Petőfi Népe, 1990. október (45. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-13 / 241. szám
1990. október 13. • PETŐFI NÉPE • 3 Privatizáció a kereskedelemben csak jövőre Hol tart a kereskedelem privatizációja, mikorra várható, hogy magánkézbe kerülnek az állami üzletek, s nem kell-e attól 'tartani, hogy az átállásnak majd a lakosság ellátása látja kárát — erről érdeklődött az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumban az MTI, munkatársa. Dobor Ferenc főosztály vezető elmondta: a privatizáció jelenleg, országosan, mintegy 150-160 vállalat 10- 1T ezer egységét érinti, ezek közül körülbelül 8 ezer a bolt és a vendéglátóhely, a többi benzintöltő állomás,' tüzéptelep és más kereskedelmi tevékenységet végző szervezet. Figyelembe véve, hogy jelenleg mintegy 40 ezer magánkiskereskedő működik az országban, a privatizálandó üzletek száma túlságosan magas, s ezenbelül az alapellátást szolgáló élelmiszerüzleteké 3 ezer — az átállás tehát nem okozhat komoly fennakadásokat. A privatizáció technikai lebonyolítása jelenleg ott tart, hogy a vállalatok a rendeletben előírtak szerint tájékoztatják az Állami Vagyonügynökséget, valamint az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumot főbb adataikról, körülményeikről, vagyis arról, hogy érinti őket a privatizáció. Az adatokat az illetékes ázervek feldolgozzák, s előre láthatóan, körülbelül november végén kezdődhet meg a tényleges privatizációs program. A vagyon felmérése nem jelenthet különösebb gondot — mondotta a főosztályvezető ^. hiszen az országban ma pár 250-300 ügynökség vállalja ezt a feladatot. Alaptalannak találta azt az aggályt, hogy — mivel a törvénynek nincs végrehajtási utasítása ;— a vállalatok nem kellőképpen tájékoztatták, mert véleménye szerint a törvény minden szükséges tudnivalót tartalmaz, s a minisztérium technikai jellegű útmutatót is bocsát a vállalatok rendelkezésére. Ismeretes, hogy a privatizációs törvénnyel szemben meglehetősen nagy volt az ellenállás, s mint kiderült, többen a vagyont átmenteni akarók közül joggal féltek, hiszen a jogszabály érinti azokat a cégeket is — legalábbis jó részüket —, amelyek ma már társasági formában működnek. Sok vállalat ugyanis úgy vitte társaságba vagyonát, hogy megmaradt az állami központ, s ezeket most folyamatosan fel fogják számolni. Üzleteik — ezekből főleg Budapesten van sok, mintegy 4 ezer — a privatizációs törvényben foglaltaknak megfelelően eladhatók. A főosztályvezető véleménye szerint a lakosság ellátásában nem okozhat különösebb fennakadást a mintegy 3 ezer élelmiszerbolt privatizálása. Nem kell ugyanis attól tartani, hogy az átállás miatt ezen huzamosabb időre egyszerre bezárnak, bár kétségtelenül előfordulhat, hogy a vásárlóknak, átmenetileg, a megszokott üzlet helyett távolabb kell majd vásárolniuk. A vevők viszont számíthatnak arra, hogy — a legkésőbb néhány hónap múlva — megnyílt üzletekben jobb lesz a választék, udvariasabb a kiszolgálás és színvonalasabb a kereskedelmi munka. Többért — többet! Olvasóinkhoz Eljön-e az idő, amikor arról tájékoztathatjuk olvasóinkat, hogy csökkentjük a lap árát, hogy ezután olcsóbban vásárolhatják meg a Petőfi Népét? Reméljük, hogy eljön, s reméljük, hogy mi még megérjük ezt az időt. Egyelőre azonban, sajnos, az az idő jött el — pontosabban fogalmazva: az folytatódik, hogy emelni kényszerülünk az újság árát. Az ilyesmit, természetesen, fájó szívvel teszi az ember, mert tudván tudja, hogy napjainkban egyre sokasodnak azok, akiknek napi egy-két forint többletkiadás is a létbizonytalanságot növeli, a megélhetést veszélyezteti. Most mi is ebbe a helyzetbe kerültünk. A Papíripari Vállalat Kereskedelmi Igazgatóság 1990. szeptember 18-án levélben közölte velünk, hogy az újságnyomó papír kilónkénti árát 28,50 forintról 1990. október 1-jével 39,80 forintra emeli. Ez azt jelenti, hogy a nyomdának havonta 850 ezer forinttal többet kell fizetnünk a papírért. De ezenkívül, természetesen, fizetnünk kell a lap előállításért, a postai terjesztésért stb. A papírért tehát 30 százalékkal kell többet fizetnünk és a nyomda is emelte árait — ezt már képtelenek lennénk elviselni. Ám az emelés ellenére továbbra is a Petőfi Népe marad a legolcsóbb napilap Bács- Kiskunban. Azt hisszük, hogy továbbra is megéri majd a Petőfi Népét olvasni, hiszen a miénk a legrégebbi tapasztalatokkal bíró újság, nekünk vannak tudósítóink és munkatársaink szerte a megyében, így leggyorsabban csak a Petőfi Népe tud mindarról tájékoztatni, ami e tájon történik. Szolgáltatórovataink — például az orvosi ügyeletek rendjének közlése, amely a legközérdekűbb - nem hiányoznak ezentúl sem a lapból, és törekedni fogunk arra, hogy ezentúl is első kézből tudathassuk olvasóinkkal: mi, hol, mennyivel olcsóbb íj— remélve, hogy az így megspórolt összegből továbbra is jut majd a Petőfi Népére. Hosszú és bonyolult számításokba kezdtünk a Papiripari Vállalat levelének kézhez vétele után. Szerettük volna ugyanis elkerülni, hogy emeljük a lap árát. Bárhogyan forgattuk is azonban a lehetőségeinket, minden esetben rá kellett, jönnünk, hogy — a többi újsághoz hasonlóan — mi sem tehenünk mást. Kénytelenek vagyunk változtatni az árainkon: a Petőfi Népe 1990. november Fjétől a jelenlegi 4,30 helyett 5,80 lesz, a szombati 12 oldalas újság pedig 6,80 forint azoknak, akik egy-egy példányt vásárolnak. Az előfizetési dij pedig a következőképpen alakul: a mostani 105 forint helyett 145 forintot kell fizetni egy hónapra. Természetesen, mi azt szeretnénk, hogy ne csökkenjen olvasóink, előfizetőink száma, hogy a Petőfi Népéhez továbbra is ragaszkodjon az a 60 ezer ember, aki eddig naponta megvette, illetve járatta az újságot. Arra törekszünk, hogy a drágább újság többet nyújtson az olvasónak, mint eddig. Erre vannak elképzeléseink, terveink. Mindenekelőtt tartal- másabb, közérdekűbb, bátrabb hangú újságot készítünk. Szeretnénk a közeljövőben a hétfői lapban gazdagabb, kétoldalas sportösszeállítást megjelentetni, amelyben a megyei, és az országos, a nemzetközi eseményekről is bővebben tudósíthatnánk. Ugyanakkor .tárgyalásokat kezdtünk arról is, hogy szombatonként az eddigieknél lényegesen részletesebb rádió- és tévéműsort közölhessünk, a műholdas adások programjával együtt. Már most is tapasztalhatják olvasóink, hogy rugalmasabbak lettünk a hirdetések felvételénél. El akarjuk érni, hogy a ma délig leadott hirdetés egykét napon belül megjelenjen. Hirdetést elfogadunk telefonon, telexen, telefaxon, levélben, az ország bármely pontjáról. Jobban figyelünk az olvasó hangjára és nyilvánosságot biztosítunk minden józan véleménynek. Mindezek után és ezekkel együtt abban reménykedünk, hogy nem csökken olvasóink száma, hogy az a sok ezer ember, aki megszokta és megszerette a Petőfi Népét, a továbbiakban is hűséges, ragaszkodó társunk- marad abban a reményben, hogy egyszer talán mégis eljutunk oda, amikor csökkenthetjük lapunk árát, változatlanul tartva, sőt emelve a tartalmi, esztétikai színvonalat. NEM FEKETE HUMOR: HOLTTEST A HOKEDLIN Ki az úr a kiskőrösi halottasMzban? Az első és az utolsó út — a születés és a halál — tudjuk, kiadásokkal jár. A temetés is üzlet. Volt idő, nem olyan régen, amikor Kiskunhalasról Kiskörösre egy élelmes ember 3 ezer forintért hozta át egy elhunyt földi maradványait, hogy ott búcsúzhassanak el tőle a hozzátartozók. Hosz- szú éveken át a kiskőrösiek nem is választhattak, kire bízzák a végtisztesség előkészítését, mivel csak egy szolgáltatóhoz fordulhattak, a városi tanács költségvetési üzeméhez. Nyáron megtört az egyeduralom. Versenytárs jelent meg a kegyelet piacán, Seres Sándor soltvadkerti vállalkozó. Először örültek___ Örömmel fogadták a kiskőrösiek. Seres úrnak azóta már új üzlete van a városban, valódi és művirágokkal, koszorúkkal, szalagokkal, kitöltetlen gyászlapokkal és természetesen telefonnal. Mindez azt mutatja, hogy nem teljesen felkészületlenül érkezett Kiskőrösre. A temetkezési szolgáltatásra kiadott engedély, és az azóta végzett munka a Kiskőrösön dolgozó Seres Sándor esetében nem „esik” messze egymástól. Másról tanúskodnak az evangélikus temető halottasházában mostanában lezajlott — nem túl kegyetetes — események! A tanács és a magántulajdonos farkasszemet néz egymással, és időnként össze is kap azon, hogy ki az úr — a szolgáltató — a halottasházban. Nem tűnik mindjárt fekete humornak, vagy éppen mulatságosnak a temetkezésen osztozó két konkurens, a tanács költségvetési üzeme és Seres úr érdekkülönbsége, ha a panaszok után ki-ki megszólalhat. Hűtést kértek — de csak másnap kaptak! — 1990. október 4-én reggel meghalt az anyósom — meséli Szentgyörgyi Tibor, aki a soltvadkerti vállalkozó alkalmazottja a Kiskőrösön nyitott üzletben. — Mivel itt dolgozom, természetesnek tartottam, hogy a temetést is tőle rendeljem meg. A temetést 6-ánál későbbi időre nem halaszthattuk el, mivel anyósom, a 75 éves Csizmadia Jánosáé négy esztendeje rákban szenvedett. Nyitott sebe lévén, míg élt, már akkor is szagos volt. Hiába húztunk rá műanyag zsákot halálakor, nem ért semmit. Egy megoldás lehetett volna: az elhunytat mindjárt betenni a hűtőbe, az evangélikus temető halottasházában. Ám a hűtő már a tanácsé, illetve a költségvetési üzemé, azzal nem mi rendelkezünk. Kudarcunk, a temetéshez annyira szükséges hűtéssel kapcsolatban, itt kezdődött... — Mint magánember, és nem a vállalkozó itteni alkalmazottjának a felesége, kértem a költségvetési üzem igazgatóját, hogy engedje meg az édesanyám holttestét betenni a hűtőbe. Nem ingyen kívántam. Megfizettem volna az árát, ha kell, háromezer forintot is. Hiába. Hajthatatlan maradt Csak pénteken intézkedett, hogyKetegyék, miután én már magának, csütörtökön este, a lakására telefonáltam. Szentgyörgyiné akkor, a tv-híradó idején, valóban engem hívott fel és nekem panaszolta el, hogy a költségvetési üzem aznap nem tette lehetővé a hűtést Most megnyugtatnám, hogy másnap mégis... ám egyoldalú lenne a kép, ha az üzemet, a vadkerti vállalkozót és a tanácsot nem hagynánk szóhoz jutni. Ki mer ilyen esetben kivételt tenni? — Találkozásunkkor Szentgyörgyiné elmondta nekem — említem —, hogy édesanyja már 1945 óta Kiskőrösön élt. Arra is felhívta a figyelmemet, hogy csütörtökön reggel érdeklődött a sírásóktól, hány halott van a hűtőben, mire azok azt válaszolták: egy. Holott a hűtő kétszemélyes. — Kínos eset — válaszolja Majer György, a költségvetési üzem igazgatója —, de a tények is tények. A szóban forgó időben két halott volt a hűtőben, akiket a hozzátartozók velünk kötött megállapodása alapján tartottunk ott. Nem tudom mint állami vállalkozók, hogyan nézhetnénk az emberek szemébe, ha saját üzletfelünket kijátszva, kicseréltük volna a holttesteket a hűtőben? — Mi próbáltuk Szentgyörgyiékkel megértetni, hogy ez így nem megy — folytatja Majer György. — Korábban kértük Szentgyörgyi Tibor- főnökét, Seres urat is, hogy ne vállaljon el olyan temetést, amire ma még nincs felkészülve. A hűtő ugyanis a miénk és az egyházé, a boncházzal és a ravatalozóval együtt, amelyeket mi takarítunk és amelyeknek mi vagyunk a kezelője a Kiskőrösi Városi Tanács és az evangélikus egyház között létrejött egyezség szerint. Mi megférnénk a magánvállalkozóval is, ha tekintetbe venné a megállapodásunkat Amennyiben tisztelné azt a jogunkat, hogy mi' a kegyeleti helyen — épületeinkkel, felszereléseinkkel—birtokon belül vagyuk. Milyen alapon akar ő a mi tulajdonunkkal rendelkezni? Hiszen például Szentgyörgyi Tibor anyósa temetésének az idejét sem egyeztette velünk. Leszakított közlemények Csakugyan felemás ez a helyzet. Mert bár eddig, nagyjából, megfért egymás mellett a két tulajdonformán alapuló vállalkozás, mostanában egyre mélyül az ellentét. A konkurencia megjelenése, természetesen, nem maradt hatástalan a birtokon belüli üzem temetkezési dolgozóinak magatartására sem. Cipőjüket azóta szebben kitisztítják. Ám az is igaz, hogy a soltvadkerti ember 2 forinttal emelte a halottszállítás kilométerpénzét a költségvetési üzem díjtételéhez képest. Arról is hallottunk, hogy leszakítják egymás temetési közleményeit, s hogy a múlt héten a magán- vállalkozó mégiscsak véghez vitt egy helycserét. A ravatalozóról leemelt egy holttestet, kicserélte azzal, amelynek a temetésére vele kötöttek üzletet a hozzátartozók, a költségvetési üzem halottját pedig rátette két hokedlire. — Igaz? IS kérdezem Seres úrtól. — Igaz. Hová tettem volna? A földre mégsem illik ... Rohoska György, a tanács városgazdasági osztályának vezetője abban reménykedik, hogy az önkormányzati választás után, az egyházzal közösen, rendet tehetnek ebben a felemás szolgáltatásban. Csak addig bírják idegekkel a küzdő felek és az elhunytak hozzátartozói! Kohl Antal t 1 iin i íny I Októberi napsütésben
