Petőfi Népe, 1990. november (45. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-07 / 261. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1990. november 7. ÚTKERESÉS A MINISZTÉRIUMBAN Meddig tart a bizonytalanság? Dr. Szőke Károly; a Földművelés­ügyi Minisztérium államtitkárhelyet­tese nemrég Kecskemétre látogatva járt a Zöldségtermesztési Kutató Inté­zet Fejlesztő Vállalatnál, majd a me­gyei földhivatalt kereste föl. Itt volt lehetőség arra, hogy interjút kérjünk tőle. — Kérem, hogy elöljáróban be­széljen látogatása céljáról és ta­pasztalatairól! — Tájékozódtam a mezőgazdasági termeléssel szorosan összefüggő intéz­mények helyzetéről. Bács-Kiskun me­gyét az agrártermelés szempontjából igen fontosnak tartom, s nem közöm­bös, hogy itt milyen színvonalú mun­ka folyik például a földigazgatási, -nyilvántartási területen. Tapasztala­taim szerint a megyében a földigazga­tásban dolgozó mintegy kétszáz ál­landó közalkalmazott megbízhatóan látja el feladatát. A nyilvántartások, térképek rendelkezésre állnak. Ez a várható ingatlanforgalom, valamint a földtulajdon-rendezés szempontjából igen fontos. A megyében működő hat földhivatal felkészültsége megfelelő a pillanatnyi feladatok teljesítésére. — Ismereteim szerint kétmillió ECU áll a minisztérium rendelkezé­sére, hogy számítógépekkel lássa el a földhivatalokat. Az európai közösségi segély- program erre lehetőséget ad. A -két­millió ECU-t jövő évtől felhasznál­hatjuk az ország mintegy száz földhi­vatalának számítógépesítéséhez, illet­ve a nyilvántartási-információs lánc kiépítéséhez, valamint néhány intézet műszerparkjának felújításához. A számítógépesítés elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a kormány és ennek szervei pontos adatok birtoká­ban végezhessék irányítómunkájukat. A rendszert egyébként két éven belül szándékozunk kiépíteni. Átszervezésre készülve — A szakigazgatás egész rend­szere megváltozik, mint azt egy hó­nappal ezelőtti sajtótájékoztatón az FM-ben bejelentették. Értesüléseim szerint a minisztérium három válto­zatot dolgozott ki, s ezek közül vé­gül is azt vezetik be, amelyről ko­rábban úgy vélekedtek, hogy megva­lósításra legkevésbé alkalmas. Ön­től mint e rendszer egyik kidolgozó­jától szeretnék pontos információt kapni a várható átszervezésről. — Az egy hónappal ezelőtti sajtó- tájékoztatón kormány-előterjesztés bejelentése történt meg. Ekkor hang­zott el a megyei földművelésügyi hi­vatalok létesítésének szándéka. Ezek a hivatalok új feladatot látnak majd el, speciális szervezeti formában. Nem célunk, hogy a megyei tanácsok me­Dr. Szőke Károly, a Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt tagja, 1990júniusától a Földművelésügyi Mi­nisztérium helyettes áUamtitkáraf aki­hez a szakigazgatási terűlet tartozik. A Debrecen melletti Derecskén birto­koscsaládban született. Családja föld­jét, valamint az eszközöket, épületeket 1950-ben államosították. A családnak el is kellett költöznie. Hányattatások után Gödöllőn telepedtek le. 1966-ban szerzett agrármérnöki dip­lomát a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, s itt is dolgozott még né­hány évig. Majd állattenyésztési főága- zatvezető volt a Maglódi Rákosmezeje Tsz-ben, ezután külkereskedelmi válla­lathoz került. A minisztérium appará­tusában 1984-től dolgozik. zőgazdasági osztályait átmentsük egy új struktúrába, hanem arról van szó, hogy a nélkülözhetetlen állami szak- igazgatási munkát még tökéletesebbé, célszerűbbé tegyük. A pillanatnyi el­képzelés még módosulhat, a finomítás bizonyára indokolt. — Konkrétabban: mi a pillanat­nyi terv? fám, Elképzeléseink szerint négy ön­álló egységgel működne a hivatal. Állat- és növény-egészségügyi, erdő­felügyeleti, valamint közvetlen terme­lésirányító csoport működne. Mint középirányítók ellátnák a másodfokú hatósági feladatokat, és információs kapocs lenne ez a hivátal a minisztéri­um és a megye között. Az állat- és növény-egészségügyi felügyeleti cso­portok szakmai irányítója a miniszté­rium illetékes főosztálya lenne. — Mi lesz a meglévő erdőfel­ügyelőségekkel, például a Kecske­méten lévővel, amelyhez három me­gye tartozik? — Az erdőfelügyelőségek munkája nem változik, a szervezeti forma is megmarad. A megyei hivatalban egy felügyelő munkatárs lesz, aki összekö­tői, informátori, intézkedési feladatot lát el a minisztérium és a felügyelőség között. Kontráztak az állatorvosok Az állat-egészségügyi állomások­ba olvasztották néhány éve az élel­>' miszerminőség-ellenőrző állomáso­kat. Többek véleménye szerint ez nem volt szerencsés lépés, különö­sen Kecskeméten nem, ahol is szak­mailag magas színvonalú munka folyt és az állomás felszereltségével, megbízhatóságával kiemelkedett a hazai mezőnyből. Szükségszerű, hogy megnőjön, magasabb rangra emelkedjen az elkövetkezendő idő­szakban az élelmiszer-vizsgálat és -ellenőrzés. Ön hogyan látja, nem kellene ennek önállóvá válnia? — A minisztérium foglalkozik az újjászervezéssel. Az egyik terv szerint az élelmiszerminőség-ellenőrzés ketté­válik, bizonyos feladatok és hatáskö­rök átkerülnek a növény-egészségügyi állomáshoz. Asztalon volt olyan terv is, amely szerint, önálló intézeti for­mában, a komplex élelmiszer-ellenőr­zés és -vizsgálat rendszerét vissza­állítjuk. — Folyosói szóbeszéd szerint ez utóbbit az állatorvosok söpörték le az asztalról, presztízsokokból, illet­ve pozícióféltésből... Az újabb terv szerinti továbbdarabolás szak­ember- és műszerkihasználás szem­pontjából egyaránt rontaná a hely­zetet és tovább devalválná az élel­miszer-ellenőrzést. — Ebben a kérdésben közöttünk nincs vita, ezt a problémakört hason­lóan ítélem meg. A minisztérium ve­zetésének is az önállósítás volt az ere­deti szándéka. Ez viszont az állator­vosi kar, a kamara, valamint az állat­orvos-képviselők olyan ellenállásába ütközött, ami miatt a minisztérium vezetése —: valószínű, hogy csak rö­vid távon — kénytelen volt tervezetét megváltoztatni. Á nyugat-európai or­szágokban is egy intézeti keretben van az élelmiszerminőség-ellenőrzés, s úgy gondolom, belátható időn belül ne­künk is ilyen szervezetet kell kialakí­tani, még: akkor isj ha előbb megtör­ténik a szétdarabolás. Még vizsgálják a dr. Kovács(ok) ügyét — Ha már beszélünk a kecske­méti állat-egészségügyi állomásról, meg kell kérdeznem, hogy mi a hely­zet dr. Kovács Gyula állomásigaz­gató ügyében, amiről lapunkban is több cikk jelent meg. — A Kovács család ügyét jól isme­rem. Számomra az elsőrendű kérdés, amelyet tisztázni kell, az: hogyan le­hetett ilyen, munkajogilag támadható helyzetet — mondhatom, hibát -— teremteni, nevezetesen: egy hatósági területen apa főnöke a fiának. Ami az egyéb, felvetett szakmai hibákat illeti, a minisztérium föosztálya alaposan kivizsgálja, hogy az ügyet mielőbb le tudjuk zárni. Csabai István • A HÍR IGAZ: OLCSÓBB LETT A TEJ — de egyelőre csak Zalaegerszegen, ott is csak a kertvárosi Csemege ABC-ben. A helybeliek nagy örömére ugyanis itt állítottak üzembe egy német gyártmányú adagoló­automatát, amely 18 forint 20 filler helyett három forinttal olcsóbban „mén” a tej literjét. A kisméretű adagolóautomata az előre megvásárolt üvegbe (amit csak egyszer kell megvenni!) 1 liter, 2,8 százalékos zsírtartalmú tejet tölt. (MTI-fotó) Vetőmag farmereknek Az idei OMÉK-on vásári nagydíjjal tün­tették ki a Bábolnai IKR Rt. kukorica-vető­magjait. A vetőmagüzemben megkezdték a kiváló minőségű vetőmagok csomagolását, amelyekből az idén már a farmergazdasá­goknak is szállítanak. (MTI-fotó) 0 A töltőüzemben, a kisgazdaságok részére, 5 és 10 kg-os tasakokba töltik a vetőmagot. 0 Laboratóriumi vizsgálatra szánt kukoricacsövek. Érdekességek innen-onnan A múlt században még renge­teg vándoriparos, vándorkeres­kedő és házaló járta Pest-Buda utcáit. Az Árvából, Liptóból, Zólyomból, Trencsénből érkező felvidéki szlovákok faputtony­ból almát, kőkorsókbol boro­vicskát mértek. A fenyőmada-, rasok Budán, a Széna térén kí­nálták szíjakra fűzött portékái­kat. A „könyves tótok” bibliát, álmoskönyvet, nótáskönyvet, rémregényeket árultak, a mára már teljesen elfeledett nevű ke­reskedők, a „vozárik” pedig egérfogót, tormareszelőt, vasa- iotariót, drótból, font kosarat, vagyis háztartási cikkeket kínál­tak eladásra. A kiegyezés után jelent meg Pest és Buda utcáin az olasz gesztenyeárus, aki há­rom nyelven kínálta a sült gesz­tenyét. * A jelek szerint az igencsak vallásos lengyelek mindennapi életébe is belopja magát az álla­milag engedélyezett erotika, amely az elmúlt évtizedekben náluk is a „tiltott gyümölcsök” listáján szerepelt. A mozikban s’zexfilmeket vetítenek, szexis új­ságokkal vannak teli az újságos­bódék, és Lodz után a lengyel fővárosban, Varsóban is; van már szexshop. Az üzlet tele van érdeklődőkkel, vásárlókkal, akik leginkább a speciális, illa­tosított eszközöket és a vibrá- tor-masszírozó készülékeket vá­sárolják. Mondani sem kell, hogy mindezt dollárért. A bolt tulajdonosai az áruválasztékot' az NSZK-ból szerzik be. * A Balaton vizének szennyé-” zettsége napjaink „örök témái” közé tartozik, aZ évek óta tartó, indulatos viták és bűnbakkere­ső elemzések ellenére a helyzet nem sokat javult. Ezért érdemes idézni régebbi korok elemzéseit a tó vízének minőségéről. Evlija , Gselebi török útleíró, utazó a 17, században magyarországi tapasztalatai kapcsán a Bala- ! tonról is ír. Tudni kell, hogy a török tudós mohamedán vallá- sú, tehát a Balaton híres bora helyett a vizet dicséri: „Olyan tiszta vize van, hogy az ember, ha egy egész bárányt megeszik, és iszik ra ebből az.éltctő vízből, egy kis idő múlva újra éhes: te­hat az emésztést elősegítő,, tisz- / ta, üde víz ez-”; ÚJ KÖNYVEK: w Ország László: Angol—magyar nagyszótár I—II. köt. 10. kiad. (Akadé­miai K., 945 Ft); Benedek Elek emlékkönyve. Szerk.: Lengyel László (Móra, 80 Ft); Aldan Macfarlane—Ann Mopherson: Őrülten egészséges vagyok (Móra, 60 Ft); Radó György: így élt Madách Imre. (így élt...) (Móra, 55 Ft); Gaius Suetonius: Caesarok élete. (Olcsó könyvtár) (Szép- irodalmi K., 36 Ft); J. R. R. Tolkien: A gyűrűk ura I—III. (Európa— Árkádia, 390 Ft); Erich von Däniken: A jövő emlékei (Háttér K., 138 Ft); Erich von Lustbader: A nindzsa I. (Mezőgazdasági K., 88 Ft); Miklós (Névnap-könyvek) Összeáll.: Dediánszky János (Helikon, 160 Ft); Poor János—Nyári Gábor: Nyugat-Európa és a gyarmati birodalmak kialaku­lásának kora 1500—1800 (Ikva, 65 Ft); Tanári kézikönyv az Ein Wort gibt das andere című német nyelvkönyvhöz. 2. kiad. (Tankönyvk., 40 Ft); Magyarország autóatlasza (Kartográfia, 218 Ft). A Bács-Kiskun Megyei Gabonaforgaimi és Malomipari Vállalat “V. TAKARMÁNYBOLTJAIBAN a hagyományos termékeken kívül MÁST IS TALÁL! Közszükségleti cikkek: — MOSÓPOROK, — ÖBLÍTŐK, — EÜ. PAPlR, — PAPÍR ZSEBKENDŐ olcsó áron kaphatók! L'\ ________________VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT!__________isó f K EDVEZMENYES BÁCSHÜS KOLBÁSZHŰS­VÁSÁR a Bajai BACSHÚS BT. -nél Telephelyünkön november 7-étől, amíg a készlet tart vásárolhat kolbászhúst fagyasztva előhűtve 139,— Ft/kg-os áron 149,— Ft/kg-os áron. Árusítás munkanapokon 15—18 óra között. ... /

Next

/
Thumbnails
Contents