Petőfi Népe, 1990. december (45. évfolyam, 282-305. szám)

1990-12-30 / 305. szám

SPORT < CÉDULA (Kiküldött munkatársunk a partvonalról jelenti.) A Mester gondterhelt volt, amint ki- kászálódott az öltözőből. Mereven a földet nézte, mint aki nagyon keresVa- lamit. Elvesztettem, kirántottam, hova , tettem?” ^ morzsolta a Szavakat a fo­gai között. Mint kiderült, az elnöktől kapott cé­dulát veszítette el az összeállítással, s azzal is tisztában volt, ha a saját csapa­tát küldi pályára és veszít — vége. | Sok idő azonban már nem volt a töprengésre, mert az újságíró kérte az összeállítást. A Mester azonban egye­lőre csak sziszegett, mint aki a fogát fájlalja: „Kajlának fáj a füle/Gamó 5 kilót hízott,. Czammogó fogyott, Töm­zsi 10 centit nőtt, nagyon nehéz hely­zetben vagyok ...” így aztán a „Mesti” egy fitt csapat * benyomását keltő megyeválogatottat küldött pályára, saját helyzetét könnyí-, tendő. Ha veszít a csapát, ő előre meg­mondta, ha nyer, hát istenem: megtál­tosodtak a fiúk, persze az általa adott taktika sem volt kutya... Ha súlyos gondoktól terhelten is, ki­bökte a kezdő ll-et:Kétballkezes — Csülök, Kajla, Gamó, Suta — Czam­mogó, Nyurga, Tömzsi — Nyűgös, Bé­na, Puhos. A Mestert nem sokkal később meg­romlott egészségi állapota miatt - nyugdíjazták. Állítólag még mindig a cédulát ke­resi ... i Négylábú labdakezelőt keresnek Különös'közjáték Zavarta meg a BSK— Szarvas NB Il-es labdarúgó-mérkőzés hangu­latát. Kutya futott a pályára és egy ügyes mozdulattal birtokba vette a labdát Hóna­pokkal a történtek után az eb gazdája jelent­kezett a BSK-ban, s a „családtag** holléte felől érdeklődött. Azóta Márton László sza­kosztályvezető is kíváncsi a négylábúra. Állítólag jó labdakezelőt a BSK is szívesen leigazolna... mmmmm • SPORT HOGYAN TÖRTÉNT? rT1alán nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk: sportolók­kal, sportvezetőkkel közösek a feladataink, hiszen a közönség szórakoztatási, tájékoztatási igé­nyét elégítjük ki. Ezért egymásra is Vagyunk utalva, mert sport nélkül nem lenne sportrovat, új­ság híján pedig nem juthatna el a nyomtatott információ az ol­vasókhoz. Közös hajóban eve­zünk tehát, mert a sport nem lehet közönség, az újság pedig olvasó nélkül, akinek a kegyeiért egész évben több-kevesebb si­kerrel versengünk. Az év utolsó . napjaira azonban felfüggesztjük a komolyságot, s felszolgáljuk mindazt a badarságot, amit ed­dig tartogattunk. Tisztelt Olvasó! Ezúttal azonban senki se ve­gyen bennünket komolyan, mert az új esztendő előestéjéhez nem illik a sértődöttség, a haragvás. Mindezt elkerülendő, szerzemé­nyeink többségét is úgy válogat­tuk össze, hogy senki se ismer­hessen magára. Ám, ha ez mégis megtörténik, az csakis a véletlen műve lehet. Mégsem szeretnénk senkit \ visszautasítani, bizalommal for­duljanak hozzánk reklamációik­kal. Helyesbítési igényeiket meg­értéssel fogadjuk, s már legköze­lebbi komolytalan számunkban, 1991. december 30-án közzétesz- szük. Nálunk első az olvasók igé­nyeinek a gyors és pontos kielé­gítése ...' Zenélő bugyi lesz a sláger? Ami történt, megtörtént.. HÍREK, TUDÓSÍTÁSOK Tudósítóink bakot lőt­tek és birt(telenül) jöttek ■ vissza a szerkesztőségbe. Gyorshír A kiskunfélegyházi polgár- mesteri hivatal pecsétes levelé­nek tartalma arról tudósított bennünket, hogy október 21-én Asztalos Kupa, november 24-én pedig Szigma Kupa sakkver­senyt rendeztek. A tudósítás már december 17- én megérkezett a szerkesztőség­be. Igazán szigmálhatták volna még egy kicsit, hogy aszalódjon. Kár volt így elkapkodni... HÉT VÉGI ELŐZETES om í o • SAKKMESTEREK A SZEXPULT MÖGÖTT Vasárnap ASZTALITENISZ Kázmér Kapa adok-kapok, egyéni és csa­patverseny, Kakukkháza, Fodros köz A/2. Kalászosok és rigolyások egyenes ágon jut­nak a döntőbe. A többiek meg, akár el se induljanak... BIRKÓZÁS Nyolcfogásos háziverseny: Kecskemét, Szőnyeg utca. Pór(oknak), diétásoknak nem ajánlott! LABDARÚGÁS Csülökre magyar, bajnoki forduló: Röcsö- ge, Kakukk utca (a meszesgödör mellett). Résztvevők: Pataki SC—Öcsi SK (Királyi támogatással), Súgó SE—Háry SE. Játékve­zető: nem kell. Már a sorsolásnál eldőlt a mérkőzés. Csülökre fiúk! Hétfőn Szünnap: felkészülés az ujjéra. Kedden Csendes pihenő. Gyógymód: kutyahara­pást szőrével. Tudósítóink figyelmébe! Kéijük tudósítóinkat, hogy a mérkőzések után, közvetlenül a nagyszekrény mellől, ad­ják le beszámolóikat az ismert telefonszámon. Egész nap ügyeletet tartunk. Az ágyban. A telefont kihúztuk. Élvezetes küzdelmet, ígérő „sakkjátszmához ült” néhány hónappal ezelőtt a kecskeméti Dobó körúton található Intim butik és a város közvéleménye. A rendhagyó játszma aligha végződik döntetlennel, az 'álszemérem vagy a vállalkozószellem előbb-utóbb mattot kap. A pult túloldalán küldetést vállaló két fiatalember, Kormányos Zoltán és Forgács Gyula a népszerű francia védelmet választotta, és a mérkőzés kimenetelét illetően hallatlan helyzeti előnyben van­nak, ugyanis mindketten a Dutép SC kiválóságai, ismert nemzetközi sakkmesterek. Közülük Kormá­nyos Zoltánnal sikerült néhány szót váltani. — Olykor sakkoztok is egymással? — Ritkán váltunk egy-egy partit, de a sakk mindig kéznél van. Általában csak egyikőnk tartózkodik az Üzletben, én például szívesen elemzek, ha a forgalom megengedi. . . * — Egy erős sakkmester ellen vagy az üzleti világban nehezebb küzdeni? — Mindkét'színtéren nehéz küzdelem folyik, az üzlet világában egyenesen kegyetlen. Sajnos, itt gyak­rabban előfordulnak a sportszerűtlenségek, ami kissé szokatlan nekünk. — Van-e most valami különleges kínálatotok? — Ilyen mindig van, igyekszünk a legkényesebb igényeket is kielégíteni. A napokban érkezett üzle­tünkbe az USA-gyártmányú férfi és női zenélő bugyik széles választéka. Szerintünk ennek nagy sikere lesz. (Lám-lám, a sakkozók átlagon felüli intuíciós készsé­ge! P. I.) I — Ha a kedves ügyfél a szexuális segédeszközök mellett egy sakkpartit is kér tőletek, vállaljátok? — Amennyiben valakinek ilyen igénye van, szíve­sen leülünk vele játszani. — Ha éppen egy bájos hölgy a kihívótok, akkor is könyörtelenek vagytok? — Természetesen: a matt adja a játék szépségét. Pál Imre • Amikor ügyeletes fotóriporterünk meglátta a KSC—BEAC-Gépszev NB I-es női kosárlabda-mérkőzésen készült müvét, így sóhajtott fel: „Hej, ha én is köztetek lehetnék!...” A Petőfi Népe foghíjas totó- tanácstalansága Sportrovatunk szilveszteri szelvé­nyén csupa NB I-esek szerepelnek, ezért minden tippünk hamis, megját- szása pénzkidobás. 1. Koma—Sógor. Az első forduló után Koma kiesésre áll. A szomszéd- asszony megfenyítette a seprűvel. Tippünk: fix. 2. Gondnok—Edző: Utóbbi jobbhor­got ütött, mire Gondnok lesöpörte a pókhálót az öltözőben. Tippünk: takarító fölösleges. 3. Fekete—Gimes: Egyik a bort, a másik a. sört szereti. Az ivást a jövő évre halasztották. g Tippünk: sörre bort mindenkor, bor­ra sör meggyötör. 4. Bo—Ronkay: Isten éltesse. Tippünk: mindegy, csak ártson. 5. Horváth—Boronkai: Bécsi valcer nem való magyar futballistának. Tippünk: sántaság. 6. Súly—Messzi: Mágnes húzza. Tippünk: kakaó nélkül nem megy. 7. Pataki—Pólyák: Kinek a pénz, kinek a játék ... Tippünk: kompromisszum. 8. Rapcsányi—Szabó: Távol vannak egymástól, mint Szeged Isztambultól. Tippünk: röplabda. 9. Kecskés—Gojtán: A kalocsai ka­pus nem bírja a sárgaságot. Tippünk: belepirul(t). 10. Madaras—Tataháza: Két félidő kevés. . Tippünk (tanulság): a harmadikban mindig a fegyelmi bizottság játszik. A 11., a 12. és a 13. mérkőzést bor­gőz miatt későbbre halasztják. + 1 14. MTSH—Szentannai: Csavart lö­vések a hivatalt is meglephetik. Tippünk: kenyértörés. A totóeredményekről és a nyeremé- nyekrőll991-i szüveszteri számunkban tájékoztatjuk olvasóinkat. Erősített a KTE! Mereven fogadták a Kecskeméti TE labdarúgói a csapat új szerzeményét. Pedig Sz. Tóth Antal szerint kár fitymálgatni a frissiben leigazolt játékost, mint a képen is látszik: ő lát fantáziát benne. Az edzéseken az élen halad, utána futnak a többiek, ezáltal alapos megterhelést kapnak a játékosok, akik tréning közben gyakorta megmásszák a Vénusz-dombot. Az új csillag profi módon védekezik, s a mester szerint tavasszal nem lesz rés a csapat védelmén. Egyébként francia szisztéma szerint alapoznak, s mindenki mindent elkövet a bentmaradá- sért. A cél érdekében még a test test elleni küzdelemtől sem riadnak vissza. Az utóbbi napokban ugrásszerűen javult a játékosok erőnléte, a legtöbben már végig bírják a második félidőt is. A friss szerzemény mosolyogva mondta: könnyű a beilleszkedés, a játékosok közül többen már kebelbarátai, ő leginkább a Fütyüt kedveli. 9 A miskei focicsapat si­kereinek titka a B-közép, amelynek erőssége a szé­leken van. Legalább négy mellbe­dobással, ezért a techni­kai vezető is könnyedén füstölög. Érthető, hi­szen dudásai már legalább NB I-esek... RÖVIDEN M RÖVIDEN M RÖVIDEN M RÖVIDEN 9 A KSC atlétikai szakosztálya tehetséges hétpróbások jelentkezé­sét várja. A legrátermettebbeket az SC elnökségébe delegálják. • Volentér László többszörös Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes motorcsónak-verseny­zőnk azt üzente a Sugovica partjá­ról, hogy brrrrr ... a sportpályafu­tásának. Válaszunk: Fogadd őszin­te berregésünket, Laci! 9 Az utolsó virágzását élő Kis­kunhalasi AC-ban jövőre új sport­ágat vesznek fel a szakosztály reper­toárjába: a vesszőfutást... • A megyeszékhely egyik ismert labdarúgószakosztály-vezetője 15 centiméteres derékbőségű nad­rágját értelmező szótárra cserélné. Cím a szerkesztőségben. Jelige: Csi(m)bi. • Anyakönyvi hír: Kincses, alias Koller Viktor, az NB II -es bajai labdarúgócsapat edzője újabb néven töri a fejét. Ha tavasszal dobogós lesz csapata, Érmes Viktorra változ­tatja nevét. 9 Fennállásának harminckette- dik nevét vette föl a kecskeméti go­kartszakosztály. A jövőben Kun Béla Bácsép—Dutép Ibusz Calde- roni Szigethalmi Munkás Sport Gokart Egyesület néven buzdíthat­ják híveik a megyeszékhely karto- zóit. 9 Nyilvánosan is összeméri boksztudását a kecskeméti sportlé­tesítmények felelőse és a KSC ifjúsá­gi labdarúgóinak edzője. Az ököl­csatára a városi focirangadó előtt kerül sor, az még vita tárgya, hogy a Széktói stadion egyes vagy kettes pályáján mérkőzzenek-e...? • Mélyrepülési és távgyorsasági rekordot állított föl a kiskunfél­egyházi repülősklub egyik verseny­zője. A rekorddöntést követően klubtársai Rácz-pontyos halvacso­rán köszöntötték a csúcs elérőjét, az ügyes kis gépet pedig a „Sátán földi helytartója” névre keresztel­ték. • Önálló megyei labdarúgó­szövetséget alakítottak Kalocsán. Az alapító okiratba belekerült, hogy a Kalocsa SE labdarúgóit sem kiállí­tani, sem eltiltani nem lehet, s a jövő­ben Kőszegi Ferenc vezeti a csapat mérkőzéseit. Első lépésként az Akasztót diszkvaliíikálták a baj­nokságból. 9 A megyei tizenegyesrúgó­bajnokság győztesét leigazolta a Kecskeméti SC labdarúgócsapata. Egyetlen feladata lesz megtanítani büntetőt rúgni Rácz Lászlót, a csa­pat ügyeletes tizenegyes-hibázó já­tékosát. Beregszászi: „— Jaj!” Nem tudni, hogy a KSC utánpótláskorú röplabdázóinak mestere örömében vagy fájdal­mában kiáltott fel. Leleményes olvasóink meg­fejtését a sportrovat címére várjuk. MUNKATÁRSAINK Kitalálta, írta, toldozta- foltozta, fotózta, montírozta, tördelte: Banczik István, Csernus Lajos, Farkas Ti­bor, Gaál Béla, Hegedűs Ist- vánné, Rajtmár István. SIKOLY A LÉGTÉRBEN V. it

Next

/
Thumbnails
Contents