Petőfi Népe, 1990. november (45. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-16 / 269. szám

2 0 PETŐFI NÉPE 0 1990. november 16. ORSZÁGGYŰLÉSI BIZOTTSÁGOK NAPIRENDJÉN Bírák, ügyészek „ügye” Csütörtökön befejezte kétnapos ülését az Országgyűlés Alkotmány­ügyi, Törvényelőkészítő és Igazság­ügyi Bizottsága. A testület sorra vette az árak megállapításáról szóló törvényja­vaslathoz beérkezett módosító in­dítványokat. Megvitatta és támo­gatta a bírák, az ügyészek, a bírósá­gi és az ügyészségi ddlgozók előme­neteléről és javadalmazásáról szóló törvényjavaslatot. A bizottság egy ben azt javasolja a parlamenti pártoknak: próbálják elérni, hogy a törvényjavaslat lényegében vita- nélkül „fusson át” a plénumon, - mert azt szakmailag úgy készítet-, ték elő, „ahogyan az a nagy- könyvben meg vagyon írva”. Má-' gyárán: minden érintettel egyez-1 tették a legapróbb részletekig. i A bizottság úgy vélekedett: ál­talános vitára bocsátható a bíró­ságokról, valamint a Polgári Per- rendtartásról szóló törvény mó­dosítása. Egységes, átfogó sajtótörvény szükséges Az Országgyűlés Kulturális Bi­zottsága támogatja a sajtó teljes­ségét átfogó, egységes sajtótör­vény kidolgozását és a parlament elé terjesztését. E döntés mintegy kétórás vita után született meg a bizottság csütörtöki ülésén, hi­szen több képviselő is amellett ér­velt: ne legyenkülön és részletes- sajtótörvény, hanem több megal­kotásra vagy módosításra váró törvény — így például verseny­törvény, privatizációs törvény, Btk., Ptk. — vonatkozó részeiben szabályozzák a sajtót érintő kér­déseket. Hatnapos amerikai—szaúdi hadgyakorlat az Öbölben Nagyszabású közös amerikai—szaúdi hadgyakorlat kezdődött csütörtö­kön a Perzsa (Arab)-öbölben és Szaúd-Arábiában. A hatnaposra tervezett szárazföldi, tengeri és légi hadművelet-sorozatban 1100 harcigép, 16 hadihajó (köztük a ÜSS Midway repülőgép-hordozó), valamint az amerikai hadsereg egyik clitalakulatát alkotó ezer tengerészgyalogos vesz részt. Az amerikai haditengerészet szóvivője csütörtökön Bahreinben csupán annyit árult el, hogy a hadgyakorlat Szaúd-Arábia keleti tartományában zajlik. Az amerikai sajtó szerint a manőverek a kuvaiti határhoz igen közel, attól mindössze tizenhat kilométernyire folynak. ARAFAT SZERINT: if :o ;; >.i ,r/T.vrí>: »3 it; Háború esetén Irak ' három évig is kitarthat Mi lesz a gyermek­étkeztetéssel? Népjóléti szóvivői tájékoztató A gyermekélelmezés mostani, úgymond nem minden szempont­ból kifogástalan állapotának leg­főbb oka: kevés az erre szánt ősz- szeg.'Egyrészt a szülők sem képe­sek többet fizetni, másrészt az álla­mi hozzájárulás mértéke is behatá­rolt — hangzott el a Népjóléti Mi­nisztérium csütörtöki szóvivői tá­jékoztatóján. Bíró György professzor, az Or­szágos Élelmezés- és Táplálkozás- tudományi Intézet főigazgatója hangsúlyozta: az egészséges gyer­mekétkeztetést az összeállított éte­lek tápanyagértéke kell hogy meg­határozza, nem pedig az anyagiak. Ám a gyakorlatot természetesen befolyásolják s erről már dr. Ferenczi György, a főváros gyer­mekélelmezésének 90 százalékát ellátó Junior Vendéglátó Vállalat igazgatója szólt — a folyamatosan emelkedő nyersanyagárak. Igaz, hogy a vállalat nagykereskedelmi áron, vagyis a piaci árnál jóval ol­csóbban szerzi be a főznivalót, és saját nyeresége terhére eddig Í3 millió forintot adott úgymond a gyerekek „tányérjába”, ám az emelkedő inflációval tovább nem tudnak versenyezni. Vagyis a mos­taninál választékosabb összetételű ételt — több rostos étket, zöldsé­get, gyümölcsöt , a jelenlegi nyersanyagnormából képtelenek kihozni. Ezzel együtt igyekeznek érvényesíteni a gyerekek közétkez­tetésében az egészséges táplálkozás szabályait, s abban is bizonyosak, hogy 35 forintért — amennyit a szülők fizetnek gyermekeik egyna­pi kosztjáért — nem készíthető el odahaza ugyanaz az étel. I—- A gyermekélelmezés jövőjé­vel kapcsolatos különböző elgon­dolások — mint: legyen önköltsé- j ges a kicsinyek közétkeztetése, csak a tehetősebb szülők fizessenek többet, döntsön a szociális rászo­rultság — egyelőre elméletiek. Hi­szen amíg a pénzügyi kormányzat részéről nem születik ez ügyben döntés, a tudományosan kidolgo­zott ételegyüttesek csupán kísérlet­ként, szűk közösségben valósítha­tók meg. Szaddám Húszéin „akár három éven át is kitarthat”, azért egy Irak ellen indított háború „katasztrófa” lenne —jelentette ki Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke a^L’Express című francia hetilapnak adott interjújában. Arafat szerint a háború feltétlenül az olajme­zők szétrombolását hozná magával: a kuvaiti olajmezők alá vannak aknázva, a szaúdi telepek hagyományos fegyve­rekkel is megsemmisíthetőek. Arafat szerint még mindig van lehetőség a fegyveres konfliktus elkerülésére. Arafat a lehetséges kompromisszu­mot úgy jelölte meg, hogy első lépés­ként Kuvait területen arab erők válta­nák fel az iraki csapatokát, és ugyan­csak arab erők kerülnének a Szaúd- Arábiában levő más csapatok helyére. Ezt követően kezdődhetnének meg a tárgyalások a Közel-Kelet valamennyi válságának rendezéséről. Szovjet kiskatonák karácsonyi meghívása A német Zöldek Pártjának egyik képviselője, Alfred Mechtersheimer azzal a javaslattal állt elő, hogy a karácso­nyi ünnepekre szovjet katonákat hívjanak meg magukhoz német családok, s folytassanak népi diplomáciát. Mechters­heimer azért tett ilyen javaslatot, mert az egykori NDK-ban sokan túlságosan hosszúnak tartják azt az időt, a négy évet, amíg a 360-380 ezer főnyi szovjet nyugati hadseregcsoport utolsó tagja is távozik német földről. A havi 25 marka zsoldból tejngődő szovjet katonák már-már közutálatnak vannak kitéve a jó egy éve még a megbonthatatlan szovjet- keletnémet barátságot éltető lakosság részéről. A francia kormány vendégeként vesznek részt a Párizsban megrendezésre kerülő európai biztonsá­gi és együttműködési 9SÚcstalálkozón a három bal­tikumi köztársaság, Észtország, Litvánia és Lett­ország külügyminiszterei — közölte csütörtöki ri­gai sajtóértekezletén Mavrik Vulfson, a lett parla­ment külügyi bizottságának elnöke, aki egyben elmondta: a Szovjetunió küldöttsége nem emelt kifogást a baltikumi külügyminiszterek párizsi stá­tusa ellen. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlé­se szerint a Lottó 46. játékhetének nyerőszámai a következők: 21, 35, 45, 70, 89 Manfred Wörner a barátság üzenetét hozza BRÜSSZEL A legnagyobb érdeklődéssel készülök Magyarországra, amely iránti rokonszenvem régi keletű, s ahol most először teszek majd látogatást. Sok magyart ismerek, vannak köztük jó barátaim is," öröm lesz számomra odamenni — mondotta november 22-ép, csütörtökön kezdődő budapesti látogatásáról Manfred Wörner, a NATO főtitkára, aki budapesti útjának előkészületei keretében külön-külön interjút adott a magyar sajtó brüsszeli tudósítóinak. A főtitkár elmondta, hogy mélyreható eszmecserére számít a magyar vezetőkkel folytatandó budapesti tárgyalásain az európai biztonság jövőjé­ről. Arra készül, fejtette ki, hogy mint a NATO küldötte, a barátság üzenetét adja át a magyaroknak, s egy új szakaszt nyisson meg az Atlanti Szövetség és Magyarország közötti együttműködésben. Üj politika a SZER-nél? George Bush amerikai elnök hamarosan bizottságot nevez ki, amelynek feladata ki­alakítani a Szabad Európa és a Szovjetunió számára sugárzó Szabadság Adó új szerepét. A U. S. News and World Report hírmaga­zin szerint felmerült azt a kérdés: szükség van-é-arra, hogy az Egyesült Államok évi féimilliárd dollárt költsön három, külföldre sugárzó, különböző rádióállomásra. A har­madik az Amerika Hangja, amelyet esetleg kivonnak a külügyminisztérium irányítása alól. Egy törvényhozási javaslat szerint a három adót össze kellene vonni — jelentette a lap.. A KORÉÁI KÖZTÁRSASÁG TÁMOGATJA A MAGYAR ÁTALAKÍTÁS GYORSÍTÁSÁT Göncz Árpád Ro Te Vu elnökkel tárgyalt (Folytatás az 1. oldalról) kapcsolatok, az importliberalizálás és a vízum- kényszer megszüntetése az a három fő terület, ahol Magyarország a Koreai Köztársaság támogatásá­ra számit. . Göncz Árpád szöuli hivatalos látogatása alkal­mából csütörtökön érdemi eszmecserét folytatott Ro Te Vu élnökkel. A Magyar Köztársaság elnöke tájékoztatta vendéglátóját a magyarországi hely­zetről és kérte a Koreai Köztársaság támogatását. Göncz Árpád felvetette a dél-koreai mezőgazdasá­gi terménybehozatal liberalizálásának fontosságát és azt, hogy a két ország a tudomány és a tudo­mánypolitika terén alakítson ki szorosabb együtt­működést. A tudományos-technikai együttműkö­désről szólva a COCOM, kereskedelmi forgalmat ellenőrző szervezet szabályainak betartására tett ígéretet. Ro Te Vu válaszában elmondta, tudja, hogy Magyarországon a politikai rendszerváltás után a gazdasági változások véghezvitele van soron, és ígéretet tett a magyar kormány erőfeszítéseinek támogatására. A koreai fél ösztönözni fogja a szakemberek cseréjét, a beruházások, vegyesválla­latok létesítését, mert — mint mondta —, néhány kivételtől eltekintve a Koreai Köztársaság vállal­kozói még nemigen ismerik a lehetőségedet. Az építőiparban, hírközlésben, egészségügyi szektor­ban látja az elnök az együttműködés perspektivi­kus területéit. 'Végül jelezte, hogy a közeljövőben az állampolgárok utazásainál a vízumkötelezettség megszüntethető. Csütörtök délben Kang Jung Hun miniszterel­nök adott ebédet Göncz Árpád tiszteletére, majd a Magyar Köztársaság elnöke koszorút helyezett el a szöuli nemzeti temetőben, ahol a japánellenes felszabadító háború,és a koreai háború hősi halot­tal nyugszanak. Ezután az államfő és kísérete a magyar és dél-koreai zászlókkal fellobogózott Szöulon át a nemzetgyűlés épületéhez hajtott, ahol Pák Dzsung Hu, a nemzetgyűlés elnöke fogadta a vendégeket a „demokrácia házában”. Ez este Ro Te Vu elnök adott fogadást a magyar köztársasági elnök és kísérete tiszteletére. Terítéken a szovjet kapcsolat (Folytatás az 1. oldalról) felhatalmazta Kádár Bélát, a nem­zetközi gazdasági kapcsolatok mi­niszterét a kölcsönös gazdasági kapcsolatok új mechanizmusára való áttérés egyezményének és a jövő évi kereskedelmi megállapo­dás aláírásával. Ugyancsak hozzá­járult a kormány áz orosz és eset­leg más köztársaságokkal kötendő kétoldalú megállapodások megkö­téséhez. A kormány egyúttal meg­bízta Katona Tamás külügyi állam­titkárt egy tárcaközi bizottság fel­állításával, mely bizottság feladata annak vizsgálata, hogy miképp le­het a környező Országok magyar kisebbsé^eifea.r.dotláaőazÉéholásra való át rarTmlnisTOzai s ajtó ter­mékkel ellátni, turizmusuk anyagi feltételeit biztosítani. A csütörtöki ülésen elfogadták a Polgári törvénykönyvet módosító törvényjavaslatot. A módosítás hatályon kívül helyezi raz alkot­mány módosítása és a piacgazda­ság kialakulásának eddigi eredmé­nyei miatt elavult rendelkezéseket. Megszűnnek például a társadalmi tulajdon privilegizált helyzetét biz­tosító és a szocialista együttélés normáira utaló jogszabályok. A törvényjavaslat meghatározza a kizárólagos állami tulajdonban ál­ló vagyontárgyak körét. A kormány elfogadta a koncesz- szióról készült törvényjavaslatot. A javaslat meghatározza a kon­cesszió fog^jp^Uq; fglsp.rolj^.a ko^cesszi^^rjydMjjjeg. ^pjigedr hefo .kizárólagos .alláml „tulajdon, vagy tevékenység formáit. (MTI) Drágulnak a légijáratok December 10-étől 15 százalékkal drágulnak a hazánkból kiinduló légijá­ratok tarifái. A nemzetközi légitarifa- egyezmény keretében a IÁT A taglégi- tarsaságok november elején Genfben megtartott tanácskozásán határozatot hoztak a repülőjegyárak emeléséről. A világban végrehajtott tarifaemelés átlagosan 5-8 százalék körül mozog. A genfi konferencia a fent említett ár­emeléstől eltérő mértékű tarifaemelést hagyott jóvá a Magyarországról kiin­duló összes, tehát nemcsak a/ Malév járatait érintő légitársasági áru- és utastarifára vonatkozóan. Az átlagostól eltérő magyar áremel­kedést három, tényezővel indokolták. Egyrészt az Öböl-válság okozta olaj­áremelés Magyarországot súlyosabban érinti, mint a többi európai országot, másrészt a magyarországi infláció mér­téke jóval magasabb, mint a fejlett eu- rópai gazdaságokban. Harmadrészt a M agyarországról kiinduló légi szállítá­si dijak eddig 4Ö-60 százalékkal alacso­nyabbak voltak, mint ÚZ ellenirányú tarifák. (MTI) Pénz nincs, de a törvény készül (Folytatás az 1. oldalról) Tél a közutakon . (Folytatás az 1. oldalról) Vagy fehér útrendszerrel számol­nak. Az őrjáratos utakon lg ebbe tartóinak bele az égy- és kétszámje­gyű útvonalak, mintegy 575 kilo­méteren — teljes hosszúságban só­val és érdesíto anyaggal szórnak, főként csúcsforgalmi időben, haj­nalban és este. Egy-egy sószóró gépkocsinak 25-30 kilométeres sza­kaszt kell megtisztítania. A rajonos utakon csupán erdesítő anyagot szórnak, de nem -teljes hosszúság­ban, hanem olyan forgalombizton­sági szempontból veszélyes helye­ken, mint éles kanyarok, közút-— vasúti ■ átjáróhelyek, autóbusz- megálfók. Vannak megkülönbözte­tett rajonos utak is a megyében, ahol teljes felületen szórnak, ez az Áfór üzemanyag-szállításához, il­letve gázszállítasához szükséges. A fehér út fogalmával most ismer­kedtünk először* bár a közlekedők jól ismerik. Ez a megyében az 554 km hosszúságú bekötoút-hálózatot jelenti, ahol havazás esetén csupán a havat kotorják el, a síkosság ellen nem védekeznek. • Az elsőrendű útvonalakon a si-. kosság észlelésétől számítva másfél órán belül kezdik meg a munkát, s 4-6 óra alatt fejezik be. A másod­rendű utaknál ez 2-3 óra múlva kez­dődik, $ ugyancsak 4-6 óta alatt fejeződik be. A sóval való védeke­zés Celsius-fok alatt már nem fejti ki hatását,' akkor érdesítő anyagot szórnak. Lakott területek átkelőszakaszam, kivéve Kecske­mét közútjait, a koordinációs fő­mérnökség végzi az utak síkosság­mentesítését. Felhívták a figyelmet arra is, hogy az önkormányzatok vegyék fel a kapcsolatot a közúti igazgató­ság üzemmérnökségeivel, s alakít­sák ki a közős védekezés módozata­it, illetve a forgalom-visszatartás esetére a melegedőket. Nem árt, ha már most az autósok figyelmébe ajánljuk, hogy helyezzenek el gép­kocsijaikban lapátot, kőtelet, hogy mentés esetén ez rendelkezésre áll­jon. A teherfuvarozókat arra kérik, hogy kritikus helyzetben pótkocsis szerelvényt ne indítsanak el. A kootfdinációs főmérnökségen már működik a hóügyelet, a 22- 781-es telefonszámon. G. G. így nap mint nap tapasztalhatják: egyre kevesebb a pénz, s a dolgozó ember védelme valahogy mindig háttérbe szo­rul. E tekintetben, sajnos, az új vállal­kozások sem különböznek a régi válla­latoktól. Csakhogy a most elmulasztott biz­tonságtechnikai-beruházásokat később jóval drágábban lehet majd megvalósí­tani — jósolta meg a jövőt Gergely Imre, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőség (OMMF) megyei felügyelőségének vezetője. Ké­szül ugyanis a munkavédelmi törvény, (igaz, elég lassacskán), amely sokkal szigorúbb és következetesebb lesz, mint a mostani szabályozás. Kidolgo­zásakor a szakemberek figyelembe ve­szik áz ide vonatkozó nemzetközi egyezményeket;-hiszen ha e téren is Eu­rópához akarunk tartozni, el kell fo­gadnunk az ottani magasabb követel-, ményeket. A tegnapi rendezvény fő szervezője, a Secunio Munkavédelmi Szolgáltató Kft. egy kicsit már abból az Európából „hozott üzenetet”. Az OMMF segítsé­gével alapított, non-profit jellegű vál­lalkozás közvetít a munkavédelmi biz­tonságtechnikai berendezéseket, eszkö­zöket, ruhákat gyártó és fejlesztő cé­gek, valamint az ezeket felhasználók között. Katalógusokat, propaganda­anyagokat ad ki (decemberben jelenik meg az egyéni védőfelszerelésekről ké­szült katalógus), kiállításokat, tovább­képzéseket szervez itthon és külföldön. A kft. sok olyan munkavédelmi tevé­kenységet, illetve szolgáltatást felvállal, amelynek már és még nincs nálunk gaz­dája. A munkavédelmi napot az Ergonett Rt., divatbemutatója zárta. Ismerve a nem túl derűs megyei statisztikát (idén 2955 munkahelyi baleset történt) a té­véből ismert jelmondatukhoz r— „Lg,-, gyen mindig nett!” —, hozzátehetnénk: és egy kicsit elővigyázatosabb ... M. A. Kisemmizés helyett tulajdont a munkavállalóknak (Folytatás az 1. oldalról) ­tizálás előtt álló vállalat jelenti be a dolgozói résztulajdonlásra való igényét. A kezdeményezést általában, mint például a száz­halombattai kőolajfinomító­ban, a szakszervezeti tanácsok, vagy mint a Herendi Porcelán- gyárban, a munkástanácsok karolták fel. A Munkaügyi Minisztérium­ban aprogram gondozója, Csu­haj V. Imre gazdaságpolitikai titkár elmondta, hogy az MRP program terve várhatóan no­vember közepére készül el. Az anyagot kormányzati belső egyeztetések után az Érdek­egyeztető Tanács, majd a parla­ment elé terjesztik, remélve, hogy még az idén döntés szüle­tik, biztosítva azokat a törvé­nyes kereteket, amelyek alapján a program elindulhat. A tárca képviselője szerint az állami tu­lajdonnak kb. mintegy tíz szá­zaléka kerülhetne így dolgozói tulajdonba. Baltikumi külügyminiszterek a párizsi csúcstalálkozón

Next

/
Thumbnails
Contents