Petőfi Népe, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-09 / 58. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1991. március 9.

PAZARLÓ SZOCIÁLPOLITIKA?

Vita a Világbank megállapításaival

A Világbank a magyar gazdaság helyzetét értékelve arra a megállapításra jutott, hogy a szociálpolitika némely területen túlságosan bőkezű, sőt pazarló. E megállapításról kérdeztük dr. Fekete Gyula közgazdászt, aki sok esztendőn át foglalkozott a Központi Statisztikai Hivatal munkatársaként szociálpolitikai kérdésekkel, jelenleg pedig az MDF képviselőjeként a parlament Költségvetési- Adó- és Pénzügyi Bizottságának a tagja.

— Ön tudományos eredményei révén komoly

szakmai tekintélyre tett szert. Ezért mint tudóst és politikust kérdezem: mi a véleménye a Világbanknak a magyarországi szociálpolitikával kapcsolatos megállapításairól? ;

Úgy gondolom, hogy e véleményeket olyan hivatalnokok fogalmazzák meg, akiknek az a feladatuk, hogy egy ország költségvetési egyensúlyát bármi áron megteremtsék vagy fenntartsák.

A „bármi áron” kifejezés nem véletlen, hiszen itt távol élő emberek „tárgyilagos” véleményalkotásáról van szó, akiket nemigen foglalkoztat, hogy javaslataikkal milyen társadalmi feszültségeket gerjesztenek. Én tehát a világbanki véleményeket, tanácsokat tértől-időtől függetlenedni kívánó technikai tanácsoknak fogom fel.

Ez persze nem jelenti azt, hogy szerintem nálunk minden rendben van a szociálpolitikával. Csak épp ellenkező előjelűek a rendellenességek, mint amilyeneknek azt a Világbank jelzi. Az a baj, hogy keveset, s nem az, hogy sokat kapnak az emberek. Nézzünk meg egyenként bizonyos területeket.

A nyugdíjak a pénzbeni szociális juttatások kétharmadát emésztik fel. Ez rendkívül torz dologra utal. Arra, hogy a többi, nehéz helyzetű rétegnek a pénzbeni juttatások mindössze 30 százaléka jut, jóllehet, itt igen nagyszámú emberről van szó. Amivel nem azt akarom mondani, hogy a nyugdíjasok méltánytalanul sokat kapnak. Csupán azt, hogy a mögöttünk lévő évtizedekben a befizetett nyugdíjjárulékokat nem kamatoztatta úgy az állam, ahogy kellett és lehetett volna, s ennek most

— a nyugdíjasokon kívül — egyéb társadalmi csoportok isszák meg a levét.

Tény, hogy nálunk arányát tekintve Európában páratlanul nagy a társadalombiztosítási kiadás. Az össznemzeti bruttó bérnek — amely a személyi jövedelemadót és a nyugdíjjárulékot is tartalmazza

— a 43 százaléka jelenleg az, amit az állam társadalombiztosításra költ. Ha nettó bérben számolok, akkor a társadalombiztosítási költségek megközelítik annak a 75 százalékát. Ez azonban nem jelent pazarlást, hanem olyan száraz tényeket takar, hogy két keresőre esik egy nyugdíjas, emellett további eltartandók, például gyerekek vannak, vagyis gyakorlatilag minden keresőre több mint egy eltartott jut.

Ugyanakkor azonban a nyugdíjasok háromnegyede épp csak a létminimum közelében él. Tehát szó sincs pazarlásról.

— Egyáltalán mire gondolhattak a Világbank szakértői, amikor azt állítják, hogy pazarlunk? — Például a nálunk érvényben lévő alacsony

nyugdíjkorhatárra. Figyelmen kívül hagyva, hogy

Európában több helyen magasabb a nyugdíjkorhatár, jó tíz évvel magasabb az átlagéletkor is, hosszabb a szabadság, magasabb a nyugdíj. Tehát ha innen nézzük a dolgokat, mindenütt „pazarlób- ban” bánnak a pénzekkel, mint nálunk. Ismétlem: a szóban forgó hivatalnokok szerintem tértői- időtől függetlenül nézik a dolgokat.

— Nézzük a családi pótlékot. Nem tudom, ki az, aki ezt józan ésszel soknak találhatja. A jelenlegi összeg legfeljebb a gyermekek minimális étkezési költségeit fedezi. Arról is értesültem, hogy a gyest meg a gyedet feudális jelzővel illették. Ilyenkor az ember haja égnek áll. Hiszen itt arról van szó, hogy a társadalom hasznos tevékenységnek ismeri el a gyermekgondozást. Itt általában alacsonyabb ösz- szegről van szó, mint a minimálbér, s ez is épp arra utal, hogy szó sincs pazarlásról.

Ami a táppénzt illeti, ekörül is igen sok a demagógia. Tényleg vannak táppénzcsalók, viszont becslések szerint sokkal nagyobb azoknak a száma, akik komoly betegség esetén sem mennek táppénzre.

Vegyük a munkanélküli-segélyt. Egyetlen józan ésszel gondolkodó szakértő sem találna rá érveket, hogy e téren pazarlás van nálunk. Rendkívül alacsony összeget fordítunk a szociális-családvédelmi tevékenységre is.

— Nagy terület az egészségügyé és az oktatásé.

* Megjegyezném, hogy szerintem sehol a világon nem találtak még optimális megoldásokat ezekben a szférákban. Szinte minden fejlett országnak megvan az évi, menetrendszerű egészségügyi botránya is, amelyben orvosok, betegek egyaránt besározódnak a rendszer tökéletlensége miatt.

Napközi ellátás, iskolai felszerelés? Európában igen sok helyen sokkal jobb az ellátás, mint nálunk. Dél-Olaszországban — amely alig fejlettebb Magyarországnál — iskolaszereket, étkezést és más egyebet ingyen kapnak a gyermekek.

— Nem okozhat-e valamiféle optikai csalódást a Világbanknál, hogy a személyi jövedelemadó bevezetésével megváltoztak az arányok a szociális és egyéb kiadások között?

— Azt hiszem, ezt nagyon is figyelembe kell venni. Hiszen például az egészségügyben a bruttó költségek (például a személyi bérek) sokkal nagyobb mértékben növekedtek, mint mondjuk a nemzeti összterméken belül egyes ágazatok termelése. Míg ez utóbbiaknál a személyi jövedelemadó alig-alig változtatott valamit, az egészségügyben nagyságrendi módosulást idézett elő.

— Az ön által elmondottak azt tanúsítják, hogy teljes egészében elveti a Világbanknak a magyar szociálpolitikával kapcsolatos bírálatát ?

— Valóban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy én nem tudok elképzelni a mostaninál sokkal észszerűbb szociális politikát. Annak megteremtéséhez azonban inkább a termelés racionalizálásával, a piacgazdaság kialakításával kapcsolatos világbanki javaslatokat és megfelelő segítséget várnék. (MTI-Press)

Hovanyecz László

Csúcstechnológia a kisiparban

Szopory Imre győri kisiparos műhelyében egy talán még Kelet-Európábán is ritkaságszámba menő — számítógép-vezérlésű, gravírozó automata gépet helyezett üzembe. A gép különböző feliratok plasztikus, igényes elkészítésére alkalmas. A 4 millió forintos hitelből megvásárolt berendezés jelentős mértékben segíthet a magyar gépipari termékek esztétikumának javításában. (MTI-fotó)

A FOGLALKOZTATÁSI TÖRVÉNY MARGÓJÁRA ...

Miért nem jár munkanélkülisegély a téesztagoknak ?

A múlt év utolsó hónapjában a Kiskunsági Mezőgazdasági Szövetkezetek Területi Szövetsége 70 tagszövetkezetének létszáma 1500-zal csökkent, azaz ennyi ember — főleg fizikai és adminisztratív dolgozó — vált munkanélkülivé. Ez év elején jelentős átszervezés, átrendeződés megy végbe a közös gazdaságok mintegy 70 százalékában. Sok helyen már megszüntették a veszteséges — baromfi-, szarvasmarhafeldolgozó, kiegészítő ipari — ágazatokat, önálló vállalatokat hoztak létre, de mindez újabb 10- 20 százalékos létszámleépitéssel járt. Ez év március 1-jéig a fennálló rendelkezések értelmében a termelőszövetkezetek tagjai, amikor munkanélkülivé váltak, és a közös gazdaság nem tudott munkát adni számukra, ugyanolyan elbírálásban részesültek, mint az ipari munkások. Igaz, az elbánás a munkaügyi központ kirendeltségi irodái szerint változott, volt ahol a munkanélkülisegélyt kiutalták, de akadt olyan iroda is, ahol: „a munkanélkülisegélyt nem a téesztagoknak találták ki” — felkiáltással elküldték őket. Ezek az emberek természetesen panasszal fordultak az érdekképviseleti szervhez, ám a munkaügyi irodák azzal dobták vissza a labdát: a panaszosok mutassanak papirt az elutasításról. Ez lehetetlen volt, ugyanis a segélyért személyesen kellett jelentkezni, de sem a nyilvántartásba vételről, sem az elutasításról írásbeli „bizonylatot” nem adtak ki. Ez volt a közelmúlt.

Március 1-jén jelent meg az 1991. IV. törvény, A foglalkoztatás elősegítéséről és a munka- nélküliek ellátásáról. Az általános rendelkezések 2. paragrafusát szó szerint idézzük: „A foglalkoztatás elősegítése és a munka- nélküliek ellátása során nem szabad hátrányos megkülönböztetést tenni a munkavállalók, munkanélküliek között, nemük, koruk, fajuk, származásuk, vallásuk, politikai meggyőződésük és munkavállalói érdekképviseleti szervezethez tartozásuk miatt”. Ez a törvény az idézett paragrafus ellenére diszkriminációt alkalmaz, azaz kizárja a termelő- szövetkezetek tagjait a munkanélküli-segélyből.

Miért állítjuk ezt? A törvény értelmében a termelőszövetkezeti tag csak akkor tekinthető munkanélkülinek, ha szövetkezeti tagságát megszünteti, ugyanis a rendelet kimondja: „E törvény alkalmazásában a munkaviszonyon: ... a munkavégzési kötelezettséggel járó szövetkezeti tagsági viszonyt kell érteni.” A törvény alkotói tehát figyelmen kívül hagyták, hogy réges-régen kettévált a tagsági és a munkaviszony. A tagsági és munkaviszony nem ugyanaz, ugyanis a tagság bizonyos tulajdonosi jogállást, a munkaviszony pedig meghatározott vagy meghatározatlan időre szóló munkavégzést jelent. Ha egy téesztag — tulajdonos — a közösben dolgozott, külön munkamegállapodást kellett kötni, s munkabért csak foglalkoztatás után kapott. Korábban, március 1 -je előtt a téesztag munkanélküli-segélyben csak akkor részesült, ha a közös gazdaság foglalkoztatást megszüntető határozatot adott számára. Menjünk tovább! A szomorú az, hogy a termelőszövetkezetek a bruttó munkabér 1,5, a téesztag munka- vállalók pedig bruttó fizetésük 0,5 százalékát kötelesek befizetni a szolidaritási alapba, azaz a munkanélküli-segélyre.

A törvény további diszkriminációt is tartalmaz. Ha a munka- vállaló saját maga mondja fel munkaviszonyát, kilencven nap eltelte után jár a munkanélkülisegély. A téesztag esetében csak akkor jár ez a 90 nap utáni segély, ha a tagi viszonyát is felmondja. Nos, a tagsági viszony megszüntetésének két alapvető módja ismeretes, a fegyelmi úton, illetve saját elhatározásából való megszüntetés, ugyanis a téesznek nincs joga a tagsági viszonyt megszüntetni. Fegyelmi határozatot — legalábbis ennyit —- aligha szabnak ki, a téesztagok meg ebben az időszakban — mert most történik a vagyon nevesítése — nem adják fel tagsági viszonyukat. Tegyük nyomban hozzá, a vagyonnevesítés, a téesztag'ság önmagában nem jelent pénzt, megélhetési lehetőséget.

Dr. Kiss Ferenctől, a Bács- Kiskun Megyei Munkaügyi Központ jogtanácsosától kértünk véleményt a törvényről: „Nem tartom túl szerencsésnek, ugyanis nem veszi figyelembe a termelőszövetkezeti tagsági viszony specifikus vonásait.”

A Kiskunsági Mezőgazdasági Szövetkezetek Területi Szövetsége, mint érdekvédelmi szerv véleménye nagyon is egyértelmű: „Meg kell szüntetni a téesz- tagságot érintő diszkriminatív elbánást.” Ezért összehívták már a szövetség érdekvédelmi bizottságát, és a kormányhoz megfelelő észrevételeket juttattak el. S talán egy megjegyzés: nem egészen érthető, hogy az országgyűlési képviselők, amikor ezt a törvényt megszavazták, kinek az érdekeit képviselték. Egy biztos,, a tepme-, lőszovéfkézeti tagokét nem!

Gémes Gábor

Kiből lesz nálunk tőkés ?

Beszélgetés Lengyel László politológussal

Lengyel László politológus a Pénzügykutató Rt. elnök vezérigazgatója. Napjaink polgárosodási tendenciájáról beszélgetett vele a Tőzsde Kurír munkatársa.

— Ön szerint van nálunk olyan társadalmi réteg, amely kvalitásainál fogva letéteményese lehet a napjainkban kibontakozó polgárosodásnak?

— Az elmúlt másfél évszázadban a hazai polgárosodás többször is nekilódult, de különböző okok miatt mindig megtorpant. A napjainkban látható polgárosodás sem most kezdődik Magyarországon, hanem már a Kádár-rendszerben megindult. A magyar társadalmi berendezkedés ezekben az évtizedekben lehetővé tette, hogy az emberek egy része pótlólagos jövedelmet szerezzen. Ez nagy felhajtóerőnek bizonyult. Csakhogy ezzel szemben ott állt a nagy ellentmondás: a makrogazdaságban — a gazdasági oligarchiák mellett — a szovjet szisztéma dominált. Az eltelt húsz év alatt mégis kinevelődött nálunk egy igen nívós vezető szakembergárda; a mai 35-45 éves korosztály tagjaira gondolok.

Hogy ki a letéteményese a polgárosodásnak? — ez most a nagy kérdés. A fejlődés ugyanis két irányba vezethet: vagy a százezres kis- és középegzisztenciák irányába, s akkor a kis- és középpolgár lesz a polgárosodás letéteményese; vagy pedig kettéválik a polgárság, a kisegzisztenciák leszakadnak, s kiemelkedik a nagyburzsoázia. Azaz egy felső tízezer kezében koncentrálódik a hazai tőke és a hatalom. Ez a kör érdekelt az inflációban, a telekspekulációban és a kisegzisztenciák tönkre- menésében. Szerintem ez az év az utolsó lehetőség arra, hogy eldőljön: melyik irányba haladjon nálunk a polgári fejlődés. Ha a százezrek nem jutnak tulajdonhoz, akkor a nagyburzsoázia válik a polgárosodás főszereplőjévé. Történelmi fejlődésünk sajátosságai közé tartozik, hogy a 19. század végétől a magyar értelmiség reprezentánsai helyettesítették a polgárságot. Ez azonban ezentúl már anakronisztikus, a ránk váró polgárosodás folyamatában az értelmiségi váteszek szükségképpen elvesztik szerepüket. Ugyanakkor ellentmondás, hogy nálunk most épp az értelmiségnek ez az „elhivatott”, az előbbi rendszerrel szemben álló, ám antipolgár rétege került politikailag hatalomra. Ráadásul ők ma meglehetős haraggal fordulnak azok ellen is, akik már polgárosodtak, akik felépítették a házukat, és a polgári életformát választanák. Természetesen ezek a polgárosult emberek az elmúlt húsz év miatt nem tartják magukat bűnösnek, mint azt róluk most sokan szeretnék elhitetni. Sokkal inkább becsapottnak érzik magukat, azt mondják: a Kádár-rendszer végül is rászedte őket, hiszen nem folytathatják azt, amit addig tehettek.

A Justitia-tervben is az antipolgár értelmiségi elitnek a dühe, irigysége jut kifejezésre. Tudomásul kell azonban venni, hogy e terv kivitelezése lehetetlen, még ha egyébként jogos is a keserűség azok részéről, akiket az előző időszakban politikai-ideológiai ellenállásuk miatt üldöztek, méltatlan helyzetbe hoztak, mellőztek. Csakhogy az egykori MSZMP-nek megközelítőleg 900 ezer tagja volt, ez a hozzátartozókkal együtt mintegy kétmillió embert érint valamilyen formában. A Justitia-terv tehát olyan bíráskodás lenne, amely nemcsak anakrosztikus, hanem a polgárosodásnak is gátja lehet. Egyrészt tönkretenné a potenciális polgárság egyes rétegeit, másrészt a hazai töke elbújna, a külföldi tőke pedig elmenekülne a számonkérés légkörében.

— A világban szétszóródott honfitársaink új hazájukban szép számmal emelkedtek ki a tudományos, a pénzügyi, a gazdasági életben, vagyis — elcsépelt terminológiával élve — a magyar szürke- állományt világszerte jegyzik. Vajon az itthon maradottak nem tudnának-e idehaza ugyanúgy karriert csinálni?

— Ez is a mítoszok egyike: hogy a magyar tehetség csak külföldön érvényesül. A valóság az, hogy az emigráció szelektál: végbemegy a természetes kiválasztódás. Ha valakiben van tehetség, képesség, kitartás és akarat, az kiemelkedik. És aki nem? A nagy tömeg a felszínen marad, tisztes polgári nívón él. De vannak, akik elkallódnak, elnyomo- rodnak; róluk hallunk a legritkábban.

Természetesen itthon is létezik nívós tudományos élet, de ez is magán viseli a kelet-európai ellentmondásokat. A tudományt szűk réteg birtokolta. Ezek tagjai jártak évtizedeken át a külföldi kongresszusokra, s ők jutottak hozzá a szakiroda- lomhoz. Ma ez a kiváltság megszűnt. A tudományos szakmai újdonságok megismeréséhez ma már tömegesebben jutnak hozzá a kutatók, a szakemberek. Ebben a helyzetben várhatóan minden korábbinál jobban kiviláglik: ki tehetséges, ki nem. Megszűnt a kegyencrendszer, amely egyeseket különleges helyzetben tartott, másokat kirekesztett. Remélem, végleg lejárt a mítoszok és az illúziók ideje.

De a társadalom fejlődésének kereteit mégiscsak nagy felelősséggel kell megtervezni. Ma még befolyásolhatók egyes fontos folyamatok, egyeztethetők akár az élesen ellentétesnek tetsző érdekek is. De ha holnapra megmerevedik valamelyik, ma torzan jelentkező struktúra, azt már nagyon- nagyon nehéz lesz módosítani, megváltoztatni.

Takács Ilona