Petőfi Népe, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-05 / 54. szám

• Szafvan, Irak: Norman Schwarzkopf tábornok az Öbölben állomásozó szövetséges erők amerikai főparancsnoka (b. 1.) és Halid Bin szultán, szaúd-arábiai tábornok (b. 2.) Az elfoglalt légitámaszponton március 3-án tartott találkozón a tíizszüneti feltételeket ismertetik Irak képviselőivel. (MTI-telefotó) Mi történt a rendszerváltás óta Dunaszentbenedeken ? 3. oldal Hazánkban Csien Csi-csen Hétfőn a koradélutáni órákban eu­rópai kőrútjának soronkövetkező állo­mására, Magyarországra érkezett Csi­en Csi-csen, a Kínai Népköztársaság külügyminisztere. A kínai diplomácia hivatalos látoga­tásra hazánkba érkezett vezetője rövid­del megérkezése után tárgyalóasztal­hoz ült magyar vendéglátójával, Je­szenszky Géza külügyminiszterrel. Az előzetes programnak megfelelően Csien Csi-csent ma fogadja Göncz Ár­pád köztársasági elnök, Antall József kormányfő és Szabad György Házel­nök. A kínai külügyminiszter találko­zik az Országgyűlés külügyi bizottsá­gának tagjaival is. (MTI) Népszavazás a Baltikumban A Lettországban vasárnap meg­tartott, helyileg elrendelt köztársa­sági szavazás az észtországi és a februári litvániai voksoláshoz ha­sonló eredményeket hozott: a sza­vazásra jogosultak 88,8 százaléka járult az urnákhoz, s 77 százalékuk mondott igent egy demokratikus és független lett államra. A „nem” szavazatok aránya 21,3 százalék volt, s másfél százaléknyi szavaza­tot nyilvánítottak érvénytelennek. — Az észtországi népszavazás, az a tény, hogy a lakosság három­negyede a függetlenség mellett fog­lalt állást, történelmi jelentőségű esemény a köztársaság életében — hangsúlyozta hétfő hajnalban tartott tallinni sajtóértekezletén Arnold RUütel. Az Észt Legfelsőbb Tanács elnöke méltatta, hogy a (Folytatás a 2. oldalon) A háborúnak Irak szerint is VÉGE A Petőfi Népe hétfő esti esemény- össze fog la lója: Irak hivatalosan is elfogad­ta az ENSZ Biztonsági Taná­csának határozatait és a tűz­szünetre vonatkozó megálla­podást. Ennek gyakorlati vég­rehajtásának bizonyítékaként hétfőn 10 hadifoglyot enged­tek szabadon. A CBS amerikai tévétársaság stábja arról szá­molt be, hogy fogvatartásuk alatt az irakiak brutálisan bántalmazták, éheztették őket. A TV5 műsorában vasár­nap este mutatták be megkín­zott kuvaitiak holttestét: állí­tólag már több mint 5000 mártír sírját tárták föl az Irak által legázolt országban. Izra­eli elemzők szerint a rakéta­veszély még nem múlt el tel­jesen országuk fölül, mert Bagdadnak továbbra is van­nak kilőhető Scudjai, nem si­került mindet megsemmisíte­ni. Maga Irak hétfőn mutat­kozott először viszonylag bé­késnek, amikor rádióközle­ményben jelentette be, hogy vége a háborúnak. Ám az nem hangzott el. hogy Bagdad to­tális vereséget szenvedett és egy újabb — fenyegető hangú — közleményben a csapatok­tól elcsavargó harcosokat (értsd: akik megadták magu­kat) szólították föl, hogy egy héten belül térjenek vissza alakulataikhoz. A nap híre még, hogy az ENSZ Biztonsá­gi Tanácsa gyermekélelmi­szer, gyógyszer és víztisztító berendezések iraki exportjá­hoz hozzájárult; enélkül jár­vány fenyegetne a bombázá­sok nyomán. (B.) A PETŐFI NÉPE ÉS A SZERENCSEJÁTÉK RT. MEGYEI TOTÓJA SZÁZ SZELVÉNY A JUTALOM! Várakozáson felüli érdeklődés nyilvánult meg totójátékunk iránt. Múlt heti, első szelvényünkre 665 megfejtés érkezett, ezek közül tíz volt a telitalálatos. Közöttük sorsoltuk ki a Szerencsejá­ték Rt., a Petőfi Népe és a kecskeméti, Wesselényi utcai söröző által felajánlott száz totószelvényt. A nyertesek nevét Kasza Éva (felvételünkön), a Späten söröző munkatársa húzta ki. így a korábban jelzett ötvennel szemben ezúttal száz totószelvényt sor­soltunk ki olvasóink között. A nyertesek nevét és a részletesebb értékelést lapunk 7. oldalán találhatják meg olvasóink. PETŐFI NÉPE BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLV1. évf., 54. szám Ára: 5,80 Ft 1991. március 5., kedd ___________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________ _—....................... A T. HÁZ EGY HELYBEN TOPOG Túl nehéz feladat a kárpótlás__ E lutasították az SZDSZ indítványát Hétfőn délután röviddel két óra után — 275 képviselő részvételével — megkezdődött az Országgyűlés plenáris ülése. Napirend előtt kért szót Oláh Sándor, a Független Kisgazdapárt főtitkára, aki a parlamentáris de­mokráciát fenyegető veszélyekre hívta fel képviselőtársai figyelmét. Hangsúlyozta a szélsőséges irány­zatoktól való elhatárolódás fon­tosságát, s kijelentette: a Kisgaz­dapárt a jövőben mindent elkövet, hogy saját tagjai sorában ne legye­nek olyanok, akik e szélsőséges áramlatokhoz csatlakoznak. Ugyanakkor erre kérte a többi parlamenti párt képviselőit is, éles szavakkal ostorozva a Fidesz veze­tőinek egyes megnyilvánulásait. Szavaira reflektálva Kövér Lász­ló (Fidesz) leszögezte: frakciójuk szintén aggodalommal szemléli a magyar parlamenti demokráciát fenyegető veszélyeket, ám azok forrását másutt látják, mint a kis­gazdák. A fiatal demokraták kép­viselője rámutatott: szerintük a parlamentáris demokráciát éppen az fenyegeti, ha egyes pártvezetők — például a kárpótlási törvény kapcsán — teljesíthetetlen vágya­kat keltenek a társadalom széles rétegeiben, vagy ha tevőlegesen részt vesznek a törvénysértő, önké­nyes földfoglalásokban. Az Országgyűlés úgy határo­zott, hogy nem tűzik napirendre azt a szabaddemokrata indítványt, melyben négy képviselő javasolta: a kárpótlási törvény vitáját füg­gesszék fel, határozzák meg a kár­pótlás alapelveit, s a kormány — immár a privatizációs elképzelé­sekkel összhangban — május 31-éig nyújtsa be újra a törvényja­vaslatot. Az SZDSZ képviselői azzal in­dokolták önálló indítványukat, hogy a kárpótlási törvénytervezet felett egy hónapja zajló vita mind ez idáig nem vezetett az alapvető koncepció tisztázásához. Éppen ezért a szabaddemokrata frakció tagjai úgy vélték: a privatizációs törvénnyel összekapcsolva lehetne konszenzusos megoldást találni a kárpótlás mikéntjére. Nem kapta meg a szükséges szá­mú szavazatot Torgyán József ön­álló indítványa sem, amely sürgős­séggel kérte napirendre tűzni az 1945 és 1963 közötti törvénysértő elítélések felülvizsgálatát és az el­ítéltek teljes vagyoni rehabilitáció­ját. A képviselők — a napirend előt­ti ügyeket követően — mintegy másfél órával az ülés kezdete után elfogadták a hétfőn kezdődött ülés tárgysorozatát. 1. A tulajdonviszonyok rendezé­se érdekében az állam által az 1949. június 8-a után az állampol­gárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló törvényjavaslat; 2. A Magyar Köztársaság állami ünnepéről szóló törvényjavaslat — a keddi tárgyalásnak feltétele az alkotmányügyi bizottság előzetes állásfoglalása; 3. A társadalmi szervezetek ke­zelői jogának megszüntetéséről szóló 1990. évi LXX. törvény mó­dosításáról szóló törvényjavaslat; 4/a. Az egyes nyugdíjak felül­vizsgálatáról, illetőleg egyes nyug­díjkiegészítések megszüntetéséről szóló törvényjavaslat; 4/b. Az egyes nyugdíjak felül­vizsgálatához szükséges adatszol­gáltatásról szóló országgyűlési ha­tározati javaslat; 5. A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízot­tak, valamint egyes centrális alá­rendeltségű szervek feladat- és ha­tásköréről szóló törvényjavaslat; 6. Interpellációk; 7. Kérdések; 8. Mentelmi ügy; 9. Személyi kérdések: — új bi­zottsági tagok megválasztása. (Folytatás a 2. oldalon) Hatpárti megállapodás március 15-éről A magyar nép legnagyobb ünnepe, március 15-e váljon a pártok politizálásától függet­len, valódi nemzeti ünneppé. Ennek a gondolatnak a jegyé­ben állapodott meg a hat parla­menti párt azokban az elvek­ben, amelyek az idei és az elkö­vetkezendő március 15-i meg­emlékezéseket vezérelni fogják. Az ötpontos megállapodást az aláírók hétfőn Budapesten saj­tótájékoztatón ismertették. A központi, budapesti ren­dezvényeken eszerint kizárólag közjogi méltóságot viselő sze­mélyiségek, és nem pártképvi­selők beszélnek majd, a pártok saját nevükben nem szerveznek semmilyen külön megemléke­zést és felkérik tagjaikat, hogy országszerte ebben a szellem­jen, nemzeti, s ne pártzászlók alatt vonuljanak ünnepelni. A fővárosi megemlékezések a hagyományos helyszíneken zaj­ának: a Kossuth téren, a Mú­zeumkertben, a Petőfi-szobor- nál, a Batthyány—Nagy Imre örökmécsesnél és a Bem- szobornál. PETŐFI BÖJTI NÉPE Helikopteres sétarepülés a nyeremények között Több mint ezer megfejtés érke­zett már a Petőfi Böjti Népe cimű különkiadásunk keresztrejtvényé­re. Jó hírünk van a megfejtők szá­mára. Azt bizonyára tudják, hogy az egy láda (politikamentes) na­rancs és az egy kiló Eduscho kávé mellett nemcsak tíz könyvet, hanem ráadásként a Henkel cég 3 kilós mosóporát és egy Fa kozmetikai csomagot is kisorsolunk. Azt azon­ban még nem tudhatják, hogy ezen felül is lesz nyeremény. Pedig lesz. A „FŐNIX-AIR” GMK helikopte­res szolgálat tízperces, kétszemélyes sétarepülést ajánlott fel, plusz egy kétszemélyes Magony-tálat, melyet helyben — a Magony-tanyán — lehet elfogyasztani. Mint már írtuk, szerdán sorso­lunk! Ha még ma megveszi a Petőfi Böjti Népét, megfejti a rejtvényt és azon nyomban postára adja, szer­dán, részt vehet a sorsoláson. Az eredményt a Petőfi Népe március 7-8-9-ei számában közöljük. CSEMPÉSZEK, ORGAZDÁK, VAEIJTÁZÓK Tompa, mint elosztó lyet a rakománynak, amely ki nem tudja milyen úton Jugoszlávia felől érkezik vagy éppen Ausztri­ából, s délnek tart. Többnyire Tompa azoknak a csempészeknek a bázishelye, akik az Ausztriából vagy Jugoszláviá­ból hozott árut szétosztják azok között, akik az­után ezekkel tovább üzletelnek — mondja Molnár László hadnagy az első rendőrségi akció után. (Folytatás a 2. oldalon) írásban fordult Tompa Polgármesteri Hivatala a halasi rendőrkapitánysághoz. Fokozott ellenőr­zést kér a határátkelő és a község közötti területre, a lakosság körében ugyanis közfelháborodás tár­gya, ami ott folyik. Külföldiek és magyarok szaba­don üzletelnek, valutáznak, s immár annak sincs nyugalma, aki ebből az egészből szeretne kimarad­ni. Mindennapos esetnek számít, hogy akár éjjel is felzörgetik a gazdákat, adjanak szállást vagy he­Egy különös levél 2-3. oldal '- • . v-;V. ’• #w*' • HOLNAP: Mikor lesz kinevezett főigazgató a kecskeméti tanítóképzőben ?

Next

/
Thumbnails
Contents