Petőfi Népe, 1990. november (45. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-07 / 261. szám

i 1990. november 7. • PETŐFI NÉPE • 5 Cirkusz szárazon és vízen Krisztina kaucsukszáma. (MTI-fotó) P Arany piramis. Október 26. óta új műsor megy a Fővárosi Nagycirkuszban, Cír- kusz szárazon és rézen címmel — nagy sikerrel. A MAGYAR AGRÁRKAMARA SEGÍTSÉGÉVEL A magángazdaságoknak is enyhítik az aszálykárt A PÉNZ VILÁGA T őzsdeszótár 1 •S/'i'&jW-Zrig MM Wmmrn ■ ° Kedves Olvasónk! Lapunk szeretné megkönnyí­teni az Önök számára azoknak a tőzsdei (banki) szakkifejezé­seknek az értelmezését, ame­lyek a lapokban, a tévé-, rádió­műsorokban rendszeresen elő­fordulnak. A Tőzsde Kurír cí­mű szaklap közreműködésével készült folytatólagos tőzsde­szótárunk közreadásával első­sorban azokra gondolunk, aki­ket érdekel a tőzsde, de mé­lyebb ismereteik még nincse­nek. bank szavazati joga: a letéti bankok szavazati joga egy részvénytársaság közgyűlé­sen. Szükséges hozzá a részvé­nyesek írásos beleegyezése. befektetések: összefoglaló kifejezés a pénz- és tőkepiacon befektetett 'esz­közök megnevezésére. A befek­tetésekhez sorolhatók még az . ingatlanok, nemesfémek, mű­tárgyak stb. befektetési alap: befektetési társaság, amely a nála elhelyezett pénz saját nevé­ben, a befektetők közös szám­lájára, a kockázatmegosztás el­ve alapján, saját vágyóimtól el­különítve, értékpapírokba vagy ingatlanokba fekteti, és a rész- tulajdonosok jogait igazoló okiratot (befektetési jegy) állít ki. A befektetési alap lehet nyi­tott vagy zárt. A nyitott alapok esetében a befektetési papíro­kat nem a tőzsdén adják-veszik, hanem közvetlenül az alaptól vásárolhatók, illetve az alapnak adhatók vissza. A részjegy árát úgy számítják ki, hogy a megle­vő értékpapírok napi árfolya­mához hozzászámítják a likvid vagyonértékeket, majd ezt az összeget elosztják a kibocsátott részjegyek számával. Zárt ala­poknál a kibocsátott befekteté­si jegyek száma nem változik, azokat csak a másodlagos pia­con, a tőzsdén lehet eladni vagy megvenni, befektetési politika: a vagyonnak különböző or­szágokban, különböző valuták­ban, különböző befektetési for­mákban történő elhelyezésére irányuló intézkedések összes­sége. befektetési tanácsadó: az egyes tőzsdék és társasá­gok mindenkori kilátásairól a befektetőket tájékoztató szak­értő, illetve szakértő cég. bemutatóra szóló részvény: nem névre szóló részvény, amelynek mindenkori tulajdo­nosát ismerik el részvényes­ként. beruházási vagyon: az aktíva része. Vagyonré­szek, amelyek egy vállalat üz­letmenetét biztosítják, beszámítási módszerek: a kettős adózás elkerülését szolgáló módszerek... Äu bessz-spekuláció: olyan piacpolitikai magatar­tás, amelyet arra a számításra alapoznak, hogy az árfolyamok a jövőben esni fognak, besszőr: (fr.: baissier) besszre játszó értékpapír-tulajdonos vagy spekuláns, aki a tőzsdei árfo­lyam esésére számítva későbbi határidőre ad el értékpapíro­kat, remélve, hogy a teljesítés­kor olcsóbban jut hozzájuk, bevezetés a tőzsdére: egy értékpapír első jegyzése a tőzsdén, bond: (ang.: kötelezettség, szerző­dés) angol nyelvterületen a fix kamatozású értékpapírok meg­nevezésére szolgáló kifejezés, bulldog bond: (ang.) Nagy-Britanniában így nevezik a nem brit adós ál­tal kibocsátott, font sterlingre szóló kötelezvényt. (Folytatjuk) A vállalkozások szabadságát és ser­kentését hirdetjük, de még a régi me­chanizmusok működnek. A mezőgaz­daságban nincs esélyegyenlőség; sza­vakban a magángazdaságok élvezik az előnyt, tettekben viszont a nagyüzeme­ké az elsőbbség: A Magyar Agrárka­mara hívta fel az ellentmondásra az agrárkormányzat figyelmét a közel­múltban: az aszálykárokat rendező kormányhatározat ugyanis kihagyta a magángazdálkodókat a kedvezmények köréből. Közismert, hogy aszálykárosultnak az a termelő nevezhető, akinek a szán­tóföldi növénytermesztésből származó hozama az előző három év átlagához képest legalább IS százalékkal csök­ken. Több száz nagyüzem és több ezer magángazda tartozik a károsultakhoz. A Magyar Agrárkamara közbenjárásá­ra a magángazdaságok is kaphatnak célhiteleket és az aszálykár miatt a földhasználati adó is csökkenthető. A központi pénzügyi program a vál­lalkozási nyereségadóval osztotta ketté a termelőket. A mezőgazdasági nagy­üzemek és a nagyobb magángazdasá­gok fizetik ezt az adót, így közvetlenül & eleve részesednek az aszálykár rendezé­sét szolgáló pénzügyi kedvezmények­ből. A kistermelők és a magángazdasá­gok többsége azonban nem fizet nyere­ségadót, így rájuk az intézkedések csak külön szabályok szerint érvényesek. Célhitelt kaphatnak azok a nem adó­alany magángazdálkodók is, akiknek aszálykárát a helyi önkormányzati szerv igazolja. E bizonylat beszerzése után nyújthatják be hitelkérelmeiket a kereskedelmi bankok helyi fiókjaihoz ÚJ KÖNYVEK: Czobor Zsuzsa—Horlai György: Angol nyelvkönyv, I kot 11 kiad. (Tankőnyvk., 290 Ft) — Gaálné Poda Bernadett—Zajkás Gábor Bélbetegségek. (Diétáskönyv) (Me­dicina, 70 Ft) — Günter Hőmmel: Veszélyes anyagok, VI. (Műszaki K., 500 Ft) — Danielle Steel: Haza­felé, (Vénusz-könyvek) (Mars Kft., 119 Ft) — A‘szerzői jog. (Közgaz­dasági és Jogi K.. 880 Ft) — Teszt­november közepéig. Azok a kisterme­lők, akiknek aszálykárát az önkor­mányzat igazolta, kérhetik a földhasz­nálati adó ötven százalékának elengedé­sét is. A kérelmekről ugyancsak az ön- kormányzat dönt, de az elengedett adó­kat a pénzügyi kormányzat utólag meg­téríti a községi kasszáknak. A károk fel­mérésében, a kérelmek benyújtásában a területi agrárkamarák segítséget nyúj­tanak a magángazdálkodóknak. Az agrárkamara kezdeményezte a földművelésügyi kormányzatnál a köz­vetett aszálykárok mérséklését is. A kormányhatározat ugyanis a szántó­földi növénytermesztés veszteségeit rendezi csak, így a többségében állat­tartással foglalkozó gazdaságok és kis­termelők a kárvallottak között marad­nak. Hátrányuk pedig nem vitatható, hiszen a tartós szárazság miatt keve­sebb takarmány termett, s az ára az „egekbe szökött”. A kukorica ára egyetlen év alatt csaknem megduplázó­dott, s ezt a költségnövekedést alig le­het érvényesíteni a hízóállatok értékesí­tési áraiban. Az aszálykár — ha közvetetten is — sújtja äZ'állattartókat. A tapaszta­latból és a statisztikákból egyaránt is­mert, hogy a hízóállatoknak megköze­lítően a fele a kisgazdaságokban nevel­kedik, s a termelők nagyobb részben vásárolt takarmányokra alapozzák a hizlalást. Erre alapozva sürgette az ag­rárkamara a közvetett aszálykárok el­ismerését és rendezését, melyet azon­ban a földművelésügyi kormányzat a szűkös anyagi forrásokra hivatkozva elutasított. F. J. könyv a járművezetői vizsgához. 2. kiad. (Műszaki K„ 237 Ft) — Dmitrij Volkogonov: Győzelem és tragédia. (Zrínyi Ki, 130“ Ft) — Henryk Sienkiewicz. Quo vadis., 8. kiad, (Európa, 195 Ft) jg-Mavis Pilbeam: Nagy civilizációk. II. (Fa­bula. 280 Ft) — Alles Gute* (No­votrade, 350 Ft) — Árvay Sándor —Juhani Nagy János: Eltűnt egy ország. (Magan, 85 Ft) K- Fekete István: Teli berek. (Nesztor, 127 Ft) — La Boétie: Az önkéntes szolga­ságról — A zsarnok ellen. (Helikon stúdió) (Helikon, 80 Ft). AZ EGYIK CSAK ÁLMODOZIK, A MÁSIK MÉG RÉSZEG gj Szegény gyerekek A kecskeméti, petőfivárosi gyönyörű, új iskolában vagyunk. Öröm látni a szép épületet, élve­zet hallgatni a folyosó óra alatti csendjét. Érezni lehet, hogy jó itt a gyerekeknek, tanítójuknak, az egész tanári karnak. „ Rózsa nénit keressük. Ő a fő tudója annak, hány kicsi életso­ra válik tragikussá az otthoni légkör miatt. Ő végzi a gyermek- vedelmi feladatok nagy részét,' ismer minden veszélyeztetettet, családi életük szomorú gondjait. T. Gyöngyi elsős kisleányt hívjuk be a klubszerűén beren­dezett kellemes olvasószobába. Nem kell feltűnően végignézni rajta ahhoz, hogy lássa az ember vedlett kis melegítőjét, vigaszta­lan színű dzsekijét, a töredezett tomacipőféléből kikandikáló lábujjait. Sápadt, vékonyka, ka­rikás szemű. Osztályismétlő, de nem magasabb a többieknél. Sőt! Inkább gyengén fejlettnek mondhatnánk. Megkérjük, hogy kalauzoljon el bennünket otthonába. A kapu zárva. Sajnos, senki sincs ott­hon. Gyöngyi azonban hamar feltalálja magát. Elrohan a szomszédba, s ott valóban meg­leli anyját és egyik kistestvérét. Délelőtt van. Takarítani, főzni, mosni kellene, hét emberre, hi­szen Gyöngyinek négy testvére van. A nagycsaládos édesanyá­val csak a kapu előtt beszélget­hetünk. Azt mondja, azért, mert bent alszik a másfél éves pici. Csak eszik, meg alszik,' csak eszik, meg alaszik. Olyan jó kis­gyerek. Édes Istenem, vajon mi lehet vele, hogy csúszás, kúszás, mozgás, járás, játék és beszéd helyett csak eszik meg alszik? Nem vidámabbak a gondola­taink akkor sem, amikor bete­kintünk a kerítésen. Mintha ott belül se lenne semmi a helyén. Mintha minden ócska és szeme­tes lenne. Mintha minden csak a rendetlenség,formájában térne el egymástól. Állunk hát az utcán és Gyöngyiről''besÍ2éljiÓtünk, aki ebben az évben már jobban ta­nul, rendesen viselkedik, jár isko­lába, nagyon reméljük, hogy nem lesz többe osztályismétlő. Az anya derűs. Nem akarunk rosszat feltételezni róla, de kissé mesterségesnek hat a vidámsá­ga. Mintha valami belülről fűte­né. Az persze jó, hogy remény­kedik. Abban is, hogy valaha lesz új házuk, bútoruk, segít majd a tanács, meg az OTP. Az­zal büszkélkedik, hogy huszon­egyezer forint a család jövedel­me. Gyors osztással kiszámítha­tó, hogy ez háromezer forintos átlagot jelent. Úgy tudjuk, hogy egyes felmérések szerint csak­nem hatezer forint lenne az egy főre jutó létminimum, vagyis az egyszerű életfeltétel. Az udvarra bámulunk, amíg beszél. Az udvarra, ahol nem kárál tyúk, még egy kutya sem ugat. Mennyi tengernyi munka, ugyanannyi pénz kellene, míg itt felépülne egy új ház? Közben pedig hogyan nevelkedhetne ki­egyensúlyozottan az öt gyerek? Szinte lehetetlen, hogy mindez összejöjjön. És akkor? Az asszony mosolyog, álmo­dozik, a kislány pedig begörbíti lábujjait, hogy ne látsszanak annyira ki a cipőből. * * * Sz. Pityuékhoz is elmegyünk. Két szép kis kutyus játszik, csa­hol az udvarban. Ősz asszony fo­gad, az udvarban pedig egy fiatal­ember ődöng. Pityu nagymamája olyan idősnek tűnik, hogy csak udvariasságból nem nénizem. Pedig még nincs ötvenöt éves. Szívélyesen behív a dohos, alacsony kis házba, ahol papír­dobozok tornyai foglalják a he­lyet. Költöznének falura vagy akárhová, csak el innét. És ekkor kiszakad ebből a jó­szívű asszonyból Pityuék családi tragédiája. Egyéves kora óta ők, a nagyszülők nevelik a fiút. Az anyjat, aki többet részeg, mint nem, a fia nem is ismeri. Ö azon­ban gyakran és túláradó „szere­tettel” esik neki gyermekének az utcán. Főleg ezek miatt az „öle­lések” miatt szeretnének elköl­tözni. Úgy kezdődött, hogy az anya mást talált, az apa más nő­höz járt, mindenki ivott, örömé­ben vagy bánatában, vagy min­den mindegyből. A folytatás is­mert. .. Pityunak volt egy kisebb test­vére is. Őt állami gondozásba adták, lemondtak róla, azt se tudják, hol él, ki fogadta örök­be, hogy megy a dolga. Néhány perc múlva az is kiderül, hogy Pityu apja teng-leng az udvar­ban, amelyben igencsak elkelne két fiatal munkáskéz. Úgy tűnik azonban, hogy a férfi beteg. Saj­nos, az italbolt nem patika. Nem gyógyító szerekkel szolgálják ki a betérőket. A nagymama a munkáján túl napszámot is vállal. A nagypapa igyekszik pótolni Pityu család­ját, ő neveli, óvja, gondozza a fiút, ahogy csak telik tőle, meg a nyugdíjából... Elgondolkozhatnánk azon, miért sodÖi5áIf az emberek tra­gédiába magukat, s még jobban gyermekeiket, akiket örömre hoztak a világra. Miért csak cin­kos összekacsintások kísérik a sorsrontók lépéseit, miért nem mondják baráti, testvéri szavak: EMBER vagy, gyerekeid van­nak, felelős vagy értük! Amikor visszamegyünk Ró­zsa nénihez, arra gondolunk, hogy talán önmagunk nagy örö­meinek keresésében tesszük tönkre gyermekeink életét. Meg a sajátunkat is. Talán rosszul és nem a megfelelő helyen kutatjuk a boldogságot. Az a vélemé­nyünk, hogy az igazi harmónia a családi életben van. Meg a be­csületesen elvégzett munkában. A jellemtisztaságban és az erköl­csi tartásban. Egyes parancsolatokat nem kőtáblába, hanem az emberek agyába és szívébe kellene bevés­ni — és akkor talán nem is len­nének szegény gyerekek. Újhelyi Mária A tüzesember Sárga fény villant a szemembe, és hatalmas robbanás rázta meg a dobhártyámat. Hosszú dörgéssel hullt ripityára az üveg. — Ez a vég — villant át rajtam a félelem. — Kitört a háború! Nem tudtam, mi történik velem. Zúgott a fejem,forgott velem a szo­ba, fájdalom hasított az oldalamba. Elnyúlva hevertem a parkettán. Kö­rülöttem lángolva, pattogva égtek a bútorok, a könyvek, sercegett a ta­péta, lepkeként hullott le a törött ab­lakról a függöny. A televízió, vagyis amit azelőtt annak neveztünk, feke­tén és üresen meredt rám. Az ásító űrből cafatokban lógtak ki a szálak. — Gyerekek! Marika! — kiál­tottam, talpra ugrottam, és rohan­tam,a sírva reszkető gyerekekért. Valahonnan vízcsobogást hallot­tam, Marika ebben a pillanatban zárta el a csapot a fürdőszobában. Mikit ölbe kaptam, Attilára rákiál­tottam: — Menekülj! Gyere! — s szaladtam a kicsivel a lépcsőházba, letettem a hideg köre, majd egyetlen mozdulattal a villanyórához ugrot­tam, kikapcsoltam az áramot. • — Anyu, anyukám! — sírták a gyerekek, én meg rohantam vissza a konyhába, előkaptam a slagot, amivel nyaranta az erkélyt szoktuk lemosni. Mi van, mi történt? — kiabált Mari, még mindig á fürdőszobában. — Vedd be a slagot — nyújtot­tam be a szellőzőn — csatlakoz­tasd a vízcsaphoz! Szorítsd rá! Nyisd ki a vizet erősen! — Tűz van? — Rajta van? Engedd rá a vizet! Szorítsd rá! Álltam a szoba közepén, kezemben a'slaggal, s csak néztem a viharos gyorsasággal terjedő tüzet, a parázs­ló-lángoló bútorokat, az izzó könyve­ket. Csak át ne terjedjen a másik falra! — Jön már? — üvöltöttem, a gyerekek meg a hideg lépcsőházban sírtak. Hirtelen éles sugárban lövellt ki a slagon a víz. Ráirányítottam a nagy­szekrényre, nehogy átterjedjenek a lángok az íróasztalomra, a rajta fel­halmozott könyvekre, és kiterített kéziratomra. Egyenletes karmozdu­latokkalfröcsköltem végig a falat, a bútorokat,! a könyvespolcot. Leg­jobban a tévé környéke lángolt. Ful­dokoltam a füstben és a gőzben, fe­kete foltokban rajzolódtak ki az el­szenesedő bútorok. Sietve oltottam a tüzet, nehogy lángra kapjanak a bennük lévő ruhák, mert akkor az se lesz, amit magunkra vegyünk. Öt, vagy talán tíz perc alatt sikerült megfékezni a lángokat. Tocsogtam a vízben, égett, büdös szag terjengett a szobában. Az ab­lakokon kiáramló füst és gőz nyo­mán ijesztő látvány bontakozott ki. — Na — mondom —, ennek a berendezésnek vége. A bútorok nagyobb részén fel­pöndörödött a dekorit lemez, az ol­dallapok félig-meddig elszenesed­tek, cafatokban lógott a szétázott tapéta, a tévé körül tökéletesen ki­égett a könyvespolc. Röhejesen néz­tem ki, kezemben a slaggal, pizsa­mában, és iszonyatos düh fogott el. Ledobtam a slagot, kimentem a konyhába, elővettem a húsklopfo- lót, és kimért csapásokkal szétver­tem a Color Stár maradékát. — Mi történt? — dugta be orrát az előszobába Iván szomszéd. — Felrobbantunk. Nem láttad a gyerekeket? — Nálunk vannak. — Elvittétek? — El. Mit segítsek? — Menj haza! — üvöltöttem rá. — Amikor nem kell, mindig akkor jössz, a többi szomszéd is lapul, mint szar a fűben! Mari lépett be a kiégett szobába, és sírva, jajveszékelve roskadt a félig elégett paplanra. Nem törődtem vele. — Végünk van, mi lesz velünk, mi lesz velünk? — jajveszékelte. — Mi lesz, mi lesz? Majd az amerikaiak segítenek. — Tökfej, te marha, te! Még ilyenkor se hagyod abba? — Miért? Kire számítottál? Ta­lán a kedves szomszédainkra? Kiszórjuk az egész szart, veszünk helyette újat, telik a kölcsönből, azért van a biztosítás is! Iván eloldalgott. ; ..ÁF Hol vannak a tisztelt baráta­id? Most hova pucoltak?— támad­tam rá Marira, az meg csak sírt, jajveszékelt, hogy oda van minde­nünk. íróasztalomhoz léptem, le­roskadtam a székre. Hideget érez­tem a combomon. Nedves volt a pi­zsamám. Ott hevert asztalomon ön­életrajzi regényem kézirata, két példányban, margóig perzselödve. — Eléghettünk volna — dörmög- tem. Nikotintól bűzlött a szám, ci­garetta után kotorásztam, s ráme­redtem a lapra: ELŐTTEM KITE­RÍTVE. — Még nem jelent meg. — motyogtam. Felkattintottam öngyújtómat, és lassan, félve közelítettem a lángot. Táncoltak előttem a betűk. S mint gyerekkoromban, valahányszor magas lázban égtem, nyílt az ajtó. De csak résnyire. Csak akkora rés támadt, amekkorán akadálytalanul átférhetett a tüzesember. De nem jött — se be, se ki. Megállt a rés­ben, talpig parázsban, s nézett. Le nem vette volna rólam a szemét. Alit és nézett. Hiába akartam elfor­dítani a tekintetemet, hiába súgtam, hogy azokban a mennyezeti, repedt gerendákban szárnyra kelnek a gö- csörtök, felizzik a betonban a vas­szerkezet, kifényesedik a levegő, és ezüstfehéren tódul ki a résen. A tüzesember kicsit megemelke­dett, de nem mozdult tovább, csak intett három ujjúval, könnyedén, egészen súlytalanul. — Cseréljünk. ■ — Cseréljünk — mozogta a szám. , Két-három lépés az asztal. Csak két három lépés. Gyere, akartam mondani, s ahogy megmozdult ki­csit újra, szikráig röppentek ki az ízületeiből. Vigyázz a szőnyegre, versből van. Égett, fekete nyomok maradtak utána. Megálltam az ajtórésben, ő meg az asztalomhoz ült, és ismét izzó szikrák röppentek szét a szobám­ban. Rámeredt kéziratomra, mo­tyogott valamit, és rám emelte te­kintetét. Megpróbáltam a szemébe nézni, de csak azt a két izzó para­zsat érzékeltem, s a közepükben egy-egy pici, fekete pontot. Alig észrevehetően bólintott, és ráomlott .kéziratomra. Pirosán csaptak fel a lángok. Benke László 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents