Petőfi Népe, 1991. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-04 / 29. szám
1991. február 4. • PETŐFI NÉPE • 3 RÖGTÖNZÖTT BEMUTATÓ A LAKTANYÁBAN A lőtér nem játszótér Innen aligha lopnak fegyvert Szinte nincs nap, hogy ne olvashatnánk vagy hallhatnánk valamilyen bűncselekményről, melyben fegyver játssza a főszerepet. A nem katonaviselt emberek hajlamosak azt hinni, hogy egy laktanyában minden sarokban pisztolyok, puskák, kézigránátok hevernek, a kiskatonák keze ügyében. Ebbéli ismereteink jórészt a krimiken alapulnak, hiszen ott a hősök bárhová nyúlnak, valami gyorstüzelő csodaszerkentyü kerül a markukba. Beszélgetés közben szó esett a dologról, gondoltam, utánajárok: „Mi az igazság? Tényleg könnyen hozzájuthat-e valaki a honvédségi fegyverekhez? Szigorú szabályzat — A fegyverek és lőszerek tárolását országos érvényű, pontos előírások szabályozzák — tájékoztat Gregus Pál alezredes, aki a bajai Mészáros Lázár gépesített lövészdandárnál, azaz a Vaskúti úti laktanyában a parancsnok fegyverzeti és technikai helyettese. Az országos szabályzatot kiegészíti a helyi viszonyokra alkalmazott külön rendszabályok egész sora. Jellemző, hogy utoljára 15 évvel ezelőtt fordult elő, hogy egy tartalékos kivitte a pisztolyát a laktanyából. Néhány óra múlva visszakerült. Veszélyt nem jelentett, ugyanis muníció nem volt hozzá. — De — mit szólna egy gyakorlati bemutatóhoz? Állj vagy lövök! Az ötlet kivitelezése jó fél órába tellett. Amint megtudtam, az őr megközelítésére bármily főrangú tiszt sem jogosult. Erre engedélyt csak az őrparancsnok adhat. Látva és hallva a bonyolult előkészületet, egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy megköszönöm a szívességet, és megelégszem a szóbeli felvilágosítással. Tételezzük fel, hogy valaki átmászott a vagy három méter magas kerítésen, melynek felső részén hajlított vasbeton tartón van több sorban a szögesdrót. Ez esetben egy körülbelül négy méter széles őrsávba kerül, melynek a laktanya felé eső oldalát szintén drótkerítés zárja el. Mi természetesen meg sem próbálkoztunk a kerítéssel, az említett sávban haladtunk a saroktoronyban figyelő katona felé. Felhangzott a kiáltás: — Állj!, és jól hallottam a géppisztoly zárjának jellegzetes kattanását. Alig pár lépést haladtunk tovább, amikor — most már az Állj vagy lövök! felszólítás után eldördült a fegyver. Az őr a szabályzatban előírt második parancs után figyelmeztető lövést adott le a levegőbe, tehát felfelé irányzott fegyverrel. Ennek a felszólításnak természetesen eleget tettünk. Kérdésemre Lukács László őrmester, őrparancsnok elmondta, hogy ez után — ha az illetéktelen személy nem engedelmeskedik —, az őr köteles fegyverét használni, és a behatolóra úgynevezett célzott lövést leadni. Sötétedés után a figyelést erős fényszórók, és farkaskutyák segítik. Az utóbbi, jól kiképzett, okos jószágok senki emberfiának, csakis gondozójuknak, ez esetben Perjés Gábor őrkutya-felvezetőnek fogadnak szót. * Ahol még a varázsszó sem használ — Nagyon szűk azoknak á szolgálatot teljesítő katonáknak a köre, akiknél — a lőgyakorlatok kivételével — fegyver lehet — magyarázza Hernádi Zoltán főhadnagy, a fegyverzeti szolgálat mérnök főtisztje. Egyébként a fegyverszobában kell minden egyes darabot elhelyezni. Itt naponta legalább egyszer, de általában többször ellenőrzik a leltárt. Bármilyen hiány 12 órán belül feltétlenül kiderülne. Azt tapasztalom, hogy a fegyverszobába — melyet a Petőfi Népe kedvéért most kivételesen felnyitnak —, nem is olyan könnyű bejutni. Kétfőnyi őrség, lakat, vasrács, és pecsét védi az illetéktelenek ellen. Az ajtó kinyitása csak a századparancsnok — a jelen esetben Imre István hadnagy —, vagy helyettese jelenlétében történhet, rajtuk kívül senkinek nincs joga a fegyverszobát felnyitni. Mi történik, ha mind a ketten megbetegednek — kérdeztem. Talán szabadságra küldik a századot? — Szó sincs róla, a szabályzat ez esetben is megha• A fegyverszobát csak a századparancsnok vagy helyettese nyithatja fel. • Az állványon példás rendben sorakoznak a fegyverek. (A szerző felvételei) tározza a tennivalókat. Négytagú bizottságot kell alakítani, mely mind a felnyitáskor, mind a lezáráskor jegyzőkönyvet vesz fel. Ide be kell jegyezni, milyen számú tiszti pecséttel történt a lezárás, hogy a felelősség személyre szóló legyen. A fegyverszobában példás rendben sorakoznak a jobb oldalon a páncélelhárító gránátvetők, gép- és mesterlövész távcsöves puskák, balra pedig a gépkarabélyok. Külön páncélszekrényekben tartják, ismét lakat, ismét pecsét, a pisztolyokat. Vigyázat, életveszély! A rögtönzött bemutató tökéletesen meggyőzött, hogy ebből a laktanyából nem kerülhet ki sem fegyver, sem lőszer, sem robbanóanyag. Gregus alezredes kérésének készséggel teszek eleget! — Hiába helyeztük ki a figyelmeztető és tiltó táblákat a gyakorlótérre: ä gyerekek sokszor bemennek. Gyűjtögetik a fel nem robbant, szaknyelven rendellenes működésű pirotechnikai anyagokat, vaklőszerhüvelyeket. A gyakorlás automata fegyverekkel történik, melyek kivetik a hibás lőszert. (Csak példaként említem: két éve egész teherautóra valót szedtünk össze belőlünk. (Tehát fennáll a veszély, hogy olyan dolgokat találhat valaki, melyek felrobbanva sérülést okozhatnak. Mi is vigyázunk, de kérjük a felnőttek, a szülők segítségét is. Ha bárki ilyesmivel játszó gyereket lát, figyelmeztesse őket, de ugyanakkor tegyen bejelentést, akár nálunk, akár a rendőrségen. Gál Zoltán ÁLLÁSFOGLALÁS A KIJEVI CSODADOKTOROK ÜGYÉBEN Életveszélyes szélhámosság! Tanácskozott a kecskeméti orvosi kamara (Folytatás az 1. oldalról) Különösen is veszélyesnek találják a kamara tagjai, hogy a kijevi „csodadoktorok” cukorbetegek gyógyítását, kezelését is vállalják. Amikor a tudomány kizárólag az orvosi ellenőrzés mellett folytatott inzulinkúrákat ismeri el alkalmazha- tónak. Ami ilyen szakterületen az extraszensz gyógyítóknál történik, kimeríti a folytatólagosan elkövetett veszélyeztetés büntetőjogi kategóriáját. És a téma igazából a rendőrség életvédelmi csoportjához tartozna. A résztvevők dr. Bruncsák András javaslatára elfogadták: mielőbb bírósághoz kell fordulni az életveszélyes szélhámosság folytatásának megakadályozása ügyében. A kamara elítéli azokat az orvosokat, akik az ilyen ügyletekben közreműködnek; nem egyszer úgy, hogy a nyilvánosság előtt tudatosan ismertetnek megtévesztő „eredményeket” s nyilatkozataikkal a szélhámosság ellen föllépő kollégáikat járatják le. A kecskeméti orvosok bíznak az önkormányzat szakbizottságaiban. Remélik, hogy a város vezetőtestülete mielőbb megvonja a „sarlatánok” működési engedélyét. Ugyanakkor hangsúlyozták, mielőbb konzultációt kell kezdenie a vezetőknek a Magyar Természet- gyógyászok Szövetségének irányítóival, hogy a kecskemétihez hasonló „életeket veszélyeztető szélhámosok” ügyében a két szervezet közösen léphessen föl. Szóba került a vitában a megyei kórház urológiai-sebészeti osztályán, eddig nem tisztázott körülmények között, nemrég meghalt két beteg ügye is. Akikből egy új — Magyarországon egyedül Kecskeméten alkalmazott — módszerrel — a bőrön, illetve a májon át vezetett katéteren keresztül távolították el az epeköveket. Hogyan foglal állást a két szövődményes halál ügyében a testület? Dr. Dómján Lajos elnök tájékoztatta a hallgatóságot: a kamara illetékes szakbizottságai is foglalkozni fognak az üggyel, de a gyógyulásra vágyók és a gyógyítók érdekében, addig nem tűzik napirendre a témát, amíg a rendőrorvosi szakvélemény nem érkezik meg arról: vétett-e az operatőr orvos a beavatkozások során. Napok vagy hetek kérdése, amíg a perdöntő szakvélemény megérkezik. Mihelyt a kamaravezetők kézhez kapják az iratokat, sajtótájékoztatót hívnak össze az ügyben. A továbbiakban a szakmai közösség munkájáról, a szervezeti élet problémáiról váltottak szót a résztvevők. Egy fölvetésre válaszolva — amely a városi szervezet vezetőségének legitimitását kérdőjelezte meg — dr. Dómján Lajos elmondta: biztosan számos feladatot kell még megoldani a szervezetnek; nincs megfelelő aktivitás, kevés fiatal kér részt a közös munkából, több szakbizottság vezetője is lemondott tisztéről, az utóbbi időben. Ennek ellenére az elnök demokratikusnak találja a városi elnökség megválasztását s makulátlannak a tisztségviselők mandátumát, még akkor is, ha a választáson csak a kamara tagjainak tizenöt százaléka jelent meg. Az elnök mégis úgy látta: lemond a városi tisztéről, megtartja viszont a megyei kamara elnöki funkcióját. Az orvostanácskozás résztvevői az ülés végén küldötteket választottak a Magyar Orvosi Kamara február 26-ára összehívott II. küldöttgyűlésére. A kecskeméti gyógyítókat ott dr. Dómján Lajos, dr. Csornai Márta, dr. Lesznyák József, dr. Sztanojev György és dr. Chio- vini Károly képviseli. F. P. J. A PETŐFI NÉPE KÉRDÉSE Mi történt a megyei kórház urológiai-sebészeti osztályán? Többen is megvádolták a megyei kórházat, illetve az orvosi kamarát, hogy valamilyen „önvédelmi” taktikával igyekszenek eltussolni zűrös orvosi ügyeket, gyanús haláleseteket, műhibákat. Hetek, sőt már hónapok óta beszélik a városban például, hogy az urológiai-sebészeti osztályon, melynek dr. Tóth Csaba kandidátus, főorvos a vezetője, olyan halálesetek történtek, amelyek elkerülhetők lettek volna, illetve amelyben felmerül az osztályvezető felelőssége. A vigasztalhatatlan hozzátartozók időben be is nyújtották a följelentéseket, de mind ez idáig hiányzik az állásfoglalás. — Mit tehet a kamara ilyen ügyben? — kérdeztem Dr. Dómján Lajostól, a MOK megyei elnökétől. — A kamara is ugyanazt teheti, mint minden jogtisztelő, józan személy vagy testület; a megvádoltak- nak nyújtja az ártatlanság vélelme elemi emberi jogát. Másrészt sürgeti az erre illetékes rendőri szerveket és klinikai szakembereket, hogy mielőbb adjanak állásfoglalást: a különleges orvosi beavatkozások során egyáltalában megállapítható-e a főorvos felelőssége. Vétett-e az operáló orvos, mint sébész, mint urológus, vagy más, a felelősségi körén kívülálló probléma okozta a két fiatal beteg halálát. Azt ugyanis mindenki tudja, hogy egy-egy operáció során, illetve után számos olyan komplikáció adódhat, amikor már minden erőfeszítés ellenére képtelenek az orvosok segíteni a betegen. Most még nem mondhatunk mást: mélyen együttérzünk a hozzátartozókkal és nagyon sajnáljuk, hogy két ember, aki hozzánk bizalommal fordult, már nincs az élők sorában. Miről van szó tulajdonképpen ? — Nem vagyok urológus-sebész, tehát minden összefüggésében nem tudom elemezni Tóth doktornak, a nyugati szakirodalomban felfedezett, majd adaptált módszerét. A lényeg: az osztályukon már sikerrel alkalmazott, csövön keresztüli vesekőeltávo- lítás mintájára, a lehető legkisebb vágással és szinte ambuláns ellátással távolítja él az epeköveket. Az első százhatvan betegnél nem fordult elő súlyosabb komplikáció. A 158. és a 160. műtét után jelentkezetta tragikus vég. Egyelőre még nem tudjuk, hogy kinek a hibájából. Nem kívánom védeni a kollégámat, de a tárgyilagosság is megköveteli, hogy elmondjam: Tóth doktornak megvolt a gyakorlata, a képzettsége, hogy ilyen műtétekhez kezdhessen. És tiszteletre méltó minden orvos, aki arra vállalkozik, hogy valami olyan nyújtson, ami a betegnek a legkisebb gyötrődést okozza. Nem mindegy például, hogy valakinél, ugyanolyan műtéti cél elérése érdekében, 1 vagy 40 centiméteres a vágás. Mindenesetre a kamara, az orvosok alapvető érdeke, hogy ezt a nem kívánt, bizony tragikusnak mondható ügyet a legkorrektebben, a nyilvánosság előtt tárgyalja meg. Ha Tóth doktor elmarasztalható, következzenek a szankciók, de ha nem vétett, dolgozhasson tovább. Ennyit tudok mondani egyelőre hivatástudattal és felelősséggel... VAGYONELSZÁMOLÁS A szocialisták aggálya A legújabb fejlemények alapián úgy tűnik, jogos volt a Magyar Szocialista Párt aggálya, amikor hónapokkal ezelőtt az Alkotmánybírósághoz fordult: értelmezze a társadalmi szervezetek vagyonelszámolásáról szóló törvénynek azt a passzusát, amely szerint a kormány a szükséges intézkedésekre a vagyonelszámolást követően javaslatot tesz. Az Alkotmánybíróság határozata még várat magára, ám a kormány már meghozta döntését: az Állami Számvevőszék jelentésére hivatkozva és annak alapján törvényjavaslatot kíván a parlament elé terjeszteni, amelyben négy, a szocialisták számára elfogadhatatlan intézkedést javasol. Egy bek között erről is sok szó esett íy MSZP országos aktívaértekezletén, amelyet szombaton zárt ajtók mögött tartottak meg Budapesten. A kormány említett intézkedési javaslatai között szerepel: az elszámolásra kötelezett társadalmi szervezetek kapjanak lehetőséget kiegészítő bizonylatok bemutatására. Csakhogy: ma már nem lehet előteremteni soha el nem készült bizonylatokat — bármilyen határidőt határoznak is meg erre. Á kormány elképzelése az, hogy a vagyonukkal hitelesen el nem számolt szervezetek költségvetési támogatását függesszék fel, továbbá vonják meg ezektől a szervezetektől az ingyenes használati jogot. A kormány módosítani szeretné a vagyonelszámolásról szóló törvénynek éppen azt a paragra- - fusát, amelynek értelmezését kérte az MSZP az Alkotmánybíróságtól. A módosítás lényege, hogy a parlament döntése alapján a kormány kapjon felhatalmazási a szükséges intézkedések megtételére. A szocialisták úgy ítélik meg, hogy a törvénytervezetben foglaltak politikai üggyé változtatják a vagyonelszámolást. A kormány előterjesztésének elfogadása egy parlamenti párttal szembeni diszkriminációt törvényesítene. Minderről Tóth András, a párt ügyvivője tájékoztatta a sajtó képviselőit a tanácskozás befejeztével. (MTI) Jelentkeztünk a hirdetésre: Hogyan oldhatjuk meg a problémáinkat? yy Úgy kell a hiszékenyeknek!” Hirdetés a Petőfi Népéből: „A ... segítségével megoldhatja problémáit. Ajánlatunk: I. Ötezer forint befektetéssel: délutáni 3 órás kényelmes elfoglaltsággal havi 10 —30 ezer jövedelem szerezhető. VideózásI kedvelőknek ajánlott! Ára: K50 forint. 2. Öt-tízezer forint befektetéssel, egyszerű, kényelmes munkával havi 20-60 ezer forint jövedelem érhető el... ára: 1200 forint. 3...’’ A hatféle ajánlat közül négyben hasonló módszereket kínál a cég különböző munkák végzésére, ám ezeket a tevékenységeket csak levélben, utánvéttel árulják el. Megpróbáltunk a megadott telefonszámon konkrétabb információkat gyűjteni. Á csengetésre egy udvarias férfihang jelentkezett:- Jó napot kívánok . .. (itt a cég neve állna)! Tessék parancsolni!- Szeretnék érdeklődni a hirdetésükről?- Igen! Melyik téma érdekli önt közelebbről?- Az első és a második.- Telefonon keresztül csak annyit tudnék elmondani róluk, hogy mindkettő önálló, egyéni vállalkozás, amit önnek kell megvalósítania. Ezeknek a leírásával ad az induláshoz segítséget a tájékoztatónk. Elöljáróban még annyit: nem sokan csinálják az általunk ajánlottakat, az elsőt talán ha egy vagy két ember az egész országban.- És a másodikat?- Azt sem sokan. A másodikhoz egyébként nem árt egy kis műszaki érzék, a munka maga pedig egy kicsit az ügynöki tevékenységgel rokon. Nem kell hozzá se garázs, se műhely, olyan járkálós dolog... — Ajaj! Azt nem mondtam eddig, hogy én le vagyok százalékolva. Azért csinálhatom? — Hát...! Lépcsőzni kell. Mit jelent az ön leszázalékolása? — A kezemmel van egy kis problémám. — Ühüm! Hát azt hiszem, hogy akkor nem igazán javasolnám, de miért nem választja az elsőt? Persze ahhoz egy videó kell. Vagy a hatodik változatot. Ebben tíz egyszerű lehetőséget írunk le a jövedelemszerzésre. Abból egy, .. kettő, ... három szerintem biztosan jó lenne önnek. Meg tudná csinálni. Persze ezt nem garantálhatom, de nem egy ördöngösség. Az ára is jóval olcsóbb, mint az első kettőé. — És mennyi jövedelmet szerezhetek vele? — Lehet jól, lehet rosszul is csinálni, hát mit tudom én; pár ezer forinttól 20—30 ezerig. Ahogy sikerül. Ahogy be tudja indítani. Változóak ezek a dolgok. Szóval azt javaslom, ha úgy dönt esetleg, hogy választ, akkor inkább ezt a hatos pontot. Mert szerintem az első kettő nem lenne igazán jó önnek. Viszonthallásra. * * * Aki e rövid beszélgetés alapján most arra gondol, hogy az újságban magát reklámozó cég vállalkozása nem egészen „tiszta" — az csak részben okoskodik helyesen. A balekok ilyetén módon történő megfejéséhez ugyanis akár még vállalkozási engedély is váltható. (Utánajártunk, ennek a cégnek nincs.) De a szolgáltatás belefér a szabad szellemi tevékenység fogalmába is, s még azt sem lehet mondani, hogy nem teljesíti, amit vállal. Mert való igaz: utánvétes küldeményként megkapja az „egyszerű, kényelmes" munka leírását az érdeklődő. Ezt tette nélíány — a közeljövőben talán állás nélkül maradó kunszentmiklósi olvasónk is, akiknek kérésére levélkét hozott néhány napon belül a postás. A levélért 1200 forintot kellett fizetni. A borítékban pedig egy négyoldalas leírás volt. A hirdetésben szereplő második munkáról. „Egy régi szakma egészen új változatát kínáljuk fel önnek .. . írta a cég. Kérjük, ne riadjon vissza: ez a szakma a valamikori vándorköszörűs továbbgondolt, modernizált változata . . . Ha ön megbékélt a beharangozott ötlettel, s első felindulásában nem hajította a sarokba az ajánlatunkat, úgy arra kérjük, higgadtan olvassa tovább ismertetőnket.’’ Na, ezek után a maradék, három és fél oldalon kifejti a szerző milyen szép, vidám és nyereséges dolog a vándorköszörűsség. Négy sor jut a köszörűgép leírására is, majd azzal zárják, hogy számolásra biztatják ki-, csit a leendő vállalkozót. Ha egy-egy helyen csak száz forintot kap, és egy óra alatt három lakásban köszörül, akkor nyolc óra alatt 2400 forintot keres, mondják —, huszonegy nap alatt pedig 50 ezer 400 forintos jöve- delmet'szed össze. Csodálatos lehetőség ... Hogy is mondta a telefonba a céget képviselő Úr: „Lehet jól, lehet rosszul is csinálni, változóak ezek a dolgok’’. Csak egy, ami fix: a hiszékenyekre újabb veszély vár. Az állás nélkül maradókra, a befektetés nélküli jövedelemszerzésre áhíto- zókra egyre több ilyen cég vetette ki a hálóját. Akik pár ezer forintén egészen tuti, biztos tippel szolgálnak. Kimszentmiklóson ezt - sajnos a saját kárukon de már felismerték. Mert ahogy olvasónk írja: „Nem kell hozzá nagy ész, ezen az üzleten csak ők nyernek (a cég), nem is keveset. De hát úgy kell nekünk, hiszékeny embereknek, használjanak csak ki bennünket az ügyeskedők. Az 1200-ért vásáfolt levelet meg a vitrinben őrzöm ezután. Nehogy elfelejtsem, mire adtam pénzt akkor, amikor éppen a munkanélküliségtől féltem a legjobban ..." N.N.M. F.gy pillanatra sem lankadhat az őrszem figyelnie.