Petőfi Népe, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-30 / 75. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1991. március 30. ÜZLETASSZONYOK (Fotó: Straszer András) Egy kecskeméti Bátorság mégiscsak kell P. N.: Kezdjük azzal: nehezebb-e egy nőnek vállalkoznia? Kell hozzá bátorság, hogy ilyesmire adja a fejét? Erzsiké: Szerintem kell. Nem is hirtelen támad az ötlet, hanem szépen érlelődik, amikor az ember belefárad a mindennapi taposómalomba a munkahelyén. Akkor jön a nagy gondolat, és forog, dolgozik, jár az ember agyában, mint egy kis motolla ... Judit: kell hozzá belső motiváció, vállalkozókészség és nyitott szem. Egy kis bátorság is kell. Régóta érlelődött bennünk az elhatározás, régóta szerettünk volna önállósodni, és most, végre, sikerült! P. N.: Na jó, szóval nem árt a bátorság, de azért alapvetően mégiscsak ugyanaz kell hozzá, mint egy férfinak, ha jól értem. És mi történik, ha a nő már vállalkozó? Egyszer azt mondta nekem egy sikeres vállalkozó — egyébként férfi —: ha boldogulni akar, a nap 24 órájából 24-et végig kell dolgoznia. Tud ennyit áldozni egy sikerre vágyó üzletasszony, ha közben a családjáról is gondoskodik? Erzsiké: Na, látja, ezért kell egy nőnek nagyobb bátorság, mint egy férfinak! A férfiak vállalkoznak, aztán szépen hazamennek, tudják, hogy otthon minden kész. Nekem kicsit könnyebb, mint Juditnak, mert nagyobbak a gyerekeim. Lót- nak-futnak, ha kell, elszaladnak a boltba. A férjem is sokat segít. De addig nehéz, amíg a gyerekek kicsik. Későn ér az ember haza, korán eljön, több időt tölt munkával, mint egy olyan helyen, ahol nyolckor be, négykor meg ki. Itt bizony elmúlik este hét, mire rendet teszünk, feltöltjük a polcokat és megyógynövényboltban Negyed nyolc. Sötét, februári este, lassan botorkálok a rosszul világított utcán. Valaki szembejön, s csak akkor ismerem meg, amikor jókedvűen rámköszön: „Jó estét! Látja, a vállalkozónő végzett mára, és ballag haza.” A vállalkozónővel. Kenyeres Istvánné gyógyszerész asszisztenssel aznap reggel találkoztam Gerőné dr. Almási Judit gyógyszerésszel közös üzletében. De szívesebben nevezném őket — és egyre nagyobb számban színre lépő kolléganőiket — üzletasszonyoknak, pusztán szubjektív okokból: az üzletasszony szó nekem jpbban tetszik, és azt hiszem, nem is olyan erőltetett. Ámbár Judit és Erzsiké élénken tiltakozott ellene, mondván: szép és komoly szó az üzletasszony, de náluk nem az üzleti, hanem az egészségügyi szemléleten van a hangsúly. Jó, gondoltam, kössünk kompromisszumot! Tehát a két egészségügyi szemléletű, kecskeméti üzletasszony gyógyfüveket, teákat, vitaminos készítményeket és a természet egyéb csodaszereit kínálja régi lakásból átalakított boltjában, a Természet patikájában. (Micsoda véletlen: az átalakítást tervező építész is nő: Kissné Rév Mária!) Amikor megkerestem őket — s hasonló foglalkozású társnőiket —, arra voltam kiváncsi, vajon nehezebben boldogul-e egy vállalkozó, ha nő, vagy ebben a szakmában ennek egyáltalán nincs jelentősége? Csak a rátermettség a fontos, és nekünk, nőknek, az a legtökéletesebb önmegvalósítás, ha csapot-papot otthagyva vállalkozónak megyünk? Bevallom, ez utóbbi feltevés nekem magamnak sem tetszett igazán, s ebben az első beszélgetésben valóban nemleges választ kaptam rá. Erzsiké és Judit igencsak konzervatív hölgyeknek bizonyultak, szerintük ugyanis a női önmegvalósítás elsődleges színtere: a család. Akkor is, ha az ember lánya — üzletasszonyként vagy bármilyen más munkakörben dolgozva — holtfárad- tan, este negyed nyolckor megy haza. hetünk haza. Hazaérek, aztán . . . Hosszú az éjszaka, nem igaz? Akkor aztán lehet játszani a háziasz- szony szerepet. P. N.: A férje hogy viseli, hogy későn jár haza? Erzsiké: Nem könnyen. Ő is vállalkozó, de az más. Egy férfi szerint más. Neki az a természetes, hogy otthon várja a vacsora, a tiszta, rendes lakás. A férfiak elvárják ugyanazt, mint ezelőtt kétszáz évvel. Hiába tiltakozol, Judit, ez így van. Elmondják százszor, hogy jaj, de sok dolgod van, de elvárják, hogy otthon minden glédában álljon. A férjem, amióta összeházasodtunk, csak otthon hajlandó enni. így nekem mindennap főznöm kell. És főzök is; ilyen kicsiségen nem érdemes veszekedni. Judit: Nekem két kisgyermekem van: a lányom elsős, a fiam ötéves. A férjem Budapesten dolgozik. A nagymama segítsége nélkül egyáltalán nem tudnám vállalni ezt a munkát. Amikor belevágtunk a vállalkozásba, engem is csábított, hogy nem szigorúan kötött időben kell majd dolgoznom. De nyolc óra helyett gyakorlatilag tizenkettőt dolgozunk. Ma reggel, például, bejöttem hatra, aztán hétkor hazamentem felöltöztetni a gyerekeket. De az igaz, hogy vállalkozóként szabadabb vagyok, nem kell elké- redzkednem pl. egy óvodai nyílt nap miatt, legfeljebb este nyolckor, ha a gyerekek már lefeküdtek, bejövök az üzletbe. így, hogy a férjem négy napot távol van, s csak hármat velünk, egyrészről köny- nyebb, mert, mondjuk, nem kell főznöm, ráadásul segít Pesten, az árubeszerzésben, másrészről viszont nehezebb, mert nem tud a gyerekekről hétközben gondoskodni. A lényeg, hogy segítség nélkül egy nő nem lehet vállalkozó és anya is egyszerre. Szerintem egy nő elsősorban és mindenekelőtt anya, s csak azután van foglalkozása. P. N.: Szóval, a családi háttér egy nőnek is fontos? Erzsiké: Nem, nekünk a család nem háttér, hanem az első. Bármennyire is a vállalkozásból élünk, családé a főszerep. Judit: Össze kell egyeztetni! Ha itt vagyok és dolgozom, az üzlet az első és nem a magánélet, de az életemben a család a legfontosabb. A hölgyek kedvesebbek? P. N.: Most fordítsuk meg a kezdő kérdést! Könnyebb egy vállalkozónak, ha nő? Mondok példát, hogy érthető legyen ... Erzsiké (azonnal rávágja): Igen, könnyebb. Nem tudom, milyen példát akart mondani, de azt hiszem, értem, mire gondol. Könnyebb. Judit: Úgy érted, könnyebb, mert egy nő ..., mondjuk, kedvesebb? (láthatólag nem ért egyet üzlettársával) Erzsiké: Igen. Másképp . .. veszi a hangot. Kedvességgel, jó modorral az üzleti életben is többre lehet menni, és egy nőnek sokkal kevésbé esik nehezére kedvesnek, vidámnak lenni, mint egy férfinak. Csak erről van szó, hangsúlyozom, nem másról! (nevet) Szerintem még egy üzleti partnernővel is könnyebb. Ha kedvesen, jókedvűen megyek tárgyalni vagy vásárolni, egészen másképp néznek rám, mintha úgy kezdeném: nekem ez igenis kell, és kész! P. N.: Nem fordul elő, hogy egyik-másik partner azt gondolja, ó, ez csak egy nő, ráadásul kezdő vállalkozó, könnyen az ujjam köré csavarom? Esetleg: könnyebben átverem? Erzsiké: Előfordul. De mondom: kedvesség, türelem és jó modor! Ezekkel előbb-utóbb a „keményebb” üzletfelet is le lehet szállítani arról a bizonyos magas lóról. P. N.: A vevőknél számít, hogy önök, a tulajdonosok, nők? Judit: Inkább beteget mondjunk, mert a mi üzletünk, ahogy a megyei főgyógyszerész, dr. Kraszkó Károly mondta a megnyitón: egészségügyi intézmény. Természetesen, ha egy nő bejön valamilyen női panasszal, bizalmasabb hozzánk, mint talán egy férfihoz lenne. A fehér köpenynek is megvan ebben a maga szerepe, nem státusszimbólum. Tiszteíetet kapunk és adunk általa. Ugyanúgy, ahogy a világ minden gyógyszertárában, az emberek bizalmasabbá válnak. Erzsiké: A férfiak is, nem csak a nők. Ha ide valaki Jíejön, -nem p nemét látja az embernek, hanem egy fehér köpenyes gyógyszé&észt, aki tanácsot és segítséget ad. Judit: Vagy egészségügyi felvilágosítást, mert azt is kell! Néha egészen megdöbbenek, hogy az emberek egészségügyi kultúrája, alapismeretei milyen hiányosak. Rendkívül nagy a tájékozatlanság. Legjobb szépítőszer: a család P. N.: Tegyük fel, hogy betérek ide mint tájékozatlan vevő, aki nem beteg, csak úgy gondolja: hasznára válna valamilyen természeti gyógyír. Mit ajánlanának legszívesebben? Judit: Nekem az aromaterápia a kedvenc területem, erre szeretnénk szakosodni. Egészen biztosan valamilyen illatos olajat ajánlanék; mindig igyekszem a betegeink figyelmét felhívni az illatok jelentőségére. A különböző növényekből nyert illóolajok nemcsak illatosí- tásra. levegőfrissítésre, -fertőtlenítésre alkalmasak, hanem gyógyító célokra is felhasználhatóak. Akit bővebben is érdekel a téma, és szeretne tájékozódni, annak figyelmébe ajánlom Biegelbauer Pál Gyógyító illatok című könyvét. Erzsiké: A vitamintartalmú teák a kedvenceim. A vitaminos és gyümölcsteákat bármikor lehet fogyasztani, de a gyógyfüvekből készítetteket inkább csak akkor, ha valóban gyógyításra van szüksége a szervezetnek. De akkor sem szabad elfelejteni, hogy komoly betegség esetén nem helyettesíti az orvos által felírt gyógyszert. P. N.: Üzletasszonyként van valamilyen sajátos vállalkozói filozófiájuk? Judit: Nem tudom, hogy sajátos-e, de így hangzik: mindent a betegekért. Igyekszünk minden új terméket azonnal beszerezni, és minden, eladott termékhez a lehető legalaposabb tájékoztatást nyújtani. Rendszeresen konzultálunk orvosokkal. Sok készítményen nincsenek például rajta a gyerekadagok, erről is kikérjük az orvosok tanácsát. P. N.: Mind a ketten olyan vidámnak, kiegyensúlyozottnak látszanak, mint akik igazán elégedettek az életükkel. Mit tanácsolnak a nőknek, akiket ezerféle feladat, gond nyomaszt, örökös rohanásban őrlődnek, sokszor úgy érzik: tényleg reménytelen taposómalom az életük? Hogyan őrizhetnék meg testi-lelki frissességüket? Judit: Egyedül, segítség nélkül nem megy. A családra, nagyszülőkre vagy legalább jó barátokra szükség van, és éppen ezért kell az embernek úgy szerveznie a munkáját, hogy rájuk mindig jusson idő. Önmagunkra, sajnos, szinte nem is marad. Azt hiszem, az is fontos, hogy az ember szeresse a munkáját, akár vállalkozik, akár mást csinál. Ez nagyon nagy ösztönző erőt ad a mindennapokban. Erzsiké: Nem is tudom, mit tanácsolhatnék. De, ty,Ián induljunk ki abtó, hogy^jfíKHHíWmk a nőnek, aki az összes gondját örökké az arcán hordja. Annak könnyebb, aki képes rá, hogy uralkodjon az arcán és önmagán. Otthon sem lehet mindig mogorván járni, mert ki szeret együtt élni egy mogorva emberrel? Én úgy döntöttem, hogy nem leszek mogorva. Persze, előfordul, hogy fáj a fejem, lóg kezem-lábam, olyankor azt mondom a családnak: most hagyjatok, ez a fél óra csak az enyém, aztán újra a tiétek vagyok. Az idő, bizony, kevés, de úgy kell szervezni a napot vagy a hetet, hogy egy kicsi mindig jusson belőle önmagunkra. Magyar Ágnes TÖRVÉNYEK KELEPCÉI Mi lesz veled, SZBKI? Majd tíz éve, hogy a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Szőlészeti és Borászati Kutató Intézete titulust kapta meg a kecskeméti intézmény. A felügyeleti jogkörnek persze — a lakva ismerszik elve alapján azóta kiderültek előnyei és hátrányai. Az SZBKI mint az egyetem költségvetésébe tartozó, korlátozott gazdasági jogkörű, önálló személy természetesen élvezte a felsőoktatási intézmények államtól kapott anyagi kedvezményeinek egy részét, például a bérfejlesztés lehetőségeit. Szorosabb kapcsolat alakulhatott ki az oktatói és kutatói gárda tagjai között, közös pályázatokra is sor kerülhetett. Halványabb, bár tetten érhető előny az úgynevezett átoktatás, hiszen a kutatók naprakészségéből az egyetem — és a kecskeméti főiskola hallgatói jól profitálhattak. A hátrányok között erőteljesebben jelenik meg a pénz. Például a beruházásoknál, amelyekre az egyetem közös, nagy kalapjából csurrant-cseppent a kutatóintézetnek. És ez az az irányzat, ami szkeptikusan fogalmazva igencsak megerősödhet az elkövetkező időben, tekintve az állami pénztárcát. Vagy mégsem? A Földművelésügyi Minisztérium belső átszervezése semmi jóval nem kecsegtet, hiszen a valamikori oktatási-kutatási főosztály helyett ma műszaki-fejlesztési van, amelyik már nevében sem hordozza a kutatás kitételt. Ez az átszervezés mintha alátámasztani látszanék más egyébbel együtt azt a születendő oktatási törvényekben, vélhetően, megjelenő törekvést, mely szerint az egész felsőoktatás egy kézbe kerül. Végiggondolva a dolgokat, így - hiszen az oktatás ugyan, hová kerülhetne máshová, mint a művelődésügyi tárcához? — a jelenlegi felállás szerint az agrárkutatás is e tárca kompetenciája lenne. Ami, ugyebár, kissé furcsán „adja ki magát”. Régi dicsőség, vagy ... ? No, de jöjjünk egy kicsit vissza a vélhető jövőből a jelenbe, pontosabban az alig múltba! Ma ugyanis az SZBKI költségvetési intézmény, amire keményen vonatkozik az a rendelkezés, amelyet Kupa Mihály írt alá, még 1991 januárjában. Ennek egyik pontja, hogy az idei év végéig a költségvetési szervezeteknek megtiltja bármilyen állóeszközök bérbeadását, eladását, társaságba bevitelét, alapítványba való belépését, ahhoz hozzájárulását. Ez a rendelkezés gúzsba is kötötte a kutatóintézetet, azt, hogy a kutatói kollektíva bármit saját kockázatára vállaljon. Készül azonban az államháztartási törvény is, amelynek néhány kitétele szintén bántja a kutatói kollektíva — és nem csak a kecskemétiek — szemét. Ők ugyanis az állami vagyon kezelőiként lesznek — egyelőre — feltüntetve úgy, hogy a vagyonból az állam részaránya 100 százalék. Pedig e kecskeméti intézmény fennállásának 93 éve alatt lehetséges, hogy valamit azért gyarapított az állam alapította vagyonon! Nem beszélve arról, hogy ha marad a tervezett 100 százalékba mindenkori költségvetési helyzet egy az egyben meghatározza, mi lesz az intézettel. (Folyamatos kutatási feladatok, elvárások mellett.) Amit most tehetnek az ilyen jellegű intézmények, az annyi, hogy létrehozzák az Agrárkutató Intézetek Országos Szövetségét és bizony az érdekegyeztető tárgyalásokon hajtogatják: legyen az a 100 százalék csak 60. Hogy még bonyolultabb legyen a dolog január 1. óta az SZBKI az addigi eredményérdekeltségű szervezet helyett maradványérdekeltségű besorolást kapott, ami akkor a csődtől mentette meg. De köztudott, hogy készül egy törvény a számvitelről is, amelyben így szól a fáma — ez a nómenklatúra nem szerepel. Ilyenkor aztán lehet gondolkodni, mi lehet a jobbik. Legyen-e az intézményből költségvetési kutatóhely, vagy próbálkozzék a vállalati formával. Ez utóbbival természetesen csak akkor, ha más vállalatokkal egyenlő esélyt kapna, ha a valamikor idetartozó állomások — Pécs, Badacsony, Eger, Tárcái és a lakiteleki egység — ismét fennhatóságuk alá tartozna. Nem beszélve a valamikori eszköz- és emberállományról. Ja, hogy megint a jövőben kalandozunk? A jelen történések alapjai a jövő ígérvényeinek, hiszen, úgy tűnik, az állomásokhoz fűzött remények lassan valóra válnak. (Mellesleg, úgy mondják, ha így történik, akkor van rá esély, hogy a valamikori, európai hirű intézet visszanyerheti régi dicsőségét.) Próbálkozás azért... Mondhatná bárki: és, tessék mondani, a kutatóintézetbeli urak és hölgyek vajon foglalkoznak-e a sok számszaki, nyereséggel és szervezéssel kapcsolatos kérdés mellett esetleg a kutatással is? Még a Kupa-féle rendelkezés előtt az SZBKI létrehozott saját magából néhány vállalkozást. Például az Artiplant Kutatás- Fejlesztő Kft.-t, a szőlő agrobaktérium- és vírusmentes szaporítóanyagának előállitására, aztán a Biotranszfer Kft.-t borélesztő és baktériumok előállítására, forgalmazására, illetve társult az Agrogeo Kft .-vei a homoktalajok javításának kutatására. Ezekben tehát a gyakorlat közvetlenül részesül a kutatás eredményeiből, de a kutatók és az intézet is az anyagi eredményekből. Tiszta játék, üzleti alapon. De vajon mennyire vonatkozik rájuk a Kupa-féle rendelkezés? Az első értelmezés szerint sehogy se. A második szerint? Szóval, maradhatnánk inkább az első értelmezésnél? Ja igen, kutatásról esett volna szó? Annyi szinte bizonyos, hogy az alapfinanszírozás úgy-ahogy megvan. Viszont állami megrendelés ma még nincs. Igen ám, de a szőlőt meg kellene metszeni, a fagykárt felmérni, a vírusok is „dolgoznak". A leszorított költségekhez a pénz éppenhogy rendelkezésre áll. De a valódi kutatómunkákra, a mindennapos odafigyelésre, a szőlőművelésre bizony... Mit tehet a kutatói gárda? Kinevezi ezt az időszakot a részletes témazárások, a szakmai viták idejének, ami végül is cseppet sem haszontalan. Csak nem szabad a holnap és a holnapután adatsorára gondolni! Mert ki tudja, lesz-e olyan . . .? Én csak azt nem értem, hogy azt a bizonyos Phare- program keretében kiírt pályázatot, melyet a 24 legfejlettebb ország „hozott össze”, ez a lerongyolódott intézet hogyan nyerhette meg. Hogyan lehet, hogy ezektől az államoktól pénzt kap kertészeti gyakorlati szaktanácsadó bázis létrehozására (más intézmények bevonásával)? Lehet, hogy abban a 24 fejlett országban valami olyasmit tudnak, amit mi még nem? Mondjuk, azt, hogy a magyar kutatóintézetekben lévő szakmai tudás, a szellemi bázis nem is olyan megvetendő? Gál Eszter
