Petőfi Népe, 1990. december (45. évfolyam, 282-305. szám)

1990-12-23 / 301. szám

1990. december 23. • PETŐFI NÉPE • 7 PLÉHVONATOK, BABABÚTOROK, PORCELÁNEDÉNVKÉK ... Gyermekjátékok a századfordulón A kecskeméti Szórakatcnusz Já­tékmúzeum termeiben látható, kiállí­tás Anyagának legnagyobb része ar­ról mesél, milyenek voltak nagy- és dédszüleink játékai. Azaz: a század- fordulón egy városi és egy falusi gye­rek milyen játkokhoz juthatott hoe- z’á. , A legtöbb ajándékra — csakúgy, mint ma — karácsonykor számíthat­tak a gyerekek. Nem véletlen, hogy a kiállítás centrumában, a belső terem közepén elhelyezett installáció nem más, mint egy óriási karácsonyfa. Rajta és alatta megannyi, finoman ki­dolgozott, kicsinyek kezébe szánt tárgy, aprócska holmi, hogy együtte­sük minél pontosabban utánozza a felnőttek világát. Minden megtalál­ható itt kicsiben: a kézzel festett por- celánedénykék, a pléhvonatok, a mí­vesen faragott bababútorok. A baba­ház szobájának közepén, a terítővei letakart néhány négyzetcentiméternyi asztalon ott áll a kicsi karácsonyfa is. A játékok között a fő helyen meg­található a nevezetes ünnep polgári családokban elmaradhatatlan kellé­ke: a Jézus születését „eljátszó” betle- hemes összeállítás is. Ezek a kis tér­beli kompozíciók nem csak szép ki­dolgozású, sokfigurás gipszváltozat­ban voltak divatban. Közkedveltnek számított az ugyancsak plasztikus, de keménypapírból hajtogatott változat is, melynek előállításához Európa legnagyobb papírgyárai kitűnő mi­nőségű alapanyagot gyártottak. Ugyanezekre nyomták azokat a „mindössze” kétdimenziós, gyönyö­rű, színes — többségükben lakkozott litográfiákat is, amelyeket főként a kislányok gyűjtöttek előszeretettel. Sokféle tematikus sorozat készült, de a legnépszerűbbnek a karácsonyhoz kötődők számítottak. A különféle bibliai jeleneteket ábrázoló kártyákat keménypapírra ragasztva helyezték el Fotó: Walter Péter albumokban. Az installáció stílusos kiegészítéseként, a falra akasztva, századeleji karácsonyi fotókat látha­tunk, amelyeken személyesen is meg­jelennek az éppen betlehemező jelme­zes fiúk és lányok. A karácsonyi ünnepekre annak idején sem csak a kiskorúak készül­tek, hanem egyedi vagy kisszériás munkáikkal a képző- és iparművé­szek is. Tetszetős, praktikus, de nem olcsó tárgyaikat az ünnepek előtti he­tekben többnyire vásárokon árulták, de — a nagy német játékgyárak ná­lunk is kapható szériatermékei mel­lett — megtalálhatók voltak a bol­tokban is. Az üzletek tulajdonosai ugyancsak fontosnak tartották a fel­készülést az ünnepekre. Nemcsak a polcok feltöltésére ügyeltek, hanem például arra is, hogy időben elkészül­jenek a legújabb portékákat is ajánló „árjegyzékek”. Képeikkel: a rajzok­kal és fotókkal a szülők tájékozódá­sát, bevásárlását könnyítették. A Szórakaténuszban, á bejárattal szemben felállított „játékbolt” pultja előtt, bepillanthatunk többféle ilyen füzetkébe. A válogatásban akad egy olyan is, amelyben — áraik feltünte­tésével — kizárólag karácsonyfadí­szek sorakoznak. Kiadója, azaz az egykori bolt gazdája Kertész Tódor, akinek nevét a legelső magyar játék- kereskedőként és a hazai játékkészí­tés támogatójaként jegyzi a szakma. A kis üzlet paravánba vágott ablakán ugyancsak karácsonyi hangulat árad: Ludwig Richter múlt század közepén készitett metszete egy városos, de szomorú ünnepet ábrázol. Egy ron­gyokba öltözött didergő kisfiút és kislányt láthatunk, akik a téli estén a hóesésben saját készítésű kis játékai­kat árulják. Károlyi Júlia Mikor van karácsony? December 25., karácsony. Jézus Krisztus születésé­nek, s ezért az egész keresztény világnak egyik legna­gyobb és legmeghittebb ünnepe. Jézus születésnapjá­nak december 25-ei megünneplésével először a III. században találkozunk. Vajon addig nem ülték meg ezt a napot? De igen. Csakhogy e nap dátuma az őskeresztény időkben még nem volt hivatalosan megállapítva, ezért a Római Birodalom különböző tartományaiban más­más napon tartották a karácsonyt. Az írások tanul­mányozása során a 235-ben vértanúhalált hah Hip- polytus arra a következtetésre jutott Dániel könyvé­hez írt szentírás-magyarázatában, hogy miután Jézus fogantatása március 25-ére eshetett, születését legcél­szerűbb lenne december 25-ében megállapítani. Ezt az elméletet támasztotta alá az a közmeggyőződés is, hogy a világ teremtésének — vagyis a tavaszi napéj­egyenlőségnek — a napja lehetett Jézus megtestesülé­sének a napja is. Volt azonban a december 25-ei születésnap kijelölé­sének egy gyakorlati oka is, s talán nem járunk messze az igazságtól, ha feltételezzük, hogy inkább ez volt a döntő karácsony napjának kijelölésében. Ugyanis Antiochus kalendáriuma december 25-ét a „Legyőz­hetetlen Napisten” (Sol invictus) születésnapjának ne­vezi. Aurelianus császár (uralkodott 270-től 275-ig) pedig elrendelte, hogy december 25-én birodalma egész területén meg kell ünnepelni a Napisten szüle­tésnapját. Ennek a pogány ünnepnek az ellensúlyozá­sára, „megkeresztelésére” tették ezért erre a napra a ;,Világ Világosságának”, azaz Jézus Krisztusnak, a Megváltó születésének az ünnepét. A december 25-ei időpont nem vált egy csapásra és .mindenütt gyakorlattá. Keleten még sokáig, a IV. század végéig, január 6-án, Vízkeresztkor tartották meg Jézus születésének emlékünnepét. Amikor azon­ban Honoriús és Arcadius római császárok hivatalos állami ünneppé léptették elő Jézus december 25-ei születésnapját, Keleten is áttértek erre a dátumra. S azóta, mindenütt a föld kerekén, december 25-én van karácsony. A kereszténység Jézus születésének ünnepével a ha­tártalan örömöt akarja felkelteni a hívő emberben, mert Betlehemben felvirradt az emberiség megváltá­sának hajnala, hiszen az Isten öltött testet, és ezért a • Maulbertsch: A szent éj (freskó, Sümeg, Plé­bániatemplom) (A szerző felvétele — MTI— Press) katolikus egyházi liturgián az öröm hangulata vonul végig. Ennek egyik sajátossága a három mise: az éjféli, a hajnali és az ünnepi. Ha megkapja lelkünket karácsony varázsa, és sze- retnők, hogy életünk minden napja ilyen kedves le­gyen, emlékezzünk rá, hogy karácsony estéjén, azaz a szentestén meg tudtunk feledkezni önmagunkról, és az az egyetlen gondolat él bennünk, hogy másoknak örömöt szerezzünk. Dr. Csonkaréti Károly Tudja-e? Tudja-e, hogy a magyar nyelv két karácsonyt ismer: a nagykarácsonyt, amelynek napja december 25., és a kiska­rácsonyt, amelyet újév napjának nevezünk (január 1.). Tudja-e, hogy kiskarácsony — január 1. — egybeesik a Julius Caesar-féle naptárreform utáni római újévvel, ame­lyet a rómaiak Janus tiszteletére kicsapongásokkal, dorbé­zolásokkal ünnepeltek. Az egyház e pogány ünnep ellensú­lyozásra rendelte erre a napra a circumcisio, azaz Jézus körülmetélésének emlékünnepét. Tudja-e, hogy hazánkban az esztendőt az egész közép­koron át, XIII. Gergely pápa 1582. évi naptárreformjáig karácsony napjától, tehát december 25-étől, számították. Tudja-e, hogy Jézus a Jeruzsálemtől 8 kilométernyire fekvő Betlehem városában született egy barlangistállóban, amely fölött ma hatalmas, öthajós bazilika áll. Nagy Kons­tantin császár építette a 4. században. A születési barlang oldalában van a kőbe vésett jászol, amelyben a kis Jézus feküdt. Tudja-e, hogy Jézus betlehemi születéséből származik a betlehemjárás, amely vallásos népi játék. Eredetileg a templomban játszották, ma a betlehemesek házról házra járnak, legtöbbjük pásztornak öltözve, s általában egy angyalöltözetű gyermek viszi magával a betlehemi istálló vagy valamely templom makettjét, benne a kis Jézus. Szűz Mária és Szent József alakjával. Tudja-e, hogy a betlehemezés szövege a középkori báb­játékok egykori magyarázó szavaiból s a templomi miszté­riumok szövegéből alakult ki. Tudja-e, hogy a betlehemezést azért játsszák pásztorok, mert amikor Jézus megszületett „... pásztorok voltak ama vidéken, szabad ég alatt tanyázván, és őrt állván az éjsza­kában nyájuk felett. Egyszer csak ott termett az Úr angyala .. .és mondá: ne féljetek, mert íme nagy örömet hirdetek nektek ... minthogy ma született nektek az ÜdvözitŐ ...” A pásztorok ezután fölkerekedtek, átmentek Betlehembe, és ott leborulva imádták a kisdedet. Tudja-e, hogy a „háromkirályok” a napkeleti bölcsek népies elnevezése, akik valószínűleg tudós, csillagászatban jártas pogány papok voltak, s a szentírás szerint felkeresték Heródes királyt Jeruzsálemben, „mondván: Hol van, aki született, a zsidók királya? Mert láttuk csillagát napkele­ten, és eljöttünk imádni őt...” Heródes nem tudja, hol van Jézus, de lelkűkre kötötte, hogy ha megtalálják, jelent­sék neki, hogy ő is imádhassa. A „háromkirályok” azután megtalálták a betlehemi barlangot, s megajándékozták a kis Jézust arannyal, tömjénnel és mirhával. A „háromkirá­lyok” eredeti neve: Gathaspa, Melchior és Bithisarea, népi­esen Gáspár, Menyhért és Boldizsár. Ünnepük január 6., vízkereszt. Tudja-e, hogy az „aprószentek” napja — december 28. — azoknak a fiúgyermekeknek állít emléket, akiket a Jé­zusra féltékeny Heródes király Betlehemben megöletett, remélvén, hogy köztük van az akkoriban született, a „há­romkirályok” által említett s keresett zsidók királya. Szám­talan népi játék fűződik ehhez a naphoz, melyek közül talán a legismertebb a korbácsolás vagy subrikálás. Tudja-e, hogy Magyarországon valószínűleg Brunswik Teréz grófnő — más források szerint a báró Podmaniczky család — állított először karácsonyfát, mégpedig az előbbi 1824-ben, az utóbbi 1825-ben vagy 1928-ban. Cs. K. MÁTYÁS FERENC: KARÁCSONYVÁRÓK A téli hófellegek meszelik már az eget, rén a tanya, szíve fáj, kerülgeti a halál. A búbos kemence itt az éden, azt ölelik, melegíti a házat, a véneket, ha fáznak. Kinn a dűlőn szekér sir, bebúj a szél a résin, majd letépi a kicsit, nagy a hideg, velőt csíp. Minden lyukat befödnek, öregesen böfögnek, várnak, nem tudják mire, nincs semminek itt híre. Bút húz a bivaly alva, éjszakát visz a szarva, havat boz a borús ég, s gondot rá a szegénység, mint az ég, kedvük borús, messze még a március. Álmodoznak a vének, fára száll föl az ének, unja magát e világ, mint beteg a patikát, s ha a pince borral telt, vidámítja az embert, jólesik egy pohár bor, jósolják a pohárból a régen várt változást, s elrebegnek egy fohászt, Sóhajtoznak, az adó nő, s kopog a foglaló, jégcsapos a tanyaszáj, de bát élni csak muszáj, zsebre vágják a váltót, úgy várják a Megváltót — szalmatetős házukba. Szüld meg nékik, Mária! BÁN ZSUZSA: Háromkirályok „A szemha­tárt északon és nyugaton elzár­ják a Betlehem mögött emelke­dő hegyek, de kelet és dél felé gyönyörű a ki­látás. Itt van a szántóföld, ahol a moabita- Ruth kalászokat szedett, és mindjárt mellette, az alacsony dombon épült Bet-Szaur városkában volt Boóz szérűje. Tá­volabb látszik Judea sivatagja, ter- méktelen, sziklás hegyeivel és szür­ke hamuhoz hasonló homokjával. A nap bearanyozza ezt a kietlen vidéket, melynek kopár földjén azonban semmi sem terem. Túl mind ezeken — Moab kékesibolya sziklafala mögött, mely meredek bástyaként zárja el L—, mély me­dencében hullámzik a Holt-tenger sötétkék vize. Dél felé magányos hegycsúcs emeli ég felé . büszkén kúpos ormát: a Herodion, amely­nek tövében — végakarata szerint — az öreg Heródes nyugszik, és alussza örök álmát. Ilyen a vidék, ahol Dávid szüle­tett, s ivadékai most jelentkezni kötelesek a népszámlálásra. A házak zsúfolásig, tele vannak., A város Kan-ja.^r- a Karaván Szál­ló, vagy »diversorium«, ahogy szent Lukács nevezi — túltömött, mint a hangyaboly. Mária és Jó­zsef már nem kapott helyet. A fia­tal házaspár kénytelen volt mene­déket keresni a szomszédos bar­langban. Palesztina mészkőhegyei­nek lejtőjén gyakoriak az ilyen barlangok. Ezeket az üregeket em­berek vájták, és az egyiknek jászol, vagy istálló volt a neve, ez a falu végén volt’ a hebroni úton, és a barmok istállójának használták. Ebben a barlangban húzta meg magát a házaspár: s ezen a nyomo­rúságos menedékhelyen kellett megszületnie Dávid fiának, akiről az angyal azt mondta az anyának, hogy Szent, és Isten Fia lesz, a Megváltó, és az örök trón örökö­se ...” Mária ott ült a kendőbe pólyáit kisfiúval az ölében közel a fából ácsolt jászolhoz, ^ahol az állatok meleg, párás lenelete langyosra szelídítette a téli éjszaka levegőjét. József azrásszony vállára borí­tott még egy takarót, és csendesen kérte: aludjon, pihenjen kicsit! De Mária még nem tudott el­aludni. Magához ölelte a gyerek kicsi testét, és olyan mérhetetlen boldogságot érzett, amilyet életé­ben eddig soha. Rámosolygott Jó­zsefre, és kérés volt a tekintetében. József elhallgatott. Kis ideig csak az állatok lélegzése hallat­szott, aztán távolról valami zaj kélt. Mintha valamilyen karaván közeledne. Valami rejtélyes okból világosodni kezdett kint, oszolni látszott az éjszaka sötétsége. Mária minden idegszálával kife­lé figyelt. A fény növekedett. Már a barlang is kivilágosodott, a han­gok közeledtek, aztán váratlanul ott állt három ember a bejárat előtt. Három különös ember. Dí­szes ruhákban, de ilyen öltözéke­ket sem Mária, sem József nem látott még. Leginkább fémes csillo- gásúak voltak, de mindenképpen olyan anyagból* amilyet nem hasz­náltak ezen a vidéken. Erős fény sugározta be a kör­nyéket, és nappali világosság tá­madt a barlangban.is, ahol Mária ült, ölében a kisfiúval. A három vendég letérdelt előt­tük. Egyikük fehér bőrű volt, vö­rösbe hajló szőke, a másik negroid, sűrű, göndör fekete hajjal, a har­madik alacsony, ferde szemű. Illat­szereket és drága fűszereket raktak le Mária lába elé, nyitott ládában szikrázó drágaköveket. Olyan hódolattal borultak le, ahogyan csak királyok előtt szo­kás. Kint emberek szorongtak, akiket felébresztett a környéken a zaj és a fény. Napkeleti bölcsek... — mondták. Eljöttek országukból, hogy hódolatukat tegyék ... — Hol van az ő országuk? — kérdezte egy hang. — Senki sem ismeri őket. — Elvakulok a fénytől... — hallatszott egy remegő női hang közvetlenül a barlang bejárata előtt. — Hallgass! — szóltak rá mások —. csillag fénye az, amelyik idáig jött, és megállt a barlang fölött! Az idegenek sorban rátették ke­züket a kendőkbe pólyáit újszü­löttre, és olyan melegen mosolyog­tak Máriára, mintha a húguk len­ne. Aztán, még egyszer meghajtva magukat, eltávoztak a barlangból. Ahogyan távolodtak, ment velük a fény is. Az emberek, az eddigi kí­váncsiskodók elkísérték őket egy darabon a Holt-tenger felé, aztán jó idő múlva szem elől veszítették a három idegent. — Kik voltak és hová mentek? — kérdezgették egymást zaklatot­tan és remegve. — Királyok voltak. Láttátok a ruhájukat! , . jj— Mágusok. Nem tudjuk, hon­nanjöttek, és hová tűntek el a sze­münk elől, hirtelen. Az éjszaka rájuk borult újra, és megnőtt az ismeretlentől való féle­lem a szívükben. Szétszéledtek hir­telen, mindenki visszaosont a szál­láshelyére, és ott lefeküdtek, fejük­re húzták takaróikat. Sötétségbe borult a barlang is, csak egy kicsi mécses halvány fé­nye pislákolt József kezében. Má­ria a szalmára terített takaróra he­vert, szorosan magához ölelve kis­fiát, és boldogan elaludt. József nézte őket kis ideig, aztán eloltotta a mécsest, maga is nyugovóra tért. Kimerültén, mélyen aludtak mind­ketten, egyedül a csecsemő szeme nyílt ki a sötétben. Kereszt árnyéka állt fölötte, és sírást hallott, majd saját hangját, amelyik sokkal későbbi hangja volt. Kimondhatatlan fájdalommal szólt ezt a hang: — Éli! Éli! — Illést hívja ... nevetett fel egy katona, és ecetbe mártott szivacsot emelt egy boton a keresztre feszí­tett szájához. — Lássuk, eljön-e érte Illés, hogy megszabadítsa! A kereszt árnyéka megingott a csecsemő felett. — Bevégeztetett.. mondta az iménti hang, és utána nagy csend lett. Sötét volt a barlangban, és olyan langyos a levegő, minthá ta­vasz lett volna.*A csecsemő le­hunyta a szemét, és Mária, ösztö­nösen, még jobban magához ölel­te. Aludt, de sírt álmában. Sima arcáról lepergő könnyei átnedvesí­tették feje alatt a takarót. Mire reggel lett, furcsa dolog történt. A háromkirályok kincsei nem voltak sehol. Egyetlen vörös kődarab hevert a jászol előtt, s'ezt. megforgatta József a kezében, az­tán vállat vonva ledobta a szalmá­ra megint. Mária megszoptatta a kisdedet, aztán indulniuk kellett. — Talán csak álmodtuk az egé­szet ré' mondta József szelíden —. pedig ha igaz lett volna, most gaz­dagok lennénk... — De hiszen azok vagyunk — mosolygott Mária, keblére ölelve a jóllakott kisfiút —, így is gazdagok. vagyunk mi hárman, nem igaz? József egy iszákot vett fel a föld­ről, hogy a szamárra szíjazza, de most megállt egy pillanatra, és sze­retettel nyugtatta tekintetét a fia­talasszonyon. — Úgy van, ahogy mondod! Legalább az álmaink szépek, és ezt sem mindenki mondhatja el!. Heródes hatodszor rúgta le ma­gáról a takarót palotájában, ahol ilyenkor semmi sem mozdult még, nehogy az álmát megzavaijak. He- ródesnek ezen a reggelen hol mele­ge volt, hol a hideg rázta ...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents