Petőfi Népe, 1990. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-15 / 217. szám
4 • PETŐFI NÉPE 0 1990. szeptember 15. A Hangya, az áfészek, meg a történelem 1898. Kezdetben nem volt semmiféle szervezet, amely a „szabad kereskedelem” teremtette áldatlan helyzetben védelmet nyújtott volna a kisembernek. Úgy tűnt: a drágulásnak, a hitelkamatok felsrófolásának sem írott, sem erkölcsi törvény nem vethet gátat. Mindezek főleg a szegényesen ellátott vidékieket sújtották. Gróf Károlyi Sándornak támadt az ötlete: 1898-ban létrehozta a Hangya szövetkezetét. Először csak mezőgazdasági termékek értékesítésére, később a termeltetésre, feldolgozásra és ennek értékesítésére is létrejöttek a szövetkezetek. Tevékenységükkel javították az ellátást (véget vetve a vágtató drágulásnak), s mivel megszervezték a saját finanszírozásukat (az Országos Hitelszövetkezet által), létrejöttek a kisvállalkozások létfeltételei. Az 1940-es években a Hangya Szövetkezeti Központhoz 2000 tagszövetkezet tartozott, több mint 700 ezer taggal, 4000 Hangya-bolt, 30 konzervgyár és 20 ipari üzem működött. Az 1947—48-as fordulat után megszüntették őket. A Hangya Központ vagyonát államosították, a szövetkezeti tagokat üzletrészeikkel együtt a földműves-szövetkezetekbe kényszerítették, majd létrehozták a központosított, körzetesített, vállalatszerűén működő áfésze- ket. 1989. Több mint negyven évvel később, 1989 szeptemberében vállalkozó kedvű polgárok ismét elindították a Hangya szövetkezeti mozgalmat. Először egy szövetkezet átalakulásával a Hangya Szövetkezeti Központ Rt. jött létre: magán-részvénytársaságként (!). Jelenleg mintegy 100 Hangya szövetkezet működik az országbah, közel 30 ezer taggal. Központjuk, a részvénytársaság a fő szervező, az elvi irányító s a „propagandafelelős”. A Hangya szövetkezetek legfőbb jellemzőit a következőkben határozta meg: alulról jövő kezdeményezés (?!), amelyhez a mozgalom, illetve a központ szakmai támogatást nyújt; a profiltisztaság, azaz a szövetkezetek csak egy üzletágra alakulnak; a szövetkezetek — legalábbis elhatározásuk szerint — elsősorban információs és szervezési központok, csak másodlagosan gazdálkodó szervezetek; tevékenységük nem a profit elérését, hanem a termelő vagy fogyasztó tagok érdekvédelmét szolgálja; jellemző rájuk az integrálódás alacsony szintje, azaz a szövetkezés csak bizonyos szolgáltatásokra (értékesítés, áralku, beszerzés stb.) történik, egyébként a tag önálló egyéni vállalkozó. A Hangya központ felvásárolja a felesleges termékeket, javítja a fogyasztási struktúrát, árkiegyenlítő szerepet tölt be. Szervezi a beszerzést, a feldolgozást. Nem kíván vállalatbirodalommá válni, csak a Hangya Közös Piac üzleti központjaként működni. Mindezek passzusok a Hangya újság legutóbbi (5.) számában olvashatók. Ugyanebben a lapban található a Hangya kontra áfész címet viselő eszmefuttatás is. Ebből az idézet: „Az áfészek a volt pártállam bolsevik mo- nopolisztikus elvére épültek ... az áfész a tagok személyi és vagyoni társulása. ... saját vagyonában azonban a tagsági vagyon aránya a legkisebb. ... olyan tulajdoni konglomerátumnak tekinthető, amely döntően a következő vagyonelemekből áll: a magánkereskedők üzleteinek az államosításkor az áfé- szekhez való csatolása; a Hangya szövetkezetektől kapott vagyon; a jogelőd földművesszövetkezetektől kapott vagyon; a területrendezések során az államtól kapott vagyon; állami, tanácsi dotációk, alapjuttatás, egyéb állami (társadalmi) eredetű Vagyon. ... Jelenleg leginkább az áfész elnöke tekinthető a vagyon tulajdonosának, legalábbis abban az értelemben, hogy igen nagy hatalom koncentrálódik a kezében ... Miért vannak az áfész- boltok válságban?... ez nem az élelmiszerkereskedelem, hanem a vállalati központos forma válsága... Az elmúlt évtizedekben a kisboltok dolgozói nem élvezhették munkájuk gyümölcsét, rendkívül alacsony bérük nem állt arányban a nagy szellemi és fizikai igénybevétellel. Ennek alapvető oka ... a vállalatközpontos szervezeti formába való tartozásuk, illetve az áltáluk kemény munkával megtermelt jövedelem totális centralizálása és igazságtalan újraelosztása ... Ugyanez a monopolisztikus (bolsevik) elv érvényesül az áfészek felvásárlási politikájában, így az árak kialakításában is. ... Nem véletlen, hogy mindent elkövetnek az áremelések érdekében.” 1990. SZEPTEMBER Sajtótájékoztatót szervezett a MUOSZ agrársajtóklubja a napokban. Rendezvényüknek az Áfész kontra Hangya címet adták, műfaját vitaként határozták meg. A részt vevő újságírók valamennyien kézhez kapták a Hangya újság ominózus példányát, s az idézett cikket kivétel nélkül vitára ösztönzőnek, sőt provokálónak találták. S lévén, hogy véleményük is volt (van) az áfészekről éppúgy, mint az új Hangya szövetkezetek szervezéséről, minden együtt volt ahhoz, hogy a programnak megfelelően valóban vita kerekedjék. Ezt csak a meghívott vendégek magatartása akadályozta meg. Dr. Szilvasán Pál, az Áfészek Országos Szövetségének (Áfeosz) elnöke és dr. Pongor Zoltán, a Hangya Szövetkezeti Központ Rt. alelnök igazgatója ugyanis egyszerűen elzárkóztak a vitától, sőt, egyenesen visszautasították azt. S ebben éppen az Áfeosz elnöke járt élen: nemegyszer maga védte ki az alelnök igazgatónak feltett, általa élesnek minősített kérdéseket. Az újságcikkre célozva például elmondta: visszautasítják ugyan a pejoratív megfogalmazásokat, de a Hangyával vállalják a — tisztességes — versenyt. Persze, ez egyúttal megmérettetést is jelent — állnak elébe! Mire alapozzák önbizalmukat? Arra, hogy a fogyasztási és értékesítési szövetkezeti mozgalom központja, az egykori hatalommal együttműködő, s ennek megfelelően funkcionáló Szövosz megszűnt. Helyette létrejött a minimális apparátussal működő, a szövetkezetek valódi érdekeit szem előtt tartó Áfeosz, amelynek a szövetkezetek önkéntes alapon tagjai. Az alulról kezdeményezett, felülről elindított változások meghozzák a kívánatos gazdasági változásokat a szövetkezetekben, illetve magában a mozgalomban. Ez az, amire derűlátásukat alapozzák, s dr. Szilvasán Pál szerint felvehetik a versenyt a Hangya szövetkezetekkel. Bár a propagandájuk ellene szól, dr. Pongor Zoltán, a Hangya rt. alelnök igazgatója is a békés verseny melletti szándékukat hangoztatta. Kijelentette: nem óhajtanak a régi Hangya jogutódja lenni — erre a jogszabályok sem adnak lehetőséget'-^-, nem követelik tehát vissza a központjuktól elvett vagyont. A legtöbbet kifogásolt kérdéssel kapcsolatban elmondta: tudják jól, hogy a magán-részvénytársaság mint a szövetkezeti mozgalom központja fából vaskarika. De nem találtak megfelelőbb gazdasági formát olyan szervezethez, amelybe a tőkét is bevihetik. Enélkül viszont nem tudják segíteni szövetkezeteiket. Újraindítása óta mintegy 50-60 millió forintot invesztáltak eddig a mozgalomba. MÁSNAP Azon tűnődöm: miért ilyen gáláns az Áfeosz a Hangyával? Nyilván azért, mert — bolsevista szerveződés ide, nagy apparátus, kevés fizetés oda — az áfészek mégiscsak több mint negyvenéves hagyománnyal rendelkező, jól kiépült, hatalmas taglétszámú gazdasági szervezetek: különböző feldolgozó- és gyártó ipari üzemekkel. Mindezt nem lehet csak úgy megszüntetni, lesöpörni. Mindenesetre szép dolog (legfeljebb kit érdekel?), hogy a „nagy” olyan lovagias a kicsihez. „Aki” viszont most még olyan kicsi, hogy csak övön alul tud ütni. Mindannak, amit az áfészekről hirdetnek, nagy része igaz. Csak éppen egyoldalú. A másik hibáit meglovagolva tolják előtérbe magukat, a másikat ördögnek, önmagukat angyalnak kikiáltva toboroznak híveket. S ez sikerülni is fog nekik: főként a termésüktől szabadulni nem tudó kistermelők, az áfészekkel konkuráló felvásárlók, a mezőgazdasági és kereskedelmi privatizációt óhajtó-sürgető leendő (vagy jelenlegi) kisvállalkozók s mindazok között, akik leginkább ki vannak szolgáltatva a vidéken monopolhelyzetben lévő áfészeknek. Az ő zsebükből majd a részvénytársaságközpontú Hangya szövetkezetlek veszik ki a pénzt... Almási Márta „ELTŰNT A TÓ, HOL ESTENDEN. _______________________ V ÍZGAZDÁLKODÁST! VÍZGAZDÁLKODÁST! VÍZGAZDÁLKODÁST! Az erdősítés is okolható az aszályért? Százféle vízfelület enyhítette az időjárási szélsőségeket Alföldünkön még ükapáink korában is. Néhai Tálasi professzor így sorolta a vízvötte helyeket: „Laposok, tavak, székek, bogarzók, tocsogók, őrjegek, vízfogó hajlatok, fertők, lápos rétek, ingoványok, lacák, csintoványok, szity- tyók, dzsindzsások, gödröslaposok, kelők, sömjékek, pocsolyák”. Kun- szentmiklóson Varga Domokos szerint a századfordulón „a Székalján többnyire csak a nyár derekán bukkant fel víz alól, s ősszel már megint ellepte a föld árja: síkvíz lett, majd pedig síkjég.” Vadkacsára vadászhattak Hornyik János kortársai a Széchenyi tér és a mostani Simonyi utca sarkán, jókora szabad vízfelület volt a Széktó, a Csalános, a Fehértó, tucatnyi tavacska csobogott a mai megyeszékhely belterületén (a leninvárosi garázssor helyén, a villanymalommal átellenben...) Egy megyei tanácsi feszólalásból tudom: Madaras, Katymár környékén is számtalan vízgyűjtő tűnt el örökre. Hová lettek? Homokhátsági keservek Fogyatkozásukon már Katona József sajnálkozott: „eltűnt a tó, hol estenden, madár ült méla lesben, minden oly sík, kietlen”. Az utóbbi évtizedekben vészesen süllyed a talajvízszint is. Idén elsárgulva komyadozó kukoricatáblák, fonnyadt napraforgómezők, fuldokló parkok, kiszikkadt kertek vádolják a szörnyű aszályt. A szárazság sok milliárd forinttal károsítja a tönk szélén vergődő országunkat. Vészhelyzetünkben érthető: még állóhely sem maradt üresen az Országos Erdészeti Egyesület kiskunsági csoportja által szervezett, elsősorban a homokhátsági talajvizek fogyatkozását tárgyaló összejövetelen. Már a felkért előadó, dr. Szotfridt István is tágabb összefüggésekben kutatta a talajvíz süllyedésének okait, mint ezt a meghívóból sokan gondolták. A tragédiával fenyegető vízhiánnyal naponta küszködök a felszíni vízhiány csökkentésének lehetőségeiről szóltak, szemléletváltozást, intézkedéseket sürgettek. Változik az éghajlat? Nyilvánvalóvá vált: az éghajlati változások apasztották elsősorban a vízkészletet. (Olvastam: Papp Ferenc debreceni kutatásai szerint 1854 és 1973 között csaknem 40 milliméterrel csökkent átlagosan az évi csapadék.) Ennél is nagyobb baj, hogy mivel háromtized Celsius-fokkal emelkedett a hőmérséklet, erőteljesebb lett a párolgás. A tanszékvezető egyetemi tanár sórra vette1 az éghajlati változások okait (a tömeges erdőirtással ^növelt üvegházhatás stb.). Többek vizsgálataira hivatkozva mondandóját elsősorban a homokhátsági viszonyokra szorítva, úgy vélte, hogy a talajvízszint süllyedése ötven százalékban éghajlati, időjárási okok következménye. E tájnak egyméternyi csapadékkal adósa az utóbbi tizenöt évben a természet. Különösen a hóhiány sújtotta a mezőgazdaságot, mivel a talajvíz főként a téli csapadékból táplálkozik. Számottevően csökkenti az úgynevezett rétegvíz-kitermelés. Szinte hétről hétre növeli a közműves vízellátás fejlesztése a vízfogyasztást. Egy 1985-ben jóváhagyott megyei terv a napi víztermelő kapacitás 50 ezer köbméteres bővítését irányozta elő 1990-ig. A fásítás a bűnös? Az erdészek tárgyilagosán szembenéztek azzal a váddal, amely szerint az alföldfásítás marasztalható el a vízszintsüllyedésért. A telepítéseket túlzottnak minősítők azonban megfeledkeznek arról, hogy még a múlt század közepén is csaknem akkora felületen javították erdők a levegőt, mint napjainkban. Igaz: alaposan megváltozott a faösszetétel. Nagykőrösi adatok szerint száz esztendeje a kocsányos tölgy uralta az erdőket. Arányuk napjainkra több mint a felével, 41 százalékra csökkent. Zsugorodtak a nyárasok is. Az akácok aránya megtizenötszöröződött, most 9 százalék. A szomszédos város környékén a korábban csak szórványosan előforduló fenyő — 14 százalék —| a legelterjedtebb fafajta. A telepítéseknél eddig is figyelembe vették a fafajták eltérő vízigényét. A nyár •— például — négyszer, a kocsányos tölgy kétszer annyit fogyaszt, mint a fenyő. Vízgazdálkodási szempontból ezért előnyös a fenyőerdők Kiskunhalas környéki térhódítása, á túlságosan szomjas fafajták visszaszorulása. Vízügyi kutatók adataira, főként a nyíri erdei vizsgálatokra hivatkozva bizonyította az előadó, hogy az egyes erdők vízigényét menynyire befolyásolja életkoruk. Legtöbbet tíz- és tizenöt éves koruk között, az erőteljes növekedés szakaszában isznak. Jobb termés, több víz A terméshozamok gyors növekedésekor meg-megfeledkeztünk arról, hogy egységnyi területen jóval több víz szükséges a korábbinál több, olykor kétszer-háromszor annyi szerves anyag előállításához. Magasabb lenne a talajvízszint, ha most is annyi búzát, rozsot, kukoricát adna egy- egy hektár, mint a korszerű mezőgazdasági művelés meghonosítása előtt. A csőkutak, az öntözőfürtök is apasztják a vízkészletet, noha még mindig kevesebbet öntözünk a kívánatosnál. Viszi a vizet a bányászat — de mennyire —-, az ipar is. Téves következtetésre jutna, aki e vázlatosan felsorolt vészjelzésektől megrémülve megállíthatatlannak érezné a vízkészlet csökkenését. Azzal semmire sem megyünk, ha ölbe (ett kézzel várjuk a hét (különösen téli csapadékban) szűk esztendő után remélt bő esztendőket, a fehér kará- csonyos nagy teleket, aranyesős májusokat. Sajnos, számolnunk kell a hőmérséklet néhány tizedes további emelkedésével. Csak szemléletváltozással kerülhető el a tragédia. Véget kell vetni a természeti javakat is herdáló rablógazdálkodásnak. Az elmúlt évtizedek torzulásai közé sorolható, hogy például több vízgazdálkodási társulat vízi társulattá változtatta a nevét. Vészhelyzet! A termelés minden szakaszában számolni kell a vízzel mint véges adottsággal. Szóltunk a megfelelő fajták kiválasztásának a fontosságáról. Az összegyűlt szakemberek sok hasznos, vízkímélő, vízfogó módszert ajánlottak. Jobb talaj-előkészítéssel kisebbíthető a szél, a meleg szárító hatása. A gyomtalanítás, a rendszeresebb talajlazítás elősegíti a vízhasznosulást. A csatornák jobb karbantartása is enyhítheti a gondokat. Hosszabtr távon takarékosságra szoktathatják a fogyasztókat a még mindig nem értékén megfizetett víz díjai. (Csupán vízzabáló régi WC- tartályok kicserélésével sok millió litert spórolhatnánk.) Ideje volna a Duna-víz céltudatosabb hasznosításának megtervezése. Úgy kellene összefogni az elsivata- gosodás veszélyének elhárításáért, mint az említett találkozó résztvevői. Noh^ világossá vált: tévednek a talajvíz elillanásáért elsősorban az erdészeket okolok, a fatudorok azon törték a fejüket, hogy miként hasznosíthatnák gazdaságosabban a meglévő vízkészleteket a jövőben. Örömmel fogadták a vízügyesek képviselőjének bejelentését: számíthatnak együttműködésükre. Heltai Nándor • Kiskunsági keserves (Straszer András felvételei) • Mikor látott utoljára vizet?
