Petőfi Népe, 1990. november (45. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-13 / 266. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1990. november 13. REFORM ELŐTT A BÜNTETÉSVÉGREHAJTÁS III. Priuszosok • • 1 •• • ördögi körben? — Ha ’72-ben azt mondtam volna, hogy tv-t néz­tem a zárkában, biztos hülyének néznek a társaim. Ma meg televízió, rádió van a zárkákban. Nekem igazán elhiheti: sokat változott a börtön az utóbbi időkben — állítja határozottan a 38 esztendős Sz. Zoltán, s valóban hitelesnek vehetjük amit mond, mert neki aztán van viszonyítási alapja: az utóbbi tizennyolc év alatt tizennyolc alkalommal állt bíró­ság előtt. Azt már nem is tartja számon, hányszor volt büntetve. i Mindig szemmel tartva. Kenyéren és vízen — A bindzsiért — folytatja a múlt felidézését Sz. Zoltán- húsz napos magánzárkát lehetett kapni. A bindzsi saját készítésű detektoros rádió, amelynek a radiátor, vagy a vaságy lába volt az antennája. Nos, ha a „vamser” (besúgó) feldobott, mehettél az „egeré- szőbe” (fogda) ugyanúgy, ha civil újságot talált nálad az ellenőrzés. Bizony a fogda pár éve még kemény büntetésnek számí­tott, kivált a szigorított válto­zata. Nem véletlenül hívták „eszik-nemeszik”-nek. Aki ugyanis oda bekerült, minden másnap csak vizet és csupasz kenyeret kaphatott. Ilyesmi­ről má már szó sincs. A bör­tönélelmezés egyébként is so­kat javult napjainkra. Termé- l szetesen most is akadnak elé­gedetlenkedők, de jómagam megkóstoltam nemegyszer a kecskeméti börtönkonyhások főztjét és bizton állíthatom: sok üzemi étkezde megirigyel­hetné az ottani ízeket! Az elégedetlenkedők nyil­ván nem beszéltek T. Tibor­ral, az egyik krónikus vissza­esővel. Tőle tudom, hogy a ’60-as évek elején Sopronkő­hidán csak ritkán kaptak hús­félét. Ami időnként a tányér­jukba jutott, az is félig nyers volt és büdös. Tibor Kőhidán akkor evett néha friss húst, ha ablakukban hurokkal elka­pott egy-egy galambot. Az élelmezés már korábban javulni kezdett, ám a fenyíté­sek területén csak az utóbbi néhány évben történt lényegi változás. Sz. Zoltán mesélte, hogy ’84-ben amikor éppen Sop­ronkőhidán raboskodott, ki­rendelték — mint karbantar­tót — a dühöngőt (ez egy pár­názott ajtajú és falú kis szoba) rendbehozni. A szobát — mi­után összeszólalkozott egy rabtársa az őrökkel — alapo­san megrongálta. Erős ember lehetett, mert a nyitott ajtót is letépte. Az őrök sem maradtak adósai: mire Sz. Zoltán a helyszínre ért, a rab már esz­méletlenül feküdt a szoba kö­zepén. A falak, körben vére­sek voltak. Napjainkban nem fordulhat elő ilyen túlkapás, mert az őrszolgálatot nagyoii elővennék érte. Könnyen fe­nyítés lehetne a dologból „a kényszerítő eszközök nem jogszerű használata” címén. Az eddig leírtak bizonyít­ják: a változások mind enyhí­tést, a korábbinál több jogot hoztak az elítélteknek. Szinte hallom, hogy felhördül sok olvasó, amikor ehhez a rész­hez érkezik, mondván: „Egy­re nő a bűnesetek száma. A nyáron is kieresztettek az amnesztiával idő előtt egy csomó bűnözőt. Sokan közü­lük már ismét rács mögött vannak. Lassan már nem le­het kimenni az utcára a romló közbiztonság miatt, nálunk mégis kedveznek a bűnözők­nek.” Rablás amnesztia után Nagyon gyakran hajlok ilyen, és ehhez hasonló véle­ményeket. És meg kell mon­danom, van bennük némi igazság. A 26 éves Rozália például június 18-án, az amnesztiával (az eredetileg kiszabottnál fél évvel hamarabb) szabadult, de októberben már ismét a rács mögött ült lopás és ga­rázdaság bűntette miatt. Faggatom: mit csinált és miért? Ő is csodálkozik. Nagy fe­kete szemével értetlenül néz rám: — Nem is tudom, hogy történt a dolog. A sógornőm­mel mentünk be a presszóba. Iszogattunk egy kicsit. Aztán a, sógornőm elment egy ide­gen férfivel a közeli erdő felé. Hamarosan hallom ám, hogy segítségért kiált. Szóltam két ismerős srácnak és odarohan­tunk. A férfi az erdőszélen birkózott a sógorasszonnyal. Megszutyongattuk az ide­gent, majd elzavartuk. O meg bosszúból bement a rendőr­ségre és azt mondta, elvettünk tőle több ezer forintot. Én bi­zony nem láttam semmilyen pénzt. Mégis le kell ülnöm az. elengedett hat hónapot, majd utána vagy három évet a rab­lásért. — Sántít nekem ez a törté­net. Pénz nélküli rablás?- Eh mindegy! — legyint Rozália — ha kimegyek, ott­hagyom a barátokat. Mindig ők hozzák rám a bajt. Ha kimegyek! Ez szóba ke­rült valamennyi beszélgetés alkálmával. Minden elítélt tervezget. Még az is, aki csak tegnap kezdte meg büntetése letöltését. Aranka 48 éves. Dunántúl­ról érkezett. A csöndes, halk szavú asszony érdekes kísérlet részese a kecskeméti börtön­ben. Nemrég kiürítettek két zárkát és oda — jelentkezés alapján — egy-egy elítéltet költöztettek be. Azt mondja-, jó így egyedül. Alkalma nyílik nyugodtan átgondolni eddigi életét és a jövőt, a szabadulás utánit. Gondolatban egyre gyakrabban jár Dunántúlon, a szép kis tanyán, ahol gaz­dálkodni akar. Végleg feladja könyvtárosi állását, elvonul a város zajától. Szerencsés em­ber, mert őt megvárja az élet­társa. Sőt, a múltkori beszé­lőn azt kérte, hogy ha kisza­badul, azonnal házasodjanak össze. Aránka tényleg szerencsés­nek érzi magát, mert tudja, hogy ODAKINT VÁRJÁK. Tudja, hogy nagy dolog ez, mert a börtön legtöbbször tönkreteszi a házasságokat, az emberi kapcsolatokat. Tisztában van vele, hogy leg­több szabaduló társának fo­• A börtönkoszt ízletes, de mégsem az igazi... (Gaál Béla fotói) galma sincs, mihez kezdjen majd odakint. F. Imre 40 éves, többszörös visszaeső például legutóbb 380 forinttal szabadult. Hiá­ba dolgozott a börtönben, a keresmény kevés volt. A bűn­esete során okozott kár és a tartási költség levonása után mindössze ennyi pénze ma­radt. Mit lehet ennyivel kez­deni? Vonatjegyre is alig ele­gendő. F. Imre befeküdt egy almáskert mellett az árokba és várta, hogy hazamenjen a gazda. Öt alma volt a szaba­duló első vacsorája. Kétnapos császárság ■I A börtönkeresményt na­gyon keveslik az elítéltek. A 31 esztendős Ilona elmond­ta, hogy nagyon keményen kell dolgozni a varrodában. A múlt havi bére például 4200 forint volt. Ebből 1470-et le­vontak tartásköltség címen. Maradt 2730 forint. Nagyon kevés, pedig 3 hónap múlva szabadul. Férjétől válófélben van, így 11 éves fiát egyedül neveli tovább. De térjünk vissza F. Imré­hez! Ő mit tes£, ha letelik mostani büntetése?,- Betörök! — feleli hatá­rozottan, majd megdöbbené­semet látva hozzáteszi: — Nézze: nekem nincs hova menni. ‘ Mostohaanyámnál egy öltöny ruhát hagytam. Azóta már biztosan eladta. Mit tehetek mást, megvárom az éjszakát és bemegyek egy boltba, vagy kocsmába, s ki­rámolom a pénzes kazettát. Utána már taxival is utazha­tok, szállodában álhatok. Én leszek a császár! — És ha nem talál megfele­lő boltot, vagy kocsmát? — Akkor is betörök! Lehet, hogy éppen magához! Egy­szerűen nincs más választá­som, csak a betörés. Utána legalább jól élek pár napig. A 24 éves H. Attilának két hete van még hátra. Nehezen gyűri le az utolsó napokat. Minden reggel húz egy-egy rublikát a naptárba. Egyre fe­szültebb. Ahogy ő mondja, a börtöntűrő képessége már egyenlő a nullával. Mind ne­hezebben tudja elviselni, hogy olyan emberekkel van össze­zárva, akiket a „civil” életben nagy ívben elkerülne. Szaba­dulása után nem tér vissza ré­gi vállalatához. Talán magán- vállalkozóként folytatja. Ta­lán... Bízik benne, hogy a szülei anyagilag segítik majd ebben. H. Attila szidja a régi pártfogói rendszert. Állítja: ez csupán egy jól hangzó látszat- megoldás és ezért megújításra szőrül. Valójában nem segíti a szalpadulót, hogy beillesz­kedjen a társadalomba. Hiá­ba határozza el az illető, hogy hátat fordít korábbi életének. A kapun kilépve többnyire magára marad ... Gaál Béla HAZÁNK JÖVŐJE A TÉT! Idegenforgalmi kamarát szervez a Pusztatourist Szezonzáró beszélgetés Kqvács Zoltán igazgatóval Az országos összesítés szerint 1990 idegenfqrgalmi rekordév. Sosem járt még nálunk ennyi vendég és ami ennél is lényegesebb: sösem költöttek ennél többet, mint az idén. Hogyan alakult Bács- Kiskun idegenforgalma? Milyen eredményeket hozott az idei turisztikai főszezon? A többi között ezekről a kérdésekről beszél­gettünk Kovács Zoltánnal, a megyei idegenforgalmi hivatal — a Pusztatourist — igazgatójával. — Megyénk évek óta az irigyelt, jó példának számított, hiszen az Al­föld nem dicsekedhet rendkívüli, vendégcsalogató látványosságok­kal, ennek ellenére itt megtanulták a keveset is értően eladni. Az idén is megérlelte gyümölcseit a sokat dicsért koncepció?- Nagyon nehéz évet zártunk az idén. A változások természete­sen ebben az üzletágban is éreztet­ték hatásukat. Eddig minden év­ben 20-30 százalékkal emelkedett a forgalmunk és természetesen a nyereségünk is. Hosszú idő után ez volt az első szezon, amikor meg­torpant a fejlődés... — Úgy érti: deficittel zárnak? — Nem! Szó sincs erről, de a ta­valyi eredményünk megtartásáért az idén sokkal keményebben kellett megdolgoznunk, megküzdenünk. A német—német „találkozóturiz- mus” megszűnése, az egyesítés okán például többmilliós nyereség­től fosztotta meg a megyei vendég­látókat. A Balatonról ugyanis évek óta számtalan csoportos egynapos alföldi túrát szerveztünk. — Mivel magyarázható, hogy a kormányzat jelentései az Ön véle­ményével ellentétben idegenforgal­mi csúcsról adnak számot?- A rendszerváltás jó propa­gandát adott országunknak. Akik korábban nem mertek eljönni ide egyénileg, csak utazási irodák „vé­dő közösségeivel” most elindultak családostól, személygépkocsikkal. A sokmillió egyéni turista fogyasz­tása az idén már „szétterül a nagy magyar asztalon”. Ma már 400-nál több utazási iroda közvetít vendé­geket Magyarországra, s. Bács- Kiskunba. Tehát itt jártak a kül­földiek, de nem csak á Pusztatou- rist programjait látogatták. Ötezer látogatót veszítettünk ... — De fizettek: másutt, másért!? — Igen. Szerencsére! A szállo­dáink például kiválóan teljesítet­tek. Külön is meg kell említenem a csak egy éve működő Kalocsa Hotelt, amelynél már az idén 60 százalékos a hatékonyság. Az elis­merésre méltó eredmény igazolta, hogy érdemes áldozni a színvonal­ra. Kalocsán igenis kellett egy eu­rópai színvonalú hotel. — Az Önök régóta vállalatszerű­én üzemelő hivatalát a megyei ta­nács alapította. Nemrég azonban megszűnt a fundáló szervezet. Mi lesz a Pusztatouristtal?- Nemrég végre megkaptuk a jóváhagyást: vállalattá alakul­tunk ... A megye egyik utazási vállalatá­vá!? De ki lesz a jövőben a gazdája a hivatal igen hasznos szolgálatai­nak? Például hogy tőkét koncent­rált újabb térségek turisztikai fej­lesztéséhez? Ki szervezi, koordinál­ja az egységes megyei „imágó” for-, málását? Ki képviseli a régió sajátos érdekeit? Mefy vállalkozásnak lesz pénze arra, hogy Bács-Kiskun aján­latait bemutató kiadványokat jelen­tessen meg? — Ilyen feladatokat a jövőben is vállalunk. Az alapszabályunkba fölvettük ezeket. Szeretnénk, ha a struktúraváltás nem okozna bizal­matlanságot irántunk az önkor­mányzatoknál. Hamarosan fölke­resem vállalatunk partnereit, az ér­dekéit települések polgármestereit, hogy megbeszéljük együttmunkál- kodásunk terveit. Szeretnénk meg­győzni a szabadon megválasztott vezetőket: nem az önkormányza­tok rovására kívánjuk sikeressé tenni vállalatunkat. Mi — kölcsö­nös érdekek alapján —- képviseljük az egész megyét, de különösen a velünk kapcsolatban álló települé­seket. Több évtizedes tapasztalat és pótolhatatlan kapcsolatrend­szer segíti a hatékony munkát. — De elképzelhető az is, hogy e váltásnak áldozatául esik a szerve­zet?-— Minden elképzelhető. Annyi bizonyos: a tárgyalásoknál mi nem a lelkekre szeretnénk hatni elsősor­ban. Azt reméljük, hogy az érveink győzik meg partnereinket. Ettől függetlenül most javaslatot teszek a megyei idegenforgalmi kamara megalakítására is. A többi között a „blokád” idején is bebizonyoso­dott: nincs valódi és egységes kép­viselete a szakmánknak. A forró hétvégén rpár péntektől állt a bál az utakon,'de csak vasárnap dél­után hangzott el az első kollegiális segélykiáltás az országos , illetéke­sektől a fuvarozókhoz: legalább a külföldi turistáknak — akik pénzt hoztak ide — engedjenek szabad utat a torlaszoknál. Meg is értették a szavunkat! A késlekedés miatt ~ konkrétan tudom — több milli­ós veszteség érte megyénk vendég­látóhelyeit. — Mit vállalna föl a kamara? ÍÁ- Például az érdekvédelem és a minőségvédelem tartozhatna fel­adatai közé. Propagandakiadvá­nyokat, ismertetőket jelentethetne meg, alapot képezhetne az új vál­lalkozások segítése' érdekében. Szervezhetné az egységes térségi fellépést a nemzetközi tárgyaláso­kon. Nyugat-Európában remekül működnek ezek a szervezetek. Ausztriában például tavaly, ami­kor a téli hónapokban nem esett hó, a kamarák jártak ki támoga­tást a téli turizmusban érdekelt ki­sebb és nagyobb cégek számára. Természetesen ez a testület vigyáz arra is, hogy tisztességes legyen a verseny, hogy egy-egy felelőtlen kolléga ne tudja tönkretenni a ré­gió nehézen kivívott jó hírét. Re­mélem, hogy ez a kezdeményezés értőkre, segítőkre és támogatókra talál a kollégák körében is. A tét nem kisebb mint hazánk, illetve az önkormányzatok jövője ... Farkas P. József ÚJ KÖNYVEK Barbara Cork—Helen Gilka: Az erdő köve. (Novotrade, 156 Ft) — Leonard Schrader: Jakuzák. (Magvető, 133 Ft) — Bárdos Jenő— Sarbu Aladárné: Angol feladatgyűjtemény középfokú nyelvvizsgához. (Tanuljunk nyelveket) (Tankönyvk., 63 Ft) — Böhm László: Zenei Műszótár. (Editio Musica, 270 Ft)1— Csáktornyái Ferenc: Living Spoken English. (Nesztor, 165 Ft) — Három kicsi mese. (Táltos, 68 Ft).'—_A honalapító Szent István. (Agricola, 120 Ft)— Kémiai feladatgyűjtemény gyakorlatok 8. oszt. (Tankönyvk., 132 Ft) — Palágyi Jolanda: Gyógyító zónák: (Planétás könyvek) (Mezőgazdasági K., 69 Ft) -— Simonjfy András; Várunk rám. (Szépirodalmi K., 80 Ft) — Halász Előd: Német—magyar kisszótár. 19. kiad. (Akadémia K., 85 Ft) — Roald Dahl: Szofi és Hobo. (Móra K., 58 Ft) — Zsigray Julianna: Diana, (kióra K., 55 Ft) —- Bíró Endre—Czizmár Gábor: Óvodák, általános és középiskolák, diákotthonok, gyermekintézmények jogi kézi­könyve. (Közgazdasági és Jogi K., 980 Ft) — Jennifer Dale: Gyengéd rapszódia. (Text, 79 Ft)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents