Petőfi Népe, 1990. augusztus (45. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-04 / 182. szám
NAPTAR 1990. augusztus 4. szombat Névnap: Domonkos Napkelte: 4 óra 25 perc Napnyugta: 19 óra 16 perc Holdkelte: 18 óra 14 perc Holdnyugta: 1 óra 41 perc I Wu Él fi m ■ HI VHS SSáSS ■ d|V illl Ilii MJH ■HHHHHHBBHi^HHHHHHnBH Száz évvel ezelőtt Kunszentmiklóson született Fehér Géza régész. 1913-ban a budapesti egyetemen szerzett bölcsész- doktori oklevelet, 1924-ben a debreceni egyetemen magántanári képesítést. 1913—1914-ben Sepsiszentgyörgyön, 1915—1916-ban Szabadkán tanár, 1918-tól a konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézetben dolgozott. Hazatérte után Budapesten középiskolában oktatott, majd a Fővárosi Könyvtárban dolgozott. Magyar őstörténeti kutatásokat végzett, a magyar—bolgár-török történeti kapcsolatokat tanulmányozta. 1922-től Szófiában a bolgár—magyar tudományos kapcsolatok megteremtéséért tevékenykedett két évtizedig, többek között ásatásokon vett részt (Madara, Aboba-Pliszka, Mumdzsilár stb.). 1931-ben egyetemi tanári címet kapott, majd a Bolgár Tudományos Akadémia rendes tagjává választották. A II. világháború végén Isztambulba került, ahol két féléven át az egyetemi bölcsészkaron őstörténetet adott elő, később a Top Ka- pi Szeráj Múzeumában dolgozott. 1948- tól haláláig Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa volt. Négy éven át vezette a zalavári ásatásokat. A honfoglalás korában Magyarország területén élt szlávok régészeti hagyatékának meghatározása, összegyűjtése és történeti értékelése terén végzett úttörő munkát. Budapesten hunyt el, 1955. április 10- én. Publikációinak jelentős része német nyelven jelent meg a hazai és a külföldi szakkiadóknál. Magyar nyelvű írásai közül A bolgár-török műveltség emlékei és magyar őstörténeti vonatkozásaik (Bp. 1931), A bolgár-törökök szerepe és műveltsége (Bp. 1940), A nagyszent- miklósi kincsrejtély megfejtésének útja (Bp.,1950) című tanulmányát említjük. Augusztus 4—5-én MOZIK KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: ŰRGOLYHÓK. Sz., mb., amerikai film. Árpád mozi: háromnegyed 6 és 8 órakor: A NAGY KÉKSÉG. Sz., mb., francia—amerikai film. Héven felülieknek. Otthon mozi: de. 10, du. fél 6 és 8 órakor: NINCS KIÚT. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. Este fél 10 órakor: RITZ FÜRDŐHÁZ. Sz., angol film. 16 éven felülieknek. Stúdiómozi: 7 órakor: HALÁLPART. Sz., amerikai film. 16 éven felülieknek. Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: A KISVAKOND MINT FILMSZTÁR. Sz., csehszlovák fifmj Csalánosi autósmozi: este fél 10 órakor: PAPA, ÉN NŐ VAGYOK! Sz., mb., amerikai film. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és 8 órakor: A MENEKÜLŐ EMBER. Sz., amerikai film. 16 éven felülieknek. Stúdiómozi: de, 10 órakor: ASTE- RIX, A GALL. Sz., mb., francia rajzfilm. Du. 5 és Tórakor: ANGYALSZÍV. Sz., amerikai film.. 18 éven felülieknek. Autósmozi: este fél 10 órakor: GYEREKJÁTÉK. Sz., mb., amerikai film. 16 éven felülieknek. BÓCSA A bony i Négyes autósmozi: este fél 10 órakor: PAPA, ÉN NŐ VAGYOK! Sz., mb., amerikai film. KALOCSA Otthon mozi: 6 és 8 órakor: A RENDŐRSZTORI FOLYTATÓDIK. Sz., hongkongi film. 14 éven felülieknek. Meszesi autósmozi: este fél 10 órakor: A CÁPA BOSSZÚJA. Sz., amerikai film. Héven felülieknek. Autósmozi: este fél 10 órakor: PÉNZMÁNIA. Sz., mb., amerikai film. Éjfélkor: A RENDŐRSZTORI FOLYTATÓDIK. Sz., hongkongi film. Héven felülieknek. Vasárnap éjfeli előadás nincs. KECEL Autósmozi: este 10 órakor: RENDŐRAKADÉMIA 5. Sz., mb„ amerikai film. Már úton van az első, négyütemű Trabant-szállítmány Erre az évre 26 ezer, négyütemű Trabant személygépkocsi vásárlására kötött szerződést a Merkúr — jelentette be Hellnér Károly, a vállalat igazgatója a. Hungexpo vásárközpontjában rendezett sajtótájékoztatón, ahol bemutatták a Volkswagen Polo-motorral szerelt, új típusú kisautókat. A 240 Trabantot szállító első vonat már úton van Magyarország felé, a másodikat vasárnap indítják, s augusztusban várhatóan, összesen 8 ezer ilyen gépkocsi érkezik. A Merkur hétfőtől, augusztus 6-ától fogad el előjegyzést, illetve típusmódosítási kérelmet. Az első héten előnyt élveznek azok, akik valamilyen érvényes visszaigazolásukat kívánják módosítani, a későbbiekben pedig folyamatosan veszik 'fel az előjegyzést, illetve a módosítási kérést, de csak annyi kocsira, amennyire a jelenlegi szerződés szól. Az idén ugyanis még rubelben számol el a Merkur a Trabant-gyár- ral, jövőre azonban áttérnek a márkában való elszámolásra, ami jelentősen módosítja majd a kocsik hazai fogyasztói árát. (Az új típusú Trabant Limousin ára jelenleg 165, a kombié 172 ezer forint.) A Trabant-gyái; egyébként a jövőben is gyártani szándékozik a Polo-moto- ros kocsit, ám a tervek szerint a karosszériát is módosítják, azaz hozzáigazítják a korszerű motorhoz. A tájékoztatón a Merkúr vezérigazgatója azt is elmondta, hogy a vállalat teljed szerződésállománya jelenleg 165 ezer személygépkocsira szól. Ladából, Skodából és kis Polskiból az idén várhatóan mindazok megkapják autójukat, akiknek a visszaigazolása 1990-re szól, Daciára azonban valósánűleg tovább kell várni. Jelenleg körülbelül 220-230 ezren várakoznak autóra, 140 ezren Ladára, 50 ezren Skodára, a listán a harmadik a Wartburg, a negyedik a kis Polski. A Merkur számításai szerint 1993-ban valószínűleg megszűnik az előjegyzési rendszer, részben mert egyre újabb forgalmazók lépnek a piacra, de nem utolsósorban az árak további emelkedése miatt. Kemény ártárgyalásoknak néz elébe a Merkur — mondotta Hellner Károly—, hiszen a konvertibilis valutáért vásárolt személygépkocsik a szabadáras kategóriába tartoznak, s számítani kell arra, hogy a partnerek esetleg olyan magas árakat szabnak, amelyeken lehetetlen lesz eladni a nem kifejezetten korszerű kelet-európai autókat. (MTI) Uborkatermelők Hercegszántón A napokban a herceg- szántói Vqő József bemuta- tókertjében rendezte meg a Pannonmag Vetőmagnemesítő, Vetőmagtermelő és Forgalmazó Egyesülés, a Csátalja és Vidéke ÁFÉSZ országos konzervuborkafajtabemutatóját. A Pannonmag igazgatója, dr. Sicz György elmondta, hogy az uborka iránt megnőtt a kereslet, ugyanakkor kevesebben foglalkoznak termesztésével, mint korábbán. Ennek oka az alacsony felvásárlási ár mellett a szakismeret hiánya. Ezt kissé pótlandó növényvédelmi aktuális kérdésekről beszélt, az idén nagy károkat okozó pero- noszpóra, illetve a takácsatka elleni védekezésről. A Zöldségtermesztési Kutató Intézet Fejlesztő Vállalat tudományos munkatársa, dr. Milotay Péter fajtabemutatóján a Réka, Pannónia, Dóra, Támos és a D— 2910 számozott fajta aratott legnagyobb sikert. A KITE szaktanácsadója, Drimba Zoltán a tálcás palántanevelésről és a csepegtető öntözőberendezésről tartott is- •• mertetést. S. T. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: LOVE STORY. Sz., amerikai film. 14 éven felülieknek. Vasárnap: BŰNVADÁSZOK,. Sz., mb., olasz film. Holdfény autósmozi: 22 órakor: RENDŐRAKADÉMIA 5. Sz., mb., amerikai film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: AHOVÁ LÉPEK, SZÖRNY TEREM (TREMORS). Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 7 órakor: KÖTÉL- TÁNC. Sz., amerikai film. 16 éven felülieknek. KISKUNHALAS Fáklya mozi: de. 10 órakor: VAKLÁRMA. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek! Du. fél 5 órakor: KINCSVADÁSZOK. Sz., mb., amerikai film. Fél 7 és fél 9 órakor: SAIGON — A TILTOTT ZÓNA. Sz., amerikai film. 16 éven felülieknek. KISKUNMAJSA Ifjú Gárda mozi: 8 órakor: HEGY- . LAKÓ. Sz., angol film. 16 éven felülieknek. Vasárnap: VÉRBELI HAJSZA. Sz., mb., amerikai film. Autósmozi: este fél • 10 órakor: GOODBYE EMMANUELLE. Sz., francia erotikus film. 18 éven felülieknek. Vasárnap: INDIANA JONES ÉS AZ UTOLSÓ KERESZTES LOVAG. Sz., mb., amerikai film. MÉLYKÚT Autósmozi: este fél 10 órakor: FEKETE MÁGIA. Sz., mb., amerikai film. 18 éven felülieknek. Vasárnap: KOBRA. Sz.; mb., amerikai film. TISZAKÉCSKE Arany János Művelődési Ház: 6 és 8 órakor:,.. ÉS ISTEN MEGTEREMTE A NŐT. Sz., amerikai film. 16 éven felülieknek. JÁNOSHALMA IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: Túlnyomóan napos lesz az idő, néha kissé megnövekszik a felhőzet, eső azonban nem várható. Az északi szél napközben gyakran megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25, 28 fok között várható. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Kecskeméten augusztus 2-án a középhőmérséklet 23,5 (az 50 éves átlag 22,1), a legmagasabb hőmérséklet 31 Celsius- fok volt. A nap 11,2 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor 20,2, 14 órakor 26 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 13,9 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1022,6 millibar — emelkedő — volt. Baján augusztus 2-án a középhőmérséklet 23,7 (az 50 éves átlag 22,2), a legmagasabb hőmérséklet 31 fok volt, a nap 13,3 órán át sütött. Csapadék nem hullott. Tegnap reggel 7 órakor 19,8,14 órakor 25,5 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 14,4 Celsius fok volt. A tengerszintre átszámított légnyomás 1023 millibar — emelkedő — volt. KDNP Lajosmizsén Lajosmizsén is megalakult a Kereszténydemokrata Néppárt helyi szervezete. Célul tűzték ki a keresztény értékrend és életeszmény megvalósítását. Várják mindazokat, akik céljaik megvalósításáért tenni szeretnének. A helyi szervezet vezetőségi tagjának Vesze- loczki Lászlót és Horváth Károlyt, elnökének Nagy Sándort választották. Felvilágosítás: Nagy Sándor, Ifjúság u. 23. Ä rendőrség félhívasla A kiskunhalasi rendőrkapitányság keresi Rada Mihályné 89 éves, Kéleshalom, IV. kér. 59. sz. alatti lakost, aki 1990. július 10-én 14 és 17 óra között lakásáról ismeretlen helyre távozott. Rada Mihályné körülbelül 130 centiméter magas, vékony testalkatú. Eltűnésekor barna egész ruha, barna félcipő, barna fejkendő volt rajta. Az eltűnt asszony súlyos agyér-elmeszesedésben szenved. MÁV- és autóbusz-pályaudvarok, valamint lakásához közeli települések, erdők, nádasok környékén lehet számítani felbukkanására. Kéri a rendőrség, hogy aki Rada Mihályné hollétével kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, értesítse a kiskunhalasi rendőrkapitányságot, vagy bármely rendőri szervet, illetőleg a legközelebbi rendőrt. Népzenei tábor Kunszentmiklóson Holnap kezdődik s egy hétig tart Kunszentmiklóson, a művelődési központban a Birinyi József vezette Csutorás népzenei tábor. Neves előadóművészek, szakemberek; Budai Ilona, Jezsek Éva, Kovács László vezetésével több népi hangszer — a többi között a citera, a furulya, a tekerőlant, a koboz, az ütőgordon — használatának alapfogásaival, sőt egyes hangszerek készítésének rejtelmeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A szervezők a résztvevőié számára nem csupán szorosan szakmai programokat kínálnak. A közös népdaltanulás, a táncház, a szalma- és csuhéjfonás, a hangverseny-látogatások sokak számára ígérnek kellemes órákat. Növényvédelmi felhívás! A hazai uborkatermesztés 4-5 év óta nagy gondokkal küszködik. Több károsító faj (peronoszpóra, lisztharmat, baktériumos szögletes levélfoltosság, atkák, levéltetvek) közül a peronoszpóra elleni védelem adja a legnagyobb feladatot. Ellenálló uborkafajta' még nincs köztermesztésben. A gyorsan terjedő betegség ellen állandó vegyszerezés szükséges. A folyamatos (több hétig tartó) szedés miatt a készítmények élelmezésegészségügyi várakozási idejét nehéz betartani. A Földművelésügyi Minisztérium ebben kíván segíteni azzal, hogy az egészségügyi szervekkel egyetértésben a rezet tartalmazó készítmények (rézszulfát pl. bordóipor), rézoxiklorid (pl. Rézoxiklorid 50 WP, ROC- COL), réz-hidroxid (pl. Champion stb.) várakozási idejét uborkában — önmagában alkalmazva — 3 napra csökkentette az idei évre vonatkozóan. A cineb (pl. CINEB 80), manoceb (pl. DITHA- NE M—45) propineb (pl. ANTIRACOL WP) és az efozit (pl. MIKAL C—64 WP) hatóanyagúakét pedig 5 napos várakozási időre. A baktériumos szögletes levélfoltosság (a levél fonákján nincs penészkiverődés) ellen a megelőző rezes kezelések mellett a KA- SUMIN 2 L használható fel, melynek 2 nap a várakozás ideje. Lisztharmat ellen a KÉN 800 FW-t és a KÉNKOL 800 SC-t javasoljuk, melyeknek nincs várakozási idejük. Rovarkártevők közül jelenleg az atkák szaporodhatnak fel nagy mennyiségben. Ellenük a KARATE 5 EC-t (3 nap az é. v. idő) és a FENTOXAN-t (4 nap az é. v. idő) javasoljuk felhasználni. Felhívjuk a figyelmet az óvó rendszabályok betartására. KIÁSSÁK A CSATABÁRDOT. Ha hinni lehet az indiánok elszánt fogadkozásának, a világ nemcsak a katonazenekarok réztrombitáival fogadja két év múlva a Kolumbusz útján járó óvilági küldötteket, hanem a rézbörüek harci tamtamjaival is. Suzan Shown Harjo, a cheyenne törzs szóvivője egyenesen azt követelte népe nevében, hogy állítsák le a felfedezés fél évezredes évfordulója ünnepségeinek előkészületeit. A Today című amerikai újságban azt nyilatkozta; „Az ünneplés elfogadhatatlan, mivel a gyilkosságok, a földrablások, a máig is tartó fajüldözés Kolumbusz Kristóffal kezdődött." Harjo asszony — egyébként Carter elnök tanácsadója vált — nem egyebet állít, mint azt, hogy Amerikát nem kellett felfedezni 1492-ben, mert azt már az idők végtelenjébe nyúlóan felfedezték az ott élő bennszülöttek. A harcias amazon tudatta továbbá, hogy ha mégis megrendezik az ünnepségeket, „az amerikai indián nemzet gyászolni fog." A legutóbbi adatok szerint egyébként mintegy másfél millió indián él az Egyesült Államokban, fele részt rezervátumokban, és kétségkívül őket pusztítják jobban a betegségek, a kultúrbajok, itt a legnagyobb a munkanélküliség és a gyermekhalandóság. A csatabárd kiásása tehát napirenden van. De addig is megbízást adtak egy szobrásznak, hogy készítse el a legendás sziú vezér, Crazy Horse szobrát. Az Örült Ló, ha kész lesz, lenézi majd a New York-i Szabadság-szobrot, ugyanis éppen a kétszerese lesz annak. KECSKEMÉT Elő csirke 88 Élő tyúk 80 Tojás 3—3,50 Tejföl 140-150 Tehéntúró 120—140 Burgonya 10—12 Sárgarépa/csomó 8—12 Petrezselyém/cs. 10—15 Vöröshagyma/kg 15—20 Fejes káposzta 15 Kelkáposzta 25—39 Salátá/db 5 Karalábc/kg 15—18 Karfiol 20—25 Paradicsom 10—16 Zöldpaprika, hegyes 20—30 Töltenivaló 20—40 Lecsópaprika 15—20 Főzőtök 8—10 Uborka (saláta) 15—20 Kovászolni 25—28 Csemege 26—32 Zöldbab 25—30 Fokhagyma 80 Zöldkukorica 4—6 Gomba 140—160 Sárgadinnye 20 Görögdinnye 15—18 Alma 15—18 Körte 30 Sárgabarack 25—30 őszibarack 20—30 Szilva 20—25 Csemegeszőlő 70—80 Mák 90—100 Savanyú káposzta 40 5-én autóvásár lesz a Zöldfa utcai vásártéren. KISKUNFÉLEGYHÁZA Alma 15—20 Burgonya 14—16 Gyökér 15—20 Sárgarépa 8—12 Vöröshagyma 25—30 Fokhagyma 100—120 Szárazbab 70—80 Mák 100—120 Zöldbab 20—30 Dióbél 280—300 Fejes káposzta 15—20 Karfiol 40-42 Karalábé 5—6 Paprika 25—40 Paradicsom 10—15 Őszibarack 25—30 Szőlő 50—60 Uborka 20—45 Savanyú káposzta 20—22 Szilva 15—20 Körte 30—45 Tojás 3,80—4 Tehéntúró 120 Sajt 200 Tejföl 120 Élő csirke 70—80 Élő tyúk 65—7$ A Kiskunsági Nemzeti Parkban életveszélyesek az ellenőrzések T ermészetvédelmi sajtótájékoztató A természetvédők üdvözölték a parlamenti környezetvédelmi bizottság legutóbbi döntését, hogy nem fogadták el a környezetvédelmi tárca feladatkörével kapcsolatos előterjesztést, valamint az építésügyre utalást a minisztérium nevében. A Magyar Természetvédők Szövetsége pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elhangzott az is: a vízügy fennhatósága alól megszabaduló környezetvédelmet most az építésügy próbálja majd maga alá gyűrni. Fejmerült az a téma is, hogy mezőgazdasági területek magántulajdonba adásával miként tarthatók fenn a jelenlegi természetvédelmi területek. A sajtótájékoztatón Kovács Mátyás, a Környezetvédelmi Minisztérium természet- és tájvédelmi főosztályának vezetője elmondta: Magyarországon 630 ezer hektár a védett terület, de ebből csak 25 ezer hektár tartozik a természetvédelmi parkokhoz, hatóságokhoz. Most kapták meg a földtörvénytervezetet véleményezésre, s ebben is érvényesíteni kívánják, hogy nagyobb befolyást kapjanak a védett területeken. A 630 ezer hektár az ország területének 6,7 százaléka, s ez az arány messze elmarad a fejlett országokétól. Tervezik azt is, hogy új nemzeti parkokat, regionális természetvédelmi igazgatóságokat alakítanak ki. így például nemzeti parkot hoznak létre a Fertő tónál, a Balaton-felvidéken, az Őrségben, s a Körös mentén. Természetvédelmi igazgatóság kialakítása indokolt Dél- Dunántúlon, pécsi vagy kaposvári székhellyel, valamint Budapest környezetében budapesti központtal. Lehetőségeket ad, hogy a környezetvédelmi tárca megkapta az erdők, illetve az ásványi vagyon bizonyos felügyeleti jogkörét, így csak a termelésben érdekelt minisztériumokkal szemben érvényt szerezhetnek az ökológiai szempontoknak. Az MTI munkatársa arról érdeklődött: milyen konkrét tervei vannak a tárcának arra, hogy a kivonuló szovjet alakulatok ne veszélyeztethessék védett természeti területeinket, mint ahogy ez a Kiskunsági Nemzeti Parkban történt? Kovács Mátyás elmondotta: a szovjet katonasággal szemben nem járhatnak el hatóságként, így csak a Magyar Honvédség ellenőrző munkájához kapcsolódhatnak. A Kiskunsági Nemzeti Park vezetése részéről a sajtótájékoztatón elhangzott: az ellenőrzéseket életveszélyben végezték eddig is. Rendszeres jelzéseket adtak a katonai ügyészségnek, és mintegy 150 millió forintos kárt jegyzőkönyveztek. (MTI) Három párt, közösen Augusztus 2-án este közös vezetőségi ülést tartott Kecskeméten a Magyar Demokrata Fórum, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, valamint a Kereszténydemokrata Néppárt helyi szervezeteinek elnöksége. Megállapodtak a közelgő önkormányzati választásokon történő együttműködés alapelveiben, valamint az augusztus 20-ai kulturális rendezvények közös szervezésében. — KÉK-KLUB. A napokban a megyeszékhelyen megalakult a kecskeméti élelmiszer-kereskedők (KÉK) klubja. Célja az állami és szövetkezeti, valamint a szerződéses vagy jövedelemérdekeltségben dolgozó boltosok és a magánkereskedők érdekképviseletének megteremtése, különös tekintettel a várható privatizációra. A KÉK-klub ideiglenes vezetője Molnár István, a Vacsi közi ABC üzletvezetője. — Az ülés együttes szeptember 15- ére meghirdetett koncertjére már minden jegy elkelt, de a 14-ei „főpróba nyilvános lesz. Erre a műsorra augusztus 6-ától az IBUSZ-irodákban megkezdték a jegyek elővételi árusítását. — A Czollner téri (Kecskemét) gyógyszertár augusztus 27-éig, átmenetileg, hétfő és csütörtök között naponta 8—16.30-ig, pénteken 8—15.40-ig tart nyitva. Árpád mozi: 6 és 8 órakor: VAK VÉGZET. Sz., mb., amerikai film. Í4 éven felülieknek. KUNSZENTMIKLÓS Haladás mozi: 6 és 8 órakor: MAGÁNBŰNÖK, KÖZERKÖLCSÖK. Sz., olasz—-jugoszláv film. 16 éven felülieknek. Vállalat ÁCS-KISKUN MEGYBI NAPILAP. ŐszerkesztőrlDR. GÁL SÁNDOR . nadja: a fiács-Kiskun Megyéi Lapkiadó ViUl eleJőa kiadó: Preiszinger András igazgató készüli a Petőfi Nyomdában. Kecskemét. ^ísőrSzegedi- út 6. 6001 elelősTelefon: 28-777 ; . 4-én, megrcndcJé^p^áina: 30008 > Kéz/ráfokat i nem örzünk még eAifm küldünk vissza. ' — [mj Szerkesztőség és kiadóhivatal címei, 6000 ’Kecskémét, Szabadság tér 1/Ä 6001 Telefon: 27-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. TelefáX: 29-898 , t Terjeszti a Magyar Posta'1 lőfizethető iirlapkézbesítő postahivataloknál éij kézbesítőknél. Előfizetési díjr egy nőnapira: jji I j negyedévre: fél evre:- • > - v" egy évre: ISSN 013(3-.235x f05<r 315^ 630.— 1260,Ft, Ft, Ft, Ft.