Petőfi Népe, 1990. augusztus (45. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-09 / 186. szám

1

1990. augusztus 9. • PETŐFI NÉPE • 3

VISSZA VAGY ELŐRE? — A HARMINCAS ÉVEK ÉS A REFORMEREK

Ne csak a szépre emlékezzünk!

A most újra kiadott Móricz-riportok olvasásakor ismét megborzongatott a hatvan év előtti Magyarország nyomorúsága. Kecskemétet mindig reménységes városként mutatta be az író, ide járt olajat gyűjteni mécsesébe, mégis ilyen megállapításokra késztette a fejbekólintó valóság:

„Nyilvánvaló, hogy Kecskemét és lakossága nem felelős azért, hogy ma fillértelenül és reménytelenül áll a nagy télben. Ők mindent megtettek. Emberileg semmit sem vethetnek a saját szemükre. [...] A kisgazda két fillérért adta el a mustot. Az Állam tizenkilenc fillér fogyasztási adót vetett ki rá.” Az Est-ben dühösen marasztalta el a parlamentben „nem akarok proletárt látni” vezérgondolattal felszólaló pénzügyminisztert. A félegyházi Varga Julianna szomorú esetével riadóztatta a közvélemény lelkiismeretét. Az asszony hosszas betegség után tért volna haza szülővárosába, de csak Kecskemétig érvényes jegyre futotta pénze. Képtelen volt összekoldulni a hiányzó 1 pengő 20 fillért. Végül is megszánta Zimay polgármester; a város szegényügyi alapjából utaltatta ki a hiányzó pénzt. Annyira rosszul állt azonban a város bugyellárisa, hogy Kiskunfélegyházától, mint illetékestől megkövetelte az összeg visszatérítését. Keserű éllel kérdezte a pénzügyi tárca vezetőjét: „Hát nem proletár a százhatvanezer hold határú Kecskemét, a maga nyolcvanezer lakosával együtt? Hogyne volna proletár, mikor a tisztviselőknek februári fizetését áprilisban adja ki, abból a százezer pengő kölcsönből, amit a pénzügyminiszter adott neki."

Tévedne, aki sötétenlátással vádolná az írót.

A „párt-akloktól” riadozó, a napi politikától viszolygó Weöres Sándor adta vissza a legdöbbenetesebben a világgazdasági válság nyomorúságait. Csak két epigrammáját idézhetem helyszűke miatt. A Fiatalember az 1930-as években címűből két sort teszek ide: „Nincs munkám. Karomat csak díszül adta az Isten, / Mint gyámoltalan agg, rágom a más kenyerét.” Volt, aki nem bírta a nélkülözést, mint az Egy dunai öngyilkosra tragikus áldozata. „Nem volt ennivalód. Van most szép hosszú koporsód, / Fekete erdőtől Fekete tengerig ér.”

Idézhetnék a kor szinte valamennyi magyar írójától: a harmincas évek elején milliók tengették életüket a tartós javulás reménye nélkül.

*

Kötetnyi emberi drámát gyűjtöttem ki korabeli kecskeméti hírlapokból. Ma is elszorul az ember szíve, ha elolvassa a Kecskeméti Lapok 1930. szept. 23-ai számában a Nem bíró kell ide, hanem jobb élet című tudósítást.

„Kiss Istvánék a legnyomorúságosabb körülmények között tengették életüket. Egész lakásuk háromméteres szobából áll, melyben az apa, az anya és három gyermeke lakik. Az ágyban az apa és az anya egy hathónapos csecsemővel aludt, a másik két gyerek pedig egy ládában töltötte az éjszakákat. Kiss István éjszakai gyári munkás volt és egyik reggel, amikor hazament a felesége az ágy lábára tette a pólyáscse- csemőt. A fáradt gyári munkás csakhamar elaludt az ágyban és álmában lábait rárakta a csecsemőre. Amikor felébredt vette észre, hogy a legkisebb gyerekét agyonnyomta. A szerencsétlenségért az ügyészség Kiss Istvánnét helyezte vád alá. Az asszonyt gondatlanságért 20 pengő pénzbüntetésre ítélte, az ítélet végrehajtását azonban felfüggesztette. Az ítélet indokolására jellemző az a megjegyzés, amelyet a tanácselnök tett. — Nem bíró kell ide, hanem jobb élet.”

*

Szinte találomra markoltam ki házi archívumomból néhány cikket. A Kecskeméti Közlöny 1930. január 9-én az iparosnyomor megdöbbentő adataira hívta fel olvasói figyelmét. Ugyanez a napilap március 6-án tudatta: „Egy hete nyílt s már a negyedik lovat méri az első kecskeméti lómészárszék”. A Kecskeméti Lapok 1931. február elsején közölte: „Kökény Sándor munka- nélküli napszámos egy hónapja nem evett meleg ételt.”

Az idősebbek közül is kevesen tudják, hogy Kecskemét országos hírnévre tett szert a kolduskérdés úgymond rendezésével. Azokban az években a kevésszámú autótulajdonos fele is

kénytelen volt leállítani gépkocsiját, alig győzték a végrehajtók a munkát.

Okkal és aggodalommal idéztem föl e szomorú időszakot, mert sokan mintha megfeledkeznének a két háború közötti nyomorúságokról. Úgy hivatkoznak a Horthy-korszakra, mintha nagyobb gond nélkül éltek volna az emberek, mintha elsősorban kizárólag a régi állapotok, intézmények visszaállításával javíthatnánk helyzetünkön, zárkózhatnánk föl Európához.

Kétségtelen: a két háború közötti időszak közel sem volt annyira sötét, gonosz, életképtelen, mint azt ,brosúrák százai, históriahamisító áltörténészek próbálták elhitetni. Az eredeti területének egyharmadára zsugorított országot mégiscsak sikerült talpraállítani, néhány ipari ágazatot modernizálni. Az utolsó békeévben hazánk nagyobb arányban vetCrészt a világkereskedelemben, mint most.

Még akkor is óvatos mérlegeléssel volna érdemes átemelni használható elemeket, bevált módszereket, az elmúlt sivatagos évtizedekben elfonnyasztott hajdani kezdeményezéseket új rendünkbe, ha azok a maguk idejében eredményesnek bizonyultak.

*

Súlyos árat fizetnénk, ha csak azért, mert utána rosszabb jött — mert végre reálisan, árnyaltan, mindenfajta elfogultság nélkül tanulmányozhatjuk történelmünket — megfeledkeznénk arról, hogy akkor sem tartoztunk a fejlett országok közé.

Mivel kiesett Magyarország történelméből egy fejlődési szakasz, csak úgy közelíthetjük meg a nemzeti energiákat leghatékonyabban mozgósító államokat, ha a társadalmi, tudati, gazdasági újjáépítésben kihagyjuk a kihagyható állomásokat, ha félrevezető nosztalgiázás helyett a holnap Európájára vetjük „vigyázó szemünket". Úgy, ahogyan a harmincas évek végén legjobb reformereink — Szent-györgyi Alberttól Bartókig, Németh Lászlótól Kovács Imréig — javasolták. Csak így kerülhetjük el az újabb harmincas, meg ötvenes éveket... .

Heltai Nándor

A „malacperselyben” elvész a pénz

Az állattenyésztő állami gazdaság kivonul a termelésből

A Dél-alföldi Állattenyésztő Állami Gazdaság három megyében — Bács-Kiskun, Csongrád és Békés — végez szolgáltatást, s a közelmúltig termeltetéssel is foglalkozott. Igen jelentős mennyiségű állat — szarvasmarha, sertés — forgalmazására vállalkoztak, kötöttek szerződést nagyüzemekkel, egyéni tenyésztőkkel. Katona József igazgató nem ok nélkül a tavalyi számok felsorolásával kezdte:

— Az elmúlt évben ötezer hízómarhát, 35 ezer hízott sertést és ötezer vemhes kocát értékesítettünk. A marha 60, a sertés 95, a vemhes koca 60 százalékát kistermelőkkel állíttattuk elő. Gyakorlatilag mintegy 800-1000 kiste- nyésztővel álltunk kapcsolatban, akik marhából átlagosan 3-4-et, sertésből 50-et tartottak, s a gazdaság ebből 400-500 milliós árbevételt teljesített.

Az elmúlt évben a kistermelő egy-egy marhán — figyelembe véve az árakat, a ráfordításokat —I 3-4 ezer, egy-egy sertésen 200, míg a vemheskoca-tartáson 800 forintot keresett. Nem túl jelentős az összeg, különösen akkor, ha figyelembe vesszük a tartási időt s a tenyésztéssel járó munkát, de még megérte.

— Az állatokat a húsipari vállalatoknak adtuk el. A marha kilójáért t— ezek magyartarka húsbikák voltak — átlagosan 73-74, a sertésért 45-58 forintot fizettek. Exportra, főleg a Szovjetunióba, döntően tenyészállatokat, 500 vemhes üszőt, ugyanennyi ludat, emellett állattartási technológiát és fejőházat küldtünk. Gyakorlatilag barter üzlet volt, a szovjet fél a már említett árukért 900 köbméter fenyőrönkkel fizetett, amelyet belföldön értékesítettünk, a feldolgozás fokától függően 9—21 ezer forintért köbméterenként.

Ebben az évben már a téli hónapokban megváltozott valami, amit a kistermelők is éreztek. Az állattenyésztés, -tartás csökkenő nyereségtartalma, a kamatterhek növekedése miatt maga az állattenyésztő gazdaság is visszafejlesztette a kistermelést.

— A költségek növekedése, a piac bizonytalansága indított bennünket erre a lépésre. Összesen 2 ezer marhára és 5 ezer sertésre kötöttünk hizlalási szerződést, de újabbakat már nem kötünk. Ennek oka: a húsipari információk szerint csökken a felvásárlási ár. Az exporttámogatás elvonásának veszélye a húsipart lehetetlen helyzetbe hozza, számukra is bizonytalanná vált az értékesítés. Ehhez még hozzátenném: a termelőnek, az állattartással foglalkozónak sincs már nyeresége, tehát nem érdemes vele foglalkozni. A gazdaságnak emiatt durván 250-300 mii- hóval csökkent az árbevétele.

Valóban nem éri meg a kistermelőknek az állattartás? Az igazgató valós példákkal illusztrálta állításait. Az év elején borjúból hiány mutatkozott, akkor felment az ára, az év második felétől már kínálati piac van. A szénatermés kevesebb a vártnál, ezért a takarmányozás gondokba ütközik, vásárolt szénával, ha egyáltalán kapható, nem éri meg a tartás. A sertésnél sem jobb a helyzet. A táp árának emelése megkérdőjelezi a sertéstartás gazdaságosságát. A malac — 20 kilós — 1 mázsára való meghizlalásához minimálisan 4 mázsa táp szükséges. A malac ára 1500 forint, a négy mázsa táp ára hatezer forint. A húsipar 67,50—70 forintos kilogrammonkénti áron vásárolja meg az élő állatot. Egymázsás sertésért, ha mindenjói sikerült, hétezer forintot kap a termelő ...

— A vemhes kocát nem tudtuk a húsiparnak értékesiteni (korábban a húsipari vállalatok helyezték el ezeket a gazdáknál), ezért mi próbáltuk eladni, de bevallom, nem túl nagy sikerrel. Összesen 2500-at sikerült kihelyezni a gazdákhoz, de leálltunk a vemhesítés- sel, ugyanis 5-600 vemhes kocát mi vagyunk kénytelenek tartani. Ebből s az előbb elmondottakból következik: az idén aligha lesz hízóalapanyag.

Ä hazai értékesítés bizonytalansága mellett a gazdaságnak volna lehetősége az exportra. Nem kevesebb, mint 5 ezer borjúra, 50 ezer malacra, kétezer hízott marhára folyt az alku az olasz vásárlóval, de árban sehogysem tudtak megegyezni. A borjút nem szállították el, mert a kért összegnél 40-50 százalékkal kevesebbet ajánlott a vevő, de — mint az igazgató fanyar humorral hozzátette — „besegített” ebbe az exporttámogatás megvonásának „ígérete” is.

— Gyakorlatilag nem kifizetődő, nem nyereséges az állattartás, ezért kivonulunk a termelésből, s csupán szolgáltatást — törzskönyvi ellenőrzést, mesterséges termékenyítést, spermaértékesítést, tenyészállat-előállítást, -forgalmazást— vállalunk. Sajnos, akadnak nghányan, akik azt hiszik, s ezt a „meggyőződésüket” terjesztik, hogy érdemes befektetni az állattenyésztésbe. Ez nem így van, erre — a mai szabályozórendszer, az exportszubvenció megvonása, az árak, a tápok, a takarmányok, az energia áremelése miatt — csak ráfizetni lehet.

Gémes Gábor

Felhívás a kiskunhalasi pártokhoz és társadalmi szervezetekhez

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényben megfogalmazott választási rendszer lehetővé teszi a választópolgárok mellett az állampolgárok önszerveződő közösségeinek (pártok, társadalmi szervezetek és etnikai kisebbségek) részvételét. A társadalmi szervezetek közül azok tudnak a hely- hatósági választásokon részt venni, amelyek megfelelnek az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. tv. rendelkezéseinek.

A tanács apparátusa azon szervezeteket tekintheti a törvény előírásainak megfelelően működőknek, amelyek kérték bírósági nyilvántartásba vételüket. Kérjük ezért azon társadalmi szervezeteket, amelyek a törvényben biztosított jogukkal élni kívánnak, hogy a társadalmi szervezetek székhelyét, képviselőjének nevét a Városi Tanács V. B. Szervezési és Jogi Osztályára bejelenteni szíveskedjenek.

A törvény előírása szerint augusztus 13-án 17 órakor a Városi Tanács L emeleti vb-termé- ben megbeszélést tartunk, ahol a társadalmi szervezetek és pártok képviselőivel együtt alakítjuk ki a választókerületek sorszámát és területének leírását. Kérjük ezért a társadalmi szervezetek és pártok véleménynyilvánításra jogosult képviselőit, hogy a megjelölt időpontban és helyen megjelenve, véleményükkel segítsék e feladat eredményes megoldását.

Dr. Vilonya Balázs vb-titkár

Szándékaink szerint az augusztus 3-án közölt olvasói levelekkel le akartuk zárni a hitoktatással kapcsolatban „kirobbant” vitát. Dr. Molnár Sándor, a KDNP megyei elnöke azonban véleménye kifejtése során más pártokat elmarasztal, s ezért az „Audiatur et altera pars” (HaUgattassék meg a másik fél is!) jegyében kötelességünk helyt adni az alábbi levélnek.

A kecskeméti szabaddemokraták véleménye

a Kereszténydemokrata Néppárt megyei elnökének leveléről

A Petőfi Népe augusztus 3-ai számában az iskolai hitoktatással kapcsolatos' vitáról olvasói levelek jelentek meg. Előrebocsátjuk, hogy az olvasók véleményét tiszteletben kell tartanunk, arra szükségtelen reagálni még abban az esetben is, ha egyikük álláspontja a levélben hemzsegő kép- és fogalomzavarok mellett durván támadja a szabaddemokratákat. Ami véleményalkotásra késztet bennünket, az az a tény, hogy e levelet dr. Molnár Sándor mint a KDNP Bács-Kiskun megyei elnöke írta alá, így az feltehetően az általa vezetett pártszervezet véleménye is.

Az elnök úr már első mondatával a lényegre tér, amikor megállapítja, hogy kik is tették tönkre „E csodálatos közép-európai hatalmat, Mária országát”. Természetesen (?) a „bolsevista kommunisták, szabad- kőművesek, kozmopolita, polgári radikális, liberális elemek és ezek szellemi utódai, az MSZP, az SZDSZ, a Fidesz. E sivár szellemiségről árulkodó, primitív megállapítás mellett akár szó nélkül elmehetnénk, ha ez az ellenségkép nem mutatna kísérteties és hátborzongató azonosságot a fasiszta terminológiával. Igaz, ez utóbbi, mint tudjuk, e körbe sorolta a zsidóságot is. S hogy nem értettük félre a szerző

„szellemiségét”, azt bizonyítja azon megállapítása, miszerint hazánk „közép-európai hatalom” — vajon mit szólnak ehhez a szomszédos országok? —, amelyik ráadásul még „küldetéstudattal” is rendelkezik. E küldetéstudat tartalmára már rá sem merünk kérdezni!

Ezék után nem csodálkozunk azon, hogy a KDNP vezetője nyíltan megfenyegeti a döntő többségükben tisztességes pedagógusokat, a meglevő iskolák „több mint felét” követeli „felekezeti szellemiséget tükröző tanárokkal” feltölteni.

Álláspontunk szerint e levél fa- sisztoid megállapításaival és hangnemével azon túl, hogy világnézeti és politikai meggyőződésre tekintet nélkül sérti a magyar állampolgárok többségét, egész egyszerűen súlyosan sérti a Magyar Köztársaság Alkotmányát is. Ezt pedig senki sem teheti meg, még akkor sem, ha pártja történetesen tagja a jelenlegi kormánykoalíciónak! Kéri Kálmán tábornok ominózus parlamenti felszólalásának tükrében olvasva dr. Molnár Sándor levelét, reménykedjünk abban, hogy az európai út végén nem 1938 fasiszta Európája váija hazánkat!

Dr. Sándor László az SZDSZ

Kecskeméti Szervezetének szóvivője

CIKKÜNK NYOMÁN

A Városgazdasági Vállalat kész a buszpályaudvarok takarítására

Miért szemetes a buszpályaudvar? — kérdeztük augusztus 2-án a Kunság Volán Vállalat kecskeméti üzemvezetőjétől, annak kapcsán, hogy az Aranyhomok Szálloda mögötti megállóhelyen feltűnően sok hulladék gyűlt össze. Ebben a helyzetben közrejátszott, hogy a városgazdasági vállalat felemelte a takarítás, illetve a szemétszállítás díját, amit a Volán nem fogadott el, s új szerződést nem kötött.

Cikkünkre Pólyák Péter, a Kecskeméti Városgazdasági Vállalat igazgatója válaszolt. Tájékoztatja lapunkat, hogy két, korábbi minisztérium 1986 februári közös rendelete szerint végállomásokon, buszpályaudvarokon a járművek üzemben tartója köteles a hulladékot eltávolítani. Arra is lehetőség van, hogy ezzel a munkával egy másik szolgáltatót bízzon meg, mint Kecskeméten is, a két vállalat esetében történt.

„Hosszú éveken át korrekt partneri együttműködésben dolgoztunk — úja Pólyák Péter arra a szerződésre utalva, amely 3 kecskeméti buszpályaudvar 11 ezer négyzetméternyi területének tisztán tartását foglalja magában. — Mivel időközben jelentősen megnőttek a mi kiadásaink is (üzemanyag, gépek és munkabér), a radikális árváltozások következtében az 1979. évi szerződés módosítását kezdeményeztük. Javaslatunkat a Volán azzal küldte vissza, hogy nehéz gazdasági helyzetük miatt az újabb megállapodást nem kívánják megkötni. Közérdekű dologról lévén szó — tekintettel a közlekedési vállalattal hosszú ideje meglevő jó kapcsolatra —, lényeges árengedményt adtunk, ám új szerződés a mai napig igy sem jött létre.

Mi továbbra is készen állunk a szolgáltatásra — szerződés alapján —, és reméljük, hogy a Kunság Volán Vállalat is erre törekszik. A szemetes pályaudvarok) látványa ugyánis egyik vállalatra sem vet jó fényt.”

Négy-Ötmilliárdos aszálykár

Az első becslések szerint az aszálykárok meghaladhatják a.4-5 milliárd forintot — közölte az MTI érdeklődésére a Földművelésügyi Minisztérium illetékese. Me£ei János főosztályvezetőhelyettes elmondta, hogy országosan átlagban 188 milliméter csapadék hiányzik a földből. A talajvíz szintje egyes helyeken az elmúlt húsz napban olyan mélyre került, hogy a növények nem tudják felszívni a nedvességet.

Kukoricából — a tervezett 7 millió tonnás termés helyett — csak 6 millió tonna várható, ami közel 700 millió forintos veszteséget jelent. Hasonló összegű a kár a cukorrépa esetében is, mert a tervezett 40 tonna hektáronkénti termés helyett csak 35 tonnára lehet számítani. Ez összesen 500. ezer tonna kiesést jelent.

Egyenlőtlen lesz a takarmány- termés, az ország egyes területein hiány keletkezhet. Ezért minden bizonnyal állami beavatkozásra lesz szükség a szabadpiaci árak jelentős emelkedésének elkerülésére. Mai számítások szerint mintegy 200-300 ezer tonna takarmányt kell külföldről behozni. Jó hír viszont, hogy — a szárazság ellenére — várhatóan az idén is 1,5 millió tonna gabonatöbblet terem, s ezt exportálni lehet.

Mezei János szólt arról is, hogy a zöldségféléknél is jelentős károk várhatók. A paprika és a paradicsom túl gyors beérése akár 30 százalékos kiesést is okozhat. Szőlőből elmarad a várt rekordtermés. Almából ugyan megterem a szokásos mennyiség, de az aszály miatt kicsi lesz a gyümölcs, ez nehézséget okozhat az exportban.

• JAPÁN PROFESSZOR TANULMÁNYÚTJA. A Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja telepiHeskutató csoportjának vendéglátásával másodszorra látogat Kecskemétre Nagajshi- ma Shiromichi, a tokiói egyetem professzora. A neves tudóssá romnapos itt-tartózkodása során a magyar falvak és szórványtelepülései modernizációját tanulmányozza.

t

I

X