Petőfi Népe, 1990. augusztus (45. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-09 / 186. szám
4 • PETŐFI NÉPE 9 1990. augusztus 9. A STATISZTIKA TÜKRÉBEN (1.) Mi a véleménye az életszínvonalról ? Megkérdeztünk 2300 háztartást, ahol 6500 személyéi — Bács-Riskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben —, hogy mi a véleménye saját életszínvonalának alakulásáról és hogyan látja mások életszínvonalát. Az elmúlt évtizedben kiéleződött a gazdagság—szegénység problémája. A lakosság anyagi helyzete, életszínvonala erőteljesen differenciálódott. Az átlagos szinten vagy annak közelében élők folyamatosan csökkenő tömege mellett kialakult a jómódúak és gazdagok rétege, valamint jelentősen bővült a szerényen élők, sőt a kifejezetten szegények köre. Megfigyelésünk szerint a lakosság az életszínvonal társadalmi átlagát a valóságosnál jóval magasabbnak vélelmezi és ehhez mérten a saját háztartásának életszínvonalát alulértékeli. Bács-Kiskunban sok a gazdag? A megkérdezett háztartások a magyar lakosság jelentős hányadát — közel egyötödét — sorolták a gazdagok körébe. A megítélések igen szélsőségesek, az arányokkal kifejezett vélemények háztartásonként 5 és 60 százalék között szóródnak. A községekben élők nagyobb arányú gazdagságot vélelmeztek, mint a városiak. A térség egyes megyéi közül Békésben döntően 10 százalék alattinak, Bács- Kiskun megyében 20 százalék felettinek gondolták a gazdag háztartások arányát. A válaszok alapján átlagosan a lakosság kétötöde szegény. A községekben valamelyest magasabbra tették a szegények hányadát, mint a városokban. A megyék közül Békésben vélelmeztek legnagyobb arányú szegénységet. A jómódúak kevesebb gazdagot látnak a társadalomban — átlaghoz közelebbinek érzik magukat — mint a szegények, de a szegénység megítélésében is alulértékelnek. A gazdagok homogénebb, a szegények differenciáltabb társadalmat vélnek. a KÚüXffltUO- életszínvonal fokozatokhoz jartoző-hAziasuÁsok— ._— W.UOSateA A GAZDAGOK ARANYÁNAK NAGYSÄGK.GEGORIÄI SZERINT , nm witla- 1-10 ' 11-20 21-30 31izult Cs ák Ék ^ Amikor viszont saját életszínvonalukról érdeklődtünk, a felkeresett háztartások közül egy sem érezte, hog^ gazdag, és a jómódúak aránya sem érte el az egy százalékot, ugyanakkor háromtizedük mondta, hogy szerényen él és közel egytizedük vallotta magát szegénynek. Az életszínvonalról alkotott véleménynyilvánításnak részét képezi, hogy a jelenlegi jövedelemkülönbségeket a megkérdezettek 90 százaléka igazságtalannak tartja. A fogyasztói- ár-változások érzékelése A lakosság egy főre számított reáljövedelme 1987-ig emelkedett, főként annak eredményeként, hogy a főjövedelemnél jelentkező hiányt a főmunkaidőn kívüli jövedelemkiegészítő tevékenységgel igyekeztek pótolni. 1988-tól azonban a kétszámjegyűvé vált inflációt már ez sem tudja pótolni. 1987 és 1989 között a KSH számításai szerint közel 47 százalékos fogyasztói árnövekedés következett be; ezen belül az alapvető fogyasztási javak árai az átlagosnál gyorsabban emelkedtek, eltérően érintve a különböző jövedelmi helyzetű családokat. A lakossági érzékelés a számításokat jóval meghaladó volt. A megkérdezettek az utóbbi három évben a fogyasztói árszínvonal 85 százalékos emelkedését véleményezték, a városiak 95 százalékos, a községekben lakók 76 százalékos növekedést érzékeltek. A háztartások több mint fele 60 százaléknál nagyobb mértékű áremelkedést érzékelt. A városokban a megkérdezettek közel 58 százaléka, a községekben ennél kisebb aránya — 46 százaléka — válaszolt úgy, hogy ezt a mértéket meghaladta az árszínvonal emelkedése. A vélemények értékelésénél azonban figyelembe kell venni, hogy főként az 1990. januárjában és ezt A KÜHWHNffr'tPCTWlwVOHraiaZAKMHBg-IAftlOZÚ **cn5/l &SA A SZEGÉNYEK ARÁNYÁNAK rWGYSÄGKATEGÖRIÄI SZERINT I Véleményig szerint o szegfayek aránya, \ J rn ydla- 1-20 • 21-30 31-40 41-30 51W ^ Ék ^ követően februárban, majd márciusban életbe lépő árintézkedések következtében az 1990. márciusi fogyasztói árszínvonal 72 százalékkal volt magasabb, mint az 1987. márciusi, ezen belül az alapvető javak körében az árindex 84 százalékos áremelkedést jelzett. Mindez a márciusban végrehajtott felmérés időpontjában még fokozta a lakosság magas árszínvonalérzetét, és ezért a kapott háztartási vélemények ez utóbbi árindexekkel kitűnően összhangban vannak. A fogyasztói árindex érzékelése több tényező szerint is differenciált, amelyek között első helyen állnak a jövedelmi viszonyok, a fogyasztási szerkezet — amelyet viszont befolyásol a jövedelmen kívül a családok taglétszáma, az áruellátás, a fogyasztási-szokások, — valamint az is, hogy mennyi meglévő berendezése, felszerelése, eszköze, ruhatára van már, amit nem most kell megvásárolnia. Ezért a lakosság egyes rétegei az ugyanazon árváltozásokat eltérő mértékűnek érzékelik. A megkérdezettek 15 százaléka szerint az utóbbi három év alatt összesen 40 százaléknál kisebb volt az áremelkedés, közel harmadharmad arányban mondták azt, hogy 41—60, illetve 61—100 százalékkal nőttek az árak. A válaszok több mint egyötöde szerint még ezt is meghaladta a növekedés üteme, egyesek három-négyszeresére is becsülték. Visszatekintés pár évre A háztartások egyharmada vélekedett úgy, hogy az életszínvonal néhány évre visszatekintve nem változott. Legnagyobb hányaduk (közel 60 százalékuk) anyagi-megélhetési helyzetének kisebb vagy nagyobb mértékű romlását tapasztalta. Kisebb mértékű javulást a háztartásoknak mindössze 6 százaléka érzékelt, nagyobb mértékű javulásról a megkérdezetteknek csak 1 százaléka számolt be. A magukat jómódúaknak, illetve átlagosnál kissé jobban élőknek tartó háztartásoknak csaknem háromtizede vélte úgy, hogy életszínvonala az elmúlt néhány évben javult. Ez az arány az átlagos színvonalon élőknél már csak 8 százalékos volt, míg a szegények csoportjában ilyen változást egyetlen háztartás sem érzékelt. Ezzel szemben a jómódúak és az átlagosnál kissé jobban élők háromtizede, az átlagos színvonalon élők fele, a szegények háromnegyede nyilatkozott úgy, hogy anyagi-megélhetési színvonalát az elmúlt néhány esztendőben megőrizni sem volt képes. Azok a háztartások, amelyek életszínvonaluk javulásáról számoltak be, annak fő okaiként — a válaszok gyakoriságának sorrendjében — az aktív keresők számának (arányának) növekedését, a főtevékenységükből származó keresetek emelkedését, továbbá a különböző forrásokból (külön munkából, egyéb helyről) származó jövedelmek belépését, illetve bővülését jelölték meg. Azok pedig, ahol az életkörülmények romlását tapasztalták, ennek okait kétharmad részben abban látták, hogy a fogyasztói árak, a megélhetési költségek gyorsabban emelkedtek, mint a háztartások jövedelmei. Emellett az anyagi-megélhetési viszonyok rosszabbodását leggyakrabban a keresők számának, a főtevékenységből származó jövedelmek csökkenésének tulajdonították. Mit hoz a jövő? A háztartások a következő néhány évi élet- színvonaluk alakulására vonatkozó válaszok tekintetében voltak a legbizonytalanabbak (a megkérdezett családok közel egyötöde ugyanis erre a kérdésre „nem tudja megítélni” választ adott). A háztartások egytizede javulást vár, harmada a jelenlegivel nagyjából azonos helyzettel számol, közel fele pedig kedvezőtlenebb anyagi-megélhetési színvonalat feltételez. Az életszínvonal különböző fokán élő háztartások jövőre vonatkozó várakozása eltérő. Kedvezőbb a magasabb életszínvonalon élőknél, mint a szegényebb rétegek esetében, ez pedig a háztartások további differenciálódását vetiti előre, annak ellenére, hogy a szegények helyzetük javulását nagyobb arányban várják, mint ahogyan azt az elmúlt években érzékelték, a jómódúak pedig eddigi életszínvonaluknál kisebb arányban vélnek még jobb életet. A lakosság nagy része már nem tudja elfogadni az életszínvonal további csökkenését, a megkérdezettek 65 százaléka szerint a lakosság további terheket már nem tud elviselni, s mindössze 15 százaléka nyilatkozta, hogy a lakosság feltételekhez kötötten még vállalná az átmeneti életszínvonal-csökkenést. A városokban a válaszok háromnegyede szerint nem fogadható el további életszínvonal-visszaesés, a községekben ez az arány közel hattized. A jobb módban élők valamelyest toleránsab- bak, a rosszabbul élők már a tűrés határán vannak, a szegények egyharmada pedig helyzeténél fogva nem tudja, milyen jövő elé néz. ( Folytatjuk ) Sántító Józsefné dr. statisztikai főtanácsos KSH Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága A MAGYAR NÉPDAL ŐRZŐI Bodza Klára és a tanítványok Van egy törékeny, égő szemű asszony, akiről néhány évszázaddal ezelőtt talán azt suttogták volna: boszorkány, varázsló. Elbűvöli azt, aki hallja énekét. Tiszta forrásból merít: a magyar népdalkincsből. Tud valamit, ami megindítja a legérzéketlenebb hallgatót is. Egyszer fergeteges jókedvre derít, máskor elandalít, van úgy, hogy meg- könnyeztet. Ezt csak a dal erejével műveli és a szavak mágiájával. 1969-ben, a Nyílik a rózsa című televíziós vetélkedőn ő lett a győztes. így került művészpályára, s lett hivatásává a népdal. Óhatatlan, hogy ne keressük a gyökereit. Az indíttatását egy népdalokkal győztes, a dalokkal hódító embernek. Bodza Klára szülei az Alföldön születtek. Búcsúkban, lakodalmakban, falusi mulatságokban vett részt, itt érezte meg a dal ízeit. Huszadik éve ezen a pályán halad. És a kezdet: Lugossy Magda, Veszély Gabriella vezették a szép szeretetére. Ösztökélték: ebbe az irányba menjen tovább! Az eredeti nótafák közül sokan nincsenek már, akiket még élőben hallhatott Bodza Klára. Járt Zomborban, Szatmárban, a Nyitra mellett, Erdély szép tájain, értékes gyűjtésekben vett részt. A nótafák elszáradnak; Menjen velük együtt veszendőbe a kincs is, amit dalaik őriztek? Csak az archív felvételek maradjanak meg? Nem! Ez kevés! Nekünk, az élőknek kell a folytatásra gondolni, rémlett fel benne. De miképpen történjen ez? A cél világos, megtalálta hozzá az utat is. Tíz évvel ezelőtt egy óbudai zenei iskolában, a népzenei tagozaton kezdte meg az oktatást. Hat év tanítás után került át Budafokra, a Nádasdy Kálmán művészeti iskola népzenei tagozatához. Itt egyre több a növendék. Nő az érdeklődés a népzene iránt; mai fiatal lányok a hallgatói. Tíz év alatt négy lemezre énekelt, többek között a Táncház lemezen is megszólal. Van, amikor a tanítványai kísérik hangját, máskor szólóban figyelhetjük őt. Mióta oktat, négy tanítványa érdemelte ki a Népművészet Ifjú Mestere címet. A Ki mit tud?-on jól szerepelt Kemény Sára, Stracki Orsolya, és tehetséges növendék Kerek Kriszta is, de velük együtt sok diákját említhetnénk meg. Amikor elkezdte a magyar népzene, a dalok oktatását, akadtak szép számmal kételkedők. Attól féltek, képtelenség valósághűen oktatni az eredeti stílust, a különféle cifrázásokat, a népdal egyedi elemeit. Mert a magyar népdal művelői rendszerint arról a tájról valók, ahonnan dalaik. Nem voltak rosszindulatúak a kételyek, de mégis ... Lám, bebizonyosodott: az aggodalom oktalan. Nincs más mód a népdalkincs, a hangzáshű népzene mentésére, mint annak megismertetése, megszerettetése a fiatalokkal. Ha úgy tetszik, ebben az értelemben Bodza Klára missziót teljesít. Nem törődik ellenzőivel. Bizonyít a gyakorlattal. Budapesti, városban nevelkedett lányoikkal kedvelteti meg a magyar népdalt, az eredeti kincset. Köszönet az értékek őrzőinek. M. I.
