Petőfi Népe, 1991. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-25 / 21. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1991. január 25. AZ ÖBÖL-HÁBORÚ NYOLCADIK NAPJA Hat iraki rakétát semmisítettek meg Bagdad arab államokat fenyeget Teljes kudarcot vallott az Izrael és Szaúd-Arábia ellen végrehajtott szerda esti iraki rakétatámadás: a kilőtt hat rakétából ötöt az amerikaiak új „csodafegyvere”, a Patriot légvédelmi rendszer még repülés közben megsemmisített, a hatodik pedig az Árab-(Perzsa-)öböl vizébe csapódott. A hat rakéta közül csak egy irányult Izraelre, de a Patriot — az előző napitól eltérően — most itt is tökéletesen működött. Az izraeli válaszcsapás lehetőségét tudakoló újságíróknak a védelmi minisztérium szóvivője kijelentette: „nem Szaddám Húszéin fogja diktálni politikánkat, sem azt, hogy mikor és hogyan rendezzük vele számlánkat”. A bagdadi rádió egyébként csütörtökön az iraki tájékoztatási minisztert idézve „kemény választ” helyezett kilátásba azon öbölbeli arab államok ellen, amelyek megengedték a szövetséges haderőnek, hogy az ő területükről légi- és rakétatámadásokat indítson Irak ellen. Ez volt az első olyan bagdadi bejelentés, amely már nem csak Szaúd-Arábiát, hanem a többi Öböl-beli arab államot megtorlással fenyegette a háborúban elfoglalt álláspontjuk miatt. Veszteséglista Az AP amerikai hírügynökség csütörtökön az alábbi veszteséglistát tette közzé a Perzsa-öbölbeli harcokról: A háború kezdete óta a szövetséges légierő több mint 12 000 felszállást hajtott végre. A szövetségesek által közölt adatok: Húsz elvesztett szövetséges repülőgép: ebből 16 a harcokban semmisült meg. A tizenhatból 10 amerikai, négy brit, egy kuvaiti és egy olasz. Egy brit, egy szaúd-arábiai és két amerikai repülőgép, valamint három amerikai helikopter nem harci cselekmények következtében zuhant le. A szövetségesek szerint 41 iraki repülőgép semmisült meg. Emberveszteségek: Huszonnégy szövetséges katona tűnj el, közülük 13 amerikai, nyolc brit, két olasz és egy kuvaiti. Hat amerikai katona nem harci cselekmény során vesztette életét. Huszonkilenc iraki katona esett fogságba. Az Irak által közölt adatok: Több mint 180 szövetséges repülőgép semmisült meg. Több mint húsz szövetséges katona esett iraki fogságba. 41 iraki polgári személy és 31 katona vesztette életét. 191 iraki polgári személy megsérült. Powell bízik a légi fölényben A szövetséges erők — kihasználva a tiszta égbolt nyújtótta lehetőségeket — csütörtökön fokozták támadásaikat Irak déli területei ellen. A több hullámban végrehajtott támadásokat jelző földmozgásokat a szomszédos iráni területeken is észlelték — jelentette az ÍRNA iráni hírügynökség. A légitámadások fő célpontja a Kuwaittól 140 kilométerre lévő Bászra kikötőváros volt, ahol a szövetségesek becslései szerint több mint félmillió iraki katona tartózkodik. Két iraki harci gép támadta a szövetségesek hadihajóit az Öbölben —jelentette a nap folyamán a BBC-nek az egyik hadihajón tartózkodó tudósítója. A jelentés szerint az iraki gépeket sikerült még azelőtt lelőni, hogy kilőhették volna Exocet típusú francia hadihajóromboló rakétáikat. Collín Powell hadseregtábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke csütörtökön kijelentette: a szövetséges erők légi fölénye lehetetlenné fogja tenni, hogy Bagdad újabb csapatokat és fegyvereket küldjön Kuvaitba. Amennyiben sikerül elvágni az utánpótlás útját, sor kerülhet a megszállt ország visszafoglalására — mutatott rá az amerikai katonai vezető. Szaddám gyávának nevezte a szövetségeseket Szaddám Húszéin iraki elnök szerdán meglátogatta a katonákat a déli fronton — jelentette csütörtökön a bagdadi rádió és az iraki hírügynökség. A hírek szerint Szaddám Húszéin beszédet is mondott a katonák előtt, melyben gyávasággal vádolta a szövetségeseket, amiért nem mernek szembeszállni az iraki szárazföldi erőkkel. Bush: Húszéin felelni fog A hadműveletek sikeresen, tervszerűen haladnak, de fel kell készülni további nehézségekre, áldozatokra is, jelentette ki szerda esti, pontosan egy héttel a háború megindulása után mondott beszédében az amerikai elnök. George Bush tartalékos tisztek előtt mondott rövid beszédében hangoztatta: a szövetséges erők, légifölényük birtokában, felőríik az irakiak' hadviselési képességét, elvették tőlük a lehetőséget, hogy atomfegyverhez jussanak, és fokozatosan haladnak a kitűzött cél, Kuvait felszabadítása felé. Az elnök egyúUal megismételte, hogy „egy háború soha nem olcsó vagy könnyű, lesznek problémák, kudarcok, lesz még több áldozat” — de az eddigi eredményekkel meg lehetnek elégedve. Bush puszta terrorizmusnak minősítette az iraki rakétatámadásokat és kilátásba helyezte, hogy Szaddám Húszéin iraki államfőt felelősségre fogják vonni. Az elnök megismételte ígéretét, hogy a háború nem lesz „új Vietnam”; a haderők a hátországtól minden erkölcsi és anyagi támogatást megkapnak, hogy a feladatot a lehető leggyorsabban és a legkevesebb áldozattal elvégezhessék. James Baker amerikai külügyminiszter a nap folyamán ismét méltatta Izrael magatartását, amellyel kívül marad a háborún, s jelezte, hogy napirendre tűzik a segélyezést. Izrael 13 milliárd dollárt szeretne Washingtontól kapni a következő öt évben, részben háborús kárai és erőfeszítései fejében, de nagyobbrészt egymillió szovjet zsidó letelepítéséhez. Egy totális háború rengeteg áldozattal járna Az Irakßal szemben álló szövetséges erők néhány napon belül befejezhetnék az Öböl-beli háborút, ha bevetnék teljes katonai potenciáljukat t- jelentette ki Norman Schwarzkopf tábornok, a szövetséges erők főparancsnoka a brit ITH televíziónak adott szerdai interjújában. A tábornok azonban rögtön jelezte: ők tekintettel vannak arra, hogy egy ilyen megoldás nagyon súlyos áldozatokat követelne az ártatlan iraki polgári lakosságtól, épp ezért a szövetségesek légitámadásai pusztán katonai célpontokra irányulnak. Schwarzkopf az iraki Scudrakétákat katonailag jelentéktelennek minősítette. — Ezek pusztán terrorfegyverek -— mondta, hozzátéve: benne még egy georgiai vihar is nagyobb félelmet keltene, mint itt Rijádban egy iraki rakétatámadás. Ami Izraelnek a háborúba való esetleges bekapcsolódását illeti, a szövetséges erők parancsnoka szerint Tel-Aviv ezzel Irak kezére játszana. Baker amerikai külügyminiszter pedig — bár egy szerdai nyilatkoztában úgy vélekedett, hogy Izrael esetleges válaszcsapása nem törné meg az Irakkal szembenálló koalíciót — kijelentette: az eddigi izraeli visszafogottságot az Egyesült Államokban „nagyon nagyra értékelik". Katonai egyeztetés Izrael és az USA között Jichak Samir izraeli kormányfő csütörtökön újból: immár .negyedszer fogadta Lawrence Eagleburger amerikai külügyminiszter-helyettest, aki a hét vége óta tárgyal az országban. A miniszterelnöki szóvivő által nagyon barátinak minősített megbeszélés az Öböl-háborúra és Irak Izrael elleni támadásaira terjedt ki. Az amerikai külügyminisztérium második számú embere nagy titoktartástól övezett tárgyalásokat bonyolított le vendéglátóival, amelyeken napirenden volt a két ország közötti katonai egyeztetés, Izrael igénye újabb amerikai pénztámogatásra, és a hosszú távú politikai — a közel-keleti viszállyal összefüggő — kérdések megvitatása. A németek szolidaritásának tolmácsolására a nap folyamán bonni küldöttség érkezett Izraelbe Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter vezetésével. A küldöttség a kormány és a kormánypártok rokonszenvét hivatott kifejezni. Külön delegációt menesztett az izraeli Munkapárt meghívására az SPD is, Hans- Jochen Vogel vezetésével. Moszkva cáfol A szovjet védelmi minisztérium csütörtöki nyilatkozatában cáfolta azokat a nyugati sajtójelentéscket, amelyek szerint továbbra is szovjet katonai szakértők tevékenykednének Irakban. A közlemény leszögezi: az utolsó szovjet katonai szakértők január 9-én, még a háború kirobbanása előtt elhagyták Irakot. (A szovjet külügyminisztérium szóvivője szerdán azt közölte, hogy Irakban ■—• a bagdadi nagykövetségen dolgozó 41 diplomatán kivül — nem maradtak szovjet szakemberek.) A szovjet védelmi minisztérium hasonlóképpen visszautasította azt a vádat, hogy a Szovjetunió folytatná fegyverszállításait Iraknak. — Az ENSZ határozataival összhangban' a Szovjetunió 1990 augusztusa óta nem szállít Iraknak haditechnikát, fegyvereket, mint ahogy ezekhez való alkatrészeket sem — hangoztatja a nyilatkozat. Moszkva harmadik országok számára sem engedélyezte szovjet eredetű fegyverek iraki eladását. A védelmi minisztérium határozottan cáfolta azokat a híreszteléseket is, amelyek szerint a Szovjetunió felderítési adatokkal segítené az iraki hadvezetést. Élelmiszer helyett gépek ? (Folytatás az 1. oldalról) K ségükre lenni a partnerek megtalálásában. A vállalatokról és a vállalkozókról szóló törvény, amely éppen mostanában kerül az orosz parlament elé, a törvényes alapjait is megteremti annak, hogy a cégek, az egyéni vállalkozók szabadon és önállóan ^kereskedhessenek, köthessenek üzletet külföldön. — Megtudhatnánk valami bővebbet arról a listáról, amely az önök javaslatait tartalmazza? — Vegyipari termékekről, fáról, szőrméről, különböző gépi berendezésekről és természetesen olajról tárgyalunk. Tehát főleg olyan árukról, amelyek érdekelhetik a magyar vállalkozókat is. Elsősorban olyan termékeket ajánlottunk, amelyek nem túlságosan drágák ahhoz, hogy a vállalkozók is bekapcsolódhassanak a kompenzációs ügyletekbe. —Úgy veszem ki a szavaiból, hogy az élelmiszer ezen a listán sem szerepel. —Nos, én azipari minisztériumot képviselem, s mi elsősorban abban vagyunk érdekeltek, hogy feldolgozó- és élelmiszer-ipari berendezéseket importáljunk Magyarországról. Súlyos helyzet alakult ki a Szovjetunióban és Oroszországban az élelmiszer-ellátást illetően: a termés csaknem fele kárba veszett, és bizonyos politikai vonatkozásai is- vannak ennek a kérdésnek. Hogy elegendőek-e azok a humánus segélyek, amelyekben különböző országok részesítenek bennünket, annak taglalásába most ne menjünk bele, a probléma megoldása ugyanis nem ez. Óriási hiány van Oroszországban mezőgazdasági gépekből és élelmiszer-feldolgozó berendezésekből, és ilyeneket — mint arról például a kecskeméti Agrikonnál meggyőződtünk — a magyar fél igen széles választékban tudna például kooperációs együttműködés keretében szállítani. Természetesen nem vagyok ellene az élelmiszerexportnak, de számunkra nem az a valódi megoldás. Hozzáteszem: nem hiszem, hogy teljes mértékben meg tudnánk lenni a magyar élelmiszerszállítások nélkül, de igazából nem én vagyok illetékes erre a kérdésre válaszolni. —Milyennek látja az idei lehetőségeket? — Hangsúlyozom, csak az iparra van rálátásom, tehát összességében nem tudok nyilatkozni a kereskedelmi kapcsolatok,alakulásáról. Úgy gondolom, az iparban nem lesz nagyon súlyos visszaesés. Azt persze nehéz megmondani, mikor is indulhatnak be a szállítások. Akárhol jártunk a néhány nap alatt Magyarországon, a minisztériumtól a vállalkozókig mindenki azt kérdezte: mikor írják alá az orosz partnerek a magánjogi szerződéseket, mikor nyitják az akkreditívet, mikor mozdulnak meg végre az ügyek? Érthető, hogy mindenkit ez érdekel. Véleményem szerint február-márciusban várhatók a szerződéskötések, garanciát természetesen nem tudok erre nyújtani. — Mit ajánlanak a magyar vállalatoknak, hogyan próbáljanak megmaradni a szovjet, illetve az orosz piacon? — A vegyes vállalatokat és a kooperáción alapuló közös gyártást ajánljuk. A vegyes vállalatok szabályozása nálunk nagyon kedvező, rájuk például nem vonatkozik a valutaalapok képzéséről szóló minisztertanácsi határozat, ezenkívül két évig nem kell adót fizetniük. Nézze, szerintem a további kereskedelmi kapcsolataink lényege és alapja nem konzervek és kompotok szállítgatása lesz. Természetesen erre is szükség van, de mi a hangsúlyt a közös termelésre, a kooperációra és a kölcsönös tőkebefektetésre szeretnénk tenni. Részünkről ezek élvezik az elsőbb-S^et' Magyar Ágnes Gazda Tanács alakult (Folytatás az 1. oldalról) Teller Ede előadása az Akadémián Az eszmék univerzuma végtelen, minden kérdésre talán soha nem tudunk válaszolni. Újabb és újabb kérdések vetődnek fel. Hogy hol vannak a megismerés határai, azt képtelenség pontosan megjelölni — mondotta a hazánkban tartózkodó Teller Ede, az Amerikában élő világhírű fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, aki csütörtökön az Akadémia székházában Tudomány és társadalom címmel tartott előadást. Megtanultuk például, hogyan függnek öszsze az atomok, de hogy azok miként függnek össze az élőlényekkel, a tudatos tevékenységgel, azt igazán még nem tudjuk — hangoztatta. Az emberek általában félnek az ismeretlentől. Aggódva kérdezik: mi lesz, ha például kémiai úton megváltoztatják a növények tulajdonságait? Rettegnek az atomenergiától, pedig erre szükség van világszerte, így Magyarországon is. Tudni kell, hogy ma már lehetséges ennek biztonságos használata. Polgárháborús helyzet Horvátországban A jugoszláviai Horvátországban teljes harckészültségbe helyezték csütörtökön mind a szövetségi hadsereget, mind a helyi karhatalmi erőket, és fennáll a veszélye a két fegyveres testület közötti nyílt összecsapásnak —jelentették a jugoszláv hírközlő eszközök. A belgrádi rádió szerint Martin Spegelj horvát védelmi miniszter a köztársasági kormány csütörtöki válságülésén kijelentette, hogy élénk katonai mozgásokat, köztük harckocsi-felvonulást figyeltek meg a horvát főváros, Zágráb külterületén. Franjo Tudjman horvát elnök egyik személyi tanácsadója az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozva kritikusnak minősítette a horvátországi helyzetet. A hadsereg vezetése már szerdán követelte a függetlenségre törekvő köztársaság rendőrségének azonnali feloszlatását, mivel az állítólag terrorcselekményekre készül a szövetségi erők ellen. A válság magvát az autonómiára törekvő Szlovénia és Horvátország, illetve a központosított vezetésben érdekelt Szerbia és a belgrádi szövetségi vezetés mind súlyosabb viszálya alkotja Jugoszláviában. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT Lottószámok. A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a lottó 4. játékhetének nyerőszámai a következők: 8, 62, 65, 78, 80 A szövetséget a Mezőgazdasági Magántermelők és Vállalkozók Egyesült Tanácsa- néven kívánják bejegyeztetni, amelynek közhasználatú, rövidebb nevet is adtak: Gazda Tanács. Céljaik között szerepel a jogi képviselet, az értékesítési és szaktanácsadói hálózat megszervezése, de amit a legfontosabbnak mondottak: a pénzügyi intézményi háttér — értelemszerűen bank — létrehozása, a külföldi támogatások és hitelek felvételének és célbajuttatásának elősegítése, valamint egyéb pénzforrások és üzleti lehetőségek felkutatása. A célok lelkesítőén hatottak a jelenlévőkre, noha többen szóvá tették, hogy a szövetség megalakulásakor a működtetéshez azonnal szükség lenne pénzre is. Az alapszabály-tervezetet nem készítették el az alakuló összejövetelre, így gyakorlatilag az elvek és célok fölvázolására, javaslatok rögzítésére került sor. A tanácskozáson részt vevő hét egyesület és gazdakör képviselője, valamint hat magángazda egyhangúan kimondta a Gazda Tanács megalakulását, s az ideiglenesen megválasztott ügyvezetői testület irányításával (ugyancsak ideiglenes jelleggel) dr. Patócs Imrét, a Bioclub Egyesület elnökét, valamint Menyhei Józsefet bízták meg. Feladatuk az alapszabály kidolgozása, az egyesületi törvény szerinti működés garantálása, valamint a szövetség hivatalos bejegyzésének előkészítése. Cs. I. Muntífikálódott holttestet ástak ki Nemesnádudvaron (Folytatás az 1. oldalról) Július 11-én már nem találták, s aznap fekete füstöt eregetett a Szőlő utcai ház kéménye. Nem alaptalanul mondogatták hát az emberek a faluban: Rettigné nem önszántából tűnt el, a férjének bizonyosan köze van a dologhoz. Aztán újabb adatok merültek fel, amelyek a pletykáknál konkrétabban szóltak, s ugyanezt a gyanút erősítették. A rendőrök megtalálták az ominózus farmert és a világos pólót a lakásban, ahonnét nem hiányzott egyetlen női cipő sem, viszont eltűnt egy otthonká. Gyanút keltett az is, hogy a nő szépítőszerei a fürdőszobában maradtak— ez ellentmondott a férj által hangoztatott verziónak, mert hol az a nő, aki egy lépést is tesz ezek nélkül — és a gyerekszobából egy heverő szintén hiányzott. A rendőrök ismétlődő kérdéseire Rettig semmitmondó válaszokat adott, nem sikerült feloldania az ellentmondásokat. A füstölő kéménynél egyébként szemétégetésre hivatkozott, a heverőre azt mondta: az asszony bizonyára elvitte csináltatni valahová. Hiába járták be ugyanakkor a nyomozók a közelebbi s távolabbi környéket, nem találtak egyetlen kárpitost sem, aki elvállalta volna az állítólagos munkát. Végül a gyanúsított megelégelve az állandó zaklatást, a szegedi klinikára menekült a rendőrök elől. Hasnyálmirigy-cisztával megműtötték, jó másfél hónapon keresztül nyomta odabent az ágyat. Amikor kijött, folytatódott a meghallgatása. Legutóbb kedden idézték be ä kecskeméti rendőr-főkapitányságra, amikor is a mintegy öt órán keresztül tartó , kihallgatás végére megtört: „Én öltem meg az aszszonyt...” Elmondta, hogy július 11-ére virradó éjjel hajnalig tépték egymást a volt feleségével. Akkor Rettigné lefeküdt a gyerekszobái heverőre és a fal felé dőlve mély álomba merült. A férfi elővett egy kombinált fogót, egy kalapácsot és egy 6 milliméteres kispuskalőszert. Ezt betette a fogóba és a hüvelyt az aszszony fejéhez, mintegy 10-15 centiméterre közelítette. Majd a kalapáccsal egy erőteljes ütést mért a gyutacsrészre. A lőszer magja belefúródott az áldozat fejébe és azonnal bekövetkezett a halál. A gyilkosságnak ezt a módszerét egyébként nem ismeri a hazai kriminalisztika. Vélhetően másutt sem. A véres ágyneműt, a darabokra szétvert heverőt a férfi másnap elégette. Összekötözte feleségét és egy fóliába csomagolta. A fejénél, a comboknál, a bokánál villanyvezetékkel kötötte át. Majd másnap este Trabantjával kiment a közeli homokbányába, gödröt ásott a holttestnek, s egy újabb fordulóval a jobb oldali lehajtott ülésen magával vitte a szerencsétlent. Behelyezte a sírba, és homokot húzott rá. * A rendőrségi bizottság szerdán hántolta ki a nemesnádudvar melletti használaton kívüli homokbányából a mumifikálódott tetemet. A pontos helyet Rettig József mutatta meg. Aki csak arra kérte a nyomozókat: ne kelljen végignéznie a borzalmas szertartást. N. N. M.