Petőfi Népe, 1991. április (46. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-22 / 93. szám
PETŐFI NÉPE _______________________ _______________________________________ BÁ CS-K1SKUN MEGYEI NAPILAP XLVI. évf., 93. szám Ára: 7,90 Ft 1991. április 22., hétfő __________________________________ EGY HELYBEN TOPOG A SERTÉSÜGY A kilátástalanság nem szűnik A VÁLASZT IZRAELTŐL VÁRJA James Baker kérdései A szokásosnál jóval hosz- szabb ülést tartott vasárnap az izraeli kormány, hogy megvitassa a közel-keleti körúton levő amerikai külügyminiszter által pénteken Jichak Samir kormányfőnek feltett kérdésekre adandó válaszokat. A jeruzsálemi rádió úgy tudja, hogy a végső döntést a kormányfő David Levi külügyminiszterrel és Mose Arensz védelmi miniszterrel együtt hozza meg. Az izraeli sajtó értesülése szerint James Baker Izraelbe való visszatérése forog kockán elutasító válaszok esetén. A jeruzsálemi rádió úgy értesült, hogy míg Jichak Samirt Washingtonban a békefolyamat kerékkötőjének tartják, David Levi hajlik a rugalmasságra. A pénteki tárgyalásokról csupán annyit közöltek hivatalosan, hogy James Baker „új javaslatokat” terjesztett elő a békekonferenciáról vallott izraeli és arab nézetek közelítésének szándékával. Vasárnap az izraeli sajtó felfedte a washingtoni diplomácia vezetőjének három kérdését. Azok: — Elfogadja-e az izraeli kormány, hogy a tervezett regionális konferencia a megnyitó ceremónia után is folytatódjék, és összehívható legyen, ha a közvetlen izraeli—arab tárgyalásokon nehézségek támadnak? — Elfogadják-e a palesztin küldöttségben olyan ciszjordá- niai személyek jelenlétét, akiknek Kelet-Jeruzsálemben is van otthonuk, mint például Radvan Abu Ajjaset, az ottani arab újságíró-szövetség elnökét? — Elfogadja-e az Európai Közösségek és az ENSZ részvételét a regionális értekezleten? A washingtoni kérdések voltaképpen csaknem egytől egyig olyan kívánalmak, amelyek az Izrael által korábban hangoztatott „nemek” megváltoztatását célozzák. Gergátz Elemér miniszter úr januárban, amikor átvette a földművelésügyi tárca irányítását, országgyűlési beszédében azt mondta, két hét alatt megoldja a sertésproblémát. Sajnos, azóta gyakorlatilag nem történt semmi lényeges. Már mintegy 30 ezer tonna sertéshúst tárolnak a hűtőházakban, és továbbra sem tudják eladni azt a több tízezer, 120 kiló feletti sertést, amelyet a háztáji ólakban kénytelenek tartani a magángazdák. Külföldön jól tudják, milyen krach előtt áll a magyar sertéstartás, s nem csoda, hogy kihasználják ezt a helyzetet. A kulcs a szovjetek kezében van, csak ők menthetik meg a háztáji gazdákat, s a magyar húsipart azzal, ha megnyitják a piacot, pontosabban: ha garanciát nyújtanak a kialkudott ár megfizetésére. De hát az ottani fizetőképesség gyatra, amit befolyásol a politikai légkör is. Némi túlzással élve, szorul a hurok a magyar parasztság nyakán, napról napra kevesebb levegőt engedve. Fekete eső Bahreinben Fekete eső hullott szombaton Bahrein egyes részein abból a felhőből, amely az égő olajtól szeny- nyezve Kuvait felől sodródott az öbölbeli sziget fölé. A helyi meteorológusok elmondták: napokkal korábban már hullott savas eső Bahreinben, de a szombati csapadék olajkoncentrációja a korábbinál lényegesen magasabb volt. A fekete eső pánikot keltett a kicsiny sziget lakosai körében. Az egyik helyi lapszerkesztőségbe betelefonáltak, mondván, hogy „olaj esik odakint”. Savas esőket jelentettek Irán egyes területeiről és Pakisztánból is. A Kristály Rt. (a volt városföldi húsüzem) igazgatója, Csorba István azt mondja: tíz évet öregedett az elmúlt néhány hónap alatt, de hiába minden igyekezete, képtelen piacot találni a sertéshúsnak. A kecskeméti üzletekben egy hét alatt csupán 18 mázsa sertéshúsra van igény, tavaly ilyenkor a hétvége két napján 50-60 mázsát tudtak az üzletekbe szállítani. Most még az olcsó disznóköröm sem kell a lakosságnak, ennyire üres a pénztárca, úgy hogy 70 mázsa körömmel házalnak üzletről üzletre, de már azt tervezik, átadják az önkormányzatnak, hogy osszák szét a szegények között. Sertést fölvásárolni képtelenek, a fölgyülemlett százmilliós tartozást nem tudják kifizetni, májusban lehúzzák a rolót.. . A kiskunfélegyházi feldolgozó- üzemben pici remény fölvillan. Talán lesz lehetőségük, hogy szovjet és jugoszláv piacra 3-3 ezer élő sertést szállítsanak, valamint a darabolt exporthoz 5 ezer túlsúlyos (120-160 kiló közötti) állatot fölvásároljanak. Amennyit viszont fizetni tudnak, elszomorító: 52-60 forint között várható májusban a kilónkénti átvételi ár. Úgy hírlik: van még egy újabb értékesítési lehetőség: a szovjet Azimut Külkereskedelmi Vállalat százezer tonna sertéshúst venne meg, tonnánként 1340 dolláros áron. De erre sem adnak bankgaranciát, a szállítási költséget a szovjet határig a magyaroknak kell állni, s ha fizetnek az áruért, akkor is leghamarabb 3 hónap múlva. Vajon mit mond a tárca irányítója egy év múlva, amikor alig lesz hízott sertés az országban, s az ára a mostaninál 40-50 százalékkal magasabb lesz? — kérdezik az érdekeltek. Az egy év múlva várható hiány nem ijesztgetés, valódi, reális helyzetértékelésből adódik, ma ugyanis tíz állattartó közül kilenc abbahagyja az árutermelést, eladásra nem hizlal. Csabai István VASRÚDAK, KÉSEK Neonácik „ünneplése” Hitler születésnapján BERLIN. Kisebb rendzavarásokra, anyagi kárt okozó rongálásokra korlátozódott szombaton a német szélsőjobboldali körök megemlékezése Adolf Hitler 102. születésnapjáról. A hatóságok által rettegve várt utcai összecsapások és véres verekedések elmaradtak. A rendőrség hatékony jelenlétének köszönhetően, a neonácik nem tudták megzavarni a Drezda belvárosában szombat délután rendezett antifasiszta demonstrációt. A több száz fiatal felvonulását csaknem ezer rendőr és határőr biztosította a mintegy 150 főnyi neonácival szemben, akik vasrudakkal, késekkel fölfegyverkezve akartak „bosszút állni a baloldalon”. Az esti órákig mindkét gyülekezet feloszlott, összecsapásról nem érkezett hír. Lipcsében a rendőrség ötven személyt őrizetbe vett a Lokomotív Leipzig—Chemnitzer FC bajnoki labdarúgó-mérkőzés előtt. Ezzel egyidejűleg három ismeretlen személy erőszakkal behatolt a varos külföldiek által lakott átmeneti otthonába. Megrongálták a házitelefont és berúgtak egy szobaajtót, közben azt üvöltötték: „Tudjátok-e, hogy ma van Adolf Hitler születésnapja?” Személyi sérülés nem történt, a tettesek a rendőrök megérkezése előtt elmenekültek a helyszínről. A birkenwerderi pályaudvaron kéttucatnyi fiatal „sieg heil!” üvöltéseket hallatva rendezett pusztító tombolást. Tönkretettek több jegyárusító automatát, széttaposták a szeméttároló edényeket, zaklatták a váróterem közönségét és Adolf Hitlert éltető születésnapi nótákat harsogtak; a rendőrök helyszínre érkezése előtt a helyiérdekű vasúttal Berlinbe távoztak. (MTI) DIÁKSPORT Labdával vizsgáztak a tanítványok (Tóth Sándor felvételén: Polner Tibor, a kiskunfélegyházi 608-as szakmunkásképző testnevelő tanára, akit jelesre vizsgázott labdarúgói emeltek a fejük fölé.) KÉZILABDA. Szünet után defektet kaptak a gumigyáriak KOSÁRLABDA. A matinén a kecskemétiek szolgálták fel a több kosarat Alkotó nap Nyárlőríncen FOGYÓKÚRÁRA FOGOTT TENYÉSZKOCÁK Miért ment tönkre egy vállalkozó? 3. oldal A HATALOMRÓL — NÉPI DIPLOMÁCIA — BÁNTJÁK-E Al MSZMP-T? Thürmer Gyula szerint: Ma ilyen Magyarország Thürmer Gyula, a Magyar Szocialista Munkáspárt elnöke szombaton, egy bácsalmási gyűlésen az ország helyzetéről beszélt. Válaszolt a megye déli településein lakó és más érdeklődők, köztük munkatársunk kérdéseire is. — Milyennek látja a mai Magyarországot? — Mint a gyűlésen is elmondtam: az elmúlt egy év a nagy felismerések és a nagy csalódások esztendeje volt. — Mennyiben? r— A hatalomra jutott polgári pártok nem teljesítették választóiknak szóló ígéreteiket. Az önkormányzatok egyre-másra hozzák a lehetetlennél lehetetlenebb rendeleteket. Eltelt már több mint egy év a rendszerváltás óta, de a kormány a népet még nem kérdezte meg: ezt a rendszert akarta-e, amely a választópolgárok egy kisebb részének, kétmillió embernek a bizalmát élvezi? — Új választás lesz? — Előbb-utóbb igen. A jelenlegi rendszer csupán egy szűk hatalmi gépezet. A polgári pártok képviselői látják, hogy már nincs sok idejük a kormányzásra, ezért hajszolják ki a parlamentből havonta 20-30 törvény elfogadását. Eközben pedig eddig soha nem tapasztalt mértékben nő az elszegényedés, az ország súlyos helyzetéért, képmutatóan, még mindig az elmúlt 40 évet hibáztatják. (Folytatás a 2. oldalon) HARMINC BŰNCSELEKMÉNY TÍZ HÓNAP ALATT Bíróság előtt két rémi fiatalember — Félreértés ne essék, nem azt kérjük, hogy a rendőrség munkáját a közönség végezze el. De aligha sikerült volna annak a két rémi illetőségű fiatalembernek a tavaly óta végrehajtott bűncselekmény-sorozata, ha a sértettek maguk is nem hatnak közre azáltal, hogy nagy értékű dolgokat hagynak — alkalmanként nyitott — személygépkocsijukban — mondja dr. Beke Lajos bajai városi vezető ügyész, akit hivatalában kerestem fel, hogy az éppen tárgyalásra előkészített bűnügyről érdeklődjem. — A múlt héten tettem indítványt a bíróság előtt a két fiatalember letartóztatására. Az egyik 1966-ban, a másik egy évvel később született, mindketten rémi lakosok, akik eddig még nem álltak soha bíróság előtt, tehát büntetlen előéletűek. Tavaly nyár óta azonban, egészen az idén április elejéig, majd’ harminc, vagyon elleni bűn- cselekményt követtek el. íme, néhány példa a változatos sorozatból, időrendi sorrendben: 1990. június 15-én Baján, a Vörösmarty u. 14. szám alá, a Bajo- lika Kft. udvarába az egyik elkövető az utcai garázs tetején átmászva behatolt, az udvaron vevőre váró személygépkocsik közül egy Audi 80 típusú autó ablakát téglával betörte, és a gépkocsiból egy nagy értékű herendi vázát és készpénzt tulajdonitott el. Felmerül a kérdés: feltétlenül szükséges-e éjszakára értékes porcelánt vagy pénzt hagyni az autóban?! A kéttagú kis társaság ezt követően sem pihent meg. Tavaly, október 25-ére virradóra, szintén Baján, az Engels utca 33. szám előtt parkoló gépkocsi pillangóablakát feltörték, a gyújtáskapcsolót rövidre zárva, a kocsit jogtalanul elvitték. Egy kis kirándulást tettek Bátaszékre, ahol aztán a járművet elhagyták. Ez esetben a sértett teljesen kiszolgáltatott volt. Tárolási lehetőség hiányában — rengetegen vannak igy Baján — kénytelen az utcán tartani a gépkocsiját. Még szerencse, hogy a kocsiban kár nem keletkezett, és az autót — benne hagyott személyi okmányaival együtt — a tulajdonos visszakapta. A fiatalemberek Bátaszéken átszálltak egy másik gépkocsiba. Ezt a gazdája le sem zárta, így még könnyebb volt a dolguk. A Ladát a rendőrség Szedres községben találta meg. Még mindig az elmúlt évnél maradva: december 21-éré virradóra a bajai Klapka utcai lakótelep meglátogatása következett. Ugyanúgy, mint az első esetben, az ablak kifeszitésével hatoltak be a Zsuk kisteher- gépkocsi belsejébe, ahonnan 8 kiló dióbelet tulajdonítottak el, mintegy 2400 forint értékben. Egy más alkalommal a közelben, a Fáy utcában jutottak könnyű prédához. Egy Ladából, körülbelül 20 ezer forint kárt okozva, ezüst nyakláncot, fényképezőgépet, magnókazettákat vittek el. A fényképezőgépet az egyik gyanúsítottnál lefoglalták. December 18-án, a Malom utcában, a József Attila Általános Iskolában tettek látogatást. Kifeszítették az ajtót, majd az iskola szertárából különböző műszaki cikkeket tulajdonítottak el, mintegy 25 ezer forint értékben. A szertári tárgyak jelentős részét egyikük lakásán megtalálta a rendőrség. A Vasvári Pál utcában lévő családsegítő központ irodáiba egy billenőablakon keresztül másztak be. Több ajtó felfeszítése után 20 csomag Symphonia cigaretta és egy bűvös kocka volt a zsákmány. A közelmúltban, pontosan április 4-én Kiskunfélegyházán jártak a fiúk. Egy utcán parkoló személygépkocsi ajtaját feszítették fel. A benne talált személyi igazolványt, forgalmi és vezetői engedélyt elhozták. Ez okirattal való visszaélésnek minősül. Jánoshalmán, a laktanya melletti élelmiszerbolt raktárát feszítették fel. Itt azonban megrettentek a megszólaló riasztóberendezéstől, így a dolgot abbahagyták. Amint dr. Beke Lajos szakszerűen meghatározza: az utóbbi bűncselekmény kísérleti stádiumban maradt. Ez betöréses lopás kísérletének minősül, tehát rövidesen ezért is számot kell adniuk a bíróság előtt. A vizsgálat folyik. Gál Zoltán