Petőfi Népe, 1990. augusztus (45. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-31 / 204. szám

1990. augusztus 31. 9 PETŐFI NÉPE • 3 Házias kisüzem Szabadszálláson • A kis üvegekbe szabályosan állítgatják bele a finnek kedvelt csemegéjét. (Kép és szöveg: IMéhcsi Éva) A Szabadszállási Lenin Termelőszövetkezet öt éve létesített konzervüzemet, ahol 35-en dolgoznak. A kis üzem hátrányaiból — fejletlen technológia, sok kézi munka — előnyt kovácsoltak. Amit a nagy konzerv­gyárak nem tudnak elvállalni (kis tételek, aprólékos • A háztájikban termelik ezt a minikukoricát — maximálisan 7 cm hosszú lehet munkával megtöltött díszes kis üvegek), az az ő profil­juk. Nem akarnak versenyezni a nagyokkal, bár ter­mékeik minőségében, küllemben verseny- és export­képesek. Tavaly már külföldre is szállítottak készít­ményeikből. Mind a nyugati, mind a magyar szab­ványt figyelembe véve készítik termékeiket, tartósító­szert nem használnak. Az idén nagyon kevés a nyersanyag az aszály és a sqk frissexport miatt; a felvásárlási árak kétszeresükre emelkedtek. Az értékesítési árak nem követhették ezt arányosan sem a belföldi, sem a külföldi piacon (NSZK, Hollandia, Finnország). Céljuk, hogy a nyersanyagokat a szövetkezetben és a háztáji gazda­ságokban termeljék, s helyben történjen a magasabb fokú feldolgozás is. A házias kisüzemmel több külföldi cég kíván vegyes vállalatot alapítani. • A negyedelt uborkát kifelé fordítva rakták az üvegekbe. A címkézés sem gépi. AZ SZDSZ NYILATKOZATA Az oktatás felszabadításáról A Szabad Demokraták Szövetsége nyilatko­zatban foglalt állást az oktatás felszabadítása mellett. A párt véleménye szerint az oktatási intézmények fenntartási, irányítási jogait az érdekeltek — a szülők, a tanárok, a diákok, a vállalkozók, a kulturális intézmények, az önkormányzatok — kezébe kell adni. Sürge­tik, hogy a központi tanterveket váltsa fel végre egy olyan vizsgarendszer, amely az okta­tás eredményességét a tanulók tudásán méri le, amely meghatározza azt a szükséges mini­mumot, amelyet az egyes iskolai szakaszok befejezése után minden gyermeknek tudnia kell. Az állásfoglalás szerint az önkormányza­toknak döntő szerepet kell kapniuk az oktatás terén. Az alapfeladatok megoldásának finan­szírozását, természetesen, a kormánynak kell garantálnia, de olyan módon és azzal a céllal, hogy az önkormányzatok élni tudjanak iskola- fenntartói jogaikkal. Javasolja a nyilatkozat, hogy a kétezer főnél nagyobb létszámú telepü­lések önkormányzatai oktatási bizottságot — iskolaszéket — hozzanak létre az önkor­mányzati törvény alapján. Az iskolaszékbe az önkormányzat által fenntartott iskolába járó gyermekek szülei és az ott tanító tanárok egyaránt válasszanak képviselőt. A javaslat szerint az iskolaszék gondoskodjék az iskola- igazgatók megerősítéséről, illetve Írjon ki pá­lyázatot a bizalmat vesztett igazgatók utódlá­sára, legyen feladata a helyi oktatási elképzelé­sek kialakítása, s az őrködés afelett, hogy az állami pénzek ne csorogjanak el az önkor­mányzati hivatal csatornáin, hanem az utolsó fillérig az oktatást szolgálják. A nyilatkozat szerint kívánatos az is, hogy az önkormányzat tekintse hivatásának helyi erőforrások mozgó­sítását az oktatásügy számára. (MTI) Bajai tudós Algériában Beszélgetés dr. Böngyik Árpáddal Holnap utazik vissza dr. Böngyik Árpád kandidátus, a bajai Be- reczki Máté Kertészeti Szakközépiskola mérnök tanára az algériai Tizi Ouzou városába, ahol az egyetem agrártudományi karán ven­dégprofesszorként dolgozik. A most induló tanév a harmadik eszten­dő, melyet külszolgálatban tölt Algériában. — Hogyan lesz egy vidé­ki város iskolájának oktatója messze idegenben egyetemi tanár, és milyen tapasztalatokat szerzett az ottani képzésről? Ilyen és hasonló kérdésekre kerestem választ, amikor a nagy út előkészületeiben meg­zavarva, otthonában meglátogattam. — Az egyetemen szakmámat, a szőlőtermesztést tanitom. A meg­hívást, és azt, hogy az algériai felsőoktatási miniszter egyetemi tanár­rá nevezett ki, a nagyüzemi szőlőtermesztéssel kapcsolatos kutatási és oktatási eredményeimnek köszönhetem. Megjegyzem, hogy 1975- től 1978-ig Marokkóban is működtem, az ottani földművelésügyi minisztérium kutatóintézetében, ahol szintén a szőlőfajták biológiai és ökonómiai értékelését vizsgáltam. Algériában előfeltétel volt a francia nyelv ismerete, ami nem jelentett számomra nehézséget. — Miért kell Algériában a szőlőtermesztés tudományát egyetemen tanítani? — Az igaz, hogy ennek a Magyarországénál huszonötször na­gyobb területű országnak négyötöde a Szahara sivatagra esik, de ne felejtsük el, hogy a zöldség és gyümölcs termesztésére alkalmas egy­ötödnyi tengerparti sáv is vagy ötször nagyobb hazánknál. így azután a munkaerő egyharmadát a mezőgazdasag foglalkoztatja. Fő kiviteli cikkeik: a zöldség, a gyümölcs és a bor. A mezőgazdaság által hasz­nált terület valamivel több, mint 7 és fél millió hektár. — Algéria 1962-ben szabadult fel a majd másfél évszázados francia uralom alól. Az oktatás nyelve mégis a francia maradt? — Ez a lakosság etnikai összetételének a következménye. A 22 és fél milliós népesség körülbelül egyötöde, 4,3 millió az arab, és 12,6 millió a berber. A hivatalos nyelv az arab, de most szeptembertől megkezdik az egyetemen a berber nyelv tanítását is egy újonnan szervezett tanszéken. A francia egyelőre megmaradt a közös, minden­ki által érthető nyelvnek. Algéria lakossága mohamedán vallású, s amint tudjuk, a próféta megtiltja számukra a bor fogyasztását. Nem mond ez ellent a szőlőter­mesztés kultuszának? i,'4~ De igen. Korábban, a francia megszállás idején, a borszőlőfaj­ták voltak túlsúlyban, most azonban a csemegeszőlők termesztését szorgalmazzák. Az összes szőlőterület 127 ezer hektár. — Ügy általában, milyenek a benyomásai Algériáról? — Csodálatos ország, pazar természeti adottságokkal. Délen homok és kősivatag; északon, a tengertől 150 kilométerig terjedő sávon belül, dús a vegetáció. A berberek—Stabiloknak is nevezik őket—általában euró­pai öltözéket hordanak. Délen, az arabok között ragaszkodnak a régi vi­selethez: a nők zárt csadorban járnak, melyből néha csak az egyik szemük látszik. Az emberek barátságosak, segítőkészek. A bajba került ismeret­leneket is kisegítik. Fő étel a főleg birkahúsból, zöldségből és párolt dará­ból készült nemzeti eledel, a kusz-kusz. Sok mandarint, sárgarépát, fok­hagymát fogyasztanak. Ez, meg a nyugodt élettempó okozhatja, hogy az infarktus nagyon ritka. A családok zárt életet élnek, csak hosszabb isme­retség után hívják meg az embert. A szimpátia jele, ha azt mondják, meg­hívnak egy kusz-kuszra, de ez korántsem értendő valódi invitálásnak. A férfiak járnak bevásárolni, és csakis ők látogatják az imaházakat is. A nők élettere inkább az otthon. Ha például mégis előfordul, hogy vala­hol sorban állnak, akkor a nők is, a férfiak is külön helyezkednek el. — Végül: milyennek látja a tanítványait? — Értelmeset, fogékonyak és rendkívül érdeklődők a fiatalok. Átérzik, hogy rajtuk áll az országuk jövője. Gál Zoltán A PIAC BÖLCSEBB, MINT A POLITIKUSOK A mamutokat pedig fel kell darabolni! Az elmúlt negyven év során értelmetlenül töm­ték a közgazdásznemzedékek fejét a múlt század tőkés viszonyaiból levont marxi következtetések­kel. Ezek közül most csak egyet teszek rövid elem­zés tárgyává, annak bizonyságául, hogy ma a száz évvel korábbinak az ellenkezője az igaz. Marx a maga korában joggal állította, hogy az értéktöbb­let a tőke arányában oszlik el. A piacon az árak tendenciája úgy alakul, hogy azokban tőkearányos lesz á jövedelem és a jövedelem a tőketulajdonos jövedelmévé válik. Ez akkor igaz is volt. De mi van ma? Az értéktöbbletet a piac úgy osztja el, hogy abból a legnagyobb arányban a kisvállalkozó és a minőségi munkaerő részesül. Miért? Azért mert az értéktöbbletet a piac mindig oda osztja, ahol a legnagyobb a hiány, ahol a bővítésre a leginkább szükség van. Márpedig ma még a liberális, a kis­vállalkozásokat támogató tőkés országokban is a kisvállalkozásokban és a minőségi munkaerőben van hiány. Mire tanít az olasz árnyékgazdaság? Az elmúlt húsz év során minden tőkés országban az átlagosnál gyorsabban nőtt a kisvállalkozások­ban dolgozók száma és azok képzettsége, mint a nagyvállalati szektorban, és gyorsabban nőtt az ott lekötött tőke is. Az országok többségében a nagy- vállalati szektorban dolgozók száma még abszolút mértékben is csökkent. A fejlett tőkés országok kö­zött csak az Egyesült Államokban nőtt gyorsan a foglalkoztatottak száma, Nyugat-Európában meg­állapodott, vagy csökkent. Ennek ellenére az Egye-' sült Államokban ma kisebb a munkanélküliség, mint korábban, és kisebb, mint a nyugat-európai országok átlagában, s ezt kizárólag annak köszön­heti, hogy megfelelő feltételeket teremtett a kisvál­lalkozások számára. Az 500 főnél többet foglalkoz­tató vállalatokban ott sem dolgozik ma több em­ber, mint húsz évvel ezelőtt,, de a kisvállalkozások­ban, 50 fő alatt; 30 millióval többen. Az Egyesült Államokban a kisvállalkozásokban az olajválság óta több munkaalkalom született, mint amennyi Nyugat-Európa bármely országá­ban összesen dolgozik! Ezt kizárólag annak kö­szönheti, hogy az észak-amerikai civilizációt a vál­lalkozások támogatása, a vállalkozószellem nem­csak anyagi, de erkölcsi megbecsülése is jellemzi. Ehhez képest Nyugat-Európa konzervatív, ott túl­ságosan nagy politikai szerepet játszik a nagyválla­lati munkahelyek megőrzése, aránytalanul nagy a nagyvállalatok tekintélye. Van egy másik érvem is. Nyugaton joggal az olaszokat tartják a legjobb kisvállalkozóknak és ugyanolyan joggal nem a legjobb nagyvállalati munkásoknak. Olaszországban a gazdasági sike­rek elsősorban az életrevaló kis- és középvállalko­zásokon és nem utolsósorban a fekete gazdaságon alapulnak. Az elmúlt évben egy kísérlet történt arra, hogy az olasz feketegazdaság teljesítményét is figyelembe vegyék a nemzeti jövedelem számítá­sa során. Ebből az derült ki, hogy megelőzik az egy lakosra jutó nemzeti jövedelemben az angolokat. Ezt mutatják azok a tények is, hogy az elmúlt évben sokkal több olas? járt Franciaországban,, mint francia Olaszországban. Az olaszoknak nem drága Franciaország, á- franciáknak drága lett Olaszország. (Csak megjegyzem, hogy nálunk a politikusok, de még a sajtó is sokkal nagyobb sikerként kezeli a thacherizmust, az angolok gaz­daságpolitikáját, mint a náluk sikeresebb spontán olasz fejlődést. Mi nem a spontán sikerekből, ha­nem a vezető politikusok sikeréiből akarunk tanul­ni. Nem volt elég a központi irányításból?) Nagyvállalati mánia Az értéktöbblet másik jelenkori fő elsajátítója a minőségi munkaerő. Bármekkora is legyen egy or­szágban a munkanélküliség, a munkaerő legképzet­tebb, legtehetségesebb része keresett, az képes egyre nagyobb jövedelmet követelni. A tőkés, hogy ment- . se, ami menthető, a munkaerő legjobbját akarja bármiáron megszerezni. Azilyennel szemben, önér­dekétől vezettetve, nagyvonalú. Minden fejlett tő­kés országban a munkaerő legjobb tizedének jöve­delme az átlaghoz képest nő, a legrosszabb harmad­nak pedig csökken. Á minőségi munkaerő túlkeres- lete annyira felhajtotta a munkaerőpiacon az árát, hogy a világ minden országában a személyi jövede­lemadónak valamilyen progresszióját kellett beve­zetni. Ebben eleinte nagy volt a túlbuzgóság, voltak 95 százalékos adók is. Ma már tudják, hogy a nagy progresszió éppen annak az elitnek csökkenti a munkakedvét, amely a gazdaság fejlődése szem­pontjából a legfontosabb. De azért tegyük hozzá, hogy még a korábban elképesztő progresszív adó­zás mellett is sokkal jobban alakult a gazdaság, mint ott, ahol a jövedelmeket „szocialista” elvek­nek megfelelően eleve nivellálták. Ezzel el is jutot­tam a szomorú magyar valósághoz. Nálunk a nagyvállalathnánia tobzódott negyven éven keresztül. E téren is annyira eminensek akar­tunk lenni, hogy a vállalati koncentráció nagyobb .volt, mint a többi szocialista országban. Még most is sokkal több figyelmet szentelnek az illetékesek a nagyvállalatok átalakítására, azaz privatizálására, mint a kisvállalkozások szervezésére. Pedig a legna­gyobb tartalékok ezen a téren kínálkoznak. A nagyvállalati lobbyval azonban még a hatalomra került új pártok sem mernek kikezdeni. Pedig ezért nemcsak az egész társadalom, hanem a politikai pártok is nagy árat fognak fizetni. Hosszabb távon csak az a párt győzhet, amelyik a legtöbbet teszi annak érdekében, hogy a jelenleg nagyvállalatok­ban dolgozók fele és az ott lekötött tőke harmada kisvállalkozásokba kerüljön. Ha a privatizálás nem szedi szét a jelenlegi abnormálisán nagyvállalati struktúrát, akkor nem számíthatunk gazdasági si­kerre és a tömegek támogatására. A legjobbak keressenek nagyon sokat! Ami pedig a munkaerő legjavának a megfizeté­sét illeti, éppen úgy eltévedtünk. Előbb-utóbb a nagyvállalatoknak is meg kell fizetniük a kiváló­kat, mert otthagyják őket. Előbb-utóbb a tehetsé­gesek, a szorgalmasak jó megfizetését ki fogja kö­vetelni a piac és a vállalkozói érdek. Egy társada­lom, a tapasztalatok szerint, könnyen elvisel 10 százalékos munkanélküliséget, de nem tudja elvi­selni azt, ha a legjobbak közömbösek. Ebben is, mennyire téved az, aki a múlt század szemüvegén keresztül nézi a világot. Ők még ma is a munkanél­küliséget tartják a nagy társadalmi veszteségnek, pedig ennél sokkalta nagyobb baj, ha a legjobbak megbecsülését hagyagolják el. A piac bölcsebb mint a magukat bölcseknek tartó politikusok. A piac azoknak juttatja az érték- többletet, akik azt a legjobban hasznosítják, akik­nél a bővítés a leginkább indokolt. így jutottam el az elmélkedésnek indult bevezető után egy gyakor­lati jó tanácsig; Nemcsak a hatékony gazdaság, de a politikai demokrácia is csak ott lehetséges, ahol a kisvállalkozókat és a munkaerő elitjét kiemelke­dően megbecsülik. Kopátsy Sándor Az a bizonyos torkolattűz már nem­igen fog felvillanni a belügyminiszteri utasítás nyomán futótűzgyorsasággal beszedett önvédelmi fegyverekből. Sze­rencsére — mondom én, aki a fegyve­rek ellensége vagyok. Gondot nem is az okoz számomra, és remélhetően a töb­bi pisztoly nélküli ember számára, hogy nem tud majd lőni, különösen pedig visszalőni, ha szemben találja magát az életét vagy testi épségét fegy­verrel fenyegető bűnözővel. Az igazi probléma az, hogy ezen in­tézkedés nyomán — amely a véletlenek összejátszása folytán éppen akkor szü­letett, amikor az ilyen programpontot is tartalmazó, úgynevezett Justitia ig^z- ságtételi terv napvilágra került — csak az engedéllyel ellátott, s így a nyilván­tartásban, minden jellemző adatával, szereplő önvédelmi fegyvereket sikerült begyűjteni a gyors akcióban. Leszámít­va egy-két, időlegesen nem elérhető személy tulajdonában lévő „csecsebe­csét”, s azon keveseket, akik viszont megtagadták a pisztoly beszolgáltatá­T orkolattűz sát. Ez azonban — mint tudjuk—csak átmeneti időszak, mert „makacskodá­suk” esetén igazgatásrendészeti bírság­nak néznek elébe. De hogy minek nézünk elébe mi, úgy általában, azt még nem tudni. A bűnözők, s mindazok, akik ez idáig is engedély nélkül tartottak lőfegyvert a birtokukban, egyelőre elégedettek. Az a halvány utalás, hogy az országos rendőrfőkapitány tegyen meg mindent az illegálisan birtokolt pisztolyók fel­kutatására — nos, ez nem biztat gyors és látványos eredménnyel. Hiszen közismert valamennyiünk előtt a magyarországi bűnözés megnö­vekedett aránya, a közbiztonságért, a bűnügyek felderítéséért felelős rend­őrök leterheltsége, a szükségesnél ki­sebb létszáma. S amikor nekik gyil­kost, rablót kell megtalálni, akkor jut-e majd idejük engedély nélküli fegyvereket keresgélni? Amelyek — túlzás nélkül állítható — ezerszámra vannak az országban. Majdnem csak annak nincs pisztolya, aki nem akart magának. Még a pénz sem lehetett probléma, mert akinek nem futotta jobb nyugati márkájúra, az hozzájut­hatott idehaza olcsón, akár KGST- piacon. akár egy-egy ideiglenesen la­kott laktanya mellett. Mi tehát a megoldás? Bízzunk ab­ban, hogy a rendőrség — hisz ez a dolga — megvéd bennünket a fegyve­res támadásoktól? Nem győzi. Örül, ha magát meg tüdja védeni, s végez a mun­kájával. Bizzunk akkor a pisztoly rejte­get ők ben? Ennyire naivak nem lehe­tünk. Mégis az állampolgárok nagy több­ségének nincs egyéb fegyvere, mint a reménykedés. Azt azonban nem lehet csőre tölteni, s lőni sem vele. És, persze, nem is,védelmez. ■ Yáczi Tamás

Next

/
Thumbnails
Contents