Petőfi Népe, 1990. november (45. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-24 / 276. szám
I 1 1990. november 24. • PETŐFI NÉPE • 5 KECSKEMÉTEN JÁRT Á ROMÁNIAI FORRADALOM EGYIK JELKÉPE, A DIKTÁTOR PUSZTULÁSÁT BEJELENTŐ KOLTO —TÁNCSICS, PETŐFI SZEREPET VALLATTA— ÚJRA EURÓPAI ORSZÁG LESZ HAZÁJA?— CSÓKA LENINnSZOBOR TÖVÉBEN— VERSESKÖNYV Csak gyaníthatom: forradalmi küldetése nélkül is korhatározónak minősül a most negyvenéves Mircea Dinescu életműve. Hiába kerestem A jóság rémuralma című, válogatott verseinek magyar fordítását tartalmazó kötetét. Őt Is csak folyóiratainkban megjelent verseiből ismerem. Mégis, a történelmi személyiséget megillető érdeklődéssel figyelem a budapesti magyar—román értelmiségitalálkozón.. Kemény, már-már vad, lávás fájdalom, keserű vívódás felhőzte kémény vqnalú arcát. . Már akkor is, most is, a Forrás szerkesztőségi szobájában azon tűnődtem: kire emlékeztetett a feleségével, valamint Jókai Annával, Németi Rudolffal, a Magyar Napló erdélyi kötődésű szerkesztőjével Kecskemétre látogató költő. A művelődési központban rendezett sikeres irodalmi esten villant belém a fölismerés: Homloka vonala, el-, elrévedező tekintete, fej tartása Adyt idézi. Így érezhette mágát, akit jó szerencséje Petőfi közelébe sodort egy évvel a Nemzeti dal felolvasása után, hiszen Dinéscu neve úgy kötődik a romániai diktatúra megdöntéséhez, mint a magyar költőé a dicsőséges márciusi napokhoz. Jegyeztem szavait. — Tíz hónapig figyelt a titkos- rendőrség. A Liberationnak adott interjúm miatt elrendelt háziőrizet előírásai szerint csak sétálni mehettem az utcára. Nem térhettem be üzletekbe, hivatalokba, el kellett kerülnöm barátaimat, rokonaimat, senki sem hívhatott föl telefonon. Követték minden lépésemet. De elszaladtak, amikor Bukarest népe az utcára tódult. — Jött Domokos Géza könyDinescu nyes szemmel. Jöttek mások. Jött egy küldöttség. Jött egy tank. Zászlós. A tornya mellé állítottak, úgy vittek a televízió udvarára. Féltett a feleségem: lepuffant- hatnak a diktatúra fegyveresei. Velem tartott. A két gyerek otthon maradt, a nagymamával lesték a képernyőt. — Miért mondom tudatfeletti- nekj szürrealistának a reménysé- ges tömegmegmozdulást? Ügy fratemizálíak a televízió előtt a kivezényelt sorkatonák a felvonulókkal, mintha hosszú ideje erre a napra készültek volna. Néhány órája, néhány napja securi- tatés hadnagyok, századosok fürkészték minden pillanatomat,, most meg tábornokok jelentették tisztelettel a mindenkori helyze9 Szívélyesen fogadták jeles vendégeiket a Forrás munkatársai: Dobozi - Eszter, Buda Ferenc, Mák Ferenc, Szekér Endre. Balról a negyedik Molnár János, a Katona József Társaság vezetőségi tagja. (Straszer András felvételei) HÁROMSZÁZEZER PÉLDÁNYBAN tét. Soha ennyi udvarias, mosolygó tábornokot nem láttam. A történelmi véletlennek köszönhető: elsőként tudathattam a félelem betegségében szenvedő román népnek, a világnak a Ceau- sescu házaspár halálát. Magam is úgy éreztem, csoda történt. — A helyzet parancsa íróból alkalmi politikust, majd írószövetségi hivatalnokot csinált belőlem. Hamarosan tapasztalnom kellett, hogy a kommunizmus a vártnál is nagyobb űrt hagyott a gyomrokban, az államháztartásban, a fejekben. A diktatúra jégverme mindent megdermesztett ezen a tájon. Mennyi időbe telik,., amíg újra felélednek az elfagyasztott energiák, érzések, hitek? Messze előttünk jár Európa, pedig Budapest, Varsó, Bukarest a második világháborúig ezen a földrészen volt. Mindnyájan Jalta áldozatai vagyunk. Ha történetesen valahol az Atlanti-óceán, vagy a Földközi-tenger táján helyezkedik el a Szovjetunió, akkor talán ma 10 svájci frankot adnának egy forintért, többet érne a lej a márkánál. Érezhetjük-e magunkat egyenrangú európai polgároknak, ha egy Németország nyugati felében dolgozó munkás 7-9 napi béréből' vásárolhatott Frankfurt—Bukarest közötti repülőjegyet, míg honfitársaimnak több mint egy évig kellett dolgozni egy ilyen repülőútért. Ezért nem érti Nyugat-Európa, hogy mi történik a Duna-tájon, a Visztula, a Moldva mentén. — Kérik vissza a pártfőtitkárnak adott-kitüntetéseket, vonnák vissza az adományozókat sározó címeket, felejtenék, hogy fő-fő amerikai politikus a Lenin- szobor tövében csókolózott a diktátorral. Kérdezi tőlem- egy nyugati új sági ró &- kizárjuk-e a Ceausescfft didtóítfflfSflWS^IftH kát? Visszakérdeztem: öt íróból hármat távolítsunk el? Kilenc- százan odázták az ezerhatszáz tag közül kényszerből, számításból, karrierizmusból egyszer- többször a hódolatot követelő vezért. Akkor el kellene marasztalni két amerikai elnököt: parancsuralma kiépítésekor látogattak tüntetőén Romániába, bedőlve az államelnök megjátszott szovjetellenességének. Akkor megkapta Románia a legnagyobb kedvezmény elvét, most halogatják újbóli érvényesítését. — A román népet kellene segíteni. Ez a kormány előbb-utóbb megbukik, lejáratta magát, becsapta a forradalmat. Okkal tart a decemberi évfordulótól. Nehéz évek várnak népünkre, akárkik veszik át az irányítást. Most már < millióan rádöbbentek arra, hogy a választásokon félrevezette őket a Nemzeti Megmentési Front. Sokan el sem olvasták, hogy kik szerepelnek listájukon, csak nyomták a pecséjet jelükre, a rózsára. Ha Ceausescut is föltüntették volna, talán ő is ott ülne a parlamentben. (Mintha ismétlődne a történelemi Petőfi sem kellett a szabad- szállásiaknak. De mégiscsak 300 ezer- példányban fogyott el Dinescu A halál nem olvas újságot című kötete.) 'p £j|| Magunkat ámítanánk, ha azt gondolnánk: ai irodalom önmagában, tartósan megváltoztathatja a társadalmat. Különben is megkezdődött az olvasók elvesztésének a folyamata. Kenyérre, vajra, autóbuszjegyre kell a pénz. Vágtatva emelkednek a nyomdai árak, kétszeresebe kerül a papír. Még a bukszanyitogató bóvlik iránt is csökkent az érdeklődés. Ezek gyorsabban kerülhettek az olvasókhoz, mert a magánkiadók bevontak üzletükbe a köztulajdonnal olykor saját érdekeik szerint gazdálkodó nyomdai vezetőket. Egyre inkább azok kompromittálják a kapitalizmust, akik rossz hírbe keverték a kommunizmust. A könyvvásárlás visszaesése érzékenyen érinti az írószövetséget, mert minden eladott könyv után 2 lejt kapott szervezetünk. Ebből fizettük idős kollégáink nyugdíját, huszonnégy — köztük öt magyar nyelvű — folyóiratunkat. Ha nem kapunk külföldi segítséget — a németekben reménykedünk leginkább '—, ha az állam nem támogatja á kulturális intézményeket, bekövetkezhet Románia második sötétségi korszaka ... A magyar—roman egymásrautaltságot, nemcsak részben magyar származású felesége révén, fölismerő költőtől többen kicsit határozottabb kiállást vártak a tavaszi, budapesti magyar—román értelmiségitalálkozón. Okkal kérdezték Josef von Ferenczy szülővárosában, folytatódik-e a megkezdett tanácskozás. — Bízom az újabb, oly szükséges eszmecserékben. Sajnos, a tavaszi tanácskozást beárnyékolta a marosvásárhelyi összetűzés. -1 A jövő év első felére várható a második magyar 'nyelvű Dines- cu-kötet. Megelőzi-e megjelenését a második értelmiségi-„csúcs- találkozó”? Költő barátunk biztosra veszi, hogy addigra más Románia fogadja a magyar, a németországi, a svájci és jugoszláviai meghívottakat. Heltai Nándor MIRCEA DINESCU Száműzetés Légy óvatos Marmatiában virágzik a krumpli és éppen most kell délnek mennetek míg a nemzetben sírás kevereg s az ég fölöttünk kábán rojtosul ki? Találhattok melegebb temetőket s mint új világ a fájdalom fogad... Mi kaparjuk a smaragd krumplikat az én nyomorult krumpli-drágakőmet. S hogy összejöjjünk újra; melyik égbe sarvalt istentől jött utasítás? Nálunk nálatok halóttsiratás nálatok nálunk egy mesének vége. . Ne robbants még te is légy óvatos (egy angyalkát már cafatokra téptek) a nyárfák tetején vigyázva lépkedj ambróziás pitlibe ne taposs. Égi sírok közt szomjan nyivő árva kölyökmacskák a bolygó istenek, és épitész-falkák szerkesztenek erővonalakat az Úr nyomában. Ki transzban űzöd a valótlant ’ az öregek otthonait kíméld meg, hazudd hogy mégis jók voltak s vitézek I hogy lesz még egy esélyük ott alant. MI LESZ A MŰVELŐDÉSI HÁZAKKAL? Népművelő vállalkozók kerestetnek A lakosság vagy az egyesületi tagság szórakozását, művelődését szolgáló létesítmények már a múlt században sem számítottak ritkaságnak Magyar- országon. A városokban és a ■ falvakban — különösen a csendesebb, hosszú estés, téli időszakban — az épületek gazdái megtalálták a lehetőségét, hogy vonzó programokat kínáljanak: amelyekért a település (vagy csupán a- kerület) lakói, az egyesületek tagjai és támogatói szívesen áldoznak. A szándék és a kezdeménye&és a széles tömegek igényeire épült. így a rendezvények szervezőinek nem kellett félniük az érdektelenségtől. A bevételekből többre is futotta a közvetlen kiadásoknál. Felújíthatták, gazdagíthatták épületeiket. Ezekre az egykori egyesületi, köri, önkormányzati' székházakra alapult azután az ’50-es években a szocializmus sajátos kulturális intézményrendszere, a Szovjetunióból importált művelődési otthoni hálózat. Amely — mint minden akkoriban — erősen centralizált szervezet volt. Főközpont, központ, alközpont, intézmény — ez a struktúra arra az elvre épült, hogy legfölül vannak azok az elvtársak, azok az irányítók, akik a legalaposabban ismerik a marxi és a lenini népnevelés téziseit. Aztán lefelé haladva mind kevésbé tudorok a kultúrosok e tárgykörben. A ’80-as évek végéig, a hálózat széteséséig voltak ugyan központi parancSramduit próbálkozások a közművelődés társadalmiasítására, de mivel az elvek nem voltak egyeztethe- tőek a struktúrával, a? társadalmi vezétőségek tevékenysége ■ formális maradt: megalakulásuk után, igen rövid idő múlva, meg is szűntek. A zsűrik, a szemlék, minősítések és természetesen a működés alapnormáit valahol, valakik az MSZMP- kongresszusokon meghatározott tervek szerint állították össze. A párt kulturális direktívái határozták meg a szábályo- zást is. Az eredménytelenség alapján úgy tűnik: olyanok írták a határozatokat és utasításokat, akiknek halvány fogalmaik sem lehettek arról, hogy a nép hogyan él és mit gondol a közművelődésről. E szisztémának volt káros követkézménye, hogy az utóbbi évtizedekben elsorvadtak az öntevékeny művészeti csoportok, és számos hagyományápoló közművelődési közösség esett szét. ■ Mindezek ellenére nem állítható, hogy az elmúlt 40 évben nem tudott eredményeket felmutatni a művelődési otthoni mozgalom. Miután ugyanis bebizonyosodott: az elképzelt, az előírt tevékenységi körökhöz és normarendszerhez nem tud megfelelő anyagi támogatást adni a pártállam. Bele kellett -törődni az ideológiai lazulásba, így fordulhatott elő, hogy épp a művelődési otthonok és az intézményekben dolgozó népművelők voltak a legfontosabb otthonai, szervezői és úgynevezett alternatív mozgalmak helyi csoportjainak. Ma, a rendszerváltás időszakában, az önkormányzati választások után ráár a jövő kérdéseire kell választ adni. Le- gyen-e a kommunáknak közpénzen fenntartott művelődési intézménye? Ki fizesse a fenntartás és az üzemeltetés tetemes költségeit? Milyen kultúra legyen az, amelyet ezekben az intézményekben az önkormányzatok pénzéből segíteni kell? Drámai kérdések ezek, amikor nincs pénz az egészségügyé a szociális segitőhálózat korszerűsítésére vagy az iskolai oktatás színvonalának emelésére sem. . Sokan keresik a felvetésekre a választ, s tekintve, hogy .a közművelődésünkben szó szerint igaz a szentencia: „ahány ház, annyi szokás”, egészen biztos, hogy mindenkire érvényes jó tanácsot néni lehet adni e témákban sem. Szerencsére viszont Bács-Kiskun sosem szűkölködött; ötletes, kísérletező népművelőkben. Ma is bőven sorolhatjuk az előremutató. kezdeményezéseket. Talán a városi intézményeknek jelent a legkevesebb gondot a fennmaradás, a működés. Ezek a többségükben új intézmények a városközpontokban kapták helyet, s nem szűkölködtek a támogatásokban. Úgy, hogy ma is kiváló lehetőségeik vannak, hogy szolgáltatásaikkal és kisüzemeik termeléséből származó nyereségükkel megteremtsék a- színvonalas munka lehetőségét, A Bács-Kiskun megyei falvakban a művelődési házak átveszik a községi fedett, bazár — vagyis a fórum — szerepét. Ezt az utóbbi években fölvállalt szerepkört természetesen csak üdvözölhetjük! Napközben azért lehét hasznos a kultúrház, azért fordulnak meg falai között több százan, mert a vándorárusok olcsó, s helyben másutt nem kapható holmijaikat ott árusítják. A kereskedők által fizetett terembér az objektum fönntartását szolgálhatja. Az sem mellékes, hogy így az ellátás is gazdagodik. Helyet kaphat-e a művelődéi g§ sí "házban-^ vendéglátás? »Ter®''*' mészetesen. Sőt, elképzelhetetlen felszabadult szórakozás, ha * egy üveg kóláért, sörért, uram bocsá’ egy pohár konyakért a szomszédos kocsmába kell átugrani a rendezvények látogatóinak. Évtizedekig ezt a lehetőséget kifejezetten tiltották a rendelkezések. Pedig a büfék haszna is kultúrára váltható, A megyei intézmények némelyikében már fontos funkció: a lakossági titkár. A község megbízásából az intézmény animá- tora intézi a lakosság ügyesbajos dolgait, szervezi a hirdetésfelvételt, az utazást, a rendezvényeket, a színházjegyek, könyvek, lemezek beszerzését. Jól látják az önkormányzatok, ha úgy döntenek: a pártállam részéről alulfinanszírozott kultúrházakat nem szabad eladni vagy más célra felhasználni. Fontos viszont, hogy az ott folyó munkát és a költségvetést racionalizálni kell. Például úgy, hogy a népművelőknek felajánlják: önállóan, vállalkozásként működtessék a létesítményt. A szerződések azonban - nem csak üzleti elvek alapján köttetnek. Kölcsönösen előnyös megállapodások alapján, hiteles személynek olyan feltételekkel adják át az önkormányzat létesítményét, hogy a környezet- és kultúrbarát üzemeltetést garantálja; a közösségi célok elsődlegességét elismeri. Az intézmény falai között adjon helyet az egyesületek, a szervezetek találkozóinak. Szerencsére, ma már vannak az ilyen koncessziós szerződések. Van olyan művelődési házat működtető kft., amelyben társként az önkormányzat is szerepel. Olyan meggondolásból: ha a vállalkozó népművelőnek megéri, biztösan megéri a községnek is. így aztán a koncesszió kitételeinek teljesítését •is garantálhatják. Természetesen az említetteken kívül számos más elképzelés is ismert. A lényeg: a művelődési házak nem szűnnek meg! Szolgálnak, termelnek és élhetnek a közművelődési vállalkozók és természetesen a helyi közösségek hasznára. Farkas P. József