Petőfi Népe, 1990. november (45. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-13 / 266. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1990. november 13. Törvény a belügy „polgárosodásáról” (Folytatás az J. oldalról) politika az ülésnap elsődleges témakörévé. A családi pótlékról' szóló törvény módosításáról nem születet döntés a plénumon, mivel a módosító indítványokat még véleményezniük kell az illetékes bizottságoknak. Döntött viszont a parlament a társadalombiztosításról szóló törvény módosításáról. A nagy többséggel elfogadott módosítás értelmében eltörölték a társadalom- biztosításról szóló törvénynek azt a paragrafusát, amely szerint nem kaphatnak nyugdíjat azok, akik —; bár rendelkeznek a szükséges húszéves szolgálati idővel —^ munkaviszonyukat öt évnél hosszabb időre megszakították. A munkanap bezárása előtt a törvényhozók belefogtak az illetékekről szóló törvényjavaslat megtárgyalásába, de miután az általános vitában még több képviselő jelezte hozzászólási szándékát, az elnöklő Szűrös Mátyás néhány perccel 19 óra után ma reggelre elnapolta a törvényjavaslat tárgyalását. (MTI) Kamatemelés az OTP-nél — több lépcsőben A3 Országos Takarékpénztár november 20-ától az értékpapírok, december 1-jétöl az átutalási betétek, 1991. január 1-jétől pedig 1 takarékbetétek kamatát emeli fel átlagosan bruttó 3-4 százalékkal — közölte az MTI érdeklődésére Kalocsay Tamás, a pénzintézet vezérigazgató-helyettese. Elmondta, hogy az OTP-t kissé váratlanul érte a kormányzati bejelentés a kamatemelésről, így technikai lehetőségeik függvényében az emelést csak lépcsőzetesen tudják bevezetni. Szólt arról is, hogy az idén már nem változik a hitelek kamatlába, de a jövő évtől a fogyasztási hitelek kamatlába a betéti kamatokkal összhangban fog növekedni. November 20-ától az értékpapírok közül a letéti jegy kamata bruttó 26 százalékról 30-ra emelkedik (nettó 24 százalék), s hasonlóan 4 százalékkal emelkedik a pénztárjegyek kamata is. A látra szóló betétek kamata január 1-jétől nettó 8 százalékról nettó 12 százalékra növekszik. Az egy, illetve két évre lekötött betétek kamata egységesen bruttó 27,5 százalék (nettó 22 százalék) lesz, míg a három évre lekötött betétek után bruttó 28,5 százalék (nettó 23 százalék) kamatot fizetnek. A takaréklevelek utáni kamat lesz a legmagasabb, bruttó 30 százalék (nettó 24 százalék). Az átutalási betétek utáni kamat december 1-jétől nettó 14 százalékról nettó 17 százalékra emelkedik. A lakáscélú betétek kamata 5 éven túli felhasználás esetén nettó 25 százalékról nettó 29 százalékra nő, míg 5 éven belül nettó 18 százalék helyett a jövőben nettó 23 százalék kamat jár. A nyugdíj- előtakarékossági betétek bruttó kamata 27 százalékról 30 százalékra (nettó 24 százalék) emelkedik. A gépkocsiletétek után január 1-jétől a korábbi 7 százalék helyett 8,5 százalék kamatot fizetnek egy éven belüli felhasználás esetén. Egy éven túl 10-ről 12-re, két éven túl pedig 14-ről 17 százalékra növekszik a nettó kamatláb. A KST-betétek nettó kamatlába a jövő évtől 10-ről 15 százalékra növekszik. Ugyancsak emelkedik a tízen túliak takarékbetéte utáni kamat, mégpedig 12-ről 18, az iskolai takarékbélyegé 5-ről 15, a gyámhatósági betéteké pedig 22-ről 25 százalékra. Annak érdekében, hogy a novemberi gépkocsi- nyereménybetét-sorsolásnál és az 1991. januári la- kásnyereménybetét-sorsolásnál a kamatok növekedése érzékelhető légyen, e két betetformánál visszamenőleges kamatemelést hajt végre az OTP; Nyugdíjjogosultság — megszüntetett joghátrány Az érvényes jogszabályok szerint január I. után nem kaphatnának nyugdíjat például azok, akik rendelkeznek ugyan 20 éves szolgálati idővel, ám munkaviszonyukat öt évnél hosszabb időre j— folyamatosan — megszakították. Olyan jogszabály ez, amely egy mára tarthatatlanná vált foglalkoztatáspolitikát jelenít meg. Ezt látta be az Országgyűlés is, amikor Csehák Judit szocialista párti képviselő kezdeményezésére, valamint a parlament Szociális, Egészségügyi és Családvédelmi Bizottsága javaslatára módosította hétfőn a társadalombiztosításról szóló törvényt — egyszerűen eltörölte az erre vonatkozó paragrafust. A joghátrányt megszüntető törvénymódosítás nem jár túl nagy anyagi teherrel, hiszen főként olyan nőket, családanyákat érint, akik gyermekeik nevelése, családtagjaik gondozása miatt szakították meg munkaviszonyukat, és jövő évtől nem fűződik ahhoz társadalmi érdek, hogy a nyugdijko- ron túl is dolgozzanak. (Az eredeti — és most megváltoztatott — jogszabály szerint ugyanis a „megszakítók” például akkor lehettek volna jogosultak a nyugdíjra, ha a megszakítás után még öt évet ledolgoznak.) A köztársaság elnöke a beiktatáson Magyar küldöttség utazik a párizsi csúcsra fej IFolytatás az 1. oldalról) A magyar köztársasági elnök, aki Akihito császár beiktatási ünnepségein tartózkodik Tokióban, köszönetét fejezte ki a baráti társaságnak, amiért az’ áldozatos munkát végez a kapcsolatok szorosabbá tétele érdekében. Göncz a délelőtt folyamán Károly herceggel találkozott szálláshelyén. A brit trónörökös érdeklődött az iránt, hogy miként sikerült a választásokon kitűzött célokat megvalósítani. Hangoztatta: szerény eszközeivel igyekszik oda hatni, hogy minél több brit —magyar vegyes vállalat létesüljön Magyarországon, hogy minél volna fel Magyarországnak, cserébe fegyverekért és élelmiszerekért. Az Al- yafd című lap szerint az olajat Jemenben lehetett volna átvenni, míg a fegyver- és élelmiszerszállítmány Cipruson és Jordánián át jutott volna el Irakba, ám az ajánlatot magyar részről visszautasították. Menyhárt János osztályvezető elmondta, hogy tudomása szerint nem volt ilyen ajánlat. Ugyanakkor hozzátette: mintegy két hónappal ezelőtt Irak valóban felajánlotta, hogy kőolajszállítással kifizeti! teljes, 145 millió dolláros adósságát Magyarországnak, noha annak törlesztését 1995-ig kell befejeznie, s az idén csak 18 millió dollár ■(Folytatás az 1. oldalról) nácsadója közölte a Reuter hírügynökséggel, hogy sikerült haladást elérni a Gorbacsov és Jelcin között folyó hatalommegosztási vitában. A nyilatkozó a megbeszélést nagyon gyümölcsözőnek minősítette, de kijelentette, hogy végső megállapodás nem született. Hozzáfűzte: a két politikus mégis megegyezett több magyar szakember vegyen részt Angliában továbbképzésen. Göncz üdvözölte a brit beruházásokról szóló gondolatot, s megjegyezte: jó lenne, há már csak az egyensúly fenntartása érdekében több forrásból: Németországból, Japánból, az Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából is érkezne hozzánk külföldi tőke. (Göncz Árpád a trónörökössel folytatott megbeszélés után frakkot öltött és — a protokoll előírásainak megfelelően földig érő ruhába öltözött -jjM feleségével, valamint Forgács András tokiói magyar nagykövet és felesége társaságában Akihito beiktatására indult a császári palotába. megfizetése esedékes. Magyarország azonban nem fogadta el az egyébként kedvező ajánlatot, mert — mint ismeretes — Budapest az elsők között csatlakozott az ENSZ Biztonsági Tanácsának Irakot érintő embargófelhívásához. A minisztériumban azt is elmondták,' hogy fegyvert nem kértek Magyarországtól, de ugyancsak két hónappal ezelőtt iraki részről jelezték, hogy szívesen vásárolnának magyar élelmiszert. Erre az embargó miatt szintén elutasító volt a magyar válasz. Magyarország egyébként az idén mintegy 40 mülió dollár értékű exporttól esett el az embargóhoz való csatlakozás miatt, illetve azért, mert leálltak a kuvaiti megrendelések. azokról a válságellenes intézkedé-. sekről, amelyek a szovjet lakosságot sújtó élelem- és egyéb hiányok mér- séklésére szolgálnának. A megegyezés részleteit nem ismertette. A TASZSZ szovjet hírügynökség a tanácskozásról mindössze annyit, közölt, hogy azon az új szövetségi szerződés előkészítését, a piacgazdaságra való áttérést vitattak meg. (Folytatás az 1. oldalról) délelőtt a Külügyminisztériumban a szokásos szóvivői sajtókonferencián. Manfred Wömer — akinek személyében először látogat Magyar- országra NATO-főtitkár — budapesti útja alkalmával megbeszéléseket folytat a magyar politikai élet vezetőivel, mindenekelőtt Göncz Árpád köztársasági elnökkel és Antall József kormányfővel. Körmendi István, a Külügyminisztérium illetékes főosztályának vezetője arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy Wömer látogatását nagy várakozás előzi meg Budapesten. A magyar megítélés szerint — amit a NÁTO vezető körei is osztanak a fötitkár megbésZé- léseivel új fejezet hyílik Magyarország és az észak-atlanti szervezet kontaktusaiban. A kapcsolatok ápolása különösen jelentőssé válik Magyarország számára napjainkban, amikor az ország új védelmi, biztonsági koncepciójának kialakításán fáradoznak. Á NATO felhalmozott ismeretei nagymértékben segíthetik a stratégiai jelentőségű kérdések kidolgozását. (A NATO és Magyarország kölcsönös érdeklődése azonban semmi esetre sem jelenti azt, hogy Magyarország -j§r mint arról időről időre felröppennek híresztelések — belépne az észak-atlanti tömörülésbe.) A stratégiai döntések kidolgozásánál az a törekvés vezérli Magyarországot, hogy korszerű, európai igényű, kétoldalú katonai, biztonságpolitikai kapcsolatrendszerrel váltsa fel a napjainkra ideológiai, politikai szempontból szétesett, ám jogilag még mindig fennálló VSZ-kereteket. A meglehetősen bonyolult kérdéseket felvető katonai, biztonságpolitikai viszonyrendszer újrafogalmazásához új lendületet adnak az összeurópai folyamat párizsi csúqstais. Ebben a pillanatban az 1500-as lefordult a szántásra, de a másik megakadt az árokparton. A tolvajok kocsija a bugaci fűrésztelepig jól látható nyomot hagyott maga után a laza talajon, ott azonban ismét a műútra tért, így a másnap folytatódó vizsgálat már nem járt eredménnyel. * * * — Ennek az ügynek több tanulsága is van H- összegzi Kristóf András, Kiskunfélegyháza rendőrkapitánya. — A legfontosabb talán az a hallatlan pimaszság, ami a bűnözőkre jellemző az utóbbi időben. Még akkor is, amikor afegyver csöve rájuk irányul. Siralmas,-hogy a lálkozója alkalmával aláírásra váró nyilatkozatok, megállapodások. Ezek sorába tartozik az a nyilatkozat, amelyben a NATO és a VSZ 22 tagállama ünnepélyesen kinyilvánítja, hogy a két politikaikatonai tömörülés nem tekint ellenségként egymásra. A párizsi csúccsal kapcsolatban a sajtókonferencián Herman János külügyi szóvivő bejelentette azt is, hogy Antall József vezetésével magyar küldöttség utazik a francia fővárosba, a november 19-én megnyíló találkozóra. A magyar kormányfő azzal a meggyőződéssel utazik Párizsba, hogy a helsinki folyamatban részt vevő államok vezetőinek találkozója történelmi jelentőségű .esemény, amely új korszakot nyit■: Európa életében. A konferencián aláírásra váró egyezményekkel új távlatok nyílnak meg a kontinens államainak együttműködése előtt. Ugyancsak a bejelentések sorában hangzott el egy korábban érdeklődéssel várt, ám elhalasztott látogatás új időpontja. Eszerint Frantisek Miklosko szlovák parlamenti elnök és Vladimír Meciar szlovák kormányfő várhatóan december 15^16-án tesz hivatalos látogatást Magyarországon. A szóvivő közölte azt is, hogy Szokai Imre helyettes külügyi államtitkár november 15—16-án hivatalos látogatást tesz Romániában. A magyar diplomata tárgyalásai mellett átadja Göncz Árpád köztársasági elnök üzenetét is Ion Iliescu elnöknek. Végezetül bejelentették, hogy a Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium közös szervezőmunkájának eredményeként kedden Franciaországból Magyar- országra hozzák Mátyás király halotti pajzsát. A becses ereklyét a Budapesti Történelmi Múzeumban tekinthetik meg az érdeklődők várhatóan a jövő év márciusáig. rendőrnek a kritikus pillanatban azt kell előbb mérlegelnie: mit szól majd a közvélemény, ha fneghúzza a ravaszt. Tudja ezt a bűnöző is. Ugye a sajtó egy része majd cikket ír az „ártatlan” tolvajról, aki viszont másodpercig sem habozik, amikor át akar a kocsijával gázolni az útjában állón. Itt tartunk most és ilyen ma a rendőrök fegyverhasználata .., Kristóf András nem mondja ki, de ettől függetlenül igaz: Európa tőlünk nyugat felé eső országaiban nem vigasztalná ezzel cimboráit a tolvaj: „Úgyse mer lőni, ne féljetek!” Ott minden bizonnyal pórul járna, amikor rendőrre támadna. Igaz az is, arrafelé nem. agyonhasznált Ladákkal suhannak az ámokfutók után. Noszlopy Az embargóhoz tartjuk magunkat (Folytatás az 1. oldalról) Téma: a hatalommegosztás A rendőr célzott, de a tolvaj nem hitte el, hogy lőni is fog (Folytatás az 1. oldalról) Kulcsszó: kompenzáció (Folytatás äz 1. oldalról) hétfőn a Parlamentben, az Érdekegyeztető Tanács ülésén. A szak- szervezeti kerekasztal által javasolt bér- és szociális juttatások kompenzációs emeléséről csak ezután kezdtek tárgyalni, de megegyezés é témakörben nem jött létre. Ezért az ülést az első napirendi pont lezárása és a második részbeni megvitatása után szerda délutánra elnapolták. Addig a kormány megismerkedhet a Szakszervezeti Kerekasztal — az eredetihez képest — csökkentett mértékű kompenzációs igényével. A kormány előterjesztése a termelői, szolgáltatói körre az év hátralévő két hónapjára a vasútnak, a helyi és távolsági tömegközlekedésnek 670; a postai szolgáltatásoknak 90; a közüzemi víz- és csatornaszolgáltatásnak 200; a rendőrségnek, a tűzoltóságnak és a mozgáskorlátozottaknak 140; a mezőgazdaságnak 40; a háztartási tüzelőolajat fogyasztóknak 700 millió forint kiegészítést irányzott élő. A Társadalombiztosítási Alapból tervezték a mentők, az orvosi ügyeletek üzemanyag-többletköltségének megtérítését, mintegy 243 millió forint összegben. Ebből idén megoldható, hogy e területek egy részénél ne áremeléssel hárítsák a fogyasztókra az üzemanyag- és bizonyos termelői energiaárak növekedését. A vita elsőként arról kezdődött, hogy az üzemanyagár-emelésen kívül foglalkozzanak a más energia- hordozók november 1-jétől érvényesített termelőiár-emelésének kompenzációjával is. Mint a munkaadói oldal kifejtette, a többi között a földgáz, a villamos energia termelői árát a világpiaoi összehasonlításban is igen magasra emelték, s ez egy sor termelővállalátnál, főként a műtrágyagyártásban lehetetlen helyzetet teremtett. Ezért az energiaár-emelés kompenzációját — az 1991 -es helyzetre is tekintettel— az üzemanyagár-ejne)éstől ' függetlenül' kívánják megvitatni. Végül a három oldal, a kormány, a munkaadók és a munkavállalók megegyeztek, hogy az üzemanyagár és „bizonyos” termelői energiaárak kompenzációjáról tárgyalnak. Ezt követően a munkaadói oldal annak adott hangot, hogy a mező- gazdaságnak szánt 40 millió forint igen kevés és rendkívül hátrányosan érinti ezt az ágazatot. Enhél jóval többre, valamint az export- képesség fenntartásának támogatására tartanának igényt. Nehezményezték, hogy az előterjesztés a mezőgazdasági magánvállalkozókat kizárja a támogatottak köréből. Ugyancsak kifogásolták, hogy csak másfél hónapos késéssel kívánja a kormány a termelők rendelkezésére bocsátani a kompenzációt. A munkavállalók azt vetették fel, hogy a költségvetési, önkormányzati intézmények kimaradtak a kedvezményezettek köréből, pedig e területeken is akadályozhatja a működést a magas üzemanyag- és energiaköltség. Hosszas vita után a tárgyalófelek megegyeztek, hogy a mezőgazdasági körbe bevonják a személyi jövedelemadó szerint adózókat, illetve a gázolajfogyasztásnál az 1,65 forint/liter helyett#- a kértnél ugyan kevesebbet — de 3,20 forint/liter támogatást kap éz az ágazat. A kompenzáció tekintettel lesz a költségvetési, önkormányzati intézményekre is az üzemanyag- és energiaár-emelés miatti működőképtelenség esetén. Az ülésen a három fél elfogadta a gépjármű hivatalos használatáért járó költségtérítés új rendjét. Erről külön közleményt jelentetnek meg. A szerdára elnapolt, a bér- és szociális juttatások révén adott kompenzációra vonatkozó napirendi pont keretében a Szakszervezeti Kerekasztal eredetileg arra tartott igényt, hogy a minimálbéreket a jelenlegi 5600 forintról 5800 forintra emeljék, a költségvetési területeken az idén tervezett 16 százalékos bérfejlesztés helyett 20 százalékot tegyenek lehetővé, s ahol ennek csak a lehetőségét adja meg a kormányzat, ott 4 százalék mértékben a költségvetés támogassa ezt a béremelést. A nonprofit szférában a népgazdasági átlag elérését tartja indokoltnak a Szak- szervezeti Kerekasztal. Ezt vagy költségvetési forrásból, vagy bizonyos mértékben az adómentes vállalati, béremelés engedélyezésével javasolják megoldani. A versenyszférában szabályozómódosítást tartanak indokoltnak, a hoz- záadottérték-mutató 3 százalékos könnyítését. A szociális intézkedések terén a családi pótlék gyermekenkénti 100 forintos, a gyermek- gondozási segély jövedelempótlékának 150 forintos emelése is a Szakszervezeti kerékasztal által javasolt kompenzációk között szerepel. Ezzel kapcsolatban a kormány képviselői rámutattak, hogy e kérések mindegyike túl nagy inflációs nyomást gyakorol a gazdaságra. Nagy Sándor, az MSZOSZ elnöke, a munkavállalói oldal részéről kifejtette: szerinte követeléseik reálisak, s csak a legnagyobb anyagi feszültségeknél nyújtanak segítséget a dolgozóknak. Most arra kérik a kormányt, hogy legalább négy területen keressen kompenzációs megoldást. Ezek a területek: a minimálbér „minimális” emelése, 100 forintos családipótlék-emelés, annak elkerülése, hogy a költségvetési területeken ne legyen 18-20 százalékos a reálbércsökkenés, s bizonyos mértékű adóteher-könnyítés a béremelésnél. Ezekről a kérdésekről, illetve az 1991-es reálbért érintő és szociálpolitikai elképzelésekről szerdai ülésén tárgyal az Érdekegyeztető Tanács. (MTI) Gépjárműköltségtérítés Az Érdekegyeztető Tanács hétfői ülésén a kormány, a munkaadók és munkavállalók képviselői elfogadták a saját gépjármű hivatalos célú használatáért járó költségtérítés változásainak elveit. Ezek szerint: a) motorkerékpár esetén: — 125 ccm-ig 0,90 Ft/km, — 125 ccm felett 1,00 Ft/km, 1 továbbá üzemanyag-felhasználás címén 4 liter/100 km üzemanyag ellenértéke; b) személygépkocsi esetén 4,00 Ft/km, továbbá üzemanyag-felhasználás címén 10 liter/100 km üzemanyag ellenértéke számolható fél. (2) ha a saját gépjármű a munkaviszony létesítésének feltétele, költségtérítésként a) motorkerékpár esetén 1,90 Ft/km, továbbá üzemanyag-felhasználás címén 4 liter/100 km üzemanyag ellenértéke, , bí) személygépkocsi esetén 4,50 Ft/km, továbbá üzemanyag-felhasználás címén 10 liter/100 km üzemanyag ellenértéke, c) tehergépkocsi esetén 4,70 Ft/km, továbbá üzemanyag-felhasználás címén 16, liter/100 km benzin vagy 23 liter/100 km gázolaj ellenértéke számolható el. (MTI)