Petőfi Népe, 1991. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-22 / 18. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1991. január 22. ,A KULTURÁLIS RENDSZERVÁLTÁST JÓ NÉHÁNY ÉVVEL EZELŐTT MÁR ELKEZDTÜK' fi ^1 • ••• rrm Sóhaj ajovobe Beszélgetés Pólyák Albert tiszakécskei népművelővel Bizony, lassan elegünk van a panaszkodós riportokból, interjúkból. Jobb lenne olykorolykor vidámabb dolgokról beszámolni. De vajon akad-e olyan szakterület, ahonnan szívderítő híradások születhetnének. Talán a kultúra, a művelődés? Már az sem. Van még olyan intézmény, aTiol eredményesen, figyelemre méltóan dolgoznak? Lehet, hogy találhatunk ilyet, de hamar kiderül, a helyzet nem biztos* hogy rózsás. Nézzük meg. mi a helyzet Tiszakécskén. Beszélgetőpartnerünk Pólyák Albert, a tiszakécskei Arany János Művelődési Otthon igazgatója; aki mellesleg a helyi önkormányzatban és a megyei közgyűlésben is hallathatja hangját. * — Alaposan megváltozott a világ. Itt-ott káosz van a fejekben, a hivatalokban, egy új helyzetben nem mindenki tud a sarkára állni. Nehéz-e a dolguk a népművelőknek például Tiszakécskén, közel a megyeszékhelyhez? Mit tehetnek azok érdekében, akik még érdeklődnek a kultúra, az értékek iránt? — Érdekes, amit kérdez. Én nem azt az irányvonalat képviselem, hogy átadjam a kultúrát. Eleve feltételezem, hogy az emberek rendelkeznek bizonyos műveltséggel, ha akarja, kultúrával. Ha pedig önszántából jön hozzánk valaki, mert bizonyos információkra, szaktanácsokra van szüksége, akkor is rendelkezésükre kell állnunk. Természetesen egyfajta kulturális menüt is kínálnunk kell a művelődési otthonban. Irodalmi estet, előadásokat, koncerteket. Tudnunk kell, mire kíváncsiak a kécskeiek. Előfordulhat olyan eset, amikor nincs érdeklődés egy-egv műsorra, de nem esünk pánikba, hiszen a szerződéseket úgy kötjük az előadókkal, hogy a fellépés előtt két nappal még felbonthatjuk. Bizony, sokszor előfordul, hogy a szívemhez közelebb álló programok, mondjuk az irodalmi, a népzenei estek nem keltenek nagy érdeklődést a közönség körében. — Szívfájdalom ez? Tudná a népművelő, mi által közvetíthetne értékeket, ugyanakkor nincs rá igény. Egy kisváros esetében könnyű feltérképezni a kívánalmakat? — Persze. Olyan környezetben élünk, hogy erre rengetegszer adódik alkalom. Ar utcán, a boltban, bárhol. A rendszeres • színházi programokról nem szabad lemondani, hiszen baj lenne, ha mondjuk a gyerekek húszéves korukig nem latnának nekik való előadást. Mit várhatnánk tőlük később? Hosszú távon kell gondolkodnunk. -— Volt itt vagy akar itt lenni rendszerváltás. Uj helyzet adódott a népművelők számára is? Nyilván manapság nem vaskályha mellett rendeznek téli estéket, talán elmaradtak a föntről érkezett és betartandó irányelvek is. Mi jött mindezek helyébe? A kulturális rendszerváltást jó néhány évvel ezelőtt már elkezdtük. Akkor, amikor nem az úgynevezett művelődéspolitikai irányelveket tartottuk be, hanem a helyiek érdeklődését tartottuk szem előtt. Szinte önmagától jött minden. Egyszerű eset, de elmondom. Amikor Tiszakécskén bevezették a gázt, azonnal szerveztünk olyan tanfolyamokat, melyek összefüggenek a földgázra vhló áttéréssel. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a helyi infrastruktúra fejlődése, az itteni élet adott nekünk is újszerű feladatokat. Említette a rendszerváltást. Lényegében most adatott meg, hogy az emberek saját maguk döntsenek a sorsukról, olyan közösségeket hozzanak létre, melyek fontosak. Kécskén ezt már korábban is felismerték. Egy példa: a Napfény Egészségvédő Egyesület tevékenykedése. Munkájukat még pénzzel is segíti a művelődési otthon. Hatékony, színes programokat kínálnak, átvették tőlünk ezt a szakterületet. — Mit várhatnak az önkormányzattól? — Ezt még korán kérdezi. Jelen pillanatban nem tudjuk, mennyi pénzből gazdálkodhatunk. Az is lehet, hogy a vállalkozóké a jövő, itt, a művelődési házban is. Nálunk eddig sem riadtunk vissza az ilyesmitől, tudjuk, mi az, amit vállalkozásban lehet csinálni és mi az, amit nem. A citerazenekar, a honismereti szakkör, vagy a képzőművészettel kapcsolatos tevékenység nem helyezhető vállalkozói alapokra. Bár, ha azt nézzük. mindezeknek a későbbiekben lehet gazdasági hasznuk, megtérültségük. — A város nevet, rangot is teremthet ezáltal. Ha Tiszakécskét emlegetjük, eszünkbe juthat a nemzetközi citeratábor, a képzőművészek nyári randevúja és egyebek. — Erről van szó. Ha Kécske az idegenforgalomra (is) alapozza a jövőjét, rá kell jönni, nem csak a Tisza vagy a termálvíz jelentheti a kínálatot. — Pólyák Albert jól érzi magát Tiszakécskén? — Hűha, nagyon nehezet kérdezett. Nincs semmi bajom, panaszkodni sem szoktam, nincs is rá okom., Az előbb említettem, hogy eljött annak az ideje, amikor magunk irányíthatjuk a sorsunkat. Ez azonban nem teljesen vaa így. Félő, a szakmára, az egzisztenciára vonatkozóan lehetnek olyan pontok, melyek rrta még találgatásokra adnak okot. Mindenkiben van bizonytalansági i érzés. — Az önök intézményében is? ;— Persze. Egyelőre, még optk mista vagyok, hiszen csapatunk minden olyan lehetőséget kihasznált, amit lehetett. De vajon mit hoz a jövő? A rendszerváltás jelent-e nekünk is valamit? — Tegyük fel, nem kapnak egy fillért sem. Ebben az esetben elvéreznének? Vagy teljesen át kellene állniuk a gazdálkodásra, a pénzes vállalkozásokra? Ezért sem lehet tudni, mit hoz a jövő, csak azt sejthetjük, a kultúrát egy perc alatt eltüntetik azok. akiknek a kezében van a „hatalom”. — Világos, hogy tíz évvel ezelőtt jogosan panaszkodtunk, mert fölülről nem adtak pénzt. De most? Nem biztos, hogy jogos a sírás, miután önkormányzati szinten működik a dolog. A kérdés csak az, kit képviselnek az önkormányzat tagjai. Baj lenne, ha a művelődni, a szórakozni vágyók érdekeit nem tartanák szem előtt. — Érdekes a helyzet, hiszen ön az önkormányzat tagja. Tapasztalja, hogyan születnek a döntések.- Kevés a pénz, amiből sok helyre kellene adni. Dönteni csak szakmai program fölött lehet. Azt tisztázni muszáj, miért fizet, mit támogat az önkormányzat és cserébe mi az, amit kap. — Ha már a pénz került szóba, azt gondolom, a városok még mindig szerencsésebb helyzetben vannak, mint a kistelepülések, ahol eddig is korlátozottak voltak a lehetőségek. >— Igen, bár a,városiak sem biztos, hogy meg tudják fizetnfa borsos belépőket, főleg most. A lehetőségeket illetően pedig a helyi hagyományokat tartom meghatározónak. A kultúra, a művelődés nenj veszhet el, ha megfelelően aknázzák ki a népművelők a helyi, szinte önként kínálkozó lehetőségeket. — Apropó. Ha drágább az életünk, a megélhetésünk kilátástalanabb, vajon mutatkozik-e mindez a kultúrházakban? — Észre lehet venni; hogy megcsappan a közönség száma, főleg a hónap második felében. Optimista vagyok abban, ha valakit érdekel egy téma, vagy egy' nyelvtanfolyam, eljön hozzánk. Kevesebb a mozilátogató, kevesebben térnek be a- szórakoztató műsorokra, de azt ön is tudja, vannak olyan emberek, akik akkor is megnéznek egy irodalmi vagy népzenei programot, ha csak száz forint marad a zsebükben. Visszatérve a kistelepülésekre. Nem látom reménytelennek a helyzetet ott, ahol a népművelők már letettek valamit az asztalra. Ahol pedig nem mennek a dolgok, lehet, hogy nem is alkalmaznak népművelőt, csak egy gondnokot, aki kinyitja az ajtót. — Ez nagy baj lenne! —^ Miért? Lehet, hogy ez lesz a jövő útja. Olyan emberek, animátorok kellenek, akikhez bármilyen problémával oda lehet menni. A hajdanvolt néptanítói szerepkör szép lassan visszajön. A helyi egyesületek, a kis közösségek úgyszintén. Régen elsirattuk már az ifjúsági klubokat, de ezek más formában élednek fel. Tiszabögön jól működik a fiatalok köre. — A kulturális rendszerváltás, mint mondta, Kécskén is volt ilyen, talán arra is rádöbbentett bennünket, hogy vissza kell térni a múltban jól bevált dolgokhoz, onnan folytatva a mai munkát. Igen, ez néhán^ vonatkozásban így van. Ezt illetően nyu- ■ godt is vagyok. Meg merem kockáztatni azt a kijelentést, hogy a rendszerváltásnak sok helyen a művelődési házban lezajlott színvonalas beszélgetések voltak az előidézői, elindítói. Emlékszem, nálunk is megfordult Hankiss Elemér, Fekete Gyula, Bihari Mihály és még sorolhatnám a neveket. — És sokáig folytathatnánk a beszélgetést is. Végezetül megkérdezem: optimista-e a jövőt illetően? Hajajaj. .. Pólyák Albert nagyot sóhajt. , Ebben maradtunk. Borzák Tibor Kik, honnan menekültek Magyarországra? A Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatója A menekültprobléma további növekedése várható. A mernek ültek kel kapcsolatos feladatok megoldásához, beilleszkedésük segítését célzó intézkedésekhez támpontul szolgálhat annak ismerete, hogy az 1988 és 1990 nyara között Magyarországra menekülők demográfiai és társadalmi-foglalkozási összetétele hogyan alakult. A hazai illetékes szervek által nyilvántartott menekülök száma —- amely nem ad teljes képet az időlegesen vagy véglegesen letelepedni szándékozó külföldi állampolgárságú személyekről a jelzett időszakban 43 ezer volt. A KSH erre a körre vonatkozó vizsgálatának főbb megállapításai a következők: A menekülők döntő többsége 99,7 százalék román állampolgár volt. A menekülők 74 százaléka magyarnak, 21 százaléka románnak vallotta magát. Említésre méltó, hogy több. mint 3 százalék a német nemzetiségűek aránya is. A román nemzetiségűéit magas hányada mutatja, hogy az említett időszakban a diktatúra elől nemcsak a magyar nemzetiségűek akartak elmenekülni. Ez a' „kényszer” 1988-ban még kevésbé állt fenn, tekintettel arra, hogy a román nemzetiségűek többsége 1989-ben hagyta el hazáját. (A magyar nemzetiségűek bevándorlása viszont egyenletesebb volt a vizsgált időszakban.) Az 1989. év végi romániai események alapvető fordulatot hoztak a menekülők nemzetiségi összetételében abban a tekintetben, hogy 1990-ben már szinte csak magyar nemzetiségűek hagyták el Romániát. A menekülők közel fele fiatal (15—29 éves) és kétharmad— egyharmad a férfi-nő arány. A menekülőknek az átlagosnál fiatalabb korösszetételével is összefügg, hogy a nőtlenek és a hajadonok aránya meghatározó volt. A családi állapottal kapcsolatos adatok alapján megállapítható, hogy a férfiak közül is azok vállalták többen a meneküléssel járó veszélyeket, akiknek nincs családi kötődésük. A menekülők nagyobb része anyanyelvén kívül nem beszél más nyelvet. Ez azt jelenti, hogy a románok, a németek még magyarul sem tudnak, viszont a magyar nemzetiségűek beszélnek románul. A Magyarországra menekültek egy része tovább kívánt utazni harmadik országba. Az adatok azt mutatják, hogy a KSH által vizsgált menekülők több mint 8 százaléka jelezte, hogy nem Magyarországon szeretne letelepedni. Leginkább a német nemzetiségűek és legkevésbé a magyarok szándékoztak továbbutazni. A menekültek egynegyede jelezte, hogy családjuk, hozzátartozójuk egy része Romániában maradt, akiknek áttelepitését kívánatosnak tartanák. A román és német nemzetiségűek nagyobb arányban hagyták otthon hozzátartozóikat, mint a magyarok. A menekültek többsége fizikai foglalkozású: ezen belül is az ipari, építőipari foglalkozás volt a jellemző. A szellemi foglalkozásúak aránya alacsony, ebben a körben i^a műszaki képzettségűek domináltak. A társadalmi rétegződést illetően megállapítható, hogy a menekülők között elsősorban a szak- és betanított munkásréteg a meghatározó. UJKÖNYVEK E. M. Cioran: A bomlás kézikönyve. Aforizmák. (Európa, 100 Ft) — Raymond Federman: Mosolyregény. Afféle szerelmi történet. (Modern könyvtár) (Európa, 36 Ft) — Brian Fiiéi;' Philadelphia, itt vagyok. (Modern könyvtár) (Európa, 54 Ft) — Nagyezsda Mandelstam: Emlékeim. (Magvető, 140 Ft) — Botho Strausse: Kicsi és nagy. (Modern könyvtár) (Európa, 50 Ft) — Álíatgyerekek. Német nyelven. (Forma-Art, 129 Ft) — Erdei karácsony. Foky Ottó rajzaival. (Minerva Kft., 92 Ft) — Ez az ön horoszkópja az 1991. esztendő 365 napjára. Halak. (Láng, 69 Ft) — Guinness. Különleges* állatok. Rekordok az állatvilágból. (Solaris Kft.—Origó Press, 595 Ft) — Zs. Medvegyev-—R. Medvegyev: Ki az őrült? (Modern könyvtár) (Európa, 40 Ft) — Szakály Ferenc: Virágkor és hanyatlás. 1440—1711. (Háttér, J 80 Ft) — Turczi István: Zene állástalan zongoristáknak. (Szépirodalmi K., 80 Ft). EMLÉKKÖNYV A SZABADSZÁLLÁSI MÁRTÍROKRÓL Tóth Sándor: Akik még élhettek volna Tóth Sándor. (Bátyám emlékére) Akik még élhettek* volna Még nem áll emlékmű Szabadszállás főterén a II. Világháború helyi áldozatainak névsorával. Viszont megjelent egy vékonyka kötet — Tóth István helytörténész tollából és a helyi könyvtár Petőfi Baráti Kör kiadásában amely értnél, kőnél maradandóbb mementót állít a félszázaddal ezelőtt kitört világégés értelmetlenül és ártatlanul elpusztult áldozatainak. A kiskunsági településen „a zöldségpiac téren, a Kelts-ház előtt" már 1949 őszén csillago# kőoszlopot emeltek „a magyar nép szabadságáért életüket áldozó hős szovjet katonák emlékének", így tehát nagyon is illőnek és szükségesnek vélik a helyi lokálpatrióták, hogy amíg lehet, amíg az idő nem falja föl az emlékeket és az cmlékezőket. memento hirdesse a 235 tragikus sorsú áldozat nevét, akik után 81 özvegy és 166 árva maradt szomorúságban Szabadszálláson, ném is számolva a fájdalommal emlékező szülőket, nagyszülőket, testvéreket. Nein méltányolható eléggé Tóth Sándor alapos gyűjtőmunkája. A szerző a levéltári ős az anyakönyvi búvárkodás után felkereste a még élő hozzátartozókat A portrék sokaságával gazdagított nacionálék megrázó, döbbenetes adalékgk a nagy világégés krónikájához. Fiatal, megszeppent, komor vagy mosolygós férfiarcok néznek ránk az emlékkönyv lapjairól. Akik élhettek volna, akiknek a világban kínálkozó szép és öröm éppenúgy kijárt volna még hosszú-hosszú évekig, mint a piindenkire kirótt — megfejthetetlen titkú halál. A szemek, az arcok némán is kiáltanak: minden háború szörnyűség! Mert nem az-igazi gonoszok szenvedik meg a pusztítást, hanem a lázár Sándorok, a magyar mihályok, a nógrádi lászlók Szabadszállásról, Berhidáról, Bcjrútból, Hanoiból, Bagdadból. A kötetben számos háborús katonalevélből olvashatunk részletet, fényképfelvételek adnak hírt távoli harcmezőkről és temetőkről. A hiánypótló munkával jelentkező helytörténész külön fejezetben emlékezik meg az internált és deportált mártírokról, az elhurcolt ártatlan polgári személyekről. Gazdagon adatolt tanulmányértékű oldalak elemzik, miként élte át a fiait sirató község a második világháború történéseit. A könyvforgalmazásba nem kerülő, de Szabadszálláson a könyvtárban megvásárolható kiadványt Bodor Miklós grafikusművész művei díszítik. F. P. J. AZ IDEI KILÁTÁSOKRÓL Nem csökk en a forgalom Az Univer ÁFÉSZ hetényegyházi konzervüzeme immár 26. éve látja el kiváló minőségű termékeivel a fogyasztókat. A majonéz, mustár, piros arany és a különböző ételízesítők évről évre öregbítették az üzem hírnevét. Talán kevesen tudják, hogy a hazánkban egyre inkább kiépülő McDonald's étteremhálózat is innen vásárolt mustárral és egyéb termékekkel teszi ízletesebbé ételeit. Az év első napjaiban arról érdeklődtünk Kránicz György igazgatótól, vajon ennek a kollektívának az életében milyen változásokat hozott, illetve hoz 1991. . — Dicsekedni nincs mivel, panaszkodni meg minek — mondta félig tréfásan az igazgató. — Nagyon bízunk abban, hogy a tavalyi sikeres évek után az idén is lesz bőven tennivalónk. A tervünket tavaly sikerült 16 százalékkal túlteljesíteni, 52-féle termékkel elégítettük ki a vásárlók igényeit. Osztrák és német exportra 18 millió tubus piros aranyat és gulyáskrémet szállítottunk és bízunk abban, hogy a már megkezdett tárgyalásaink az idén még ennél is nagyobb megrendelést eredményeznek. Külön örülünk annak, hogy az előbb • említett termékeink már eljutottak a tengerentúlra és a tavalyi próbaszállítmány után az idén 3,8 millió tubus, mintegy 300 tonna áru kerül tölünk az USA-ba. Ebben az évben a korábbinál is nagyobb gondot fordítunk a technológiai fejlesztésre, termékeink korszerűbb és tetszetősebb csomagolására. Januárban már megkezdi a termelést egy olasz automata gépünk, a német gyártmányút pedig az első félév vége előtt szeretnénk használatba venni. Mindezek mellett kísérletezünk olyan új termékek • előállításával, amelyek jól segítik majd az egészségesebb táplálkozás megvalósítását és a fogyasztói áruk sem lesz megfizethetetlen. Kecskeméti üzemünkben ötvenötén, itt a hetényegyháziban pedig száznegyvenen dolgoznak. Van munkánk elegendő, senkit sem fenyeget nálunk az a veszély, hogy hamarosan „meglátja a munkakönyvét”. Most, január 1-jétől 30 százalékos béremelést sikerült végrehajtanunk ... O. L.
