Petőfi Népe, 1991. február (46. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-20 / 43. szám

1991. február 20. • PETŐFI NÉPE • 3 Nyílt levél Merász Józsefhez, Kecskemét polgármesteréhez Tisztelt Polgármester Úr! Megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy az Észak- Bács-Kiskun Megyei Vízmű Vállalat gazdasági vezeté­se azzal a gondolattal foglalkozik, hogy az üzemltetése alatt álló kecskeméti fedett uszodát bezárja, mert an­nak veszteséges volta ma már nem gazdálkodható ki a vállalat működésére szánt ez évi költségvetésből. 1968 óta, amikor is a létesítményt átadták a város közönségének, közel 23 év telt el és ezalatt minden évben csak költségvetési támogatásból volt megoldha­tó az üzemeltetés és az elmúlt év nyarán elvégzett sür­gős karbantartási munkák alatti üzemszünetet leszá­mítva, soha nem lett bezárva a város polgárai előtt a fedett uszoda. Ezt az akkor és talán még ma is országszerte ismert létesítményt a csatlakozó termálfürdővel az egész város vízkedvelő apraja-nagyja magáénak tartja és felelőssé­get érez ennek további látogathatóságáért, amely nem­csak a vizisportok egész éves űzését, hanem a felüdülést és sokak jobb egészségét biztosító szabadidő-eltöltési lehetőséget is eddig megadta. A hír abszurdságán felháborodva, közösségünk teg­napi összejövetelén szenvedélyes megnyilvánulások éreztették -annak a közvetlenül is érintett több száz polgárnak a véleményét, amely abban összegezhető, hogy Kecskemét Megyei Jogú Város Képviselő-testüle- te nem hunyhat szűklátókörűén szemet az eset felett, hanem meg kell találja a mai helyzetben is a megoldást a fedett uszoda és kapcsolt létesítményeinek üzemelte­tésére. Az a kezdeményezés, amelyről a Városi Televízió péntek esti Fórum adása során képviselőink személye­sen fognak beszámolni, a több tízmilliós hiánnyal szemben jelképes értékűek, de jelzik, hogy a város pol­gárai is tudnak még áldozatot hozni az őket hátrányo­san érintő kérdések megoldására. Az „egész <^vcs bér- let”-vásárlási kötelezettségvállaláson túl a körünkben lévők javasolták egy, a működést hosszú távon biztosí­tó alapítvány létrehozását, amely részére már konkrét összegekkel felajánlások is megtörténtek a helyszínen. Kisiparos és mellékállású vízilabdaedző és még sokan mások a nehéz megélhetési körülmények ellenére haj­landók a további anyagi áldozatvállalásra, amikor is eddigi eredményeink sorsa látszik megpecsételtnek. Mi lesz a rendszeres iskolai úszásoktatás sorsa, hogyan fogadják a mozgássérült gyerekes szülők a rehabilitáció ezen lehetőségének elvesztését? Hol keresnek felüdülést aktív és nyugdíjas polgáraink ezek után? Végül és nem utolsósorban, mi lesz az országos hírű utánpótlás-neve- lo vízi versenysporttal, mert Kecskemét ezzel is kivívta ,,, plistnprpsét a? .ország előtt. Ezúton fordulunk a Polgármester Úrhoz, hogy a Városi Televízió pénteki Fórum műsorában fejtse ki álláspontját és elképzelését a kérdés megnyugtató ren­dezésére, amelyhez a magunk szerény eszközeivel min­den segítséget meg fogunk adni. Kecskemét, 1991. február 19. A Kecskeméti Vízmű Sport és Búvár Klub Vezetősége, Szülői és Versenyzői Munkaközössége Vízilabda Baráti Kör tagsága Dobra vert nyereség Pályázat a majsai költségvetési üzemre Kiskunmajsán is feladta a leckét a költségvetési üzem az önkormányzat­nak. A városok kommunális feladatait is ellátó vállalatok az elmúlt év végével megszűntek, illetve az önkormányza­tok döntésétől függően más-más szer­vezeti formákat vettek fel. Alighanem közelítünk az igazsághoz, ha arra uta­lunk, hogy kevés helyen történt ez az átalakulás sérelmek nélkül. Pedig a vál­tozások igazi hordalékai, a lakosságot érintő, várhatóan kedvezőtlen követ­kezmények közvetlenül még nem is ér­zékelhetők. Gazdag Dezső, a majsai üzem igazgatója szerkesztőségünket kereste meg, hogy a szerinte nem kellő körültekintéssel végzett átalakítás ano­máliáira felhívja a figyelmet. — Amikor megpályáztam ezt az ál­lást, nincs is három éve, többen figyel­meztettek a város vezetői közül, hogy nem lesz könnyű dolgom - mondja.- A munkafegyelem lezüllött, az üzem veszteséges volt. Tudtam, mire vállal­kozom, úgyszólván szabad kezet ad­tak. Nem voltam valami népszerű veze­tő. A szigorúságomért sokan most sem kedvelnek. Viszont annak, aki dolgo­zik, biztos helye volt mind ez idáig. Az első évben már kiküszöböltük a veszte­séget, azt követően folyamatosan nőtt a nyereség. Most hárommillió fölötti nyereséggel zártunk, 30 milliós árbevé­tellel. — Melyik részlegüknek köszönhető ez a gyors kilábalás? — Végeredményben a parkok, köz­területek gondozásán kívül minden te­vékenységünk gazdaságos. Legna­gyobb nyereséget az építőipari részle­günk ad, és éppen ezen akarnak most túladni. Kidolgoztunk és benyújtot­tunk egy ésszerű javaslatot az üzem átszervezésére, de még csak választ sem adott az önkormányzat* hanem egy egészen más variációt terjesztett elő az ülésén. — Hogyan szólt az önök javaslata? — Mi a legelőnyösebbnek az önkor­mányzati kft. formát találtuk, s ezt ja­vasoltuk elfogadásra. így a vagyon ki­zárólag az önkormányzaté, az ügyveze­tők, a felügyelőbizottság megválasztá­sa, visszahívása, díjazása egyértelműen az ő hatáskörük lenne. A kft. tevékeny­sége igény szerint bővíthető, a vagyona vállalkozásokba bevonható. Egyszerű­en nem értem, milyen érdekek húzód­nak amögött, hogy ehelyett pályázatot ■írjanak ki az eladásra. Itt nem egysze­rűen vagyonrészt kótyavetyélnek el, hanem közel 100 ember munkáját is elveszik. Megvallom, magam sem tartottam logikus lépésnek ma, amikor az önkor­mányzatok szinte küzdenek a bevéte­lért, amikor egyik legfontosabb szem­pont a munkahelyteremtés. Következő utam tehát a polgármesterhez vezetett. Kiss Károly azonban haladékot kért. Nem rendelkezik kellő információval, mondta, bővítsük ki a beszélgetést az illetékes bizottsági tagok részvételével. A következő találkozón tehát a Vállal­kozói és Ipari Bizottság elnöke, Koncz György és egyik tagja, Potyesz Sándor is részt vett. Meghívást kapott a beszél­getésre Gazdag Dezső is. — Elsősorban a dolgozók tiltakoz­tak az ellen, hogy a kft. megvalósuljon mondja Potyesz Sándor. — Nem kívánnak Gazdag Dezső irányításával dolgozni. Tény, hogy a veszteségből néhány év alatt nyereség lett, de a dol­gozók fizetése az országos átlag alatt maradt. — Az igazi gond azonban az — teszi hozzá Koncz György —, hogy a jövő évi megrendelésekről Gazdag úr nem tudott semmi biztatót mondani. Most nyereséges az építőipari tevékenység, de vajon meddig? Fél évig? Pontosan azért választottuk a privatizációt, mert nem biztos, hogy az embereknek mun­kát tudunk adni. Aki viszont megpá­lyázza, valószínű, megrendelések birto­kában teszi majd. Két állítás is elhangzott, amire vá­laszolnom kell - - veszi át a szót Gazdag Dezső. — A három év alatt több mint duplájára nőtt a dolgozók órabére. Elég csak a kimutatásokra pillantani. A megrendelésekről pedig annyit, hogy valóban az első félévre kötöttem csak szerződéseket. Kérdezem, milyen ala­pon hajtsak fel megrendelőket, mikor azt sem tudom, mi lesz az üzem sorsa a továbbiakban? Én vállaljak kötelezett­séget valaki másnak a kontójára? — Nem értem magát mondja Po­tyesz Sándor —, ismeri a cégét, nincs kizárva a pályázók közül. Meg is nyer­né valószínűleg. Ez komolytalan ajánlat. Nekem nincs felhalmozott tőkém, hogy megve­gyem az üzemet — válaszolja Gazdag Dezső. — Egyébként törvénytelennek tartom ezt az egész pályázatot, hiszen még valójában nincs is önkormányzati tulajdonban az üzem. A pályázat során kiszolgáltattak olyan adatokat a va­gyonfelmérésünk alapján, amelyekhez nincs is joguk. Ez utóbbit Bábud László, az építési osztály vezetője tagadja, az adatok ki­adását százezer forint bánatpénz lefize­téséhez kötötték, de még konkrét pá­lyázó nem jelentkezett, csak érdeklődő. Koncz György mintegy összefogla­lásul még elmondja: — Több bizonytalansági tényező in­dokolta a döntésünket. Az építőipar leszálló ágban van, egyáltalán nem biz­tos, hogy a továbbiakban gazdaságo­san tudjuk üzemeltetni ezt a részleget. Az állami kft.-k sorsa különben is két­séges, a tapasztalatok azt mutatják, 'hogy néhány év alatt felélik a vagyont. Ez a forma csak ott válik be, ahol a dolgozók anyagilag is beszállnak a törzstőkébe. Itt azonban erre semmi esély. Ottjártunk óta időközben lezárult a pályázat, az első versenytárgyaláson két pályázó jelent meg, egy majsai ma­gánszemély és társa, valamint egy, a jelenlegi igazgatót támogató, kecske­méti kft. Az eredményhirdetés egy hét múlva várható. H. T. FEBRUÁRI PIAC Böjti ebéd á la „Álszent” Friss, ropogós, idei retek. Valóban fejes, kövér saláta. Sápadó paradicsom. Zafír paprika. Egyre színesebb a piaci kínálat. Csakhogy az árak döbbenetesek. Egy szerényebb reg­gelihez, ha nem tud ellenállni valaki a színek hívásának: nem elég a napi fizetés. Friss déligyümölcs és melegházi zöldség februárban —meg a csillagos ég! A kecskeméti piac árait szemlézve jól érzékelhető: a termelők az árkép­zésnél úgy számoltak, mintha egész januárban a legújabb árakon vásárolt fűtőolajjal melegítették volna a fóliahá­zakat. Szerencsére — hogy a vegetáriánusok éhen ne haljanak — van még a téli káposztából, az almából, a burgonyá­ból is. Elérhető áron. A C-vitamint — ami bizony a télutón igen kell a szervezetnek — pótolhatjuk majd receptre fölíratott tablettákkal is. Vagy mégis? Mégis megkóstoljuk inkább a primőrt? A tarhonyalevesbe megkockáztatunk egy zamatos zöld­paprikát (18 forint/darab). A tojásos nokedli körítése: ropogós levelű fejes saláta (fejenként 20-30 Ft). A sajttál­hoz — persze csak díszítésül — néhány karika paradi­csom dukál (220 Ft/kilogramm). íme egy „álszent” böjti ebédje február 20-án . . . — KAS — • Tóth Sán­dor felvételei tegnap reggel készültek a kecskeméti „nagy” pia­con. Az Orvosi Kamara kecskeméti csoportjának állásfoglalása A hosszú hallgatásra ítélt és újjászüle­tőben lévő Orvosi Kamara elsődleges fel­adatának tartja az orvosi hivatás tiszta­ságának védelmét, a gyógyítás szakmai és erkölcsi feltételeinek felügyeletét és ja­vítását. Noha kamarai törvény hiányá­ban hatásköre jelenleg elsősorban orvosi­etikai ügyekre terjed ki, ebben az átmene­ti időszakban is kötelességének érzi, hogy figyelemmel kísérjen minden betegellá­tással kapcsolatos eljárást. Ma a szoro­san vett orvosi tevékenység mellett egyre nagyobb szerepet kapnak a különböző természetgyógyászati eljárások, amelyek meghatározott körülmények között és esetekben hasznosak lehetnek. Ugyanak­kor a kamara élesen elhatárolja magát minden olyan misztifikált eljárástól, amely az elismert természetgyógyászati módszereken kívül esik. Ezekkel az eljá­rásokkal szemben az a legnagyobb aggá­lya, hogy a félrevezetett betegek értékes időt veszíthetnek és a betegségük már későn, gyógyíthatatlan állapotban kerül orvosi gyógykezelésre. Hazánkban a betegeknek nincs saját érdekvédelmi szervezetük, ezert az Orvo­si Kamara indíttatva érzi magát arra, hogy a betegeket veszélyeztető minden manipulációra felhívja a figyelmet és ezektől a betegeket felvilágosítással meg­óvja. Az Orvosi Kamara vezetősége fele­lőssége tudatában kijelenti, hogy létez­nek olyan betegségcsoportok, amelyek kizárólag orvosi kezeléssel gyógyithatók. Ezért ismételten felhívja az önkor­mányzatok figyelmét arra a felelősségre, amelyet magukra vállalnak akkor, ami­dőn paramedicinális tevékenység végzé­sére engedélyt adnak. A kamara vezető­sége javasolja, hogy előzetesen kérjék ki a Természetgyógyász Szövetség vagy az Orvosi Kamara véleményét. Egyúttal az Orvosi Kamara szakmai­lag és etikailag egyaránt elítéli azoknak az orvosoknak a tevékenységét, akik az úgynevezett extraszensz és hasonló jelle­gű vállalkozásokhoz nevüket adják és abban részt vesznek. Az Orvosi Kamara kecskeméti vezetősége Gyógyító „iszélhámosok”? Február 4-én tudósí­tást közöltünk az Orvosi Kamara kecskeméti cso­portjának taggyűléséről, amelyen a szakemberek felhívták a figyelmet, mi­lyen nagy veszélyekkel járhat, hajói képzett ter­mészetgyógyászok és or­vosok kontrollja nélkül — akár bemondásra is — kiadják az önkor­mányzatok az engedélyt olyan „csodadoktorok­nak,” akiknek nincs szakirányú végzettséget bizonyító okmány a ke­zükben; a gyógyító vál­lalkozásban pedig meghatározó az üzlet. A tudósításban megemlítettük a Vállalko­zók Pártja kecskeméti szervezete által mene­dzselt kijevi extraszensz gyógyítók tevékenysé­gét, akik cukorbetegek kezelésére és gyógyítá­sára is vállalkoznak. Mivel az orvostudomány jelénlegi állása szerint a diabétesz kezelésére nincs más lehetőség, mint az inzulinos kúra, e vakmerő „szolgáltatást” folytatólagosan elkö­vetett veszélyeztetésnek minősítették a kórház szakemberei. Az írás, vagyis az orvosi szervezet állásfog­lalása sokakat arra ösztönzött, hogy tollat ragadjanak, elmondják véleményüket. Ezek­ből adunk most közre néhány érdekesebb, jel­lemző részletet. Mindegyik hozzászólást sajnos — terjedel­mi korlátok miatt — nem tudjuk közölni. Osz- szefoglalva a véleményeket: általában csak azok írtak, akik meggyógyultak, vagy úgy gondolják, hogy hatásos volt a kijevi extra- szenszek terápiája . . . „Bíró Krisztina vagyok, (Soltszentimre), ne­gyedikes gimnazista. Két éve már, hogy fáj a gerincem. A kecskeméti orvosok azt mondták, hogy az én problémámon sajnos nem lehet segíteni. Nyugodjak bele a sorsomba. Termé­szetesen édesanyámmal nem hagytuk annyi­ban a dolgot, hogy életem végéig szenvedni kelljen. így kerültünk az extraszensz gyógyí­tókhoz. Négy kezelést kaptam. Az eredmény: kitűnő. Nem azt akarom mondani, hogy most már egyáltalában nem fáj a gerincem. Néha van vele gond, de az jelentéktelen. Hát nem engedem, hogy rágalmazzák azokat, akik meggyógyítottak.” „Egy gyógyult és hálás beteg jeligével a kö­vetkező vallomás érkezett: Az igen tisztelt diplomások csak rontottak az egészségemen. (Egy szatyor leletet szereztem be, plusz ideg­bajt a méregtől.) A kijevi gyógyítók viszont igenis segítettek a beteg gerincemen és ízülete­men. Nem raboltak ki. Önként fizettem! Meg­érte!” „Az életveszélyes szélhámosokkal kapcsolat­ban el kívánom mondani: közeli hozzátarto­zóm súlyos-életveszélyes állapotban hetekig ott szenvedett a kecskeméti kórház osztályain. (Sajnos kegyetlen kínok után meg is halt.) Látva az orvostudomány tehetetlenségét, vég­ső kétségbeesésemben — bár mindig tartózko­dó voltam a parafenomének iránt — a kijevi gyógyítókhoz fordultam (a beteg családjának egyetértésével). Megszereztük a kórház főor­vosának és az intenzív osztály vezetőjének a hozzájárulását és - bár ők (mármint az extra­szensz gyógyítók) tartottak az orvosok ellen­szenvétől, vállalták, hogy bejárjanak az intenzív osztályra és kezeljék a beteget. Egy hónapon keresztül mindennap, beleértve az év végi ünnepeket is. Ha nem is tudták meggyó­gyítani, szemmel láthatóan sokat segítettek, (Straszer András felvétele) hogy a szenvedései enyhüljenek. Hogy lelkiál­lapota javuljon. Kezelésük folyamán volt olyan periódus, amikor a beteg állapota jelen­tősen javult. Én nem állítom, hogy ez csak az ő eredményük volt, de kizárni sem tudom. Az ügy bizony megérne egy alapos, érzelmektől mentes vizsgálatot. Én mindenesetre őszinte hálát érzek irántuk. A betegek „kirablásával” kapcsolatban. A menedzserükkel való előzetes megállapodás úgy szólt, hogy pénzről akkor beszéljünk, ha kezelésük eredményes lesz. Az anyagiakra többször visszatértünk, de sem menet közben, sem a tragikus haláleset után nem fogadtak el egy fillért sem. Vajon ezt minden orvos elmondhatja magáról nyugodt szívvel?” (Keszthelyi Ferenc, Budapest, Zöld­máli u. 35.) „Tisztelem az orvosokat, mert van köztük tiszta, hivatásának élő, nemes szívű ember. Én is ismerek többet is. A jelszó: csak kórházba ne kerüljön az ember! A gyógyító apparátus - úgy egyben — már félelmetes és emberte­len. Tisztázatlanok a viszonyok. Az intézmény felfalja a beteget. Ingyenes a gyógykezelés. Fura módon, hazug táblákat is kitesznek a falakra, hogy nehogy adjunk pénzt vagy érté­ket, de mindenki tudja: ha azt akarja, hogy tisztességgel foglalkozzanak az ügyével, le kell perkálni a forintokat. Aztán a „betegek taná­csa” megvitatja: mennyi legyen? Ha napok, sőt hetek múltán sem foglalkoznak a szeren­csétlennel: kevés lett a borítékba tett 5-10 vagy lassan már ide jutunk — 15 vagy 20 ezer forint. Az extraszenszeknél az a jó — mert meggyógyítani mindenkit ők sem tudnak —, hogy tiszta alkut kötnek. Ha meggyógyítanak, megkapják a bérüket. Ha nem gyógyulunk meg, egy vasat sem kapnak. Ráadásul a mé­regdrágán fönntartott állami intézményt sem árusítják ki, saját zsebre, aranyért.” (Zsébrei Ferenc, Csengőd, Dankó u.) „Én csak annyit mondok: a tisztelt doktor urak legyenek egy kicsikét szerényebbek. Isten tudja! Lehet, hogy mégis van erejük a betegség fölött a „csodadoktoroknak”. Nem kívánom a kijevi vendégeket Krisztushoz hasonlítani. De talán tanulságos, ha egy szép történetet ide írok: „Feküdt ott egy ember, aki már harminc esztendeje volt beteg ... Jézus megkérdezte: Meg akarsz gyógyulni? — Uram — felelte a beteg —■ nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor fölkavarodik a gyógyvíz. Mire oda­érek, már más lép be helyettem. Jézus erre így szólt: Kelj föl, fogd ágyadat és járj!” A beteg azonnal meggyógyult. Szombat lévén, a zsi­dók rászóltak az emberre: Ma ünnep van, tilos vinned az ágyat! De ő mentegetőzött: aki meg­gyógyított, azt mondta, vedd ágyadat és járj! Azok megkérdezték: Ki az? A meggyógyult azonban nem tudta, ki volt, mert Jézus a hely­színen összegyűlt tömeg miatt eltávozott” (Já­nos 5,5—13) (Tormási Klára, Kalocsa, Szent István útja.) Farkas P. József vedd Agyadat és járj;

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents