Petőfi Népe, 1990. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-14 / 216. szám
6 • PETŐFI NÉPE t 1990. szeptember 14. HEGYMÁSZÁS KALANDOKKAL A csúcson volt • Az osztrák Gross-Glochner látható a kép közepén, a távolban. Dömötör Zsolt, a kecskeméti gazdasági malom fiatal molnára megszállott természetjáró. Tíz éve is van, hogy beiratkozott az akkor még létező kecskeméti kerékpárklubba. A kis csapattal sokfelé megfordultak, jártak például az Adriánál, a szomszédos Erdélyben. Ez utóbbi túráról hajdan lapunk is írt. A kecskeméti brin- gások elhatározták, kikerekeznek a megyeszékhely francia testvérvárosába, de valami oknál fogva minden esztendőben meghiúsult a kirándulás. Zsolt pedig Székesfehérvárra került el, ahol élelmiszer-ipari szakközépiskolában tanult. A dunántúli településről már nehezebb volt hazajárnia a kecskeméti klubba, ezért helyben keresett társakat. A kecskeméti csapat szétszéledt, a fehérváriak pedig még ma is együtt járják a természetet, a hegyeket, sőt, a világot. — Életed első legnagyobb hegyi túrájáról tértél haza nemrégen. Merre jártál? — kérdezem a halk szavú, szerény kecskeméti molnáríegényt, akiről első látásra nem mondaná meg senki sem, hogy több ezer méteres hegycsúcsokat hódit meg, ha kell. Beszélgetésünk közben pedig egyre- másra előkerülnek a túra során készített színes fényképek. — A hegymászásban csak annyi gyakorlatom, tapasztalatom volt, amennyit a Magas-Tátrában meg lehet szerezni — kezdi a választ Zsolt. — Azt viszont barátaimmal már ko- rábbah elhatároztam, hogy jó lenne meghódítani néhány európai magaslatot. Elsőnek a hozzánk legközelebbit, Ausztria legmagasabb hegycsúcsát, a Gross-Glochnert szemeltük ki. Még tavaly indulni akartunk, de nem volt teljes a felszerelésünk. — Milyen felszerelés kell? . — Elsősorban a jégcsákányaink hiányoztak. Ezek nélkül nem szabad elindulni, de az az igazság: sokba kerülnek. Most is budapesti kluboktól kértünk kölcsön. Hóvas, hószemüveg, hátizsák, meleg hálózsák. A felsorolás hosszú lenne, de a legfontosabbakat elmondtam. Ja, és-a fizikai kondi.-., ció, meg a nagy elhatározás is sziiksér, 'geSúA zsebpéfl^J'jip<(iarf>psgéjjünk,.;| bár az 50 dollárral nem sokra lehet menni egy-egy hosszabb túrán. — De azért nekivágtatok. Mennyi időre mentetek? — Az osztrák Gross-Glochner és a francia Mont Blanc csúcsaira jutottunk fel. A túrát kéthetesre terveztük. Az az igazság, sokkal könnyebben felmásztunk a hegyekre, mint ahogyan a tetthelyre értünk, ugyanis stoppal indultunk el. Négyen, két párban. Szerencsére, mindig akadt autós, aki felvett bennünket. Sok-sok izgalmat átéltünk az út során. — És, persze, a hegymászás közben is. Nem? ,-— De. A Mont Blanc megmászása valóban izgalmas volt, már csak azért is, mert mi magunk nem gondoltunk arra, hogy oda is elmenjünk. Egy pesti házaspár biztatott, pontosabban vetette fel, mi lenne, ha felmennénk Eürópa, az Alpok legmagasabb pontjára. Természetesen igent mondtunk, a találkozó helyszínét is megbeszéltük, miután ők előbb elutaztak Franciaországba. Az előbb az izgalmakról kérdeztél... Gyönyörű idő volt, amikor megérkeztünk a, Glochner- hez, ám amikor a- hegymászásra került a sor, eleredt az eső. Visszafordultunk, majd másnap ismét próbálkoztunk. Igen ám, de éjszaka hó esett, mintegy 20 centiméteres hólepel borította a terepet. Mégis nekivágtunk. Nemegyszer a sziklafalon kellett másznunk, ami különösen veszélyes volt. Eltévedtünk, de azért sikerült feljutnunk a 3798 méteres csúcsra, ahol szinte semmit nem láttunk, blyan köd volt. Pechünkre, visszafelé is eltévedtünk. — Mit lehet ilyenkor tenni? — Leül az ember és vár, amíg el• A csúcson a kecskeméti Dömötör Zsolt. • A Mont Blanc első két meghódítójának szobrot emeltek. *-r- Csak mi neveztük el így. Fájt a fejünk, étvágytalanok voltunk és idegesek. Ilyen rövid idő alatt lehetetlen akklimatizálódni. Másnap útra keltünk. A háztól másfél-két óra alatt értük el a 4810 méteres hegycsúcsot egy havas gerincen. —Szóval, a csúcson voltatok. — Igen, ebből vita is származott köztünk. Miután egy lapos terület a hegy legteteje, és egy tábla sem jelzi, hogy itt a Mont Blanc csúcsa, azon vitatkoztunk, hol is a kérdéses pont. Azután a legmagasabb hókupacban állapodtunk meg ... Főztünk egy teát és csokit ettünk. Igazából senkinek sem volt vicces kedve, azt .hiszem, valamennyien kimerültünk egy kicsit. És megint csak pechünk volt, mert köd borított mindent. Lefelé jövet pedig hóviharba kerültünk. Egyébként másnap ragyogó napsütésben túrázhattak a hegymászók. Hát,Tlyen az időjárás. Ilyen szeszélyes. 1 — Gondolom, azért így is életre szóló élményeket gyűjtöttetek, melyeket nem lehet egy cikkben átadni. Hazafelé merre jöttetek? — Olaszországon át jöttünk haza, szintén stoppal. Egy autó a Dolomitok egyik magaslatára igyekézett, gondoltuk, mi sem szálfunk ki a kocsiból. Elhatároztuk, jövőre ide szervezzük túránkat. És van egy dédelgetett álmunk ... — Mégpedig? — Erről még korai lenne beszélni. — Szóval nem csak kedvtelés a magas hegyek meghódítása? — Nem. Több a kedvtelésnél. Számomra életformát jelent a hegymászás, a túrázás. Minden szabad időm érre megy el. Nincs olyan hétvége, amikor itthon ülnék. Barátaimmal néha csak a találka helyét és időpontját beszéljük meg, a többi az utolsó pillanatban dől el. A hét első napjaiban a túrákat adminisztrálom, útikönyveket böngészek, azután pedig készülök a következő kalandra. És.ha olvasóink is szívesen „elkalandoznának” a hegycsúcsok közé, ezúttal a mellékelt fotók segítségével megtehetik. Bár ez édeskevés... Borzák Tibor száll a köd. Persze, nem ez a legjobb megoldás, miután a párától vizeslesz a ruha. Mi i$ teljesen átáztunk, tehát' muszáj volt mozogni. Bíztunk a szerencsében, és lejöttünk. A gleccseren 25 méteres kötéllel voltunk összekötve, mikor megfeszült, nem láttuk egymást. Ja, és a legnagyobb poén az volt, hogy a hegy másik oldalán „landoltunk”, társaink pedig égen-földön kerestek bennünket. Már éppen értesíteni akarták a hegyi mentőszolgálatot, amikor az egyik menedékházból télefonon adtunk életjelt magunkról. — Franciaországban is voltak feszült pillanatok? Természetesen. A Mont Blanc- alagúton át érkeztünk meg Chomo- nixba. Kétezer méterig fogaskerekűvel és lanovkával jutottunk fel, majd onnan egy nap alatt 4300 méterig értünk el. Ott egy alumíniumdobozban pihentünk meg. . — Még egyszer: hol? — Egy menedékházban, ami alumíniumból yolt. A csúcs alatt 500 méterre pihentünk meg. Igaz, nemigen tudtunk aludni, mert a kis házacskában vagy harmincán szorongtunk. Ráadásul mínusz tíz fokra lehűlt ‘a levegő. A „hegyi betegség” is elkapott bennünket. — Az meg micsoda? t A Mont Blanc csúcsa alatt 500 méterrel, a sziklán az alumíniumház. (Dömötör Zsolt felvételei) lo A film hősnője — az Istenanya Az Evangéliumban meglehetősen részletesen elbeszélik Jézus Krisztus életének tragikus és nagyszerű történetét, igehirdetését a szeretetről és a jóságról, kereszthalálát és feltámadását. Jézus anyjának, Máriának a sorsa viszont szinte teljesen ismeretlen. A Bibliában csak néhány epizód szól róla. Ugyanakkor a keresztény hívők nagy tiszteletben tartják, rendkívül- nagy a Szűz Mária-kultusz. Mi lehet a magyarázat? Krisztus meghozza az áldozatot. Meghal, hogy megváltsa az embereket, hogy közelebb vigye ■ őket Istenhez. Anyja, Mária — föl- dibb jelenség. 0 az örök pártfogó Isten elő(t. Mindenkiért könyörög a Mindenhatóhoz, az emberi bűnök megbocsátásáért esdekel. Nem véletlen, hogy az Istenanya maradandó nyomot hagyott a képző- művészetben. Szobrászok és festők nemzedékei több művészeti alkotást készítettek Máriáról, mint a többi bibliai szereplőről összesen. Gondoljunk csak Michelangelo, Murillo, Raffaello madonnáira ... De a filmesek nem folytatták ezt a nemes hagyományt. A világ filmtermésében (pl. Pasolini, ZeíFirelli, Scorsese filmjei, a Jézus Krisztus szupersztár rock-musical) nincs egyetlenegy alkotás sem, amelynek Máriá lenne a főszereplője. A szovjet filmművészet sem volt kivétel. A Szovjetunióban egyébként sem forgatták bibliai témájú filmeket. A vallásos témák egészen az utóbbi időkig tabunak számítottak, illetve tiltottak voltak. De íme megszületett az első vallásos témájú szovjet film. Az Istenanyáról szól, címe: „Jézus anyja”. A film forgatókönyvének alapját képező „Jézus anyja” című darab húsz évvel ezelőtt készült. Alekszandr Vologyin neves, drámaíró, ahogy mondani szokták, az „asztalfióknak” írta színművét, nem is remélte, hogy bemutatják. Konsztantyin Hugya- kov moszkvai filmrendezőt a „Jézus, anyja” című darabban az fogta meg leginkább, hogy mily nagyszerűen ötvöződik benne a fennkölt szellemiség a szereplők egyszeri!, hétköznapi tetteivel. x*>n:w b itass nnnclrM Az elsó három nap Krisztus megfeszítése után ... Születőben a keresztény vallás. A Biblia nagyon szűkszavúan szól erről az időről, fiz lehetőséget ad Vologyinnak és Hugyakovnak arra, hogy a kétezer évvel ezelőtti eseményekről alkotott saját elképzelésüket valósítsák meg. A nézők látják, hogyan teremtik meg Jézus mítoszát a .tanítványai, a követői. Ok „terjesztik” Jézus gondolatait, s (közben olyan szavakat tulajdonítanak neki, amilyeneket ő sohasem mondott. Jézus egyik „hű” tanítványa, például, ■mestere kereszthalálából ragyogó karriert csinál. Most ő, és csakis ő hirdetheti és értelmezheti Krisztus tanítását. A tanítvány rövidesen megtagadja Jézus anyját is, nővérét is, akibe szerelmes volt. Azt állítja, hogy magának, Jézusnak is kedvesebbek voltak az apostolok,, mint anyja és fivérei. Mária nem képes ebben hinni. Legidősebb fia nem felejtkezhetett meg róla. Mária nem hivatott Jézus tanításait hirdetni, pedig házába özönlenek az emberek. Nyomorékok, betegek, szerencsétlenek —' mindannyian abban reménykednek, hogy Mária csodát tesz, meggyógyítja őket. De Mária fél a csodatevő dicsőségétől, ő egyszerű asszony, és számára Jézus nem. is- len> Mária nem tesz csodát a nyomorékok, a betegek tömege előtt. De vajon nem csoda-e az, hogy ő, az ötvenéves asszony, ugyanolyan fiatal és szép, mint harminc évvel azelőtt? Nem istenség-e ő maga? Szent jósága, könyörületessége, együttérzése? Házának ajtaja mindig nyitva. Kész megosztani vendégeivel egyszerű ételét: a kenyeret s a tejet. Máriához idegen, ellenséges országbkból is jönnek: rómaiak, még farizeusok is, egyikük annak idején üldözte, rágalmazta Jézust. Mária hisz abban, hogy fiának tanítá’sa a szeretetről minden ember leikéig eljut. A „Jézus anyja” c. filmben fiatal színészek játszanak, sokuknak ez áz első filmszerepük. A rendező szándékosan forgatott olyan színészekkel, akiknek nincs még nagy filmes múltjuk: így a nézők nem asszociálnak korábbi filmekre. A fiatalok sikerrel birkóztak meg a szakmai szempontból is nehéz szerepekkel. A bibliai alakok eljátszását az is segítette, hogy néhány jelenetet Izraelben, Jeruzsálem környékén forgattak,' ott, ahol kétezer évvel ezelőtt az Evangéliumban megörökített események lezajlottak. Viktor Makszimov (APN) Aludjunk nyitott szemmel Mint gyakorló nyugdíjasnak, fölöttébb van időm az immár hetenként rendszeresen sorra kerülő parlamenti ülésszakok tévéközvetítéseinek végigélvezé- sére. Mondjuk így, váltakozó hatássikerrel. Mert azt a demokratizmus jegyében sem tagadhatjuk, hogy vannak holt unalmas szakaszai a honatyák lel- kiismeretés fáradozásainak. Amikor is bennünk, a készülékek előtt elterpeszkedő „közvéleményben" is felébred az őszinte szánalom —I mondván —, hát ezt érdemlik ezek az egészségtől duzzadó, tettre kész emberek, hogy immár hetedszer „szóljon rájuk" az elnök: — Határozathozatal következik . .. s— pár másodpercnyi körülnézés, majd, miután minden rendben, elhangzik a katonás ösztökélés: — MOST!... s akkor már mindenki tudja, hogy meg kell nyomni valamelyik gombot, hogy kiadós várakozás és az illedelmes köszönöm után az elnök nyugodt lelkiismerettgljelenthesse ki: — Megállapítom, hogy 1. Később, az időtérfoglaló folyományok során, módosító indítványok, javaslatok, bekezdések, paragrafusszámok következnek csemege gyapánt, hogy a közbe-közbeni hozzászólások érdemi részeit1 feledtessék, utalások korábbi bizottsági ülésen hozott határozat számára, illetőleg ennyiedik alpontjára, és :. .és amikor már a sokadik variációtól ódzkodik fülünk, nyíltan felmerül bennünk a kérdés: — De miért tartozik ez ránk ?! A közvélemény mindezekre nem kíváncsi. Meg'aztán ki a csuda tudná követni a hivatkozások tucatját? Hiszen még azok is lóhalálában utánalapoznak a kezük ügyében levő paksamétákban, akiknék ez „szakmájuk”. Jó, belátom, igazságtalanul kariki- roztam az előzőekben, de, ezt hozták; /ci belőlem az egyszerű állampolgári tapasztalatok. Mert miket is élek át a parlamenti közvetítések ilyen stádiumában? Ilyenkor kezd kínos mosoly grimaszba torzulni orcám, ilyenkor dúlja fel leküzdhetetlen ásítási inger alsó és felső állkapcsomat. Ilyenkor kél egy-egy tekerő mozdulat a szám előtt, mintha éppen valami kedélyes, szellemes szövegrész késztetné virgonc reagálásra.'.. Esetleg éppen Torgyán papa üvöltése rázott volna fel édesáed szendergésemből. Apropó — szenderület. Amíg a parlamenti ülésszakok közvetítésében nem j következik be valami .forradalmi" változás, bizony gyakran, kell szólnunk az alvás és ébrenlét aránytalanságainak elviseléséről. Nem róhatjuk fel á sajtónak, hogy amikor még dúskálhattunk a tévényilvánosság kontrolljának, teljes nyilvánosságának kijátszásában, nyakra- főre közöltek a szatirikus lapok olyan fotókat, amelyeken kendőzetlenül napvilágot,láttak honatyáink alvási szokásai — országházi körülmények között. Láttunk ásító képviselőket, félig vagy egészen leeresztett szempillájú minisztereket, s olyanokat, akik őszintén megadták magukat a röpke álomnak. Ennyi is elég a felsorolásból, hogy hányféleképpen próbáltak kimenekülni a „passzív politizálás* CSAPDÁJÁBÓL. Mígnem aztán rá nem jöttek a nyilvánosság kontrolijának veszedelmes voltára. Azóta változott valamit a helyzet: az életszerűség, az érdekesség adta át a helyét a szürkeségnek. Hát nem kedves, bájos pillanatkép a Magyar Hírlap szeptember 5-ei számában Kónyáné Kutrucz Katalin és Kéri Kálmán intim kettőse? Állítom, hogy a demokratizmus netovábbja a jelenet. Képzeljük el azt Szecsör asszony és egy öreg angol tábornok viszonylatában. Ugye, hogy nonszensz: még hogy ä forsz t lédi átengedje nyakát egy kivénhedt katonának! Egy szó, mint száz: érdekessé kell tenni az országgyűlési közvetítéseket, ha azt akarjuk, hogy a honatyák ébren vészeljék át a megpróbáltatásokat. S milyen igazunfc van! Hiszen a politikus is ember, azaz többé-kevésbé tökéletlen — már megbocsássanak a kifejezésért —, tehát ö sem abszolút tökéletes, azaz ojfé, azaz jártas, otthonos, gyakorlott mindenben. Példának okéiért az alvás és. ébrenlét aránytalanságainak elszenvedésében. Az ébren alvás isiművészet, s erre, mint az eddigiekből is kitetszik, különösen a politikusoknak van szükségük. Na, de nem olyan pancser módon kell alkalmazniuk az ébren alvás technológiáját, mint például Fres Mulléy brit hadügyminiszter tette, aki nemcsak hogy szemét hunyta le Erzsébet királynő és Fü- löp herceg között egy légi parádén, hanem ráadásul horkolni se restellt, (A tömegkommunikáció „demokratizmu- sárá" vall, hogy az eset híre azonnyúm- ban'beszáguldottá a világot) Ha pedig már itt tartunk, bemutatjuk azokat a világnagyság politikusokat, akik pbmpásan alkalmazzák az ébren alvásban szerzett jártasságukat. Schell államelnök még külügyminisztersége idején beismerte, arra a kérdésre, hogy — Képes-e nyitott szemmel aludni? — Igen. — Vajon éppen most is ezt teszi? — Nem, mert ön felébresztett. . Schellel egy nívón gyakorolja az ébren alvás magasiskoláját Willy Brandt és Schmidt— volt,—kancellár is. No, persze, nekik se megy unalmuk, fáradtságuk palástolása — nyitott szemmel — mindenkor. Brandt egy hosszúra nyúlt ünnepi rendezvényen tett úgy, mintha iszonyú mód érdekelnék a távbeszédek. Tekintetében úgyszólván megmerevedett a kitágult érdeklődés. Csak csupán — amikor a legvégén mindenki felállva tapsölt, egyedül Brandt ült tovább rendületlenül, tágra nyílt szemében az addigi me- revrfeszült érdeklődéssel. Az egyébként zeneértő és igazán kedvelő Schmidt pedig a hírneves Christof Eschenbach zongoraművész gálaestjén maradt ébren ülve a bonni Beethoven-halléban. Van még jó pár demonstratív példa árra, hogy nagy politikusak is rajtarajta veszítenek az ébren alvásban kiér-, lelt tehetségükön. De ne abba kapaszkodjunk bele, ami „negatívum". Éppen ezek, az anekdotákká kövült balfogások bizonyítják, hogy összehasonlíthatatlanul többször sikerült nekik kamatoztatni ébren alvó' ügyességüket, mint nem. Például nekünk, valamivel alsóbb szinteken politi- zálóknak is adjon biztatást ébren alvó képességünk kifejlesztéséhez, majd tökéletesítéséhez. A rhi parlamenti tévéközvetítéseink pedig akkor lesznek hatékonyabbak, ha rövidülnek a bürokratikus formaságok, s azok helyejt többet látunk, hallunk a bizottságokban zajló munkából. Mert a parlamenti munka lényege ott van. Akkor a „pártok pengeváltásai" igazán le fogják kötni érdeklődésünket. Mert addig az egymás pocskondiázásá- ra, befröcskőlésére'megy el a szenvedély, az enérgia. Megértjük, hogy a „hétköznapi" munkából sok minden nem tartozik ránk — főként a formai ■elemek. Az „egynapi-többnapi összefoglalókból" pedig « válogatókra bízhatjuk a döntést, hiszen ők nem elkötelezettjei egy pártnak sem, A fogósabb, borsosabb kérdések, vitapontok között pedig meglesz az arány, kialakul. Még azok ellenére is, akik félnek a nyilvánosság kontrolijától. Bíznunk kell egymásban, Elvégre nem vagyunk már gyerekek... Tóth István V I
