Petőfi Népe, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-25 / 70. szám
4 ® PETŐFI NÉPE # 1991. március 25. KIÁLLÍTÁS A SZOVJET KULTÚRA ÉS TUDOMÁNY HÁZÁBAN 1848—49, te „titokzatos 55 Mintegy két hónappal ezelőtt hallottam először arról, hogy egy moszkvai múzeumban Vaszilij Kuznyecov olyan értékes levéltári dokumentumokra talált, melyek az 1848—49-es forradalom és szabadságharcra vonatkoznak. Nyomban megkerestem az illetékeseket, kérdezősködve a részletekről. Annyit sikerült megtudnom, hogy az 1920-as években kerültek a szóban forgó anyagok a Szovjetunióba, mégpedig egy ismert osztrák műgyűjtő, Helfen báró hagyatékából. A továbbiakban dr. Spira György történészt — aki a mostani kiállítás létrejöttében is szerepet vállalt — kérdeztem, de valójában ő sem tudott aprólékos tájékoztatást adni, miután nem volt birtokában a dokumentumok jegyzéke, a tervezett kiállítás forgatókönyve. Elöljáróban annyit még megtudtam, hogy március 15-ére méltóképpen kívántak emlékezni a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában megrendezendő kiállítással. Tervezték, hogy közszemlére tárják az 1848—49-es forradalom és szabadságharc honvéd hadilobogóit, melyeket pontosan 50 esztendővel ezelőtt hoztak haza a Szovjetunióból. Azután hallgatás következett. A kiállítás megnyitója előtti vasárnap a Vasárnapi Hírek hasábjain Márkus Csaba adott hírt a „titokzatos” tárlatról. Kuznyecov, aki az anyagokat összegyűjtötte, nem utazhatott Magyarországra, mert időközben kirakták az állásából. Mint nyilatkozta, ez nincs összefüggésben azzal, hogy a szabadságharcos dokumentumokkal foglalkozott, illetve szorgalmazta azok Magyarországra juttatását. Kiderült, a Szovjet Hadtörténeti Levéltár, a belügyminisztérium levéltárának vezetői megtagadták a korábban odaígért dokumentumok átadását, miután arra hivatkoztak, hogy azok még most is titkosak. így a 127 dokumentum és kiállítási tárgy csak másolatban és szigorúan kölcsönbe érkezhetett a budapesti tárlatra. Érthetetlen, miért titkosak azok a bizonyos 1848—49-es dokumentumok. Úgy látszik, nehezen tárulnak fel azok a bizonyos szovjet titkos levéltárak, melyeket egy más ügyben oly’ sokat emlegettek az utóbbi években. Az viszont tény, hogy a történészek, a kutatók a jövőben egyelőre nem számíthatnak arra, hogy ismereteiket bővíthetik, illetve netán felfedezésszámba menő anyagokra bukkanhatnak a kinti intézményekben. Dr. Spira György professzor elmondta, hogy maga is tapasztalt hasonlókat Kárpátalja két levéltárában, ahol megtekinthette ugyan a „kincseket”, de másolatot csak az általa kijelölt huszadik okmányról készitettek. Kijevben tehát szinte reménytelen a kutató helyzete. Vajon miért? Mit kell annyira titkolni? Nehogy véletlen valami mégis előbukkanjon, amiről kiderül: nemkívánatos adat, illetve módosítana az eddig tudottakon? Meglehet, innen fújhat a szél. Holott a múlt tisztázása érdekében inkább szorgalmazni kellene a levéltári kutatásokat az 1848 —49-es szabadságharccal kapcsolatban is. A most kölcsönadott okmányok 0 Ismeretlen alkotó: A forradalom Pesten. 0 Városparancsnoki jelentés a bécsi harcokról 1848. Röplap 0 Bem. Litográfia között nem is egy olyan van, amiről a hazai tudósok már korábban tudtak, például a bécsi követ titkos jelentéseiről, Kossuth Lajos egy-két leveléről. A tárlatra bekerültek olyan litográfiák, melyek szintén ismertek voltak és hazai múzeumokból kerültek ezúttal is közszemlére. Csak egy példa Petőfi Sándor Marostoni József által készített litográfiája a múlt századból. Egyébként a kiállításon nincs megnevezve, hogy melyik dokumentum, illetve rajz, portré pontosan honnan is került a kollekcióba, de jelzésként a bejáratnál olvasható: válogatás szovjet levéltárak és magyar múzeumok anyagából. Az megint feltűnhet, hogy a 127 dokumentumból mindössze mintegy harmincat mutatnak be. Miért? Spira György professzor a már idézett Vasárnapi Hírek-beli cikkben említi, hogy tudomása van arról a térképről, amely az orosz csapatmozdulatokat rögzíti az 1849. június 14-ét követő héten. Egy orosz tábornok a cári hadsereg katonaszökevényeiről adott jelentése is előkerült. Az „újdonságok” között szerepel néhány Kos- suth-kép. 0 A kiállításon pisztolyok, kadétpuskák, szablyák, kardok is láthatók. (A szerző reprodukciói és fotói) 0 Kossuth Lajos arcképe A Szovjet Kultúra és Tudomány Házában március 28-áig látható kiállításon karikatúrák, litográfiák láthatók a szabadságharc néhány eseményéről. Tetszetősek Bah- mann—Hohmann színes litográfiái a Bécsben történtekről. A portrék között ott van Ferenc József, Win- dischgrätz, Görgey, Bem József, I. Miklós, Klapka György és a már említett Petőfi és Kossuth. 1848 szeptemberében írtak magyar képviselők felhívást az osztrák néphez. Ez a plakát szintén látható, valamint az a határozat, amely a nemzetőrség átszervezéséről szól 1848. március 15-ei dátummal. Az egyik röplap a bécsi harcokról szóló városparancsnoki jelentést tartalmazza 1848 októberéből. A magyar hadjárat jelenetei egy ismeretlen alkotó litográfiáján követhetők nyomon, látható a komáromi ütközetről, Haynau Szeged melletti győzelméről, Görgey budai várostromáról, a Vág melletti ütközetről eseménykép. Ugyancsak ismeretlen művész örökítette meg Kossuth búcsúját a hazai határoktól. Végezetül álljon itt néhány vélemény az 1848—49-es magyar forradalom és szabadságharcról neves orosz forradalmároktól, kiknek fényképei, idézett gondolatai ugyancsak ott vannak a kiállításon. Herzen (1812—1870) író, filozófus: „Mikor Magyarország felkelt, Ausztria már alig jutott levegőhöz, és ki is lehelte volna a lelkét, ha Miklós bűnös (sic!) keze meg nem menti.” Csernisevszkij (1828—1889) demokrata, társadalomtudós, szépíró, akit Szibériába száműztek: „ Vereséget kívánok ott az oroszoknak és ezért sok mindenre hajlandó volnék.” Görgey fegyverletételéről: „Gyászos érzés a magyarok fölötti győzelem." Bakunyin (1814—1876), aki 1840-től Nyugat-Európában élt, majd Szibériába került, ahonnan megszökve ismét az emigrációt választotta: „Felkellett lépnünk Win- dischgrätz ellen és a magyarok mellett.” 1^1 SAJTOPOSTA ^ Továbbra is hátrányosan megkülönböztetnek? Amikor jó másfél évvel ezelőtt ér- lesültem a döntésről, miszerint a szovjet hadifogságba került magyar állampolgárokat 1989. augusztus 1- jcig visszamenőleg maximum havi 500 forint anyagi juttatásban részesítik, gyorsan előkerestem a fogsági „vendégeskedésem" iratait, melyek kíséretében elküldtem igénylőlapomat az illetékes szervhez. Onnan már tavaly tavasszal megjött az értesítés arról: jogosult vagyok a nyugdíjam kiegészítésére. Persze hallottam, hogy tízezrek eltek e lehetőséggel, elhalmozva a hivatalt kérelmükkel. Az újság megírta, a tévé és a rádió bemondta, hogy az arra hivatottak fáradhatatlanul szorgoskodnak a hatalmas anyag feldolgozásán, s az ellátások kiutalását folyamatosan \ égzik. Türelmesen várok tehát e pénzre, immáron egy éve. És emiatt most sem szólnék, ha nem értesültem volna furcsa dologról, nevezetesen, hogy e városban azok már kapják e kiegészítést, akik tiszti rangban lettek foglyok, s később igazgatói és más vezető beosztásokban dolgoztak. Mivel én a mundérban csupán az őrvezetői fokozatot értem el, s a civil élet során sem adatott meg a köztisztviselői posztnál magasabbra jutás, úgy érzem, továbbra is hátrányosan megkülönböztetnek, amikor ennyire hosszú ideig kell várnom a forintjaimra. Miért történhet ez meg? „ ..... Bontso László Kecskemét A korántsem egyedinek számító kifogással kapcsolatosan a napokban nyilatkozta a Kárpótlási Hivatal vezetője: ezen ellátások folyósítását kissé lelassította, hogy az év végi hetekben a kisnyugdíjasok részesültek egyszeri juttatásban, idén január 1-jétől kezdődően pedig szinte minden érintettre kiterjedő nyugdíjemelés volt, s nőttek az egyéb társadalombiztosítási juttatások összegei is, amely változások lebonyolítása nagy terhet rótt a nyugdíjfolyósító szerv adminisztrációs állományú dolgozóira. Ezen apparátus munkatársai jelenleg már a szóban forgó kárpótlási juttatások kiutalását végzik, így az elkövetkező hetekben várhatóan minden érdekelt személy kézhez veheti a nagyon várt pénzét. Az olvasói észrevételről any- nyit: sem a kárpótlást megállapító, sem az összeget folyósító szerv nem tett különbséget az igénylők között az egykori rangjuk, beosztásuk szerint, s ha Kecskeméten néhány volt vezető már hozzájutott az ilyen címen kapott forintjaihoz, az csak a véletlennel magyarázható. Letiltásügyben minden változatlan Tavaly október 20-án tettük szóvá Sajtóposta rovatunkban a tiszakécskei Anka Irma problémáját: a kisnyugdíjából régóta levonnak havi másfél ezernél több forintot, letiltás jogcímen. Az illetéke- sek a bíróság által korábban megállapított illetéktartozására hivatkoztak, ő azonban cáfolta, hogy bárkinek adósa lenne. Cikkünkben megemlítettük: olvasónk hasonló tartalmú beadvánnyal a me- ■vei bírósághoz is fordult, amely a vonatkozó iratokkal együtt a törvényességi óvásnak megfejő kérelmet a Legfelsőbb Bírómhoz terjesztette fel. K cikkünk nyomán még ugyanion hónapban azt válaszolta a negyei tanács közgazdasági osz- ilvvezetője, hogy Anka Irmát az ietékhivatal tájékoztatta a tarto- isa tudnivalóiról. Megkaptuk ez- •! kapcsolatosan az illetékhivatal .igálását is, amelyből kiderült: a ivatal a bíróságtól kért felvilágo- lást arra vonatkozóan, hogy inok olt-e az illeték előírása. Azóta már eltelt öt hónap, ám egyetlen illetékes szerv sem tájékoztatott minket a tárgybani bírósági vizsgálatok eredményéről. Anka Irma azonban nemrégen újabb értesítést küldött szerkesztőségünkbe, jelezvén: a panasza változatlan, most ugyanúgy megvámolják a letiltás miatt nyugdíját, mint korábban, s ma sincs vele tisztában, mi a jogalapja az intézkedésnek. Távol áll tőlünk, hogy ezen eset kapcsán valamiféle általánosságra következtessünk, már ami az ügyintézés színvonalát, érdemi voltát illeti. Mégis hangot adunk véleményünknek: az alkotmányunkban immár másfél esztendeje kinyilvánított jogállamiságunkkal nemigen egyeztethető össze a tény, hogy van állampolgár, aki mostanság is úgy érzi, kifosztják, mert a hatalom szervei nem tudták kellőképpen bebizonyítani nyugdíjletiltó intézkedésük megalapozottságát. Olvasónknak ezek után javasoljuk: levélben kérje meg az igazságügyi miniszter urat a panasza felülvizsgálatára. A LIBATENYÉSZTŐ SÉRELME: „Ráfizettem 106 ezer forintot Végső elkeseredésem íratja e sorokat, remélve, hogy a közreadásával felrázható mindazok lelkiismerete, akik a szerződéses kötelezettségük megszegésével csődbe juttattak. Minden tavaly áprilisban kezdődött, amikor a Tótkomlós és Vidéke ÁFÉSZ-szel írásos megállapodást kötöttem pecsenyeliba értékesítésére. Ez azt jelentette: jómagam csaknem félezer állat felnevelésére, átadására vállalkoztam, a szövetkezet pedig arra tett ígéretet, hogy idejében elszállítja tőlem a szárnyasokat. Sajnos, ez utóbbira hiába vártam. Miután a szerződésben foglaltak nem teljesültek, mármint az áfész részéről, mit tehettem egyebet: meghizlaltam a libákat. Az állományból végül is a Budapesti Péder Mezőgazdasági Kft. átvett 109 darabot, ám a többi állat a nyakamon maradt. Összesen mintegy 50 ezer forint értékű takarmányt ettek meg. s a hizlalásuk befejezésével nem tudtam velük mit kezdeni, így azután valamennyi elhullott. A szomorú eset óta vitában állok az áfésszel (a megrendelővel), amely sem a hizlalás plusz- költségeit, sem a libamáj árát nem hajlandó megtéríteni. Kalkulációm szerint a meghiúsult libaügyletre ráfizettem legalább 106 ezer forintot. Kérdéseim: A vállalkozó (egyéni gazda) hogyan kapjon kedvet a szárnyasok tenyésztéséhez. ha a felvásárló semmibe veszi (veheti) a szerződéses fegyelmet? Ki téríti meg az állattartásom kárát, melynek bekövetkezéséért engem semmiféle felelősség, mulasztás nem terhel? Kucsora Sándor Kéleshalom Szerkesztői megjegyzés: Minden felvásárlási szerződésnek tartalmaznia kell az abban foglaltak teljesítésének feltételeit, illetve a nem teljesítéssel járó következményeket. Olvasónk ez utóbbi kitételek alapján léphet fel követeléssel a szövetkezettel szemben. Az ilyen tárgyú jogorvoslatnak van másik módja is, mégpedig a kártérítés általános szabályának alkalmazása. A polgári törvénykönyv e szakasza kimondja: aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Szerkeszti: Velkei Árpád Levélcím: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1 A Telefon: 27-611 ÜZENJÜK Almásinénak, Kiskunfélegyházára, Kovács Ferencnek, Kalocsára és másoknak: Március 18-án megjelent ugyanezen rovatunk „Egyet fizet, felet kap?” című cikke apropóján Önök a saját esetüket mondták el arról, hol és mikor találkoztak súlyhiányos kiflivel, zsömlével, kaláccsal, vagy éppen agyonsült kenyérrel. Ezekkel kapcsolatosan közöljük: a kereskedőnek joga van ahhoz, hogy a szabvánnyal ellentétes méretű-súlyú, illetve minőségű pékárut visszaküldje a gyártónak. Csak hát — tudtuk meg ellenőrző szakemberektől a boltosok ritkán élnek az ilyesféle módszerrel, talán azért is, mert nem akarnak rossz viszonyba kerülni a szállítókkal és a termelő cégekkel. Persze vitathatatlan, hogy a nem eladható termék visszajuttatása némi pluszadminisztrációval jár. Akármilyen magyarázat is van az elnéző magatartásra, tény: az előírtnál kisebb súlyú és nem jó minőségű sütőipari áru értékesítése az eredeti áron, nem más, mint a vevő becsapása. És ekkor alapos ok van a reklamációra, amely természetesen úgy is megelőzhető lenne, ha a sütödét egyetlen darab olyan pékáru sem hagyná el. amelynek mérete- súlya-minősége nem felel meg a követelményeknek. Cscrnák Erikának, Kelebiára: A gyermekgondozási díj napi összege a táppénz alapját képező naptári napi átlagkereset 65, illetve —- kétévi folyamatos biztosítási idő alapulvételével 75 százaléka. Ha a tavaly megállapított ilyen juttatás az öregségi nyugdíj legkisebb összegének harmincadrészével egyenlő, vagy annál alacsonyabb, a társadalombiztosítási ellátásokat módosító legutóbbi kormányrendelet idén január 1-jétől napi 10 forinttal növelte meg e minimum-gyedet. E pluszjárandóságot már megkapták az érdekeltek. Ön azonban mint a hozzánk küldött levelében megírta — még nem részesült gyedemelésben. Kellő adatok híján mi nem tudjuk megítélni, jogosult-e a magasabb összegű ellátásra. Ügyében helyesen teszi, ha vizsgálatot kér a megyei társadalombiztosítási igazgatóságtól, melynek címe: 6000 Kecskemét, Jókai tér 7. „Sziklai néni” jeligére: Mint a hozzánk érkezett leveléből kiderül, Ön nap mint nap tapasztalja a megyeszékhely helyi járatú buszain utazva: a diákok és a hasonló korú fiatalok egy része sohasem adja át a helyét az idős embereknek, akik fáradtan, fájós lábbal, netán betegen kénytelenek állni, míg az „unokák” kényelmesen csücsülnek az üléseken. Szomorú jelenség ez, a társadalmi méretű közöny egyik tipikus megnyilvánulása. Neveléssel, figyelmeztetéssel talán lehetne hatni az ilyen ifjakra. Nagy kérdés azonban, hogy az iskolákban esik-e szó az udvariasságról, mások tiszteletéről, s ha igen, vajon odahaza nem ennek teljes ellentétét látja-e a kiskorú. Török Antalnak, Bugacra: Ön panaszolja, hogy meghibásodott a nagy értékű hűtőládája, amely tele volt különféle élelmiszerrel, s ezek lényegében fogyaszthatatlanná váltak, mert a garanciális javítás ideje csaknem 1 hónapot vett igénybe. Az elromlott áruért kártérítésre tart igényt. Nos, a józan ész alapján arra lehetne gondolni: e tartós fogyasztási cikk jótállási időn belüli hibájából eredő élelmiszerromlás kárának legalább átalányjellegű megtérítésére vállalkozik a gyártó vagy a forgalmazó. Csakhogy a garancia feltételei sorában az ilyesféle nem szerepel, következésképpen az Ön igényével nemigen lehet mit kezdeni. Persze, azért elővehető a kártérítés általános szabálya, amely kimondja: a kárt annak okozója köteles megtéríteni. Ha történetesen gyártási hiba miatt mondott csütörtököt az Ön hűtőládája, esetleg alkalmazható lenne e törvény. Hogy a rá való hivatkozásnak volna-e gyakorlati értelme, ezzel kapcsolatosan ügyészségtől kérjen jogi felvilágosítást. Borzák Tibor
