Petőfi Népe, 1991. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-15 / 12. szám

1991. január 15. • PETŐFI NÉPE • 3 Á dollár beszél Lassan indul meg a kereskedelmi forgalom a volt szocialista országokkal Nem könnyű az átállás a kon­vertibilis elszámolásra a volt szo­cialista országokkal, a központi szervek és a vállalatok egyelőre a múlt évi — sőt, korábbi — köl­csönös adósságokat igyekeznek rendezni. Az ez évre szóló szerző­déskötések igen vontatottan ha­ladnak, főként az ármegállapo­dások nehézségei miatt. A Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumától kapott tájékoztatás szerint a Szovjetunióból, a megállapodás­nak megfelelően, folyamatosan érkezik az olaj, a gáz és a villany, a magyar vállalatok most pótol­ják a tavalyi exportlemaradáso­kat. Csehszlovákiával már megszü­lettek az első, konvertibilis valu­tában kötött szerződések. A ma­gyar vállalatok tízmillió dollár, a csehszlovák vállalatok 30 millió dollár értékű áru szállítását vál­lalták eddig. Ennél lényegesen nagyobb értéket képviselnek a devizamentes barter szállítások, s noha az áru áruért kereskedelmi formáció bizonyos visszalépést jelent, az átmeneti időszakban mindkét ország előnyére szolgál. Bulgáriával viszont még nem született megállapodás. Követe­lésünk körülbelül 70 millió rubel értékű, ennyi a halmozott ma­gyar aktívum. A bolgár partne­rek ezt áruval szeretnék törleszte­ni az év végéig, ez azonban szá­munkra igen hátrányos. Egyelőre folynak a tavalyi áthúzódó szállí­tások, erre az évre mindössze né­hány szerződést írtak alá a cégek, elsősorban vegyi áruk bolgár im­portjára. A tárgyalásokat az is nehezíti, hogy a bolgár partnerek számunkra elfogadhatatlanul magas dollárárakat számítanak termékeikért. DR. FARKAS LÁSZLÓ ÁLLAMTITKÁR, KÖZTÁRSASÁGI MEGBÍZOTT: „Űj emberként jelentem meg, ami talán nem is baj” NAPKÖZBEN: Hej­jegy! Amióta a Magyar Állami Vasúi bevezette a helyjegy­rendszert majdnem azt írtam, hogy rendszertelenséget -, azóta egyfolytában bajok vannak vele. Előfordult már számtalanszor, hogy ugyanarra a helyre két utasnak is volt jegye, és vérmérséklettől függően vagy veszekedés lett a dologból, vagy az egyik engedett, főleg akkor, ha bőven akadt ülőhely a fülkében. Legtöbbször azonban attól megy fel az ember vérnyomása, hogy a vasutas megbünteti, mert nincs helyjegye. Azt természetesen a kalauz nem nézi, nem vizsgálja, hogy a delikvensnek miért nincs meg a bilétája, egyből feltételezi, hogy csalni akar az illető és teljesen tisztességtelen, sőt, gálád, már­­már bűnöző módon úgy akar helyet foglalni a fülkében, hogy nincs helyjegye. Ez aztán valóban megengedhetet­len. sőt, egyenesen felháborító. Nosza, ilyenkor már veszi is elő a tömböt a kalauz és pillanatok alatt száz forinttal lesz csóróbb az utazó polgár. így jártam én is, és egyetlen kumma szót sem ejtenék az esetről, ha egyedül lettem volna abban a társaságban, amely január 13-án vasútra kényszerült. Akkor elköny­velném saját balszerencsémnek, önmagam élhetetlen mi­voltával hoznám összefüggésbe és tanulópénznek tekin­teném a száz forint büntetést. Viszont nem egyedül vol­tam, s így már közügynek is felfogható. Még hozzáte­szem. hogy az ország vasútvonalai közül mindössze csak egyetlenegyről van tudomásom, ahol ez vasárnap meg­történt. de nem alaptalan a feltételezésem, hogy több más helyen is előfordulhatott hasonló „megtorlás”. Elindultam Kecskemétről a már jelzett nap reggelén a Napfény exprcsszcl, hogy Gyomára utazzam. Megvet­tem a 140 kilométeres gyorsvonati jegyet és hozzá a helyjegyet. De ez utóbbi természetesen csak a Napfényre volt érvényes, amelyről Cegléden le kellett szállnom. Ceg­léden rohannom kellett, hogy elérjem a Szolnok felé induló Nyírség expresszt. Legalább tizenöten rohantunk s a mozdonyvezető aki már elindította a vonalot - látva a rohanó embereket, megállt, hogy felszállhassunk (ezúton köszönöm neki. derék ember). Még ki sem liheg­tem magam, amikor ott termett a kalauz és kérte a jegyet. A Nyírség expresszre csak jegyem volt. Helyjegyem vi­szont nem. Mondom a szőke fiatalembernek — aki már vette elő a tömböt —, hogy nem volt időm helyjegyet váltani, hiszen ő is látta, hogy többedmagammal rohantam a vonathoz. A válasz az volt, hogy nem kellett volna fel­szállni. Ez igaz, végül is nem kötelező vonattal utazni, de az ember márcsak olyan, hogy szeretné a célját minél hamarabb elérni. A lényeg az, hogy megbüntetett száz forintra. Az már csupán mellékes körülmény, hogy a vonaton annyi volt a hely, mint rostán a lyuk. Még eggyel több is. De a szabály az szabály. A büntetőblokkon kijelölte a helyemet a kalauz a 12-es székre. Én azonban bosszúból a 13-asra, majd nem sokkal később a 14-esre ültem. Száz forintból futja gondoltam. Sajnos, a történetnek még nincs vége. Szolnokon le kellett száilnom, s hogy az úticélomhoz, Gyomára eljus­sak, a Körös expresszel kellett továbbutaznom. A két vonat között tíz percem volt arra. hogy az alagútrendsze­ren bolyongva, a pénztárnál sorban állva, majd visszaro­hanva megszerezzem a helyjegyet. Erről lemondtam, nem akartam kockáztatni, hogy lemaradjak. S egyébként is én tájékoztattam a Nyírség expressz kalauzát, hogy hova utazom, s kértem, úgy adjon helyjegyet. Az igazsághoz tartozik, hogy ő nyíltan bevallotta, fogalma sincs, mikor indul és merre megy a Körös expressz, arra tehát nem adhat jegyet. A könnyelmű és már egyszer büntetéssé] sújtott embe­rek közönyével szálltam fel tehát a Körösre helyjegy nélkül. Jött a kalauz. Egy fiatal, szőke kislány. Mit mondjak? Nem büntetett meg. sőt, jóembernek nevezett (nem ismerte büntetett előéletemet) és azt javasolta, ha jön az ellenőr, mondjam, hogy ő nem tudta: ilyenkor mit kell tenni, mert ifiég kezdő. Könyörögtem, hogy büntes­sen meg, mert ellenkező esetben neki lehet baja és én azt nem venném a szívemre. Mégsem büntetett meg ... Az ellenőr nem jött. Leülni nem mertem, noha mind­össze ketten voltunk a kocsiban. Amikor Gyomán meg­könnyebbült szívvel talajt értem, mosolyogva hálát intet­tem a kalauzlánynak. Visszaintegetett. — dorgál — — Mindenekelőtt az érdekelne: hogy lesz egy köztiszteletben álló szegedi pol­gárból három megye államigazgatási fő­nöke: köztársasági megbízott? — kér­deztem. Szívesen elmondom. Ötvennégy éves vagyok. Az esztergomi ferences gimnáziumban érettségiztem. 1963- ban szereztem jogtudományi diplo­mát. Dolgoztam a szegedi városi taná­cson, majd különféle vállalatok jogi képviseletét vállaltam. Az utóbbi két évben ügyvédként tevékenykedtem. Egyik alapító tagja voltam a Keresz­ténydemokrata Néppárt szegedi cso­portjának. Később engem választot­tak meg városi elnöknek. Néhány hó­napja megismerkedtem Antall József miniszterelnökkel. A kialakult jó vi­szony biztosan befolyásolta a dönté­sét, hogy a koalíciós tárgyalások ered­ményeként engem bízott meg a régió KM-hivatalának vezetésével. A mi­niszterelnök a megbeszélések során hangsúlyozta: mindenekelőtt szakmai szempontok miatt esett rám a válasz­tása. Egyébként a köztársasági megbí­zottnak semmilyen politikai szerepe nincs. Pártok fölött álló szervezetet fundált az Országgyűlés. — A Kereszténydemokrata Néppárt városi elnöki tisztéről tehát lemond? — Azt hiszem, az természetes. Csak a tagságtól nem kívánok megválni. . . — Az európai államigazgatási gya­korlatban van az önéhez hasonló szerep­kör? Természetesen. De a magyar államigazgatás-történet is ismer ilyet. A vármegyék kialakítása előtt a hét törzs tartományok szerint osztotta föl az országot. A törzsi székhelyek lettek a főbb kulturális központok. — Gondolom, azért ennél korszerűbb példákat is találnánk ... De azt kívántam érzékeltetni: nem hagyomány nélküli az elgondolás hazánkban sem. Európai mintának a franciaországi prefektusi hivatalokat tudom említeni. Bár ott a több megye fölé rendelt elöljárók nemcsak a törvé­nyességi felügyelet, de a politika embe­rei is. — Bár végül is ön az Antall-kormány délvidéki helytartója lett... Hadd vitatkozzam a „helytartó” kifejezésen. Ez ugyanis összefonódik a zsarnoksággal, az elnyomással. Ese­tünkben pedig ilyenről nincs és nem is lehet szó. Tiszteletben tartjuk az önkormányzatok önállóságát. Semmi­lyen eszközünk nincs, hogy befolyá­soljuk a döntéseket. Legfőbb feladata­ink közé tartozik: a törvényességi ellen­őrzés. A mérlegeléssel hozott önkor­mányzati döntéseknek kizárólagosan a jogszerűségét vizsgálhatjuk. Hivata­lunk törvényben vagy kormányrende­letben megállapított ügyekben elsőfo-A hír: Szombat óta peep-show-ja van Kecskemétnek. A megyében ez­­idáig egyedülálló kukkolda a hasonló müintézetek' „mindent a szemnek — semmit a kéznek” elve alapján műkö­dik, s a meztelen igazságot tárja ven­dégei elé. Illetve az „igazságnak” csak a fele részét. Merthogy itt a szebbik nem az, aki igen megmutatja a részle­teket. Ezt viszont a nyíltság jegyében. A lényeg: Hogy tulajdonképpen mi is az a peep-show? - kérdezheti a járatlan olvasó. Hát, kérem szépen, hasonlíthatnánk, mondjuk, egy ha­talmas méretű befőttesüveghez is. Az átmérője cirka három méter. A dunsztban azaz, hogy bent — Évát forgatja egy tányér. Legtöbb­ször. persze, nem Évikének hívják, de „paradicsomi” módon öltözik és teszi a dolgát. Lágy zenére erotikusán lejt, táncol, forog, pördül, lefekszik, feláll még mindig Évikéről beszélek s egyáltalán nem zavarja, hogy a be­­főttesüvegen kivágott ablakokból „madarak” kuksizzák. Azok, akik a mintegy 40-szer 40-es nyílások mö­götti, egyszemélyes fülkékben az au­tomatába dobtak egy kerek húszast. Mely a szelíd erőszaknak engedve el­húzza a látványt a pali elől eddig ta­karó, diszkrét függönyt és 50 másod­perc múlva visszatér. Ezalatt másfél fordulatot tesz a tányér. Ha valaki tovább szeretné (magát) pörgetni, az újabb húszasába, húszasokba kerül. A főnök: Természetesen férfi, negy­venes, enyhén korpulens és távolról sem olyan erotikus, mint az alkalma­zottai. Viszont bátor ember. (Hogy mit fog kapni ezért- az crkölcsvédők­­től... !) Úgy mondja, a felesége nem üti agyon, a környékbeli üzletek és a szomszédos presszó pedig kifejezet­ten profitálhat a forgalomból. A kukkolda nem kupleráj, itt csak nézni szabad. A többit meg ott­hon . . . A főnök nem jön el velem a lányo­kig, egyébként is izgatott. Mert Kecs­kemét nem Budapest mondja —, ki tudja, az üzletmenet megüti-e majd a fővárosit. Azokét az ottani peep­­show-két, ahol a „tanulmányútja” során nem szívesen látott vendég volt. Mégis sikerült lekoppintania egy helyre kis kukkoldát. Szeptem­berben fogant az ötlet, az építkezés nagyon gyors volt, nem került annyi­ba, mint mondjuk egy pékség, és a papírokat is csak beszerezte. Mostan­tól a pénz dolgozik. Meg a lányok a befőttesüvegben. A lányok: Ami az autónak a ben­zin, az itt a táncosnő. Anélkül nem megy. (A főnökért meg kevesen ad­nának pénzt bár, ki tudja.) A lá­nyok most hatan vannak, 18-20 éve­sek, csak az egyikük több cnncl de róla majd később. Ketten család­anyák, korábbi foglalkozásukat nem árulják el, igaz, itt most senki sem erre kíváncsi. Hirdetések útján keres­gették őket. Kétfélét adtak fel: az egyik a lényegre tört, a másik csak halványan sejtette. Erre többen je­lentkeztek, ugyanennyien vissza is léptek. így aztán maradtak a szemé­lyes kapcsolatok — akár csak a párt­államban —, meg ami igazán csábí­tott: a fizetés. Hogy pontosan meny­nyi? Sajnos, nem árulták el. Csak a 19 éves Gina búgta a fülembe sokat sej­­tetően: „Több lesz, mint a gyárban. Napi két-három óra alatt havonta ötszámjegyüre rúg. Ja! És a számo­lást kicsit feljebb kezdjed!” A sztár: A kecskeméti kukkoldá­ban ilyen is van. Jelenség. Krisztin • A befőttesüveg belülről. (Wal­ter Péter felvétele) hat esztendeje táncol, egy évig Olasz­országban. „Nem, nincsenek ellenér­zéseim magyarázza , talán csak az zavar, hogy nem látom azoknak az arcát, akiknek most műsort adok. Tudniillik az üvegablak a lányok felé tükrösített.”- Unalmasabb így? . Ezt nem mondanám, mert csak tisztában vagyok vele, hogy ha elhú­zódik a függöny, akkor néznek. Vi­szont nem látom a szemeit, nem ka­pok visszajelzést a tekintetéből, hogy tetszik, amit előadok. No, és persze: hogy tetszem én ... — Korábban mivel foglalkozott? — Nagyon rövid ideig műszaki rajzoló voltam, az érettségit követő­en, de azt nem nekem találták ki. Vizsgát tettem az ORI-nál és azóta táncolok. Azt bizonyára sejti, hogy nem rossz az a pénz, amit a bárok­ban és itt összeszedek. Férjem, gye­rekem van — nem ismerkedni járok ide. Tudom, hogy ezt nem mindenki érti meg, de a miénk egy külön világ. Nekem ez a munkám, én így is állok hozzá. És. ha tegyük fel, én valamilyen más munkáért ugyanezt a pénzt aján­lanám . . . Mi lenne az? — vált át azonnal táncosnőből üzletasszonnyá. — Mondjuk . . . mondjuk műszaki rajzolás. — Na, nem! Inkább nem. Ezt sze­retem csinálni, szeretek mozogni, táncolni, miért ülnék az íróasztal mellé. Noszlopy Nagy Miklós kú hatósági jogkört gyakorol, és elbí­rálja a hatáskörébe tartozó jogorvosla­tokat minden olyan államigazgatási és hatósági ügyben, amelyben első fokon a polgármesterek vagy a megyei jogú város kerületi hivatalának a vezetője, illetőleg a jegyző járt el. Amelyben a jogorvoslati eljárásra nem valamely kormányhivatal jogosult. Amennyiben a hozzánk eljuttatott jegyzőkönyvek­ből kiderül, hogy az önkormányzat ve­zető testületé törvénysértő határozatot hozott, azonnal intézkedünk. Felhív­juk az érintetteket a törvénysértés meg­szüntetésére. Hangsúlyoznám, hogy ma még nem teljesen tisztázott a hiva­talunk feladat- és hatásköri struktúrá­ja. Reméljük, hogy amikorra végzünk a szegedi központ és a megyei irodák megszervezésével, teljes lesz a munkán­kat érintő szabályozás. — Ön most járja a megyéket és szer­vezi az irodákat. Munkatársak kelle­nek: szakemberek, akikben megbízhat. Bács-Kiskunt mennyire ismeri? Kapcso­latai segítik-e a szervezet felállításánál?- Szeged azért nincs olyan messze Kecskeméttől, hogy egy politizáló jo­gász ne értesült volna az itteni dolgok­ról. Személyes kapcsolataim elsősor­ban a déli településekről származnak. Elég sokszor tárgyaltam Kiskunhala­son és Baján; sok ügyfelem volt a Bács­kából. Ez, persze, annyit is jelent: a hivatalos közélet szereplőinek be kel­lett mutatkoznom. Új emberként jelen­tem meg, ami talán nem is baj, azt hiszem. Most azért dolgozom, hogy itt Kecskeméten, dr. Metzinger Éva meg­bízott hivatalvezető mellé munkatársa­kat találjak. Jogilag korrekt munkát csak nagy tapasztalatú, felkészült kol­légákkal lehet végezni. Szerencsére, az egykori megyei tanácson sokan dol­goztak ilyenek... — Nem fél attól, hogy az egykori tanácsosok nem tudják majd elhagyni a régi beidegződéseket? Egy teljesen új struktúrában a régi elveket kívánják ér­vényesíteni ?- Az alaptörvények már készek. Születőben van a részletes szabályozás is. Ha tisztázottak a munkánk alaptézi­sei, nem hiszem, hogy gondot okozna a tanácsi múlt. Egy a lényeg: mielőbb el kell kezdeni a munkát, mert az ál­lampolgárok ügyeinek intézése így is nagyon elhúzódott a rendszerváltás miatt. Aktahegyek várják az intézkedé­seket, a korrekt, megalapozott dönté­seket . . . — Milyen a viszonya a megyékkel? Olyan, mint mindegyik önkor­mányzattal: korrekt, kollégiális. Mesz­­szemenőkig tiszteletben tartom a vá­lasztott testületek önállóságát. Úgy gondolom, hogy sem most, sem a jövőben nem kell attól tartani, hogy szervezetünk tisztségviselői olyan dol­gokba kívánnának beleszólni, ami nem tartozik rájuk. Ha pedig valami­lyen ügyben vita támad: döntsenek a bíróságok. Egymás mellett műkö­dünk, s biztos, hogy nem egymás ellenére. A politikusok meg csak te­gyék a dolgukat.. . Farkas P. József RÁDIÓJEGYZET HANGPORTYÁK Vannak kitartó és hittel teli em­berek, akik.sorsuk rosszra fordulá­sát is idővel a maguk javára tudják fordítani. Tóbiás Áron még 1946- ban, gyakornokként dolgozott az újrainduló rádiónál. Később, ami­kor a hallgatás ideje következett számára, egy hatkilós magneto­fonnal felcsapott dokumentaristá­­nak. Felkereste az általa jelesnek ítélt embereket. Tersánszky, Füst Milán, Kodolányi, Déry, Szent­­kúty, Jékely, Illyés, Kassák sora­koztak e tisztes névsorban. Idővel, már kissé szabadabban, a külföldre távozott magyarokat is szóra bírta. így születtek meg Cs. Szabó László, Szabó Zoltán, Határ Győző, Hatvány Bertalan, Tardos Tibor, Lengyel Menyhért, Amerigo Tot és mások sorsának szavakba foglalt dokumentumai. Nagy sze­rencse, hogy ezek a több évtizedes tekercsek túlélték a nehéz időket, s napjainkban Megmentett hang­szalagok címmel megszólalnak a rádióban. A múlt héten Németh László, a „sajkódi remete” került sorra az említett sorozatban. Mint Tóbiás mondja: 1963-ban, farkasordító hidegben kereste fel Balaton-parti magányában az írót, annak az ap­ropóján, hogy az 1956 őszén meg­jelent regény, az Égető Eszter szer­kesztője volt. A másfél órás beszél­getés legérdekesebb része került most első ízben rádióadásra. A be­tegségét újra leküzdő és szívósan dolgozó, a külvilágot is jól érzéke­lő író, akit csendes embernek kép­zeltünk, szenvedélyes szavakkal vallott a személyét ért támadások­ról, kora visszásságairól. Érdeklő­déssel várjuk a sorozat többi ré­szét. A KÖZÖSSÉGTEREMTŐ Zaklatott korunk nehezen enge­di kiteljesedni a tudomány, a kul­túra értékeit, s gyakran felejtésre ítéli a hagyományt is teremtő szel­lemi mozgalmak elindítóit. Ilyen kiváló értékteremtő egyé­niség volt a száz esztendeje szüle­tett, s 1952-ben elhunyt Karácsony Sándor is, akiről a rádió „A legfon­tosabb a másik ember" című műso­rában az elmúlt héten emlékezett meg. Amikor 1945 után, a szabad­művelődési tanács elnökeként — Szent-Györgyi Albert, Kodály Zol­tán és Sík Sándor társaságában néhány évig a magyar kulturális élet fellendítésén fáradozott, úgy tűnt, hogy méltó helye lesz a de­mokratikus közéletben. Számos könyvét ismerték már akkor, melyek arra utaltak, hogy határozott véleménye van a „köz­oktatási kasztrendszer” megszün­tetéséről, az ifjúság neveléséről. (A magyar észjárás és közoktatás­­ügyünk reformja — 1939 —, A könyvek lelke, irodalmi nevelés — 1941 —, Ocsúdó magyarság — 1942 —, A magyar demokrácia — 1945 —, Magyar ifjúság — 1946 — stb.) Mindez azonban rövidesen inkább akadálya lett további taná­ri, pedagógusi működésének. Még alkotó éveinek teljében volt, ami­kor kiparancsolták a szellemi élet­ből. A rövid műsoridőben Kontra György egyetemi tanár — szemé­lyes emlékeinek szép fényében — mutatta be a késői utódoknak a volt professzor nagyszerű emberi lényét, diákjaival való közösségte­remtő — a cserkészmozgalomban is tevékeny szerepet vállaló — mozgalmas életét. Csak remélni le­het, hogy idővel müvei is hozzáfér­hetők lesznek a magyar olvasók számára. ZENEDOBOZ Van egy öreg gramofonemblé­mával díszített rovata a Rádió- és Televízió Újságnak, a címe: Zene­doboz. Azért érdemes elolvasni, mert a szerzője, Papp Márta, nem­csak felsorolja a hét legjobb zenei műsorait, de személyes hangú ész­revételeivel segít eligazodni a so­kunk számára rejtelmes világban. A hét zenei eseményei közt emlí­ti, hogy újra indul az Új magyar zene a rádióban című sorozat, amelynek tíz adásában az 1990-es esztendőben felvett kompozíciók versenyeznek a közönség- és a szakmai zsűri, valamint a KÓTA díjaiért. Általában azonos időben (17 és 18 óra között), hétfőn, szer­dán és pénteken, a Bartók rádió­ban hangzik fel ez a műsor. Sajnos, nem a legkedvezőbb időpontban, de talán így is lesznek lelkes zene­rajongó hallgatói és a díjakra ja­vaslattevők. F. Tóth Pál Mindent a szemnek — semmit a kéznek EGY „KUKKANTÁS” EGY HÚSZAS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents