Petőfi Népe, 1991. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-30 / 25. szám

1

1991. január 30. • PETŐFI NÉPE • 3

LISTA A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS ADÓSAIRÓL

Piruljon az orcájuk?

LEHET ÖTVEN HEKTÁRRAL KEVESEBB? —

SASZLA HELYETT KÖLEST? — MENTHETETLEN TŐKÉK?

Hozzánk is megérkezett a lista, amely a társadalombiztosításnak egymillió forintnál többel tartozó megyei adósok névsorát tartalmazza. Tíz „bűnös” szerepel a felsorolásban. A legnagyobb adós 20,6 millió forinttal, a legkisebb 1,3 millióval tartozik, s igen vegyes az összetétel: a felszámolási eljárás megindítására váró állami vállala-tok, magánvállalkozók, tanácsi üzem, sőt, még sportkör is található az adósok között.

A társadalombiztosításnak tartozni — még ha a mi cégeink nyomába se érnek például a miskolci nagyvállalat 409 milliójának — bizony, nem szép dolog. A főigazgatóságnak ennek ellenére nincs olyan eszköz a kezében, amivel gyorsan és hatásosan kényszeríthetné az adósokat tartozásuk megfizetésére. Nyilván ezért folyamodik most már másodszor ehhez a nem igazán korrekt és szerencsés módszerhez: nyilvánosságra hozza a „legelvetemültebbek” nevét. Mondván: megérdemlik, hogy ország-világ lássa, ők azok, akik rendszeresen „elsikkasztják” a dolgozóktól levont 10 százalékot, a további negyvenhármat pedig másra költik. (Hogy mire? Nem lehetetlen, például, hogy a következő havi munkabérre.)

A Bács-Kiskun megyei listán két, felszámolási eljárásra váró cég is szerepel. Az egyiknek tavaly szeptember óta gyakorlatilag nincs bevétele, akkor jelent meg ugyanis egy másik lista (de szeretünk mi listázgatni!), ami alaposan „betett” nekik. Azon a listán a felszámolásra kerülő vállalatok szerepeltek. A felszámolási eljárás azóta sem indult meg, a cégre azonban legtöbb partnere rögtön úgy tekintett, mint a halálos betegre, akivel már nem érdemes semmilyen közös ügyletbe fogni, hiszen hamarosan úgyis bevégzi. így aztán minden esélyétől megfosztatott, hogy valamiféle bevételhez jusson. Hónapok óta tart ez, s hónapok óta nem tudja felhalmozódott adósságát megfizetni a vállalat a társadalombiztosításnak (sem). S mellesleg: ahányszor csak szerepel ilyen központi listákon, annyiszor csökken az esély, hogy a felszámolás során majdan valami reális árat kapjunk érte a külföldi befektetőktől.

Persze, dehogyis kell az eladósodott, tönk szélén álló cégeket mentegetni. Csakhogy számos olyan, a tönk szélén egyensúlyozó, önmagát szép csendesen felélő, életképtelen cég van, amelyik gondosan ügyel rá, hogy a tb-járulékot és az adókat mindig időben fizesse. Hitelből vagy akármiből, de fizetnek, mert addig többé-kevésbé békén hagyják őket a saját kis dombocskájukon.

így aztán kinek is segít egy ilyen nyilvános lista? A társadalombiztosításnak, úgy tűnik, nem sokat. Az arcpirulás legfeljebb néhány percig tart, a „halálos beteget” viszont se meg nem gyógyítja, se át nem segíti végleg a túlvilágra. Ellenben a még meglévő, szerény üzleti lehetőségeket sikeresen ássa alá. A társadalombiztosításnak valami gyorsabb, hatásosabb és jobb.gyógymód kellene, akárcsak az egész gazdaságnak. Igaz, listákat mindig sokkal könnyebb (volt) összeállítani.

(magyar)

Cikkünkből világosan kitűnik: szerkesztőségünk ugyan nem ért egyet azzal, hogy cégek ne fizessenek, ám ugyanígy ellenzi a „listázást!’ is. Ezért mi úgy döntöttünk, véleményünket hozzuk nyilvánosságra. A listát — nem. Akit érdekel, más lapban úgyis elolvashatja. (A szerk.)

Néhány éve itt is szőlő „fogta” a futóhomokot.

• Búcsúzik az öreg szőlő.

• A kiutat fürkészi Nagy Imre tszel nők?

• Babinszky Imre már a telepítéskor a közösben dolgozott.

• Valkai Sándor is szívesen vállalta a gyalogmunkát. (Straszer András felvételei)

Tiltakozóan emeli föl kezét Nagy Imre, a Kossuth Mezőgazdasági Termelőszövetkezet elnöke:

— Ne a halálra ítélt szőlők között fotózzanak.

Hangja fáradtan keserű.

Traktor ballag el mellettünk, hosszan kígyózó drótokat húz a távolabbi csévélőhöz. Talán kapnak néhány ezer forintot az évtizedekig szőlőtámaszték, helyenként szakadozott fémhuzalokért.

A benei úti táblák végén már jókora tekercsek várják az elszállítást.

Döntögetik a támoszlopokat is. Földre borulva várják végzetüket a pusztulásukat érző tőkék.

Mintegy döntésük igazolásaként mutatja a közös gazdaság elnöke a sérült kordont.

— 1962-ben, a nagy nekibuzduláskor, az akkori gépekhez, keskenyebb sorközökben telepítették a saszlát, meg az izsáki sárfehéret, oportót. Kikoptak az MTZ—50- esek, a piacon kapható MTZ—80- as gépek már nem nagyon fértek el a szűk pásztákban. Hiába vigyáztak az emberek, hol itt, hol ott sérült meg a különben is toldozottfoldozott támrendszer. Mind nagyobb gondot okozott a gépi művelés. Létrehoztak egy szakcsoportot, de a környékbeliek nem nagyon kapkodtak a rosszul fizető szőlő után. Ráadásul 1988 novemberében szinte teljesen elfagyott a szakcsoport 10 hektáros parcellája, súlyosan károsodtak a tőkék. Négy-öt évenként egyszer találták meg számításaikat.

Mintha menthetetlen nagybeteg közelében szemlélődnénk a leghangoló állapotú szőlősorok között. Tudjuk, tudjuk az elkerülhetetlent, de az élettel elgyürüzött ember nehezen veszi tudomásul a megmásíthatatlant. Megmásíthatatlant?

Drótvágókkal bajlódó két termelőszövetkezeti tagtól remélem a szőlőknek életet követelő érveket, javaslatokat.

Mindketten a közelben laknak, évtizedek óta traktorosok a Kossuthban. Napi 200 forintért -— tisztán — vállalták a drótbontást.

Babinszky Imrét faggatom:

— Vállalná-e részesben ezt a szőlőt?

Tagadóan ingatja a fejét.

— Ha sajátja lenne ez a parcella?

— Nem tudom, Aligha.

— Mit termesztetne, ha megválasztanák elnöknek?

— Búzát? Se piaca, se ára: Napraforgót?

Közbeszól Nagy Imre.

— Mind több a rárakódó költség.

Tudja — bólint a belsőnyíri traktoros.

— Talán, talán kölest.

Munkatársa, Valkai Sándor is

egyetért a tőkék kivágatásával.

— Nem volg elég figyelmes gondozó, márpedig ez a növény állandó ápolást kíván.

Közbe kell szólnom:

— A hosszú idő után először veszteséges Kossuthban várhatóan sokan örülnek majd bármilyen munkalehetőségnek. A szőlő azért mégiscsak több embert eltart, mint a szántóföld.

— Ha volna piaca, meg ára a szőlőnek, a bornak.

Babinszky Imre rábólint.

— Nagy bajba kerülünk, ha a paraszt nyakán marad a termés. Dolgoznánk mi. Még errefelé is sokan tartoznak az OTP-nek, építkeztek, vásároltak. Fizetni kellene.

Gyorsan kiderül: bármennyire is fájdalmas a szőlőpusztítás, nagyobb gondok is szorongatják a közöst.

—; Még eddig valamennyit segített az átalánydíjas művelési forma. Idén már nem engedélyezték. Korszerűsíteni kellene ágazatainkat, de nincs miből. Kész öngyilkosság ilyen kamatokkal a hitelfelvétel. Ha a tejpiac nem rendeződik, meg kell szabadulnunk száz tehéntől.

— Próbálkoztak a tej közvetlen értékesítésével?

— Ha 15-16 Ft-ot kapnánk literenként, már átvészelhetnénk a nehéz időket. Keresgetjük a megoldást.

Sikerült szót váltani Szaszkó Elekkel, a termelőszövetkezet társadalmi elnökhelyettesével. Elutasítja azt a feltevést, amely elsősorban a hibás telepítést okolja kényszerű döntésükért.

— Könnyű volna ma a bajokért kizárólag elődeinket okolni. Kétségtelen, hogy a piaci szempontokat mellőzték 1962 táján, a nagy szőlőrekonstrukció idejében. A sietség sem használt. Még nem dőlt el, hogy milyen sor- és tőtávolság a legalkalmasabb, amikor már telepítettek. Az is igaz, hogy nálunk gyenge és fagyzugos területre is került szőlő. Ma nyilván másként választanánk meg a fajtákat.

— Úgy tudom, egy tő szőlő sem marad a közösben.

— A háztáji gazdaságokat kivéve. Nphány éve még 53 hektárról szüreteltünk. Talán jobban megtaláljuk számításainkat az új gyümölcsösökkel. Tavaly is telepítet.tünk cseresznyét meg szilvát. Reménykedünk, amíg lehet, amíg engedik.

* * *

Szavai Móricz Zsigmond csaknem hatvan éve megjelent kecskeméti cikksorozatát idézték emlékezetembe. A mostaninál is lehangolóbb, elkeserítőbb állapotokat talált. Mégis azt a címet adta egyik sórozatzáró írásának: „Reményt hoz a tavasz”. Az élet jeleit fedezte föl a nagy pusztulásban. Az idő gyorsabban igazolta bizodalmát, mint saját maga gondolta. .

Talán a homoki szőlő sincs olyan nagy bajban, mint a korábbi évek irtásai és a belsőnyíriek döntése sejtetik? A közös gazdaságok, néhány kivételtől eltekintve, már régebben megszabadultak a két-három évtizede telepített, részben elöregedett, részben korszerűtlen fajtaösszetételű szőlőktől, a kivágások és a telepítések kiegyenlítik egymást.

Reményt hoz a tavasz? Ha nem is az idei? A jövő évi?

Heltai Nándor

FEBRUÁRTÓL NÉGYNAPOS MUNKAHÉT A BRG-BEN

Nincs megrendelés, negyven dolgozót elbocsátanak

(Folytatás az I. oldalról)

A berendezés túl sokat „tudott”, s a magyar telefonvonalakon éppen ezért nem tudott biztonságosan működni. Ezt a terméket tehát vissza kell fejleszteniük.

— A tőkés exportban továbbléptünk, új partnereket szereztünk. Folytatódik a Philips-kooperáció, s az év végén a Luxoplaszt német cégnek háztartási kisgépeket kezdtünk gyártani, a Ferax ólasz cégnek pedig videokazettákat. Múlt évi árbevételünk ugyan kevesebb volt a tervezettnél, s ezt tovább terhelték a bekövetkezett áremelések, de végül is szerény nyereségre számíthatunk.

Ez az év kedvező előjelekkel indul, ugyanis a szovjet partner 50 millió forintos igényt jelentett be

magnetofonfejek és -futóművek gyártására. Ehhez azonban nincsenek fizetési garanciák, tehát ez az üzlet jószerével kútba esett. A további megrendelések hiánya miatt a termelésnek mintegy 60 százaléka bizonytalanná vált, amit tetézett a távol-keleti árakkal való versenyeztetés. Szó, ami szó, kemény harcot kell vívni a piac megszerzéséért. Emiatt nagyon olcsón kell termelni, ugyanis eddig a sztereofej párjáért 4,60 rubelt, most 0,95 dollárt ígérnek.

— A kedvezőtlen árak, az energia, a nyersanyag drágulása az infláció növekedése arra ösztönzött, hogy erőteljesen csökkentsük a költségeket, a termelés ne legyen veszteséges. Első lépésként felszámoljuk azokat a munkahelyeket, ahol létszámtartalékaink vannak.

Ennek is van oka: a termékszerkezet-váltás és az ügyvitel-gépesítés. Az ezekről a helyekről felszabaduló munkaerőt nem tudjuk foglalkoztatni, ezért 40 adminisztratív, műszaki és segéderőt küldtünk el. Erről előzetesen értesítettük az érintetteket. Rajtuk kívül jó néhány embernek más munkakört —: műanyagüzem, szerszámgyártás — ajánlottunk fel. Miután még mindig bizonytalan a piaci helyzet, s ha nem lesz fizetőképes kereslet — bármennyire is fájdalmas számunkra —, akkor nagyobb, arányú elbocsátásokra kell számítani. Ha ez bekövetkezik, akkor produktív munkaerőket is érint az elbocsátás, ez akár több száz emberre is vonatkozhat, de erről még korai beszélni.

Az elbocsátásokról kérdeztük Horváth Lajost, a szakszervezeti bizottság titkárát is:—Ezt a sajnálatos tényt az érdekképviseleti szervekkel megbeszélte az igazgató, s mi, ha nem is jó szájízzel,‘de kénytelenek voltunk tudomásul venni. Éltünk vétójogunkkal is az üdülési felelős személyében, de ő, ennek ellenére, elfogadta a felmondást. Az elbocsátás — még ha ilyent terjesztenek is — nem függött össze pártállással, nem volt politikai színezete, s fizikai dolgozókat alig érintett. Igaz, hogy a műszaki fejlesztő csoportot megszüntették, mert nem tudták kitermelni saját bérüket, magyarul nem fejlesztettek. Öt szerkezeti lakatosnak — köztük volt a munkástanács elnöke is — felajánlották, legyenek beállítok a müanyagüzemben. Négyen elfogadták, s jelenleg nagyobb a fizetésük, mint korábbi munkakörükben. A munkástanács elnöke — annak ellenére, hogy fizetése nem csökkent volna — nem vállalta az áthelyezést, ezért a munka törvénykönyve előírásainak megfelelően,' bizonyos idő eltelte után elbocsátották. A létszámcsökkentéssel kapcsolatban január 21-én bizalmiértekezletet tartottunk, ahová meghívtuk a munkástanácsot is, amelynek egy tagja meg is jelent. A testület előtt ismertettem azokat a tényeket, amelyek az elbocsátásokhoz vezettek, illetve a gyár vezetőivel való megbeszélésünket. A bizalmitestület egyetértett a gyár vezetőinek döntésével, s ezt támogatta a munkástanács tagja is.

Szerződéssel csupán a gyár kapacitásának 20 százaléka van lekötve, amely a remények szerint bővülni fog, de nincs stabil piac, nincs elegendő munka. Ezért is döntöttek úgy a BRG Elektromechanikai Rt. vezetői, hogy február 1-jétől — éppen a munkáslétszám megőrzése céljából — négynapos munkahetet vezetnek be, kivéve a műanyagüzemet. Ez gyakorlatilag fizetéscsökkenéssel jár, amely egyénenként — beleértve a vezető beosztásúakat is — mintegy 20 százalékos lesz. Ha sikerül fizetőképes megrendelőket szerezni — bár úgy lenne —, akkor ezek függvényében nyáron hatnapos munkahetet is elképzelhetőnek tartanak. De mikor lesz nyár, mikor lesz megrendelés?

Gémes Gábor

pelsőnyíri szőlősirató