Petőfi Népe, 1990. december (45. évfolyam, 282-305. szám)

1990-12-11 / 290. szám

/ > 2 • PETŐFI NÉPE • 1990. december 11. Száz forinttal több gyermekenként Demonstráció a diákokért (Folytatás az 1. oldalról) A nyári*rendkívüli ülésszak gya­korlatának megfelelően ez irány­adó az interpellációkra és a kérdé­sekre is. A hétfői ülés kezdete után egy órával kezdhették csak meg — fel­szólalások miatt — a napirend sze­rinti vitát a képviselők: ekkor tér­tek rá a külföldiek magyarországi befektetéséről szóló törvényjavas­lat általános vitájára. Horváth Aladár (SZDSZ), a na­pirend előttí'ütolsó felszólaló beje­lentette, hogy az idáig megosztott cigány szervezetek — érdekellenté­teiken felülemelkedve — létrehoz­ták a Magyarországi Roma Parla­mentet. A Roma Parlament — mint a képviselő szavaiból kiderült — a cigányság polgárosodásához és társadalmi integrálódásához szükséges intézmények megterem­tésén fáradozik majd. Mindemel­lett fontosnak tartja, hogy a ci­gányságot megillessék a nemzetisé­gi és kisebbségi jogok, valamint a kulturális és a politikai autonómia. Mindössze két felszólalást köve­tően lezárult a külföldiek magyar- országi befektetéséről szóló tör­vényjavaslat általános vitája. A képviselők döntése értelmében a törvénytervezet részletes vitája a jövő héten folytatódik. Az Országgyűlés az esti órákban —két és fél órás vita után—a jóvá­hagyott módosító javaslatokkal együtt, 239 szavazattal 4 ellenében, 7 tartózkodás mellett elfogadta az illetékekről szóló törvényjavasla­tot. A törvény a szektor- és ver­senysemlegesség elvét követve a la­kosságot és a gazdálkodó szerveze­teket egyaránt érintő fizetési köte­lezettséget állapít még, megőrizve az illetékek bevált tagozódását. A jogszabály egyebek között ki­mondja: az okiratba nem foglalt ajándék akkor illetékköteles, ha a forgalmi értéke a 150 ezer forintot meghaladja. A képviselők egyetér­tettek azzal is, hogy szűnjön meg a progresszív illeték, azaz értékha­tártól függetlenül lineáris legyén az illeték mértéke. A gépjárművek át­írási illetéke is változik: a 3 évnél fiatalabbak után köbcentiméteren-' ként 6, a 3-6 év közöttiekért 4, és 6 év felettiekért pedig köbcentiméte­renként 3 forint az illeték. A képviselők vita nélkül döntöt­tek arról, hogy a családi pótlék ösz- Szegét 1990. november 1-jétől az év végéig, gyermekenként 100 forint­tal emelik. A további emelés az új költségvetés ismeretében történhet. A szakképzési hozzájárulásról, valamint a. Szakképzési Alapról szóló törvény módosításának álta­lános vitáját lezárva a plenum a tervezettnél korábban, este 8 óra helyett már fél hétkor befejezte hétfőn a munkáját. A plenáris ülés után a képviselőkre ezúttal nem várt többletmunka, a Házbizott­ság azonban rendkívüli ülést tar­tott. (MTI) (Folytatás az 1. oldalról) fenntartásra fordítható pénzeszkö­zök szűkössége miatt már jövőre a működésképtelenné válás fenye­getheti az oktatási intézményeket. Éppen ezért tartják elengedhetetle­nül szükségesnek az oktatásügy dologi költségeinek az inflációval lépéstúartó, azaz legalább 35 szá­zalékos növelését. Emellett követe­lik az 1989-ben már elfogadott bérpolitikai intézkedések eredeti ütemben történő végrehajtását. Dörnbach Alajos ... .-r^ ’hangsú­lyozva, hogy átérzí az ügy fontos­ságát — ígéretet tett arra: a hétfői parlamenti ülést követő házbizott­sági tanácskozáson ismerteti a pe­dagógusok követeléseit. Hozzátet­te azonban: nem tudja, hogy —a szoros parlamenti munkatempó miatt — mikor foglalkozhat a plé- num ezekkel a kérdésekkel. A petíció átadása után sikerült megtudni Horn Gábortól, hogy a készülő oktatási törvény számos pontját is Vitatják, sőt nem egyet azok közül elfogadhatatlannak tartanak. Mint mondotta: az, új tervezet értelmében például az egy­házi iskolák fenntartásának 100 százalékát fedezné a költségvetés, ám az alapítványi és magániskolák esetében ez a támogatás csupán 50 százalék lenne. A PDSZ ügyvivője kijelentette: ha ezt ilyen formában fogadja el a parlament, akkor az Alkotmánybírósághoz fordulnák jogorvoslatért. Horn Gábor leszögezte: az isko­lafenntartás terén nem lehet tejesen magukra hagyni az önkormányza­tokat, mert ebben áz esetben súlyos, esetleg katasztrofális gondok adód­nak majd oktatásügyben. ALULRÓL JÖVÖ KEZDEMÉNYEZÉS < Pesti utcán — megyei pedagógusok MUNKAVÁLLALÓK ÉS MUNKAADÓK Robbanás a jövő év elején? ■■MHanaHOBRnnnpnaaBa' A foglalkoztatás elősegítéséről, és a , munkanélküliek ellátásáról szóló tör­vényt csak jövőre tárgyalja az Ország- gyűlés (közben még szép neve is megvál­tozhat); de a tervezet már eléggé ismert a munkaügyi, hivatalok, s nemkülönben az érdéScképviséletí szervezetek körében. A Bácá-Kiskun Megyei Munkaügyi Hi­vatal ennek alapján....s hogy minél job-. ban előkészítse a jövő éy eleji dön téseket —megbeszélésreínvitálta a munkaválla­lók és a munkaadók képviselőit tegnap délután a megyeházára. Meglehetősen kevesen jöttek el, a terem, amely a nyári' érdekegyeztető tárgyaláson zsúfolva volt, most félig sem telt meg. S, mintha időközben kissé elbizonytalanodtak vol­na az érdekképviselők, ki kicsoda' is eb­ben az összekuszálódó társadalmi- gazdasági helyzetben1, a Kisosz egyik is- g mert helyi vezetője például a mnnkavál-: dalok térfelén foglalt helyet.. Mint dr. Vargáné Virrasztó. Jolán, a hivatal vezetője elmondta; az elképzelé­sek szerint a foglalkoztatáspolitika helyi' feladatainak koordinálására, irányításá­ra és egyeztetésére megyei munkaügyi tanácsok alakulnának jövőre, amelyek­ben egyenlő irányban, azonos szavazati joggal képviseltetik majd magukat ä munkavállalók, a munkaadók és az ön­kormányzat. (Mindhárom fél \részéről • legalább három tággal). A munkaügyi tanács legfontosabb feladata lesz, hogy döntsön a rendelkezésre álló pénzalapok felhasználásáról. Azt már körülbelül le-, hét tudni, honnan kerül pénz a kasszába: egyrészt a foglalkoztatási alap decentra­lizált része kerül a megyékhez, másrészt bevételi forrás (lenne) a. szolidaritási alap, amit a munkáltatók űzetnének. De hogy mekkora összeggel gazdálkodhat. majd a munkaügyi tanács, az egyelőre teljesen bizonytalan, hiszen még mindig , nincs költségvetés, és az említe tt szolida-. ritási alap sem .'létezik.. A foglalkoztatási kilátások; sajnos, elég sötétek Bács-Kiskunban is. A hoz­zászólók többsége azzal kezdte mondan­dóját, milyen arányú munkanélküliséget prognosztizálnak a szakértők ezen vagy azon a területen. A megyében 1989-ben még elvétve fordullak elő foglalkoztatási feszültségek, 1990-bén jelentősen emel­kedett a munkanélküliség, s a robbanás a jövő év első felében várható. Ha annyi pénzt kapunk a foglalkoztatási alapból, mint tavaly, a munkaügyi hivatal nem tudja ellátni a feladatát -^ mondta dr. Vatgáné Verrasztó Jolán- Arin azt jelen­ti, hogy hiába lesz münkaügyi tanács, ha nem lesz miből munkanélküli-segélyt fi-, zetni, hogy ha éppen csak a segélyt sike-l fül „kiizzadni", és egyéb foglalkoztatás­politikai eszközre (átképzés, közhasznú munka, korkedvezményes nyugdíj, mun- - kaheiyteremtő beruházás) már nem té­lik. , A résztvevők végül abban állapodtak" meg, hogy hamarosan folytatják a meg­beszéléseket. Az üres székek pedig gaz­dára: a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseleti szervezetek most távol maradt képviselőire várnak. M. Á. GLÓRIA BÚTORIPARI RT. MINTABOLT (Kecskemét, Matkói út 99.) decembej: 6-án és 10-én megjelent hirdetésében ... EGYEDI HOLLAND BÚTOROK ÉS KÁRPITOZOTT ÜLŐ­FEKVŐ BÚTOROK ÜNNEPI VÁSÁRA * dec.10—20-ig nyitvatartási időpont rosszul jelent meg. Helyesbítve: keddtől—péntekig 9—18 óráig szombaton: 9—12 óráig Vendéglős „ vitte el” a boltot A pedagógus-érdekvédelmi szervezetek tegnap délutáni budapesti rendezvényein a demonstráción és a nagygyűlé­sen a Bács-Kiskun megyei tanárok, tanítók közül is sokan jelen voltak, A megye számos településéről, a többi között ■Bajáról, Bácsalmásról, Kiskunhalasról autóbuszokkal, személygépkocsikkal sokan utaztak fel a nevezetes ese­ményre. Kecskemétről-a Nyíri úti, a máriavárosi, a Szent Imre Utcai Általános Iskola, az Egészségügyi és a Széche­nyi István Vendéglátóipari Szakközépiskola képviseltették magukat. A Pedagógusok Szakszervezete megyei és városi bizottságának tagjai ugyancsak jelen voltak, A Kecskemé­ti Pedagógus Kamara intézőbizottságának tagja, dr. Hor­vátit Ágnes kérdésünkre tegnap délben elmondta, hogy a tagszervezet országos elnöksége által képviselteti magát a demonstráción. — Minden együttérzésem azoké, akik felrriennek, és ha nem lenne órám ma délután, akkor én'is velük lennék. Ami eredményességét illeti, nem vagyok optimista, mert úgy érzem, hogy a társadalom ma az általános állapota és a közhangulat miatt nem alkalmas arra, hogy egy-egy réteg követelései felé szolidaritással forduljon. íEttől függetlenül örvendetes aZ, hogy a pedagpgüs- társadalom végre megmozdult, és úgy tűnik, hogy nem-- csak bizonyos vezetők szándékai igazgatják, hanem egy alulról jövő, erőteljes érdekérvényesítési mozgalom de­monstrációjára kerül sor Budapesten. Örvendetes, hogy saját helyzetének javítása nemcsak a kormányzatok eset­leges jóakaratának, hánem saját fellépésének, aktivitásá­nak is függvénye. E fellépés pedig akkor etikus; ha nem okoz további konfliktusokat az oktatásbán, és nem hát­ráltatja a napi feladatok teljesítését. A megyeszékhely középiskolái közül csak igen kevesen, voltak jelen képviselőikkel az akción. E néhány kivétel közé tartozik az Egészségügyi Szákközépiskola. Homoki Györgyné igazgatónőt véleményéről, várakozásairól kér­deztem,. 7 Ügy gondolom, hogy problémáinkkal kapcsolatban a helyi önkormányzattal való tárgyalás is igeá fontos, mert az iskolák működtetése, fenntartása végül is itt dől el. Természetesen napok óta foglalkoztatja tantestüle­tünket a budapesti demonstráció, amelynek alapvető'“ Gélkitűzéseivel tejjes mértékben egyetértünk. Hiszen fel­tétlenül szükség van az általános problémák megoldásá­ra. Közismert tény, hogy a pedagógusbérek nem biztosí­tanak az értelmiségi életré lehetőségei. Ez intézményünk­ben talán még fokozottabban érzékelhető, mert munka­társaink fiatalok — pályakezdő bérekkel. Ami azt is jelenti, hogy legtöbbjük számára az életkezdés gondjai kilátástalanul aggasztóak. Bizonytalanok vágyunk, a szakképzés jövőjét illetően. Ügy érezzük, ho|y a deklarált önállóság egyféle központi koncepciónélkühséget takar, és ez a szakképzésben (is) nagyon aktuális kérdéseket vet fel. A 10 százalékos dolo­gi, automatizmus és a legalább 30 százalékos bejelentett infláció összefüggésében bármiféle továbblépésről ab­szurdum beszélni. Még üyen új intézményben is, mint a miénk, már az 1990-es esztendőben alig tudtuk a szüksé­ges anyagokat beszerezni. Eszközbeszerzésre pedig egy- általán nein is volt lehetőségünk. Áz iskolának pedig elöl kellene járni technikában és szellemiekben is, miközben mi — kullogunk. Nagyon fontos lenne, hogy a pedagó­gusok közérzete, elfogadható legyen. Legalább annyira, hogy legyen erejük, energiájúk a terem ajtaját becsukva, óráikról kizárni a gondokat. K. J. Walesa Lengyelország elnöke (Folytatás az 1. oldalról) kft.-t alakítani: ennek egyik tevékenysége lenne a bolt üzemeltetése. Vörös István pá­lyázik még az üzletre. Jelenleg magánkeres­kedő, vendéglőt, üzemeltet. Meggyőződése, hogy a jövő az élelmiszerboltoké. A tulajdo­nában levő vendéglátóegység forgalma is tempósan csökkent az utóbbi időben, amióta meg a közeli szovjet laktanya lakói elköltöz­tek, a-forgalom egyenesen megcsappant. Nem helyette, hanem mellette akarja Vörös István az élelmiszerüzletet is. Deák Rókus, a privatizálást bonyolító kecskeméti Optimark Kft. képviselője ismer­tette a játékszabályokat. A legapróbb rész­letre is ügyelni kell, egyetlen szabálytalanság imáit is érvénytelenné válhat az alku. Kide­rült, kalapács nem lesz, a licitálás közben ki-ki a kartonlapocskája felemelésével vagy fel nem emelésével jelzi szándékát. A törvé­nyességre dr. Babay Istvánné kalocsai városi közjegyző (Bács megyei ‘ vezető) ügyelt, á jegyzőkönyvet is ő vezette. A bolt kikiáltási ára 350 ezer forint volt. Ezért a pénzért maga az ingatlan, s jó néhány berendezési tárgy illeti az új tulajdonost: a polcrendszer, a pult, hűtőszekrény, olajkály- 1 ha stb. Még úgy kerékpár is Szerepeit “a tarto­zékok listáján, de amit a pályázók a legna­gyobbra értékelték,'az a telefon. (Vajon a távközlési vállalat meghagyja-e az új tulajdo­nosnak?) Simán, olajozottan folyt a ceremó­nia: tízezer forintjával emelkedett a licitálási érték. A nyilatkozat előtt egy perc gondolko­dási idő állt a versenyzők rendelkezésére, de nem használták ki. Egészen 460 ezerig mind­hárman szinte azonnal felemelték lapjukat, jelezve, hogy tartják az árat. Ötszázezernél Szabó Ferenc feladta. Ötszázhetvennél már Jäger Tibor is gondolkodott, de még „tartot­ta”. Ötszáznyolcvanezret azonban már csak Vörös István volt hajlandó adni az üzletért. Mint később elmondta: valójában nem az övé, hanem a lányáé lesz a bolt, ő és a félje dolgoznak majd benne, Vörös István inkább a háttérből irányítja a vállalkozást ^*eA is, meg a másikat is. Szerinte így lehet ma bol­dogulni: családi összefogással. Tudomásul vették, hogy a bolt profilját csak a helyi ön- kormányzat hozzájárulásával változtathat­ják meg —, de erre még csak nem isgondol- nak. Bővíteni annál inkább akarnak. Az lesz az első dolguk, hogy megnagyobbítják az épületet — ha nem privatizálják, ezt a Kon- zum is megtette volna, már kész volt a terv, amit most felajánlottak áz új tulajdonosnak. Vörös István az Állami Vagyonügynökség­gel fogja megkötni a szerződést, a vételárat készpénzben fizeti. Készpénzzel fizetett volna a másik két pá­lyázó is, mint megtudtuk, a készpénzzel fize­tőket előny illeti meg a hitelt: igénylőkkel szemben a versenytárgyaláson, akik most egy kicsit lehangoltak voltak. A Konzum vezetői azzal biztatták őket: jelentkezzenek majd az eladó bérleményekre is. Tegnap délután került volna sor a másik kalocsai élelmiszerbolt árverésére is, erre azonban nem volt pályázó. Nem az),6 millió forintos kikiáltási ár riasztotta vissza a vál-; lalkozékat, hiszen, mint mondták, az üzlet. megérne ennyit: nagy és nagy forgalmú. Csak éppen elhagyatott, helyen van, sokszor , feltörték már eddig is. December 18-áíg még 1 12, állami tulajdonban (és a Konzum kezelé­sében) levő boltot, illetve vendéglátóegységet árvereznek el megyénkben. (A játékszabá­lyok értelmében a vagyonügynökség értékel­tette fel mindet). Köztük olyanokat is, ame­lyek kikiáltási ára 6—8 millió forint. Ezekre is van jelentkező, de meglehet, ők már nem tudnak készpénzzel fizetni. Most kellene az a bizonyos Egzisztencia Alap —, helyette azonban valami.más, áthidaló kölcsönhöz kell folyamodni. Almási Márta (Folytatás az 1. oldalról) lék szavazott. A választásra jogosultak 53 százaléka jelent meg az urnáknál. Ez 7 százalékkal volt kevesebb,, mint az első fordulóban voksolók aránya. Miközben Gdanskban ünneplő ez­rek gyűltek össze Walesa választási központja előtt, a Szolidaritás vezetője első sajtóértekezletén közölte, hogy kedden vagy szerdán nyilvánosságra hozza, kit kíván a minisz(erelnöki posztra jelölni. Hangsúlyozta, hogy tisztában van a reá váró feladatok sú­lyával, az ország előtt álló munka ne­hézségeivel, de bízik benne: ahogy sike­rült egy csepp vér nélkül legyőzni a régi rendszert, ugyanúgy sikerülni fog az uj rendszer felépítése is. Első, vasárnap éjszakai televíziós nyilatkozatában alá­húzta: mindenkire számít a lengyel re­formok sikerre vitelének nagy munká­jában. Wojciech Jaruzelski, a távozó állam­fő táviratban gratulált Lech Walesá­nak győzelméhez. Megállt a dollár­aktívum növekedése Elsősorban a szabadpiaci kőolajbe­szerzések'miatt novemberben megtör-, pant a magyar külkereskedelem dől-, láraktívumának növekedése. Áz elmúlt hónap végéig mintegy 900 millió dollá­ros aktívum keletkezett, s ez már csak alig 10 millióval több az október véginél, bár ugyanakkor igaz, hogy tavaly ilyen­kor mindössze 400 millió dollar volt az aktívein. A novemberi olajszámla egyéb­ként közel 200 millió dollárt tett ki. A Nemzetközi Gazdasági Kapcsola­tok Minisztériumában hétfőn az MTI érdeklődésére elmondták, hogy novem­ber végéig a nem rubelelszámolású ex­port értéke 5,84 milliárd dollár volt, 17,4 százalékkal több, mint az elmúlt év ha­sonló időszakában. Az import 4,94 milli­árd dollárt tett ki, i ez 7,9 százalékos emelkedést jelez, ami szinte teljes egészé-1 ben a kényszerű kőolajimporttál; van összefüggésben. A rubelelszámolású export 4,8 milli­árd vojt, ami 27 százalékos csökkenés az elmúlt évi adathoz képest. A rubelim­port közel 20 százalékkal csökkent, s 4,99 milliárdot tett ki. A rubelegyenleg 182 milliós basszivumot mutat a tavaly ilyenkori 400 milliós passzívummal szemben. (MTI) i TANÁCSKOZOTT A KÉPVISELÖ*TESTÜLET KECSKEMÉTEN Zárt ülés a nyilvánoson belül A „legdemokratikusabb” tárgyalási formával, zárt üléssel kezdte tegnapi képviselő-testületi ülését jjA amely köztu­dottan nyilvános — a kecskeméti önkor­mányzat. Még mielőtt belefoghattak volna az immár szokásosnak mondható napireridisorrend-változtatásba, Rácz Sándor (Fidesz) zárt tárgyalás elrendelé­sét kérte. így a képviselőkön kívül min­denkinek el kellett hagynia a . termet. Utóbbiak között yolt a cigány kisebbség tanácskozási joggal delegált küldötte, Bari Jstván is. Hogy mi történt; mi nem a csukott ajtók mögött, nem tudni. (Annyi min­denesetre kiszivárgott, hogy egyesek sze­rették volna megszavaztatni az ülés idő­tartamának végső időpontját: este 7 órát. Aki nem tudná, általában az ülések ennél tovább szoktak tartani. Ám a ja­vaslatot a többség,nem szavazta meg.) A terembe visszatérve, Bari István tilta­kozásának adott hangot, amiért neki is 1 „ajtót mutattak”. Merász Jözséf polgár- mester biztosította á szószólót tiltakozá­sa tudomásulvételéről, majd a törvényre hívta fel figyelmét, miszerint csak a kép­viselők vehetnek részt a zárt ülésen. Ezt követően megtörtént a napirendi pontok sorrendjének megváltoztatása, s az első lett majdnem az utolsó. A beje­lentések (mert ezekkel kezdték) közül elsőként tájékoztatót hallhattak a képvi­selők Kecskemét általános rendezési ter­vének módosításáról. Minthogy ez csak ismerkedés volt az anyaggal, így elfogad­ta a testület. Abban azonban megálla­podtak, hogy három hete van minden képviselőnek a határozathozatalhoz szükséges felkészülésre. . Majd négy konkrét ingatlan adásvételéről hangzott el előterjesztés. Itt arra jutottak a részt­vevők, hogy a bizottságok készítsenek egy átfogó koncepciót a városrendezés­ről és ezt majdan alapul véve, döntsenek ezekben az ügyekben is. A határidőt feb­ruár 15-ében szabták meg. A pplgármester aláírásával szándék- nyilatkozat adása mellett döntöttek a képviselők a megyei jogú városok.érdek- ’ védelmi szervezetébe való belépés kérdé­sében. .így Kecskemétnek módja lesz fi­gyelemmel kísérni az alapszabály meg­születését, s ezután dönteni. A testület ezt követően foglalkozott a szovjetek ál­tal kiürített objektumok hasznosítására létrehozott operativ bizottság bejelenté­sével. Majd a még hátralévő két bejelen­tés elé vették az első napirendi pontot, a közgyűlés és szervei szervezeti- és műkö- désiszabályzat-tervezetének -megvitatá- ,sát. Végül szóltak a Margaréta Otthon­ban felmerülő problémákról, s egy bevá­sárlóközpont telepítéséről. B. A. KAMATADÓ: Elhalasztották a döntést Nem született döntés az Alkot- I a kérdésben: alkotmánysértö-e a Pénz- mánybíróság hétfői zárt ülésén abban I ügyminisztériumnak az a terve, hogy jövőre jelentősen megemelnék a lakás- építkezésekre korábban folyósított kedvezményes hitelek kamatlábát. Az MTI értesülése szerint ma ismét összeül az Alkotmánybíróság, hogy tovább folytassa a vitát, s lehetőleg meghozza a sokak által nagyon várt döntést. (MTI) AZ ORSZÁGOS SAJTÓSZOLGÁLAT KÖZLEMÉNYE PEDAGÓGUSOK PETÍCIÓJA AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉHEZ Éppen két éve, 1988 decemberében volt az 1948 utáni magyar történelem első tanártüntetése. Önök közül akkór sokan részt vettek azon a békés demonstráción, vállalva annak minden kockázatát. Mi, pedagógusok reménykedve néztünk a rendszerváltás elé. Bizakodá­sunk alapjául szolgált, hogy a ma már parlamenti pártként ■—1 kormányzati és ellenzéki pozícióban egyaránt — működő szervezetek oktatáspolitikai koncepcióikban kiemelten fejlesztendő területként jelölték meg az oktatás­ügy egészét. És most ismét itt kell állnunk, immár szinte valamennyi pedagógusszer­vezet, áz oktatás különböző rétegeinek és az ország minden régiójának képviseletében. A biztató előzmények után keserűen látjuk, hogy a rendszerváltás „elle­nére” nem történt lényeges változás az oktatásügyben, sem a szemléletben, sem az anyagi, pénzügyi helyzet vonatkozásában, sőt olyan kérdésekben is vissza akar lépni a kormányzat, melyekben már az előző hatalom és az akkor még az ellenzék által támogatott érdekképviseletek között konszen­zus jött létre, A pedagógusok, az oktatásügy érdekképviseleti szervezetei belátják az ország nehéz helyzetét, de ennek ismeretében, is követelik: 1. Az oktatásügy egészére vonatkozóan a dologi költségeknek az infláci­óval lépést tartó, legalább 35 százalékos növelését. Ez az a minimális , többletforrás, mely legalább az alapszolgáltatás szintjén lehetővé teheti az óvodák, iskolák 1991-es működéisét. Hiszen gyakorlatilag az intézmények működésére fordítható összegek nominálisan a négy-öt évvel ezelőtti szin­ten vannak még ma iS. 2 Követeljük az 1989-ben már elfogadott bérpolitikai intézkedések eredeti ütemben történő végrehajtását. * 3. Kérjük, hogy az Országgyűlés kövessen el mindent az oktatásügy egéázét érintő átfogó változások kikényszerítésére. Számunkra nyilvánvaló, hogy az iskolarendszer mély válsága nem egyszerűen pénzkérdés’. A jelenle­gi nehéz gazdasági körülmények között talán még inkább szükség van az egész oktatásügyet átfogó változásokra, ideológiai és erkölcsi viták helyett konkrét oktatási koncepcióra. Az oktatásügy egészéért, az iskolánkért, tanítványainkért és ezzel az ország jövőjéért vagyunk újból az utcán. Nem fenyegetőzni akarunk, hanem a figyelmét felhívni arra, hogy a modem, de legalább alapjaiban működőképes iskola az elemi feltétele a válságból való kilábalásnak. Budapest, 1990. december 10. \

Next

/
Thumbnails
Contents