Petőfi Népe, 1990. december (45. évfolyam, 282-305. szám)

1990-12-18 / 296. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1990. december 18. Parlamenti év vége (Folytatás az 1. oldalról) „Tudtam, hogy nem fogok a jó fiú maradni” 1 (Folytatás az 1. oldalról) ten előfordul a történelem megha­misítása, és aggasztó méretűvé vált a szélsőséges elemek uszítása a nemzeti kisebbségek ellen. A kül­ügyi bizottság nevében mélységes aggodalmát fejezte ki a Tőkés László és Sütő András ellen indí­tott alaptalan támadások miatt is. Hangsúlyozta: a bizottság el- odázhatatlannak, a kapcsolatok rendezéséhez nélkülözhetetlennek tartja a romániai magyarság mint nemzeti kisebbség egyéni és kollek­tív jogai érvényesítésének intézmé­nyes biztosítását, az ehhez szüksé­ges feltételek megteremtését. Ugyancsak szükségesnek tartja a főkonzulátusok működésének le­hetővé tételét, valamint a Romáriiából Magyarországra me­nekültek ügyének rendezését. Mind­ezek érdekében a bizottság kifejez­te készségét, hogy tárgyszerű és konstruktív megbeszéléseket foly­tat a román törvényhozás képvise­lőivel, adomán külügyi bizottság tagjaival. Horn Gyula szavait követően Mizsei Béla, a Független Kisgazda- párt képviselője a saját, valamint pártja és Kádár János börtöneit megjárt sorstársai nevében a Parla­mentből üzent azoknak, akik á rá- koskeresztúrijÚj Köztemető 304-es parcellájában'vandál pusztitást vé­geztek, mondván: azért, hogy a helyzet Magyarországon ilyen sú­lyossá vált, nem azok felelősek, akik a parcellában fekszenek, ha­nem azok, akik oda juttatták őket. Követelte a tettesek kézre kerítését és szigorú megbüntetését, valamint a temető gondosabb őrzését. " Harmadikként Hagelmayer Ist­ván, az Állami Számvevőszék el­nöke kapott szót, aki elnézést kért Soós Károly Attilától, a költségve­tési bizottság elnökétől; Hangoz­tatta:. valóban félreérthető szavai­val nem kívánta őt az előző plená­ris ülésen megsérteni. A napirend előtti felszólalásokat követően a plénum elfogadta napi­rendjét. , Szinte kizárólag adó- és költség- vetési témák szerepelnek az Or­szággyűlés ^"hétfői és keddi ülésének napirendjén. A törvényhozók elsőként foly­tatják a jövő évi állami költségve­tésről és az államháztartás vitelé­nek 1991-es szabályairól szóló tör­vényjavaslat általános vitáját, s a tervek szerint lezárják a helyi adókról szóló törvényjavaslat álta­lános vitáját.­Megtárgyalják ezután a jövő évi vagyonpolitikai irányelvekről szó­ló országgyűlési határozati javas­latot, majd hozzákezdenek az álta­lános forgalmi adóról, valamint a magánszemélyek jövedelemadójá­ról szóló törvények módosító ja­vaslatainak részletes vitájához.' Megtárgyalják a társadalombizto­sításról szóló 1975. évi törvény módosításának új változatát. Dön­töttek arról is, hogy a társadalmi szervek költségvetési támogatásá­nak elbírálására ideiglenes bizott­ságot hoznak létre. Az elnöklő Szabad György vé­gezetül bejelentette, hogy á rendkí­vüli ülésszak napirendje tovább bővült.a bős—nagymarosi vízlép­csőrendszerrel kapcsolatos or­szággyűlési határozati javaslatok­kal. A környezetvédelmi bizottság benyújtotta az. ehhez szükséges tá­mogató aláírásokat. A tárgysoro­zat elfogadását követően a képvi­selők megkezdték a jövő évi költ­ségvetés tervezetének, valamint az államháztartási törvényjavaslat-, nak az általános vitáját. Vala­mennyi felszólaló' egyetértett ab­ban, hogy a költségvetés kidolgo­zatlan, hevenyészett, tükrözi a kapkodó kormányzati munkát. Függetlenül attól, hogy a képvise­lők a kormánypárthoz vagy az el­lenzékhez tartoznak, alapvetőén' bírálták a benyújtott törvényjavas­latokat. Egy ellenzéki képviselő szerint, ha a benyújtott formában fogadnák el a költségvetési javas­latot, 1 millió családot, mintegy 3-3,5 millió embert hoznának lehe­tetlen helyzetbe, s ez megengedhe­tetlen. Elhangzott olyan indítvány is, hogy a nehéz helyzetbe került lakossági rétegek további támoga­tására 5 milliárd forintot csoporto­sítsanak át a költségvetésben. Más azt javasolta: a privatizáció koor­dinálására a Pénzügyminisztériu­mon belül új csúcsszervezetet hoz­zanak létre .^Ugyancsak: ellenzéki véleményként fogalmazódott meg, hogy töröljék el a betéti kaptatok után fizetendő 20 százalékos forrás­adót.. Kormánypárti képviselők -mutattak rá arra, hogy továbbra is a pazarló költségvetési' szemlélet érvényesül. A közigazgatási-kiadá­sok átcsoportosításával, újabb be­vételek figyelembevételével 44 mil­liárd forint'bevételre lehetne szert tenni — hangoztatta egy ellenzéki képviselő. Ezt az összeget az ön- kormányzatok támogatására le­hetne felhasználni. 1 A plénum előtt <— idő hiányá­ban — ezen a napon nem tudta mind a 28 képviselő elmondani előre bejelentett hozzászólását. A vitában még 13-an kívántak fel­szólalni, ám a Házbizottság állás- foglalása szerint hétfőn le kellett volna zárni az általános vitát. Az Országgyűlés ennek ellenére úgy döntött: kedden, az interpelláció­kat követően folytatják és zárják le az általános vitát. Ez egyben azt is jelenti, hogy addig az időpontig lehet módosító indítványokat be­nyújtani. Elhangzott az is, hogy hétfő estig 50 képviselő nyújtott be módosító javaslatokat. Az Országgyűlés — a módosító javaslatok benyújtására adott egy hét haladék utánJ— hétfőn este lezárta a helyi adókról szóló tör­vényjavaslat általános vitáját. A részletes vitát a következő ülé­sen tartják meg. (MTI) megvonták a bizalmat. Az érintet­tek közé tartozik a párt most már csak volt igazgatója, vagy más né­ven főkönyvelője, dr. Pohankovics István Bács-Kiskun ,megyei or­szággyűlési képviselő is. — Miután a párton belüli pozíci­óját elveszítette, nem tart-e attól, hogy a kormányon belül is meginog az államtitkári széke?- A nagyválasztmányi ülésen történtekkel kapcsolatban a Nép- szabadságnál és a Vasárnapi Hí­reknél már kértem lehetőséget, hogy megszólalhassak. A pénz­ügyedet érintő kérdésekről ugyanis durva rágalmak jelentek meg a saj­tóban. Azt tudtam jól, hogy szóki­mondásommal nem fogok jó fiú maradni a tagok körében. Egyet­len csoporthoz sem csatlakoztam a választmány előtti utolsó napok­ban. Egy rövid interjúban jelle- mezhetetlen az a bosszantó hatal­mi harc, ami az ülés előtt és az ülés alatt folyt. Jó érzésű embernek fel­fordult a gyomra. Én tudtam, hogy kik a jelöltek a pártigazgatói posztra, s, így azt is, hogy a pénz szakmailag jó kezekbe kerül majd. Hogy a politikai áramlat milyen lesz, nem az igazgató személyén múlik, ugyanis a vezetés dönti el, mire költik a pénzt. Fájdalmas do­log, hogy a párton belüli viasko- dóknak nemcsak a pártigazgatói tisztemre fájt a foguk, hanem a durva rágalmak mögött volt az is, hogy valaki a? államtitkári posz­tomra is pályázik. Egészségükre, állok elébe! Ha Antall urat sikerül meggyőzni a megbízhatatlansá­gomról, akkor ezzel a támadók és a miniszterelnök úr önmagukat minősítik. Én nagyon remélem, hogy az ügy mégsem fogja érinteni a posztomat, mert felőlem jöhet a vizsgálat,-ugyams-nincsensíbolás, ahójgy írta-a'Népszábadság. A lap például''elértette'á'9 hfillíő 'rendel­kezésre állót a 9 millió hiányzóval. Végre el kellene jutni oda, hogy az ilyen rágalmazásokért fizessen, aki leírja. Ötvenmillió elsikkasztásával vádolni egy főkönyvelőt vagy egy vezetőséget, aligha hagynák a nyu­gati demokráciák. — Kocsenda Antallal, a párt most megválasztott alelnökével né­hány perce beszéltem, s azt mondja, hogy ebben az esetben egyedül fél­reértésről és nem hiányról van szó. Nem ön tartotta ugyanis a beszá­molót a pénzügyekről, s az előadó hiányos tájékoztatást adott. — Dr. Balogh György levezető elnök szívesen vállalta ezt a felada­tot. A nyáron önként jelentkezett ellenőrizni a pénzügyeinket, azok után, hogy már előzőleg is folya­matosan kontrollálták az alig két hónapos könyvelésünket. A jelen­lévők elmondása szerint, a fals hi- reknél, Nagy Ferenc József pártel­nök a vezetést és az én személye­met is megvédte. Ám jellemző volt a felhergelt és félintelligens küldöt­tekre — mert a nagy többség az, ugyanis ezeknek az embereknek sem a szakmai tudásuk, sem a be­csületük nincs azon a fokon —, hogy egy ilyen durva rágalmat tisz­tességesen visszautasítottak volna és egy alapos yizsgálat után nyilat­koztak volna a sajtónak. Nagyon szomorú voltam pénteken és szom­baton. Nem éreztem magamhoz méltónak a nagyyálasztmány lég­körét, politizálást módját. — Hallotta-e annak a szabolcsi kisgazdának az esetét, aki önkénye­sen visszafoglalta a földjét, a bíró­ság pedig törvényesítette. A rádió­ban közzétett interjúban másokat is felhívott erre a lépésre. Járható út­nak tartja ezt? ■HBÉjí az a klasszikus kettősség, amikor a kérdező úgy teszi fel a kérdést — szabad-e a törvényte­lenséget törvényesíteniük a bírósá­goknak? —, hogy elfelejti elsőként megállapítani: most törvénytelen­ség dolgában 1:0 a múlt államhata­lom javára, a volt tulajdonosokkal szemben. Tehát az egyének tör­vénytelensége, úgymond, csak kvittekké teszi a feleket. Ezzel a ki- egyenlítéssel mint törvénytelen jogérvényesítési formával egyetér­tek, hiszen az egyéneknek eddig senki sem orvosolta az elszenve­dett sérelmeiket,;Ám a gazdaság működését bénítaná meg egy ilyen folyamat^; -tehát 5 összességében mégsem értek ezzel egyet. Én a vá­lasztmányban is azon hangadó csapat ellenében, akik a.. földtör­vény-beadásán törik még mindig a fejüket, azt szeretném, ha most már megtörténne a kárpótlás. Fel­téve, hogy a körülbelül 300 ezer forintot kitevő vagyonérték eseté­ben 70-75 százalék, félmillió, 1 mil­lió forint vagyon esetén 55-60 szá­zalékos kárpótlási mértéket tudná­nak biztosítani. Bencze Andrea MEGALAKULTAK Lakásügyi érdekegyeztetés A kamatadóról, a lakbéremelésről még .nem, csupán az új konzultációs fórum lét­rehozásának feltételeiről tanácskoztak a Lakásügyi Érdekegyeztető Tanács hétfői alakuló ülésén. A Népjóléti Minisztérium osztályvezetője a kormány képviseletében kifejtette: nincs felhatalmazása arra, hogy konkrét kérdésekről tárgyaljon. Lé­nyegesnek nevezte viszont az új érdek­egyeztető fórum adta konzultációs lehető­ségeket. Az egybegyűltek — a lakástulajdono­sok, a lakásbérlők és az önkormányzatok képviselői — végül rögzítették a Lakás­ügyi Érdekegyeztető Tanács céljait. A vi­tában hangsúlyozták: az érdekegyeztető fórum résztvevőinek körét né határozzák 1 meg előré. A tanácskozáson nyilatkozatot fogad­tak el. Ebben felkérik a kormányt, hogy — elismerve a lakásügyi ÉT megalakítá­sának tényét■— készítse elő a működését biztosító kormányhatározatot. Az érdek­egyeztető fórum többek között részt kíván venni a lakáspolitikai, lakásgazdálkodási, lakásügyi jogszabályok előkészítésében, s bele kíván szólni a lakásügyet érintő költ­ségvetési kérdések vitájába. (MTI) Hazánk egészségügyi csoportot küld az Öbölbe A Külügyminisztérium szokásos hét­fői sajtótájékoztatóján Herman János szóvivő elmondta: 1991. január 24—-25- én Becsben az Európa Tanács miniszteri értekezletet tart a kelet—nyugati nép­vándorlásról. Ä résztvevők a többi kö­zött megvitatják a kivándorló és a valódi menekült státus szétválasztásának kér­dését, a vízumpolitika összehangolását, -az együttműködést az illegális bevándor­lás leküzdésében. A szóvivő bejelentette: Magyarország diplomáciai kapcsolatot létesített Mála- wi Köztársasággal. Dél-Afrikát kivéve valameúnyi afrikai országgal diplomá­ciái kapcsolata van Magyarországnak. Katona Tamás államtitkár tájékozta­tást adott montevideói útjáról. Az UNESCO és a Pax szervezet tanácsko­zásán való részvétele alkalmat adott arra is, hogy találkozzon a dél-amerikai ma­gyar • emigráció képviselőivel. Nagy: britanniai útjával kapcsolatban kiemel­te: brit. megítélés szerint jók Magyaror­szág eseljlei, hogy egykor elnyerje felvé­telét az Európai Közösségekbe. Katona Tamás szólt arról is, hogy Magyarország egészségügyi csoport kül­dését tervezi az Öbölbe. Hangoztatta: Magyarország nem maradhat közöm­bös, amikor egy védtelen országot meg­szállnak; az egészségügyi csoport kikül­déséhez az Országgyűlés hozzájárulását fogják kérni. A tájékoztatón Jeszenszky Géza kül- ügyminiszter:méltatta'a sajtó és a Kül­ügyminisztérium jó kapcsolatait, s remé­nyét fejezte ki, hogy továbbra is hasonló­an jók lesznek a munkakapcsolatok. (MTI) Ötezer métert zuhant — ötven dollár kártérítést kapott AZ AEROFLOT UTASANAK ESETE Mindössze ötven dollárnak megfelelő kártérítést ka­pott az Aeroflot egyik balesetet szenvedett nő utasa, noha annak következményeként még ma is távoli váro­sokba kell repülnie gyógykezelésre a saját pénzén — méltatlankodott vasárnap a Komszoinolszkaja Pravda, fellebentve a fátylat egy csaknem tíz évvel ezelőtt történt különös légi szerencsétlenségről. Larisza Szavitszka kiesett az utasszállító repülőgépből, amikor az a kínai határ közelében összeütközött egy katonai repülőgéppel. Az ötezer méteres zuhanást azon­ban csodával határos módon túlélte. A baleset tartós egészségkárosodással járt, és Lariszának gyógykezelés céljából rendszeresen Moszkvába, illetve Vlagyivosztok­ba kell repülnie, saját zsebéből fedezve az útiköltséget. — Kártérítésként mégis mindössze ötven dollárnak meg­felelő összeget kapott, azt is a mégsemmisült csomag után írta a Komszomolszkaja Pravda., i Larisza Szavitszka legfőbb vigaszdíja azonban aligha­nem az, hogy egyáltalán életben maradt. Az AN—24 többi utasa szörnyethalt. Az 1981-ben történt esetet a hatóságok mind a mai napig titokban tartották. A Guinness rekordok könyve egyébként több hasonló csodálatos zuhanást ismer. Áz egyik legmeghökkentőbb talán annak a légikísérőnek az esete, aki 1972-ben Csehszlovákia fölött egy DC—9-es repülőgépből esett ki: tízezer méteres zuhanást élt túl. • Áz egy évvel ezelőtt kirobbant romániai forradalomra emlékeztek decem­ber 16—17-én Temesváron. Mintegy tízezer ember követelte a Forradalom terén a román kormány és Iliescu államfő távozását. Valuta (bankjegy és csekk)-árfolyantok Érvényben; 1990. december 18-átől 21-éig Pénznem Vételi árf. 100 egységre Ft-ban Eladási Angol font 11383,75 12087,89 Ausztrál dollár 4 503,19 4781,73 Belga frank 191,25 203,09 Dán korona 1027,99 1091,57 Finn márka 163760 1-738,90 Francia frank 1165,17 1 237,25 Görög drachma a) 38,00 40,36 Holland forint 3512,56 3729,84 ír font 10547,75 11200,19 Japán yen (1000) 442,60 469,98 Kanadai dollár 5 092,81 5407,83 Kuvaiti dinár árf. jegyzés szünetel Német márka 3 962,86 4 207,98 ^Norvég korona 1010,03 1072,51 ,55,74 Olasz líra (1000) 52,50 Osztrák schilling 563,36 598,20 Portugál escudo 44,78 47,56 Spanyol peseta 62,13 65,97 Svájci frank 4 6223 4 908,22 > Svéd korona 1051,48 1116,52 USA-doDár 5888,81 8 132,60 6 253,07 ECU (KözöstPiac) 8 635,64 a) bankközi és vállalati elszámolásoknál alkalmazható árfolyam: Görög drachma 39,14 39,22 Jövőre egymilliárd dolláros hitelt kaphat Magyarország (Folytatás az 1. oldalról) tesiti az IMF és a Magyar Nemzeti Bank szakértői szinten történt megállapodását, akkor az idei 200 millió dolláros' IMF-hitelhez ké­pest 1991-ben nagyjából 1 milliárd dolláros hitelt kaphat Magyaror­szág a Nemzetközi Valutaalaptól. Ezt Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke nyilatkozta áz MTI munkatársának azzal kap­csolatban, hogy a hét végén bfcfeje­ződtek az IMF és az M,NB közötti szakértői tárgyalások, A parla­ment természetesen tehet változta­tásokat a jövő évi költségvetés bi­zonyos pontjain, de két dolog sa­rokkőnek tekinthető az IMF- megállapodással kapcsolatban. Egyrészt a költségvetés hiánya nem lehet több 78 milliárd forint­nál, másrészt a folyó fizetési mér­leg hiánya nem haladhatja meg az 1,2 milliárd dollárt — mondta Su­rányi György. (MTI) OSZTRÁK LOTTO Á Lottó UnióJCft. közlése szerint az 50. heti osztrák lottó nyereményei, az illeték levonása után, a következők: 6 találatos 1 darab, nyereménye 11 822742 ^chilling. 5+1 találatos 6 darab, nyereményük egyenként 656 819 schilling. 5. találatos 319 da­rab, nyereményük egyenként 18 530 schilling. 4 .találatos 18 477 darab, nyereményük egyenként 426'Schilling. 3 találatos 320 968 darab, nyere­ményük egyenként 30 schilling. A Jokernél JP átvitt összeg: 5 242 193 schil­ling. (MTI) Elfogadták a megyei szakszervezeti kerekasztal ügyrendjét ,'(Folytatás az 1. oldalról) |einek Megyei Szövetsége, a Köz- alkalmazottak Szakszervezetének Területi Szövetsége, az Egészség- ügyi Dolgozók Szakszervezetéinek Önálló Területi Szövetsége és a Pe­dagógusok Szakszervezete Bács- Kiskun Megyei Szervezete. A kezdeményezők és az idő­közben csatlakozó szervezetek képviselői tegnap tanácskoztak az ügyrend elfogadásáról, a szak- szerkezeti székházban. Ágó Já­nos (ÉFÉDOSZ), a soros elnök ismertette a megyei munkaválla­lói érdekképviseleti, érdekvédel­mi szervezetek konzultációs és együttműködési fórumának ügy­rendtervezetét. x Hangsúlyozta: minden szakszervezeti irányzat­nak véleménynyilvánítási lehető­séget teremtenek. Tanulmányozták a hasonló célú országos kérekasztal működési rendjét, de1 annál rugalmasabban és nyitottabban, szeretnének Bács- Kiskunban tevékenykedni. Megál­lapodtak abban, hogy ahol objek­tív okokból nincs megyei érdekvé­delmi szervezet, ott az önálló alap­szervezet is képviseleti jogot kap. így például a szakszervezeti kerek- ; asztal résztvevője lehet a moziüze­mi dolgozókat tömörítő filmes- alapszervezet vagy a Kiskun cipő­gyári alapszervezet is. Döntöttek alkalomszerűen alakítandó szakbi­zottságokról. Kinyilvánították: a teljes üléseken és a munkabizottsár gok tanácskozásain részt vehetnek újságírók, ^televíziósok, rádiósok, hacsak másként nem döntenek. Kérték ugyanakkor, hogy á tö- n megkommunikáció rendszeresen tájékoztassa munkájukról'az érde­kelteket. Ennek a kívánságnak fe­lel meg ez a tudósítás is. H. N. T

Next

/
Thumbnails
Contents