Petőfi Népe, 1991. február (46. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-20 / 43. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1991. február 20. KECSKEMÉTI SZERZŐKRE IS HIVATKOZNAK — PHILADELPHIÁBAN NAPRAKÉSZEN TUDHATÓ A MEGYEI KÓRHÁZ KÖNYVTÁRÁBAN: HOL TART AZ ORVOSTUDOMÁNY? Információáramlás és gyógyítás Nagyjából azonos feltételekkel két vidéki kórházba hívtak egy friss diplo­más, törekvő orvost. Alapos ember lévén, körültekintő helyszíni tájéko­zódás után döntött. Barátainak így indokolta elhatározását: „Jobb könyvtára miatt választottam, amit választottam. Szeretném megszilárdí­tani és naprakészen tartani az egyete­mi években szerzett ismereteimet.” Szakmai előrehaladása igazolta vá­lasztását. Bármennyire is furcsának tűnik el­ső hallásra, egyszer az is előfordul­hat, hogy jó hírű szakkönyvtára mi­att kéri bizonyos gyógyintézetbe ma­gát á beteg. Miért ne, hiszen igazán jó orvosok állandóan rajta tartják szemüket szakmájukon, igénylik a könyvek, a szakfolyóiratok segítsé­gét, tehát megteremtik a könyvgyűj­temény megalapozásához, fejleszté­séhez szükséges feltételeket. Ha vala­hol, az egészségügyben életfontossá­gú a szó szoros értelmében az infor­mációáramlás gyorsasága, pontossá­ga. Hányán hosszabbíthatták volna életüket, ha — például — előbb al­kalmazhatták volna nálunk is töme­gesen a vérátömlesztést! Okkal kérdezem Horváth Attiláné- tól, a Hollós József Kórház és Ren­delőintézet könyvtárának vezetőjé­től, hogy mennyi idő alatt jut el Kecskemétre egy-egy angliai, ameri­kai vagy távol-keleti publikáció híre. — Néhány hónap alatt. Előfizet­tünk a Current Contents című phila­delphiai tudományos tájékoztatóra. A világ legfontosabb orvosi folyóira­tainak közleményeit ismerteti rend­szeresen. Közli a szerzők munkahe­lyét, címét, így a téma iránt különö­sebben érdeklődők kapcsolatot te­remthetnek vele, esetleg különlenyo- matot kérhetnek. Tájékoztatójukat új abban számítógépes feldolgozás­ban is elkészítik.-— Bács-Kiskun megyei szerzőkre is hivatkoznak? — Ismertették legutóbb a Török —Galuska—Kása—Kádár munka- csoport egyik tanulmányát. Az In­dex Medicus pedig Serényi doktor­nak egy szegedi kollégájával közösen készített tanulmányát ajánlja. — Gondolom, az ajánlott folyóirat- cikkek közül jó néhány itt eredeti pél­dányban is megtalálható. — Kétszázhat periodikára, azaz időszaki kiadványra jutott pénz. .•— Állományuk? t— Csaknem tizennégyezer kötetet tartunk nyilván. — Ismeri bizonyára a régi bölcses­séget, amely szerint a könyvtár holt kincs, ha ... Értem kérdését. Ha eltöltene néhány órát könyvtárunkban, sze­mélyesen tapasztalhatná, hogy sok minden hasznosul az itt összegyűj­tött könyvekből, folyóiratokból. Többen szinte naponta benéznek, ér­deklődnek az újdonságokról, kérnek éppen adódó feladatukhoz eligazító szakirodalmat. December 24-31,1990 Volume 18 Numbers 52-53 Clinical Medicine • Molnárné Fedor Judit könyvtáros. • A gyors információs folyó­irat címlapja. (Straszer András felvétele) Allergy • Aiwathnlology Cardiology • Clinical Paychlatry A Paychology • Daniié!ry Darmalology • Epidemiology Oertatnca 4 Gerontology Hematology • Medical Teennotogy 4 LeOoratory Medicine • Neurology Obelelne« 4 Gynecology • Oncology Ophthalmology • Orthopedlca Otorhinolaryngology • Pediatrics Pharmacy • Physical Medicine 4 Rehabilitation • Radiology 4 Nuclear . Medicina • Respiratory Medicine Sports Medicine • Surgery • Urology Institute for Scientific Information iSi 35C i Mamet Street. Phiiaceienia. PA 1910« U S A Neveket sorol, belgyógyászokat, bőrgyógyászokat, kórboncnokokat, nukleáris diagnosztikával foglalko­zókat és másokat: rendszeres látoga­tóik. — Bocsásson meg, de több vezető beosztású egészségügyi dolgozó pa­naszkodott az önművelési, továbbkép­zési kedv lanyhulásáról. Olyan véle­ményt is hallottam: „Nem érünk rá olvasni, dolgozni kell". — Én inkább változónak monda­nám az érdeklődést. Sok függ az osz­tályvezető főorvos személyes példa- mutatásától, igényességétől. — Az állomány feltárásán, azaz a katalógusok készítésén és a kölcsön­zéseken kívül miként segítik a gyógyí­tást? — Előfordult: azonnali közremű­ködésünket igényelték. Néhány éve például idehoztak egy mérgezéses beteget. Gyógyítására a honvédkór­ház szakosodott, de valamilyen ok­ból már nem szállíthatták át az Ady Endre utcai gyógyintézetbe. Itt kel­lett szinte percek alatt megtalálni egy bizonyos növényvédő szer leghatá­sosabb ellenanyagát. Sikerült! Válla­lunk témafigyelést. Sok időt töltenek nálunk a szakorvosi vizsgákra ké­szülők, tudományos konferenciákon előadó orvosok. Ha szükséges, ma­gyarra fordíttatunk fontos cikkeket. Ehhez támogatást kapunk hálózati központunktól, az Országos Orvos- tudományi, Információs Intézet Könyvtárától. Más egészségügyi intézetben dolgozóknak is kölcsönöznek ? — Természetesen. (Fölhívtam dr. Makay Lászlónét, a kiskunhalasi kórház könyvtárának vezetőjét, aki elismerően szólt a kecs­keméti kollégák segítőkészségéről. Eddig minden kérésüket időben tel­jesítették. Jónak tartja azt is, hogy a kecskeméti könyvtár irányításával egyeztetik a drága külföldi folyóira­tok megrendelését.) — Elégedetlenkedjen! Itt hárman csendben teszik a dolgukat, rendelte­tésszerűen működik az intézmény, amennyire tudom, a könyvek drágulá­sa ellenére megvásárolhatják a leg­fontosabbakat. Ennyire gondtalanok lennének ? — Jó volna, ha a könyvbeszerzési keret lépést tartana az inflációval, a forint értékcsökkenésével. Alaposan meg kell gondolnunk, hogy mire költjük pénzünket. Nagyon elkelne egy számítógép is, mivel egyre több információt hasznosíthatnánk ál­tala. — Ki vagy kik döntik el, hogy mit vesznek meg és mit nem? — A szakmák vezetői minden év­ben eljuttatják javaslataikat. Vitás esetekben a tudományos bizottság dönt. Szakmai kérdésekben elsősor­ban dr. Lusztig Gábor címzetes egyetemi tanár tanácsait igényeljük. Heltai Nándor Citation Classics ‘: The Mldbraln ai Site of Opioid Antlnoclceptlon A Citation Classic commentary by A. Herz. Current Comments ‘: Volume 11 ot Essays ot an Information Scannst, with a foreword by Baruch S. Blumberg Igazgatóból — beosztott tanár Tavaly tavasszal megbízása visszavonását kez­deményezte Varjú Lajos, a kecskeméti Molnár Erik Általános Iskola igazgatója. Egy évtizedig helyettes igazgatóként, majd nyolc évig első számú vezetőként irányította az iskola nevelő-oktató munkáját. Az 1990-91-es tanévet már beosztott, matematika—fizika szakos tanárként kezdte meg. — Milyen körülmények miatt kérte megbízásá­nak visszavonását? — kérdeztem a volt igazgatót. — Felfogásom szerint igazgatói feladatot úgy lehet ellátni, ha az ember élvezi a szülők, a tantes­tület és a szakigazgatási szerv bizalmát egyaránt. Ezt maximálisan magam mellett éreztem 1988 vé­géig. Ekkor azonban egy névtelen levél nyomán csalással vádoltak meg, s a művelődési osztályve­zető, Hegedűs Deme Pál eljárást kezdeményezett ellenem. A vizsgálat kiderítette ugyan, hogy nem történt visszaélés, én mégis méltatlannak éreztem, hogy ok nélkül védekezésre kényszerítettek. Embe­rileg mélységesen sértett felettesem ilyen fokú bi­zalmatlansága. Ez időben egybeesett a rendszer- váltással, amit én úgy értékeltem, hogy a „nagyta­karításnak” végig kell sepernie a legkülönbözőbb beosztásokon. Ezenkívül több más körülmény is azt igazolta, hogy végre lépnem kell. — Nevezetesen? — Kecskeméten sajnos első, második és har­madosztályú gyermekek vannak aszerint, hogy ki­nek milyen körülményeket biztosítanak. Igazgatói működésem alatt nem volt olyan tanév, hogy leg­alább három helyen ne tanítottunk volna, de elő­fordult, hogy öt különböző épületben folyt a mun­ka naponta. Eredetileg 400 főre épült az iskola, kihasználtsága mégis 200-300 százalékos volt. Lát­nom kellett, hogy ez már nemcsak átmeneti álla­pot. — Nem érzi a történteket személyes kudarcnak? — De igen. A pedagógusi munkát azonban na­gyon szeretem, s igazgatóságom ideje alatt is ké­nyesen ügyeltem szakmai önképzésemre. így tehát nem volt egzisztenciális problémám. Végül is nem károsultam sem emberileg, sem pedig szakmailag. Ez pedig — úgy gondolom — tanulságként szol­gálhat a hasonló helyzetben lévőknek is. — Beosztott pedagógusként is maradt a Molnár Erik Általános Iskolában. Befolyásolhatja-e ezt a döntését a jövőbeli igazgató személye? — Mivel magam döntöttem úgy, hogy lemon­dok, nem maradhat bennem tüske. A feladatkörö­ket ismerem, hiszen nemrégiben még magam kér­tem számon. Ha pedig ezeknek megfelelek, akkor mindegy, hogy ki az igazgató. Szeretnék olyan szakmai műhelyt kialakítani matematikából, amely nemcsak városban, hanem szélesebb körben is .mintaként szolgálhat. — Elképzelhetőek-e olyan körülmények, amelyek között újra megpályázza az igazgatói címet? — Igen, és nem is kellene hozzá más, mint hogy a tanítás minimális feltételei meglegyenek. Ne gon­doljon luxusdolgokra: legyen minden gyereknek egy osztályterme, abban egy széke, amire leülhet, ami az övé. Ne múljon továbbá egy nevelői, okta­tói terv megvalósítása azon, hogy van-e az iskolá­nak videója vagy másológépe. Ezenkívül olyan szemléleti önkormányzatot szeretnék, amelyik partnere az iskolának. A tanárok pedig nem sza­ladgálnak második, harmadik munkahelyre, hogy biztosíthassák életszínvonalukat. — Mindezt mikorra látja megvalósíthatónak? — Még tizenhárom évem van a nyugdíjig. Addig minden bizonnyal teljesülnek a vágyaim. Már csak azért is, mert minden józan ész szerint, nincs más út előttílhk. G. T. T. KÉPERNYŐ Megvágni A demokráciában és a köz- él éií1 televi’ziozasßan' gyakorlot­tabb országokban előre közük a fölkért politikussal, hogy hány perc áll rendelkezésére mondan­dója kifejtéséhez. Ha hosszabbra sikeredik a műsor, akkor a ri­porter megkérdi: Újrakezdjük, vagy ránk bízza rövidítését? Nálunk úgymond megvágják a nyilatkozót. (Őt csak közvetve; válaszait, érvelését kurtítják meg.) Föltételezik, fölöslegesen szaporította a szót? (Előfordul­hatnak ilyen esetek is, de akkor a kamerás, mikrofonos újságíró­nak kell azonnal kezdeményezni a második kísérletet.) Netán ön­magának is ártó badarságokat mondott, vagy igy tudatják vele: nekünk csak ennyit ér személye, vagy a szóban forgó ügy. Külö­nösen kínos az eset, ha a kérde­zettnek szánt időből aránytala­nul sokat markol körülményes bevezetőjével a riporter, mint Göncz Árpád múlt heti, a visegrá­di magyar tárgyalóküldöttség összetételével kapcsolatos meg­szólaltatásakor. Másnap majd annyi idő jutott a kínos magya­lt rázkódásra, imint az interjú első változatára. I Vtí «XSOVlßOBXZ rl ÍIOSZEJlf, Sokan javasolták volna a bi­zonyítványmagyarázó műsorve­zető „megvágását”, ha tudták volna, hogy pontosan mit jelent ez a kifejezés. Inkább csak a szö­vegkörnyezetből sejtették tartal­mát. Miért is fáradozott volna M. Á. közölnivalója közérthető^ megfogalmazásával? Jó lesz an­nak az egy-két milliónyi néző- nek-hallgatónak a tévés és filmes szakma házi használatra szánt nyelvezete. Ők alkalmazkodja­nak hozzánk! A Magyar értel­mező szótárból is hiányzik a megvágni most említett jelentés­árnyalata, vagyis fogyasztásra, esetleg rövidítéssel, kihagyások­kal is alkalmassá tenni? Legkö­zelebb csináljanak jobb szótárat, ez mégis egyszerűbb, mint a kö­zönséget megillető tisztelet meg­honosítása. Különben is fölösleges ilyen nagy ügyet csinálni ebből az esetből. Jó, ha minden tizedik ember tudja, hogy mit jelent a sajtóban, rádióban, a képernyőn mostanában néhány nagyképü, fontoskodó vezető lustaságának következményekénti , elburjánr zott tender szó. Milyen összefüg- 1 ’gés' lehét'a magyar' télefohháloitít fejlesztése és a vasúti szerkocsit vagy kísérő segédhajó között? Az Idegen szavak szótárából ezeket a magyarázatokat olvashatja ki az érdeklődő. Egy magát de­mokratikusnak láttató televízió­ban miként hangozhat el egy műsorban többször is egymás után az akkreditív szó anélkül, hogy egyszer is megmagyaráz­nák: feltétlenül megbízható szer­vezet által szavatolt hitel. Mit adnék azért, ha az Olajfa­lóhoz hasonló, eddig ismeretlen lény betévedne egyszer a Sza­badság térre vagy a Kossuth téri palotába, újságszerkesztőségek­be és fölfalná a pongyolaságokat a — legyünk udvariasak — fül­lentéseket, a tájékozatlanság gyomjait. Néznék a híres politi­kust. „El-el menne” a hang, „elúszna” egy-egy gesztus, egész sorok hiányoznának az újságok­bÓ1 " H.N. Az elöljáró kopott hangján rá­kezdett: Tüzét megrakáljuk, négy szögre rákötjük. Egyik szögén ülnek szép öregemberek. Másik szögén ülnek szép öregasszonyok. Harmadikon ülnek szép ifjú legények. Negyediken ülnek szép eladó lányok. A férfiak komótosan hordták máglyává a karmos akácgallyakat, és Jobbik Lajossal brummogták: „Tüzét megrakáljuk, négy szögre rakáljuk." Újra meg újra, amíg az ágcsomót tuskókkal meg nem tetőz­ték. A mező fölé habzó vadzöld er­dőre pókhálót szőtt a késő délután. Árnyék simult abba a meddő aszóba is, amely a sűrűséget valósággal le­metszette a szőlőhegyről. Puha, asszonymeleg volt a levegő, való­sággal megtestesült. A sovány folyó hídján túl, az egyre kevesebb lakójú falu napháttértől börzsönyszinbe öltözött. Templomának tornya je­lentéktelenül magaslott ki a házak közül; a tudományában bizonytalan iskolásgyerek keze ilyen jelentke­zéskor. Az elöljáró kerülte a vallató pillantásokat. Még jól takargatta nyugtalanságát, szürke hangján utasításokat adott, de maga is tud­ta, hogy fölöslegesen, hiszen a dol­gok természeténél fogva úgyis min­denki azt teszi, amit kell. Körbeül­ték a gallyhegyet a kántált szöveg­nek megfelelően, négy sarokra. In­kább érezte, mint látta, hogy Sava­nyú Bözsi éppen az ö gesztikulálá­sát figurázza ki az idegesen kacará- szó asszonyoknak. Ez a Bözsi volt, aki a téesz szervezésekor hanyatt vágta magát az ágyon Jobbik Lajos előtt: „Tegyen velem az elvtárs, amit akar, csak a lovakat ne kelljen közös istállóba adni!" Emiatt csú- foskodik ez a Bözsi mindig? Van ember, akiben a mások előtti meg­alázkodás szégyene idővel gyűlölet­té puffad. Az asszonyok zavartan nevetgéltek még most is. Jobbik La­jos hasztalan nyugtatgatta magát. A szőlőhegyi zsongás most szö­veggé, dallammá tisztult. A falu ta­nítónője vezénylő mozdulatokkal szervezett kórust a nőkből: erre az ünnepre alakult meg a pávakör. A legények Kisgömböcnek csúfol­ták a pufók tanítónőt. Szeme min­dig úgy ragyogott, mintha könnyes lett volna. Ringatta őket a szélesen, bánatosan hömpölygő dal: „Magos a rutafa, ága elágazik ...” Nem idevalósi ének volt ez sem, de Kis­gömböc meggyőzte Jobbik Lajost arról, hogy jelessé akkor avathatják az ünnepet, ha az itteni szokások­hoz másvidékieket is varrnak. Gyufa sercent, sárga lepke szállt a száraz akáccsomóra. Magasra lobbant szent Iván tüze! Jobbik Lajos tanácsi elöljáró még a télen gondolta ki ezt az Iván- napi tűzélesztést, a régi szokás fel- támasztását. Sohasem tudta az ál­matlan éjszakákról, amiatt nem al­szik-e, hogy seregestől lepik meg a gondolatok, vagy éppen azért forog ki magából annyi mindent az esze, mert kerüli az álom. Az elöljáró olyan ember volt, aki hozzászokott, hogy rendszerezze gondolatait, s hogy egyetlen tényben is a törvény­szerűséget keresse. Itt pedig a té­nyek pillérekként valóságos hidat kínáltak a következtetéshez. Tiszta sor! A falunak szüksége van a nagy­községre, ahhoz tapad eltéphetetle- nül már évtizede. Ott a közös ta­nács, a szövetkezeti központ, a kör­zeti iskola. Szegényemberek alapí­totta irtástelepülés volt ez a falu: emelkedést jelent innen elköltözni. Költöznek is rendre, az új házat már régóta a nagyközségben építik. Fele annyi gyerek születik évente, mint ahány öreg a temetődombra költö­zik, és két év alatt négyen mentek önként az isten nyakára! Már csak egy-egy ünnepre hordja össze a szél a fiatalabbját; a hétköznap olyan itt, mintha egyetlen öregek napkö­zije lenne a falu. Jobbik Lajos elju­tott a következtetésig: legföljebb másfél étvizednyi élet van még a településben. Napokig ténfergett, egyensúlyér­zékét vesztve. Lefogyott; széles já­romcsontján sárgászölden feszült a bőr. Azon kapta magát, hogy be­széd közben elveszti a fonalat, és egyre ingerültebb „hol is tartot­tam?”-mai szinte a beszélgetőtárs­ban próbál bűntudatot ébreszteni valami elszalasztott rejtélyes lehe­tőség miatt. Egyszerre tartalommal telt meg a korábban csak használt, de át nem gondolt szó: „lelki be­teg". Talán ez az azonosítás kezdett ellenanyagként dolgozni benne. Az újabb átkínlódott éjszaka gyümöl­csöt termett: úgy tarthatja térképen a falut, ha világnak engedés helyett a világot hozza helybe. Jobbik elöljáró himlő lyuggatta arcán vonaglottak Iván tüzének fénykígyói. A lángok ropogtatva falták az ágakat; izzóvörösen, nyársárgán és aranybarnán ujjon­gott föl a gallyboglya. A tanítónő által összeállított forgatókönyv sze­rint most Fias Mihály következett mesével, melyet a kövérkés pedagó­gusnő — Jobbik nem kérdezte, mi­ért — hiedelemmondának emlege­tett. Ez már itteni szokás volt: amíg a kölyöknyi lángok megemberesed- nek, az öregek tartják szóval a fia­talokat. „Dédapámtól hallottam, hogy régen nagy erdőség volt körös­körül. A marhák kint legeltek az erdőn, két bujtár örzötte őket. Egy­szer valami füttyszót hall az egyik. Látja ám, hogy egy csodálatos nagy kígyó van a fán...” Fias Mihály szájából valahogy gúnyolódásnak hatott a mese. Mint az elhatározó gyűlésen, amikor Jobbik Lajos a tanácstagoknak átkínálta az éjsza­ka termett gyümölcsöt: „Rakjuk meg újra szent Iván tüzét, hadd ve­zesse hozzánk a kíváncsiakat. Ver­jünk hírt a falunknak!’’ Akkor is ez a Fias Mihály volt a kerékkötő. „Hogyan gondolod föl ezt, Jobbik elvtárs? Kimondom kereken, hogy erre a reakciós fölgondolásra a föl- sőbbség nem mond áment!" Jobbik Lajos kifogta a szelet ellenfele vi­torlájából: „Arra felelj meg a gyű­LESKÓ LÁSZLÓ: Iván tüze

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents