre rótt bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúját. A bíróságon figyelembe vették a szolgálati rend és fegyelem ellen irányu­ló csoportos, nyílt ellenszegülés bűncselekmény súlyosságát, valamint a zendülés miatt bíróság által kiszabható büntetés alapesetben 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés mértékét. A bíróság értékelése szerint a tettesek, szabadlábon hagyásuk esetén, megnehezítenék a nyomozás eredményességét, ugyanakkor te­kintettel voltak az alakulat fegyelmi helyzetére is. A gyanúsítottak és védőik az előzetes letartóztatás ellen fellebbezéssel éltek. A jogorvoslatot a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma bírálja el soron kívül. MINDEN HATODIK SORKÖTELES ALKALMATLAN Ki marad ki a seregből? Csökkenhetnek az árak az év második felében —r- Az'imöortTlbefalizáci^i békáit.’ s május júliusban éfdóÜaz i<. hofey az* idén vagy jövőre bővül-e a szabadon importálható termékek köre — mon­dotta Martonyi János keddi sajtótájé­koztatóján. A Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának állam­titkára azt is megkockáztatta, hogy az árukínálat változásával párhuzamosan már ez év második félévében árcsökke­nés várható, megkezdődik az antiinflá­ciós folyamat. Már most látnunk kell — mondotta —, hogy az elmúlt 6—12 hónap alatt kínálati piac alakult ki, bár kétségtelen, hogy a lakosság jó része nem tudja megvásárolni a felsorakoztatott termé­keket. Ez azonban, sajnos, velejárója annak a folyamatnak, amely a tényle­ges piacgazdaság kialakulásához vezet. A behozatal felszabadításának eddigi tapasztalatait értékelve, az államtitkár rámutatott: az import 90-92 százaléká­ban ma már nincs szükség engedélyezés­re, és cél az, hogy a fennmaradó termé­kek beszerzésében a hatósági mérlegelé­si jogkör minél kisebb legyen. Az idén mintegy 640 millió dollárt tesz ki az en­gedélyköteles importcikkek értéke, eb­ből eddig 349 millió dollár értékű árura ' adták behozatali eh^eödlvl Külön kji­' TCgoril4 a 640 mfilm/dwlarós^kéreten felül — a személygépkpesi. Autóból ed­dig mintegy 100 ezer darabra adtak ki behozatali engedélyt. Az NGKM a jö­vőben preferálni szándékozik a fejlődő országokból származó importot, hogy ezzel is elősegítse kinnlévőségeink be­hajtását. Az államtitkár szólt arról is, hogy az importliberalizáció kiterjesztése miatt több vállalatot is sérelem ért. Martonyi János véleménye szerint a hazai iparvé­delmi nem az importengedélyek szigo­rúbb ellenőrzésével, hanem a vámren- delkezésekkel kell megoldani. A beho­zatali vámok jelenleg nem mondhatók magasaknak, hiszen a háztartási tisztí­tószerekre például átlagosan 9 30. a bútorokra 7—12, a cipőkre 8,9- 12,1, a ruházati termékekre 9,8 20 százalé­kosvámot kell fizetni. S bár az NGKM vizsgálja a vámvédelem növelésének le­hetőségét, sok megkötéssel kell szem­benéznie. Az Európai Közösséggel és az EFTA-val folytatott tárgyalások ugyanis a vámcsökkentés irányába mu­tatnak. s ebbe a koncepcióba nehezen illeszthető be egy-egy eseti vámemelés a hazai áruk védelmében. ********************* Várjuk kedves vásárlóinkat a Rudolf laktanyába, r---------------------------------------------------------\ a Szigma Merkant Kft. diszkontraktárába # Román szekrénysorok, ebédlő- és kiegészítő bútorok; # a Pécsi Sörgyár valamennyi terméke, üdítőitalok; # videokazetták; # csillárok reklámáron kaphatók Kecskeméten, az Izsáki út 3. szám alatt. Telefon: 22-580 50 km-es körzeten belül házhoz szállítást vállalunk. 2i 4 ********************* Elbocsátás helyett részmunkaidő (rfaőjrna) SZIGMA-SZÉV (l) -------SZEREL VÉNYBOLT 1 991. április 15-én, de. 10.00 órakor megnyitja (ÚJ mintatermét) BAJÁN a Dr. Csanádi u. 5. szám alatt (volt papírbolt helyén) (Tel.: 79/26-841) Hazai és import burkolólapok, szerelvényáruk, PVC-lefolyók és -idomok, központi- és padlófűtés-berendezések, csaptelepek (KLUDI, MOFÉM, GROHE) széles választékával várjuk kedves vásárlóinkat! Nyitva: hétfőtől péntekig 7.30—17 óráig, szombaton 8.00—12.00 óráig. BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Kiadja; a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András. Martin Feldenkirchen Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Főszerkesztő-helyettes: Ballai József Készíti a Petőfi Nyomda Rt., Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla elnök vezérigazgató: Telefon: 28-777 1991. IV. 10-én. megrendelés sorszáma: 130004 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1 A 6001 Telefon: 27-611. Telexszám: 26-2í6 bmlv h. Telefax: 29-898 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 199,- Ft, negyedévre: 597,— Ft, félévre: 1194, Ft. egy évre: 2388,— Ft. ISSN 0133- 235x Környezetvédelmi határozat az Alföldről

Next

/
Thumbnails
Contents