Petőfi Népe, 1991. április (46. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-20 / 92. szám
NAPTÁR 1991. április 20., szombat Névnap: Tivadar Napkelte: 4 óra 48 perc Napnyugta: 18 óra 40 perc Holdkelte: 9 óra 03 perc Holdnyugta: 0 óra 33 perc Ismét kárpótlás A jövő héten ismét az Országgyűlés plenáris ülésének napirendjén szerepel a kárpótlási törvény, s — a részletes vita lezárása után — határozathozatalra is sor kerül. Mivel továbbra is tekintélyes számú a törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványról kell állást foglalniuk a képviselőknek, majd a törvény egészéről név szerinti szavazással kell dönteni, így — a megszokottól eltérően — szerdán is plenáris ülést tart a Ház. Mindezt az Országgyűlés tisztikarának szokásos pénteki sajtótájékoztatóján tudhatták meg az újságírók, miként azt is: a plenáris ülések menetrendjét úgy alakították ki, hogy a törvénytervezet részletes vitája után, s a határozat- hozatalt megelőzően a bizottságoknak még lehetőséget adjanak egy utolsó tárgyalási fordulóra a kárpótlás legfontosabb kérdéseiről. Zseniális karnagyra emlékeztek Meddig javítják csodálatos iskolai órák a világot? Meddig él a szépséges emberi hang a technika mankója nélkül a múló időben? Meddig hat egy istenáldotta tehetségű tanár növendékeire? Kevesen tudnak ma már arról, hogy koncepcióváltozás miatt mégsem az alapításban közreműködő Kardos Pál Liszt-díjas karvezető, főiskolai tanár lett a Kodály Intézet igazgatója, hanem egy hasonlóan nagytehetségű, a külföldi zenei életben járatosabb pályatársa. Akik még élnek, sohasem feledik azonban az általa szervezett Kecskemét Városi Vegyes Kar csodálatos dalolásait. Találóan írta róla Ittzés Mihály a Muzsika hasábjain, hogy az élet elevensége fényesítette a türelmes próbákon tudásával, személyisége varázsával formált kórushangzást. Megérez- hették a Cegléden 1927-ben született, élete delén Kecskeméten elhunyt kórusvezető zsenialitását tegnap este, a szegedi Tisza Szállóban rendezett emlékhangverseny résztvevői és hallgatói. Munkatársai, tanitványai fogtak össze méltó tiszteletadásra abból az alkalomból, hogy a Juhász Gyula Pedagógiai Főiskola 2. sz. Női Kara felvette Kardos Pál nevét. A koncertet szép szavakkal bevezető Szőnyi Erzsébet zeneszerző, nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanár beszédét követően a már említett kóruson kívül fellépett a szegedi Bartók Béla Kórus, valamint a ceglédi Kardos Pál Pedagógus Énekkar. (Ordasi Péter, a főiskolai kórus, Rozgonyi Éva, a vegyes kar karnagya évekig Kecskeméten szolgálta magas színvonalon a kodályi zenepedagógia lehetőségeinek kibontakoztatását.) Ma, szombaton zeneszerzők, egyetemi és főiskolai tanárok, karvezetők emlékülésen összegezik, hogy miként hat napjainkban is Kardos Pál művészi, pedagógiai és tudományos munkássága. H. N. Versmondósiker Egerben Egy hete vers- és prózamondó fiatalok gyülekeztek Eger városában. A Heves székhelyén tartott országos versenyen Kálnoky László, 1912- ben született József Attila-díjas költő emlékének tisztelegtek a fiatalok. A vetélkedő fővédnöke a költő özvegye volt, zsűrijében pedig a kortárs művészet olyan kiváló képviselői foglaltak helyet, mint Lukács Sándor színművész, Lator László költő, Alföldy Jenő kritikus. Az esemény tiszteletbeli meghívott vendége Jókai Anna, az írószövetség elnöke volt. A megyei válogatók után Bács-Kiskun megyét három előadó képviselte, akik közül Horogszegi János a zsűri különdíját hozta haza. A Kecskeméten élő, budapesti iskola levelező hallgatójaként tanuló fiatalember felkészülését Hideg Antal költő, Kecskemét város alpolgármestere és Bodor Pál Radnóti-díjas előadóművész segítette. G. I. Megyénk az országos sajtóban Képes Újság, 1991., 16. szám: B. É.: Az arat, aki vet. (Beszélgetés a kiskunmajsai Kozma Hubával), az MDF országgyűlési képviselőjével a kárpótlási törvényjavaslatról). Reform, 1991., 16. szám: Darics Ferenc: Adóhivatalt az emeletre. (Vélemények a dunavecsei önkormányzati ülés költségvetési vitájáról). Magyar Cserkész, 1991., 4. szám: Káposzta Lajos: Cserkészcsapatok krónikája. A plébános lenne Kun Béla? — „Csapatunk gyöngyei.” (A sollvadkerti Hunyadi János cserkészcsapat parancsnokának írása). Kristály, 1991., 1. szám: Kovács László: Újévi örömünk. (Az Amatőr Költők és írók Szövetsége Bács-Kiskun megyei regionális csoportjának Szívhangok című antológiájáról és a kecskeméti Antalfy István Visszhang című verseskötetéről ír a Katona József Megyei Könyvtár munkatársa). Harmos Jenő: Te vén ember. (Kiskunhalasi költő verse). Autó-Motor, 1991., 8. szám: Autóversenyek itthon, 1991. (Kecskeméti rendezvényekről is írnak). — Motorversenyek itthon, 1991.) Egy kecskeméti és egy keceli versenyről is tudósítanak). T urista Magazin, 1991., 4. szám: Kedvezményes szálláshelyek. (A bajai Sugovica Kempingről is írnak). ÓVODAI FELVÉTELEK. Kecskemét óvodáiba 1991. április 22. és május 3. között adhatják be felvételi kérelmüket azok a szülők, akiknek gyermeke 1991. május 31-éig betöltötte harmadik életévét. Arak Kecskeméten (forint/kilogramm) Élő csirke Tyúk Tojás Tehéntúró Burgonya Sárgarépa Petrezselyem Vöröshagyma Kelkáposzta Saláta Paradicsom Zöldpaprika (db) Uborka Retek (csomó) Zöldhagyma (csomó) 8—15 Fokhagyma 200 Paraj 30 35 Sóska . 30—35 100 86 2,50—3.30 150 170 22—30 20 -25 30—35 28—30 35-40 15—20 240-260 10-25 100—120 10-15 Oomha 100 - 160 Alma 25 40 Savanyú káposzta 45- 50 Vágott Csirke 150—170 Szombaton autóvásár lesz a Zöldfa utcai piacon, vasárnap pedig állat- és kirakodó- vásárt tartanak. Árak kiskunhalason csirke tyúk ás gonya, rózsa :r garépa rezselyem •öshagyma es káposzta rai saláta rai karalábé 100 98 —99 2,50—3,0 18—20 25—30 35--40 30—35 25—30 16—18 50 Karalábé 18—20 Karfiol 250 Paradicsom 350 Zöldpaprika 10—16 Primőr uborka 100 Hónapos retek (csomó) 12—15 Retek (csomó) 20—25 Zöldhagyma (csomó) 10—12 Fokhagyma 200 Paraj 100 Sóska 100 Gomba 100 Alma 1. o. 40—50 Alma 11. o. 18—25 Dió (héjas) 90—100 Szárazbab 140—160 Savanyú káposzta 50 Mák 150—160 A hegy esete Mohameddel Hatalmas ruháskosarakkal, fürtökben lógó tömött bevásárlószatyrokkal érkeztek tegnap reggel 8 órára a kecskeméti városháza volt vb-termébe a helyi középiskolák, kollégiumok, szociális intézmények igazgatói, igazgatóhelyettesei, gazdasági vezetői. A reggeli „teherfuvar” oka egy három napja kiküldött hivatalos levél volt, amely szerint az 1990. évi állami támogatás alapjául jelentett mutatószámok tételes ellenőrzése céljából az intézeti vezetők az összes (!) tavalyi és idei osztály- naplóval, a törzskönyvvel, statisztikával, létszámkimutatással, ügyeleti naplóval, vagy a gondozott-nyilvántartással (stb.) szíveskedjenek a fenti napon megjelenni.” A naplókkal és okiratokkal cipekedők azonban megérkezésük pillantában sem értették, miért és miért így hívták össze őket, s hogy a mutatószámok ellenőzéséhez miért kellett ennyi dokumentumot beszállítani. Mindezen kérdésekre sajnos Dómján Jenő, az Állami Számvevőszék Bács-Kiskun Megyei Kirendeltségének számvevője sem adott kellő magyarázatot majd másfélórás beszédében, amely a megjelentek kedélyállapotát csak tovább borzolta. Arra azután főképp senki sem számított, hogy a szabályszerűségi vizsgálatot még aznap, intézményenként az illetékeshez járulva kell végrehajtani. — Kész cirkusz! — fakadt ki a helyszínen néhány pedagógus. — Valamennyien elfoglalt emberek vagyunk, s nem nagyon értjük, miért kellett idejönnünk. Hogy az előadó hangját hallgassuk, vagy azért, hogy itt álljunk és várjunk, míg a kosárnyi papírunkkal sorra kerülünk? Az iskolákban tanítás folyik, a naplók pedig nálunk vannak, holott szerintünk itt semmi szükség rájuk. Nem lett volna egyszerűbb, ha a számvevő úr keres fel bennünket? „ A kérdés annál is inkább indokolt, mert az Állami Számvevőszék megyei kirendeltsége mindössze kétszemélyes hivatal. S mint Dómján úr elmondta, a vizsgálat lefolytatását egyedül végzi. Ezek után tényleg nehéz megérteni, miért a hegy ment Mohamedhez? F. M. Tűz Tataházán Tegnap reggel 8 óra után néhány perccel Tataházára riasztották a bajai állami tűzoltókat. A József Attila utca 5. szám alatt egy 5-ször 6 méteres csirkeól égett, a tűz — feltehetően — hőátadástól, valószínűleg fűtéstől keletkezett. Megsemmisült az épület tető- szerkezete, s bentpusztultak az ólban lévő csirkék is. A tulajdonos kárát mintegy 30 ezer forintra becsülik a szakértők, ám kétmilliót ér az a lakóépület, amelytől — a tűzoltóság közbelépése következtében — sikerült távoltartani a lángokat. Zsebmetszők végnapjai Mit tegyen, akit zsebmetszők, útonállók megfosztottak értékeitől? Jelentkezzen az első rendőrnél. Mondaná bárki a világon. És ha a rendőrség is tehetetlen? A korhű választ egy nápolyi tévébemondónő adta: megalakította a kizsebeltek szövetségét. Cristina Sosti kisasz- szony hivatalosan is megkapta a hatósági engedélyt szervezete működéséhez. Miután felhivá- sát egész Olaszország visszhangozta, elérkezettnek látta az időt, hogy „a bús és ellopott értékein borongó” sorstársait az utcára vigye, természetesen a zsebmetszők fővárosába, Nápolyba. Mint a Corriere Della Sera beszámolójából kitűnik, a demonstráció egyetlen előírása: a felvonulók sötét ruhában — a hölgyek teljesen felék- szerezve, az urak gyűrűkkel és márkás órákkal | — teszik meg kihívó sétájukat. Az őket kísérő autós sorstársak számára kötelező a teljesen nyitott ablak, hogy pontosan felmérhető legyen mindaz, ami a fosztogatókat ingerli. „Mindez természetesen játék, a tehetetlenség szomorújátéka” — nyilatkozta az elnök-kisasszony. Ami pedig a jövőt illeti, a tervek közül kiemelésre kívánkozik az önvédelmi módszer. A tagsági igazolvány például feljogosítja a tulajt arra, hogy jutányos áron elkészíttesse az ellopott táskájának vagy tárcájának mását, hogy pszichológus tagtársaitól díjmentesen kezelést kapjon, hogy ingyenes futóedzéseken vehessen részt, és nem utolsósorban, hogy részese lehessen egy 1 jónevű mágus rontást elhárító szeánszainak. A jegjobb védekezés azonban itt is a támadás. íme, néhány csodafegyver a nápolyi zsebmetszőellenes arzenálból: lopásbiztos táska, mely egyetlen mozdulatra csúzlivá alakul, és kicsiny ólomgolyókat lövöldöz. Gallérra szerelhető visszapillantó tükör. És végül a legfélelmetesebb fegyver: ékszerdoboz, melynek kinyitásakor bolhák tömege veti magát a zsebesre ... Várható időjárás ma estig: Erősen felhős, vagy borult lesz az ég, több helyen fordulhat elő záporeső, hózápor. Délutántól ismét tartós csapadékra kell számítani. Az élénk, időnként erős északnyugati szél mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 fok körül várható. WB I will'llIliilliiM^ illdlJIW1 MIWiiii UMi^iiitil III ~ ill|ilHlilOllU»l' A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Kecskeméten április 18-án a középhőmérséklet 3,4 (az 50 éves átlag 10,5), a legmagasabb hőmérséklet 5,1 fok volt. 17,8 milliméter csapadék hullott. Napsütés nem volt. Tegnap reggel 7 órakor 3,6,14 órakor 5,0 fokot mértek. A legalacsonyabb í légnyomás i002,6 millibarf emelkedő — volt. Baján április 18-án a középhőmérséklet 2,0 (az 50 éves átlag 11,1), a legmagasabb hőmérséklet 2,4 fok volt. 18,8 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 3,6, 14 órakor 6,8 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 1.4 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1003,1 millibar — erősen emelkedő — volt. — MA DÉLUTÁN 15 órakor a kiskunfélegyházi MDF-szervezet polgári körének vendége Csurka István író és Fekete Pál országgyűlési képviselő. Az érdeklődőket az Aranypáva étterembe várják. — HANGVERSENY. Az Országos Filharmónia bérleti sorozatának befejező hangversenyét hétfőn este hét órakor rendezik meg a Kecskeméti Kodály Iskola dísztermében. Fellép: Kárpáti József orgonamü- vész, közreműködik a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar Martos László vezényletével. — ISMÉT GYERMEKSZOMBAT lesz Kiskunfélegyházán a Móra Ferenc Művelődési Központ klubházában. Ma délután fél 3-tól fél 5-ig aranyvesszőből játékállatot fonnak a gyerekek, szakképzett játékvezető segítségével. — FÚVÓSZENEKAROK találkozóját tartják meg vasárnap az akasztói művelődési házban. A délután három órakor kezdődő eseményen a bátyai, a császártöltési, a homokmégyi, a kiskőrösi és a helyi együttes lép a közönség, valamint a zsűri elé. A látványosnak ígérkező rendezvényt az érdeklődők ingyen tekinthetik meg. — NEM TEGNAP VOLT A CIGÁNYFÓRUM. Sajnálatos tévedés miatt, tegnap adtuk közre, hogy Kiskunfélegyházán cigányfórumot tartanak. Ä rendezvény időpontja április 26. (péntek), amelyről egyébként még további információkat is adunk a megelőző napokban. Elnézést kérünk! Növényvédelmi felhívás! A szőlők a rügyfakadás — a korai csemegefajták a kislevelcs- ség — állapotában vannak. Most, ebben az. időszakban legideálisabb a levélatkák, valamint a gubacsatkák ellen megkezdeni a védelmet. Az elmúlt évben erős felszaporodás volt tapasztalható, ezért a jelenlegi időszakban javasoljuk a preventív (megelőző) jellegű kezelést. Felhasználható készítmény a Neoron 500 EC (0,15%), melyet nagy lémennyiséggel szükséges kijuttatni (lemosásszerüen) Nőni t hozzáadásával, mely a tapadást fokozza. Ez a készítmény az egyéb atkafajok (pl. közönséges takácsatka) ellen is hatásos, melyek az elmúlt években — a többi gyümölcskultúra mellett — a szőlőt is károsítják. A készítmény felhasználásakor az előírt óvó rendszabályok betartása kötelező! KECSKEMÉTI TELEVÍZIÓ Vasárnap, 14.30 órakor: A Magyarország állatvilága című sorozatból A sün, A gímszarvas, A dámvad, A muflon és A gulipán című kisfil- mek. 50’ NINCS AKADÁLY — Mii szomorkodsz, édes fiam ? — Nem illik azt elmondani, édesanyám. — Kinek mondanád el. ha nem nekem ? Ki vele, bátran! — Hát jó. Tetszik nekem a Bernadett, de édesapám azt mondta, ne is gondoljak rá, mert a Bernadett tőle van. — Te csak nyugodtan járj a Bernadettel édes fiam. Az lehet, hogy a lány édesapádtól van, az viszont biztos, hogy te nem tőle vagy. LOTTÓ A Szerencsejáték Rt.-tői kapott tájékoztatás szerint a lottó 16. heti nyerőszámai: 32, 41, 51, 65, 77 (MTI) Értesítjük kedves kutatóinkat, hogy a Bács-Kiskun Megyei Levéltár Klapka utcai részlegének KUTATÓSZOLGÁLATA FELÚJÍTÁSI MUNKÁK MIATT április 22-étöl május 12-éig ZÁRVA TART. 1366 BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András, Martin Feldenkirchen Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Főszerkesztő-helyettes: Ballai József Készíti a Petőfi Nyomda Rt., Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla elnök vezérigazgató; Telefon: 28-777 1991. IV. 20-án, megrendelés sorszáma: 130004 Kéziratokat nem őrziink meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A 6001 Telefon: 27-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 29-898 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 199,— Ft, negyedévre: 597,— Ft, félévre: 1194,—Ft, egy évre: 2388, - Ft. ISSN 0133-235x