Petőfi Népe, 1990. december (45. évfolyam, 282-305. szám)
1990-12-30 / 305. szám
NAPTAR 1990. december 30., vasárnap ‘'évnap: Dávid Áclte: 7 óra 32 perc s „./nyugta: 16 óra 01 perc holdkelte: 14 óra 21 perc Holdnyugta: 6 óra 18 perc ■ Magyar Vállalkozás- 1 fejlesztési Alapítvány A vállalkozók körében óriási volt az érdeklődés az idén az alapítványok iránt, mégis viszonylag kevesen jutottak ezúton kedvezményes forrásokhoz. A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) a tavasszal meghirdetett hitelpályázati ( feltételek alapján 2,1 milliárd forint hitelkeretet adott a bankoknak. Az első ütemben, szeptember elejéig 2400 pályázó közül 406 hitelkérelmét fogadták el a bankok. A támogatásra érdemesnek ítélt pályázatok kétharmadát vidéken nyújtották be. Vissza nem térítendő támogatásra több mint 39 millió forintot fordított az alapítvány, az ilyen céllal benyújtott 457 pályázat közül csupán 104-et fogadtak el a pénzintézetek. A vissza nem térítendő támogatás felső határa egyébként 200 ezer forint volt. A vállalkozásfejlesztési alapítványt kezelő iroda tapasztalatai azt mutatják: túlnyomórészt kezdő vállalkozók igénylik a segítséget, ám hiányoznak a gazdálkodáshoz nélkülözhetetlen alapismereteik, olyan alapinformációk, amelyek nélkül óhatatlanul elbukik a vállalkozás. Ugyanakkor a már működő gazdálkodók elképzelése általában reális. Gondot okoz viszont, hogy sem a kezdő, sem a már működő vállalkozó nincs tisztában azzal, miként kell a pályázatot a bank számára elfogadható módon elkészíteni. Az MVA jövőre a garanciavállalásra, illetőleg a felvett hitel kamattérítésének támogatására kívánja helyezni a hangsúlyt, és tervezi azt is, hogy az eddigieknél jobban beleszól a hitelek elbírálásába. Mindehhez segítséget nyújt az Európai Közösség által nyújtandó mintegy 21 millió ECU, amit az alapítvány a kis- és középvállalkozói szféra élénkítésére kap a jövő év során. (MTI) 99 Házi” tejet mérnek? 1991-ben alapvetően nem változik meg a tej átvételénél a minősítési rendszer. Ez azt jelenti, hogy továbbra is a tejzsírtartalom alapján osztályozzák az ipar által átvett alapanyag minőségét, és nem kerül sor a tejben lévő fehérje százalékos értékének meghatározására. Ezzel kapcsolatban az elmúlt hónapokban többfelé is tartottak országos értekezleteket; ezeken felvetődött, hogy a minőségi tejtermelés érdekében, úgyanúgy mint a fejlett országokban, a tejben lévő fehérje értékét is meg kellene határozni, és ennek alapján alakítani a felvásárlási, átvételi árakat. A Földművelésügyi Minisztériumban ezzel kapcsolatban az MTI-nek elmondották, hogy 1991-ben, végleges döntés szerint, nem alkalmazzák ezt a kritériumot, mivel túlságosan rövid lenne az idő a megvalósításához. Nemcsak azért, mert egyelőre nem megfelelő a laboratóriumi hálózat, hanem a termelőknek sem lenne módjuk felkészülni az új minősítésre. Főként a kistermelőktől átvett tej elemzése okozna gondot, hiszen országszerte legalább 60 ezer mintáról lenne szó, és ezt a munkát az FM szakmai 1|1 laboratóriumi — szervezetei nem tudják felvállalni. Az FM-ben nem tettek le arról, hogy a későbbiekben a tej minősége szempontjából meghatározó fontosságú fehérjét is értékeljék, mivel az előrelépést jelentene a szarvasmarha-tenyésztés genetikai munkájában is. A ^ tenyészállatok kiválasztásával lehet elérni, hogy az állatok a nagy- gazdaságokban, a farmereknél, a kistermelőknél egyaránt ne csak magas zsírtartalmú, hanem fehérjében is gazdag tejet adjanak lakossági fel- használásra és ipari feldolgozásra. JANUÁRTÓL Életbe lépő jogszabályok Számos fontos, sokakat érintő magas szintű jogszabály lép hatályba január 1-jén. Ezek között tallózott az MTI munkatársa. Több új törvény vonatkozik a gazdasági élet különböző területeire. Az egyik legjelentősebb a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szól. A gazdasági hatékonyságot kikényszerítő piaci verseny alapvető feltétele a gazdasági verseny szabadsága és tisztasága. Ennek védelme érdekében a törvény többek között meghatározza a fogyasztók megtévesztésének és a tisztességtelen piaci magatartásoknak a tilalmát; ezek közé tartozik például az áruk forgalomból való kivonása illetőleg visszatartása a tervezett áremelést megelőzően. Ahol az e törvényben foglaltak nem elégségesek a káros verseny- korlátozás és a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés megakadályozására, ott az árak megállapításáról rendelkező törvényben meghatározott keretek között a kormányzat közvetlenül beavatkozhat az árak alakításába. Ez a szabályozás azonban — ellentétben a korábbi széles körű állami beavatkozással, szemben az árliberalizálásnak megfelelően — a minimálisan szükséges mértékre korlátozza a közvetlen állami beavatkozás lehetőségét. A törvény szerint a kormány a hatósági ármegállapítás körébe nem tartozó termékek árának tervezett emelésére jogszabályban előzetes bejelentési kötelezettséget írhat elő. Az Országgyűlés december elején fogadta el az adózás rendjéről szóló törvényt. Ez egységes rend szerint szabályozza az államháztartást megillető adók, illetékek, egyéb pénzügyi'kötelezettségek és a törvényben meghatározott költségvetési juttatások teljesítésével kapcsolatos állami feladatokat, az adózókat és az adóhatóságokat megillető jogokat és kötelezettségeket, valamint az adóigazgatási eljárást. Fontos tudni, hogy az adózónak az 1990. évről adóbevallást a december 31-én hatályos jogszabályok szerint kell megtennie, s ezek alapján kell adóit és a költségvetési támogatásait is elszámolnia. Közismert, hogy megkezdődött a polgári és a büntetőeljárási szabályok felülvizsgálata és az új eljárási szabályok kidolgozása, ami hosszabb időt vesz igénybe. Első lépésként a Polgári perrendtartás január 1-jétől úgy módosul, hogy megszűnik a népi ülnökök közreműködése azokban az ügycsoportokban —például a tulajdonjoggal kapcsolatos, a tartás iránti, a házassági vagyonjogi perekben —, ahol az ülnökbíraskodás formális jellegét az ítélkezési gyakorlat igazolta. Hatályát veszti a társadalombiztosításról szóló törvény azon rendelkezése, mely szerint nem szerezhetnek nyugdíjjogosultságot azok, akiknek bár van 20 év munkaviszonyuk, de azt öt évnél hosszabb időre megszakították. A kormány — az Országgyűléstől kapott felhatalmazás alapján — rendeletben intézkedett az 1945 és 1963 között törvénysértő módon elítéltek, az 1956-os forradalom és szabadságharccal összefüggésben elítéltek, továbbá az egyes személyi szabadságot korlátozó intézkedések hatálya alatt állt személyek társadalombiztosítási és munkajogi helyzetének rendezéséről. Ennek alapján a jogosultságot szerzett személyek nyugellátása, baleseti nyugellátása, illetve nyugdíjszerű szociális ellátásának havi összege 250—1000 forinttal emelkedik. SZILVESZTERI KUPA. Tisza- kécskén, a várost sportcsarnokban |felnőtt férfi teremlabdarúgó-tornán :tt részt kilenc csapat december ... II. helvezett Solohov Mgtsz HL helyzett: \eg>epszer . ; A gólkirályi címet Szőke Ferenc zenetanár nyerte el 6 góllal, a leg jobbkapus Fazekas István tanár, á legjobb mezőnyjátékos Horváth István tanár lett SZÓRAKATÉNUSZ-PROG- RAM. Ma 10—12 óráig a Szóra- katénusz Játékműhelyben szünidei foglalkozáson vehetnek részt a gyerekek. Lesz mézeskalácssütés, szilveszteriálarc-készítés, , gyön- gyözés, és levetítik a házban folyó munkáról szóló videofilmét is. Az utak síkosak, köd van J..! Kecskemét egyik csomópontjában, a Lugossy István utca és az E5-ös találkozásánál készült a kép a felelőtlen, minden emberre és gépkocsira veszélyes kivilágítatlanul haladó autósról. (Tóth Sándor felvétele) IDŐJÁRÁS Várható időjárás az or- ü szág területére ma estig: Északkeleten marad a bo- 5 rongós, erősen párás idő. El- í szórtan fordul elő ónos eső, ! havazás. Másutt időnként I csökken a felhőzet. Többfelé i várható csapadék: eleinte I havas eső, ónos eső, majd ■ eső is. Elsősorban a reggeli ’■ órákban lesz párás, ködös a i levegő. Sokfelé megélénkül a déli szél. Vasárnap nyuga- > tira fordul a légmozgás. \ A legmagasabb nappali hő- I mérséklet vasárnap általában plusz 3 és plusz 8 fok közelében alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: December 28-án, Kecskeméten a középhőmérséklet 1,1 (az | 50 éves átlag mínusz 0,2), a legmagasabb hőmérséklet 4,8 fok ; volt. A nap 0,9 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 4,0,13 órakor mínusz 1,1 fők volt. A legalacsonyabb'' hőmérséklet mínusz 6,2 fok, a tengerszintre átszámított légnyo- í más 1027,7 millibar — változatlan — volt. December 28-án, Baján a középhőmérséklet 2,0 (az 50 éves átlag 0,1), a legmagasabb hőmérséklet 5,1 fok volt. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 2,3, 13 : órakor mínusz 1,1 fokot mértek. I A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 4,6 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1026,9 millibar — emelkedő — volt. j A Félegyházi Városi Televízió i műsora December 31-én, 13 órá- 1 tói 19 óráig szórakoztató vetélkedőműsort sugároznak gyermekeknek és felnőtteknek. Akik bekapcsolódnak a tévés játékba, értékes ajándékot nyerhetnek. Január 1-jén 13 órakor jelentkeznek: Ficsor József polgármester köszöntője után játékfilmet vetítenek. (Az adás a Music-Tv csatornáján fogható.) I ' . ■ we&mgm A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Halálos és soltvadkerti lakos személygépkocsijával a jeges úton megcsúszott a helyszínen, 'á 17’éves M irtin Kinga a kői hazba szalliUst követő ,en életét vesztette. További utasa, Agárdiné VindeQer Mária 25 éves soltvadkerti lakos súlyos sérülést szenvedett. : Kecskemét határában Budai Istvaié^nO éves kecskeméti lakos kerékpáfr&lMzlékedve a jeges úttesten megcsúszott és elütötte őt a személygépkocsijával közlekedő Gsókás Sándor kecskeméti la- i; kos.BudajístVáúsiífiypssétlBést szenvo^tt^' u OS SAJTÓBA December 30-án, vasárnap KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Délután 3 órakor: HÁROM- GARASOS OPERA. Ruttkai Éva-bérlet. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: DICK TRACY. Sz., mb. amerikai film. 14 éven felülieknek. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: DRÁGÁM, A KÖLYKÖK ÖSSZEMENTEK! Sz., mb. amerikai film. Otthon mozi: délelőtt J0 órakor: DICK TRACY. Sz., mb. amerikai film. 14 éven felülieknek. Fél 6 és fél 8 órakor: EMLÉKEK, EMLÉKEK. Sz. francia film. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 7 órakor: KÁBÁKÉ. Sz. amerikai film. 16 éven felülieknek. Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: HÚGÓ, A VÍZILÓ. Sz. magyar—amerikai rajzfilm. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: VISSZA A JÖVŐBE 3. Sz., mb. amerikai film. Stúdiómozi: délelőtt 10 órakor: SZELLEMIRTÓK 2. Sz., mb. amerikai film. Délután 5 és 7 órakor: ERIK, A VIKING. Sz., mb. angol film. 14 éven felülieknek. JÁNOSHALMA Árpád mozi: 5 és 7 órakor: VAD ORCHIDEÁK. Sz. amerikai film. 18 éven felülieknek. KALOCSA Otthon mozi: 6 és 8 órakor: MÉG DRÁGÁBB AZ ÉLETED. Sz., mb. amerikai film. 16 éven felülieknek. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: LÁNGOLÓ MISSISSIPPI. Sz:, mb. amerikai film. 16 éven felülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: KICKBOXER. Sz. amerikai film. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 6 órakor: Jézus. Sz., mb. amerikai film. KISKUNHALAS Filmszínház: délelőtt 10 órakor: AZ 54. HADTEST) Sz., mb. amerikai film. 14 éven felülieknek. Délután fél 4 órakor: WALT DISNEY — A KIS HABLEÁNY. Sz., mb. amerikai rajzfilm. Fél 6 és fél 8 órakor: IFJÚ EINSTEIN^ Sz. ausztrál film. KUNSZENTMIKLÓS Haladás mozi: 5 és 7 órakor: LÖKÖTTEK. Sz., mb. amerikai film. 14 éven felülieknek. KISKUNMAJSA Kiskun mozi: 5 és 7 órakor: GHOST. Sz., mb. amerikai film. 14 éven felülieknek. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 5 és 7. órakor: JÁKOB RABBI KALANDJAI. Sz., mb. francia film. December 31-én, hétfőn KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este 7 órakor: A MOSOLY ORSZÁGA. Bérletszünet. Előzetes Január 2-án, szerdán este 7 órakor: HÁROMGARASOS OPERA. Törzs Jenő-bérlet. 3-án, csütörtökön, este 7 órakor: HÁROM-- GARASOS OPERA. Kada Elek- bérlet. 4-én, pénteken este 7 órakor: HÁROMGARASOS OPERA. Bessenyei György-bérlet. 5- én, szombaton este 7 órakor: HÁROMGARASOS OPERA. Csor- tos Gyula-bérlet. 6-án, vasárnap este 7 órakor: HÁROMGARASOS OPERA. Budai Dezső-bérlet. íviozi KECSKEMÉT Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: DICK TRACY. Sz., mb. amerikai film. 14 éven felülieknek. Fél 6 órakor: elővetítés: TOP GUN. Amerikai film. 1991. január 1-jén MOZI A mozik műsora azonos a december 30-ai műsorral, kivéve: KECSKEMÉT * Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: HEVES JEGES. Sz. francia film. Otthon mozi: fél 5 és fél 7 órakor: EMLÉKEK, EMLÉKEK. Sz. francia film. Mesemozi: szünnap. BÁJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: RÖVIDZÁRLAT 2. Sz., mb. amerikai film. Stúdiómozi: 5 és 7 órakor: IKREK. Sz., mb. amerikai film. 14 éven felülieknek. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 5 és 7 órakor: GHOST. Sz., mb. amerikai film. 14 éven felülieknek..', JÁNOSHALMA: szünnap. KISKŐRÖS: szünnap. KISKUNFÉLEGYHÁZA Stúdiómozi: szünnap. KISKUNHALAS Filmszínház: fél 6 és fél 8 órakor: VISSZA A JÖVŐBE 3. Sz., mb. amerikai film. KUNSZENTMIKLÓS: szünnap. KISKUNMAJSA: szünnap. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 7 órakor: A GYANÚSÍTOTT. Sz., mb. amerikai film. 14 éven felülieknek. Magyar Nemzet, 1990. december 29-i szám: Berkes Erzsébet: Lapolva- ó. Sorsunk mind össze van torlódva. Forrás, Világosság, Múlt és Jövő, ’hralipe, Tiszatáj. (Az elemző írásban szó van a Kecskeméten megjelenő ’orrás folyóiratról is.) Óvodai nevelés, 1990. 12. szám: Polló Józsefné: Mézeskalácssütés. Kecskeméti óvodapedagógus írása.) Hidrológiai Közlöny, 1990. 6. szám: V.I.: A tiszaalpári öntözőrendszer emutatása. BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András, Martin Feldenkirchen Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Főszerkesztő-helyettes: Ballai József Készíti a Petőfi Nyomda Rt., Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla elnök vezérigazgató; Telefon: 28-777 1990. XII. 30-án, megrendelés sorszáma: 30012 Kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Szerl$sztőség és kiadóhivatal címe: .6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A 6001 .Telefon: 27-611. Telexszám: 26-216 brnlv h.- Teilefax: 29-898 : Terjeszti a Magyar Posta Élőfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 145,— Ft; negyedévre: 435,— Ft,- fél évre: 870,— Ft, egy évre: 1740,— Ft. ISSN 0133-235x ' - '->.-- ->4'!.::..