Petőfi Népe, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-14 / 62. szám

1991. március 14. • PETŐFI NÉPE • 3

SZÍN-FOLT

KOLTA Y GÁBORTÓL KÉRDEZTÜK:

Hogyan ünnepel március 15-én?

• Mchcsi Éva l'chcteli: a Icgutűhhi. ncpstadiuubcli Illés-koncert előtti sajtótájékoztatón készült. Dombóvári Gábor mikrofonja előtt Bródy János. Aki „hallgat": koltay Gábor.

— Sajnos, nem leszek itthon. Rómában és Bolognában készítjük elő a Julianus barát című játékfilmem májusi forgatását. Ha itthon lennék, András fiammal, szokásunkhoz híven, az utcákat járnánk.

— Korábban néhány március 15-ei ünnepség szervezését bízták rád. Milyen emlékeid maradtak erről?

— Nem az ünnepség szervezésével bíztak meg, hanem 1985-ben és 1986-ban a múzeumkerti ünnepi produkció rendezője voltam. Azért is vállaltam el ezt a feladatot, mert mélységesen elégedetlen voltam a korábbi évek lélektelen, színtelen, semmitmondó műsoraival. Igaz tartalommal és korszerű módon szerettem volna a legfontosabb gondolatokra irányítani a figyelmet. A televízió nyilvánossága előtt, hosszú évtizedek óta először 1985-ben, egy ország élvezhette a produkciót. Óriási küzdelmek árán a Tolcsvay László-féle megzenésített Nemzeti dalt Varga Miklós először énekelhette a mellvéden. Rajta kívül néhány rocksztár, neves színészek és a legjobb táncegyüttesek, a felejthetetlen emlékű Szigeti Károly koreográfiájára, emlékezetes produkciót nyújtottak. Azt hiszem, sok millió embernek máig elevenen él a tudatában az az efiekt, amikor a „Rabok tovább nem leszünk” refrénjére lezuhant a börtönfal, és a múzeum teljes homlokzatát borító piros-fehér-zöld zászló láthatóvá vált az addig szokásos piros kísérőzászló nélkül. Mai napig örülök ennek a két produkciónak, mert a múzeum lépcsőire álmodhattam elképzeléseimet, amelyek érzelmileg is átfűtött módon 1848 valódi szellemiségét fejezték ki. Nem a produkció tehet arról, hogy ezekben az években is olyan atrocitások voltak a pesti utcákon, amelyek méltatlanok 1848 eszméjéhez. Úgy érzem, hogy ezek a produkciók is erősítették a több tízezres jelenlévőben és a sok millió televíziónézőben azt a felismerést és tudatot, hogy lehet másként, máshogyan is ünnepelni, gondolkodni március 15-éről, egyáltalán: a világról.

— Kaptál olyan vádat, hogy a KISZ volt a megbízód?

— Természetesen kaptam, hiszen magát az ünnepséget a KISZ szervezte. Persze, sokkal többen érdeklődtek afelől, hogyan lehetett a KISZ-felkérés ellenére ilyen tartalmú és formájú produkciót rendezni. Ebben a segítségemre voltak a produkció rangos közreműködői és azok a felelős beosztású emberek, akik már réges-rég tudták, hogy nem lehet a régi módon gondolkodni, és igyekeztek a kimondha- tóság határát tágítani. Mert ilyenek is voltak! Teljes nonszensz, hogy az akkor már 10 éve létező, megzenésitett Nemzeti dalt csak 1985-ben lehetett először elénekelni a múzeumkertben. Valószínűleg azért, mert a hatásos feldolgozásmódtól, annak mozgósító erejétől sokan féltek. A kérdést tehát elsősorban az dönti el, hogy milyen a létrehozott produkció minősége. Azt hiszem, ebben nem kellett szégyenkeznem, sőt mivel 1985—86-ban „túl jól” sikerült az előadás, ezért további megbízásokat nem is kaptam.

— A látvány fontos volt, nemkülönben a tartalom. Gondolom, az első szóra vállalták a részvételt az előadóművészek.

— Igen, többen barátaim, s korábban is

dolgoztunk már együtt. Célunk nem volt más, mint tisztességes, őszinte módon ünnepelni, s ezáltal érzelmeket kelteni a közönségben, akik a felkeltett gondolatikat továbbgondolhatják.

— Ha most kérnének ilyen látványos műsor szervezésére, vállalnád?

— Nem hiszem, hogy manapság van pénz ilyen látványos műsor megrendezésére, de természetesen vállalnám. Ez esetben Jancsó Miklóssal közösen írt forgatókönyvemmel dolgoznék, amelyet annak idején több menetben visszautasítottak.

—- Változnak az ünnepeink? Túl azon, hogy most már március 15. is nemzeti ünnepünk. A piros betűn tűi jelent ez valamit?

— Alapvetően más abból a szempontból, hogy ma már nincsenek az ünnep előtti napokban és 15-én olyan természetű rendőri atrocitások, melyek megkeserítették sokak életét és a hatalom félelmét fejezték ki Petőfi szelleme és 1848 eszméivel kapcsolatban. Remélem, hogy a március 15-ével kapcsolatban korábban mindig jelen lévő hisztérikus érzés elmúlik, és idővel egy egészséges történelemszemlélet és kiegyensúlyozott nemzettudat alapján ez az ünnep is „helyére kerül”. Azt biztosan tudom, hogy a legnagyobb magyar nemzeti ünnepet méltón, hatásosan, az érzelmekre és az értelemre egyaránt ható módon kell megünnepelnünk. Számomra elsősorban a világon mindig is változtatni, azt jobbá tenni akaró Márciusi Ifjak szellemiségét fogja kifejezni ez az ünnep. Betiltott forgatókönyvünk is erről szól.

— Korábban, a Forradalmi Ifjúsági Napok keretében ünnepeltük március 15-ét. Érintett-e ez valaha is téged?

— Nem, sőt mélységesen elégedetlen voltam az érzelmek nélküli, kipipált március 15-ei ünnepségekkel kapcsolatban, felháborítónak tartottam az ünnep visszaszorítását március 21. és április 4. ellenében. Ez a történelmi igazsággal és a magyar nép lelkűidével ellentétes, de a kirívóbb anakronizmus az, hogy március 15. nem volt piros betűs ünnep. Nekem a FIN-hez még egy sajátos élményem kötődik: 1985-ben, a Hősök terén rendezhettem az Itt élned, halnod kell! című zenés történelmi játékot, amelyben először lehetett egy hivatalos ünnephez kapcsolódó produkcióban nem a felszabadulásról, hanem a honfoglalástól 1945-ig tartó út reform-, forradalmi és szabadságküzdelmeiről gondolkodni. A maga nemében egyedülálló vállalkozás szintén torzó maradt, máig sem értem, hogyan sikerült keresztülverekedni létrehozását. Remélem, tisztességes módon kihasználtam azt a lehetőséget, amelyet az István, a király 1983-as városligeti, királydombi előadása teremtett, s amely kapcsán munkatársaimmal bizonyítottunk: lehet nagy tömegek előtt furcsa műfajú színházi előadás keretében érzelmileg is átélhető módon gondolkodni a történelemről.

— „Nemzetiszín” István, a király filmedre néhányan rányomták a nemzetieskedő címkét. Zavar ez?

— Tudomásul veszem, hogy olyan országban, Európának azon a részén élek és készítek filmet és színházi előadásokat, ahol óriási a tudatzavar, a tudatosan ösz- szezavart történelemszemlélet, nincs kiérlelt, mindenki által elfogadott értékrend, szinte teljesen kiveszett az egészséges és szükséges nemzeti érzés. Itt ha egy piros- fehér-zöld zászlót felemelünk, sokak szívét megdobogtatjuk, mások pedig mérhetetlen haragra gerjednek és idegesek lesznek tőle. Meggyőződésem, hogy az István, a király és azt követően más produkcióim is hozzájárultak egy egészséges nemzettudat kialakulásának elősegítéséhez. A magyar történelem sok érdekes és tanulságos korszakáról, személyiségéről, konfliktusáról szinte semmit sem tudunk. Rengeteg a tennivaló, sok ilyen tematikájú filmre és színházi előadásra van szükség, hogy tisztuljon a homály, megvilágosodjanak az elmék. Az István, a királlyal megpróbáltunk becsületesen és tisztességesen, a történelmi tényékhez hűen, ugyanakkor hatásosan szólni olyan kérdésekről, amelyek talán nem csak István király korára voltak jellemzőek. Sokakat ingerelt ez akkor is, és ingerel ma is. De hát nekünk ez a dolgunk, a rosszindulatú, olykor tudatos gáncsoskodókkal pedig együtt kell élnünk. Hátha azok bírják tovább, akik tisztább, őszintébb, ezáltal korszerűbb szellemi környezetet szeretnének teremteni.

Borzák Tibor

A parlament nem adta ki Karsai Pétert

Nemrégiben a parlament elutasította a Karsai Péter, Bács-Kiskun megyei (MDF) képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére benyújtott kérelmet. A képviselőt arra kértük, hogy mondja el, miről is volt szó.

— A decemberi jánoshalmi önkormányzati ülésen történt. Ekkor a bizottságok kialakításáról volt szó. Mint érintett, hozzászóltam a nevelési, oktatási és kulturális bizottság leendő tagjainak kiválasztásához. Pontosabban, az akkor már a bizottság elnöke. Zámbó László megbízatásához volt hozzáfűznivalóm. Ez nyújtott alapot ahhoz, hogy aztán Zámbó László a bíróságon följelentést tegyen ellenem.

— Miért?

— A dolog nagyon banális. Én ugyanis megkérdeztem: Miért felel meg Jánoshalmán egy ilyen ember a nevelési, oktatási és kulturális önkormányzati bizottság elnökének? A szakmai és nem az erkölcsi, emberi hozzáállását, és legkevésbé nem a választott voltát vontam kétségbe. Szóval, hogy miért felel meg ez az ember elnöknek, amikor egy másik városból, éppen pedagógusi munkakörből, alkalmatlanság miatt, kirúgták. Ez a 15. hely volt a munkahelyeinek listáján. Ez volt az alap, hogy engem hitelrontásért és rágalmazásért feljelentsen. A hitelrontást szerinte abban valósítottam meg, hogy szóba hoztam: 1990 májusában Kalocsáról 11 pedagógustársa aláírása miatt kellett eljönnie.

— Ahhoz azonban, hogy az ügyet bíróság tárgyalhassa, az Ön mentelmi jogát fel kell függeszteni. A parlament mentelmi bizottsága így is döntött. Miért?

Ők úgy foglaltak állást, hogy ezen az önkormányzati ülésen mint iskola- igazgató vehettem részt. Éppen ezért én érintettként, és nem országgyűlési képviselőként mondtam el a véleménye• Karsai Péter: — Nekem erre nincs időm ... (Fotó: Walter Péter)

met. Ezért javasolták az Országgyűlésnek, hogy adjon ki.

— De nem tette.

— Valóban nem, mert a bizottság melléfogott. Én mindig meghívóval veszek részt az üléseken, mégpedig mint országgyűlési képviselő. Ugyanígy hív meg az összes többi, 17 hozzám tartozó település önkormányzata is. Egyébként a napirendre iskolaigazgatóként nem vártak volna el. Ez nem is tartozik a kompetenciájába, míg egy képviselőnek igen. Az tény, hogy nehéz különválasztani: az ember mikor országgyűlési képviselő és mikor iskolaigazgató a saját városában. Ebben az oktatással kapcsolatos kérdésben pedig akár így

is, akár úgy is felszólalhattam volna. Ha csak állampolgárként szóltam volna, most bíróság előtt állnék. Én nem tagadom, hogy Zámbó urat alkalmatlannak nyilvánítottam, de még egyszer hangsúlyozom: kizárólag szakmai alkalmatlanságáról beszéltem. Ezt pedig csak azzal tudom megtoldani, hogy a vele együtt hattagú nevelési, oktatási és kulturális bizottságból négyen nemrégiben egy memorandumot nyújtottak át a polgármesternek. Ebben arra hívják fel a figyelmét, hogy Zámbó László, elnöki működésével, teljesen lehetetlen helyzetbe hozta ezt a szakmai testületet. Ezért kérik az önkormányzatot, hogy vizsgálja fölül a megbízatását.

— Tehát ön, a saját részéről, azzal, hogy a parlament nem függesztette fel a mentelmi jogát, lezártnak tekinti az ügyet. Nem gondolt arra, hogy mondjuk — ha egyébként is úgy érzi: semmi jogsértést nem követett cl — ezt a bíróságon is vállalja?

— Nem. Erről azt gondolom, hogy

azt bizonygatni, hogy ki mondott valótlant és ki nem, fölösleges lenne. Az embernek erre nincs ideje. Egyébként sem kívánok a dologgal a továbbiakban foglalkozni, ismét a botrányok közepébe kerülni. Nincs erre szükség. Nem mintha tartanék tőle, mert olyat nem mondtam, amiért nem merném vállalni a következményeket, fia a becsületsértéseket nézzük, egyetlen eset volt, amikor kiadott valakit a parlament. Az a képviselő kifejezetten kérte. Ám nagy többségében az ilyen ügyek mögött mindig valamilyen politikai motívum bújik meg. Nem zárhatóak ki, hogy enyhén politikai színezetűek a támadások. Ezért nagyon helyesen dönt a parlament, amikor elutasítja a kérelmeket. Végül is mi nem ezért vagyunk itt, hanem hogy törvényt hozzunk. Bencze Andrea

A KÉPVISELŐK ÜGYÉSZSÉGI VIZSGÁLATOT KÉRNEK

Felszámolás egy, kettő... három?

Felgyorsultak az események az utóbbi egy hétben a Bácsszőlősi Állami Gazdaságban. Kívülállók és bennfentesek szerint sajnálatos, hogy csak az utóbbi egy hétben, merthogy a felszámolási eljárás nem mostanában, hanem tavaly februárban indult. S ha megnézzük, mi történt az egy év alatt, akkor nem sok mindent tudunk felsorolni. Érdeklődők jöttek, aztán mentek. Az Alföldi Lajos korábbi igazgató és dr. Tusor Mihály felszámolóbiztos által gyakran emlegetett külföldi vevők mintha fantomok lennének, titokzatosan meghúzódnak a háttérben, és várnak. Vajon mire? Van, aki szerint arra, hogy a gazdaság még jobban lerobbanjon és olcsóbb legyen, van, aki szerint a privatizációs és a földtörvényre. Bármire is várnak, ma úgy fest a helyzet: a felszámolást végző Szanáló Szervezet és a gazdaság vezetői hiába vártak egy évig — rájuk.

December óta otthon

A felszámolóbiztos nem látszott el- ragadtatottnak, amikor beállítottunk a gazdaság központjába. Végül is érthető, hogy nem örült az újságíróknak. Két nehéz beszélgetés előtt állt: az egyiken a munkavállalókkal kellett megértetni, hogy nincs tovább és el kell menniük, a másikon a négy település felbőszült képviselőivel, hogy a dolgok viszonylag jól haladnak, és így is kell haladniuk.

A munkavállalók képviselői: öt gondterhelt férfi — a központi épület elegáns, jobb napokat látott tárgyaló- termében, a hosszú asztalnál üldögélt, szemben a másik oldal üres székeivel, amikor, Tusor úrtól átmenetileg búcsút véve, rájuk találtunk. Arra vártak, hogy a munkaadók befejezzék a tárgyalást a hitelezőkkel. Szóvivőjük a szakszervezeti titkár, Marancsik Ferenc volt:

— Rédei úr, a Szanáló Szervezet vezetője február 27-cn, egy munkásgyülé- sen, körülbelül 100 ember előtt bejelentette, hogy a felszámolónak nem áll szándékában tovább finanszírozni a gazdaság működését. Pénze sincs hozzá. Ezzel tulajdonképpen azt mondta, hogy hamarosan jelentkezhetünk a munkanélküli-járadékért. Itt egy éven át bíztak abban, hogy egészben el lehet adni a gazdaságot, de most már nincs idő tovább bizakodni. Voltak itt külföldiek, belföldiek, kétszer hirdettek már árverést, de megállapodni nem sikerült. Előrelépés nem történt, azzal viszont nem volt idő foglalkozni, mi legyen 460 emberrel. December elseje óta csak azok járnak be dolgozni, akiknek feltétlenül szükség, van a munkájára, a többiek otthon üldögélnek, de munkabért mindenki kap. Munka is lenne, mert ezer hektár szőlőt kellene megmetszeni. Tavaly, amikor elkezdődött a felszámolási eljárás, vagyon- és értékmegőrzés címén ugyanazokat a feladatokat láttuk el, mint azelőtt. Nem értjük, hogy most miért nem kell az értéket menteni? Már nem fontos az illetékeseknek, hogy megőrizzék a vagyont?

— Itt, a gazdaságban a dolgozók eddig sem léptek fel szervezetten, mi csak dolgoztunk, amíg lehetett — mondta Bizánc Lajos —; a csodában reménykedett mindenki, abban, hogy valaki megveszi az egész vállalatot és az emberek maradhatnak a helyükön. A mezőgazdaságban dolgozókra amúgy sem jellemző a szervezkedés, ha szorít a cipő, egy disznóval többet hizlalnak, vállalnak még egy darab földet, nem foglalkoznak azzal: hogy na, álljunk össze, szervezkedjünk vagy sztrájkoljunk. Mi, egyszerű emberek, azon rágódtunk, mi olcsóbb az államnak: ha több százan elmegyünk munkanélkülisegélyre, vagy ha itt segítik finanszírozni a működést, s akkor mégiscsak előállítunk valami értéket. Talán el is tartanánk magunkat, ha sikerülne igazi érdekeltségi formát találni.

Az elhelyezkedési lehetőségek nagyon rosszak — vette vissza a szót a szakszervezeti titkár —. Komoly ipari üzem nincs a környéken, a kisebbeknél létszámleépítés van, a még úgy-ahogy működő mezőgazdasági cégeknél sincs szükség munkaerőre. Most, hogy eny- nyire súlyossá vált a helyzet, megmozdultak az önkormányzatok, a felszámolóbiztos is többször itt van, sőt, a bank képviselői is gyakrabban jönnek. Most már mindenki sürgölődik, csak a kibontakozás lehetőségét nem látjuk.

Feljelentéstől a névtelen levelekig

A munkavállalók és munkaadók első megbeszélésén, kisebb vita után, végül mégis jelen lehettünk (a sors iróniája: később éppen ránk hivatkoztak, mint „nyilvánosságra” az önkormányzati képviselők előtt). A tárgyaláson a legfőbb hitelező, az Országos Kereskedelmi és Hitel Bank képviselői hűvös hallgatásba burkolóztak, de így is világos volt: itt már ők diktálnak, a hitelezők végre pénzt akarnak látni a felszámolandó vállalatból. A dolgozók javaslatait elvetették — (Végkielégítés pénzben vagy természetben, három hónapos munkavégzés a felmondásig.) A munkaügyi tanácsadásra a Szanáló Szervezet által felkért Budapest Investment Kft. ügyvezetője, Jendrolo- vics Pál egészen más elképzelést vázolt fel.

A dolgozóknak március 27-ével felmondanak, ezt február 27-én a Rédei úr már bejelentette. A munkaügyi szervezetekkel minden szükséges papírt előkészítünk — ismertette lelkesen a megoldást —, és a munkanélküli-járadékot azonnal kapni fogják. A részes műveléshez hasonló konstrukcióban azonban vállalhatnának szőlőterületet, amire, ha majd el kell adni, elővásárlási joga lesz a dolgozóknak. A munkaügyi irodával pedig álképzést indítanánk. Tehát: munkanélküli-járadék, plusz fix munkavégzésből származó jövedelem, plusz átképzés.

A munkavállalók képviselői komor hallgatással fogadták az ügyvezető által is vázlatosnak elismert programot. Aztán sorolták kételyeiket, hogy ki fogja felvásárolni a szőlőt, ki finanszírozza a gépi munkákat, mi lesz, ha esetleg elfagy a termés, mire akarják őket itt, ahol csak mezőgazdaság van, átképezni, megengedi-e a törvény a járadék melletti munkavégzést, és így tovább. De a tárgyalóasztal másik oldalán nem is ezek a kérdések, hanem Lakatos Márton bejelentése okozta az igazi megrendülést: a gazdaság dolgozói, akik hónapok óta otthon ülnek, még nem tudnak arról, hogy február 27-én itt bejelentették volna a felmondást.

— Ez lehetséges — mondta elképedve dr. Tusor Mihály —, de hát miért nem adták át nekik a hírt?

(Fogas kérdés: miért nem? És kik nem adták át? Lehet, hogy Marancsik úrnak van igaza: annyira várták itt a külföldi-belföldi vevőket, hogy másra alig jutott idő? Elfelejtették valamilyen félig-meddig hivatalos formában közölni a dolgozókkal, hogy mostantól „fel van nekik mondva”?)

Nagyon sürget már az idő — mondta Taschner Attila megbízott igazgató a tárgyalás szünetében —. Miért jutottunk el idáig, miért nem történt egy év alatt semmi, én is megkérdeztem, de nem nagyon kaptam rá választ. Az az igazság, hogy túlságosan humánusan rendezték itt a dolgokat.

Nem inkább arról van szó, hogy túlságosan magukra hagyták az ittenieket? - vetettem közbe.

Nem hiszem. Persze, azért is történt a vezetésben személyi változás, mert nem úgy mentek a dolgok, ahogy kellett volna. A feljelentéstől a névtelen levelekig volt itt minden. Engem azzal indítottak útnak, hogy a vagyonértékesítést úgy kell elvégezni, hogy a dolgozók számára a lehető leghumánusabb legyen, és a hitelezők számára is megoldást találjunk. A legfontosabb pillanatnyilag, hogy a szőlőben a jövő héten meginduljon a munka. Itt tespedt állapotban van mindenki, ha leülök egy vezetővel tárgyalni, sirva fakad, mert annyira kikészült. Fel kellene rázni az embereket, gondolkodjanak, próbáljanak meg végre valamerre elindulni.

Az imkormányzat

pletykákból

értesült

A négy település képviselői viszont a legkevésbé sem voltak tespedt állapotban, amikor délután háromkor, kissé

• A képviselők az árverés azonnali leállítását követelték. (Tóth Sándor felvételei)

elkésve, megérkeztünk a bácsalmási polgármesteri hivatalba. A televíziós jámpák fényében egyre-másra jelentkeztek a résztvevők, s főleg arra voltak kíváncsiak: igazak-e a mendemondák, miszerint a felszámolás egy éve alatt különböző vagyontárgyak tűntek el, áron alul adtak el ennek-annak traktort, cukrot, raklapot, meg amit csak lehetett? Az ülés elején a képviselők még azt követelték, hogy az árverést azonnal állítsák le.

— Mit tud tenni az önkormányzat? Munkahelyeket teremt? — kérdeztem Krizsán István kunbajai polgármestert.

— A hangunkat tudjuk hallatni, hátha valaki odafigyel. A föld privatizációjával kapcsolatban, úgy gondolom, ha a földhivatal talál törvényt, ami szerint az új tulajdonost bejegyzi, mi is találunk, ami majd ezt megakadályozza. Legalábbis addig, amíg az önkormányzatok tulajdonát rendező törvény és a földtörvény meg nem születik. Nem azért, mert ehhez annyira ragaszkodunk, de az ilyen kis falvakban senki sincs az önkormányzaton kívül, aki az emberekkel, az emberek munkalehetőségeivel foglalkozna. Az anyavállalatot, a hosszúhegyi kombinátot nem érdekli, úgy látjuk a Szanáló Szervezetet sem, hogy mi lesz az emberekkel.

— Gondolja, azzal segítenek, ha megakadályozzák az értékesítést?

— Igazság szerint az volna a jó, ha az ingóságokat, illetve a föld feletti vagyont el lehetne adni, erre találnának vevőt, a földet pedig más módon privatizálnák. Esetleg eladnák, vagy átadnák az önkormányzatnak, magánszemélyeknek. Többször beszélgettünk a polgármesterekkel, hogy valamit tenni kellene az ott dolgozók érdekében. Közvetlen információnk sincs, mert bennünket eddig nem vontak be semmibe, csak különböző pletykákból értesülünk. A kombinát vezérigazgatója, Novák úr nem válaszolt arra a kérdésre, valóban elloptak-e valamit a bácsszőlősi gazdaságból. Ami itt az utolsó egy évben történt, azért, szerintem, nagymértékben felelős a Szanáló Szervezet, illetve annak megbízottja. Ha ez idő alatt valóban történtek visszaélések, akkor felelős, mert neki vigyáznia kellett volna a vagyonra, arra hogy innen egy szöget se vigyenek el. Véleményem szerint azért is felelős, hogy itt egy év alatt nem mozdult semmi. Meg- hirdetgették kétszer-háromszor, teljesen eredménytelenül a gazdaságot, most pedig itt állunk, és több száz enr- ber gondjára kellene egyszerre megoldást találni.

Az ülésen végül tudomásul vették Taschner Attila bejelentését: az árverést egyelőre nem indítják el, a vagyonról pedig szigorú leltárt készítenek. Dr. Tusor Mihály meghívta a polgármestereket a következő érdekegyeztető ülésre. Mindennek ellenére a képviselők nem álltak el szándékuktól, egyhangúlag megszavazták az ügyészségi vizsgálat kezdeményezését.

Szerdán délelőtt folytatódott az ütközet munkáltatók és munkavállalók között. Az idő sürget, így nagy hirtelenjében csak száz dolgozót tudtak ösz- szehívni (vajon mit mond majd a többi 300?), akik kilenc képviselőt választottak az érdekegyeztető bizottságba. A jövő héten valószínűleg hozzáfognak metszeni á szőlőt, jóformán az utolsó pillanatban.

Közben pedig várják a vevőket. Harmadszorra is...

Magyar Ágnes

• Balról a munkaadók, jobbról a munkavállalók, középen a tanácsadók.

Ugyanazt kérdezik: mi legyen 460 emberrel?