Petőfi Népe, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-19 / 65. szám

2 • PETŐFI NÉPE 9 1991. március 19. A döntések napja: szerda (Folytatás az 1. oldalról) A törvényjavaslathoz összesen 87 módosítást nyújtottak be a képviselők, közülük többen éltek a lehetőséggel hogy indítványaik jogosságáról sza­vakban is meggyőzzék a plénumot. Kocsenda Antal (FKgP) úgy vélte, hogy az Országgyűlésnek e javaslatot megelőzően az egészségügyi törvényről kellett volna tárgyalnia, abban a jog­szabályban kijelölve a tisztiorvosok he­lyét, szerepét, feladatkörét. A mind­össze hat képviselőt megszólaltató vitát az elnöklő Dörnbach Alajos berekesz­tette. A plénum szerdán hoz határoza­tot. Következő napirendi pontként a tár­sadalmi szervezetek 1991. évi költség- vetési támogatásáról szóló országgyű­lési határozatot tárgyalták a képvise­lők. A részletes vitát megelőzően Csépe Béla, a társadalmi szervezetek támoga­tására szolgáló pénzeszközök elosztá­sát előkészítő ideiglenes bizottság elő­adója összegezte az országgyűlési hatá­rozathoz benyújtott képviselői módosí­tó indítványokat. Utalt arra, hogy a rendelkezésre álló 400 milliós keretet nem lehet túllépni. Mint a részletes vitából kiderült így is csupán 176 szervezet kaphat támoga­tást, jóllehet több mint négyszázan kér­tek kisebb-nagyobb összeget működé­sükhöz. Több képviselő ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet: nem csupán a társadalmi szervezetek jelenlegi struktúráját kell figyelembe venni, ha­nem valamilyen formában — akár egy elkülönített pénzalappal — a jövőben szerveződő közösségeket is segíteni kell. Ugyancsak számosán foglalkoz­tak hozzászólásukban az elmúlt évtize­dekben hátrányt szenvedettek társadal­mi szervezeteinek támogatásával, még­pedig nagyobb összegű támogatást igé­nyelve ezek számára. Elsősorban a Po­litikai Foglyok Országos Szövetsége je­lenleg I millió forintban megjelölt tá­mogatási keretének felemelését indítvá­nyozták, de felvetődött a Történelmi igazságtétel Bizottsága is e vonatkozás­ban. Ugyanakkor volt, aki a mintegy 150 ezer főnyi hadirokkant érdekvédel­mét ellátó szervezet számára kért na­gyobb anyagi patronálást. A Társadalmi Egyesületek Szövetsé­ge ügyében — amelyet egyébként töb­ben is a Hazafias Népfront utódszerve­zetének minősítettek — egységes állás­pont körvonalazódott a képviselők kö­rében: valamennyien a támogatás ki­sebb vagy nagyobb mértékű csökken­tését indítványozták. A módosító indítványok szóbeli in­doklásával, a különféle pénzügyi átcso- portosítási javaslatok ismertetésével ugyan lezárult a részletes vita, a hatá­rozathozatal azonban a szerdai ülés­napra maradt. A Tisztelt Ház már este hét óra körül gyors egymásutánban, vita nélkül dön­tött a költségvetési törvényhez benyúj­tott módosító indítványokról. Néhány perc alatt elfogadta a költségvetési bi­zottság indítványát, amely a törvény egésze szempontjából két, nem lénye­ges ponton javasolt változtatást. Egy­részt kezdeményezte, hogy az alacsony összegű támogatást élvező társadalmi szervezetek — elkerülendő az átutalás bürokráciáját ne havi megosztás­ban, hanem egy összegben juthassanak pénzükhöz. Másrészt kérte, hogy az Országgyűlés szavazza meg az Állami Számvevőszéknek előirányzott költ­ségvetési támogatás második negye­dévre jutó, 97,2 millió forintos részleté­nek folyósítását. Az Országgyűlés a hétfői plenáris ülés végén — szintén vita nélkül fogad­ta el hat szabaddemokrata képviselő együttes indítványát. E szerint a moz­gáskorlátozottak a számukra gépkocsi­vásárlásra előirányzott 660 millió fo­rintot a jövőben nem csupán járművá­sárlásra, hanem más közlekedési célra is felhasználhatják. Az Országgyűlés ma kilenc órakor várhatóan a közigazgatási bíráskodás­ról szóló törvényjavaslat vitájával foly­tatja munkáját. A Legfelső Bíróság elnöke a megyei összbírói értekezleten Fekete­sapkások fogságában Szovjet katonák hétfő haj­nalban letartóztatták, majd — minden jel szerint moszkvai közbelépést követően — a nap folyamán szabadon engedték a litván védelmi minisztert. Audrius Butkeviciust az OMON nevű, különleges ren­deltetésű szovjet belügyi egység egyik alakulata a gépkocsijából hurcolta el éjfél után Vilnius központjában. Az incidens kapcsán a litván kormány miniszterelnök­helyettese lépett érintkezésbe az OMON helyi illetékeseivel. A nap folyamán sajtóérte­kezletet tartott Vilniusban Landsbergis litván elnök. Ezen az ellenséges erők támadásának minősítette a védelmi miniszter elhurcolását, amelynek célja mint mondta — a Litvániára gyakorolt szovjet nyomás foko­zása volt. A litván kormány egy szóvi­vője a Reuter brit hírügynök­ségnek elmondta: a „feketesap­kások” illegális fegyverbirtok­lás gyanúja címén tartóztatták le a litván védelmi minisztert. Utólag azt állították, hogy a miniszter autóját az egység „vé­letlenszerűen” állította meg. Butkeviciust végülis hétfő délben, 12 órás fogva tartás után engedték el. (Folytatás az 1. oldalról) új helyre, Kiskőrösön új épületbe költözött a bíróság. Ma még a kecskeméti városi bíróság műkö­dési feltételei a legrosszabbak. Ez az állapot 1993-ban fog megvál­tozni, amikor a megyei rendőr­főkapitányság volt épületébe köl­tözhet majd át ez a bíróság. Az épületet az Igazságügy-minisztéri­um vásárolta meg erre a célra. Mindezeken túl napirenden van a kalocsai törvényszék létrehozása. A város ehhez épületet és 15 lakást biztosított. Az új törvényszék meg­valósulásának jelentősege elsősor­ban abban lesz, hogy mintegy 40 százalékkal csökken a megyei bíró­sághoz kerülő ügyek száma, mivel a kalocsai törvényszék illetékességi körébe tartozik majd Baja és Kis­kunhalas térsége is. Jelentős volt a bíróságoknál vég­rehajtott legutóbbi béremelés. A jo­gi munkakörben dolgozók bérét 80 százalékkal, az egyéb munkakö­A lengyel honvédelmi miniszter hazánkban Für Lajos honvédelmi miniszter meghívására hétfőn a reggeli órákban küldöttség élén háromnapos hivatalos láto­gatásra Budapestre érkezett Piotr Kolodziejczyk altenger- nagy, lengyel nemzetvédelmi miniszter. Elsőként megkoszo­rúzta a Magyar Hősök Emlékművét, majd elhelyezte a ke­gyelet és a megemlékezés virágait Bem József lengyel tá­bornok, a magyar szabadságharc kiemelkedő katonai veze­tőjének szobránál. Ezt követően a lengyel katonai küldött­ség megkezdte tárgyalásait a Honvédelmi Minisztériumban. (MTI) Fordok a kormánynak Megszületett a szerződés a Ford cég és a Belügyminisztérium között. Ennek értelmében a kormányhivata­lok autóállományának korszerűsíté­sére a Ford 3500 autóra szóló meg­rendelést kapott a magyar kormány­tól. A szerződést a Belügyminisztéri­um helyettes államtitkára, Komor Attila, és Robert C. Sharp, a Ford autógyár kelet-európai értékesíté­sért felelős vezetője írta alá. A magyar kormány megrendelése 3500 Escort és Orion gépkocsira, illetve Transit kisbuszra, valamint Combi autókra szól; ezeket a rend­őrség és más közhivatalok rendelke­zésére bocsátják majd. A szerződés időtartama öt évre szól, az első, 650 gépkocsiból álló szállítmány behoza­tala még az idén esedékes. (MTI) Erich Honecker Chilébe készül Az elvtársai nem hagyták cserben Múlt szerdán egykori szovjet elvtársai segítségével elhagyta Németországot a valamikori NDK első számú vezetője, Erich Honecker. Az agg pártfunkcioná­riusnak azért kellett sürgősen elhagynia az országot, mivel a helyi hatóságok egy­re erőteljesebben követelték a szovjet ka­tonai vezetéstől kiadatását. Honecker a számonkérés elől a beelitzi szovjet kór­házba menekült úgy jó 11 hónapja, ahonnan egy hete távozott. Bonn és a német közvélemény felhá­borodva reagált a szovjet „csínytevésre” amelynek időzítése tökéletesre sikerült. Egyrészt elébevágott Honecker fenyege­tő letartóztatásának, amely bonni politi­kusok és a berlini főtörvényszék márciu­si megnyilatkozásai alapján egyre való­színűbbé vált. Másfelől Moszkva tekin­tetbe vette a nemzetközi jog adta játékte­ret: Németország teljes körű szuverenitá­sa a ratifikációs okmányok kicserélésé­nek napján — azaz pénteken — vált hi­vatalossá. Ily módon a szerdai „szökte- tés" nem tekinthető jogsértésnek, hanem csupán „vis majorból adódó technikai hibának" — ahogy Csurkin szóvivő fo­galmazott Moszkvában. Bár a német kormány tagjai szinte kó­rusban követelték a megszöktetett 78 éves ember kiadatását, ügyvédje szerint nagyobb a füst, mint a lángja. Bonn rég­óta tisztában volt a szovjet vezetés elvá­rásaival, s alighanem már jóval március 13. előtt létrejött a megállapodás Honec­ker további sorsáról — így a védőügy­véd. Azzal ő is egyetért, hogy védencé­nek Németországba való visszatérésére dőreség számítani. Ugyanakkor úgy vél­te, hogy Honecker nem akar örökre a Szovjetunióban maradni — végső célja Chile, ahol leánya, unokái és számos baloldali hazafi él. akik a Pinochet- diktatúra idején az NDK-ban találtak menedékre. A madárka tehát kirepült, új viszály­forrást teremtve Bonn és Moszkva kö­zött. Egyes német politikusok máris gaz­dasági „visszacsapást” ajánlanak — sze­rintük ezzel lehetne rákényszeríteni „az oroszokat" a bukott főtitkár kiadására. Ez a módszer azonban nem feltétlenül tűnik célravezetőnek. Már csak azért sem, mert a szöktetés mögött jól kita- pinthatóan az SZKP konzervatív erői húzódnak meg. akiknek sikerült megsze­rezniük az akcióhoz Gorbacsov áldását. A NEMET SZOCDEMEK SZERINT: Az USA nyereséggel zárta a háborút A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) számításai sze­rint az Egyesült Államok nyereséggel zárta az Öböl­háborút: az amerikaiak tényleges költségei 42 milliárd dollárt tettek ki, míg a megígért külföldi anyagi támoga­tásból 60 milliárd dollár folyt be. Hétfői lapjelentések szerint e számításokat Wolfgang Roth, az SPD parlamenti képviselőcsoportjának helyet­tes vezetője tette közzé Bonnban. Roth arra is célzott, hogy a német kormány többet ajánlott fel, mint amennyi­re az amerikaiaknak — és szövetségeseiknek — végül is szükségük volt. Véleményük szerint a kormánynak vissza kellene kérnie, vissza kellene tartania a fölös pénzt, és ennek arányában csökkenteni a kilátásba helyezett né­metországi adóemelések mértékét. A bonni kormány az Öböl-konfliktus kirobbanása óta, március végével bezárólag, összesen 17 milliárd márkát (körülbelül 12 milliárd dollárt) szavazott meg a szövetsé­geseknek és az Irak ellen elrendelt gazdasági embargó miatt károsuló környező országoknak. Az SPD úgy tudja, hogy február végén a németektől még le nem hívott összegek 3,6 milliárd dollárt tettek ki. Wolfgang Roth szerint a pénz egy részének visszakéré­se vagy visszatartása annál is indokoltabb, mivel az Egyesült Államok „aránytalanul jobban jár” a háború következményeinek felszámolásakor: a legtöbb megbí­zást Kuvait újjáépítésére, rendbehozatalára amerikai cé­gek kapják. NÉMETORSZÁG NEM AKAR ÚJ HATÁROKAT EURÓPÁBAN Genscher Moszkvában tárgyalt Dorogi Sándor, az MTI tudósítója jelenti: Németország fontosnak tartja, hogy a német újraegyesítés után ne vál­tozzanak meg az európai határok, sem az NSZK-tól keletre, sem a Szovjet­uniótól nyugatra. Hans-Dietrich Genscher hétfői moszkvai sajtóértekezle­tén azt mondta, hogy látogatása az új szovjet német viszony kezdete. Genscher nagy jelentőséget tulajdonított annak, hogy az újraegyesített Németország képviselőjeként most először tárgyalt a szovjet fővárosban. Gorbacsov elnökkel tárgyalva külön méltatta az egyesítés érdekében tett szovjet lépéseket, amelyek hozzájárultak a nemzetközi politikai helyzet alapvető megváltoztatásához, Európa megosztottságának felszámolásá­hoz. Genscher javasolta Gorbacsovnak, hogy mielőbb látogasson el a NATO brüsszeli központjába. Besszmertnih külügyminiszternek azt ajánlotta, hogy vegyen részt az Európai Közösségek külügyminiszteri bizottságának egyik ülésén. Az európai hagyományos fegyverzetek csökkentéséről mint mondta — nem sikerült megegyezésre jutni, de szovjet kollégájával együtt úgy véli, van remény, van lehetőség a megoldásra. A külügyminiszter kerülte Erich Honecker Moszkvába utaztatásának kérdését. Csupán annyit mondott, hogy a lehető legkomolyabban hangot adott az ezzel kapcsolatos bonni véleménynek és aggodalomnak. Honecker moszkvai kórházi kezelése kapcsán Moszkvában olyan értesü­léseket is lehetett hallani, hogy szovjet részről állítólag ez lett volna az egyik „titkos” előfeltétele a szovjet -német szerződések ratifikálásának. A szov­jet parlament egyik konzervatív tagja mindössze annyit volt hajlandó megerősíteni a sajtóban, hogy a ratifikációs vita során valóban felmerült a Honeckcr-ügy. Figyelemre méltó, hogy Julij Kvicinszkij külügyminiszter­helyettes a Pravda hétfői számában megjelent nyilatkozatában szintén síkraszállt a volt kelet-európai vezetők üldöztetése ellen. A NAP CSAK SÁPADT GOLYÓ A SZÜRKE ÉGEN Kuvait füstben A kuvaiti olajkutak egy hónap­pal ezelőtti felgyújtása óta hétfőn minden eddiginél sűrűbb füstréteg borította be Kuvaitváros légterét. A korábbi napok kedvező szél­járása megfordult, így a füst miatt mindössze 500 méterre lehet ellát­ni. A nap csak sápadt golyónak látszik a szürke égen, ezért az au­tóknak nappal is fényszórót kell használniuk. A levegő hőmérsék­lete az ilyenkor szokásosnak a fe­lére, 15 fokra esett vissza. A helyi lakosok közül aki csak teheti, nem hagyja el lakását. En­nek ellenére nagyon sokan szen­vednek légzőszervi megbetegedé­sekben, illetve szívmüködési nehézségekkel küzdenek. rökben dolgozók bérét pedig ennél is nagyobb arányban emelték. Az utóbbi időben sokat javult a bírósá­gok technikai felszerelése is. Ezt követően beszámolók hang­zottak el a polgári, a büntető és a gazdasági kollégiumok tevékeny­ségéről. Ezek — sok egyéb szak­mai kérdés mellett — foglalkoztak a bírák túlzott leterheltségével, ami miatt a perek gyakran nagyon el­húzódnak, s szóvá tették az egysé­ges jogértelmezések körüli bonyo­dalmakat, melyek az új és a régi törvények, rendeletek egyidejű al­kalmazásából adódnak. Ehhez kérték a Legfelső Bíróság hatéko­nyabb elvi segítségét. Végül dr. Solt Pál, a Legfelső Bíróság elnöke kért szót. Elöljáró­ban elmondta, hogy a korábban szokásosnál újszerűbb, közvetle­nebb kapcsolatokra törekszik a te­rületi bírósági szervezetekkel. Azért fogadta el örömmel ezt a meghívást is — s ez már a hatodik bírói értekezlet, amelyen részt vesz —, mert számára az ilyen összejö­vetelek rendkívül hasznosak. Kö­zölte, bírósági szervezeti törvény készül, mely a bírósági igazgatást szabályozza majd. Ezenkívül még több más, a bíróságok tevékenysé­gét érintő törvénytervezetet, illetve -módosítást nyújtott már be a kor­mány a parlamenthez. Ám az Or­szággyűlés törvényalkotási korlá­tái miatt nem lehet tudni, hogy ezek mikor kerülnek a törvényho­zás plénuma elé, hiszen az idén nem kevesebb, mint 53 törvényt szeretne elfogadtatni a kormány. A Legfelső Bíróság elnöke befeje­zésül nagyrabecsülését fejezte ki ez alkalomból is a megye és az ország valamennyi tórájának. Mindenki­nek el kell hinni, hangsúlyozta, hogy ebben az országban ma min­den mozog, egyedüli szilárd pont a bíróság. A felszólalásokra, kérdésekre dr. Solt Pál, valamint a megyei bí­róság vezetői válaszoltak. Rapi Miklós Fiatalkorúak a halasi rendőrségen (Folytatás az 1. oldalról) párral fellökték, s miután nem akarta elengedni a táskáját, egyi­kük beleharapott a kezébe. Az így megszerzett zsákmányon (1500 fo­rint volt a táskában) megosztoz­tak, a „fölösleges” igazolványokat eldobálták. Négy nap múlva ketten (a fenti hármas egy 17 éves tagja 15 éves társával), szintén az esti órákban követtek két idősebb asszonyt, akik az autóbusz-pályaudvarról hazafelé tartottak. Amikor a Pető­fi utcából a Tinódi utcába fordul­tak, megállították őket. Egyiküket fellökték, rugdalni kezdték, majd a táskáját elrabolták. Az 1500 forin­ton megosztoztak, a többi „fölös­leges” holmit elásták. Két nap múlva, szombat reggel a zsúfolt piactéren négyen (az első • • rablás három elkövetője közül ket­ten ismét szerepelnek) körülvették a vásárláshoz készülődő Nagy Kálmánnét, kikapták a kosarából a pénztárcáját 2350 forinttal, s a kórház felé szaladtukban meg is osztoztak könnyen szerzett zsák­mányukon. Azonban ebből már csak öt-hatszáz forintnyit tudtak elkölteni, mert a pontos személyle­írás alapján a rendőrjárőr felismer­te őket. A kihallgatások során aztán a többi esetre is fény derült, s most őrizetben várják, mit döntenék ró­luk. Mert előzetes letartóztatás-he- < lyett szabadlábra is kerülhetnek az eljárás lefolytatásáig. Jelenleg pél­dául ügyész vizsgálja néhány előb­bi kocsmabetörésüket, de ez nem zavarta őket, hogy a vádemelésig még elkövessenek néhány rablást, tolvajlást. j Ötvenhétezer aláírás a kamatemelés ellen (Folytatás az 1. oldalról) kamataival foglalkozó részét, és változtassa meg, pontosabban vonja vissza korábbi döntését. A csoport egyébként további több mint tízezer aláírás birtokában van, s folytatja a gyűjtést. A mintegy 57 ezer aláírás átadá­sa népi kezdeményezésnek számít, így a törvényi rendelkezések sze­rint ezeket — hitelesítendő — az Országgyűlés elnöke 8 napon belül megküldi az Országos Választási Bizottságnak. Az OVB-nek 30 nap alatt kell elvégeznie a hitelesítést. Ezután — amennyiben van 50 ezer hiteles aláírás — a parlament a szükséges bizottsági előkészítés után, a következő ülésén köteles tárgyalni a témát. Erre várhatóan április második felében kerülhet sor. A Büntetőkamatot Ellenzők Csoportja egyébként az Alkot­mánybírósághoz is fordult a ka­matemelés miatt. Az Alkotmány- bíróság pedig — több más, hason­ló tartalmú beadvánnyal egyetem­ben — ez idő alatt vizsgálja majd: alkotmányellenes-e ez a „kamat­adó”. Védővám a magyar iparnak (Folytatás az 1. oldalról) stílust váltott a menedzserekkel és a vállalatokkal szemben, és ma már mindenki egyetért azzal, hogy menedzserek nélkül nem lehet a gazdaságot irányítani. Az ügyve­zető elnökség tagjai közül többen fejtették ki véleményüket a prog­ramról. A pénzügyminiszter egyetértett azzal, hogy egy új egységes, a ma­gyar ipart védő vámrendszerrel kell végetvetni a magyar iparválla­latok többszörösen hátrányos helyzetének. A pénzügyminiszter egyébként — a konzultáció során — a legfontosabb inflációs ténye­zőnek a jelenlegi bérhelyzetet ítél­te; a béralku rendszerének kialakí­tása ezért halaszthatatlan — hang­súlyozta. Egyetértett azzal is, hogy a magyar gazdaság sürgősen ren­dezendő problémája a kelet-euró­pai kereskedelem jövője. Kupa Mihály bejelentette, hogy a tárgya­lások meggyorsítására, a kapcsola­tok valamiféle rendezésére a hónap végén Moszkvába utazik. AUSZTRIA LOTTÓ 5 plusz 1 találatos 17 db, nyereményük 242 828 schilling, 5 találatos 395 db, nyereményük 15 676 schilling, 4 találatos 19 031 db, nyereményük 433 schilling, 3 találatos 329 736 db, nyereményük 31 schilling. Három darab dzsóker volt, a dzsókerszámra fizetett nyeremény egyenként 926 848 schilling. (MTI) A Lottó Unió Kft. közlése szerint all. heti osztrák lottó nyereményei az illeték levonása után a következők: 6 találatos 2 darab, nyereményük egyenként 6 192 123 schilling,

Next

/
Thumbnails
Contents