Petőfi Népe, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-19 / 65. szám

Hercegszántón < -------------------------------------------------------­L esz-e népszavazás Kecelen?' HOLNAP: PETŐFI NEPE BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLVI. évf., 65. szám Ára: 5,80 Ft 1991. március 19., kedd ___-----­R andevú egy prosti férfival A GASZTRONÓMIA KOSSUTH-DÍJA Garaczi Jánosnak Torgyánt leváltották Torgyán Józsefnek nem szavaztak bizalmat a kisgazdapárti képviselőcsoport tagjai hétfői ülésü­kön, így a frakcióvezető kénytelen megválni e tisz­tétől. Mint Oláh Sándor, az FKgP főtitkára az MTI munkatársának elmondta: a frakció zárt ülésén 18-an szavaztak Torgyán József mellett, míg 22-en arra adták le voksukat, hogy távozzon a frakció éléről. Arról, hogy a jövőben ki tölti be a Kisgaz­dapárt frakcióvezetői tisztét, a főtitkár egyelőre nem tudott felvilágosítást adni. Mint mondotta: az új képviselőcsoport-vezető megválasztásáig kol­lektiven irányítják a frakció parlamenti munkáját. Jól értesült forrásokból az is az MTI tudomásá­ra jutott: a frakcióülésen a kisgazda képviselők felajánlották Torgyán Józsefnek, hogy önként mondjon le. A frakcióvezető azonban ezt nem fogadta el, sőt követelte az ellene benyújtott bizal­matlansági indítvány visszavonását. Mivel azon­ban a bizalmatlansági indítványt kezdeményező Vincze Kálmán erre nem volt hajlandó, mégis sza­vaztak. Göncz Árpád Brüsszelben Hétfőn délelőtt Brüsszelbe érke­zett Göncz Árpád köztársasági el­nök. Az államfőt Granasztói György, Magyarország brüsszeli nagyköve­te fogadta a repülőtéren, majd a köztársasági elnök szálláshelyére, a Valduchesse-i kastélyba hajtatott, amely a belga állam vendégszállása. Göncz Árpád háromnapos ma­gánlátogatáson tartózkodik Belgi­umban. A magyar államfő tiszteletére a belga királyi pár délben ebédet adott a laekeni kastélyban. NYUGDÍJ-FELÜLVIZSGÁLAT, NÉPEGÉSZSÉGÜGY A T. HÁZ ELŐTT A döntések napja: szerda Védővám a magyar iparnak Kupa Mihály a Magyar Gazdasági Kamarában Már április közepére elkészülnek azok a részletes ágazati elkép­zelések, amelyek alapul szolgálnak a kormányzat által most ki­dolgozott gazdasági program megvalósításához mondotta Ku­pa Mihály pénzügyminiszter a Magyar Gazdasági Kamara ügyve­zető elnökségi ülésén hétfőn. Hangsúlyozta: ma két alapvető feszültség tapasztalható a magyar gazdaságban. Az egyik a tulaj­donviszonyok miatti rendezetlenség következtében előállt késle­kedés, a másik az érdekegyeztetés hiánya. Ez utóbbi olyan káro­kat okozhat, amelyek hatását ma alig lehet lemérni. A kormány (Folytatás a 2. oldalon) ESTÉNKÉNT ÚTONÁLLÓK, NAPPAL TOLVAJOK Néhány perces késéssel—délután negyed három körül—kezdte mun­káját az Országgyűlés plenáris ülése hétfőn, mert a Független Kisgazda- párt délelőtti rendkívüli frakcióülése elhúzódott. Napirend előtt ezúttal is több képviselő kért szót. Horváth László (FKgP) a Tázlár községben történt állítólagos vá­lasztási szabálytalansággal kap­csolatban lefolytatott vizsgálatról tájékoztatta a plénumot. Mint mondta, nem állapítható meg a visszaélések ténye. A Legfelsőbb Bíróság a választói kifogást eluta­sító bírói határozatot törvényes­nek és megalapozottnak találta. A rövid képviselői megnyilvánu­lások után Szabad György, az Or­szággyűlés elnöke bejelentette, hogy egy társadalmi csoport — több mint 50 ezer aláírással — pe­tíciót juttatott el hozzá, amelyben azt kérik, hogy a parlament tár­gyalja újra a kedvezményes kama­tozású hitelek törlesztésének kér­dését. Szabad György — a Ház elnökeként — ez ügyben a szüksé­ges intézkedéseket megteszi. A napirend megszavazása előtt a plénum előtt ismertették az inter­pellációk és a kérdések témaköreit, majd a képviselők megszavazták a három napra szóló programot. Az Országgyűlés az elfogadott napirend szerint folytatta munká­ját az egyes nyugdíjak felülvizsgá­latával, illetve egyes nyugdíjkiegé­szítések megszüntetésével foglal­kozó törvénytervezet és az ahhoz kapcsolódó adatszolgáltatásról szóló határozati javaslat együttes és részletes vitájával. A képviselők pártállásuktól füg­getlenül egyetértettek abban, hogy a nemzeti ellenállási mozgalomban és nácizmus elleni harcban szerzett érdemekért járó nyugdíjkiegészí­tést az érintettek pótlékként kap­ják. A törvényjavaslatról szerdán dönt a Tisztelt Ház. A képviselők ezután megkezd­ték az állami népegészségügyi és tisztiorvosi szolgálatról szóló tör­vényjavaslat részletes vitáját. (Folytatás a 2. oldalon) • Mihail Gorbacsov március 18-án hivatalában fogadta a szovjet fővárosban tartózkodó Hans Dietrich Genscher német külügyminisztert. Cikkünk a 2. oldalon olvasható. A SZOVJET NÉPSZAVAZÁS HÁTTERE: Gorbacsov vagy Jelcin? Fiatalkorúak a halasi rendőrségen Minden korosztály képvisel­teti magát 14-17 éves korig a cigány fiatalkorúak bandájá­ban, amely - mondhatni, rendszeresen — garázdálkodik Halason. Most, az utóbbi egy hétben hat tagja tevékenyke­dett — alkalmi összeverődés- ben —, útonálló rablókként vagy tolvajokként adva mun­kát a kapitányság forrónyomos csoportjának. Március 10-én az esti órák­ban hárman megtámadtak egy 36 éves férfit, miután egy ideje követték, s látták, hogy italos állapotban van. Az Árpád és a Thury utca kereszteződésében azután elállták az útját, kerék­(Folytatás a 2. oldalon) „ ... ma minden mozog, egyedüli szilárd pont a bíróság” A LEGFELSŐ BÍRÓSÁG ELNÖKE A MEGYEI ÖSSZBÍRÓ1 ÉRTEKEZLETEN Milyen körülmények kö­zött dolgoznak, s milyen fel­adatokkal kell megbirkózni­uk ma a bíróságoknak? Lé­nyegében e kérdéssel foglal­kozott a megyei összbírói ér­tekezlet, melyet tegnap hív­tak össze Kecskemétre, a Bács-Kiskun Megyei Bíró­ságra. Dr. Bodóczky László, a megyei bíróság elnöke kö­szöntötte a bírói testületet, s külön dr. Solt Pált, a Ma­gyar Köztársaság Legfelső Bíróságának elnökét. Dr. Bodóczky László be­mutatta az új kollégákat, a megye bíróságainál idén ki­nevezett bírákat, a közel­múltban munkába állt fo­galmazókat, titkárokat. Ez­után szólt a folyamatban le­vő szervezeti változásokról, fejlesztésekről, valamint a bírói függetlenségről, mely — mint mondotta — szent, de a szervezetben azért meg kell adni az ellenőrzési jogot a vezetőknek. Mindezt új törvény szabályozza majd. A megyei bíróság elnöke elmondta, Kunszentmikló- son is megkezdte munkáját a városi bíróság, a helybeliek legnagyobb megelégedésére. Kilenc környékbeli köz­ség tartozik ide. Kalocsán (Folytatás a 2. oldalon) ÖTVENHÉTEZER ALÁÍRÁS A KAMATEMELÉS ELLEN A tiltakozók a parlamenthez és az Alkotmánybírósághoz fordultak A „Büntetőkamatot Ellenzők Csoportjának” képviselői hétfőn a Parlamentben átadták azt a mintegy 57 ezer aláírást, amelyet a kedvezményes lakáshitelkamatok felemelése elleni tiltakozásul gyűjtöttek össze. Az aláíráscsomagot Szabad György házelnök megbízásából Papp István, az Országgyűlés elnöki titkárságának vezetője vette át. Papp István az MTI munkatársának elmondta: az aláírásgyűj­tők azt várják a parlamenttől, hogy tárgyalja újra a költségvetési törvénynek a kedvezményes kamatozású hitelekkel, illetve azok (Folytatás a 2. oldalon) A z eddigi részeredmények aláp- ján Oroszországban mintegy 70 százalékos volt a szavazási rész­vétel, míg a közép-ázsiai köztársa­ságokban megközelítette a 90 szá­zalékot. A szavazás végleges ered­ményeit az ígéretek szerint körül­belül tíz nap múlva hozzák nyilvá­nosságra. A szovjet Távol-Kelet néhány apróbb választókörzetében már megejtették a szavazatok össze- számlálását. Bár ezek az eredmé­nyek nem jeleznek még tendenciát, említésre méltó, hogy a szövetség igenlésére jóval többen, mintegy 80 százalékban adták szavazatukat a választók, míg az oroszországi el­nöki rendszerre alig 70 százalék­ban. Az egyszerű szovjet polgárt a szavazásban nem elsősorban a po­litika nagy kérdései befolyásolták, hanem az, hogy kitől reméli hely­zete, létfeltételei javulását: Gorba- csovtól vagy Jelcintől. Ily módon a szövetségre adandó igen a Gorba­csov, a nem a Jelcin melletti kiál­lást jelentette. Jót tett a háború a dollárnak A dollár 1,6010 és 1,6075 közötti dollár —márka árfolyamon cserélt gazdát hétfőn a frankfurti tőzsdén: az amerikai valuta utoljá­ra hét hónappal ezelőtt volt ennyire erős a Majna-parti pénzközpontban. A német ban­károk és tőzsdések „a dollár-eufóriát” az Egyesült Államok iránti bizalmi tőkével ma­gyarázzák, Amerika világpolitikai megerő­södésével, amely a változatlanul gyenge amerikai gazdasági mutatókat is jótéko­nyan elfedi. Szerepet játszik ezenkívül az európai valuták általános gyengélkedése a szovjetunióbeli és a jugoszláviai fejlemé­nyekkel a háttérben. a német Lloyd a bérlő

Next

/
Thumbnails
Contents