Petőfi Népe, 1990. december (45. évfolyam, 282-305. szám)

1990-12-01 / 282. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1990. december I.

TERMELÉSNÖVELÉSSEL AZ INFLÁCIÓ ELLEN

A halasiak ismét választásra kényszerültek

A Kiskunhalasi Népművészeti és Háziipari Szövetkezetben legutóbb négy évvel ezelőtt volt vezetőségváltás. A gazdasági körülmények már akkoriban súlyos döntésre kényszerítették a cégeket. Ha talpon akartak maradni, akkor többet és mást kellett tenniök, mint korábban. A halasi szövetkezet új vezetőinek is két lehetőségűk volt: vagy a termelés csökkentésével vagy a növelésével próbálják a rohamos drágulást legyőzni (illetve az előbbi esetben kikerülni). A forgalomnövelést választották. Azt gondolták ugyanis, hogy ha éz sikerül, akkor nemcsak egérutat nyernek, hanem előbbre is léphetnek.

Sikerült. Fokozatosan fejlesztették termelésüket, aminek fajlagos költsége kisebb mértékben nőtt, mint gyártmányaik mennyisége, így lett nagyobb a bevétel és a fedezet közötti rés. Más szóval az az összeg, amit nem, vagy nem közvetlenül a termelésre kell fordítani. Bevételük a négy évvel ezelőtti 43 millióról 90 millió forintra növekedett, s ebben az áremelés csak kis hányadot tesz ki.

E jól bevált módszer alapján nyitottak újabb és újabb varrodát: többségét vidéken, ahol nagyon kellamunkahely. Mivel jól dolgoznak, megrendelésük is mindig volt bőven, potenciálisan több is, mint amennyit kapacitással győztek, tőkés partnereik szívesen bíztak volna rájuk több munkát.

A gazdasági környezet negatív, hatásait azonban még a jól működő cégek sem tudják teljesen kivédeni. Mint Mrazek Tibor elnök elmondta: a tőkehiány szövetkezetükre is jellemző. Közöis vagyonuk (könyv szerinti) értéke mindössze tízmillió forint (ehhez képest különösen „szép” a 90 milliós forgalom), évente átlagosan ugyanennyi forgóhitel felvételére kényszerülnek. Aminek kamatával és az inflációval az utóbbi időben már egyre nehezebb lépést tartani. Ha most nem tesznek semmit ellene, köny- nyen összecsaphatnak a hullámok afejükfölött. Választásrakénysze- rültek megint. Ugyanakkor szilárd meggyőződésük, hogy recesszió idején kell beruházni, úgy lehet a konjunktúra idején lépéselőnyre szert tenni. Minden okuk megvolt, tehát arra, hogy eredeti stratégiájuk szerint ismét a termelés növelése mellett döntsenek. Ezúttal azonban idegen tőke bevonásával akarják ezt megvalósítani. Komolyan tárgyalnak egy tőkés vállalkozóval, de mások is mutatnak hajlandóságot a velük való párbeszédre. Amint az elnök mondja, attól sem idegenkednének, ha például magyar pénzintézet jelentkezne tőkéstársnak. De bárkivel is alakítanak vegyes vállalatot, a tőkés piacot akarják megcélozni, önálló termékkel. Kifizetődő lenne ez a társulás a tőkés partnernek is, hiszen a nyugatinál alacsonyabb munkabér. miatt a magyar termék olcsóbb, de a halasi szövetkezeté minőségben sem marad el a tőkés piacon megszokottól. Jelenleg is jó gépeik vannak—az idén cserélték ki újra a régieket —, de még jobbra pályáznak (ehhez kell a pénz), hogy technikával is győzzék a versenyt a világpiacon.

Amennyiben megfelelő partnerre találnak is, a szövetkezet nem viszi be minden varrodáját a vegyes vállalatba: biztonsági tartaléknak meghagynak egyet-kettőt. Ha pedig mégsem alakítanának kft.-t— bár az elnök szerint ennek kicsi az esélye—, stratégiájuknak megfelelően termelésüket akkor is növelni fogják. Ismét vidéken, s lehet, hogy éppen a szomszédos Pirtón nyitnak varrodát, Halason pedig‘a meglevők létszámát növelik.

A.M.

# A szövetkezet kis- száliási üzemében a holland Barack cégnek készítenek kétrészes női ruhákat.

t Halasi üzentükből Bielefeldbe kerülnek a ruhák a

Sporting Dress megrendelésére.

(Tóth Sándor felvételei.)

A tava- . szí választások után a parlament munkája lényegesen megváltozott.

. A képviselők folyamatosan, heti négy-öt napot dolgoznak,s ez a Ház gazdasági osztályát is feladatok elé állította. Bolonyai' Jenőt, az Országgyűlés Hivatalának főkönyvelőjét elsőként a megváltozott helyzetről kérdeztük.

— Feladatunk az Országgyűlés zavartalan működésének biztosítása volt és maradt. A választások után a képviselők nehéz helyzetbe kerültek, mert sem a jogállásukat, sem az anyagi helyzetüket nem tisztázták. Ameddig nem rendezték a képviselők fizetését, addig végleges költségvetés, sem készülhetett.

Ön egy olycm intézménynél gazdasági vezető, amilyenből egyetlenegy van az országban.

— Megtiszteltetésnek tartom, hogy itt dolgozhatom. Azt hiszem, mindenki, «ki átlépi a Ház küszöbét, valami hasonlót érezhet. Ezt különösen akkor tapasztalom, amikor vidékről vagy külföldről érkező csoportokat fogadunk. Immár huszonkét éve dolgozom főkönyvelőként a Kossuth téren. Amikor megalakult az új házelnökség, a bemutatkozó találkozón felkértek a myjnka folytatására. A Házfolyamatos működtetése azt kívánja, hogy a jó szakemberek megmaradjanak, s mivel ez nem „politikai állás”, folytathattuk a munkát.

— Kérem, hasonlítsa össze a tavalyi és az idei parlamenti költségvetés számait.

—1990-ben a működési költségek nagyságrenddel magasabbak. Ennek elsődleges oka az, hogy főállású képviselőink vannak. Tavaly a költségvetés végösszege 640 millió forint volt. Az idén ennek majdnem duplája — 1 milliárd 135 millió forint lesz. De például a bizottsági üléseken a képviselők napi ellátására 65, forint jut, ami már évek óta változatlan.

— Nyilván önöket is ellenőrzik. Ilyenkor részesülnek valamilyen előnyben ?

— Természetesen semmi könnyítést sem kapunk. ,Ha hibázunk vagy késünk, ugyanúgy kivetik ránk a büntetést, mint más gazdálkodókra. Egyéb területeken sem feltétlenül előny, hogy az Qrszágházat képviseljük. Nyugaton a szállítók sorbaállnak azért, hogy megrendelést kaphassanak a parlamenttől, asnit később referenciaként használhatnak. Ez nálunk ismeretlen dolog, bár én remélem, hogy előbb- utóbb itt . is így lesz.

■ — Vannak olyan előirányzataik, amelyek más intézények költségvetésében nem szerepelnek ?

— Amióta a Köztársaság Elnökének Hivatala, is hozzánk tartozik, a mi feladatunk a Kossuth- és a Széchenyi- díj előkészítése és a velük járó pénzösszeg kifizetése. Eltérés az is, hogy az általunk összeállított terveket a Parlament Házbizottsága tárgyalja meg és hagyja jóvá. Talán ez az a két dolog, amiben különbözünk a többi költségvetési intézménytől. Olyannyira „átlagosak” vagyunk, hogy munkaerőgondokkal küzdünk. Látogatásokból, filmforgatásból jutunk saját bevételekhez, ám ezek a költségvetés főösszegéhez képeit jelentéktelenek, évente csupán néhány milliót tesznek ki. Ez is csak azt mutatja, hogy a Kossuth téri ház—- bár csak egy létezik belőle — egyszerű maradványérdekeltségű költségvetési intézmény.

A. I.

Mibe kerül a T. Ház?

SAJÁT FÖLDÖN — SAJÁT KOCKÁZATRA

Burgerlandi tapasztalatok

Most, amikor hazánkban is jelentős változásokra készül dz agrárvilág, talán nem érdektelen a külföldi tapasztalatokat közkinccsé tenni. No, nem azért, mintha abban reménykedhetnénk, hogy osztrák szomszédainkat egy csapásra utánozni tudjuk — mert ez esetben róluk lesz szó — de nem rossz az, ha informálódik az ember. így gondolta ezt a MOSZ és a Kiskunsági Mezőgazdasági Szövetség is, amikor két szakemberét tapasztalat- cserére küldte Burgerlandba. Vancskó Gergellyel beszélgettünk ebből az apropóból.

— Mi volt az Ön számára a leg? szembetűnőbb tapasztalat?

— Minden érdekes volt, amit láttunk, hallottunk. Talán azzal kezdeném, hogy Burgerlandban 1960- ban a népesség 20 százaléka dolgozott a mezőgazdaságban, ma 7, de ennek is csak egyharmada a mező- gazdasági főfoglalkozású. Ebből számunkra kikövetkeztethető, hogy inkább annak van igaza, aki a magyar mezőgazdaságban háromszáz- ezer munkanélkülit prognosztizál, mint annak, aki azt hiszi, hogy a mezőgazdaság majd el fogja tartani az ipari munkanélkülieket. Ausztriában minden tartományban van egy

szövetkezeti szövetség és három kamara: egy munkavállalói, egy mezőgazdasági és egy gazdasági. A szövetkezetekbe tömörült mező- gazdasági termelők érdekeit a szövetkezetek szövetsége többféle módon védi, úgy is, hogy a kamaránál eljár az érdekeikben, az Agrárkamara ugyanis hatósági jogosítványokkal is rendelkezik

.«

— Mi a különbség az ottani szövetkezetek és a mi szövetkezeteink között?

j' — Az, hogy a mezőgazdaságban nincs közös tevékenység, mindenki a saját földjén gazdálkodik, s hozzá kell tennem, a maga kockázatára. Ha egy termelő be akar lépni a szövetkezetbe, 3 000 schilling belépési díjat kell fizetnie. A szövetkezetek tagjaik számára kétszázalékos jutalékért felvásárlást, értékesítést, gépimunka-szolgáltatást végeznek. A termelésbe való beavatkozásuk a piaci információ közvetítésére szorítkozik csupán, a termékek átvételére garanciát nem vállalnak, de természetesen érdekük, hogy minél nagyobb legyen a forgalmúk.

A tartományi szövetség tulajdon képpen a szövetkezetek nagykereskedelmi szervezeteként határozható meg, vannak hűtőházai, raktárai,

feldolgozó üzemei és főleg pénze. A szövetség hitelezi a szövetkezetek és tagjaik tevékenységét, s ehhez már tíz százalék saját erő elegendő. Az országos szövetség bonyolítja az exportot és az importot, amellett természetesen, hogy érdekegyeztető funkciókat lát ej.

A tartományi szövetség tulajdonképpen a hitelezésen keresztül kezében tartja a szövetkezetek tevékenységét, de szervezi a tagok és szövetkezeti vezetők oktatását, szervezi a réklámot, kidolgozza az egységes számviteli és nyilvántartási rendszert, ami nemcsak a szövetkezetekre, hanem a termelőkre is értendő, s közreműködik a rendszer alkalmazásában. Végezetül, de minden bizonnyal nem utolsósorban részt vesz a vitás ügyek rendezésében, az érdekek egyeztetésében és a kedvezmények kiharcolásában a kamaránál. Azt mondhatnám tehát, hogy a szövetségi rendszerben a gazdasági és az érdekvédelmi munka nem különül el, mindezt saját bank és érdekérvényesítési mechanizmus segíti.

— Valamikor a 60-as években nálunk is létrehoztak az érdekképviseletek kereskedelmi szervezeteket, a TSZKER-ekre gondolok.

— A TSZKER-ék létrehozásában a szövetségek csak a szervezés szintjén működtek közre, valójában a szövetkezetek társulásaiként jöttek létre, tékát a szövetségtől független rendszerben működtek és működnek ma is. Ha már ez szóba jött: az előbbihez hasonló módon számtalan társulás jött létre, a kiskunsági szövetség területén például hat, de mivel ezeket elsősorban a pénzszerzés motiválta, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar alacsony jövedelmezősége miatt különböző ipari termelésre alakultak.

Csak egy volt közöitük, ami az alaptevékenységhez kapcsolódott, nevezetesén a kiskőrösi BORKÖV, ami ma COOPVIN Rt.-ként működik. Nálunk tehát kimaradt ez az integrációs láncszem. Ennek következtében, főleg miután a hatósági funkcióktól megtisztították a szövetségeket, egyre inkább az érdekvédelmi, érdekképviseleti szerepe dominált. Az érdekegyeztetés mechanizmusa, és ez nemcsak az agrárágazatra értendő, megakadt és csak most van újjáéledőben.

— Visszatérve külhoni tapasztalataira, mit tudott meg a tartományonként külön-külön meghatározott mezőgazdasági törvényről?

— Az állam a gabona, a tej és a cukorrépa termelését kontingálja, 1968 óta. Ezenfelül a támogatási rendszerrel befolyásolja a termelést. 1988-ban vezették be, hogy az állam visszavásárol termelési kontingenseket, mert ez olcsóbb, mint az exporttámogatás. Például a tej felvásárlási ára 5,5—6,0 schilling aki a tej termeléséről lemond, literenként egyszeri kifizetéssel 12 schillinget kap az államtól.

Érdekesség, hogy tavaly óta egymás között is adhatják-vehetik a kontingenst a termelők, de kitétel, hogy tejkontingenst csak az vásárolhat, akinek legalább 2 hektár legelője van és évi termelése a 70 ezer litert nem éri el. Ezzel az a cél, hogy minél több parasztot helyben tudjanak tartani, ettől függetlenül azzal számolnak, hogy az ezredfordulóra a jelenlegi, átlag 35 hektáros üzemméret 70 hektárra növekszik, ez lesz ugyanis a gazdaság életképességének alsó határa.

Ezért a paraszti jövedelmet adó- ■ kedvezménnyel is védik, évi 3,5 millió schillingig, efölött az iparra vonatkozó adózás érvényes. Köztudott, hogy Ausztriában is túltermelés van, ezért ha valaki egy hektár termőterülett működtetéséről lemond, 6-12 ezer schilling támogatást kap az államtól, miután az egy hektáron megtermelt gabonát 15 ezer schilling táipogatással tudják expórtálni. Egy feltétel van csupán, a területet kultúr állapotban kell tartani, azaz gyepesíteni és erre az idegenforgalom miatt nagy súlyt helyeznek.

Ami az állami támogatási jelenti,

beszélgetőpartnereink elmondták, hogy ezt már régen nem a mezőgazdaság támogatásának tekintik, hanem a társadalom önvédelmi reflexének, mivel falun az életfeltételek megteremtése olcsóbb, mint városban, össztársadalmi érdek a vidék• népességének helyben tartása. Szomszédainknál törvény szabályozza, hogy á gazdálkodók egy hektárra esően milyen állatfajiából hányat tarthatnak, Burgerlandban például egy hektáron 25 hízót. Ezt a megkötést egyébként a környezetvédelem motiválja, mert bizonyos mennyiségen felül nemcsak a vegyszer, hanem d hígtrágya is környezetszennyező. Mi persze ettől messze vagyunk, Bács-Kiskun Megyében egy hektárra körülbelül 2,5 hízó jut.

Egyébként osztrák szomszédainknál is téma a szerkezetváltás, amire egy érdekes témát említhetnék. Csirkehúsfogyasztásuk évek óta a fejenkénti 10 kg körül stagnál, az utóbbi 5 évben viszont a pulykahúsfogyasztás 1-röl 2,5 kg-ra emelkedett, nem utolsósorban annak köszönhetően, hogy egy cég teljes vertikumában integrálja a pulyka termeltetését és feldolgozását, melles-, leg hatvanféle terméket állít elő belőle. Olyan technológiával dolgoznak, hogy egy fő 6000 pulykát tud ellátni és ebből jó évben 100-300 schilling jövedelem van, rossz évben pedig 100 ezer schilling ráfizetés.

Még egy érdekesség: az állatvér dők kiharcolták, hogy 1999-ig meg kell szüntetni a tyúkfélék ketreces tartását.

Nagy Éva