Petőfi Népe, 1990. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-26 / 226. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1990. szeptember 26.

MINDENKI ERRŐL BESZÉL

Hova tűntek az eladó állami boltok?

Negyvenezerből tízezer maradt

Az Antall-kormány első száz napjára szóló program egyik legfontosabb ígérete a hazai kiskereskedelmi és vendéglátó bolthálózat gyors magánkézbe adása volt, az úgynevezett előprivatizáció. Ha a naptárra nézünk, talán még nem is vádolhatjuk túl nagy késéssel a kormányt, hiszen az előprivatizációs törvény végeredményben nem sokkal a száz nap lejárta után a parlament elé került. (Más kérdés, hogy a bennfentesek szerint erre a négy hónapos várakozásra sem volt szükség, hiszen a nevezett törvénytervezetet már több mint másfél éve, még az előző kabinet elkészítette.)

Ennél sokkal fontosabb azonban az a veszteség, ami azért éri az állami és az önkormányzati kasszákat, mert időközben — azaz az elmúlt másfél évben — az előprivatizáció tárgyai, az üzletek többsége már visszavonhatatlanul kikerült az állami fennhatóság alól. Még két-három hónapja is negyvenezer, eladásra váró üzletről nyilatkoztak a vezető kormány- tisztviselők, időközben ez a szám a hivatalos szövegekben húszezerre csökkent, a napokban pedig, a KSH felmérésére alapozva, napvilágot látott a megdöbbentő adat: már alig tízezer eladható bolt van az országban.

De mi is történt valójában? A társasági törvény, valamint az átalakulási törvény jogilag teljesen tiszta és támadhatatlan lehetőséget teremtett arra, hogy a kereskedelmi és vendéglátóvállalatok üzleteiket gazdasági társaságokba vigyék. Ha eközben valami igen nagy pénzügyi disznóságot nem "követtek el

— azért erre is volt példa —, akkor teljesen törvényesen került társasági tulajdonba az állami vagyon, és ezen a végeredményen — hacsak nem akarjuk, hogy végképp hitelünket veszítsük a leendő külföldi tőkeberuházók előtt — nem is szabad utólag változtatni.

Mi akkor a baj? — kérdezheti bárki teljes joggal. Ezt akartuk, végre megfelelő tulajdonosokhoz kerül az állami vagyon, végre lesz, aki hatékonyan, nyereségesen működtesse a kereskedelmet, a vendéglátást. Eny- nyire azért nem egyszerű a dolog. Az egyik probléma az, hogy a gazdasági társaságokká

— részvénytársasággá, kft.-vé alakult állami vállalatok egy része ezen a ponton meg is állt. Az állam elvesztette a tulajdonjogát, de akikre rászállt, azok egyelőre változatlanul működtetik a hatalmas vállalati apparátust, és a jelek szerint a saját és vezetőtársaik anyagi helyzetének ugrásszerű megjavításával részükről befejezettnek tekintik a rendszerváltást. Ettől ez még törvényes, legfeljebb a hatékony működés marad álom.

Persze, hosszabb távon valószínűleg változni fog a dolog. Annál inkább, mert a társasági tulajdonba került üzletek többsége nevetségesen olcsón jutott az új gazdákhoz. Ami érthető is, hiszen némi leegyszerűsítéssel azt mondhatjuk, hogy a vállalati vezetők maguknak adták el a boltokat, miért is szabtak volna a pénzügyminiszteri rendeletben ajánlottnál — azaz a mindenkori bérleti díj tőkésítésénél — magasabb árat. A következő lépésben viszont már a szabadpiaci — az előzőnél öt- tízszer magasabb árakon adják tovább — ugyancsak teljesen törvényesen — a társaságok birtokába került üzleteket.

Ki nyert és ki veszített ezen a többlépcsős, trükkös játékon? A nyertesek nyilvánvalóan azoknak a társaságoknak a vezetői, de persze a tagjai is, amelyeknél az átváltozott állami vagyon a piaci áron kel majd el. Értelemszerűen adódnak a vesztesek is: a költségvetés és a helyi önkormányzat, amely az eredetileg eltervezett rendszerben maga adhatta volna el piaci áron az üzleteket.

Mit lehet ezek után tenni? Bármilyen fájdalmas is a betervezett százmillióktól ily módon elesett állami és helyi költségvetésnek, ezeket a tranzakciókat — amelyek még egyszer hangsúlyozzuk, az esetek túlnyomó részében jogilag támadhatatla- nok — tudomásul kell venni. Igen nagy hiba lenne, ha — a jogi feltételek hiányában —1 esetleg politikai alapon próbálná most az állam mégiscsak visszaszerezni az elügyetlenkedett üzletek tízezreit. Mert erről van szó, a több mint harmincezer, állami tulajdonú üzlet privatizációjának bevételétől tulajdonképpen azért esett el a költségvetés, mert sem az előző, sem ez a kormány nem számolt az időközben meghozott törvények hatásával. Mindennek különös jelentőséget ad az a tény, hogy az állami vagyon meghatározó részét kitevő termelőüzemek privatizációja csak ezután kezdődik.

P. É.

AZ Á TALAKULÁS TÉRBELI HA TÁSAI

— Aligha veszik le hazánkban a megyerendszer átszervezésének, régiósításának fölmelegített tervét, ha jobban sikerűi 1975-ben a lengyel közigazgatás területi reformja. A magyar településkutatók szerencsére gyorsan értesültek lengyel kollégáiktól a mélyreható változtatás kritikájáról.

Ezzel a közvetlenül-közvetve mindnyájunk életét befolyásoló esettel példázta dr. Tóth József, a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának főigazgató-helyettese a két barati ország településkutatói között kialakult kapcsolat kézzelfogható előnyeit, amikor, dr. Csatári Bálint tudományos osztályvezető házigazdái és tolmácsi közreműködésével, közös interjút kértem a két regionális tudományos műhely hetedik együttes szemináriumán M. Potry- kowski docenstől és a magyar professzortól. Meg kellett kérdeznem

• Dr. Tóth József (Straszcr András felvételei)

Magyar alelnök lengyel javaslatra Átszervezés pártállam módra Központosítás vagy önkormányzat?

• Marek Potry- kowski

Rendszerváltás és településfejlesztés

Ott és itt: lengyel—magyar tapasztalatcsere

tőlük:

— Miért éppen e két intézmény között alakult ki ilyen rendszeres együttműködés?

Az indiai tudományos tapasztalatcseréről közvetlenül a kecskeméti tanácskozás előtt hazaérkezett, ennek bezárása után éppen Varsóba készülő főigazgatóhelyettes a második világháborút követő évekig vezeti vissza kapcsolataikat.- A negyvenes évek második felében, az ötvenesek elején ősi barátaink nagyobb szabadságban éltek, mint mi. Kevesebb kötöttség- • gél, szélesebb körben tájékozódva dolgozhattak földrajztudósaik is. Náluk a geográfia különben is mindig erős tudományág volt. Számunkra sokat jelentett kapcsolat- felvételünk az ötvenes évek végén. Rendelkezésünkre bocsátották módszertani adattárukat, közvetítésükkel, támogatásukkal köny- nyebben eljuthattunk más nemzetközi fórumokra. Nemrégiben egy szovjet jelölt ellenében éppen a lengyelek javaslatára választották Enyedi akadémikust a földrajzi világunió alelnökévé.

— Állásfoglalásunk a magyar regionális kutatások elismerését is jelenti. A magyar kollégák sokat tettek területi szempontok érvényesítéséért. Számunkra is igen termékenyek a közös stúdiumok.

Az elsősorban közlekedésszervezési tanulmányairól, könyvéről ismert lengyel tudóstól ismét magyar kollégája veszi át a szót.

■ - p—a®

— Mára mintha Megfeledkeznénk arról, hogy 56-ban a helyi érdekek, tapasztalatok semmibevétele és a már-már elfogadott régióterv is növelte az elégedetlenséget.

| A politikusok tanultak a már említett hetvenötös reform balsikereiből. Az volt a legnagyobb baj, hogy minden előzetes konzultáció nélkül, az egészet titokban előkészítve alakítottak ki 49 megyét a korábbi 17 nagyobb területi egységből, és létrehoztak kétezer kisebb közigazgatási szervezetet. Az egész szinte rázuhant Lengyelországra. Abban az időben még kritizálni sem lehetett. A Szolidaritás megszületése után kezdték csak bírálni ezt a félresikerült megyerendszert, mert az embereknek nagyon sokféle helyi problémát okoz. A kommunista hatalom visszaszorulásával egy időben váltak nyilvánossá a dokumentációk.

— Megszokták a rosszat, vagy visszakövetelik a régi területi felosztást?

— A kormány megkérte az akadémiát, hogy tudományos igényességgel vizsgálja felül a másfél évtizede hozott döntést és készítsen javaslatokat jobbítására. A miniszterelnök létrehozott egy húsztagú bizottságot — én is tagja vagyok —, amely két éven belül ösz- szeállítja az új vagy módosított területpolitikai programot.

— Központosításra vagy decent ralizációra törekednek?

Jfe^öt éve majd’ mindenki a nagyobb területi egységek mellett kardoskodott. Most úgy látják, hogy az esetleg visszaállított nagyobb vajdaságoknak nem a decentralizáció volna a fő törekvése, hanem a kormány kinyújtott karjaként működnének, a központi hatalmat erősitenék. Ugyanakkor á megy^pjchellyé' létt kisebb települések áz y.tóbbi években gyorsán urbanizálódtak. Lakói büszkék megyeszékhelyi mivoltukra. A kisebb területi egységek révén a térbeli egyenlőtlenségek azonban nyilvánvalóbbakká váltak. Például igen alacsony a keleti területeken az életszínvonal, kevesebb pénzt kaptak a fejlesztéshez.

— A lengyel példának köszönhetően vált egyértelművé: a területi struktúra megbolygatása fölerősíti az általános válságot, egyebek között a helyi hatalom gyengítésével —kapcsolódik ismét a beszélgetésbe dr. Tóth József, t— Igen időszeMelyik modell a jobb?

rűek egy kistelepülésen szerzett tapasztalataink. Vizsgáltuk, hogy az egyéni tulajdonra épülő mezőgazdaság milyen településfejlesztő erőkkel rendelkezik, mennyire tudja ezeket aktivizálni. (Á magángazdálkodás nem jár együtt szükségszerűen a. szegénységgel.) Tanulmányozhattuk a falusi turizmust.

— Tudtommal az utolsó ülésszak elnökeként Ön mondja a hetedik lengyel—magyar településkutató tanácskozás zárszavát. Miként ösz- szegzi a tapasztalatokat?

— Mindkét ország olyan helyzetben van, hogy nem tudja: mit hoz a holnap. Fontos feladatunk a felgyorsuló társadalmi, gazdasági folyamatok térbeli hatásainak vizsgálata. Meddig viselhető el a területi különbségek várható növekedése, maradnak-e eszközei a területi tervezésnek ott és itt, kelet- keznek-e új lehetőségek ott és itt. Mi magunk, tudományágunk is keresi helyét a változásokban.

Fontos mondandója van házigazdánknak.

— Ott egy liberális kormány vezeti az országot egy populáris (népies) ellenzékkel. Nálunk népies kormányzat van liberális ellenzékkel. Próbáltuk extrapolálni, azaz a múltbeli adatok alapján a várható fejleményeket megbecsülni, hogy melyik a jobb változat a válságból való kilábalásra. Mindkét helyen — nyilvánvaló — a gazdaság termelékenysége, piacképessége, produktivitása a meghatározó: Áz is kétségtelen, hogy mindkét helyen kötöttek a pályák, számúim kell elkerülhetetlen nemszeretem döntésekkel. Tanulságos számunkra, hogy a lengyel kollégák átfogóan közelítik meg a problémákat.

Folytatódik az ülésszak, így ösz- szegező végszónak is tekinthetjük Marek Potrykowski elismerő szavait.

— Adott esetben igen eredményes lehet a magyar módszer: tematikusán, az ágazati és területi szempontok együttes alkalmazásával vizsgálnak egy-egy adott várost, tájegységet, körzetet.

H. N.

KÉPERNYŐ

Miért ment el Kodály Csepelre?

Csak úgy foghegyről vetette oda Betlen János műsorvezető vasárnap délelőtt, a Tv-magiszter új, történelmi emlékezés sorozatában, hogy szegény Győré Imrét mennyit piszkálta a pártállam, mert — derék fiú lévén — odaellenzékiskedett jóné- hányszor Kádáréknak, Váci Mihály ellenben nem volt kellemetlen soha a hatalom számára.

Az 1956 utáni irodalmi űrben — kit becsuktak, kit eltiltottak, ki csakazértis hallgatott ~r magát átmenetileg jelentős költőnek láttató Győré sanyargott, nyomorgott, míg az azóta elhunyt népfi élt, mint hal a vízben. Magam is tudom, hogy népszerűsége a valóságosnál magasabbra tette költészetünkben a szabolcsi poéta helyét, tudom, édesgették díjakkal, címekkel, de azt is tudom, hiába akart szelíd lenni, mint „margaréták kint a szélben”, mert vissza kellett marnia, amikor már nem bírta a sebeket. Aügha korholta volna magát („te bolond”), ha olykor naiv lelkesedését nem utasította volna el oly konokul a hatalom.

Tünetértékű, ahogyan lekezelte a Tv-magiszter előbbi sorozatában, az ötvenes éveket idézőben oly tárgyilagos körültekintőnek bizonyult Betlen János bizonyos nemzeti értékek képviselőit, Váci

Mihályt például. Még akkor sem hihető, hogy Győré (a Magyar Irodalmi Lexikon szerint) „az elsők között van, akik líráikkal a párt harcai mellé állnak”, több gondot okozott volna a Kádár nevével jelzett rendszernek a hatalmas években a népiesek közé sorolható Váci Mihálynál, ha erről a képernyőről akarnak meggyőzni.

Kodály fülét is meghúzigálta a történelmi sorozat műsorvezetője. Lám, lám, ő a nagy nemzeti nagyság is beállt a sorba, a Hazafias Népfront vezetőjével együtt ellátogatott Csepelre, azaz lepaktált a szovjet csapatokkal visszaérkező Kádárékkal.

Miért is ment el a népfölkelés napjaiban nyilvánvalóvá vált, hogy nem is annyira vörös Csepelre? Mert a kiváló zeneszerző, sok más értelmiségivel, számos honfitársával együtt, használni akart. Márpedig csak az tud segíteni, csak az tudja tekintélyét, ismereteit érvényesíteni, aki nem vonul ki a társadalomból, aki teszi, amit tehet. Számos dogmatikus baloldali várta az alkalmat, hogy világgá kürtölje: íme, ez a régi urakkal cimboráló zeneszerző lenézi a kétkezieket.

Lehetséges, hogy a fenti esetekkel a helyzet bonyolultságára, az

emberi viszonylatok sokszínűségére, az olykor látszólag ellentétes megnyilvánulásokra kívánt utalni a műsorvezető. Vigyáznia kellene a látszatra: a történelem patikamérlegén egy elhibázott gesztus, rosz- szul megválasztott példa is kisiklathatja az igazságot.

* * *

Soha sem szerettem a bezzeg példákat. A szomszéd rétje mindig zöldebb, a szomszéd felesége mindig csinosabb... Pironkodnék, ha a honi televíziósainkat a BBC műsorprogramjának, stílusának maradéktalan átvételére buzdítanám. Más Anglia, más Magyarország. Ott már 1938-ban képernyőről értesülhettek számosán a nagyvilág eseményeiről.

Másként élnek, gondolkodnak a szigetország lakói, mint a magyarok. Arról nem is beszélve: jó néhány adóállomás kínálgatja választékát. Tanulni azonban lehet és kell is az angol újságíróktól, tévésektől, a programot közvetve, közvetlenül befolyásoló nézőktől.

Sohasem jártam a tengeren túl, de láttam néhány amerikai híradót. Néhány „snittet”, néhány pillanatot kaptak fontos események. Mintha az ottani előfizetőket inkább csak a felszín, a tünet érdekelné. Bravúros képsorok villantották föl a legsztorisabbnak, a legeladhatóbbnak minősített politikai, gazdasági, kulturális, társadalmi ügyeket.,* BBC többre be: csüli nézőit, köszönet érte. Elhiszi, hogy azért az emberek többsége inkább a lényegre, az összefüggésekre figyel, mint a tünékeny és gyakran félrevezető , látszatra. Másfél-két percre is igénybe veszik a nézők türelmét, ha van mondandójuk, eredeti, fontos gondolatuk, Tárgyilagosság ide, hiteles tájékoztatás oda, azért össznemzeti ügyekben igenis igyekeznek befolyásolni nézőiket. A hét közepén úgy illesz-' tették egymáshoz a Kuvaitban, Szaúd-Arábiában, Jordániában és Irakban készített riportokat, az amerikai, angol és francia katonák fölkészüléséről beszámoló tudósításokat, hogy szinte belesulykolták a tévénézők tudatába: elviselhetetlen a feszültség, tűrhetetlen az ellenség gonoszsága, útjára kell indítani a bombázókat, a rakétákat, a túszmentő alakulatokat.

Azt hiszem, hogy sokak elismerő véleményét fejezem ki, amikor a kényszerűen éjszakai műsor másnapi megismétlését javasolom. Nem tudnának helyet szorítani a BBC .világhíradójának másnap délután a kettesen?

Heltai Nándor